A Speed Rally Team egyesületében és az Evo Racing Team csapatában versenyző Tergulicza Jánosa és Péter Pál első ízben teljesítette a Rally-es bajnokság idei utolsó futamát, a Mecsek Rally-t. Nagy rákészülés előzte meg ezt a hétvége kihívást, hiszen még az indulás előtti pillanatig is a Mitsubishit tökéletesítgették. Jánost kérdeztem milyen is volt pontosan számukra az első Mecsek Rally-s élmény.

 

 

Hogy tetszett számotokra a verseny?

Nem is tudom, mit mondjak erre… Őszintén szólva ez a verseny nem tetszett. Nem akart összejönni, úgy érzem sok minden ellenünk szólt.

 

 

Mi is történt pontosan?

Először is azt emelném ki, hogy alapból lecsökkentették számunkra a már amúgy is kevés 4 gyorsasági szakaszt 3-ra, mivel az elsőre be se gurultunk, még etapon sem mehettünk rajta végig, hanem közúton kellett eljutni a 2. gyorshoz. Ahol meg is forogtak előttem, hiszen szinte meg kellett állnom csak úgy tudtam kikerülni, ezért értékes másodpercet vesztettünk. Ezek után még elütöttem egy szarvast, elment a szervo és a lámpasorunk is elég foghíjas lett, és ezt még fokozta, rajtból való kikésés miatt büntetést kaptunk, és a hab a tortán, hogy az utolsó, 4. gyorsot is leetapolták. Úgy érzem a verseny nem a miénk volt. Feszültek voltunk a rossz szervezés miatt és az rossz időtől is, nem hoztuk ki mi magunkból a 100 %-ot.

 

Milyenek voltak a pályák?

A számomra meglepetést okozó farönköket leszámítva szerintem jó kis rallys pályák ezek, jó lett volna, ha mind a 4 gyorsot problémamentesen tudjuk abszolválni.

 

Hogy sikerült maga verseny?

A már említettek alapján, nem úgy, ahogy vártuk, de szerencsére nem történt nagy baj, beértünk a célba, aminek azért örülünk, történhetett volna ez sokkal rosszabban is. Talán ha a 4. gyors előtt nem megy el a szervo, akkor közelebb végzünk a dobogóhoz, de így a kategória 6. helyére sikerült beérnünk.

 

 

Mi lesz a következő állomás?

Az idei év két meghívásos záró versenyén gondolkodunk, a Mikulás Rallyn és a Szilveszter Rallyn. Nagyon reméljük, hogy jó zárása lesz ennek az évnek.

 

 

Köszönöm a riportot!

 

Köszönet a támogatásért:

Széchenyi Pálmaház, MASTERKOOL Deltavia Kft., Polyter-Mix Kft., Triform-Neon Kft., My Gelato, Kasza Bőrműhely, www.legjobbkocsma.hu, Evocool STI Holding

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

 

Az idei szezonzáró Mecsek Rally sokak számára nem azt hozta, mint amit vártak. Igaz, hogy Jánosa Ákos és Brunekker Árpád három kupával távozott, mégsem zárták szívűkbe ezt a futamot. Az Abszolút 5., az A csoport 3., és az A6-os kategória 2. helyével gazdagodtak, mégsem érzik azt, amit kellene.



