DYNAMIC RALLY TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe


Azzal a céllal érkezett meg a 48. Mecsek Rallyera Lángi Attila és Veres Gábor, hogy szeretnének végre egy műszaki hibáktól mentes versenyt abszolválni. Ez most sem jött össze, a technika ördöge ismét bekopogtatott a BMW Z4 M Coupe ajtaján. A problémák ellenére a Dynamic Rallye Team duója az abszolút 23. pozícióban zárta a pécsi futamot, s a P3-19 kategória 2. helyezéséért járó serleget is átvehették.


Lángi Attila: Péntek reggel igazán nagy gondban voltunk, rengeteget törtük a fejünket azon, milyen gumikat is tegyünk fel az első három gyorsasági szakaszra. Próbáltuk belekalkulálni az aktuális időjárási helyzetet illetve az előrejelzéseket is, valamint a sötétedés nyújtotta körülményeket. Végül amellett döntöttünk, hogy puha, száraz időre való abronccsal sorakozunk fel az első napi rajthoz. Rossz döntés volt: a verőfényes napsütést egyik pillanatról a másikra ömlő eső váltotta fel. Ráadásul, amíg a többieknek volt idejük az utolsó pillanatban lecserélni a gumikat, mi már (túl) korán kimentünk a Széchenyi téri felvonulásra… Jó nagy hátrányba kerültünk, de ahogy hallottam, a megfelelő gumik ellenére, a többieknek sem volt zökkenőmentes a péntek esti három szakasz. Ráadásul Rafi (Rafael Tamás) a második gyorson ki is esett, miután elszakadt a gázbowdenje, s ezek után már nem tudtuk hozzá mérnünk magunkat, de szerencsére volt még M3 BMW több is.

Komolyabb teher nélkül vágtunk neki a második napnak, hiszen a kiesettek csak szuperrallyzni tudtak, s így csak a gyorsaságik részeredményeit néztük a többi BMW-shez képest. Nem kezdtünk rosszul Hetvehelyen, bár éreztük azt, hogy még bőven lett volna mit kiautózni a Z4-ből. Ennek ellenére szinte tizedmásodpercre azonos időt autóztunk Gyarmati Ariellel, és Rafitól is csak 1,5 mp-et kaptunk, amin egy kicsit meg is lepődtünk. Az orfűi gyorson, a lapisi elágazásnál megmakacsolta magát a váltónk, és beragadt a 4. sebességi fokozatba. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont 4.-ik sebességben akadt be, de a ritmusvesztés mégis eléggé rányomta a bélyegét a szereplésünkre. A Zobák előtti gyűjtő után megoldottuk ezt a problémát is, gyorsan visszaakasztottam a váltót a helyére, s újult lendülettel folytattuk a menetelést. A változatosság kedvéért most egy bal hátsó defektet szedtünk össze, de meglepő módon most sem voltunk sokkal lassabbak az ellenfeleinknél.

A második kör hetvehelyi szakaszának a végén nagyon örültünk magunknak, ugyanis mi voltunk a leggyorsabbak ott a BMW-sek közül. Orfűn azonban ismét előjött egy teljesítménybeli hiba, ami már a verseny végéig elkísért bennünket. Arielnek se jött ki a lépés az utolsó gyorsaságin, ezért a végösszesítésben 4 másodperccel előrébb végeztünk nála. Ez az eredmény a P3-19 kategória 2. helyét jelentette számunkra – Marozsi Zsolt és Szeles Péter végzett előttünk egy Mitsubishi Lancer Evo IX-essel.

A problémák ellenére abszolút elégedett vagyok a versenyhétvégénkkel, hiszen végre azt éreztem, hogy folyamatosan gyorsulunk, tudjuk tartani a tempót a többiekkel. Kezd beérni a kétéves munkánk gyümölcse, a technika egyre inkább versenyképesebb lesz. A célba érés mellett pedig az egyik legfontosabb dolog az, hogy ismét remekül éreztük magunkat a viadalon. Ismét kiemelném a mecseki közönség szurkolását, felemelő érzés ilyen környezetben versenyezni.

Ez úton köszönném meg a szervizesek munkáját, hiszen adtunk nekik bőven alkalmat arra, hogy megmutassák, ők is felnőttek a feladathoz. Dicséret illeti még navigátorom, Sparcocuccos Veres Gábor érett navigálását, mert azokban a helyzetekben, amikor szükség volt rá, kellően hajtott, amikor vissza kellett fogni, visszafogott, és mikor szétborultam – a ritmusvesztés végett – visszaterelt a helyes lelkiállapotba! Valamint köszi, Z4, hogy már kezded kidugdosni a körmeidet! Ezt az eredményt Csikinek is ajánljuk, aki csapatunk egy nagyon fontos pillére volt, de már sajnos nem lehet velünk.


Veres Gábor: Fárasztó hétvégénk volt. Nem tartottam jó megoldásnak, hogy pénteken mindössze csak 14 kilométert autóztunk, de az több órán keresztül tartott, mire lebonyolították. A szombati nap viszont kárpótolt az esti szakaszokért. Élveztem a menetelést, s úgy érzem, a kocsi is egyre jobban kiforrja magát, kezd alakulni. Igaz, az első körben most is előjött a váltóprobléma a BMW-nél, de szerencsére nem volt annyira vészes a helyzet, hogy ne tudjuk a saját tempónkat diktálni. Egyedül az utolsó két gyors volt az, ahol nagyon gyenge időt mentünk, és mi sem tudjuk, mi lehetett ennek az oka. A bulihangulat azonban így is megvolt, s bízunk benne, hogy a nézőknek is tudtunk egy kis örömet szerezni.

