Telepíthető a 48. Mecsek Rallye mobil alkalmazása:

 

  • Magyarország legpatinásabb versenyére mobilalkalmazás.
  • Folyamatos tájékoztatás a verseny aktuális állásáról, livetiming.
  • Naprakész információk, hírek.
  • Versenyző nyomonkövetés push üzenetek segítségével (max 3db).
  • Követelmény: Android 4.0 és újabb
 
 


 
 
   

Gaál József–Gaál Ádám, Opel Ascona B 1900

Mecsek Rali előzetes

2014. október 11.

 


Negyven évvel ezelőtt, 1974-ben kezdett versenyezni Gaál József, aki kisebb-nagyobb megszakítással az elmúlt négy évtizedet a nemzetközi és hazai versenypályákon töltötte. Az ünneplésre pedig mi sem lehetne jobb alkalom, mint a historic Eb-futam, a Mecsek Rali, ahol ezúttal is fia, Gaál Ádám navigál neki, az Opel Ascona B 1900-ban.


„Nagyon szeretem a Mecsek Ralit. A hetvenes években, amikor elkezdtem versenyezni, a pécsi verseny volt a Rali. Sokat indultam itt hegyiversenyen is. Jók a pályák, szakértő a közönség, mi kell ennél több?” – mondta Gaál József.

„1974-ben, negyven évvel ezelőtt kezdtem versenyezni, ami szép kerek szám, úgyhogy ennek örömére szeretnénk nagyon jól érezni magunkat a versenyen.”

„A D csoport bajnokságában jól állunk, egy jó eredménnyel még a bajnoki címre is esélyesek lehetünk, de elsősorban élvezni szeretnénk a Mecsek Ralit. Minden versenyre azt mondom, hogy előbb érjünk célba, aztán megszámoljuk, hogy hanyadikok lettünk.”


További információ:

http://www.gaaloldtimermotorsport.eu

http://www.opelgaal.hu

 

A 48. ÚJHÁZ Centrum LétaKer Mecsek Rallye programja - ahol a közönség az autókkal, pilótákkal találkozhat


Október 16., csütörtök


17.00-20.00 Hivatalos teszt, Kővágótöttös (Petőcpuszta)


Október 17., péntek


Pécs, Széchenyi tér, rajtceremónia

12.31 Historic-előfutók és -mezőny

16.11 ORB-előfutók és -mezőny

17.51 Rallye2-előfutók és -mezőny


Pécs-Pogány Repülőtér

13.11-13.21: LADA-show (Historic-előfutók): Balatonyi Árpád, Bútor Róbert, Márta János

13.30-14.15: Historic rajt, 1. kör

14.45-15.10: Vári Gyula repülő show 1.

15.11-15.21: LADA-show 2., előfutók: Balatonyi Árpád, Bútor Róbert, Márta János

15.30-16.15: Historic rajt, 2. kör

16.15-16.35: Vári Gyula repülő show 2.

16.41-16.51: ORB-előfutók rajt, 1. kör

17.00-17.55: ORB rajt, 1. kör

18.00-18.15: „Mókus” streetfighter show 1.

18.21-18.31: Rallye2-előfutók rajt, 1. kör

18.40-19.30: Rallye2 rajt, I. kör

19.51-20.01: ORB-előfutók rajt, 2. kör

20.10-21.05: ORB rajt, 2. kör

21.10-21.25: „Mókus” street fighter show 2.

21.31-21.41: Rallye2 előfutók rajt 2. kör

21.50-22.40: Rallye2 rajt 2. kör


Pécs, Kincses u. 1. TESCO-parkoló

14.31: Historic-előfutók és -mezőny érkezése

18.01: ORB-előfutók és-mezőny érkezése

19.41: Rallye2-előfutók és -mezőny érkezése

Október 18, szombat


Komló, Eszperantó tér

11.40: Historic-előfutók és -mezőny érkezése

13.22: ORB-előfutók és -mezőny érkezése

15.00: Rallye2-előfutók és -mezőny érkezése


Pécs, Széchenyi tér – Célceremónia

17.26: Rallye 2 előfutók és mezőny

18.41: HISTORIC előfutók és mezőny

20.21: ORB-előfutók és -mezőny


Pécs, Expo Center, Szervizpark - szervizidőpontok (első autó érkezése)

09.01: Historic-előfutók és mezőny

10.41: ORB-előfutók és mezőny

12.21: Rallye2-előfutók és mezőny

13.40: Historic-előfutók és mezőny

15.20: ORB-előfutók és mezőny


Október 18., vasárnap


09.00: Ünnepélyes díjkiosztó, Hotel Palatinus, Bartók terem (Király u. 5.)



