Matics Mihály–Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX, Mecsek Rali előzetes

  1. október 14.

 

Az Országos Ralibajnokság abszolút ötödik helyén áll Matics Mihály és Zejda Viki Mitsubishi Lancer Evo IX-essel, amelyet a szezonzáró Mecsek Ralin is szeretnének megtartani. A 3-as géposztályban tíz pont az előnyük, itt már egy stabil célba éréssel is bebiztosíthatnák a második helyet. Matics azonban szeretné stílusosan, jó eredménnyel zárni a szezont, amelyre minden esélye meg is van, hiszen két tesztversennyel, két meghívásos versennyel és egy igen komoly, száz kilométeres teszttel készült az idei utolsó ORB-futamra.

 

„A 3-as géposztály bajnoki címe már sajnos nem lehet meg, de abszolút értékelésben az ötödik helyen állunk, ami ebben az erős magyar mezőnyben szerintem jó eredmény lenne. Ezt szeretnénk megtartani a Mecsek Rali után is” – mondta Matics Mihály.


„Nagyon alaposan készültünk fel a versenyre, nem is emlékszem rá, mikor tudtunk ennyit tesztelni, ennyit foglalkozni az autóval, mint most. A Kassa Rali utáni két hónapos szünetben két ralisprinten és két meghívásos versenyen álltam rajthoz. A két sprinten nagyon sokat léptünk előre a beállítások terén. Egy hete volt egy száz kilométeres tesztünk, az is hasznosnak bizonyult, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá, mennyire tudjuk mindezt eredményre váltani.

 

A Mecsek Rali egyik nehézsége az időjárás lesz. Most úgy néz ki, hogy nem ússzuk meg eső nélkül. Én általában jobban szeretem, ha száraz, tiszta körülmények között tudunk versenyezni, de a kisvaszari sprinten és a teszten is esett az eső és számomra is meglepő, hogy milyen gyorsak voltunk vízen, úgyhogy most nagyon halkan azt mondanám, hogy nem bánnám, ha esne.”

 

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei:

Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet, Combit, Frituspecial, Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., E-Vapor, Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft.

 

DYNAMIC RALLY TEAM – 49. Léta-Ker Mecsek Rally

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Másfél héttel a Mecsek Rally kezdete előtt felreppent a hír, hogy Lángi Attila és Veres Gábor mégsem tud rajthoz állni az ORB szezonzáró futamán. A Dynamic Rally Team párosánál technikai probléma lépett fel, a holland szakemberek nem a legjobb segítséget nyújtotta a duónak, de végül az imákat meghallgatták az égiek. Lángiék így magabiztosan állhatnak hétvégén a rajtba, aminek tétje a P14 kategória bajnoki címe lesz.

 

Lángi Attila: A Kassa Rally után elkezdtük a váltóprojektet. Hollandiából rendeltünk alkatrészt a Z4-be, ám az ottani szakik valamit elkevertek, félreértettek, így rossz váltót küldtek el nekünk, amit körülbelül másfél héttel a verseny előtt kaptunk kézhez. Sokáig kétes volt, vajon el tudunk-e így indulni a szezonzáró futamon, de úgy látszik, az égiek meghallgatták az imáinkat, és segítséget küldtek számunkra. A BMW-be már bele is szereltük az új szekvenciális váltót, de ezen kívül máshoz nem nyúltunk – a technika rajtra készen áll.

Ez úton is köszönöm a csapatnak, a barátainknak és a versenyzőtársainknak, hogy szurkoltak értünk és segítettek, dolgoztak azon, hogy ott lehessünk a szezonzáró rajtjában. Sajnos nem valami jó a pályaismeretem, így hiába jártunk már többször a Mecsekben, egyik szakasz sincs meg teljesen a fejemben. A Trefort pusztai gyorsaságin kívül is így nagyban fogok arra támaszkodni, amit Gábor diktál, neki ráadásul van is már tapasztalata az összes szakaszról.