„Amiért mentünk, azt összehoztuk. De nem azt érzem, mint általában egy jó verseny után. Azért hiányzik, hogy nem tudtam 100%-on menni, bár ez volt a helyes döntés. Az év végére viszont valamelyest sikerült megtanulni, hogy vannak helyzetek, mikor többet ér a célba érés és a pontok száma, mint hogy kockáztassunk feleslegesen. A hétvége tanulsága, hogy régi gumival nem szabad nekivágni ilyen időjárási és egyéb viszontagságok mellett hasonló futamnak. Biztosan nagyon fogok örülni, mikor átvehetem a 3. helyért járó kupát az abszolútban, de most nem érzem azt, hogy hűdejó volt ez a Mecsek Rally. Nem volt jó verseny. Hiába végeztünk jó helyen, azért kettős érzése van az embernek. Nem tudjuk, hogy fog alakulni jövőre a Rally2, mert lehetne egy jó bajnokság is, de jelenleg minden olyan bizonytalan. Ez senkinek sem jó. Sajnáljuk azokat a versenyzőtársainkat, akik feleannyit sem autózhattak, mint mi. Valószínűleg hasonlóan éreznénk, ha úgy jártunk volna, mint sokan. Az idei évet nagyjából ezzel a futammal be is fejeztük. Persze ott lesz még a Szilveszter Rally, ami elmaradhatatlan számunkra, de az már más tészta, mint a bajnokság.” – mondta Ákos.



A Mecsek Rally tökéletes bizonyítéka annak, hogy valami nagyon nem jól működik a raliban. Itt van két srác, akik jó helyen végeztek, mind a pécsi versenyen, mind a bajnokságban, mégsem felhőtlen az örömük. Ez igencsak elgondolkodtató.



„Sokat dolgoztunk a pécsi futamon, de a körülményekhez képest mondhatom talán azt, hogy megoldottuk ezt is. Az időjárás minden percben kiszámíthatatlan volt. Köd, sár, eső, napsütés. Igazából ezek váltogatták egymást, és így nehéz volt jól felkészülni. De végül megcsináltuk. Lehet, hogy nem mentünk úgy, ahogy szerettük volna, vagy Ákos szerette volna, viszont biztonságosan megoldottuk ezt a kérdést. A maximalizmus félre tételével lehetett szerintem azt kivitelezni, hogy célba is érjünk. Valamit valamiért. Amúgy meg nagyon ügyes fiúk ellen kellett autóznunk, és ezért is becsüljük, hogy ott végeztünk ahol. Lehetett volna ez a futam sokkal jobb is, de ezen már nem tud senki változtatni. Mi túllépünk rajta, várjuk a Szilveszter Rallyt még idén, aztán pedig kíváncsian figyeljük a fejleményeket. Bízunk benne, hogy megoldódnak az idei Rally2-vel kapcsolatos problémák, mert a többiek sérelmei azért jogosak a mecseki futammal kapcsolatosan is.” – jelentette ki Árpi, közel sem olyan vidáman, mint máskor.

 

Reklámpartnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó – FACSEMETÉS; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team; ECS HUNGARY KFT – Építőipari kivitelezés;

 

Szöveg: Tiba Anita

 

DYNAMIC RALLY TEAM – 49. Léta-Ker Mecsek Rally, 2015. október 16-18.

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe

 

Nem indult jól a mecseki versenyhétvégéje Lángi Attilának és Veres Gábornak. A BMW Z4 M Coupeval induló alakulatnak már a helyszínre indulás előtt technikai problémája akadt, amit a prológon fellépő műszaki hiba tovább gerjesztett. A pilóta mérgében majdnem haza is utazott a rajt előtt, de végül mégis a szezonzárón való szereplés mellett döntött. Legalább egy jó tanulópénz volt a 49. Léta-Ker Mecsek Rally a 2016-os szezonra…

 

Lángi Attila: Most is „jól” indult a versenyhétvégénk… Szerdán reggel indultunk volna le Pécsre, de előtte este, mikor próbálgattuk az autót, felrobbant a difi. Rögtön akadt is egy kis izgalom az életünkbe, az egész csapat azon dolgozott, hogy el tudjunk indulni másnap a versenyre. Szerda hajnali 3-ra készültünk el a kocsival, de mivel ömlött az eső, úgy indultunk útnak, hogy előtte nem tudtuk kipróbálni se a technikát, se az új váltót.

