Maxx Race Team – 21. Veszprém Rallye 2014, 2014. július 11-13.

Kiss Viktor – Vass Gergely, Mitsubishi Lancer Evo IX R4


A bükfürdői bukás után igazi, éles bevetésen tehette (volna) próbára Kiss Viktor, maradt-e benne félelem az esést követően. A 21. Veszprém Rallyera már a felújított Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel és Vass Gergely személyében új navigátorral érkezett meg, ám a menetelés nem tartott sokáig. Másfél gyorsasági szakaszt tudott teljesíteni a Maxx Race Team párosa, amíg az összeakadt váltó meg nem fékezte az útjukat.


Kiss Viktor: Igazán kalandosra sikerült a hétvégénk.Habár már a csütörtöki teszt alkalmával történt egy kis baleset a Mitsubishivel, a versenyünkre ez még nem nyomta rá a bélyegét. Új navigátorommal, Vass Gergővel sikerült jól és részletesen feldolgoznunk a pályákat – még azt is, ami előtte teljesen ismeretlen volt számomra.

Szombaton teljesítettünk egy gyorsasági szakaszt, de abból is csak egy fél volt az, ami igazán jól is sikerült. Egy vizesárok ugyanis keresztbe tett a menetelésünknek: leszakadt a Mitsubishi kartervédője és a hátsó futóműve. Leült autóval mentünk tovább, s így értelemszerűen már az időeredményünk sem volt kielégítő. Mivel nem volt szervizünk az első gyors után, ezért azt terveztük, hogy csak óvatosan végiggurulunk a második szakaszon, hogy utána a csapat kezei közé adjuk a kocsit. A bajt fokozta az, hogy időközben a váltó is megadta magát, így végül a Rescue-nak kellett lehúznia minket a Márkó-Jutaspuszta szakaszról.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult a hétvégénk, hiszen a Veszprém Rally – annak ellenére, hogy még sosem sikerült itt célba érnem – az egyik kedvenc futamom. Ezt a versenyt vártam egész évben, de az ördög nem engedte, hogy célba érjünk. A rontást pedig jövőre már le akarom szedni magamról azzal, hogy sikeresen abszolválom a veszprémi megmérettetést, és átgurulok a céldobogón.

Egy jókora mosás és revízió ráfér a Mitsubishire, aztán mihamarabb szeretnénk vele újra támadni – lehet, hogy épp megint Gergővel, hiszen tervezzük, hogy lesz még közös futamunk.








Vass Gergely: A csapat csütörtök délután már megkezdte a felkészülést a hétvégi, 21. Veszprém Rallyra, ám én sajnos a teszten még nem tudtam részt venni. A pénteki pályabejárás alatt azonban rögtön megtaláltuk a közös hangot az autóban, s úgy érzem, egy jó itinert is tudtunk írni.

Az első gyorsaságin minden rendben volt – pontosabban a feléig. A jutaspusztai vizesárokba olyan nagy sebességgel csapódtunk bele, hogy hiába volt látványos, a Mitsubishi igencsak megsínylette. A kár ellenére még le tudtunk jönni a gyorsaságiról, de a második szakasz előtti etapon már világossá vált, hogy nagyobb a probléma, mint ahogy gondoltuk. Eltűnt a 3. sebességi fokozat, s a rajt után nem sokkal, egy visszafordítóban össze is akadt a váltó, nem forogtak tovább a kerekek.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen rövidre sikerült az ORB-ben való bemutatkozásom, hiszen mindössze csak 21 versenykilométert tudtam versenyezni. De ha úgy alakulna, hogy többet nem lenne alkalmam az első osztályban indulni, akkor is boldog vagyok, hogy 2014-ben, Veszprémben megkaptam ezt a lehetőséget Viktortól. A kocsiban végig nagyon jó hangulat uralkodott, s bízom benne, hogy egyszer még sort keríthetünk arra, hogy Viktorral sikeresen teljesítsünk egy futamot.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést!


Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

 

Fogasy Gergely - Berendi Dávid

Renault Clio R3
Veszprém Rallye
2014.07.11-13.


Beszélgetés Fogasy Gergely rallyversenyzővel a Veszprém Rally után

A 2014. évi Országos Rallye Bajnokság 3. futamán indultál Berendi Dáviddal, július 11-13-án a Veszprém környéki rally pályákon.