Borítékolni még semmit sem lehet a bajnokság végeredményével kapcsolatban: matematikailag van még esélyünk a P14 kategória bajnoki címére, ám ehhez az kellene, hogy Rafi (Rafael Tamás) kiessen, és mi nyerjük meg az értékelést. A barátunknak nem kívánhatunk ilyen rosszat, de azért mi is hajtani fogunk, ahogy csak tőlünk telik. Persze, ha ezüstérmesek leszünk, akkor sem keseredünk el, de azért a 2. helyért is ugyanúgy meg kell majd küzdenünk, hogy biztosan megtartsuk. Akármi is lesz, a Mecsek Rally jó tesztlehetőséget nyújt majd az új váltó kipróbálására versenykörülmények között. Kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek ezzel a továbbfejlesztett technikával.


Veres Gábor: Szerdán a pályák bejárásával kezdtük meg az idei Mecsek Rallyet. Pénteken a technikai és adminisztratív átvételek után a rajtceremóniával és a prológgal folytatódik majd a programunk. Bízom benne, hogy korán nyugovóra térhetünk péntek este, mert szombaton egész nap az aszfalton fogjuk koptatni a gumikat. Attila ráadásul beteg, így jó lenne, ha a verseny kezdetére ki tudná pihenni magát egy kicsit, és erőt tudna gyűjteni.

Nem babra megy a játék a hétvégén: matematikailag van még ugyanis esélyünk arra, hogy a P14 kategóriában bajnokok lehessünk. Én mindenképp arra fogom ösztökélni Attilát, hogy ne feltett kézzel álljunk a rajtba, hanem padlóig nyomja a gázpedált, és hajtsunk az elsőségért. Minden zavaró tényezőt megszüntettünk körülöttünk, ennek, és az új, szekvenciális váltónknak köszönhetően is úgy érzem, meg lesz az esélyünk arra, hogy jobban, gyorsabban teljesítsünk. Igaz, a murva bajnoki címet már megszereztük ebben a kategóriában, de jó lenne most az ORB-ben is elhódítani Rafi elől, tiszta versenyzéssel.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit

 

A 49. Mecsek Rallyra készülő Jánosa Ákos és Brunekker Árpád duó most azt állítja, hogy ésszel fog autózni Pécsen. Viszont aki ismeri őket, az tudja, hogy ennek a párosnak egész évben számítottak a pontok, és ők nem is titkolják, hogy fontos számukra az eredmény. Igaz már csak az abszolút helyük megtartására koncentrálnak.

 

„A legeslegfontosabb, hogy tovább jussunk, mint Kassán. Valamint az évi egy törést már eljátszottam. Tehát egy karcmentes autóval szeretnénk célba érni, úgy hogy megtartjuk az abszolút helyünket. Négy különböző gyors, melyen egyszer-egyszer megyünk, az igazi kihívás lesz. Ami nehezíteni fogja még a versenyzést, az az eső, mert vannak olyan szakaszok, ahol a hegyről folyni fog le a víz és a sár. Azok kicsit olyan túlélő pályák lesznek, ami azt jelenti, hogy ott nem szabad majd 100%-on menni. Nyárásvölgy-Hetvehelyt pedig nagyon szeretjük, de a változatosság kedvéért este fogunk itt rajtolni. Ami nem baj, csak a lámpasor mégsem nappali fényt ad, és másképp kell helyezkedni a pályán. Összefoglalva ésszel próbálunk majd haladni, hogy ne legyen baj, és meg tudjuk tartani az jelenlegi helyünket abszolútban. A másik, ami számomra talán idén először furcsa, hogy ezen a futamon igazán mostohagyerek lesz az R2. Ugye most leginkább a Historic EB lesz kiszolgálva, és emellett az ORB, ami már megszokott. Illetve itt leszünk mi R2-sök, akiknek meg lett ígérve, hogy nem fog elmaradni gyorsasági. Erre nagyon kíváncsiak vagyunk, mert ha törlik valamelyik szakaszt, akkor ott már sok minden borulhat a km kiesés miatt. Biztos vagyok benne, hogy lesznek csúszások, de megpróbálunk optimisták maradni. Jöjjön, aminek jönnie kell. A tervünk most csak annyi, hogy viszonylag jó helyen érjünk célba.” – latolgatta az esélyeket Ákos.