Mivel a Z4 nem alkalmas a murvás versenyekre, ezért mi kihagyjuk a szezonzáró Waldviertel Rallyet. A Szilveszteri örömautózás azonban tervben van, szeretnénk majd „tisztességesen” búcsúzni az óévtől.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Sajtófőnök: Horváth Judit


Osváth Péter - Farnadi Ágnes
Mitsubishi Lancer Evo 9 Gr. N


Jól kezdődött, de némi balszerencsével végződött csapatunk hétvégéje a Mecsekben. Lévén, hogy fontos futamról volt szó, igyekeztünk a szokásosnál jobban felkészülni, de Fortuna ismét félrenézett, amikor nagy szükség lett volna rá.

Pénteken három gyorsasági szakasszal indult a futam, amelyből kettő egy reptéri, mesterségesen kilalakított pálya volt. Az igaz próbatétel sötétben a híres árpádtetői gyorsaságin következett, amelyre a rajt előtt közvetlenül lecsapott az ítéletídő, alaposan átrendezve annak minőségét. Kisebb csúszkálásokkal azonban viszonylag jól sikerült leérni, és második helyről vártuk a szombati napot, amikor is hatszor kellett rajthoz állnia a mezőnynek.

Két megnyert gyorsot követően sikerült az élre állnunk, igaz nem sokkal, amikor elkezdődött a kálvária. Egy eltörött olajcső okozott a verseny végéig folyamatos izgalmakat, mivel a szivárgó olaj, elégve a motortér forró alkatrészein, hatalmas füstöt és ijedelmet okozott.

Mivel a baj forrását nem tudtuk megszüntetni, fel voltunk készülve rá, hogy leéghet az autó, így az utolsó körben már nem az első idő, mind inkább az volt a cél, hogy valahogyan beérjünk a szervizbe. Sajnos az utolsó gyorsaságin már annyira kevés olajat kapott a motor, hogy csapágyas lett, de sikerült “bevonszolni” magunkat a célig. Második helyen végeztünk a futam végén. Igaz az eredeti cél nem ez volt, de megmaradt az autó, amire már nem sok esélyt láttunk egy esetleges tűz miatt. Sajnáljuk, hogy nem sikerült átvinnünk, amit beterveztünk, egyelőre a második helyről várjuk, hogy az utolsó, osztrák futamon végre valami szerencse is érjen minket.

Köszönjük a támogatást mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ismét rajthoz álljunk. November 7-8 között Ausztriában kerül megrendezésre utolsó ORB futamunk, amely egyben eldönti, sikerül-e megszerezenünk csoportunkban az első helyet. Várunk szeretettel mindenkit a pálya szélén és a szervizparkban!

 

Forrás: osvathracing.hu

A LiveWire Rally Team csapatában elsőként autózó páros Cséplő Balázs és Cséplő Attila a hétvégén a 48. Mecsek Rallye-n állt rajthoz. Vegyes érzelmekkel gondolnak vissza a megmérettetésre, hiszen szerettek volna mind a 6. gyorson végigmenni, de sajnálatos módon a pénteki éjszakai első hármat sikerült teljesíteni, illetve szombat reggel elindulni.


Cséplő Balázst, a pilótát kérdeztem, hogy mi is történt velük pontosan:

Hogyan éreztétek magatokat versenyen?

Elég idegesen, nagy volt rajtunk a nyomás, szerettük volna, ha minden úgy megy, ahogy azt korábban elterveztük. Nem így történt, sajnos nem volt hiábavaló az idegeskedés, de hogy valami pozitív dolgot is mondjak az egészről, képesek voltunk felkészíteni/felépíteni egy autót úgy, hogy rajthoz tudjon állni a Mecsek Rallye-n, valamint meg tudjon felelni a szigorú technikai előírásoknak. Reményeink szerint jövőre célba ér, majd egy évvel később eljön az a nap is, hogy nyerni fog.

Milyen érzés volt versenyzőként részt venni a Mecsek Rallye-n?

Egyértelműen felemelő érzés volt, noha abban a pillanatban a Széchenyi téren a rajt ceremónián a szűnni nem akaró feszültség elvett a várva várt pillanat varázsából, utána viszont a sajnálatos korai kiállás ellenére is egy kellemes érzést maradt meg bennünk. Örök emlék lesz ez majd egyszer a falon.

Mennyire volt nehéz az éjszakai gyors? Voltatok már ilyen éjszakába nyúlóan versenyezni vagy ez volt az első ilyen tapasztalat?

Ez volt az első éjszakai gyorsunk, sokan meséltek már korábban, hogy ennek megvan a maga varázsa és ez tényleg így van. Egy kis csúszással tudtunk csak elrajtolni, ugyanis páran beestek a fák közé (persze voltak pillanatok, hogy nekünk is majdnem sikerült követni őket), azonban épségben leértünk, habár nagyon csúszott a kopott gumi a vizes, és a korábbi vihar miatt még levelekkel is gazdagon tarkított pályán. Sajnos volt, hogy leállt a motor 20 másodpercre, ami az időeredményre bizony erősen rányomta általunk nem kívánt bélyegét.