A rallylive.hu oldalon lévő nyilatkozatotok alapján, keserű szájízzel versenyeztetek. Mik is voltak a problémák ezek és hogy éreztétek magatokat?
- Még nem tudjuk. Egy dolgot éreztünk, hogy az autó sajnos alig megy. Nem volt meg az ereje és nem értettük miért nem. A csapat próbálta orvosolni a hibát, azáltal hogy másik üzemanyag keveréket raktak az autóba és átprogramozták a computert. Kezdetben úgy tűnt, hogy erősebbé válik folyamatosan a motor, majd aztán sajnos elkezdett dadogni és három hengerezni. Nagyon rossz érzés volt így menni, mert tudtuk, hogy nem tudunk semmit sem tenni és pengeélen táncolunk, hogy mikor áll meg végleg a technika.

Hol végeztetek a versenyben?
- A sok kudarc ellenére óriási szerencsénk volt. A kategóriatársak gondjai nekünk most egy nagyon kedvező helyzetet idéztek elő, mert két kategória második helyet és egy kategória első helyet tudtunk így hazavinni. A sok megpróbáltatás után ez egyszerűen felfoghatatlan és ennek örülünk is nagyon, mert vezetjük a bajnokságot is. Fent nagyon szeretnek bennünket, ez már biztos…

Volt-e kalandotok?
- Az egész verseny egy kaland volt a problémák miatt. A pályák nagyrészt nagyon tetszettek és sikerült is nagyon jó itinereket írnunk rájuk. Ezek mellett az időjárás adta a fűszert a versenyhez, mert hol esett, hol nem, de mindig változtak valamennyire a pályák. Igazi rallyverseny volt ez így, csak kár, hogy nézők voltunk szinte a mezőnyben, mert sokat nem tudtunk tenni az eredményért, csak végigmenni a pályákon…

Az ugratók és a vizes pályák, hogy tetszettek?
-Az ugratókat velünk ellentétben az autó nem szereti. A vizes pályák meg egy elsőkerekes autóval nem nagy élmények, de megküzdöttünk velük. Alapvetően jó volt, hogy folyamatosan változtak a körülmények.

Ha kellene, mi az, amit másképp tennétek és miért is a versennyel kapcsolatban?
- Tulajdonképpen semmit. Mindketten megtettünk mindent azért, hogy az első helyeket elhozzuk a kategóriákban, de sajnos nem volt meg a harmadik fél hozzá. Az autóba valami rossz szellem költözött, amit már szeretnénk kiűzni. Reméljük a csapat segítségével ez sikerülni is fog a következő versenyre és nem lesz már végre semmilyen technikai gondunk, mert már nagyon megviselnek ezek bennünket.

Legközelebb hol indultok, milyen versenyen?
- Erre sajnos nem tudok most válaszolni. Egyelőre a magyar bajnokság következő futamát sem tudjuk, hogy hol lesz. Baranya Kupa első osztályú futam lesz-e vagy sem. Barum rallyen mindenképpen szeretnénk menni és utána Kassán is, de még ezeknek a sorsa is bizonytalan. Sok dolgot kell mérlegelnünk az elkövetkezendő hetekben, amik mindenre kihatással lesznek. Egy biztos: menni fogunk. Hogy hol az még megválaszolásra vár…

 

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Kacifántosan alakul Dankó András és Kaszás Milán idei rali szezonja. Az első versenyen minden jó volt, de aztán a másodikon kiestek. Ez a szerencsés és balszerencsés időszak váltja egymást azóta is. Hiába várták a murva versenyt, Bükfürdőhöz hasonlóan pontosan a futam felénél kellett feladniuk a harcot.


Azt sem bánnák, ha csak murva versenyekről szólna a rali, még így sem, hogy általában nehézségekkel kell szembenézniük minden második futamon. Ez viszont cseppet sem vette el a kedvüket attól, hogy továbbra is a céljaikért harcoljanak. A Veszprém Rally előtt kételkedtem abban, hogy Andris és Milán ugyanúgy rajongni fog a murváért, de azóta megtudtam, hogy nemhogy megutálták, inkább még jobban megszerették a zúzott kövekkel teli gyorsokat.