„Szerintem nagyon jó, és izgalmas pályák lesznek. Ami annyira nem jön be, az a délutáni kezdés, de majd belejövünk. Az tuti, hogy esőben gondolkozunk, semmi kétség. Kassát semmiféleképpen nem szeretnénk lekopírozni, mert célba kell érnünk. Belső tükröt sztornóztuk, csak külső tükrök lesznek most már, az jól jöhet a körgyorsnál. Mondanám, hogy óvatosak leszünk, de felesleges lenne. Mindig mást mond előtte az ember, és mást csinál majd ott a pályán. Amikor elgurul a gyógyszer, akkor ott nincs mit tenni. Valószínűleg menni fogunk, mint a távirat. – nevet közben Árpi. Lesznek nagyon ügyes pilóták, és sokesélyes futam előtt állunk. Kell egy nagyon jó itinert írnunk, és pontosan kell autóznunk, ahhoz, hogy karcmentesen célba érjünk, és még megfelelő helyen is végezzünk. Várjuk nagyon, mert szeretnék már újra bent ülni a kisautóban. Az ész azt mondja, hogy óvatosan kellene menni, és mégiscsak szerezni pár pontot. Aztán persze majd minden ott fog kiderülni, mint mindig.” – mondta Árpi.



Reklámpartnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó – FACSEMETÉS; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team; ECS HUNGARY KFT – Építőipari kivitelezés;

 

Szöveg: Tiba Anita

Textura Sport Club, Scuderia Coppa Amici

Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort Mk II

  1. október 14.

 

Két héttel a Mecsek Rali előtt még úgy tűnt, igen komoly tétje lesz a versenynek Wirtmann Ferenc és Barna György számára, hiszen a Ford Escort Mk II-essel a Historic Rali Európa-bajnokság D korcsoportjának második és a Közép-Európai Zóna Kupa (CEZ) historic értékelésének abszolút első helyéért kellett volna megküzdeniük.

 

Azonban mindkét pozíciójukat az olasz Maurizio Pagella veszélyeztethette volna, aki nem áll rajthoz a Mecsek Ralin. Így a Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros a CEZ bajnoki címet már megszerezte, az Eb második helyhez pedig elegendő a versenyen elrajtolniuk. Wirtmann ezek után igazi örömautózást ígér a hétvégére, ami azért nem maradt teljesen tét nélküli.

 

„Arra számítottunk, hogy komoly tétje lesz a Mecsek Ralinak és meg fogunk küzdeni az olasz ellenfelünkkel, de ez most elmarad” – mondta Wirtmann Ferenc. „Az idén az Eb-re koncentráltunk, és ha nincs a Sanremo Ralin a műszaki hibánk, akár még a bajnoki címért is versenybe szállhattunk volna Pécsen, de így sem panaszkodom. A második hely még nincs meg, ahhoz hogy értékeljenek minket a bajnokságban, még el kell rajtolnunk a Mecsek Ralin, így erről majd csak a hétvégén beszélhetünk.”


„A CEZ számomra is meglepetés volt. Több olyan Eb-futamon és magyar bajnokin indultunk, ami egyben CEZ-futam is volt. Évközben néztem rá a bajnokság állására és akkor lepődtem meg, hogy mi vezetünk. Onnantól kezdve erre is figyeltünk és nagyon örülök neki, hogy 2012 valamint 2013 után harmadszor is historic CEZ bajnokok lettünk.”

 

„A Mecsek Ralira így csak egy örömautózás maradt, illetve azért még van egy komoly tétje a versenynek. A magyar értékelésben a C korcsoport bajnokságát már megnyertük, de az idén kiírtak egy abszolút bajnoki címet is, amit az szerezhet meg, aki a saját csoportjában a legtöbb pontot gyűjti. Ha meg akarjuk nyerni ezt a bajnokságot, akkor a magyar értékelésben a csoportunkban mindenképpen győzelemre van szükségünk, úgyhogy erre feltétlenül ráhajtunk.”

 

„Egyébként meg szeretjük a Mecsek Ralit, nagyon sok szép emlékünk van róla, ezt szeretnénk a hétvégén gyarapítani.”

