A huszonegyedik Budapest Rallye


Hétéves szünet után 2013. október 4-én tért vissza a rallye apraja-nagyja Budapestre és környékére. A Városligeti Műjégpályán rendezett prológra több ezren voltak kíváncsiak, a nézőknek még a hideg idő sem szegte kedvét, hogy kilátogassanak az eseményre. A látványos autózást másnap követte az igazi küzdelem; végül a Turán-Zsiros páros ünnepelhette a szentendrei céldobogón elsöprő győzelmét.

 

Pontosan hét évvel ezelőtt rendeztek utoljára Budapest Rallye-t, amelyet igencsak hiányoltak a versenyző párosok és szurkolók egyaránt, az egyik legjobb verseny tűnt el hosszabb időre a bajnokságokból. Idén azonban végre – ha kisebb-nagyobb zökkenőkkel is – de megrendezésre került a TAXI4 Budapest Rallye, amely a huszonegyedik volt a sorban.

A verseny a pénteki napon a prológgal vette kezdetét, ahol a szervezők kimondottan a közönség szórakoztatását tűzték ki célul a műjégen felállított szlalom pályával, ahol a jelenléti ívet aláírták a mezőny versenyzői mellett az élményosztók is: ifj. Tóth János, ifj. Béres József, Kárai Tamás, Velenczei Ádám, Szabó Krisztián, Boroznaki Tibor és Farkas Csaba. (Videókat itt találhattok róluk: Kattints Ide!)

Október 5-én, szombaton reggel vette kezdetét a küzdelem, amely három helyszínen zajlott; a Skanzen-Visegrád szakaszt négy alkalommal, a Pilismarót-Dobogókői úti gyorsaságit háromszor, Lábatlan-Bajnát pedig kétszer kellett teljesítenie az indulóknak.

A 2. kategória hét indulója közül öt páros szakította át a képzeletbeli célvonalat, a Balogh -Holczer párosnak a negyedik gyorsaságin egy híddal gyűlt meg a baja, a Lovász-Szenner duó pedig az utolsó gyorsaságin búcsúzott. Úgy tűnt, a Herczig-Bacigál kettős biztosan vezeti a kategóriát, ám a hetedik gyors céljába defekttel gurultak be, amit a pálya harmadánál kaptak; ez egy hellyel hátrébb taszította őket. Így Bútorék vették át a vezetést, Herczigék nem tudták behozni hátrányukat az utolsó két szakaszon, így maradt a sorrend a verseny végére is. A harmadik helyet Ollé Sándor és Czakó-Budai Annamária szerezték meg, akik elmondásuk szerint csupán az utolsó körre tudtak felgyorsulni; egy reggel kapott defekt után igyekeztek biztonságosan menni, emellett Rongitsék balszerencséje őket sem kerülte el, mögöttük rajtolóként az ötödik szakaszt az ő porukban haladva teljesítették. Negyedik lett a Bujdos-Milcsevics duó, akik ezen a versenyen debütáltak az általuk eddig ismeretlen S2000-es Fabiával, illetve ötödik helyen ért célba a Kiss-Percze kettős.

Igazi Matics-Osváth párharcot láthattunk ismét, bár nem a VFTS-ek közt, hanem a 3. kategóriában. Jól kezdtek Trencsényiék, de a pilismaróti gyorsaságin defekt hátráltatta őket, később a negyedik gyorson feladni kényszerültek a versenyt. Eközben Osváth Péter Farnadi Ágival az oldalán elfoglalta a kategória első helyét. Maticsék számára nem indult zökkenőmentesen a verseny, ugyanis a fennakadt gázpedállal vívtak az első két gyorsaságin. A problémát időben sikerült megoldaniuk, így indulhatott az „adok-kapok”, hol Osváthék húztak el, hol Maticsék hoztak be néhány másodpercet. A végeredmény az utolsó gyorsaságin dőlt el: Osváthékat a gyorsasági elején kapott bal első defekt akadályozta, így második helyen értek célba. Harmadik helyen végzett a Markó-Béres páros, valamint egészen a negyedik helyig küzdötte fel magát az eleinte motorproblémákkal harcoló Rongits-Hannus kettős, akik felülmúlták célkitűzésüket: a bajnoki cím eléréséhez csupán két pontra volt szükségük – a hármas kategóriában tehát már megtörtént a bajnokavatás. Ötödik helyen zárt a mindvégig műszaki gondokkal küzdő Ifj. Kiss-Varga páros.