A gyorsasági szakaszok

(Az eredeti kiíráshoz képest módosult!)


Október 17., péntek

13.30: 1. gyors (Pogány Airport 1.)

14.13: 2. gyors (Árpádtető – Szentkút)

15.30: 3. gyors (Pogány Airport 2.)


Október 18., szombat

10.23: 4. gyors (Hetvehely – Nyárásvölgy 1.)

11.21: 5. gyors (Orfű – Árpádtető 1.)

12.59: 6. gyors (Zobákpuszta – Pécsvárad 1.)

15.17: 7. gyors (Hetvehely – Nyárásvölgy 2.)

16.15: 8. gyors (Orfű – Árpádtető 2.)

17.23: 9. gyors (Zobákpuszta – Pécsvárad 2.)


Bővebb információ, versenykiírás, nevezési lista, térképek: www.mecsekrallye.hu




Az idén sem marad újítások, újdonságok nélkül a Historic Eb mellett az országos ralibajnokság (ORB) bajnoki címeiről is döntő évzáró ralifutam, az október 17. és 19. közötti a 48. ÚjHÁZ Centrum LétaKer Mecsek Rallye. Amelynek nyitó gyorsasági szakaszául a sebességgel leginkább barátságban álló pécsi terepet, a pogányi repülőtér kifutóját álmodták meg idén a szervezők, akik pénteken sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

 

Ahogy azt az összesen százötven nevező is igazolja, a Budapest-rali lemondása után a korábbiaknál is fokozottabb figyelem terelődik a PSN Zrt. által megrendezendő idei őszi baranyai – e pillanatban évzárónak számító, ám ez még változhat… – autóversenyre.

Nagy Csaba pécsi alpolgármester, a szervező bizottság vezetője elsőként arról beszélt, hogy idén igazi összefogás eredményeként valósul meg a tradicionális pécsi rali; a következő időszakban pedig azon fognak dolgozni, hogy a Mecsek ismét otthont adhasson egy jeles nemzetközi sorozat egyik futamának. Mint mondta, az önkormányzat anyagilag is segítette a szervezést, ugyanis az ide érkező mezőny és a szurkolók jelentős vásárlóerőt képviselnek a városban, s messze vihetik Pécs jó hírét.

Jelen István, a futam szakmai vezetője a várható menetrendet részletezte. A Széchenyi téri rajt- és célceremónia között összesen 425 kilométernyi táv, ebből kilenc szakaszon 136 kilométer gyorsasági vár a hazai ORB, a rali II., valamint Historic Eb- és ob-futam párosaira.

A 48. ÚjHÁZ Centrum LétaKer Mecsek Rallye október 17-i Széchenyi téri ünnepélyes rajtceremóniája után az első és harmadik gyorsasági szakaszra a Pécs-pogányi reptéren kerül sor. A reptéri gyorsok közé beékelt árpádtetői esti szakaszt követően szombat reggeltől a klasszikus mecseki terepekre tér vissza a mezőny, amely a hetvehelyi, zobáki (ez a Duna-Dráva nemzeti Park fokozottan védett területeként a nézők elől elzárt gyorsként!) és orfűi útvonalakon halad majd. Utóbbi a nézők között is méltán népszerű, a pilótákat és navigátoraikat rendkívüli módon megterhelő 28 kilométeres körgyors, amely után egy gyűjtő erejéig Komlóra is betérnek a versenyautók. A verseny utolsó gyorsaságija után október 18-án szombaton este ugyancsak a pécsi Széchenyi téren hirdetnek majd győzteseket.

