AS Rallyesport Europe

21. Veszprém Rallye, Beszámoló

Ollé Sándor- Tóth Zsolt

Ford Fiesta S2000

 

„A türelem rózsát terem” –tartja a mondás… Az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt története is ezt igazolja. Kedvenc versenyén, a Veszprém Rallye-n ünnepelhette első abszolút futamgyőzelmét.

Ollé Sándor- Tóth Zsolt:„Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre mi is elmondhatjuk magunkról, hogy bajnoki futamot nyertünk. Különösen annak örülünk, hogy erre a versenyre minden összeállt. Klappolt az utolsó részlet is: az autó hibátlanul működött, mi is koncentráltan versenyeztünk és nem felejtkezhetünk el a szerencséről sem, aki most minket vett szárnyai alá.

Pont egy esztendeje megyünk ezzel az autóval, a Ford Fiesta S2000 teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ahogy már a beharangozóban említettem egy komoly teszten vettük részt, hogy tovább tudjunk fejlődni, ledolgozhassuk azokat a másodperceket, amelyeket gyorsról-gyorsra megkaptunk az előző futamokon. Türelmesek voltunk, kivártuk, hogy megszülessen az eredmény, és 14,1 másodperccel gyorsabbak legyünk a másodiktól. Furcsa, belülről ezeket a nüánszokat mi nem érzékeljük, viszont a visszajelzések magukért beszélnek, a beíróban, a pályák mentén a szurkolóink gratuláltak, hogy milyen szépen mentünk.

Természetesen keményebb küzdelem lett volna, ha Botka Dávidék és Herczig Norbiék maradnak, de sajnos ez mindenkinél benne van. Mi is okoztunk magunknak egy kis izgalmat, hiszen 30 másodpercnyi büntetést is le kellett dolgoznunk, egyszer korai érkezés miatt, egyszer pedig az etapon kalandoztunk el a jóízű sztorizások miatt.

Az égiek kegyesek voltak akkor is, amikor az Power Stage-ért járó pontokat is nekünk osztották, ezzel a győzelemmel és az ezért járó pontokkal, most a bajnokságban is a hetedik helyről a másodikra léptünk, ami különösen jó érzés! Bízunk benne, hogy a lendületünk kitart a hátralévő aszfaltos versenyeken is, mert mindegyiken a most bevált módszereket fogjuk alkalmazni!”

Köszönjük támogatóinknak!

További információ: Papp Zsuzsa +36/30-239-5827

A kiszámíthatatlan időjárási körülmények miatt törölték az utolsó hajmáskéri szakaszt. A szabályok szerint az utolsó megrendezett gyorsasági a Power Stage, vagyis a nyolcadik szakasz eredménye alapján az extra öt pont is Olléékat illeti.
A Ford Fiesta S2000-t kormányzó Ollé-Tóth kettős tehát bezsebelte élete első abszolút futamgyőzelmét. A végig kiegyensúlyozottan teljesítő páros 14,1 másodperccel nyerte a 21. Veszprém Rallye-t. 
 
A Krózser- Papp duó zárt a Mitsubishi Lancer Evo IX. R4-gyel a második helyen és majd fél perces hátránnyal érkezett a Turán- Zsiros páros a harmadik helyre.



A párosok nyilatkozatai a vasárnapi második kör után
 
KRÓZSER Menyhért- PAPP György (MITSUBISHI Lancer Evo IX. R4): „Alapvetően minden rendben van, holott ez nem egy egyszerű futam, szinte minden előjött, ami egy versenyen előfordulhat. Itt a második körben úgy érzem, hogy a kelleténél többet mentünk keresztbe. Nem vagyok magabiztos, ezért többet is kapunk.”
OLLÉ Sándor- TÓTH Zsolt (FORD Fiesta S2000): „Nagyon jól sikerült a második kör is, különösen az elsőt nyomtuk meg, így át is vettük a vezetést. Nagyon örülünk, és persze imádkozunk, hogy minden rendben menjem az utolsó szakaszon.”
 