Gond nélkül feldolgoztuk a pályákat, de a prológ már nem zajlott hibamentesen. Annyira meglátszott, hogy egyáltalán nem volt alkalmunk tesztelni, hogyan is működik az új váltó… Minden gondja-baja most jött elő, nem igazodott jól a BMW technikájához. Emellett borzalmas darálás jött a kocsi alól, ami után én azt mondtam, hogy annyit nem ér az egész, hogy tönkre tegyem a felújított autót. Péntek este majdnem haza is indultam emiatt… Szerencsére sikerült lecsillapodnom, és arra jutottunk, hogy az egyik szervizesünk feljön alkatrészekért Budapestre, hogy szombat reggel újjá lehessen építeni az autót.

10 perc alatt nem, de 16 alatt már sikerült rendbe hoznunk a technikát a rajt előtt, a reggeli szervizben. A késésünk miatt 60 másodperces büntetéssel vágtunk neki a menetelésnek, de úgy voltunk vele, hogy ha már ennyit dolgoztunk a kocsival, akkor kipróbáljuk, milyen. A BMW szerencsére működött, de persze fényév távolságra volt a tökéletestől. Mentünk, ahogy tudtunk, de sajnos a gumitaktikánk sem bizonyult a legjobb döntésnek. Megküzdöttünk a sáros, vizes és csúszós utakkal, az időeredményeink jócskán elmaradtak az elvárt teljesítményünktől, de a lényeg így is az volt, hogy célba értünk szombaton – szemben azokkal, akik az ideiglenes roncstelepen kötöttek ki.

Vasárnapra olyan abroncsokat választottunk, amivel tényleg lehetett jól kocsikázni. Az a maradék három gyors már tényleg arról szólt, hogy élveztük a menetelést és fülig ért a szánk. Tét nélkül, felszabadultan autóztunk, ahol csak lehetett, ott keresztben, hogy a nézőket is megjutalmazzuk egy kis látvánnyal. Az élvezet kárára ment a jó időeredmény és a bajnoki cím is – utóbbi viszont várható volt, tudtuk, hogy csak Rafi kiesésével van esélyünk elhódítani. Ilyet viszont nem kívánunk a barátainknak – sőt, gratulálunk nekik a sikerükhöz! Jó tanulóverseny volt számunkra a Mecsek Rally, aminek teljesítésével a P14-es kategória bajnoki ezüstérmet is be tudtuk biztosítani magunknak. Köszönjük mindenkinek, aki ennek elérésében segített bennünket!

Veres Gábor: Mi mindent megpróbáltunk, de sajnos a technika ördöge most sem hagyta békén a Z4-t. A pénteki prológ elég stresszes volt, a műszaki gondok miatt Attilának teljesen el is ment a kedve a versenyzéstől, de végül mégiscsak meg tudtuk beszélni, hogy ha már ott vagyunk a helyszínen, akkor csináljuk végig a versenyt. A hibát csak úgy tudta orvosolni a csapatunk, hogy közben 6 percet kikéstünk az időellenőrzőből, ezért pedig büntetést kaptunk. Ha nem lett volna elég a műszaki probléma, akkor az időbüntetés pluszban rárakott arra, hogy még kisebb legyen az esélyünk a kategóriánk bajnoki címének elnyerésére. Jó tanulópénz volt a Mecsek Rally, habár az esti/éjszakai gyorsok igencsak életveszélyesek voltak. A vasárnapi örömautózás pedig olyan jól sikerült, hogy mi nyertük meg a Power Stage-t – és ez volt a hétvége fénypontja.

Ennek ellenére jól éreztük magunkat az autóban, remek lehetőséget nyújtott a futam arra, hogy kipróbáljuk a technikát, Attila pedig összeismerkedjen az új, szekvenciális váltóval. Ezeket a tapasztalatokat kamatoztatnunk kell majd a 2016-os szezonra, de addig is még egy Szilveszter Rallys bohóckodás be van még iktatva a programunkba…

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.gearbox.hu, S&T Consulting Hungary Kft., Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés

Sajtófőnök: Horváth Judit 

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally

Strider Zoltán – Koch Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Sipos F. Tamás már korábban is megénekelte, de Strider Zoltán és Koch Péter a hétvégi, 49. Léta-Ker Mecsek Rallyn meg is tapasztalta, hogy Trabanttal szállni élvezet. Igaz, a Maxx Race Team párosának meg kellett küzdeni a technikával, de a végére azért sikerült kihozniuk a legjobbat a kis autóból. Olyannyira, hogy a historic mezőny B1 kategóriáját meg is nyerték.

