Chile Rali riportja
Tanak nem csak, hogy mindkétszer megnyerte a Chile Ralit, de tette ezt két különböző csapatnál, két különböző autóval. Az első sikerét még a Toyotánál érte itt el, most viszont a félgyári M-Sport Ford Pumájával. Tanak az első gyorsasági szakaszt mindjárt megnyerte, majd átadta a helyét néhány gyorsasági erejéig. Pénteken azonban visszakaparintotta a helyét és onnan már nem lehetett letaszítani.
Komoly balesetek borzolták az idegeket mindjárt a rali elején. Esapekka Lappi már az első gyorsasági során megpördült a Hyundaijal egy gyors balkezes kanyarban, majd a harmadik gyorsasági szakaszon Pierre Loubet is megjárta a Ford volánja mögött.
Kalle Rovanpera megszenvedte, hogy világbajnokságbeli elsőségénél fogva ő rajtolt először a száraz murván, s söprögetett az utána jövők előtt. Nem is tudott a negyedik helyezésnél jobb helyen végül célba érni, de ez is elég volt ahhoz, hogy Evans harmadik helyéért kapott pontokkal együtt a Toyotát itt világbajnokká koronázzák. Ráadásul a Power Stage-en Neuville volt az egyetlen Hyundai pilóta, aki bónuszpontokat gyűjtött, s Rovanpera és Evans a leggyorsabb időket érte el ott. Ezáltal garantált volt a Toyota bajnoki címvédése.
Evans harmadik helyezésével még életbe tartja egyéni világbajnoki esélyeit. Az október végi Közép-Európa Ralin eldőlhet minden. Amennyiben Rovanpera, aki jelenleg 31 ponttal vezeti az egyéni ponttáblát, jobb helyezést ér el Evansnél, akkor megvédi világbajnoki címét és Európában ünnepelhet.
A Toyotának jól ment a hétvégén. Takamoto Katsuta Rovanperát követve lett az ötödik helyezett, igaz majd öt perces tetemes leszakadással. Ezután már WRC2-es pilóták következnek az első tízben. A hatodik helyezett Oliver Solberg szerezte meg a kategóriagyőzelmet. Az első tizet Gus Greensmith, Sami Pajari, Yohan Rossell és Nyikolaj Griazsin zárja.
Folytatás a hónap végén (2023. október 26-29.) egy új. aszfaltos helyszínen, a Közép-Európa Ralin, amelyet három ország, Németország, Ausztria és a Cseh Köztársaság rendez meg.
2023-as Chile Rali eredménye
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: AmberPR
Rali Világbajnokság, Chile Rali beharangozó
A május óta tartó murvás maraton utolsó fordulójához érkezünk meg a hétvégén. Szokás szerint itt is az elsőként rajtolók hátrányban lehetnek a később rajtolókkal szemben. Az útsöprögetés itt is kellemetlen feladat lesz az élen haladók számára, elsősorban a világbajnokságban vezető Kalle Rovanpera számára. Május helyett szeptember végén-október elején kerül megrendezésre ez a rali, az ilyenkor szokásos 15-17 fokos nappali hőmérséklettel. A déli féltekén lévő tavaszi időjárás hozza magával az esőzések esélyét.
2019-ben Ott Tanak itteni győzelmével beírta a nevét a ralis történelemkönyvekbe. „Jó kis rali volt a legutóbbi, amikor ott jártunk. Az utak remekek voltak, helyenként Walesre emlékeztettek. A szezon utolsó murvás ralija. Nagyszerű verseny, egyszer voltam, egyszer nyertem, így már nagyon várom.” – szögezte le a Ford észt pilótája.
A második helyen Sebastien Ogier ért célba, míg a dobogó harmadik fokára Sebastien Loeb állhatott fel. Kalle Rovanpera akkor csak a kilencedik lett. Mekkorát változott azóta a világ! A Toyota szerezte meg az első győzelmet, s minden bizonnyal a másodikra hajt Chilében.
Legutóbb az Akropolisz Ralin az első két helyet a Toyota pilótái gyűjtötték be, s a gyári ponttáblát is vezeti a csapat 91 pontos előnnyel. Amennyiben 13 pontot vagy annál többet szerez a csapat a dél-amerikai versenyen, akkor ott világbajnokká koronázzák. Ami az egyéni ponttáblát illeti, Kalle Rovanpera 33 ponttal vezet csapattársa, a második helyezett Elfyn Evans előtt. Ugyanúgy 33 ponttal lemaradva a harmadik helyen a Hyundai pilótáját, Thierry Neuville-t találjuk. Nekik hármójuknak van még matematikai esélyük az egyéni világbajnoki címre.