KAZÁR Miklós- SZŐKE Tamás (FORD Fiesta R5): „Változtattunk egy kicsit az autón, aminek azonnal látható volt az eredménye, sikerült szakaszt nyernünk. A másik gyorsaságit azonban kissé elóvatoskodtuk, mert túl alacsonyra állítottuk az autót és állandóan felütötte az alját.”
 
TURÁN Frigyes- ZSIROS Gábor (PEUGEOT 208 T16 R5): „Gyorsultunk, mert keményebb gumival és újabb beállításokkal mentünk ki erre a körre. Második, harmadik időket megyünk, de sajnos kicsit későn találtuk meg a megfelelő beállításokat, de még a PowerStage-n próbálunk pontokat gyűjteni.” 
 
MATICS Mihály- ZEJDA Viktória (MITSUBISHI Lancer Evo IX.): „Ebben a körben is okoztam magamnak némi galibát, kimentem zárt gumival, ami nem bizonyult jó választásnak, hiszen sokkal csúszósabb volt a szakasz, mint a nap elején, ezért sokat kaptam. Szerencsére az utolsón komolyan lejöttem, újra húsz másodpercre tornáztam fel az előnyünket.”
 

Eredmények:

2014.07.13 - Rallye2 kupák, géposztályok - zip
2014.07.13 - ORB hivatalos végeredmények - zip
2014.07.13 - ORB ideiglenes eredmények - zip
2014.07.13 - Rallye2 ideiglenes eredmények - zip
 
Hivatalos honlap: www.veszpremrallye.net

 

Nehéz verseny volt. Sáros és száraz részek váltogatták egymást a gyorsasági szakaszokon – a csapatoknak és versenyzőknek pedig reagálni kellett a változó körülményekre. Az élmezőny tagjai jó tempót diktáltak, s közéjük tartozott a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős is, amely a Veszprém-rali végén a pódium harmadik fokán ünnepelhetett. S ezzel megszerezte az R5-ös Peugeot 208-as első dobogós helyét Magyarországon.


Jó eredmény, főleg annak tudatában, hogy szombat este még az volt a kérdés, vajon sikerül-e megtalálni a hibát, ami miatt az autó alacsony fordulatszám-tartományban erőtlen volt, s ami miatt csak a hetedik helyről várhatták a folytatást. Vasárnap reggel ez már nem volt kérdés – a TRT turbót cserélt az esti, 45 perces szervizben, Friciék pedig megkezdték a felzárkózást a Peugeot-val.

„A műszaki gond megoldásával nagyot léptünk előre, sokat gyorsultunk – mindent egybevetve négy helyet jöttünk előre – mondta Turán Frici, aki azt is hozzátette, az összetett élmezőnyéből Kazár Miklós mögötte végzett, míg Herczig Norbert sajnos kiesett, így a pontversenyben is sikerült feljebb zárkózniuk, összerázódott a mezőny. – Jó kis verseny volt ez, a végén már jó időket tudtunk autózni, főleg a hajmáskéri szakasz tetszett nagyon. Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen szép ez a harmadik hely, és a power stage-en plusz négy fontos pontot is begyűjtöttünk, de mi kitűnően gumiztunk az utolsó szakaszra, sajnáltuk, hogy nem tartották meg, talán még feljebb tudtunk volna zárkózni.”

No igen, az utolsó szakasz...

A rajt előtt leszakadt az ég, semmit sem lehetett látni, és az előfutók beszámolói alapján bizonyos részeken alig lehetett átmenni. A rendezők először húsz perccel elhalasztották a rajtot, majd megint hússzal, végül pedig törölték a szakaszt. Úgyhogy hiába álltak ott Friciék nyitott Hankook gumikkal, ami tökéletes lett volna ezen a terepen, végül nem próbálhatták ki, hogy jól választottak-e.