Az 5. kategória versenyét óriási fölénnyel nyerte meg dr. Varga Attila és Savanyu Roland, második helyen zárt a Pryma-Böröczy kettős, akik egész idő alatt komoly technikai problémákkal küzdöttek. A kategória indulói közül a második gyorsasági szakaszon távoztak Matókék.

Egészen az ötödik gyorsaságiig vezette a 6. kategóriát a Bakó-Tóth duó, ezután viszont egy kisebb generátorprobléma miatt fordult a kocka, Spindlerék vették át a vezetést és mindvégig sikerült megtartaniuk a pozíciót.

A nyolcas kategória egyetlen célba érkezője a Schuck-Fehérvári páros volt, a Sárosi-Érczkövi kettős a harmadik gyorsaságin búcsúzott.

Turánék kilencből kilenc szakaszt nyertek meg, tehát rajtcél győzelemmel végeztek a 11. kategória élén a kalandok ellenére is. Kazáréknak több problémával is szembe kellett nézniük, egyszer kikéstek az időellenőrzőből, ezt követően pedig a hatodik gyorsasági felénél kapott defekttel gyűlt meg a bajuk; ennek ellenére a második helyet vehették birtokba. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az S11-es Baumgartner-Szabó páros foglalhatta el, őket követte a Szíjj-Kerekes duó. Két kiesője is volt a kategóriának, a Budavári-Németh kettős a második gyorson álltak ki, illetve Krózseréknek a váltójukkal akadt problémájuk, ők szintén a második szakaszon adták fel a versenyt technikai gondok miatt.

A 12. kategória versenyzőinek sorrendje az elsőtől egészen az utolsó szakaszig nem változott, ekkor azonban Hideg Krisztiánék váltóhiba miatt búcsúztak, így a dobogón végeztek a Kovács-Istovics, a Fogasy-Berendi, illetve a Lángi-Toma versenyzőpárosok.

Kronome Ákos és Monostori Gábor korán, a második szakaszon kiestek a tizennégyes kategória küzdelméből, így maradt a Ladák közötti viadal. Hodosiék a hetedik gyorson szerezték meg az elsőséget, miután az addig a kategóriát vezető Kovács-Szabó kettős defektet kapott és így visszaszorult a második helyre. Harmadik helyen végzett a Veréb-Papp páros, akiknek az egész verseny során rengeteg problémával kellett szembenézniük, így boldogan gurultak át a szentendrei céldobogón.

A rangadónak nem sikerült belopnia magát mindenki szívébe még az új pályákkal sem. A nehézkes kezdés ellenére sok reményt fűztek a versenyhez az igazi Budapest Rallye-t eddig hiányoló nézők, de főként a lezárások miatt a budapesti műjégen lezajlott prológ maradt a verseny fénypontja.

 

Abszolút sorrend:

  1. Turán Frigyes – Zsiros Gábor
  2. Kazár Miklós – Szőke Tamás
  3. Bútor Róbert – Tagai Róbert
  4. Herczig Norbert – Igor Bacigal
  5. Matics Mihály – Rubóczky Attila
  6. Ollé Sándor – Czakó-Budai Annamária
  7. Osváth Péter – Farnadi Ágnes
  8. Markó Gergely – Béres László
  9. Kovács Antal – Istovics Gergő
  10. Bujdos Miklós – Milcsevics Lóci


Nosztalgiázunk … A 20. International Michelin Budapest Rallye-n 2006-ban…

… az indulók között szerepelt a cseh Václav Pech, Vojtěch Štajf és Vaclav Arazim

… az ORB, az Európa Kupa, Rally2 és Historic mezőnye állt össze, összesen 241 indulóval

… a Parlament elől rajtolt a mezőny és a Műjégpályán tartották a prológot

… az ORB-nek 11, az EK-nak 19, a Rally2-nek és a Historic mezőnyének 8 gyorsaságija volt

… ORB szakaszai Zagyvaróna - Tótújfalu, Szorospatak - Parádsasvár, Mátraszentimre – Mátrakeresztes, valamint a Hungaroring Belső és Külső volt

… a Benik Balázs-Varga István győzött a Ford Focus WRC-vel.
2. Spitzmüller-Kazár (Mitsubishi Lancer WRC),
3. Herczig-Csökő (Subaru Impreza WRC),
4. Bútor-Tóth (Suzuki Ignis S1600),
5. Vizin-Táborszki (Toyota Corolla WRC),
6. Elek-Budai (Mitsubishi Lancer Evo IX.),
7. Matics-Vinoczai (Mitsubishi Lancer Evo VI.),
8. ifj. Angyalfi-Nyirfás (Mitsubishi Lancer Evo VI.),
9. Tóth-Szabó (Mitsubishi Lancer Evo VIII.),
10. ASI-Percze (Suzuki Swift S1600)
… még más volt a kategorizálás is: A8, A7, A6, A5, N4, N3, N2, H10, H9