A rali
A 2023-as Chile Rali csütörtöktől vasárnapig tart, s a 16 gyorsasági szakasz összesen 320,98 km hosszú lesz. A rali főhadiszállását ezúttal is a fővárostól, Santiagótól, 500 km-re délre található Concepciónban rendezik be.
Az ünnepélyes rajt csütörtök este veszi kezdetét Los Ángelesben, mielőtt a mezőny elindulna a háromnapos megmérettetésre a vadabb régió ligetes területein, közepesen gyors gyorsasági szakaszokon. A technikás és gyors ívelt utak nagy kihívást jelentenek idén is a versenyzők számára. Az útvonal nagy része új a négy évvel ezelőttihez képest. Vasárnap négy szakaszt teljesítenek a csapatok és a El Ponen 2 Wolf Power Stage-el ér véget a rali.
A világbajnokság állása az Akropolisz Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Japán Nagydíj, Szuzuka
A Red Bull világbajnok!
„Hihetetlen hétvége volt. Nagyszerű volt itt nyerni, az autó minden része tökéletesen működött. A konstruktőri világbajnoki cím megnyerése is szuper. Nagyon büszke vagyok mindenkire, remek évünk van.” – nyilatkozta boldogan a versenygyőztes holland.
Az előzetes várakozások ellenére szép napos és meleg időjárási körülmények között zajlott az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap. A lelátók tömve voltak lelkes szurkolókkal, minden adva volt egy jó kis versenyre. A rajt nem indult problémamentesen, többen is összeakadtak a mezőny közepén, de ez nem zavarta az élen haladókat, akik megküzdöttek az első helyért.
A Red Bull ünnepelhet, Max Verstappen is ünnepelhet, a Honda is örülhet annak, hogy pont itt, Japán szerezte meg a Red Bull a konstruktőri bajnoki címet. Egy valakiről azonban nem mondható el ugyanez. A csapat másik pilótája, Sergio Perez nem zárt sikeres hétvégét. A mexikói pilóta több hibát is vétett, többször cseréltek szárnyat az autóján, büntetést is kapott és végül kiállt a versenyből.
Fotó: AmberPR
Nem csak Perez járt pórul. Egy sor baleset szemtanúi lehettünk a verseny során. Alex Albon, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Lance Stroll is kiállt összetört autóval. Bottas és Stroll ráadásul Szingapúr után nullázott itt ismét.
Az élmenők mögött a Ferrari és a Mercedes pilótái küzdöttek a maradék helyekért. Egymás között cserélgették helyeiket, s végül Charles Leclerc került ki a legjobb helyen, a negyediken. A monacóit Lewis Hamilton, Carlos Sainz és George Russell követte. Fernando Alonso ismét egyedül vitte a vállán az Aston Martin versenyét, s végül a nyolcadik, pontszerző helyen ért célba. Utoljára Hollandiában sikerült dobogóra állnia a spanyolnak. Bár nagyon jól teljesített az Aston Martin az év elején, a fejlesztési versenyben úgy tűnik nem tudta felvenni a lépést a többi élmenővel.
Az első tizet a két Alpine-pilóta, Esteban Ocon és Pierre Gasly zárja. Miközben az év elején még a McLaren pilótáival küzdöttek a helyekért, mostanra már kétszer annyi pontja van a McLarennek, mint az Alpine-nak.
Folytatás két hét múlva (2023. október 8.) Katarban, ahol sprintfutamot is rendeznek majd. Japánban az AlphaTauri bejelentette, hogy jövőre is Juki Cunoda és a jelenleg sérült Daniel Ricciardo vezeti a csapat autóit. Az ausztrál várhatóan Katarban tér vissza és kéri vissza autóját az eddig kitűnően helyt álló Liam Lawsontól.
2023-as Forma-1-es Japán Nagydíj eredménye
A világbajnokság állása
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Szingapúri Nagydíj, Marina-öböl
„Hihetetlen érzés egy hihetetlen hétvégén. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a Ferrarinál, hogy segítettek nyerni ez után a trükkös kezdés után, de végül kihoztuk a legtöbbet a hétvégéből. Megtettünk mindent, amit lehetett, és tökéletesen tettük. Az első helyet megszereztük és biztos vagyok abban, hogy egész Olaszország és a Ferrari ma nagyon boldog és büszke.” – nyilatkozta nagyon elégedetten a versenygyőztes spanyol pilóta.