 

Strider Zoltán: Felért egy kalandtúrával a Mecsek Rally! Alapvetően csak azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy teljesítsük a versenytávot, ami sikerült is, de rendkívül munkás és eseménydús keretek között.

Péntek este, a prológ után például már azt hittük, hogy másnap el sem tudunk rajtolni, ugyanis letörött a karburátor, aminek következtében az autót be sem lehetett indítani. Gyorsan alkatrészt kellett szereznünk hozzá, s miután megvolt, a szerelőink hajnali 2-ig dolgoztak azon, hogy újra életre keltsék a Trabantot. Az áldozatos munkának köszönhetően elindulhattunk a versenyen, de probléma még ezután is fellépett: a fék nem működött tökéletesen. Mikor a pedállal a fékeztem, a hátsó fék beragadt, és folyamatosan fogott. Szerencsétlen kocsi alig bírt így menni, ezért ennek megoldására azt találtuk ki, hogy nem a lábféket, hanem a kéziféket használjuk lassításnál. A nézők lehet, hogy már azt hitték, hogy teljesen fogalmatlan vagyok, de belülről sajnos nem tudtunk más megoldást találni erre a helyzetre. És ez ment több mint 180 kilométeren keresztül…  A fék után a lámpasorunk sem működött megfelelően – a pécsváradi szakasz 6. kilométerétől csak a Trabant két kis lámpájával teljesítettük, szépen lassan, etaptempóban. Semmi nem láttunk, konkrétan volt olyan, amikor meg kellett állnunk ahhoz, hogy eldöntsünk, merre is van a jó irány.

Szombaton tehát a túlélésre játszottunk, vasárnap viszont annyi tapasztalatunk volt már az autóról, hogy élveztük is a menetet. Hogy teljes legyen a kép, a végére még az önindítója is tönkrement a kocsinak, így párszor be kellett tolni, de a lényeg, hogy egyben beértünk Pécs főterére, és átgurulhattunk a céldobogón. Ez volt az igazi örömünnep számunkra! Az pedig külön öröm volt, hogy a szereplésünk után még kupát is kaptunk: egyet a korcsoportunkban, egyet pedig a kategóriánkban.


Koch Péter: Nehéz és fárasztó versenyünk volt a Mecsekben – sokkal nehezebb, mint gondoltam. Az az igazság, hogy miután az első gyorsasági beírójába füstölgő fékkel álltunk be, egy lyukas garast sem mertem volna tenni arra, hogy be tudjuk fejezni a futamot. Ami elromolhat egy autón, az most nálunk el is romlott, a problémák fokozatosan jelentkeztek a kocsinál. Mi szerencse mindig tudtunk alkalmazkodni az éppen aktuális helyzethez, és végül bekormányoztuk a Trabantot a célba, ami hatalmas öröm volt számunkra. Ez úton is szeretném megköszönni a csapatnak az áldozatos munkájukat és a folyamatos készenlétüket! A szakértelmük nagyon kellett ahhoz, hogy az ad-hoc helyzeteket jól tudjuk korrigálni.