Szöveg: Matics Dóri

További képek a versenyről: Kattints ide!

ifj. Kanyik Antal - Balló Pál - Fiat Grande Punto R3D

Budapest Rallye 2013 – Beszámoló

Rally2 - Országos Rallye Bajnokság

 

Több éves kihagyás után ismételten megrendezésre került a nagy múlttal rendelkező Budapest Rallye. A Kanyik Rallye Team versenyzőpárosa, ifj. Kanyik Antal és navigátora Balló Pál is rajthoz állt a rally2 mezőnyében a Fiat Grande Punto R3D-vel. A fiúk szerették volna pótolni a Rali-Túra Bajnokság váci záró futamáról technikai kiesésük miatt hiányzó versenykilométereket, azonban a célba érés ezúttal is elmaradt….

A páros számára hazai versenynek számító budapesti futamra 2006-óta kellett várniuk, mire 2013.10.04-05.-én ismételten megrendezésre került. Péntek délután a rajtceremónia Budapest egyik legszebb helyszínén, a Vajdahunyad váránál zajlott, amit a prológ követett a szomszédban lévő műjégpályán.

- ifj. Kanyik Antal: Mivel a váci versenyen technikai hibával kiálltunk és maradt gumink, gázolajunk, így egyértelművé vált, hogy indulunk a Budapest Rallyen, amit nagyon vártunk. Rengeteg munka állt előttünk, hogy az autót ismét versenyképes állapotba hozzuk, de sikerült. Ezúton szeretném megköszönni a családnak, barátoknak és Léhi Sanyinak a gyors munkát. :)  A prológot nagyon élveztünk a hideg és sötét ellenére is, azonban próbáltam kímélni a féltengelyeket és a hajtást.

Az igazi verseny szombaton Szentendre - Visegrád, Pilismarót – Pilisszentlélek és Lábatlan - Bajna között zajlott. Az első két gyorsasági szakasz teljesítése után jött a lábatlani pálya, ami idén már másodszorra fogott ki a fiúkon.

- ifj. Kanyik Antal: A pilisi pályák nagyon kemények voltak: "tiszta VB"! Némely részeket ismertem már belőlük, mert jó pár éve autóztam a szűk részen, amikor még nem volt lezárva. A fellegvárhoz vezető széles út pedig a környéken élő rallysoknak egyet jelent a téli mókával: itt szoktunk hóautózni! 

Megmondom őszintén, régen mentem már ilyen bevállalós pályákon. Bizonyos részeket Pécsváradhoz tudnék hasonlítani. Nagyon ésszel kellet menni rajtuk, mert nem volt hibázási lehetőség. Az első gyorson jó ritmusban mentünk. A második gyors viszont már nem esett annyira jól, mert egy dobálós részhez érve átmentünk egy emberfej nagyságú kövön, de szerencsére nem kaptunk itt defektet.

Jött a harmadik gyors, ahol nagyon akartam menni, mert a pálya fejben van és tudtam, hogy az "ellenfelünknek", Ábrahám Zolinak is. Kíváncsi voltam, milyen időt tudunk itt autózni, de ez a Lábatlan-Bajnai pálya a mumusunk! Múltkor a féltengely adta fel a szolgálatot a rajtban, most meg a turbónk robbant fel 6. végsebességen... A forró olajtól  ki is gyulladt a motortér, amit szerencsére eloltottunk.

 

Így ért véget idő előtt a száguldás. Azonban még nyitott kérdés, hogy elszállt-e az M/2-es kategóriában számukra megszerezhető év végi abszolút harmadik helyezés. Anti kedvét nem vette el az utóbbi két versenyen bekövetkezett technikai balszerencse, máris a jövőre koncentrál.

 

- ifj. Kanyik Antal: Tartalék turbó van, tehát a következő rendezvényen ott leszünk és autóztatunk/autózunk végre egy jót, ami a Kakucs Ringen megrendezésre kerülő Élményosztó nap lesz.