„A rémtörténetek nem hatottak ránk. Jöttünk, láttunk, és visszamennénk. A saját bőrünkön is megtapasztalhattuk végre, hogy mennyire nehéz pályákon is kell majd autóznunk. Eddig is gondoltuk, hogy nem minden arany, ami fénylik, és belefutunk még egy-két nehéz szituációba, de ami rajtunk múlik, azt megoldjuk. Most adódott egy kis technikai problémánk a Citroen Saxoval, ugyanis a kormányösszekötő rúdfej eltört, és bent ragadtunk a hármas gyorson. Gondolkodtunk, hogy valamilyen úton-módon jó lenne mégis csak végig zötyögni a szervizig, de nem volt kivitelezhető. Kormányozhatatlan autóval nehéz lett volna haladni, és több kárt nem akartunk okozni. Jó lett volna az idei utolsó murva szakaszokat sikeresen befejezni, de ez most nem a mi versenyünk volt sajnos. Na, de hamarosan jön a következő verseny, ahol újult erővel, és egy szuper N-es váltóval gazdagodik a kis gépünk, és remélhetőleg a célban beszélgetünk majd újra.” – mesélt a versenyről Dankó András.

Elkeseredettségnek még csak a jelét sem láttam a srácokon, de így van ez jól. Keseregni amúgy sincs idő, mert ami elmúlt, azon már úgy sem tudnak változtatni. Akkor meg mire lenne jó. A jövőbe tekintenek, és arra koncentrálnak, hogy miben tudnak fejlődni, hogy a sikerük ne minden második versenyre legyen érvényes, hanem az összes előttük állóra.


„A fehérvári versenyen sajnos nem én indultam Andrissal, ezért már nagyon izgatott voltam. A meleg és az záporeső váltakozása kicsit próbára tett minket és az autót is, de már a pályabejárás alkalmával is nagyon élveztük a murva adta akadályokat. Az első két gyorson rendkívül jó időket autóztunk, és leginkább ezért gondolkodtunk el minden verzión, ami szóba jöhetett, hogy be kell jutnunk a szervizparkba. De a szervizeseink tanácsára inkább feladtuk. Pedig ha ők rábólintottak volna, akkor még rükvercben is kibotorkáltunk volna, csak ne kelljen feladnunk. Végül mégis így történt. A murva szerelem megmaradt, de idén ennyi volt, most már ideje átállítani a fejünkben az aszfalt verziót. Komlóra ez is meg lesz.” – mondta Kaszás Milán.


Szöveg: Tiba Anita


Mindketten nagyon pörögtek egész hétvégén. A teszten is nagyon jól érezték magukat, és ez a hangulat végig kitartott a Jánosa Ákos – Brunekker Árpád duó számára. A Veszprém Rallyen nem bízták a szerencsére a sorsukat, ezért megfontoltan, és határozottan arra koncentráltak, amiért mentek. Győzni.


Szinte már-már a levegőben volt, hogy a veszprémi futam hétvégéje csak jól záródhat Ákos és Árpi számára. Tényleg minden úgy volt, ahogy szerették volna a fiúk, attól függetlenül, hogy kaptak a nem várt esőből jócskán. De még ez sem tudta kedvüket szegni, sőt talán még jobban elkapta őket a rali feeling. Ennek köszönhetik, hogy a P3/17 kategória 3. helyezettjei lettek, ami egyúttal a P csoport abszolút 5. helyét is jelentette.

„Miért van vége? Már megint mennénk. Mert hát ugye az utolsó gyorson sikerült a legjobb időt mennünk, és nagyon jó lett volna, ha nem ott, és akkor kell pont befejeznünk, hanem lehetett volna még egy kör. Az autó új beállítása közel áll nagyon az én vezetési stílusomhoz. Már a teszten is szuperül ment a kis méregzsák, de ahogy jöttek egymás után a gyorsok, egyre inkább bátorodtunk. Ennek meg is lett az eredménye, mert nagyon jót autóztunk. Sajnáljuk, hogy idénre vége a murva bajnokságnak. Pedig Bükfürdőn még azt mondtam, hogy, hú de jó nincs már sok murva, most meg azt gondolom, hogy hú de rossz, hogy nincs több murva. De ha már így alakult, akkor innentől az aszfaltra koncentrálunk. A hétvégén Bakó Laci fog menni az autóval a mátrai gyorsokon, és egy picit fogunk változtatni az autó eddigi aszfaltos beállításain, amit a Laci fog most nekünk tesztelni. Előre tolt bástyaként fogjuk most használni Lacit. Ő tesztel, mi meg majd élesben csapatjuk már Komlón, és jó lenne most már mindig benne lenni a P kategória első ötjében. Erre gyúrunk az idei év hátralévő versenyein.” – mondta Jánosa Ákos még mindig felpörögve.