Az idén a verseny- és sajtóiroda is visszaköltözik az Expo Centerbe, ugyanitt rendezik be a szervizparkot is, míg a vasárnap reggeli ünnepélyes eredményhirdetésre a Király utcai Hotel Palatinus várja a győzteseket.

Amint azt Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, a futam több különlegességet is tartogat a rajongóknak. Kezdve rögtön a baranyai megyeszékhely repterén kialakított szlalompályával. Pogányban ráadásul a rali mellett számos kiegészítő program, így Vári Gyula műrepülő-világbajnok bemutatója, a népszerű „Mókus” motoros streetfightershow-ja, egy 3D raliszimulátor szórakoztatja a közönséget, de kipróbálhatóak lesznek a Pécsi Modellezőklub mini versenyautói is.

A futam során egyedül itt szednek belépőt is a szervezők, a 14 év fölöttiek 1000 forintért léphetnek be a repülőtérre (ezalatt ingyenes), míg a még több kényelmet kínáló mobil lelátón további 1000 forintért lehet helyet foglalni.

Emellett az egyik legkedveltebb hegyi szakaszon, az eddig megszokottaktól eltérően Árpádtető és Szentkút között hegynek lefelé haladnak majd az autók; így ott a bátor, bevállalós pilóták ígérnek látványos versenyt – tette hozzá Vári Attila.

Kitért arra, hogy szinte az összes géposztályban Pécsett dől majd el a bajnoki cím, s a Mecseken derül ki az is, ki lesz az abszolút magyar ralibajnok 2014-ben.

Az ORB-mezőnyből a Ford Fiesta R5-el rajthoz álló Kazár Miklós, Szőke Tamás páros és a Skoda Fabia S2000-el versenyző Herczig Norbert, Baczigál Igor duó összecsapása ígér fokozott izgalmakat, hiszen – ugyan nagy a pontkülönbség – utóbbiaknak is van esélyük a végső győzelemre. Ugyanígy nyitott még a Rallye2 és a Historic Európa-bajnokság pontvadászata is.

A pécsi futam újdonságaként számolt be Szabó János ügyvezető arról, hogy a Qualysoft SME Solutions Kft. idén a rajongók számára a hazai ralik történetében először egy saját, minden platformról letölthető okostelefon-alkalmazást készített. Ennek segítségével szinte az autók célba érkezésekor megtudhatják az érdeklődők a gyorsasági-időket, az éppen aktuális állást, éss folyamatosan friss híreket kapnak kedvenceikről, elsőként értesülhetnek a – ne legyenek ilyenek… – csúszásokról, balesetekről.

Ranga László, a néhai legendás raliversenyző Pécsett egy Mitsubishi Lancer Evo IX-essel rajthoz álló kisebbik fia, Ranga Péter a pénteki sajtótájékoztatón a pilóták szemszögéből kalauzolta körbe virtuálisan a sajtó képviselőit a pályákon. Ahogy fogalmazott, a Mecseken a klasszikus aszfaltos szakaszok komoly vezetéstechnikai tudást követelnek meg a versenyzőktől, s főleg a szentkúti hegyi pályán ezúttal lefelé vezető gyorsok teszik majd próbára a sofőrök képességeit.

A futammal kapcsolatban további hírek, érdekességek, versenykiírás, nevezési lista, térképek találhatóak meg a www.mecsekrallye.hu honlapon – és ezúttal ugyanitt lesznek majd olvashatóak elsőként az eredmények is.


Szűcs Zsolt

sajtófőnök


Leitold Károly–Bazsó Ildikó

Fiat 131 Abarth

Mecsek Rali előzetes,

 

Egy év szünet után láthatjuk Leitold Károlyt és Bazsó Ildikót újra a ralipályákon. A tavalyi Mecsek Ralin tönkrement a Fiat 131 Abarth motorja, ami miatt a páros egészen estig piknikezett a vendégszerető szurkolók társaságában. Az idén azonban Leitoldnak más célja van. Az elmúlt 12 hónapban teljesen új motort épített, aminél állítása szerint aligha lehet jobbat készíteni a Fiatba. A Mecsek Ralin ezt szeretné kipróbálni, illetve az új Pirelli abroncsokat.