- A harmadik hely nem úszott még el, mert az RTE vezetősége adott arra lehetőséget, hogy ha bármelyik versenyzőnek, csapatnak van valami észrevétele, problémája akkor jelezze! Mi hivatalosan beadtunk egy levelet, és bízunk benne, hogy megkapjuk a nekünk járó pontokat az egri versenyről és felállhatunk a dobogóra! Különben nagyon csalódott lennék, mert a szabály tisztán leírja az autónk kategória besorolását!


-  Pár dologban fejleszteni fogunk, valamint az autó kap egy év végi felkészítést. Jövőre is szeretnénk versenyezni, ha a támogatói hátterem is bizalmat ad nekünk!

 

Köszönet a Kanyik Rally Team támogatóinak:
Kanyik Autó Szerviz, Exclusive Change, Exclusive Tours, Kvint-r Kft, Selénia motor olaj magyarországi forgalmazója az Elaforg Kft, Schőn gumiszerviz, Pentolt Kft,

Peremicki István – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További képek a versenyről: Kattints ide!

 

Élő közvetítést láthatunk a 2013-as Rally Legend-ről.

Nevezési Lista: Kattints Ide!
Program, időterv: Kattints Ide!
Hivatalos weboldal: Kattints Ide!

 

Élő közvetítések:

Péntek: Rajtceremónia 19:00-21:00-ig

Szombat: Versenynap 12:30 - 14:00-ig és 18:30 - 20:00-ig

Vasárnap: Célceremónia 11:45 - 13:00-ig

 

Kattints a Képre az adáshoz!


MNASZ közlemény

Ezúton értesítjük Tisztelt Tagszervezeteinket, hogy Szamos Miklós lemondott MNASZ sportszakmai alelnöki tisztségéről.
A lemondását megelőzően megbízta Kovács Péter intéző bizottsági tagot, a következő Közgyűlésig, az IB ülések összehívásával és levezetésével.


MNASZ Titkárság

Szamos Miklós lemondó levele:

 "Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Elnökség! 


Az elmúlt hetek eseményei felhívták a figyelmemet arra, hogy a magyar autósport működése, és életben maradása már nem a szabályok, és azok betartásán múlik, hanem sok egyéb, kompromisszumokat magában foglaló lobby tevékenységre is szükség van. Az is világossá vált előttem, hogy az MNASZ szervezeti felépítése már nem felel meg a jelenlegi helyzetnek, változtatásra, Alapszabály módosításon alapuló, újjáépítésre van szükség.

Az ilyen változtatások létrehozásához, az új szemlélet alkalmazásához, fiatal, életerős, tenni akaró, új emberekre van szükség.
Ezen felismerések alapján arra a végleges elhatározásra jutottam, hogy befejezem az autósport vezetésében eltöltött, több mint 30 éves tevékenységemet, és a mai nappal a Közgyűlés által megválasztott tisztségemről, a sportszakmai alelnöki funkciómról, valamint elnökségi tagságomról lemondok.

Bízom benne, hogy az elnökség és az MNASZ tagsága megérti és elfogadja döntésemet, mely talán segít abban, hogy a sportág jelenlegi nehéz helyzetéből megtalálja a kiutat. Remélem, hogy hosszú pályafutásom alatt tudtam hasznos dolgot is tenni az autósportért, ezért most is felajánlom segítségemet, amennyiben tapasztalataimra, ismereteimre bárkinek szüksége van.

Mindenkinek további jó munkát, és jó egészséget kívánok.

Tisztelettel


Szamos Miklós
(volt) sportszakmai alelnök"

A Hungaroringen versenyezni minden, autósportot űző számára nagy élmény.

De nem csak ez volt az oka, hogy nagyon vártuk ezt a futamot. Az autó Tökölön még váltó problémákkal küszködött, de Zspower-nek köszönhetően sikerült megoldani a rejtélyt, és végre lehetőségünk nyílt kipróbálni az autót egy nagy tempójú pályán.

A szombati edzés az olajhűtő meghibásodása miatt szervizeléssel indult. A probléma orvoslása után kezdődhetett az edzés. Az olajjal borított futómű és kerekek miatt óvatosan kezdtem, de már az első 3 körben érezhető volt, hogy ez az autó minden várakozásunkat felülmúlja! Körről körre sikerült jobban megismernem az autót és megtalálnom a határokat. Az abroncsokat ez a pálya nem szaggatta annyira mint a tököli, így egy kerékcserével. több kört sikerült megtenni. Az edzés kicsit lassan haladt, ami egy új autó tesztelésénél nem volt előny, de a kvalifikációra már volt egy kis tapasztalatom vele, és a nap végén 25. helyen vártuk a versenyt, ahol az első ellenfelünk a TOP32-ben Grózinger Zsolti lett volna.