Nem kérdéses, hogy Ákost nem kellene noszogatni, hogy gyerünk be a versenyautóba, és mehetünk. De vajon mi a véleménye Árpinak a hétvégéről, és az előttük álló megmérettetésekről? Most ezt is megtudjuk.

„Mennék, mennék, mennék, de sajnos sokára lesz még a következő verseny. Nagyon jó volt minden. Érezhető volt, hogy most igazán jó a beállítás. Csúszkáltunk meg minden, egyszóval élvezetes volt. Most így az anyósülésből már mondhatom azt, hogy ténylegesen is közelített egy hátsókerekes, csúszkálós, tempós autózáshoz. Lehetett neki tolni, és ez már önmagában is rátette a bélyegét a hétvégére. Egyre jobban ki tudjuk használni a kis autó adottságait, és ennek következtében egyre jobb időket is megyünk. Most kapunk majd aszfaltra is egy jobb beállítást, és akkor megmutatjuk, hogy mi a magyarok Istene.” – mondta Brunekker Árpi.

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó;

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

A Veszprém Rallye idei versenye is hozta a várt színvonalat, a pályák nem voltak egyszerűek, a jó helyezésért bizony le kellett tenni valamit az asztalra. A Maricsek Racing Team indulói közül Borbás Szabolcsnak és Csáki Richardnak a verseny kezdete után rögtön véget is ért a viadal, Szabolcs elmondása alapján valamilyen filléres alkatrész rakoncátlankodik a motorban, viszont a hiba forrását még most sem sikerült azonosítani, így ők hamar búcsúztak idén a Veszprém Rallyetól. A másik két páros viszont örömmel a zsebükben térhetett vissza.


A Kovács Antal- Istovics Gergő alkotta csapat nagyon szép eredményt ért el, amelyről Istovics Gergőt faggattuk: „A teszt után abszolút éreztük, hogy az autó olyan, amilyennek lennie kell, a péntek éjjeli kiadós eső viszont kicsit felkavarta az állóvizet. Elég húzós tempót diktáltunk magunknak, 2x20 km után a 9. helyet foglaltuk el, folyamatosan jó időket mentünk. Ez után viszont szerencsétlenségünkre az autó bal hátsó lengéscsillapítója eltörött, a lengőkar pedig kiszakadt.

A csapat szenzációs munkájának köszönhetően viszont félóra alatt helyrehozták azt, a hátrányunkat 3,7-re ledolgoztuk, és innen eredtünk neki a hatodik helyért folytatott küzdelemnek. Az utolsó szakaszt azonban felhőszakadás miatt törölték, így a 7. helyen zártunk, ami egy nagyon jó visszajelzés számunkra. Azt még hozzátenném, hogy itt látszik, hogy nem minden az erő, hiszen ez R4-es motorja gyengébb, mint az előző autóé viszont a technikai megoldásai miatt gyorsabban tudtuk vele róni a kilométereket. Köszönjük mindenkinek az együttműködését, egy igen jó Veszprém Rallyenak lehettünk a részesei.”

Maricsek Miklós és Magyar Gábor egy tanulságos hétvégét zárt. A több pihenés, és a rendszeresebb volán mögé ülés ugyanis meghozza a gyümölcsét. „Már előre szeretném kiemelni, hogy egy pazar rendezésű, és élvezetes pályákkal megáldott helyszínen vághattunk neki a versenynek. Amit kicsit bánok, hogy vasárnap az utolsó gyorsasági szakasz elmaradt, az első kettőn viszont (kárpótlásul) nagyon jó időket mentünk, összességében a P kategória 2. helyén, míg az abszolút összesítésben a 15. helyen végeztünk.