„Nagyon várjuk már a Mecsek Ralit, hiszen pont egy éve nem versenyeztünk” – mondta Bazsó Ildikó. „Több versenyt is terveztünk az idén, de a munka mind a kettőnket nagyon lekötött. Most jutottunk el odáig, hogy készen lett az autó és mi is el tudunk szabadulni. Tavaly az orfűi gyorsaságin ment tönkre a motorunk és piknikeztünk az erdőben egészen estig. A szurkolók nagyon kedvesek voltak, elláttak minket étellel, itallal, de az idén inkább szeretnék célba érni. Karcsi nagyon sokat dolgozott az új motoron, bízom benne, hogy meglesz a munkája eredménye.”

„Korábban is terveztem, hogy egyszer építek egy igazi motort a Fiatba, és miután tavaly két hajtókar is kikönyökölt, elérkezett ez a pillant” – mondta Leitold Károly. „Sikerült mindenből az igazi darabokhoz hozzájutni, jobb főtengely, jobb hajtókar került a motorba. Lehet, hogy erősebb is lett egy kicsit, de inkább a megbízhatóság volt a fő szempont. A Mecsek Rali lesz az új motor tesztje. Jövőre szeretnénk az Eb-n indulni, ahol mindennél fontosabb a megbízhatóság.”

„Új Pirelli gumikat vettem, olyat, amilyet Olaszországban is használnak a Fiatokon. Ezt is most fogjuk kipróbálni. Ha az első gyorsaságin sikerül jó időt autóznunk, akkor a többivel sem lesz gond.”

Ami biztos, hogy a Historic mezőny előtt már összeállt a nagy „ladás” trió, hiszen Balatonyi Árpád, Bútor Róbert és Márta János indulnak, de megemlítjük az őket felvezető Lancia Delta Integrale-val futó Noteisz Attilát is. 

Nem csak a mecseki pályákon, hanem a pogányi reptéren kialakított gyorsasági szakaszon is látványos és biztonságos autózásban lesz részünk pénteken délután és az esti órákban. Itt az autózás mellett a légi látványosság is szerepet kap, hiszen Vári Gyula műrepülő bajnok vonzza a tekintetünket az égre. A reptéri látványosságokat a 14 év alattiak ingyenesen, a felnőttek 1000 Ft- os áron tekinthetik meg, de lesz kiemelt, lelátós ülőhely is, egységesen 2000 Ft-os áron.

 

Nevezési lista: 

 
Megtekintés: 
{edocs}http://2014.mecsekrallye.hu/data/2014/1009/787/M48_EntryList_ORB_jovahagyott.pdf{/edocs} 
{edocs}http://2014.mecsekrallye.hu/data/2014/1009/784/M48_EntryList_R2_jovahagyott.pdf{/edocs}
{edocs}http://2014.mecsekrallye.hu/data/2014/1010/449/M48_EntryList_HIST.pdf{/edocs}

 

Forrás: mecsekrallye.hu

Textura Sport Club, Scuderia Coppa Amici – Mecsek Rali előzetes

Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort Mk I

 

Pécsen rendezik a historic rali-Európa-bajnokság utolsó, kettes szorzójú versenyét, amelyen Wirtmann Ferenc és Barna György számára a C korcsoport bajnokságának negyedik helye a tét. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott párosnak ehhez a csoport második helyét kellene megszereznie, amire Wirtmann szerint elég kicsi az esély a Ford Escort Mk I-essel, így az elsődleges célja a tisztes helytállás hazai pályán.

„Az előzetes nevezési lista alapján mindenki itt lesz a C csoportban, aki számít: Myrsell, da Zanche, Jensen, mind Porschéval” – mondta Wirtmann. „A hazai pálya előnyét élvezni fogjuk, de a Mecsek gyors útjain a Ford Escorttal nem sok esélyünk van a Porschék ellen. Főleg, ha jó sofőrök vezetik. Márpedig az Eb élmezőnye nagyon jó sofőrökből áll.”