A sikeres célba érés mellett az is hatalmas élményt nyújtott, hogy a historic EB mezőnyében szerepelhettünk. Abszolút baráti volt a hangulat, akivel most találkoztunk először, még az is úgy beszélgetett velünk, mintha ezer éve barátok, versenyzőtársak lennénk. A historic légkör teljesen beszippantott bennünket, így biztos vagyok benne, hogy ha újra lehetőségünk lesz rá, akkor nem fogunk sokat gondolkodni azon, rajthoz álljunk-e. De egyelőre azért megmaradunk a nagyobb kategóriájú autónál.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Euroaszfalt Kft.,Absolut Hostess Kft.,  Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Heves Cleaning Kft.,

Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft., Nógrád /Kas/ Kft., Max-Transport Bt., Pr1mer Kft., Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., HDDE Magyarország Kft., IBS Consulting Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., IBS Consulting Kft., Tiszta Víz Üzletház

Sajtófőnök: Horváth Judit –  web: www.maxxraceteam.hu

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally, 2015. október 16-18.

Velenczei Ádám – Toma József „Csimpike”, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Sokan nem értenek egyet Velenczei Ádám döntésével, amit a hétvégi Mecsek Rally 2. gyorsasági szakasza előtt hozott. A Maxx Race Team pilótája és navigátora, Toma József „Csimpike” leadta inkább a menetlevelet, miután észlelték, hogy a pótkerekük leverte a Mitsubishi hajtáspumpájának szelepét. Lehet, hogy a lehetőséget megtagadták maguktól egy jó eredményre, de az is biztos, hogy értelmetlen kockázatot sem vállalták így fel, aminek esetleg baleset is lehetett volna a végkifejlete. Abban a helyzetben tehát ez volt a legjobb döntés!

 

Velenczei Ádám: Nem úgy sikerült számunkra a Mecsek Rally, ahogyan vártuk. A péntek esti prológ jó hangulatban telt, csúszkáltunk a nézőknek, és úgy vettem észre, hogy tetszett is nekik a szereplésünk. Ezek után lelkesen vágtunk neki a szombati napnak, az első gyorsaságin rögtön be is fértünk a TOP10-be, az abszolút 8. idő volt a miénk. Éreztem, hogy több is van az autóban, mert a kezdést elóvatoskodtuk, és a gumiválasztásunk sem volt a legjobb.

 A következő gyorsra azonban lecseréltük az abroncsokat közepes keverékűekre, hogy jobban igazodjunk a körülményekhez. A rajt előtt elkezdtem melegíteni a gumit, és utána vettük észre, hogy a két pótkerék nem lett rendesen lerögzítve – habár Csimpivel kétszer is leellenőriztük, hogy minden rendben van-e velük. Gyanítom, hogy a spanifer oldott ki a bemelegítés közben, és a felső pótkerék leütötte a hajtáspumpa szelepét. Elfolyt az olajunk, és megszűnt a hajtás a kocsiban. Rögtön kiszálltunk az autóból, hogy mi lehet a gond, és akkor láttuk, mi történt. Gyorsan visszakötöztük a kereket, de akkor már csak 1 percünk volt az időellenőrzőig. Egymásra néztünk Csimpivel, nem tudtuk, mi legyen, folytassuk-e a versenyzést. Végül amellett döntöttünk, hogy inkább kiállunk.

Ha tovább is mentünk volna, biztos vagyok benne, hogy hatalmas hátrányt szedtünk volna össze a hajtás nélküli autóval, ráadásul ki is késtünk volna a beíróból. Nem láttam értelmét annak, hogy ekkora lemaradással folytassuk a versenyzést. Ismerem magamat, ha 2 perc körül lett volna a hátrányunk, biztos életre-halálra megyek a folytatásban, ami egy olyan versenyen nem biztos, hogy ésszerű megoldást lett volna, aminek semmi tétje nem volt számunkra. Ráadásul az eső kitartott egész nap, a mezőny jelentős része kötött ki az árokban – főleg az esti gyorsokon, amikor megcsúszott az autójuk a sáros úton. Így nem csak egy esetleges balesetet úsztunk meg, de azt is, hogy a Mitsubishiben komolyabb anyagi kár keletkezzen – a lamellák ugyanis megéghettek volna annak következtében, hogy hajtás nélkül hajtjuk a kocsit.