 

Historic Rali-Európa-bajnokság D korcsoport bajnokság állása a 13. futam után:

  1. Carlo Marenzana, Porsche 911 SC, 114 pont
  2. Wirtmann Ferenc, Ford Escort Mk II, 83 pont
  3. Maurizio Pagella, Porsche 911 SC, 80 pont
  4. Leitold Károly, Fiat Abarth 131 Rally, 47 pont
  5. Joaquin Domenech, Seat Panda 45, 3 pont

   Marc Valliccioni, Renault 5 Turbo, 1 pont

 

Navigátorok:

  1. Luca Beltrame 99 pont
  2. Roberto Brea 65 pont
  3. Barna György 55 pont
  4. Bazsó Ildikó 46 pont
  5. Marie-Josée Cardi 1 pont

 

Közép-Európai Zónakupa (CEZ) Historic Rali állása

  1. Wirtmann Ferenc 62 pont
  2. Maurizio Pagella 51 pont
  3. Oswald Posch 50
  4. Willi Rabl 40
  5. Hans Wiegner 40

 

Országos Historic Ralibajnokság abszolút állása

  1. Ördögh Miklós 35 pont
  2. Wirtmann Ferenc 30,5 pont
  3. Rónay László 30,5 pont
  4. Királyvári Gábor 29 pont
  5. Gaál Ádám 23 pont

 

Wirtmann Ferenc 2015-ös eredményei:

Costa Brava Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Eger Rali, 1. futam C csoport 1. hely

Eger Rali, 2. futam C csoport 1. hely

Sanremo Rali, műszaki hiba miatt kiesett

Vltava Rali, D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Akropolisz Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Fehérvár Rali, C csoport 1. hely

Bohemia Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Baranya Kupa, C csoport 1. hely

Alpi Orientali Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

 

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2015-ös naptára:

  1. március 13. 63 Rally Costa Brava (Spanyolország)
  2. április 8. 30° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
  3. április 24. 24. Historic Vltava Rallye (Csehország)
  4. május 1. International Rally of the Lakes (Írország)
  5. május 15. Rally of Spain (Spanyolország)

 

  1. május 28. 14th Historic Acropolis Rally (Görögország)
  2. június 12. Historic San Marino Rally 2015 (San Marino)
  3. június 25. Ypres Historic Rally (Belgium)
  4. július 10. Rally Bohemia Historic (Csehország)
  5. július 17. Auto24 Rally Estonia Historic (Észtország)

 

  1. augusztus 6. Lahti Historic Rally (Finnország)
  2. augusztus 27. 20° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
  3. szeptember 17. XXVII Rally Elba Storico (Olaszország)
  4. október 2. 7 Rallye De Asturias Histórico (Spanyolország)
  5. október 16. 49. Mecsek Rallye (Magyarország)

 

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

 

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally

Velenczei Ádám – Toma József „Csimpike”, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Velenczei Ádám sose vette félvállról egy versenyét sem, de miután az augusztusi Kassa Rallyn az abszolút 3. pozíciót érő időt autózta, még nagyobb elánnal készül a soron következő megmérettetésre. A hétvégén a fiatal pilóta is rajthoz áll segítőjével, Toma József „Csimpikéval” a 49. Léta-Ker Mecsek Rallyn. A Maxx Race Team duója az OB záró futamán is le szeretné tenni névjegyét.

 

Velenczei Ádám: A Kassa Rallyn elért szép eredményünk olyan löketet adott nekünk, hogy minden eddiginél nagyobb gőzerővel készülünk az idei második OB futamunkra. A kötelező revíziós körök már megtörténtek, a Mitsubishi készen áll a következő bevetésre. Beállítások tekintetében már tudjuk, mi lenne ideális a kocsinak ezekre a pályákra, de a verseny előtt azért még tesztelünk egyet, hogy finomra hangolhassuk a gépezetet.

A kassai szereplésünkre nemcsak, mint egy fényes pontra tekintünk a karrierünkben, de egyben mérceként is. Tudjuk ez alapján, hogy a technikával és a mi teljes erőbedobásunkkal mire vagyunk képesek, ezért a mecseki derbin sem adhatjuk alább. Komoly ellenfeleink lesznek most a P csoportban, elég, ha csak Bútor Robira gondolunk, ezért ha bekerülnék a TOP5-be, akkor azzal már maximálisan meg lennénk elégedve.