Mi történt veletek a 4. gyorson?

A 4. gyorsasági előtt minden olyan jól ment, vártuk, hogy végre normális gumikkal mehetünk száraz pályán. Időben voltunk, a rajt előtt az összekötő folyamán volt még időnk megállni is, lemérni a gumik hőmérsékletét, ami elég kedvező értéket mutatott, valamint visszaengedtem az első 20-as és a hátsó 00-ás gumik nyomásából egy-egy tizedet. Ezt követően beöltöztünk, bekapcsoltuk az átbeszélőt, felvettük a sisakot és a maradék pár száz méteren még rámelegítettem a gumikra, persze maximálisan betartva a közúti közlekedés szabályait. A rajtot követő talán két kilométeren az egyik visszaváltásnál aztán persze megtörtént a baj. Amit most már biztosan tudunk, hogy a féltengely csuklója biztosan eltört és leszakadt még pár másik dolog a váltó körül.

Milyen javításra van szükség?

Szétszedjük az autót atomjaira és csak a karosszéria lézerrel történő bemérése után fogjuk újraépíteni az egészet, ezzel kerülvén el a karosszéria hajlásából adódó jövőbeli technikai problémákat. Első és egyelőre még bizonyítékok alátámasztásával nem rendelkező tippünk alapján elég valószínű, hogy ez is közre játszhatott az elmúlt időszak gyakori technikai problémáiért.

Mi a tervetek a jövőre nézve?

Első és legfontosabb tervünk, hogy az autó megbízható, gyors és kezes legyen és az, hogy aztán már csak az legyen a legnagyobb problémánk, hogy felelősként folyamatosan egymásra mutogatunk az Attilával az egyes sikertelenül végződő, idővel vívott csaták után.

Megmutatjátok magatokat az év két záró versenyének valamelyikén? Mikulás és/vagy Szilveszter Rally?

A Mikulás Rallye-n biztos nem, azonban ha a Szilveszter Rallye-ra összeállna a technika, akkor szeretnénk megmutatni.

Köszönöm a riportot!

Köszönet a támogatásért!

 

LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

 

 

Spitzmüller Csaba – Laczkó LászlóE:\Munkak\_prorcaehu\partnerek_png\prorace.png
Mitsubishi Lancer Evo X R4

E:\Munkak\_prorcaehu\sajto\pecs\mecsek.png

Nagy Mátyás – Nagy Tamás
Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 


A Mecsek Rallye péntek késő délutánra szervezett 3 friss gyorsasági szakaszán lendületes kezdéssel az abszolút értékelésben harmadikként tért éjszakai pihenőre a Pro Race Sport Spitzmüller – Laczkó – Evo X-es triója. Másnap a versenykilométerekből még alig fogyott, de az egység számára hamar véget ért a küzdelem.

Spitzmüller Csaba:

„Kassa után úgy éreztük, hogy túllendültünk a nehezén és egy problémamentesebb időszak vár ránk. A pénteki napon az utolsó gyorson bennhagyott pár másodpercen kívül minden az elképzeléseink szerint haladt. Elégedettek voltunk, az autó jól működött és remek ritmusban tudtunk autózni. Az első nap végi 3. hely biztató és erősen motiváló volt számunkra.

A szombati első szakasz második felében rendellenes hangokra lettünk figyelmesek, melynek forrása a hajtáslánc volt. ArraLendületes kezdés után…

számítottunk, hogy a kört még be tudjuk fejezni és eljuthatunk a szervizparkig. Ahogy közeledtünk a következő rajthoz, egyre erősödött a komoly betegségre utaló zaj. Ilyen intenzív állapotromlás mellett már a hosszú gyorsaságit sem tudtuk volna abszolválni. Ennek tükrében felesleges kockázatvállalás az autó további alkatrészeinek károsítása is. A következő szakasz rajtja előtt a verseny kényszerű feladása mellett döntöttünk. Mi most csalódottan és pontok nélkül távozunk a mecseki pályákról.”

A csapat színeiben indult másik páros megtörte több verseny óta tartó negatív szériáját, Nagy Mátyás és Nagy Tamás célba hozta az Evo IX-est. A pontszerzésről ezúttal lecsúsztak, de a versenytáv sikeres teljesítése új erőt ad a párosnak a folytatáshoz.


Együttműködő partnereinknek köszönjük a bizalmat!



TAUBMANN HISTORIC RACING TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.

Leitgéb Judit – Klézli Szabolcs, Renault 5 Alpine Turbo


Egy hosszús, balszerencsés időszak után végre megtört az átok, ami Leitgéb Juditot nyomasztotta. A pécsi pilótanő szereplését folyamatosan műszaki hiba hátráltatta, de a hazai pálya nyújtotta pozitív energia úgy tűnik, elűzte a gondokat. Judit és segítője, Klézli Szabolcs – aki egy személyben a párja és a navigátora is – célba kormányozta a Taubmann Historic Racing Team Renault 5 Alpine Turboját, ami számukra a Historic EB abszolút 20. helyét is jelentette a 48. Mecsek Rallyen.


Leitgéb Judit: A legeredményesebb versenyünk volt a 48. Mecsek Rallye, hiszen végre célba értünk, semmilyen technikai probléma nem hátráltatott bennünket. A futam előtt sajnos nem tudtam tesztelni a Renault-val, így csak éles helyzetben tudtam kipróbálni a kocsit és a különböző gumikeverékeket is.