A csapat zseniális munkát végzett, az ő szakértelmük és jó hangulatuk is hozzátett nagymértékben a sikerünkhöz, így ez úton is hatalmas köszönet nekik! Annyit még be kell látnunk, hogy több alvással, kipihenten nekivágni a hétvégének eredményre vezetőbb, így az éjszakákba nyúló szakmai eszmecseréket valahogy át kell csempésznünk a nappalokba. „- nyilatkozta Maricsek Miklós.

A következő állomás a Baranya-Kupa lesz, addig is élvezze ki mindenki a nyár minden egyes napsugarát.


www.maricsekteam.hu
Johanics Anett, sajtófőnök

 Spitzmüller Csaba – Laczkó László
Mitsubishi Lancer Evo X R4

Nagy Mátyás – Nagy Tamás
Mitsubishi Lancer Evo IX R4


Várakozássokkal teli érkezett a Pro Race Sport csapata a Veszprém Rallye helyszínére, ahol július 12-13 között bonyolították az Országos Rallye Bajnokság 3. futamát. 

A mindig sok kihívást tartogató, embert és technikát próbáló veszprémi pályákat az előző napi esőzések tovább fűszerezték. Mindkét páros lelkesen, teljes vállszélességgel állt rajthoz, hogy szép eredményeket és értékes pontokat gyűjtve térjenek haza. Sorsuk hamar megpecsételődött és a verseny feladására kényszerültek.

A Nagy Mátyás - Nagy Tamás testvérpárost az első gyorsasági szakaszon érte utol a végzet. Autójuk bal első futóműve minden előzetes sérülés és előjel nélkül kifordult. Természetellenes pózában - mint egy sérült bokájú gepárd - tudatta legénységével, hogy a versenyt így nem tudják folytatni.

Spitzmüller Csaba - Laczkó László még vasárnap is versenyben volt, de sajnos a céldobogót ők sem láthatták meg. A szombati első - mákói - gyorsasági szakaszon az ablakmosó berendezés túlteljesítette az elvárt működést, folyamatos mosással akadályozva a páros kilátását. A rövid szombati nap után abszolút 4. helyen fordultak, az éllovashoz képest nem számottevő, mindössze 17 másodperc hátránnyal.

A szombat éjjeli záporok a szakaszok egy részét frissítő zuhannyal lepték meg. A szárazabb felületek magasabb aránya mellett tették le voksukat és erre választottak gumitaktikát. A reggeli első szakaszok vizesebbek és sarasabbak voltak, mint amire számítottak. Ennek köszönhetően időt vesztettek. Az első kör végére a nap is kisütött és gyorsabban száradtak a pályák. A szervizben megtörtént az autó és legénység felkészítése a következő körre. Az indulás perceiben viszont drámai pillanatok tanúi lettünk: az elektromos rendszerben keletkezett hiba miatt az autó nem indult. A csapat komoly erőfeszítése ellenére sem sikerült időben lokalizálni és kijavítani a problémát. Számukra is véget ért a verseny.

Spitzmüller Csaba: "Sokkal jobban örülnék, ha végre arról beszélhetnék mennyire jó csatákat vívunk a többiekkel és jó lenne inkább arra koncentrálnunk. Ehelyett folyamatosan küzdünk az elemekkel. Úgy érezzük, mostanában ránk jár a rúd. Az ablakmosó vízfüggönye rossz előjel volt. Úgy éreztem sokkal jobban teljesíthettük volna azt a szakaszt, nagyon szenvedtünk a kilátással. Kizökkentett minket a ritmusból és hatással volt a következő gyorsaságira is. A nap végi 4. helyünk és a minimális időhátrányunk alapján még semmi nem volt kőbe vésve.