Nem lesz azonban egyszerű dolgunk a Mecsekben – legfőképp az időjárás végett. A gumiválasztás komoly taktikai döntés lesz, emellett a szombati hosszú napon okosan kell majd beosztanunk az erőnket is, mert fizikailag nagyon fárasztó lesz az egész napos autózás. Viszont ha a szombatot hiba nélkül túléljük, akkor a vasárnap már gyerekjáték lesz. Ehhez persze jó lenne, ha még Fortuna is mellénk szegődne erre a hétvégére.

 

Toma József: Imádom a mecseki pályákat, ezért már alig várom, hogy lent legyünk a helyszínen! Szerda délután utazunk majd le Pécsre, majd még aznap meg is kezdjük a pályák feldolgozását. Pénteken a hivatalos rajtceremóniát követően a prológon fogjuk füstölni a gumit – bízom benne, hogy az ég kegyes lesz hozzánk, nem hoz esőt, és sok néző fog kilátogatni a programra. Szombaton 8, vasárnap pedig további 3 szakasz vár majd ránk.

Igaz, hogy többször versenyeztem már ezeken a szakaszokon, de azért most is tartogat majd valami újat számomra ez a futam: a Trefort pusztai gyorsaságin például még életemben egyszer sem jártam. Kíváncsian várom, milyen lesz a vonalvezetése, hogy tudjuk majd felvenni a pálya ritmusát.

Aminek külön örülök, hogy a kategóriánkban, a P15-ben rendkívül népes mezőny gyűlt össze. Biztos vagyok benne, hogy habár tét nélkül, de egy egészséges kis verseny ki fog alakulni a kategóriatársak és köztünk. A cél az lenne, hogy hasonlóan jól szerepeljünk, mint Kassán – ha nem is a nagy abszolútban, de a kategóriában mindenképp. De ha magunkhoz méltóan jól és jó hangulatban autózunk, akkor egy rossz szavunk sem lesz.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Euroaszfalt Kft.,Absolut Hostess Kft.,  Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Heves Cleaning Kft., Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft., Max-Transport Bt., Pr1mer Kft., Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., HDDE Magyarország Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., Tiszta Víz Üzletház

Sajtófőnök: Horváth Judit

A Livewire Team rallys vonalát képviselő Ferjáncz András és navigátora Nagy Attila az 2015-ös versenyszezon utolsó megmérettetésére készül, a 49. Mecsek Rallye-ra. A pécsi pályák sokaknak fejtörést okoznak. Versenyzőpárosunk célja ezennel nem a dobogó, hanem ahogy már hallottuk Andrástól: Cél a cél. Tehát szeretnének egy jót autózni és értékes tapasztalatokat, versenykilométereket bezsebelni. A csapat mentális frissességéről a LiveWire Energy rágócukor és energia ital gondoskodik.

 

 

Közeledik a szezonzáró 49. Mecsek Rallye. Készen állsz a pécsi kihívásokra?

Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt kell, mondjam, hogy nem. A kassai incidensünk sajnos mély nyomot hagyott bennem. Fájó kimondanom, de elengedtem a dobogót és az év végi harmadik helyet is.

 

Az EVO teljes mértékben harcra kész?

Maximálisan. A motorfelújításon kívül teljes hajtáslánc revíziót is kapott a kocsi. Berényi Lacin és a szervizes srácaimon nem fog múlni a hétvége eredményessége.

 

Úgy tudom, hogy a mecseki pályák mellett a sötét a másik legnagyobb mumusod. Mi a véleményed erről a páratlan párosításról?

Nem örülök ennek. Nem jól látok sötétben sajnos és ugye két gyorsasági is belecsúszik az estébe. A feladatot meg kell oldanunk, ezzel nincs baj. Tanulni biztosan rengeteget fogunk, de nem örülök, hogy ilyen a program.

 

Kitűzött cél a hétvégén?

Nekem célba kell érnem, mindenféle okozott kár nélkül. Valamiért a sors az "orromra koppintott" és úgy gondolta, hogy véget vet a Kassáig tartó lendületünknek. Van egy csodálatos csapatom; a Livewire Team, a támogatóim kitartanak mellettem, szuper kocsi van alattam és van egy szervizcsapatom, akikre mindig számíthatok, nem mellesleg Atti személyében olyas valaki diktálja az itinert, akinél jobbat nem is kívánhatnék. Van okom a panaszra? Cseppet sem. Majd jövőre dobogóra állunk!  