Nekünk akkor kezdődött a verseny, amikor vége lett. Ha lett volna még három-négy gyorsasági, akkor javítani tudunk az időeredményeinken. Igaz, még szoknom kell azt, hogyan is működik egy ilyen turbós autó, de ennek ellenére abszolút pozitívan értékelem a hétvégénket. Habár Szabinak ez volt az első, igazi éles versenye, tökéletesen tudtunk együtt dolgozni. A célt teljesítettük, hiszen célba értünk, az pedig külön öröm volt számomra, hogy mindezt hazai környezetben tehettem meg. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a sportbíróktól, a csapatunktól, a barátoktól és a családtól, amit nagyon köszönünk! Jól eső érzés volt, hogy ilyen sokan szurkoltak nekünk azért, hogy a balszerencsés széria után végre átgurulhassunk a célvonalon.

Klézli Szabolcs: Nagyon jól éreztem magamat a hétvégén! Igaz, az elején egy kicsit meg voltam illetődve, de gyorsról gyorsra kezdtem belejönni a navigálásba. Kérdezték már tőlem, hogy nem fura-e, hogy szerepcsere van az esetünkben, s én diktálom a páromnak az itinert. Engem ez egyáltalán nem feszélyezett, Juditnak inkább volt fura ez a felállás, mint nekem. Abszolút megbíztunk egymásban, és jól tudtunk együttműködni annak ellenére is, hogy én újoncnak számítok ebben a „szakmában”. A jó hangulatomat megalapozta az is, hogy minden egyes ismerősünk, aki látott minket gyorsról gyorsra örült, integetett, sőt, volt olyan, aki meg is ölelgetett bennünket.

Nekem az volt a célom, hogy leintsenek minket a verseny végén, a Széchenyi téren – többre nem is vágytam. Ez sikerült, így abszolút elégedett vagyok a szereplésünkkel. Olyan élményben volt részem ezen a versenyen, amit még eddigi életemben nem is tapasztaltam. Ez úton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szurkolt nekünk azért, hogy érjünk célba a versenyen! Jövőre újult erővel támadunk!


Partnereinknek köszönjük a támogatást!

Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.leitgebjudit.hu/rally

SOLID RACING TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.

Merencsics Árpád – Kulcsár Dániel, Suzuki Swift GTi


A san marinoi Rally Legend után nem sok ideje maradt Merencsics Árpádnak, hogy felkészítse a Historic Bajnokság soron következő futamára a Suzuki Swift GTi-t. A nagyatádi rallys mégis a szezon legjobb formáját hozta a 48. Mecsek Rallyn: R csoportban és R1 kategóriában is győzelmet aratott. Kulcsár Dániellel alkotott párosa emellett az abszolút 6. helyet is megszerezte az EB mezőnyében.


Merencsics Árpád: A Rally Legend után csak arra volt időnk, hogy gyorsan átnézzük a Suzukit, megrendeljük a szükséges alkatrészeket és gumikat, s már indultunk is tovább a 48. Mecsek Rallyera. Többször említettem már, hogy számomra hazai pálya ez a helyszín, ezért mindig öröm itt versenyezni. Igaz, volt olyan szakasz, ami még számomra is új volt, de ez csak növelte a menetelés nyújtotta élvezetet.

Pénteken egy kicsit óvatosabban meneteltünk, hiszen nagyon nyálkás volt az út a leömlő eső miatt. Kétszer le is nyúltak értünk odafentről, hogy megmutassák, melyik a helyes irány, amin haladnunk kellene. Szombaton már száraz pályán folytak a küzdelmek. Váradi Györgyék és Stepán Árpádék is kiestek előlünk, így a nap folyamán fel tudtunk kúszni az R csoport abszolút értékelésének első helyére. Danival ekkora elhatároztuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt az előkelő pozíciót meg is tartsuk a leintésig. A kocsi most is hűen szolgált minket, egészen addig, amíg töltéshiba nem lépett fel nála. Menet közben próbáltuk orvosolni a problémát, több-kevesebb sikerrel.

A célt elértük, úgy intettek le minket, hogy a csoportot, és az R1 kategóriát is megnyertük. Hatalmas öröm ez számomra, mert itt a bizonyíték arra, hogy kezd beérni az eddigi munkánk gyümölcse. Az pedig csak hab volt a tortára, hogy a nemzetközi értékelésben is egy előkelő, abszolút 6. helyezést értünk el. Mondhatni, az idei bajnoki szezonunk legjobb formáját hoztuk Pécsett, ezért abszolút elégedett is vagyok.

Számunkra ezzel be is fejeződött a bajnokság, Pilisvörösváron már nem fogunk rajthoz állni. A jövő évünk még igen képlékeny, ezért előreláthatólag nem tudom megmondani, hol is fogunk majd szerepelni. De addig is, amíg kialakul a helyzet, igyekszünk feltöltődni az év végi sikerekkel. A szurkolóinknak, partnereinknek pedig köszönjük, hogy egész évben kiálltak mellettünk és támogattak bennünket!


Kulcsár Dániel: Miután hazaérkezett Árpi a Rally Legendről, akkor keresett meg, hogy nem volna-e kedvem és időm beülni mellé navigálni a Mecsek Rallyen, mivel Varga Sanyinak egyéb elfoglaltsága akadt ez időre. Eredetileg én is segédkeztem volna egy pilótának, de végül úgy alakult, hogy a szezonnyitó Miskolc Rally után, most az Árpinak szezonzáró pécsi derbin is együtt állhattunk rajthoz.