Sokan kritizálnak ezért a döntésemért, és nem értenek velem egyet, de én még most is azt gondolom, hogy abban a helyzetben ez bizonyult a legjobb döntésnek. Értelmetlen lett volna felesleges kockázatot vállalni egy olyan versenyen, aminek a nagyja még bőven előttünk volt.

 

Toma József: Kellő komolysággal dolgoztuk fel a szakaszokat a pályabejárás során, hiszen szerettünk volna komoly csatákat vívni a P15 kategória népes mezőnyével. A változó időjárási körülmények és útviszonyok minden résztvevőt próbára tettek, ezért aki csak tehette, két pótkerékkel ment ki a szombati első körre. A nyárásvölgyi szakasznak mi is 4 puha keverékű gumival vágtunk neki, ami nem volt a legszerencsésebb döntés. A második gyors előtt ezért inkább gumit cseréltünk, ám a csomagtartóba helyezett két abroncs a bemelegítés során elszabadult, és eltörték a hajtáspumpa szelepét.

Úgy gondolom, jó döntést hoztunk meg Ádámmal, mikor azt mondtuk, hogy inkább nem folytatjuk tovább a küzdelmeket. Akkor kezdett el ugyanis esni az eső, hajtás nélkül pedig igencsak veszélyes lett volna a vizes aszfalton közlekedni. Ha száraz lett volna a pálya, akkor biztos buzdítom inkább Ádámot a folytatásra, de beláttam én is, hogy ennek így nem lett volna értelme. A kiállás után rögtön elvetettük a szuperrally lehetőségét is, ugyanis olyan nagy időbüntetést kaptunk volna a „kihagyott” 7 gyorsasági szakasz miatt, hogy azt a hátrányt biztos nem tudtuk volna ledolgozni. Ádám pedig maximalista, az hajtja előre, ha van miért küzdeni.

A balszerencse most is beárnyékolta a Mecsek Rallynkat, de a legnagyobb bánatunk most az, hogy úgy érezzük, cserben hagytuk valamilyen szinten a csapatot, a barátokat és a támogatóinkat. Ez azonban a technikai sport, ez sajnos benne van a pakliban. Azt viszont megígérjük, hogy a jövőben is minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a sikerek érdekében. Köszönjük, hogy kiállnak mellettünk!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Euroaszfalt Kft.,Absolut Hostess Kft.,  Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Heves Cleaning Kft.,

Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft., Max-Transport Bt., Pr1mer Kft., Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., HDDE Magyarország Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., Tiszta Víz Üzletház

Sajtófőnök: Horváth Judit –  web: www.maxxraceteam.hu

MHH Rally & Kart Team, Mecsek Rali, október 16–18.

 

A prológot rendben teljesítette Krózser Menyhért és Buchholz János a Mecsek Ralin, az Országos Ralibajnokság idei szezonzáró futamán. Azonban az ezt követő etapon a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 meghibásodott, ezért az MHH Team párosa a verseny feladására kényszerült.

 

„Sajnálom, hogy ilyen rövid lett a Mecsek Rali, nagyon készültünk rá és nagyon szerettük volna a szezont egy jó versennyel befejezni, de hát ilyen a rali” – mondta Krózser Menyhért.

 

„Elég nagy hiányérzet maradt bennem és a csapatunkban is, ezért megmondom őszintén, már körülnéztem, hogy hol tudnánk még egy jót versenyezni az idén.”

 

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,

R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Logiszerviz Kft.

 

További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

 

Gaál Ádám–Kalapács Kornél, Opel Ascona B 1900

Mecsek Rali

  1. október 21.

 

 

Sikeresen zárta az Országos Historic Ralibajnokságot Gaál Ádám és Kalapács Kornél. A gödöllői Opel Gaál márkakereskedés versenyzőpárosa a D csoportban és a D3-as kategóriában egyaránt a harmadik helyen végzett a Mecsek Ralin, az Eb értékelésében pedig csoport másodikok lettek. Azonban ennél is fontosabb volt számukra, hogy igen nehéz körülmények között is hibátlanul teljesítették a versenyt, és hasznos tapasztalatokat szereztek.