 

A 17 versenyzőpárosból álló P-14-es kategóriából meglátásod szerint kivel fogod a legnagyobb csatát vívni?

Előttem és mögöttem is ügyes és jó kezű srácok rajtolnak. Mindenkire figyelnem kell, de nem fogok határon autózni és nem vállalok majd kockázatot. Boldog lennék, ha egy "jóízűt" tudnánk autózni.

 

Köszönöm a riportot és sok szerencsét kívánok!

 

Partnereink:

LivewireEnergy Kft., LiveWire Rally Team, Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft.,Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt., Hankook Tyres, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., QuasarDatabase Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, ZozoTrans Kft, Kolláth szerviz Kft, Moniktrans Kft, www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft.,TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft.

 

LiveWire Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

 

A Maximmun Racing Team duója győzelemmel szeretné befejezni az idei bajnoki szezont

 

A kassai remek győzelmet követően szeretné feltenni a koronát a meglehetősen balszerencsés 2015-ös bajnoki szezon utolsó futamán a Maximmun Racing Team párosa. Az összetett második helyén álló Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón számára ugyanis csakis egy cél lebeg: végre-valahára megnyerni a hétvégi Mecsek Rallye-t, ami eddig még egyiküknek sem sikerült. Kazár elárulta, a szezonzáró versenyhez érzelmi szálak is kötik, hiszen 1992-ben itt kezdődött el a pályafutása a sportágban, itt lett először magyar bajnok navigátorként valamint sofőrként is ezen a versenyen debütált.

 

 

Eddig öt bajnoki futamon – Egerben, Miskolcon, Szombathelyen, Veszprémben és Kassán – dobogóra állhatott az idén Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón, ráadásul a legutolsó futamon már az idei első győzelmüket is megszerezték. Nos, a hétvégi Mecsek Rallye-n ugyanazt a pazar teljesítményt szeretné megismételni a Maximmun Racing Team duója, hiszen sem Kazár, sem pedig navigátora még sosem tudta megnyerni a legendás versenyt. A Mitsubishi Lancer EVO IX-est alaposan felkészítették a megpróbáltatásokra, és a Mecsekben ezúttal a siker érdekében két újítást is bevetnek ezúttal.

 

„Számomra minden versenyen kizárólag a győzelem az elfogadható, ám ezen a hétvégén különösen fontos a számunkra a siker. A Mecsekben kerültem be a sportágba, amikor 1992-ben egy Ladával indulhattam navigátorként. Itt szereztem meg az első magyar bajnoki címem, itt kezdődött el sofőri pályafutásom, sosem hiányoztam erről a versenyről, ám ennek ellenére az első győzelem még mindig várat magára. Ennek érdekében mindent megtettünk az előkészületek során, mind az autó, mind pedig mi ketten is a topon vagyunk minden szempontból. Bízom magunkban, és ki merem jelenteni, ha végre nem lesz semmilyen technikai gondunk, akkor a lehető legszebben fejezhetjük be a 2015-ös idényt. A meteorológiai előrejelzések nem egyértelműek, de minden szempontból az lenne a legjobb, ha végig egyforma idő lenne: vagy essen végig, vagy ne legyen csapadék” – jelentette ki Kazár Miklós.

A Mecsek Rallye helyett a spanyolországi világbajnoki futamon indulhatunk...

 

Különleges lehetőséget kapott Turán Frigyes és Zsiros Gábor, a Turán Motorsport párosa, amely az országos bajnokság idényzáró futama, a Mecsek Rallye helyett a Katalán Rallye-n, a világbajnokság idei szezonjának utolsó előtti versenyén áll rajthoz a Ford Fiesta R5-tel a WRC2 kategóriában.

 2015-10-01 09.19.42 am.png

Sajnos a hazai bajnokságban az idén nagyon sok műszaki problémánk volt, ezért, bár nehéz szívvel, de úgy döntöttünk, kihagyjuk a mecseki versenyt, s megragadjuk az alkalmat arra, hogy újra a világ legjobbjai között szerepeljünk - mondta Turán Frigyes, aki hozzátette, mindig is nagyon szívesen álltak rajthoz a Pécs környéki viadalon, amelyen korábban többször is szép eredményt értek el a fantasztikus közönség előtt, most azonban ez volt a legmegfelelőbb döntés a számukra.