Úgy, ahogy volt, nagyon jól sikerült a hétvégénk! Sajnos az autó nem lett nagyobb Miskolc óta, nem a legideálisabb az én magasságomhoz, de ez sem nyomta rá a bélyegét a remek hangulatunkra. A kocsival is csak egyetlen apró hiba volt, de ezt is időben sikerült orvosolnunk, s nem kellett azon aggódnunk, vajon célba érünk-e. Egyedül a reptéri szakasz nem nyerte el a tetszésemet, a többi pályán viszont élvezet volt autózni.

Az eredmények pedig önmagukért beszélnek! Nagyon boldog és elégedett vagyok, hogy ilyen sikeresen zártuk a mecseki futamot, Árpinak pedig megerősítést adhat ez az eredmény a folytatáshoz. Ez úton is nagyon köszönöm a Merencsics családnak, hogy egy ilyen remek versenyhétvégét tölthettem el velük Pécsett!


Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Sajtófőnök: Horváth Judit - Facebook: https://www.facebook.com/solidracingteam

 

 

SOLID RACING TEAM – 48. Mecsek Rallye, 2014. október 17-19.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R


A 48. Mecsek Rallye után ismét gyarapodott Kondella Péter és Szilassy Arnold dicsőségfala. A SOLID Racing Team versenyzői a rallye2 bajnokságának záró futamán bebiztosították maguknak az N csoport és az N3 kategória győzelmét is. Habár a bajnoki címig vezető út nem volt problémamentes, az öröm annál nagyobb Kondelláék részéről. Ennél jobb debütálást nem is kívánhattak volna!


Kondella Péter: Felemás érzésekkel zártuk ezt a versenyt, és egyben az idei szezont is. Az utolsó megmérettetésig nyitott volt az N csoport bajnoki állása, mindössze 5 ponttal voltunk lemaradva a Szepesi Marcell-Gondos Péter párostól. A célunk tehát az volt, hogy a győzelem mellett az utolsó szakaszért járó +3 pontot is bezsebeljük, és így elhódítsuk a bajnoki címet.

Péntek este nagyon jól bekezdtünk, ami azt jelenti, hogy egy abszolút 4. időt autóztunk a rallye2 mezőnyében, Árpádtetőn. Három gyorsasági szakasz teljesítése után, másnap az abszolút 3. helyről vártuk a folytatást. A szombati szereplésünket beárnyékolta a Honda kuplungjának a meghibásodása. Mivel tolókerekes váltó van a kocsiban, szerencsénkre nem kellett használnunk a kuplungot váltásnál, „csak” a rajtolásunkat befolyásolta ez a műszaki probléma, illetve kellemetlen és kicsit idegesítő volt, hogy folyamatosan remegett alattunk az autó. A konkrét hiba okára azonban csak a nap végére jöttek rá a szervizeseink, addig – információ hiányában – tapogatózva teljesítettük a szakaszokat.

Mivel Szepesiék már a pénteki, első gyorsaságin kiálltak technikai hiba miatt, ezért már csak az lebegett előttünk, hogy épségben bekormányozzuk a Hondát a célba. Sajnálom, hogy az ellenfelünknek így alakult a versenye, jobb lett volna tisztességesen megküzdeni ezért a bajnoki címért. Ugyanakkor boldogok vagyunk, hogy eredményesen, az N csoport és az N3 kategória bajnoki címének megszerzésével tudtuk lezárni a rallye2-s debütáló évünket. Fantasztikus pályákon autózhattunk a 48. Mecsek Rallye keretén belül, s habár az éjszakai szakaszoktól tartottam, rengeteg pozitív érzéssel és tapasztalattal gazdagodtam annak tekintetében is.

Szilassy Arnold: Meglehetősen izgalmas volt a mecseki hétvégénk. A pénteki napon sikeresen, és jó pozícióban jutottunk túl. Vak sötétben, vizes pályán, a rallye2 mezőny abszolút 3. helyén zártunk. Az új intermedia Pirelli gumik jól vizsgáztak, meg voltunk elégedve a menetteljesítményükkel. Nehéz volt elhinni, hogy végsebességről úgy állt meg a lassító előtt a Honda, mint ha szárazon mentünk volna.

Derűsen, jó kedvűen vágtunk neki a szombatnak. Tartott ez egészen az aznapi első gyorsasági feléig. Már etapon füst dőlt az utastérbe, lehetett sejteni, hogy valami történni fog. A szakasz vége felé már elakadásjelzővel, lassú tempóban gurultunk az úton a kuplung problémák miatt. Ez innentől kezdve el is kísért minket a verseny végi parc fermeig, de a kocsi kibírta a leintésig. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az N csoportbeli fő ellenfelünk már pénteken gondokkal küzdött, és kiállni kényszerült a versenyből. Sajnáljuk őket, hiszen ők is azon dolgoztak egész évben, hogy megnyerjék az N abszolút értékelést.