A bennfentesek egy jó ideje azt találgatták, hogy hol és melyik csapat lehet az, amelyik meg tudja idén verni a Red Bullt. Úgy tűnik ez a csapat a Ferrari lett és a helyszín Szingapúr. A fanyalgók is örülhettek, hiszen bár csak a verseny vége lett igazán izgalmas, de végre nem totális Red Bull fölény szemtanúi lehettünk. Max Verstappen az ötödik, Sergio Perez pedig a nyolcadik helyen ért célba.
Carlos Sainz és a Ferrari az egész hétvége során jól ment, s szombati kitűnő formáját a spanyol át tudta menekíteni vasárnapra is, amikor is elsőként rajtolva Forma-1-es pályafutása második győzelmét gyűjtötte be. Csapattársa, Charles Leclerc a dobogóról lemaradva ért célba a negyedik helyen.
Fotó: AmberPR
Bár még az eső is lógott a levegőben, de végül mégis tiszta, száraz időben zajlott a 62 körös Szingapúri Nagydíj vasárnap, amelyen Lance Stroll nem állt rajthoz. Az Aston Martin pilótája még a szombati időmérő edzésen szenvedett nagy balesetet, s sem ő, sem az autója nem volt olyan állapotban, hogy vasárnap rajthoz állhasson a kanadai pilóta. Hárman nem értek célba. Juki Cunoda Monza után itt is kiesett, éppúgy, ahogy Esteban Ocon is. Nem véletlenül szállt ki rendkívül frusztráltan autójából a francia pilóta. Valtteri Bottas és George Russell is a kiesők között van.
Az Aston Martin nem túl sikeres hétvégéjét megalapozta Lance Stroll szombati balesete. Ha ez nem lett volna elég, Fernando Alonso vasárnap egy sor hibázás és egy büntetés folytán nagyon hátra esett és végül a tizenötödik helyen ért célba.
Bár Ocon kiesett, de csapattársa, Pierre Gasly a hatodik helyre vitte célba az Alpine-t. Őt Oscar Piastri követi a hetedik helyen. Liam Lawson ismét kitűnően szerepelt, kilencedik helyével pontot szerzett a Williams számára. Nem lesz egyszerű dolga az AlphaTaurinak, mikor döntenie kell Lawson és a kézsérüléséből majd csak várhatóan a Katari Nagydíjon visszatérő Daniel Ricciardo között. Az új-zélandi pilótának Japánban lesz még egy esélye megmutatni, hogy mire is képes.
Nem szabad elfeledkezni a Haas pilótájáról, Kevin Magnussenről sem, aki tizedik helyével egy pontot gyűjtött az amerikai csapat számára.
A mezőny nem pihenhet. Folytatás egy hét múlva (2023. szeptember 24.) Japánban, ahol a tavalyi esőzések miatt rövidített futamot követően idén ismét esős időt jósolnak a hétvégére.
2023-as Forma-1-es Szingapúri Nagydíj eredménye
A világbajnokság állása
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Forma-1-es beharangozó
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
A nyári szünet előtti futam az utóbbi időben mindig a magyar verseny volt, de ez idén és még jövőre is Belgium lesz, innen mennek majd a pilóták és a Forma-1-es résztvevők nyaralni, megpihenni a versenyszezon félidejében.
A pilótakeringő hagyományosan ekkor kezdődik. Nico Hülkenbergről hallani, hogy legkésőbb Spában aláír egy újabb évre a Haashoz. Közben Fernando Alonso elmondta, hogy 2024 után már csak egy-egy évre szerződik. A célja a harmadik világbajnoki cím megszerzése, semmi több. Ha az nem jön össze, nem versenyez többet.
Régóta tart a világbajnokság, ráfér a pihenés az utazó cirkusz tagjaira. A versenyszezon első felét a Forma-1-es csapatok az egyik legrégebbi pályán, Spa-Francorchamps-ban zárják. Mindenki rajong ezért a pályáért, ezért a futamért. A különleges mikroklímával rendelkező ardenneki pályán az időjárás sokszor fordulatos futamot hoz. Itt az is előfordulhat, hogy a pálya egyik részén esik az eső, míg máshol verőfényes napsütés van. Esős idő várható idén is a versenyhétvégén, a Magyarországihoz képest 10-15 fokkal hűvösebb időjárással.
A Forma-1-es pilóták nagy örömmel látogatnak el erre a mindenki által nagyon kedvelt, legendás pályára. A kiszámíthatatlan időjárás, a gyönyörű helyszín a hegyek között, a pálya vonalvezetése mind-mind hozzájárulnak ehhez. A kedvenc kanyarok között van a híres Eau Rouge (Vörös Víz), amely egyben a versenynaptár egyik legizgalmasabb kanyarja, de favorit a Pouhon vagy éppen a Blanchimont is. Az Eau Rouge kanyart tavaly kissé átépítették, hogy biztonságosabb legyen a pilóták számára.