A vasárnapi gumiválasztással nem mentünk jó irányba. Ahogyan ti is láttátok, számos vetélytársunk életét nehezítette valamilyen probléma. Úgy éreztük az első kör utáni szervizben, hogy a hátralévő 4 gyorsaságin még bármi lehet, jó tempóval tudunk előrébb lépni. Lejárt a szervizidő és indultunk… volna. Hiába adtam "gyújtás"-t és indítottam, a műszerek nem keltek életre. Sötét csend vett körül minket. Leírhatatlanul rossz érzés ilyet megélni. Szerelőink mindent megtettek a betoppanó hiba lokalizálására, de ilyenkor a percek sokkal gyorsabban telnek. Mire sikerült felfedni a probléma forrását, már túl voltunk azon az időn, hogy folytathassuk a versenyt.

Reméljük, hogy ennek a rossz szériának most vége szakad, elhagy minket a murva mumusa és a nyári pihenő után a kassai aszfalton már nem érnek váratlan meglepetések!"

Nagy Mátyás: "Nagyon készültünk erre a versenyre, szeretjük a murvás talajt és az előző futam után jó lett volna tartani a lendületünket. Az első gyorsaságin úgy estünk ki, hogy nem hibáztunk és nem ütöttük oda az autót sehova. Eljátszottunk a vasárnapi Super Rallye keretein belüli folytatás gondolatával, de a pontszerzéshez nem lett volna esélyünk és ugye itt van a veszprémi pályák autó-amortizáló vasfoga. Így elvetettük ezt a lehetőséget. Amint hazaérünk, komolyabb vizsgálatnak vetjük alá a futóműveink alkatrészeit, hogy kiderítsük pontosan mi okozta a hibát. Szomorúak vagyunk, mert így nem mérhettük össze tudásunkat ellenfeleinkkel."


Együttműködő partnereinknek köszönjük a bizalmat!


A Veszprém Rally mostanában mindig egy kicsit nehézkesen alakul Kazár Mikiék számára. Két éve egy defekt miatt a győzelem csúszott ki a kezükből, tavaly pedig computer hiba miatt állt meg a versenyautó még a rajt előtt. Ehhez képest a mostani negyedik hely és a Power Stage-en szerzett plusz három pont után, akár elégedettek is lehetnének. Ráadásul a riválisok közül többen is nulláztak, így a sártengeres, vizes, néhol poros gyorsokon bezsebelt tizenhárom pont, többet is érhet, mint gondolnánk.

- Túl vagyunk rajta, és most ez a lényeg - mondta Kazár Miki. - Nagyon izgalmas volt a verseny, mert előző nap leszakadt az ég. Ismét mi mentünk elől, nyomvonal nélkül gázoltunk át az óriási pocsolyákon. Nem tudtuk, hogy mekkora és milyen mély tócsák várnak ránk. Rengeteg problémánk volt, de ezúttal mi nem hibáztunk. Másnap ugratók utáni felütések miatt kétszer is megállt a kormányszervónk, de szerencsére gyakran alkarozom, így bírtam a gyűrődést. Ezután viszont ezeken a részeken nagyon óvatosan mentünk át, közel sem értük el azt a sebességet, amit kellett volna. Ismét sokat tanultunk, például azt, hogy adott esetben jobban járunk, ha lassabban közlekedünk, de beérünk a célba, mintsem eredménytelenül kockáztatnánk. A mellékelt ábra mutatja, hogy ezúttal ez a taktika volt kifizetődő. 

Tavaly a bajnokság felénél három pont volt az előnye Kazár Mikiéknek, most jóval nagyobb a különbség az üldözőkkel szemben. Ebből a szempontból óriásit léptek előre Veszprémben, ahol a korábbiakhoz hasonlóan már nem csupán az adott versenyt, hanem az éves összetettet is szem előtt tartották.

- Alaposan meg kellett dolgozni ezért az eredményért - tette hozzá Szőke Tomi. - Nyilván bíztunk a jobb helyezésben, de ezt a tizenhárom pontot is nagyon megbecsüljük. Sokat, nagyon sokat érhet még ez az eredmény. Az élmezőnyből több páros is kiesett a kilenc gyorsasági során, ami nekünk sem volt problémamentes, de távol álljon tőlünk a panaszkodás. Természetesen gratulálunk Ollé Sasáéknak, az előttünk végzett további párosoknak és valamennyi célba érkezett egységnek. Kemény, nagyon kemény futamon vagyunk túl, az eddig megszerzett 53 pontunkra pedig tovább építhetünk a bajnokság második felében. 