A záró futamon a Honda finoman a tudtunkra hozta, hogy ha nincs a jó technika, akkor mi sem vagyunk bajnokok N abszolútban és az N3 kategóriában. Ez a második évem Petivel, és a második bajnoki címünk. Reményeim szerint még sok-sok évet töltünk el egymás mellett, és sok szép emléket, bajnoki címet szerzünk.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Sajtófőnök: Horváth Judit Facebook: https://www.facebook.com/solidracingteam


AS Rallyesport Europe
48. Mecsek Rallye, Beszámoló

Ollé Sándor- Tóth Zsolt
Ford Fiesta S2000


Az abszolút ötödik helyen zárta az Országos Bajnokság pécsi állomását az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt . Első hallásra nem teljesült a kitűzött cél egy törött felni miatt begyűjtött hátrány okán, de a pénteki abszolút első hely tükrében kijelenthető, hogy jó az irány.

 

Ollé Sándor - Tóth Zsolt: „ Az autó beállításai nagyon jól sikerültek, sőt az angol mérnökök segítségével kiküszöböltünk egy hibát, ami mindig is nehézséget jelentett. A Ford nagyon rosszul rajtolt, valami nem volt rendben , mert érzésre az első métereken gyengének tűnt. A Fiestánál létezik egy úgynevezett karosszéria map, ami még EVO1-es és nem EVO2- es volt, ezért nem működött 100% - osan. A pécsi ver s enyre így tökéletes autóval érkeztünk, ami végre kifogástalanul működött, mert most már van egy rajtolást elősegítő programunk, amely et nagyon jól tudunk használni. Ennek tükrében kezdtük meg a mecseki megmérettetést, vagyis nagyon bizakodóak voltunk, az első három hely valamelyikén szerettünk volna végezni, ez az első nap sikerült is. Pénteken sokáig dilemmáztunk azon, hogy milyen abroncsokkal menjünk ki, hiszen egész héten esett az eső .

Nálunk a biztonság volt az első, éppen ezért félig kivágott intermedia gumikat raktam fel - ez utólag nagyon jó döntésnek bizonyult. Relatíve szerencsénk volt, mert leszakadt az eső, nem kellett attól tartanunk, hogy esetleg túlmelegednek a gumik, ennek köszönhetően Árpádtetőn egy kimagasló eredményt értünk el. Az első napi, három szakasz után mi vezettük az abszolút mezőnyt. Nagyon örültünk neki, bár tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a másnap , főként a „ takarító ” szerepben, ami számunkra új volt.

Az első naphoz hasonlóan gumiháború indult el , mi megpróbáltuk megtalálni az egyensúlyt egy olyan gumival, ami minden körülmények között jó lehe t, és megtarthatjuk legalább a második pozíciót . Herczig Norbiékat nem tudtuk tartani, ehhez még kell egy -két verseny. Sajnos ezek után jött az ominózus hetedik gyorsasági, amin egy amatőr hi bát követtem el, igazán még most sem értem hogyan … Hetvehelyen az egyik kanyarban belóg egy beton pillér, ezért nagyobb tempónál sem szabad szűken venni, sajnos mégis megtettem, kiszakított egy darabot a felni ből, defektet is kaptunk a gyorsasági felénél. Próbáltunk sietni, de minden egyes bal kanyarban ki akartam csúszni, majd egy perces hátrán nyal visszaestünk az ötödik helyre. Megpróbáltunk felzárkózni, hoztuk is a jó időket, azonban a Superstagen ismét hibáztam, lecsúsztunk az árokba, így az ötödik helyen zártunk.

Felemelő érzés, hogy tényleg az élmezőnyhöz tartozunk és már nemcsak murván, hanem as zfalton is komolyan kell velünk számolni! ”


Köszönjük támogatóinknak!
További információ: Papp Zsuzsa +36/30-239 - 5827

A Mecsek ezúttal nem fogadta kegyeibe a Maricsek Racing Team párosait az Országos Rallye Bajnokság ötödik fordulóján. A csapat 11 kettőse közül sajnos öten feladni kényszerültek a 48. Mecsek Rallye-t

Kovács Antal és Istovics Gergő már az első szakaszt követően nagyon bosszúsak voltak, hisz a pogányi reptéren megtartott gyorsasági rajtjában majd 8 percet várakoztatták a rendezők a kaposvári kettőst, majd, mikor a legjobban szakadt az eső elrajtoltatták őket. A fiúk abszolút pontokról szőtt vágyai már itt elillantak, de természetesen folytatták a versenyt. A második nap megkezdték a felzárkózást, s mikor már úgy tűnt, hogy minden rendben, akkor a második körben megmakacsolta magát a Mitsubishi Lancer.

„Orfűn elrajtoltunk és két kilométer után háromhengeressé vált az autó. Azért, hogy ne tegyük tönkre teljesen a motort, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el az utolsó gyorsra, hiszen három perccel rosszabbat jöttünk, mint a többiek.”  Értékelt érthető csalódottsággal a hangjában Kovács Anti.  A P csoport tavalyi bajnoka innentől kezdve már teljes erővel a Waldviertel Rally-ra koncentrál, ahol, ahogy ő fogalmazott már semmiféle nyomás nem lesz rajtuk, csak kedvtelésből indulnak el az osztrák - magyar szezonzárón.