Fotó: AmberPR
2021-ben emlékezetes futam volt a belgiumi. A borzasztóan esős, párás és hideg időjárási körülmények között mindössze két kört teljesített a mezőny és utána lefújták a futamot. Tavaly viszont nem lehetett ok a panaszra az időjárás tekintetében. Max Verstappen az egész hétvége során kiemelkedett a mezőnyből, s vasárnap nyert is. A 14. helyről rajtolva behúzta az első helyet. Sergio Perez lett a második és Carlos Sainz a harmadik.
Az idei harmadik sprintfutamos hétvége következik, ami felborítja a szokásos programot. Pénteken rendezik az első szabadedzést és a vasárnapi futam időmérő edzését. A szombat teljes egészében a sprint jegyében zajlik. Először a sprint szétlövés következik, majd annak az eredménye alapján rajtolnak el a sprinten a versenyzők. Vasárnap a főversenyt rendezik.
A verseny és a pálya
A Spa-Francorchamps-ban megrendezésre kerülő nagydíj a szezon leghosszabbja, és egy olyan nehéz pálya, amelyen nagyon keményen kell dolgoznia a pilótáknak. A maximális sebesség túllépheti a 320 km/órát, miközben vannak olyan helyek, ahol csak minimális sebességgel, vagyis 50 km/órával lehet hajtani.
A 44-körös Belga Nagydíj július 30.-án helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 7,004 km, a teljes versenytáv 308,052 km. A pályarekordot még mindig Valtteri Bottas tartja 2018-ból 1 perc 46,286 másodperces idővel.
Forrás: www.facebook.com/amberprkft
Magyar Nagydíj, Hungaroring
Forró és napos időjárási körülmények fogadták a Forma-1 mezőnyét a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A rajt hozott nagyobb felfordulást, majd egy kiegyensúlyozott, nagyobb izgalmak nélküli csendes futam zajlott a Hungaroringen.
Zhou hibázott a rajtnál, s ennek köszönhetően Daniel Ricciardo visszaesett a mezőnyben, a két Alpine pedig kiesett mindjárt az első körben. Ez azért is különösen fájhatott a csapatnak, hiszen az előző futamon, a Brit Nagydíjon is kiesett mindkét autója.
A Hungaroringen nem könnyű az előzés, ezért a mezőny elejéről rajtolók mindjárt a rajtnál ki akarták alakítani az erőviszonyokat, s ez sikerült is. Max Verstappen ismét megmutatta, mennyire domináns az idei évben, s csapattársa, Sergio Perez Ausztria után ismét dobogóra állhatott.
„Igen, végre jó rajtom volt, nagyon örülök neki, dolgoztunk rajta, hogy jól sikerüljön, és persze tudom, hogy a kanyar belseje az enyém volt. Későn fékeztem a nehéz autóval, szerencsére bejött és innen már a saját versenyemet futhattam és ma az autó igazán gyors volt.” – szögezte le a versenygyőztes holland.
A McLaren pilótái brillíroztak. A rajt után sikeresen kielőzték Lewis Hamiltont és végül Lando Norris a második helyre vitte célba a papaja színű autót. Oscar Piastri még nem annyira rutinos, a fiatal ausztrált megelőzte Sergio Perez és Lewis Hamilton is, így végül az ötödik hely jutott a számára.
Fotó: AmberPR
George Russellnek nagyon rosszul sikerült az időmérő edzés, ennek is köszönhető, hogy csak a 18. helyről vághatott neki a 70 körös Magyar Nagydíjnak. A fiatal brit azonban összeszedte magát és a hatodik helyre vitte célba Ezüst Nyilát. Bár sokan a Ferrari sikerét jósolták a hétvégére, Charles Leclerc és Carlos Sainz csak a hetedik és nyolcadik helyet tudta megszerezni vasárnap Magyarországon.
Az Aston Martin is bizakodó volt a hétvégét tekintve. Fernando Alonso Kanadában állt utoljára dobogón. Az azóta lezajlott három futamon, így a Hungaroringen sem tudott az első három között célba érni. Ezúttal a kilencedik hellyel kell beérnie a Magyarországon is rendkívül népszerű spanyolnak. Kanadai csapattársa, Lance Stroll zárja az első tizet.