„Nem tudom eldönteni, hogy mi a jó taktika, gyorsan menni és megpróbálni elcsípni a Porschék végét, vagy a biztos célba érésre játszani. Ez a dilemma egyébként a rajtig fog tartani, onnantól kezdve nyomni fogom és szeretnénk a hazai futamunkon tisztes helytállással befejezni az idei Eb-szezont.”

„A bajnokságban jelenleg az ötödik helyen állunk. Ha a Mecsek Ralin a csoport második helyén végzünk, akkor lehetünk év végén negyedikek. Viszont bármi történik, akkor is mi leszünk a legjobb nem porschés versenyzők a C csoportban.”

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:

62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés

Vredestein Miskolc Rali (historic ob): D csoport 1. helyezés

29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés

Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) aszfalt: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

13th Historic Acropolis Rally (historic Eb) murva: C3 kategória 1. helyezés, C csoport 4. helyezés

Baranya Kupa (historic ob): D csoport 1. helyezés

XXVI Rally Elba Storico (historic Eb): kiállt


A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása 12 futam után:

1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 261 pont

2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 261 pont

3. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 180 pont

4. Carlo Falcone (I) Porsche 914 160 pont

5. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 136 pont

6. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 129 pont

7. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 97 pont

8. Pietro Corredig (I) BMW 2002 TI 74 pont

9. Nicholas Montini (I) Porsche Carrera RS 60 pont

10. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 51 pont


A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok, állása 12 futam után:

1. Esko Junttila (S) 261 pont

2. Giulio Oberti (I) 261 pont

3. Erik Pedersen (N) 180 pont

4. Pietro Ometto (I) 133 pont

5. Ingrid Johnsen (S) 129 pont

6. Mekler-Mikó Edit (H) 97 pont

7. Barna György (H) 85 pont

8. Sonia Borghese (I) 74 pont

9. Arvo Maslenikov (EE) 51 pont

10. Gerard Conway (IRL) 45 pont


A Historic Rali-Európa-bajnokság csapatverseny állása 12 futam után:

1. Historic Rally Club Finland 465 pont

2. Tractive Motorsport 390 pont

3. Rododendri Historic Rally 372 pont

4. Scuderia Coppa Amici 291 pont

5. Profil Racing Team 261 pont

6. Black Motorsport 219 pont

7. Winners Rally Team 252 pont

8. Rally Club Sandro Munari 180 pont

9. Circolo Della Biella 133 pont

10. SK Villu 51 pont

11. Escuderia Madrid Historicos 35 pont


A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:

2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó

2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó

2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó

2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó

2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó

2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó

2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó

2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó

2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó

2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó

2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó

2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó

2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó

2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó


Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

2008. C korcsoport bajnok

2009. C korcsoport bajnok

2010. C korcsoport bajnok

2011. C korcsoport bajnok

2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok

2013. Historic CEZ-bajnok


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Szünet nélkül érkeznek a nevezések

 

Még 35 óra van hátra a nevezések lezárásáig, de lassan eléri a 100-as számot a nevezők létszáma. 

Historic mezőnyben eddig 27, ORB-ben 43, R2-ben 25 nevező jelezte indulási szándékát.

Előfutók is vannak már szép számmal. Az R2 mezőnyben már nincs lehetőség előfutók jelentkezésére, de Historic-ban még van 1, ORB verseny esetében pedig 2 hely, mivel ellentétben a versenyzőkkel, itt van egy limit, minden mezőny előtt 6 autó indulhat. Ami biztos, hogy a Historic mezőny előtt már összeállt a nagy „ladás” trió, hiszen Balatonyi Árpád, Bútor Róbert és Márta János indulnak, de megemlítjük az őket felvezető Lancia Delta Integrale-val futó Noteisz Attilát is. 