Osváth Péter és Farnadi Ágnes azzal a nem titkolt céllal vágott neki a Mecsek Rallye-nak, hogy visszaszerezzék a 3-as kategória első helyét az éves értékelésben. A veszprémi kettős a hirtelen leszakadó eső ellenére jól választott gumit a pénteki szakaszokra és a nap végén mindössze 6 másodperccel voltak lemaradva az éllovas Matics - Zejda párostól. Másnap az MRT kettőse két szakasz elteltével nem csakhogy ledolgozta a hátrányát, de meg is előzte Maticsékat. A hatodik szakaszon azonban közbeszólt a technika:

„Egy turbócső szétment és sajnos folyt a motorból az olaj, pont a kipufogóra. Ez eléggé elterelte a figyelmemet nem tudtam 100 %-ig a feladatomra koncentrálni, mert attól féltem, hogy kigyullad az autó. Az utolsó szakaszon ráadásul már alig volt a motorban olaj, így az extra pontokért sem tudtunk igazán harcba szállni.” Összegzett a célban Osváth Peti, majd így folytatta:

„Másodikak lettünk, így a bajnokságban tovább nőtt a hátrányunk, de nem adjuk fel, hisz a Waldviertelen még bármi megtörténhet.”

Osváthék újdonsült kategóriatársa a Maricsek Miklós - Kovács Szabolcs kettős a géposztály 5. helyén fejezte be a Mecsek Rallyet. Ahogy Maricsek Miki fogalmazott az eredmény ezúttal másodlagos, sokkal fontosabb, hogy karcmentesen célba vitték az EVO IX-es Lancert.

„Fél órával a rajt előtt állt össze minden és ez az autó teljesen más, mint az EVO VI/IX. Az Árpádtető - Szentkút szakaszon csak tapogatóztam, de a második napon már kellő képen összebarátkoztam az új autóval.”

A Borbás Szabolcs - Csáki Richárd párost az első nap kuplung és turbó problémák is hátráltatták, majd miután a szerviz csapat orvosolta a problémákat, a második nap első gyorsasági szakaszán egy hatalmasat estek az EVO VII-es Mitsubishivel. A navigátor így emlékezett a Hetvehelyen történtekre:

„Az első gyors utolsóelőtti kanyarjában nagyon felhordásos volt az út és talán még egy kicsit nedves is és ezúttal nem sikerült abszolválnunk azt a kanyart. Egy hatalmas rönk állta az utunkat, de még maradt annyi lendület, hogy szemből az erdőbe is belátogattunk egy picit. Majd aztán a ventilátor ráhajolt a turbóra, ezáltal ki is gyulladt az autó, de szerencsére azt idejében sikerült eloltanunk.”

Gyarmati Ariel és Németh Gergely a P3-19 kategória harmadik és a BMW-k között a második helyen teljesítették a Mecsek Rallye-t. Ahogy Ariel fogalmazott élete talán legnehezebb versenye volt ez a mecseki viadal. A kiszámíthatatlan időjáráson túl a nem megfelelően beállított lámpasor is nehezítette a dolgukat az első nap, majd szombaton túl kemény gumikat választottak, amit nem tudott megfelelően munkára bírni az E36-os.

„Sajnos nem tudtunk egy jót meccselni a BMW-s kategória társakkal, hisz Rafael Tamásék egy műszaki hiba miatt kiestek az első nap, majd Lángi Attila idejét figyeltük, ő mögöttünk volt, de az utolsó két sötétben megtartott gyorsaságin megelőzött minket. Sajnos, amire készültünk, azt most nem tudtuk hozni.”

A Rallye2 mezőnyét erősítette a hétvégén a Vargha Bálint - Magyar Gábor kettős az aszfaltszaggató méregzsákkal, azaz a Renault Megane Maxival. A fiúk jól érezték magukat, teszt versenynek szánták a Mecsek Rallye-t, ennek megfelelően készültek és teljesítették a hétvégét. A csütörtöki tesztet követően a szervizesek a régi lámpasor helyet „faragtak” egy új xenonosat. Az első nap, a reptér nem feküdt az autónak, hisz nagyon kicsi a Renault fordulóköre, ezért ott szenvedtek, de Árpádtetőn autóztak egy jóízűt. Szombaton fokozatosan gyorsultak élvezték az autózás.

„Amitől a legjobban tartottunk az a pécsváradi szakasz volt. Ennek ellenére ott jöttünk a legjobban, mindaddig, amíg egy hatodik teligázas egyenes részen volt egy púp, ahol leért az autó hátulja és eltört a hátsó hídban a torzió egyik része. A gyorsaságiról lejöttünk, de annyira összeült az autó hátulja, hogy nem jöttünk vissza a szervizbe, inkább feladtuk a versenyt. Az összes szakaszt teljesítettük, harmadikak voltunk a kategóriában, de pont azért, mert tesztelni mentünk a Mecsekbe; inkább kiálltunk, mint hogy etapon kárt tegyünk az autóban.”

A Maricsek Racing Team többi párosa közül a Szvatek -Török duó a P2-16-os kategória harmadik helyéről volt kénytelen félreállni az ötödik szakaszon, üzemanyag ellátási problémák miatt.

A Rallye2-ben az abszolút 16. és az A5 első helyét szerezte meg Vígh Levente és Mohács László a Suzuki Swift Gti-vel, míg Wágner Attila és Bakó László (Renault Clio) az abszolút 23.-ként az A7-es kategória győzteseként zárta a Mecsek Rallye-t.

A Historic mezőnyben Veriga Gábor és Kovács Antal (Lada Samara) előfutóként teljesítette a versenytávot, míg a Stepán Árpád - Bán Viktor kettős (VAZ 2101) vezette a kategóriáját az első orfűi szakaszig, ám ott a Zsiguli motorja felmondta a szolgálatot, így ők is feladták a futamot.