Folytatás a jövő hétvégén (2023. július 30.) a Belga Nagydíjon. Egy forró Magyar Nagydíjat a különleges mikroklímával rendelkező hűvösebb-csapadékosabb Spa-Francorchamps-i futam követ. Még egy verseny és nyári szünetre vonulnak a Forma-1-esek.
2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye
A világbajnokság állása
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Brit Nagydíj, Silverstone
„Borzasztó rajtom volt, amit ki kell majd vizsgálnunk, s ezután mindkét McLaren szupergyors volt. Néhány kör kellett, hogy visszaálljak az élre, és ezután egy ponton már fellélegezhettem, és ismét minden jónak nézett ki. A biztonsági autó után azonban a lágy abroncsokat nehezebb volt életben tartani, így a távolság három, három és fél másodpercen állt meg. Persze, hogy boldog vagyok, hogy ismét nyertem, és a csapat zsinórban szerzett tizenegy győzelme eléggé hihetetlen, de ma mégsem volt ennyire egyszerű minden.” – nyilatkozta a versenyt nyerő címvédő világbajnok.
A Red Bull nagyon fölényesen vezet a világbajnokságban. A Milton Keynes-i csapat zsinórban 11. győzelmét szerezte. Nem csak a Red Bull, de élmenője, Max Verstappen is jó úton halad címvédése felé. Max csapattársa egy osztrák dobogós helyezést követően ezúttal nem tudott dobogóra állni. Sergio Perez csak hatodik lett, ami azért így is megsüvegelendő, hiszen borzasztó időmérős teljesítményét követően csak a 15. helyről vághatott neki a futamnak.
A hazai közönség nagy örömére két brit pilótát is ünnepelhetett a dobogón, amire 1999 óta nem volt lehetősége. A két dobogós brit csapattársa, Oscar Piastri és George Russell kénytelen volt beérni a negyedik és ötödik helyezéssel.
Fotó: AmberPR
Fernando Alonso angol versenyzöld autója mögött gurult célba a hetedik helyen a 800. nagydíjon való indulását ünneplő Williams csapat tái pilótája, Alex Albon. Alonsónak az utóbbi időben nem sikerülnek úgy a versenyei, mint a szezon első felében. Ausztria után immár másodszor csak a hatodik helyet tudta megcsípni a spanyol pilóta. Csapattársa, Lance Stroll újfent nem tudott a nyomába érni. A kanadai pilóta csak a 14. helyezést szerezte büntetését követően.
A nyolcadik helyért egy kései csata folyt, amit Albon nyert meg a Ferrari két pilótája előtt. Így Charles Leclerc és Carlos Sainz zárja az első tizet.
Esőt jósoltak a Brit Nagydíj hétvégéjére, de szerencsére az időjárás végül nem szólt bele az események végkimenetelébe. Max Verstappen rajtja nem sikerült jól. Elvesztette ugyanis az elsőséget, de nemsokára visszavette a vezetést és már nem is engedte át azt senkinek.
Lando Norris azzal vigasztalódhatott, hogy zsinórban másodszorra kapta meg „A Nap Versenyzője” címet. Az Osztrák Nagydíjon szerzett negyedik helyezése és mostani második helye okot adhat a brit fiatalnak a bizakodásra a szezon hátralévő részét illetően.
Folytatás két hét múlva (2023. július 23.) a megújuló Hungaroringen, a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Telt ház lesz, a jegyek nagy része korán elkelt. A mogyoródi futamot mind a nézők, mind a Forma-1-es pilóták nagyon várják. Ezidáig a magyarországi volt a nyári szünet előtti utolsó futam. Idén nem így lesz, de ez nem kisebbíti a népszerűségét. Sőt, a Brad Pittel készülő Forma-1-es film készítői is jelen lesznek és még maradnak is pár hétig forgatni.
2023-as Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye
A világbajnokság állása
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Forma-1-es beharangozó
Kanadai Nagydíj, Montreal
A természeti csapások a Forma-1-et sem kímélik. A múlt héten még az Egyesült Államokban is fulladoztak olyan mértékű Kanadából érkező sárgás szmogfelhő lepte el több államát. A kanadai futam szervezői akkor úgy nyilatkoztak, hogy a verseny probléma nélkül lebonyolítható, hiszen a tüzek 800 km-rel arrébb voltak és a szmog nagy részét elfújta a szél Montreal közeléből. Még szerencse, hogy két hét is eltelt a legutóbbi Spanyol Nagydíj és a Kanadai Nagydíj között, példa értékű lett volna, ha ismét le kellett volna fújni egy futamot. Mint ismeretes, alig egy hónapja kellet törölni az imolai futamot az esőzések és az azt követő áradások következtében.