Nem csak a mecseki pályákon, hanem a pogányi reptéren kialakított gyorsasági szakaszon is látványos és biztonságos autózásban lesz részünk pénteken délután és az esti órákban. Itt az autózás mellett a légi látványosság is szerepet kap, hiszen Vári Attila műrepülő bajnok vonzza a tekintetünket az égre. A reptéri látványosságokat a 14 év alattiak ingyenesen, a felnőttek 1000 Ft- os áron tekinthetik meg, de lesz kiemelt, lelátós ülőhely is, egységesen 2000 Ft-os áron.A részleteket és vonzó programjainkat folyamatosan közöljük!

 

Forrás: mecsekrallye.hu

 

 Elérhető a mecseki verseny térképe:

Elnöki közlemény

2014-09-22 11:30

 


Tisztelt Tagjaink, Versenyzőink, Támogatóink, Szurkolóink!

 

Amint arról a napokban nem hivatalos formában értesülhettünk, a Budapest Rallye szervezője, mintegy két héttel a rendezvény lebonyolítása előtt, lemondta a rendezvény megvalósítását. Tette ezt olyan formában, hogy a lemondás okaként elsősorban a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetését tette felelőssé, miközben vélhetően nem is állt szándékában a verseny megrendezése, hiszen szövetségünkhöz mind a mai napig nem érkeztek meg azok az engedélyek és dokumentumok, melyek elengedhetetlenül szükségesek lettek volna a verseny megrendezéséhez.

 

Szövetségünk, és jómagam is számos alkalommal kértem információt a rendezőtől a versennyel kapcsolatosan, azonban a szervező erre egyetlen egy alkalommal sem reagált. A verseny kiírását a szervező nem bocsájtotta rendelkezésünkre, azonban megküldött egy kiírás tervezetet, amelyet szövetségünk nem hagyott jóvá. Ezt a kiírás tervezetet később megjelentette nem hivatalos formában, ezzel félrevezetve a tagságot, pusztán a hangulatkeltés céljából. A rendezővel szemben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség megindította az eljárást, és egyidejűleg fegyelmi eljárás keretében kezdeményeztem rendezői licencének felfüggesztését a vizsgálat időtartamára.

Fentiek ismeretében és a rendelkezésre álló idő hiányában a Budapest Rallye megrendezése ellehetetlenült, ezért, és a Magyar Országos Rallye Bajnokság lebonyolítása érdekében felvettem a kapcsolatot Nagy Csaba és Jelen István urakkal, hogy a versenyzők érdekeit szem előtt tartva, közösen dolgozzunk ki egy olyan alternatívát, amely lehetőséget teremt, jelen körülmények között is a Rallye Bajnokság méltó és színvonalas befejezésére. Rövid egyeztetés után, a MECSEK RALLYE szervezőivel kialakítottuk egy olyan verseny forgatókönyvét, amely bizonyára megfelelő alternatívát kínál az elmaradt rendezvényünk pótlására is.

A tervek alapján a pécsi verseny, közel 300km össz távval, 3 verseny nappal, 2x-es szorzóval került volna megrendezésre, olyan legendás szakaszok közbeiktatásával, amelyek bizonyára, versenyzőink és szurkolóink közmegelégedésére szolgáltak volna. Azonban minden erőfeszítésem ellenére, a tervezett versennyel kapcsolatosan olyan helyzet alakult ki, amelyben a rallye szakág nevezőihez kell fordulnom, mert a tagok megkeresése során, számomra értelmezhetetlen helyzet alakult ki. Felkérem a Rallyesport Bizottság vezetőjét, hogy végezzen felmérést a szakág tagjai körében, hogy a versenyzők igénylik-e az elmaradt Budapest Rallye ilyen formában történő pótlását, valamint rendelkezésre állnak-e azok a pénzeszközök, melyek nélkülözhetetlenül szükségesek a rendezvény támogatása tekintetében.

A Rallye szakágvezető kinevezését illetően, a tagokkal folytatott megbeszélések alapján, annak tudatában, hogy a tagság körében ismertté vált a szakágvezető jelölt terheltsége, és a tagok ennek ellenére kiállnak jelölésük mellett, a napokban sorra kerülő elnökségi ülésen vélhetően nem lesz akadálya az új szakágvezető kijelölésének.

Benyó Miklós elnök


Forrás: MNASZ

10. oldal / 14

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top