„Ezen a versenyen kellett a szerencse nekünk is, az ellenfeleknek is, összességében pedig nem lehetünk elégedetlenek, hiszen megszereztük az R5-ös Peugeot első dobogós helyét Magyarországon, s ez nekünk nagyon fontos” – tette hozzá Turán Frigyes.

Ami a navigátort, Zsiros Gábort illeti, ő szinte hősies tettet hajtott végre azzal, hogy végigversenyezte a hétvégét, hiszen a hétközi teszten (másik autóval és másik pilótával) bukott, a jobb szeme csúnyán bevérzett és fájt a háta, de egy pisszenést sem hallatott egész hét végén, s bizonyította, mekkora szíve van.

„Nagyon élveztem a vasárnapi napot, apró lépésekkel haladtunk előre, s a végén felállhattunk a dobogóra. Összességében jó munkát végeztünk, s a Peugeot tökéletesen működött. Fricinek is visszajött az önbizalma, mert szombaton kissé értetlenül álltunk az eredmények előtt, de végül is mindannyian jó élményekkel távozunk Veszprémből. Én szeretnék külön köszönetet mondani a Fájdalom Ambulanciának, amely Dr. Magyar Mátyás vezetésével sokat tett azért, hogy versenyezhessek a hétvégén. Szerdán és csütörtökön őszintén szólva még nem gondoltam, hogy pénteken megkezdhetem a tréninget, hiszen a szemem nagyon bevérzett, és a hátam is fájt, de a versenyen a sérülések már semmiben sem akadályoztak.Profi csapat nélkül ez nem sikerülhetett volna...” – nyilatkozta Zsiros Gábor.

 

VESZPRÉM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (AS Rallyesport Europe, Ford Fiesta S2000) 1:10:44.9, 2. Krózser Menyhért, Papp György (MHH Rallye Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 14.1 másodperc hátrány, 3. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Peugeot 208 R5) 29.7 mp h.

AS Rallyesport Europe 21. Veszprém Rallye, Beharangozó

Ollé Sándor- Tóth Zsolt 
Ford Fiesta S2000

 

Elérkeztünk az Országos Bajnokság feléhez, a Veszprém Rallye-hoz, amelyet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Tóth Zsolt már nagyon várt. Nemcsak azért, mert ez a kedvenc versenye, hanem azért is, mert pont egy éve ezen a futamon debütált a Ford Fiesta S2000-sel, nem is akárhogyan az abszolút ötödik helyen zárta a kemény murvás megmérettetést.

Ollé Sándor- Tóth Zsolt:„Egy esztendeje megyünk ezzel az autóval, ami továbbra is nagyon tetszik. Nem is tudnék olyan autót mondani –a WRC-ken kívül - amire szívesen lecserélném. A tavalyi év a tanulás jegyében zajlott, az idei azonban a felzárkózásé. Úgy terveztük, hogy szeretnénk az élmezőnyhöz tartozni, talán nyugodtan mondhatom azt, hogy az eredményeink alapján ez már sikerült is. Könnyen összebarátkoztunk az autóval, gyorsan elértünk egy szintet, egy megfelelő gyorsaságot, azonban innen nagyon nehéz a fejlődés… Csupán pár másodperc kellene az első helyig, amit talán a legnehezebb megszerezni, éppen ezért beiktattunk egy két napos tesztet. Ezt a néhány másodpercet próbáltuk a futómű magunkra hangolásával megtalálni. Belülről tulajdonképpen ugyanaz az érzés, mint a korábbi beállításokkal, viszont másodpercekben sokkal gyorsabb, ez aprócska nüánszokon múlik, és persze a türelmünkön.

A tavalyi abszolút ötödik helyünkkel most is kiegyeznénk, hiszen a mezőny megerősödött, jó autók, ügyes pilótákkal. Természetesen titkon vágyom arra, hogy beférjünk az első háromba, de ha most nem sikerül, az sem baj türelmesek vagyunk.