Alig értek vissza a csapatok Európába a szezonnyitó távoli helyszínekről, ismét messze utaznak, Kanadába. Hagyományosan ebben az időpontban rendeznek futamot a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán, amelyet a koronavírusos kihagyás alatt teljesen átépítettek. Tavaly viszont visszatért a Forma-1-es mezőny és egy viszonylag eseménytelen futamot tartottak Montreálban.
Két héttel ezelőtt Barcelona volt az első hagyományos európai helyszín, ahol már bevethették a csapatok az idei első komolyabb fejlesztéseiket. A Mercedes nem várt, még korábbra, Monacóra hozta új oldaldobozos autóját és új első felfüggesztését, de igazán a katalán pályán érződött a hatása. A brackley-i gyárban jó munkát végeztek. Mindkét pilótájuk dobogóra állhatott Barcelonában, s ez bizonyára egy kis megnyugvást hozott a csapatnak. A hétvégi utcai pályán már újfent nem vár kiemelkedő dolgokat a csapatvezető Toto Wolff. „A hosszú egyeneseivel és lassú kanyarjaival ez nem az a pálya lesz, amelyik úgy fekszik az autónknak, ahogy a barcelonai pálya feküdt.”
Ellenben a Ferrari Spanyolországba hozott fejlesztései az olasz sajtó szerint teljes bukást jelentenek. A La Gazetta dello Sport, mérvadó olasz sportnapilap szerint a Ferrari egyre inkább káoszba süllyed. A kiszámíthatatlan autó problémái megoldhatatlannak tűnnek. Sőt mi több, a napilap szerint a legrosszabb az, hogy a csapat nem is tudja, hol vannak a problémái forrásai. E sikertelenségre tett egy lapáttal a Ferrari győzelme a 100. Le Mans-i 24 órás versenyen a hétvégén.
Fejlesztéseket a kanadai pályára ismét nem lesz érdemes a csapatoknak hozniuk, hiszen egyrészt tengerentúli futamról van szó, ami ezért különleges, másrészt a kanadai is egy utcai pálya, ami nem mutatja meg igazából a fejlesztések hatását. A nyár további részére visszatér a cirkusz Európába, s így az első futamok valamelyikén, Silverstone-ban vagy Ausztriában már várhatóak a fejlesztések és azok hatásai az eredményességben.
Ismét egy utcai pályára látogat a Forma-1. Bár Monaco, Baku és Montreal sem egy épített pálya, mégis nagyon különböznek egymástól. A Notre-Dame szigeten tartott futamon várhatóan nagyon gyors tempó és előzésekkel tűzdelt kemény küzdelem várható. A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt általában eseménydús versenyek zajlanak a nézők számára, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt.
A kanadai egy régmúltra visszatekintő pálya, de a korábbi 14 éves szerződéshosszabbításnak feltételei voltak. Még a koronavírus járvány kitörése előtt 60 millió dolláros beruházással újították fel a pályát és környékét. Kanadában jellemző az extrém hideg tél, ami nem kímélte a korábbi években az aszfaltcsíkot, s ami miatt folyamatosan buckás volt. A betoncsíkot újraaszfaltozták és egy új háromszintes épületet is felhúztak modern irodák és egy megújult sajtószoba számára.
Fotó: AmberPR
Pálya és az időjárás
A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.
Az időjárási előrejelzést a 2011-es hatalmas esőzés miatti monstre négyórás futammá alakult verseny után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Idén szokás szerint felhős-esős időt jósolnak a hétvégére, az itt jellemző változékony időjárás ezúttal is megkeserítheti a csapatok dolgát.
A verseny
A montreali egy ideiglenes utcai pálya. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra.
A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók.
A 70-körös Kanadai Nagydíj június 18.-án helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot Valtteri Bottas tartja 2019-ből 1:13.078-es időeredménnyel.
2022-ben Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A holland pilóta ideje 1:36:21.757 volt. A második helyen Carlos Sainz ért célba, míg a bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné (Mercedes) lett.
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Forma-1-es beharangozó
Spanyol Nagydíj, Barcelona
Nagy kontrasztot jelent a csillogó-villogó Monacóból átrepülni Barcelonába. Másrészt viszont a monacói nagy felhajtást és celebfelvonulást követően egy kicsit megpihenhet mindenki és visszatérhet a komfortzónájába. Barcelonában mindenki mindent jól ismer, s a fogadtatása a Forma-1-nek Spanyolországban szintén várakozáson felüli, amit Fernando Alonso idei kitűnő szereplésének is köszönhető.