Vasárnap az edzés jobb ütemben zajlott mint szombaton, így több gumit és beállítást tudtunk kipróbálni és már készen álltunk az első csatára mikor az utolsó edzőkörön a kardánkihajtás kettétört. Ilyen problémára nem számítottunk, és nem volt tartalék alkatrészünk. Minden igyekezet ellenére sem sikerült megoldást találnunk, ezért nem tudtam felállni a rajtvonalhoz. A technikai gondok ellenére nagyon élveztük a versenyt a Hungaroringen, jó időben, komoly mezőnyben.

A hiba megoldása folyamatban van és a Szlovákiaringen újra támadunk!

Köszönjük a segítséget mindenkinek aki velünk volt, szurkolt akár a pályaszélén akár otthon!

 

További információ a csapatról és Szántó Nikolettről: www.facebook.com/NikolettSzantoDrift


Nerom3 Drift Team

Köszönjük támogatóinknak: 

Tatabánya és Vác után Budapestet vette célba a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” elnevezésű projekt. A GreenPower E85 Kft. együttműködésével megvalósuló akciónak az október 4-5-ei TAXI4 Budapest Rallye 2013 bajnoki forduló adott keretet. A Mitsubishi WRC Replica jótékonysági kocsi az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekosztálya számára gyűjtötte a játékokat, ruhákat, tisztálkodási szereket.


Tatabánya után ismét visszaült az akció színeiben induló Mitsubishi WRC Replica kormánya mögé Maricsek Miklós. Az ötletgazda, a váci RTE futamon elért sikerei után, feltöltődve vágott neki a jótékony autózásnak. „Nagy öröm számomra, hogy az eddigi helyszíneken óriási sikert aratott a RALLYcafé All Stars, és sok kisgyermek arcára csalhattunk mosolyt egy-egy plüssmackóval, mesekönyvvel, a kórházi dolgozók munkáját pedig különböző babaápolási termékekkel segítettük. Mindig jó érzéssel tölti el a szívemet, ha jótékony célból cselekszünk – de így, hogy a régóta várt, neves Budapest Rallyen állhattunk rajthoz, csak emelt a programunk színvonalán.Az előfutói szerep egy újabb oldalával is megismerkedhettem, hiszen most olyan érzésem volt, mintha egy gyönyörű környezetben, jó hangulatban kirándulnánk. Fantasztikus rendezvényben, felemelő érzésben, egy életre szóló élményben volt részem nekem is – akárcsak alkalmi navigátoromnak –, és remélem, hogy az év hátralévő részében is sikerre tudjuk majd vinni ezt a kezdeményezést. A csapatunkon nem fog múlni – már most készülünk a novemberi Mecsek Rallyra!”

A pénteki, Vajdahunyad váránál megrendezett prológon egy fiatal énekesnő, Henna foglalta el a navigátori ülést Maricsek Miklós mellett. „Imádom a gyorsaságot és az autókat, ezért is örültem neki, hogy lehetőséget kaptam egy kis rallyzásra – mesélte Ádám Henriett. – Mikor bemutatták a pilótámat és a versenygépet, rögtön erősebben kezdett verni a szívem, s egyfajta félelem lett úrrá rajtam. Ez viszont csak addig tartott, amíg el nem rajtoltunk. Fantasztikusan éreztem magam a prológon, az pedig számomra emeli az egésznek az értékét, élményét, hogy közben kis betegeken tudtam segíteni. Imádom a gyerekeket, úgy gondolom, hogy ők egy-egy ajándék az ember életében, ezért minden tőlünk telhetőt meg is kell tennünk azért, hogy egészségben, boldogságban nőhessenek fel.

A jó célt most is sikerült véghezvinni: az adományozók és a projekt nagykövetei mosolyt csaltak a gyermekek arcára, és segítették a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet, Gyermekinfektológiai Osztály dolgozóinak munkáját. Az akció felajánlásait a Rally Café stábja október 17-én, személyesen fogja átadni a kicsiknek. A gépkülönlegesség idén még két helyszínen, különböző pilótákkal és navigátorokkal, érdekes és híres emberekkel fog rajthoz állni, a Rally Café magazin és az E85 együttműködésével. Emellett egy országosan is nagy hírnévnek örvendő rendezvényen, az Autó+Motor+Sport Expon is jelen lesz az akció küldöttsége. A következő állomás a november 8-9-ei Mecsek Rally lesz. Tegyünk együtt azért, hogy a kórház falai között is a legszebb dallam, a gyermekkacaj csendüljön fel a legtöbbször!