Kazár Miki szerint az eddig megszerzett előnyük jelentős, de ez nem azt jelenti, hogy a hátralévő versenyeken hátra lehet dőlni.

- Ilyet soha nem tennénk, de a taktikus, ésszel történő versenyzés kerülhet előtérbe - folytatta a bajnoki címvédő. - Sok van még hátra ahhoz, hogy kényelmesek legyünk, viszont a tavalyi állapotokhoz képest jóval nagyobb különbséggel vezetünk. Veszprémmel kapcsolatban egyébként többen is azt mondták, hogy szerencsénk volt. Én nem így látom, inkább balszerencsének nevezném. Meghibásodott a kormányszervónk, eltört a féltengelyünk, hadakoztunk a gumiválasztással. Egy tökéletes gyorsaságink volt Vigántpetendnél, azt megnyertük. Nyilván a legnagyobb riválisok kiestek, ebből a szempontból jól alakult számunkra a verseny. A legfontosabb, hogy mi nem hibáztunk és tizenhárom értékes ponttal zártunk, és egy lépéssel közelebb kerültünk az álmunkhoz. :))

 

A 21. Veszprém Rally (nem hivatalos) végeredménye:

1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) 1:10:44,9

2. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +14.1

3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Peugeot 208 T16 R5) +29,7

4. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) +1:36,0

5. Trencsényi József, Verba Gábor (Ford Fiesta R5) +1:53,6

6. Matics Mihály, Zejda Viktória (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +2:10,5

  • MHH Rally & Kart Team

  • Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Veszprém Rali

 

A teszten eltört a Mitsubishi lengéscsillapítója, amit hatalmas szerencsével sikerült megjavítani. A versenyen kigyulladt az autó, és csak egy trafikból kölcsönkért poroltóval tudták eloltani, amihez képest az elhagyott kipufogó és a jeladóhiba már említésre sem méltó. Minden megpróbáltatás ellenére az abszolút második helyet szerezte meg Krózser Menyhért és Papp György a Veszprém Ralin. Ezzel az MHH Team párosa az Országos Murva Ralibajnokságban megőrizte vezető helyét, az Országos Ralibajnokságban pedig a negyedik helyre lépett előre a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel.


Krózser Menyhért: – Húúú, nagyon kemény, munkás versenyünk volt. Az idei versenyeink közül messze ez volt a legnehezebb, a négy nap alatt egy szusszanásnyi időm sem volt pihenni.


Kezdődött azzal, hogy csütörtökön, a teszten eltört a bal hátsó lengéscsillapítónk. Az egyik barátunk, aki évente egy versenyre tud lejönni velünk, gyorsan autóba ült, leszaladt vele Szegedre Novák Ferihez. Ő éjszaka szétszedte, és óriási szerencsénkre pont volt egy olyan tartalék alkatrésze, ami nekünk kellett, úgyhogy éjfélre meg is jött a kész lengéscsillapító. Reggel beszerelték, mi elmentünk pályabejárásra, este még kipróbáltam az autót, szombat reggel rohantunk megint pályabejárásra, délután pedig már rajtoltunk is.

Szombaton a két gyorsasági jól sikerült, a második helyen fordultunk. Vasárnap a negyedik gyorsasági után a beíróban kigyulladt az autónk hátulja a kipufogócső körül. Kiszálltunk, ráfújtuk a saját tűzoltó készülékünket. Herczigék jöttek utánunk, (Bacigal) Igor rögtön kiugrott és ráfújta az ő palackjukat is. Meleg helyzet volt, előttem már peregtek az események, hogy teljesen leég. A tüzet sikerült eloltani, de egy ilyen eset után nagyon nehéz újra a versenyre koncentrálni.

A gyorsasági szakaszok is nehezek voltak, pénteken este és szombat reggel is esett az eső, nem tudtad pontosan kiszámítani, hogy mi vár rád a következő kanyarban. A pályák talaja között is volt különbség, nem lehetett olyan gumit választani, ami mindenhová jó, sokat kellett improvizálni.

