A magyar bajnoki cím a cél!

A CSUCSU-Mesterházi kettős a murva szeretete és a kilométer hiány miatt döntött a szakág váltás mellett. Végre a helyén van, hiszen imád versenyezni, nagyon szereti, hogy elfárad egy-egy terepralis gyorsasági után. A murva számodra nem újdonság, sőt igazi lételemed. Mesélj egy kicsit…

Baja Satu Mare-előzetes 2.

Közel ötven indulója lesz a második alkalommal megrendezendő magyar-román tereprallye bajnoki futamnak a hétvégén Korábbi Dakar-indulók, tavalyi győztesek, most debütáló versenyautók száguldanak az idei Baja Satu Mare viadalon! Egy nap múlva – június 10-től 11-ig – folytatódik a 2022-es Nyílt Magyar Tereprallye…
A tavalyi sikeres közös viadal után ismét magyar-román tereprallye bajnoki futamot rendeznek a június második hétvégéjén, ezúttal Nagykároly központtal Nem egészen két múlva – június 9-től 11-ig – folytatódik a 2022-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, ráadásul a mezőny ezúttal elhagyja Magyarországot, és…
Összesen ötvenhárom jármű áll rajthoz Pápocon, és ahogy tavaly, idén is több motoros és quados indul a tereprallye szezonnyitóján, mint autós Még pár nap – április 1-től 2-ig –, és elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság…
Az április elején immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Riverside Baja valamennyi szakasza élvezhető lesz mind a versenyzők, mind pedig a nézők számára Valamivel több, mint egy hét múlva – április 1-től 2-ig – rendezik meg Pápoc központtal a 2022-es Közép-Európai Zóna Bajnokság…
Tunézia Desert Challenge 2021 november 6–13. Három szakaszt is megnyert Fazekas Károly, Baráth Ferenc és Fábián András Scania P 4x4-gyel a Tunézia Desert Challenge kamionos értékelésében. A versenyt egészen a hetedik szakaszig vezették, amelynek a rajtja és a célja is a Csillagok…

Magyar csapat a Star Wars forgatási helyszínén

Tunézia Desert Challenge 2021 november 6–13. Többek között a Star Wars filmek legendás forgatási helyszínét is érinti az idei Tunézia Desert Challenge, amelyen a Fazekas Motorsport Racing hármasa, Fazekas Károly, Baráth Ferenc és Fábián András is rajthoz áll a Dakar Raliról is…
Lesz olyan, aki a csapatának elsőszámú versenyzőjévé vált és a többiek őt segítik, van, aki sérülten is odateszi magát, hogy bajnok legyen, míg lesz olyan, akinek az a technikai hibával küzdő autóját a verseny helyszínén, Nyirádon próbálják meg rajtra kész állapotba hozni…
Hat ország több mint hetven versenyzője vág neki a 2021-es Magyar Tereprallye Bajnokság novemberi záróversenyének, a Raid of the Championsnak, amely ezúttal a lengyel pontvadászat utolsó viadala is egyben Pár nap múlva kerül sor a 2021-es, hatfordulós Magyar Tereprallye Bajnokság utolsó, és…
A hétvégén újabb kemény megmérettetés vár a korábbi magyar bajnok tereprallye motorosra, ugyanis elindul a világkupa-sorozat utolsó állomásán, a Baja Portalegre 500-on Alig érkezett haza Marokkóból, máris utazott tovább Portugáliába Hodola Richárd. A súlyos sérüléséből idén visszatérő korábbi magyar bajnok tereprallye motoros…
1. oldal / 11

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top