További képek a versenyről: Kattints ide!

Az egyik szeme sír, a másik pedig nevet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosának, Ollé Sasának és Czakó-Budai Annamáriának. A Ford Fiesta S2000-rel versenyzőpáros sorsa már az első körben megpecsételődni látszott, de nem adta fel és végül az abszolút hatodik helyen zárta az Országos Bajnokság negyedik futamát, a Budapest Rallye-t.

ERC San Remo Rally 2013.


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna a tavalyi év után ismét indul a San Remo Rally-n. A már 55. alkalommal kiírt legendás olasz futam rendezői stílusos módon emlékeznek meg a verseny tradicionális mivoltáról. Bekerült a programba egy minden korábbinál hosszabb szakasz, amely a maga 55 kilométerével méltán számíthat a „2013-as ERC szezon legnehezebb feladata” címre.  


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa, Puskádi János és Gódor Barna a horvátországi ERC futam után alig két héttel már a San Remo Rally pályáival ismerkedik. A gyönyörű környezetben, San Remo felett a hegyekben található szakaszokon szerencsére nagyon sok ismerős helyszín és momentum köszön vissza, ami komoly előnyt jelent ezen a nem mindennapi versenyen.

A tavalyi versenyzést követően az itinereket vagyis a pályák „rally nyelvre” fordított jegyzeteit Barna gondosan megőrizte és ezek nagy szolgálatot tesznek az idei felkészülésben, mivel többségében megegyeznek az előző évi útvonallal. Annak a kb. 10 – 15 kilométer új résznek a felírása szinte gyerekjáték ahhoz képest, hogy az itteni kanyargós, viszonylag alacsony átlagsebességű gyorsok mintegy három füzetet betöltenek és nem a vékonyabb fajtából.

A tavaly még „csak” 44 kilométeres pálya most is az első nap utolsó szakaszaként került a programba, viszont 55 kilométernyire növekedett. Ráadásul sötétben fog odaérni a mezőny és a várhatóan a körülmények is igen változatosak lesznek. A változékony időjárásnak köszönhetően igencsak észnél kell majd lenni ezen a kisebb versenynek is megfelelő gyorson. Az egyetlen könnyebbség, hogy napközben ugyanezen az útvonalon majd végighaladnak a versenyzők egy alkalommal, amikor három részre bontva, három gyorsaságiként teljesítik.

Jellemző a San Remo Rally-ra, hogy ebben az időszakban az őszi lombhullásnak köszönhetően az utakat helyenként milliónyi falevél borítja, ami nem arról híres, hogy ne csúszna nagyon. A sűrűbb erdei részeken így is szinte biztosan nedves lesz a burkolat, mivel a napokban is gyakran esik az eső és annyira meleg már nem várható, hogy a versenyre teljesen felszáradjon. Mindenképp izgalmas lesz a helyenként alig három méter széles úton versenyezni ilyen körülmények között.

Nem lesz egyszerű a megfelelő abroncsok kiválasztása, bár lehet, hogy mégis. Mivel csak kétféle keverék használható, a pályák hossza és a rengeteg kanyar miatt szinte csak a keményebb gumikkal van esély úgy körbe érni, hogy maradjon valami tapadás. Így is rengeteg kompromisszumra lesz szükség, annak érdekében, hogy ne legyen kaland az esetleg vizes részeken. A puhábbakra akkor lehet csak számítani, ha egyfolytában esik az eső.

A Puskádi – Gódor páros joggal bízhat rutinjában és összeszokottságában és már „csak” arra kell figyelni, hogy a stopperóra szempontjából előnyös tempós autózást megfelelő arányban ötvözzék a biztos célba érkezést ígérő helyenkénti óvatossággal. Kulcsfontosságú lesz a pontos itiner és annak megfelelő ritmusa, mivel egy-két jellemző szituáción kívül esély sincs arra, hogy a pályákra emlékezni lehessen versenytempóban.

Tavaly San Remo az IRC (Intercontinental Rally Challenge) sorozatot búcsúztatta, idén a folytatásban ERC futam lett. Könnyebb nem lett semmilyen szempontból, így jó esély van arra, hogy most is emlékezetes legyen.


Csökő Zoltán


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERC sorozatban.

1. oldal / 49

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top