A második helyezésünkkel messzemenően elégedett vagyok. A lengéscsillapító törése és a tűzeset után kétszer is ajándék volt számunkra a verseny. De ezt leszámítva is sok problémánk volt a hajtásjeladóval, elhagytuk a kipufogónkat… A csapatunk nagyon keményen dolgozott, ez a második hely nagy részben az ő érdemük. A Fehérvár Raliban benne volt a győzelem esélye, most nem.

Most, hogy egy éjszakát tudtam aludni a négy napos rohanás után, már a bajnoki pontokat is kiszámoltam. Ez verseny közben egyáltalán nem érdekelt. A murvabajnokságban megőriztük az első helyünket, amit nagyon nagy dolognak tartok, az ORB-ben is feljöttünk a negyedik helyre, ami a miskolci kiesésünk után megint csak nagyon jó. Ezen a hétvégén biztosan pihenünk, aztán elkezdünk készülni a három aszfaltos versenyre. Azok is nagyon kemények lesznek, de szeretjük a kihívásokat.


Az MHH Rally & Kart Team 2014-es eredményei

  • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés

  • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB-futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt kiestek

  • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 2., 4. helyezés

  • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés

  • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés

  • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés

  • június 14-15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés

  • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

  • június 12-13. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés


Köszönjük a támogatóinknak!


További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

 

Osváth Péter - Farnadi Ágnes    
Mitsubishi Lancer Evo IX. (Gr. N.) - Osváth Racing Team 

Veszprém Rallye 2014 


Defekt, beázás, avagy a baj nem jár egyedül….
Sok versenyt értünk már meg, ami nem volt könnyű, de reméljük lejjebb már nem nagyon van. Célba értünk, de a hazai pálya nem sok szerencsét hozott. Nem is tudjuk, hogy hol kezdjük a gondok sorolását…


Mint mindig, a veszprémi futamot vártuk idén is a leginkább. Nem csak mert hazai pálya, de mindig is a kihívásokkal teli versenyek között tartottuk számon, hiszen murván menni -különösen, ha ennyire változatos- nem sok versenyen van lehetőségünk.


A szombati napon kétszer teljesítette a mezőny a Márkó- Jutaspuszta közötti szakaszt. Mindjárt az első gyorson jöttek a gondok, és ahogy kell..párosával. Először egy pocsolyán való átkelésnél ázott be motortér, amitől a működőképes hengerek száma erősen megcsappant. Több kilométeren át mentünk szinte utcai tempóban, mire kitisztult az autó. Aztán mire sietni is lehetett volna, kaptunk egy defektet is. A második gyorson különösebb gondunk nem volt, így nem behozhatatlan hátránnyal tértünk nyugovóra, annak reményében, hogy másnap lefaragjuk, amit kell.

Amire nem számítottunk, hogy csak másnap kezdődik az igazi megpróbáltatás. Vasárnap három különböző szakaszon kergettük a másodperceket. Mindjárt az első körben, az egyik gyorsasági egy harmadán defektet kapunk, amivel kénytelenek voltunk kijönni. Sajnos ez meg is pecsételte a sorsunk, a negyedik helyig estünk vissza. Az autó kasztnija is megsínylette a kalandot, de a Szerviz áldásos munkájának köszönhetően, hamar megoldódott az esztétikai probléma is. Nap közben még egyszer sikerült kicsípni a gumit, de a kormány is leugrott a helyéről, nem kevés izgalmat okozva.

Az utolsó két gyorsasági problémamentes volt, meg is nyertük mindkettőt, ebből egyik abszolút harmadik, másik pedig abszolút hatodik helyre is elég volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez utóbbi egyben a Powerstage szakasz is volt, így értékes bónusz pontokat sikerült hazahozni a kategória 4. helye mellé, mentve ezzel egy picit az elúszott helyezést. Sajnáljuk nagyon, hogy nem volt szerencsénk, az utolsó két gyorsaságit nagyon élveztük. Az autó tökéletesen működött, csakúgy, mint remek Szervizcsapatunk.


Rengeteg szurkolónk volt köszönhetően a hazai pályának. Nagyon köszönjük a támogatást! Legközelebbi futamunk feltehetően teszt jelleggel a másod osztálynak rendezett Baranya Kupa lesz augusztusban. Mindenkit szeretettel várunk!


Szerző: 206wrc  www.osvathracing.hu

7. oldal / 13

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top