A Red Bull dominancia Monacóban is folytatódott, igaz csak Max Verstappen révén. Miközben a holland simán nyert a szűk utcákon tartott futamon, Sergio Perez szombati vezetői hibája miatt vasárnap a mezőny végéről rajtolva ott is ért célba.
2022-ben Barcelonában a bikások szerezték meg az első két helyezést. George Russell csípte el az utolsó dobogós helyet. A szintén helyi Carlos Sainz a negyedik helyre tudta célba gurítani a piros Ferrarit. Érdekes módon a Ferrari utoljára 2013-ban szerezte meg az első helyet a katalán pályán, az idei évben hasító Fernando Alonso révén. Ha viszont Alonso most nyerni tudta hazai közönsége előtt, az Aston Martinnak szerezné meg első győzelmét és az azzal járó dicsőséget.
A két futam között derült ki, hogy a domináns Red Bull három fontos munkatársát veszíti el a közeljövőben. A legfontosabb közülük is Rob Marshall, aki a McLarennél lesz technikai igazgató. Úgy tudni, hogy a szakember dolgozott volna a bikások 2026-os autóján. Két másik szakember pedig a Ferrarihoz távozik Milton Keynes-ből. Ez utóbbi miatt állítólag Laurent Mekies azonnal távozhat a Ferraritól, hogy felkészüljön 2024-es feladatára, az AlphaTauri csapatvezetőjeként.
Mivel várhatóan minden csapat elviszi az első nagy fejlesztéseket Barcelonába, kiugróan más eredmény várhatóan nem fog születni a szezon elejéhez képest.
A lapokat alaposan megkavarhatja az időjárás Barcelonában is. A különösen esős európai tavasz itt Spanyolországban is belerondíthat a hétvége eseményeibe. Jelenleg csak vasárnapra ígérnek elszórtan zivatarokat a pálya környékén, de bármi megtörténhet.
Fotó: AmberPR
Mi történt tavaly?
2016 után Max Verstappen ismét felállhatott a dobogó legfelső fokára Barcelonában, miután nagy harcban elsőként ért célba a címvédő világbajnok. A Red Bull dupla sikernek örülhetett, Sergio Perez lett a második. A dobogó harmadik fokára George Russell léphetett fel. Míg a Ferrari domináns teljesítményt tett le a szombati időmérő edzésen, vasárnapra már csak árnyéka volt önmagának. Az első és harmadik helyről rajtoltak el pilótái, s Charles Leclerc kiesett, míg Carlos Sainz a negyedik lett.
A verseny és a pálya
Ez a versenypálya igazán próbára teszi az autók aerodinamikáját, hiszen gyors és lassú kanyarkombinációkkal van tele. A hosszú célegyenes után erősen kell fékezni az első kanyarba menet, s ez azon kevés lehetőségek egyike, ahol előzni lehet a pályán.
Idénre újabb változtatást hajtottak végre a nyomvonalon, hiszen a sokak által kritizált utolsó hajtűkanyar mellett a régi vonalvezetést is visszaállították az eredeti formájára. Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy az adott verseny szervezői eldönthessék, hogy mely nyomvonalon rendezik meg az adott viadalt. A régi nyomvonal kialakításával a szervezők visszatértek a gyökerekhez és egy jóval ritmusosabb Forma-1-es futam várható a hétvégére.
A 66-körös Spanyol Nagydíj június 4.-én 15 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,657 km, a teljes versenytáv 307,236 km.
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Rali Világbajnokság, Szardínia Rali beharangozó
Egy hosszú murvás menetelés elején állunk, amely a nagyon megterhelő Portugál Ralival vette kezdetét május közepén és eltart egészen őszig. Szardínia a második a sorban, s itt is hátrányt jelent a nyitó napon elsőként rajtolni, mivel a söprögetés jelentősen lelassítja a versenyzőket. Minél hátrébb rajtol egy-egy autó, annál nagyobb eséllyel fog tiszta utakon versenyezni.
A takarítás ezúttal is az egyéni ponttábla élén álló Kalle Rovanperának jut, éppúgy, mint tavaly. A Toyota üdvöskéje Portugáliában szerezte meg idei első győzelmét, s jó ómen számára, hogy nem csak a portugál murva feküdt neki 2022-ben, hanem az olaszországi is. Arról meg ne feledkezzünk meg, hogy esőben előny murván az élről rajtolni. Borongós, néhol esős időt jósolnak a hétvégére, hamarosan kiderül, hogy az időjárás a fiatal finn kezére játszik, vagy éppen hátráltatja.