 

A Katalán Rallye-n ugyanazzal a csapattal indulunk, amellyel itthon, az autót pedig ezúttal is a Tagai Racing Technology készíti fel, a támogatóinknak pedig nagy köszönettel tartozunk azért, hogy hozzájárultak ehhez a valóban különleges lehetőséghez - folytatta a pilóta, s visszautalt rá, hogy legutóbb, 2010-ben nagyon jó teljesítmény nyújtottak a spanyolországi versenyen, akkor azonban egy baleset miatt nem értek célba. A bukás előtt abszolútban hetedikek voltunk, ami egészen kiváló eredménynek számított, s azt kell mondjam, a balesetünk után megfogadtuk, hogy egyszer még visszatérünk erre a helyszínre. Már átnéztük a pályákat, hogy úgy mondjam, térképészkedtünk egy kicsit Gáborral. Egy szakasz biztosan megegyezik a 2010-essel, a többi új, illetve részben vannak átfedések az öt évvel ezelőtti etapokkal. Kétszer lesz lehetőségünk a hivatalos pályabejárás alkalmával végigmenni, az első az itiner felírásáról fog szólni, a második pedig az ellenőrzésről, Gábornak ez egy komoly feladat lesz, de ez egy vb-futam, itt ennyire van lehetőség.

 

A Turán Motorsport pilótája úgy véli, az autójuk nagyon jó, konkrét esélylatolgatásba és az eredmény megtippelésébe azonban nem kíván bocsátkozni.

Még egyszer ki kell emelnem, hogy ez egy világbajnoki futam, ezért nagyon nehéz az elvárásokat megfogalmazni, s a helyezéssel kapcsolatos konkrét célt kitűzni. Abban biztos vagyok, hogy a csapat kiválóan felkészíti majd az autót, ami több szempontból is fontos. Egyrészt lényeges, hogy ne legyen műszaki hibánk, másrészt annyira kevés lesz a szervizelési lehetőség, hogy csak tökéletes autóval érdemes nekivágni a versenynek. Utóbbiból, azaz a kevés szervizlehetőségből az is következik, hogy itt gyakorlatilag nem lehet hibázni. A legfőbb feladatunk az lesz, hogy mindennek a tudatában menjünk végig gyorsan az autóval - mondta Turán Frigyes, s kitért arra, hogy vélhetően visszatérnek majd arra a helyszínre is, ahol öt évvel ezelőtt elszenvedték pályafutásuk legnagyobb balesetét.

Azt gondolom, hogy már a pályabejáráson elő fognak jönni azok a 2010-es emlékek, de ez egyrészt természetes, másrészt pedig most sok minden másra kell figyelnünk, ezért biztos vagyok benne, hogy ez nem okoz majd gondot - jegyezte meg a pilóta.

 

A Katalán Rallye-t október 22. és 25. között rendezik meg, a verseny központja a Barcelonától délre elhelyezkedő üdülőváros, Salou lesz. Az indulókra 23 gyorsasági szakasz vár, az össztáv így 331,25 kilométer lesz.

A verseny hivatalos honlapja:

http://www.rallyracc.com/2015/en/index.html

 

Köszönjük a Partnereinknek!

SOLID Racing Team – Mecsek Rallye 2015.10. 16-18.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evolution IX.

 

A Baranya Kupán megszerzett tapasztalatok birtokában érkezik a Mecsek Rallyera a SOLID Racing Team versenyzőpárosa. Céljuk nem más, mint a fejlődés, és a szükséges további tapasztalatok megszerzése.

 

A Baranya Kupán újabb lépéseket tettünk annak irányába, hogy közelebb kerüljünk az autóhoz. Vannak még hiányosságok, melyeken változtatnunk kell, de úgy érezzük, hogy a csonka évünk ellenére jól át tudtunk állni a Hondáról az Evora. A Mecsek rally pályái közül párat ismerünk, ez arra lesz elég, hogy a részletekre jobban tudjunk a pályabejáráskor figyelni. Szeretjük a mecseki pályákat, ahol ezúttal tét nélkül tudunk autózni. Ettől függetlenül szeretnénk gyorsulni, fejlődni, és a 3-as kategóriatársakhoz közelebb kerülni – mondta Kondella Péter.