 

Gaál Ádám: – A célunkat száz százalékosan megvalósítottuk: karcmentesen teljesítettünk minden gyorsaságit, nagyon sok tapasztalatot szereztünk és folyamatosan gyorsultunk.

 

– A rajtlistán egy finn páros szerepelt előttünk Datsunnal, akiket az első nap minden gyorsaságin utolértünk, meg kellett előzni őket, ami a pécsi pályákon nem mindig egyszerű feladat. Előfordult, hogy mind a ketten a füvön mentünk. Elég sokat veszítettünk így, ami a pályán egy kicsit bosszantott, de aztán úgy voltam vele, hogy azt is meg kell tanulni a raliban, hogy ilyen helyzetben hogyan maradj hidegfejű, úgyhogy végül is még előnyünk is származhat belőle.

 

– Szombaton végig vizes gumival mentünk, ami biztonságos döntésnek indult és észszerűnek bizonyult. Voltak száraz részek, ahol nem ez a gumi volt a legjobb, de a saras, vizes szakaszokon egyértelműen kellett.

 

– Az első nap végére két perc előnyünk volt a mögöttünk levő párossal szemben és két perc hátrányunk az előttünk lévőkkel, úgyhogy vasárnap csak tartani kellett a helyezésünket.


– A magyar értékelésben D csoportban és D3-ban is harmadikok lettünk, az Eb értékelésben pedig másodikok. Nagyon örültem neki, hogy ilyen komoly mezőnyben versenyezhettünk és hogy sok ellenfelünk volt. Sokat tanultam és gyorsultam is. A harmadik körben Árpádtetőn 15 másodperccel mentünk jobb időt, mint az első körben.

 

Gaál József, csapatvezető: – Teljesen elégedett vagyok a fiúkkal és a szervizcsapattal is, mindenki tökéletes munkát végzett, nekem szinte csak élveznem kellett a versenyt.

 

– Végig a biztonságra törekedtünk, ezért is tanácsoltam a srácoknak, hogy vizes gumival menjenek. Nagyon spéci gumikkal készültünk, amik kifejezetten hideg időben, vizes, saras pályákra alkalmasak.

 

– Mindenképpen szeretném megemlíteni a finn Partanen–Anni párost, akit Ádámék szombaton minden gyorsaságin utolértek. Nagyon sportszerűek voltak, mindig próbáltak azonnal lehúzódni, a versenyen is többször elnézést kértek, egy szálláson laktunk ott is elnézést kértek. Mondtam nekik, hogy nem az ő hibájuk, ilyen a rali, nem tehenek róla.

 

– Ádám és Kornél első teljes szezonjával nagyon elégedett vagyok. Jövőre innen folytatjuk.

 

További információ:

http://www.gaaloldtimermotorsport.eu/

http://www.opelgaal.hu/

 

A Maximmun Racing Team duója remek teljesítménnyel az összetett második helyén fejezte be az idei bajnoki szezont

 

Noha megint nem sikerült nyernie a Mecsek Rallye-n a Maximmun Racing Team párosának, a búcsú mégis szépre sikeredett a 2015-ös bajnoki szezon utolsó versenyén. Az összetett második helyén végző Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón ugyanis újra dobogóra állhatott a hétvégén, hiszen az utolsó gyorsaságin már kizárólag a közönségnek száguldó duó végül másodikként zárt. Kazár szerint mindent kihoztak idén a lehetőségeikből, és elárulta, számukra még nem ért véget az idény.