„Portugáliában nagyszerű hétvégénk volt, és jó volt ismét nyerni. Próbáljuk meglovagolni ezt a hullámot a következő ralikon is, de tudjuk, hogy Szardínián sokkal nehezebb feladat vár ránk. A versenynaptár összes versenye közül talán ez a legtrükkösebb számomra. Ha az időjárás olyan száraz és forró lesz, amilyen szokott lenni Szardínián, akkor nehéz lesz elsőként hajtani az úton, főként mivel az 50 kilométeres gyorsasági szakasz is pénteken lesz. Nagyon fárasztó hétvége áll előttünk, de mint mindig, a csapattal megpróbáljuk a legtöbbet kihozni az autóból.” – szögezte leg az egyéni ponttáblát jelenleg 17 ponttal vezető Rovanpera.
A Toyota nagyon domináns eddig a szezonban, hiszen öt raliból négyen győzedelmeskedett, így a Jari-Matti Latvala vezette csapat nem is várhat mást a hétvégére, mint győzelmet. Rovanpera mellett a hétvégén erősíti a csapatot az a Sebastien Ogier is, aki négyszer már a dobogó tetejére állhatott Szardínián. Így házon belüli csatára számíthatunk a nagyöreg francia és a finn fiatal között. A finn központú csapat negyedik autóját Rovanpera, Ogier és Evans mellett ismét Takamoto Katsuta kapja meg.
Azért a Hyundai is elég bizakodó az előtt a verseny előtt, ahol nagy sikereket tudhat magáénak. Többek közt 2022-ben Ott Tanak révén hazavihette innen a győztesnek járó trófeát. Öt győzelmet és 12 dobogós helyezést szereztek eddig a csapat pilótái a Mediterrán szigeten. Neuville és Lappi mellett Dani Sordo is rajthoz áll Szardínián, ahonnan már többször is hazavihette a győztesnek járó trófeát. Sordónak idén Portugáliában is jól ment a versenyzés, a második helyre vitte célba az alzenauiak autóját, ezzel a legsikeresebb Hyundai-pilótaként zárta a versenyt.
A durva olasz murvás utak alaposan próbára teszik a mezőnyt a rali három napja alatt. Szardínia azonban kedvelt helyszíne a murvás teszteknek, emiatt jól ismerik a csapatok a körülményeket. A kellemes környezet, a délies időjárás és a nehéz pályák ideálissá teszik az olasz versenyhelyszínt a murvás gyakorlásokra. Az itteni gyors és szűk gyorsasági szakaszokon nincs lehetőség a hibázásra. A hétvégén a forróság a durva utakkal kombinálva igencsak próbára teszi majd az abroncsokat.
2004 óta rendezik meg az Olasz Ralit Szardínia szigetén, ugyanis akkor az előző évek tradicionális aszfaltos San Remo-i helyszínét váltották fel a murvás Szardíniával. A szardíniai murvás utak a világbajnokság legnehezebbjei közé tartoznak. A szakaszok elég gyorsak és szűkek, amelyek hol nagy lapos területeken, hol pedig hullámzó erdős völgyeken vezetnek keresztül, melyek tele vannak víztócsákkal és nagy ugratókkal. Így fontos szerephez jut a jól elkészített itiner és a megfelelő versenyvonal megtalálása is. Nincs sok lehetőség a hibázásra.
A hőmérséklet várhatóan 27°C körüli lesz a hétvégén, így izzasztó ralinak ígérkezik a hétvége pilótának és gépnek egyaránt.
A rali
A 2023-as Szardínia Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 334,05 km-t tesz majd ki. A rali össztávja 1183,86 km lesz. A főhadiszállás visszatér Algheróból Olbiába ahol csütörtök este egy kevert felületű szuperspeciális szakasszal kezdődik el a rali.
Pénteken a híres Monte Lerno szakaszon is végighajt a mezőny. Ami különleges, hogy idén a szakasz hosszát több, mint duplájára, majdnem 50 km-esre növelték. Ezt két rövidebb gyorsasági szakasz, a Tantariles és a Terranova követi. A déli olbiai szerviz után ismét ezek a szakaszok következnek. A szombati nap nagyjából ugyanilyen hosszú lesz a gyorsasági szakaszok hossza tekintetében. A vasárnapi útvonal pedig pont ugyanaz lesz, mint 2021-ben. Az utolsó gyorsasági szakasz, a Sardegna 2 lesz a power stage, ahol bónuszpontokat szerez a szakasz első öt helyezettje.
A világbajnokság állása a Portugál Rali után:
Pilóták
Gyártók
Forrás: facebook.com/amberprkft/