Kazár Miki és Szőke Tomi Mecsek Rallys verseny összefoglalóját két oldalról kell megközelíteni. Egyrészt, hogy mi történt a gyorsasági szakaszokon, másfelől beszélni kell a pályán kívüli eseményekről is. Kezdjük az előbbivel: a Maximmun Racing Team kettőse szinte hibátlan versenyzéssel bizonyított ismét a Mecsek-alján. Tökéletes csapatmunka és technikai háttér jellemezte a mögöttünk hagyott napokat, amely sokáig a vezetéshez is elegendő volt. Az utolsó három szakaszon azonban a legnagyobb rivális fordítani tudott, így végül Mikiék az abszolút értékelés második helyén fejezték be a versenyt.


- Még most is keressük azokat a másodperceket, amelyek megmutatkoztak a különbségben – fogalmazott a 48. Mecsek Rally után Kazár Miki. – Egyáltalán nem kockáztattunk, de keményen harcoltunk azért, hogy ismét győzni tudjunk. Nem sikerült, és továbbra sem tudjuk, hogy miért. Újra és újra leforgatjuk magunkban a gyorsokat, és egyszerűen nem jövünk rá arra, hogy mit és hol hibáztunk. Az utolsó szakasz előtt látszott, hogy elúsztak a győzelmi álmok, ezért akkor már a biztos célba érést tartottuk szem előtt. Az RSB által elfogadott versenynaptár szerint ez volt a szezonzáró, úgyhogy a mi olvasatunkban 10 pont előnnyel ismét megnyertük a bajnokságot. Ez a lényeg.

Pécsett azonban egyetlen pezsgőt sem bontott ki a csapat, Miki és Tomi kettős érzésekkel gurult föl a céldobogóra. Történt ugyanis, hogy a 48. Mecsek Rally nyitó napján bejelentették: még egy futam lesz az ORB-ben, mégpedig novemberben az osztrák Waldviertel Rally, amely egyben a szezonzáró lesz. Az RSB így akarja helyettesíteni az október elején elmaradt Budapest Rallyt. Ez  azonban az RVSZ (Rally Versenyek Szabályai) több pontjával is ellenkezik. Sokak számára még most is érthetetlen, hogy néhány vezető beosztásban lévő ember érdeke miatt az egész szakágnak kell bűnhődnie. Kazár Miki még nem döntött arról, hogy vállalják-e az újabb kihívást, az viszont teljesen biztos, hogy Szőke Tomi nem lesz ott Ausztriában.

- Egyszerűen a munkahelyi elfoglaltságaimmal ezt már végképp nem tudom összeegyeztetni – mondta a navigátor. – Az esztendő elején a kiadott versenynaptár szerint megterveztük az évet. Ilyen csak Magyarországon fordulhat elő, hogy néhányan kényük-kedvük szerint döntenek mindenki felett. Nagyon keserű vagyok, mert normális esetben bajnokként kellett volna hazajönnünk Pécsről, ehelyett csak azt tudom mondani, hogy tíz ponttal még mindig vezetjük a pontversenyt. Azt még nem tudom, mit fogok érezni itthon a Waldviertel alatt, ha egyáltalán ott leszünk. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Mi Pécsett mindent megtettük, apró hibákat vétettünk csupán és nagyon jót versenyeztünk. Mégsem tudtunk ennek az eredménynek örülni, a pályán kívül történt események miatt.

 

Kazár Miki is rendkívül csalódott volt. A Maximmun Racing Team már hosszú hetek óta harcol az igazáért, de úgy tűnik: a döntéshozók semmivel nem törődnek, az akaratukat a szabályokat áthágva is keresztülviszik.

- Több levelet is írtunk már a szövetségbe, de válaszra sem méltatták az egyesületünket – vázolta a jelenlegi helyzetet a bajnoki címvédő. – Még a Mecsek Rally előtt jeleztük, hogy az osztrák szezonzáró törekvései több ponton is megsértik az RVSZ-t. Ahogy másnak, úgy nekünk sem válaszoltak. Olyan emberek döntöttek felettünk, akik egyáltalán nincsenek tisztában a szabályokkal. Van egy rendező, aki összeveszett azzal a rendezővel, aki két évtizede remek versenyekkel „ajándékoz meg” minket. Erre most őt támogatják bármi áron, még úgy is, hogy erre teljesen rámegy a sportág. Még gondolkodunk, hogy mi legyen. Az biztos, hogy Tomi nem tud velünk lenni Ausztriában, tehát jelenleg nincs navigátorom, így pedig még nehezebb. Legjobb belátásunk szerint hozzuk meg a döntésünket, de az biztos, hogy a kialakult helyzet miatt A-Z-ig mindenkit be fogunk perelni. A jogi lépéseket minden szinten meg fogjuk tenni, mert így nem lehet belenyúlni egy bajnokságba. Az én olvasatomban idén is megnyertük a sorozatot, bár vannak, akik másképp, a fehér asztal mellett akarják eldönteni a legfontosabb kérdést.

 

 

A 48. Mecsek Rally (nem hivatalos) végeredménye:

 

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000)                             1:12:16,5

2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)                              +27.1

3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4)                     +1:24,0

4. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza)                               +1:29,3

5. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000)                                     +1:41,0

6. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer Evo IX R4)                     +2:55,6

6. oldal / 14

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top