A legutóbbi megmérettetés óta volt alkalmunk menni az autóval. Kicsit megmozgattuk csúszósabb körülmények között. Ez még akár jól is jöhet a versenyen, ha az időjárás megviccelne minket. Az elmúlt évek során roppant pechesen, de mindig adódott valami probléma ezen a futamon. Vagy egy kiesés, vagy csak valami technikai probléma, de mindig kijutott a jóból. Reméljük, ez a sorminta megszakad, és vasárnap elégedetten szállunk ki az autóból. A verseny kezdetétől a végéig kihozzuk lehetőségeinkből a maximumot, hogy úgy tudjunk minden napot zárni, Mi megtettünk mindent. Az, hogy ez időben és helyezésben mire lesz elég, a hétvégén kiderül – fűzte hozzá Szilassy Arnold



Partnereinknek köszönjük az együttműködést: AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; V4 Transport Szállítmányozási Kft.; RAIKER – www.raiker.hu ; Rajkai Takarék; SILVER KE Hungária Kft.; PumaTools Kft. – www.pumatools.hu ; Gigabit Kft – Next Generation Group; Hetényi Pincészet; Mastersoft Technologies Kft.; Nagy Béla e.v. – liftszerviz; www.solidracing.hu

 

A Maximmun Racing Team versenyzője idén érzelmi döntést hozott az autóválasztásnál

 

Ebben az évben sokan meglepődtek azon, hogy a Kazár Miklós, Ferencz Ramón duó egy bajnoki futam kivételével mindig a régóta bevált Mitsubishi Lancer EVO IX-essel állt rajthoz. A Maximmun Racing Team versenyzője úgy érzi nem döntöttek rosszul, hiszen valamennyi futamon felvették a versenyt a technikailag jobbnak tartott R5-sökkel, sőt, az esetekben többségében le is tudták azokat győzni. Természetesen az évzáró Mecsek Rallye-n is ezzel állnak rajthoz, és bíznak abban, hogy Kassa után a szezonzárón is győzni tudnak.

 

Már az év elején azon gondolkodott a Maximmun Racing Team duója, Kazár Miklós és Ferencz Ramón, hogy a rendelkezésükre álló két autó közül – a Ford Fiesta R5 és a Mitsubishi Lancer EVO IX – melyikkel álljanak majd rajthoz a bajnoki futamokon. Az első hónapok tesztversenyein a Mitsubishi, majd az első versenyen, Egerben a Forddal, onnantól kezdve végig a japán márkával versenyeztek. Döntésüket végül nem bánták meg, hiszen az eddigi hat versenyből egyet megnyertek, négyen pedig dobogón álltak, míg összetettben jelenleg a másodikok.

„Azt mindig is tudtuk, hogy a technikai sportokban a technika alapvetően befolyásolja az eredményességet. Természetesen mi is tisztában voltunk azzal, hogy az R5-ös autók talán fejlettebbek, ám hoztunk egy döntést, és amellett annak ellenére kitartottunk, hogy tudtuk,egész szezonban lesznek olyan dolgok, melyekben hátrányt szenvedhetünk riválisainkkal szemben. Ennek ellenére mi történt? A Skodán kívül minden R5-sel nemcsak felvettük a versenyt, nem véletlen, hogy le is győztük őket, és mi állunk jelenleg az összetett második helyén. Bevallom őszintén, nagyon hozzám nőtt a Mitsubishi, már-már érzelmi kötődés alakult ki köztünk. Az autót minden futamra maximálisan felkészítettük, nem véletlen, hogy néhány pályán nagyon jól mentünk, hiszen erősnek, versenyképesnek bizonyult. Bízom abban, hogy a legutóbbi, Kassán aratott győzelmünket a jövő hétvégén, a Mecsek Rallye-n is képesek leszünk megismételni” – jelentette ki Kazár Miklós.

A Maximmun Racing Team pilótája ugyanakkor hatszoros magyar bajnokként felfüggeszti a quadversenyzést. Mint elárulta, a döntésében jelentősen belejátszott az év eleji súlyos balesete is.

4. oldal / 14

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top