 

 

Eddig öt bajnoki futamon – Egerben, Miskolcon, Szombathelyen, Veszprémben és Kassán – dobogóra állhatott az idén Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón, és a duó most sem adta alább az elmúlt hétvégén rendezett Mecsek Rallye-n. A Maximmun Racing Team párosa több gyorsaságit megnyerve ezúttal a második helyen végzett, azaz továbbra sem tudták megnyerni a legendás versenyt. Persze a körülmények megint közbeszóltak, hiszen amellett, hogy szinte nem volt olyan két egymást követő szakasz, ahol ugyanolyan feltételek mellett versenyezhettek volna, a szombati nyolcadik gyorsaságin ismét defektet kaptak, így minden esélyüket elveszítették a győzelemre. Éppen ezért az utolsó szakaszon már egyértelműen a közönség kiszolgálását tekintették fő céljuknak.

 

„Noha végig nagyon jól éreztük magunkat, azt nem titkolhatom, hogy győzni szerettem volna. Hiába reménykedtünk abban, hogy egyforma időjárási körülmények között versenyezzünk, ez nem jött össze. Nyertünk három gyorsaságit, ám a defektünk miatt sajnos a sikerről le kellett mondanunk. Az utolsó szakaszt nagyon élveztem, a látvány kedvéért még ott is kézifékeztem, ahol különben nem szoktam. Nagyon viszontagságos éven vagyunk túl, ám így is csak egy R5-ös tudott minket megelőzni. Nagyon köszönöm a csapatom egész éves munkáját, a partnereink önzetlensegítségét és kitartását. Abban állapodtunk meg Ramónnal, pár napig nem beszélünk autóversenyzésről, ám számunkra még nem ért véget az idény, ám erről most még nem szeretnék többet elárulni” – jelentette ki Kazár Miklós.

 

Matics Mihály–Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX, Mecsek Rali

  1. október 20.

 

 

Egy műszaki hiba ellenére is a 3-as géposztály ötödik, valamint az abszolút értékelés kilencedik helyét szerezte meg Matics Mihály és Zejda Viki Mitsubishi Lancer Evo IX-cel, a Mecsek Ralin. Ezzel az Országos Ralibajnokságban a 3-as géposztály harmadik helyén végeztek, abszolútban pedig az igen előkelő ötödik helyet szerezték meg.

 

„Elégedett is vagyok, meg nem is” – foglalta össze tömören Matics Mihály. „Elégedett vagyok, mert egy ilyen erős magyar bajnokságban, egy N-es Mitsubishivel az abszolút ötödik helyen végezni szerintem komoly eredmény.”

 

„A Mecsek Ralin elért eredményünkkel azonban egyáltalán nem vagyok elégedett. Tisztességgel felkészültünk, nagyon sokat teszteltünk a verseny előtt, a pályák feldolgozása is jól sikerült, de ezt nem tudtuk jó eredményre váltani.”

 

„Ha csak vízen kellett volna menni, akkor szerintem arra nagyon jó beállításunk lett volna, de a saras részekre vissza kellett állítanunk az autót. A verseny elején volt egy műszaki hibánk is. A prológtól kezdve időnként háromhengeres lett a motor, amit csak szombaton, a nap végére tudtunk megoldani.”

 

„A Mecsek Ralin mindig jó idő szokott lenni, ráadásul volt egy 28 kilométeres gyorsasági is, amelyen jobban felmelegszik a motor, ezért a melegebb versenyeken használt termosztáttal mentünk. Viszont az idő annyira hideg volt, hogy ezzel az olaj nem tudott kellőképpen felmelegedni, sűrűbb maradt a kelleténél és a hidrotőke kitámasztott.”

 

„A pályák most is nagyon jók voltak, de a rendezés szempontjából ez volt a legrosszabb Mecsek Ralim. Nagyon sok sár, iszaplé volt az úton, az autó alja úgy nézett ki, mint egy saras Veszprém Rali után. De ezzel nincs is baj, hiszen ilyen a rali, inkább a rendezők apró figyelmetlenségei bosszantottak.”

 

„A bajnokságnak vége van, de minden szurkolót megnyugtatok, látnak még minket az idén versenyautóban.”

 

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei:

Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet, Combit, Frituspecial, Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., E-Vapor, Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft.

 

2. oldal / 14

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top