Zsoltival ez lesz a negyedik versenyük, gyorsan újra egymásra találtunk, nagyon sokat improvizálunk, ami a ralihoz elengedhetetlen, hogyan tudsz az állandóan változó körülményekhez a leggyorsabban alkalmazkodni. Ebben Zsolti egy tökéletes partner, emellett nagyon pontos, gyors, hajtós navigátor, vele igazán harc a rali!”

Köszönjük támogatóinknak!

További információ: Papp Zsuzsa +36/30-239-5827

ORB Veszprém Rallye 2014.


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna szokásához híven ismét rajthoz áll a pilóta szűkebb hazájában zajló Veszprém Rallye-n. Ez a verseny mindig jó alkalom arra is, hogy a csapat tagjai, közelebbi szurkolói, barátai végre együtt tölthessenek egy kis időt. Erre a rallye-évad közben jóformán semmi lehetőség sincs a heti szinten Európa különböző versenyeire történő utazások miatt.


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna az idei rallye szezonban sem hagyhatja ki a Veszprém Rallye-t. A folyamatos utazások az ERC, valamint az ERT futamokra szinte lehetetlenné teszi a találkozást a csapattagok, közeli szurkolók, barátok számára. Még csapaton belül is ritka alkalom, hogy mindenki együtt van és ez most sem lehetséges, mivel jövő hét végén Észtországban lesz a következő ERC futam, ahová el is kell jutnia Bessenyei Zoliék R3-as Hondájának.

Ezért is hívta össze a barátokat Puskádi Jani a Veszprém Rallye előtt egy kis közös lazulásra, egy kis „félévzáró” összejövetelre. Mindez persze nem mehet a verseny rovására. A pénteki pályabejárást követően még szombat délelőttre is „spóroltak” egy lehetőséget, ami nem lesz haszontalan, mivel pénteken szinte egész nap szakadt az eső, de ma még ezt megúsztuk idáig.

A tavalyi itinerek prímán használhatók, mivel csak egy új szakasz van az idei veszprémi futamon és az sem teljesen ismeretlen, hiszen korábban évekig volt verseny a Hajmáskéri „0” Pont környékén a „Nagy Lőtéren”. Ha a nyomvonalak nem is, a talaj bizonyára sokat változott, mivel bőven kapott esőt az utóbbi napokban. Megszokott ilyenkor, hogy kisebb nagyobb „tavak” alakulnak ki főként a nyitott lőtéri pályákon, de Vigántpetend és Szentgál erdőiben is okozhat ez meglepetéseket.

A verseny előtti teszten egy lengéscsillapító váratlan törése kissé megakasztotta a felkészülést, de ennek előnye mindenképp az, hogy nem a versenyen jött elő a probléma, amely akár annak végét is jelentheti. A rajtra a Skoda Fabia Super 2000-es ismét hibátlan újszerű állapotban lesz a szervizcsapat jóvoltából, így semmi akadálya nem lesz egy örömautózásnak a kedvelt, de nem mindig egyszerű veszprémi murvákon.

A Veszprém Rallye szombat délutáni rajtját már nagyon várja a Puskádi – Gódor páros. A közel 20 km-es kislőtéri gyorsot ma kétszer kell teljesíteni, aztán vasárnap jöhet még hét gyors, Kislőd, Vigántpetend, Hajmáskér, amelyekből utóbbi rádupláz még a végén, azaz kétszer egymás után Hajmáskérrel zárul a verseny. Várhatóan ez a 18 és fél kilométeres szakasz lesz a legkeményebb, ismerve a lőtéri viszonyokat.


Csökő Zoltán


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERT sorozatban.

Az első feladat: áthajtani a trükkös, becsapós, mély tócsákon nagyobb veszteség nélkül. A második: ezt a lehető leggyorsabban megtenni, úgy, hogy a látási viszonyok meglehetősen korlátozottak a sáros szélvédő miatt. A harmadik: valahogy átlendülni azon, hogy az autó alacsony fordulatszám-tartományban gyengének tűnik.


Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Peugeot 208 T16 R5) kettős számára az utóbbit volt a legnehezebb megoldani a Veszprém-rali első napján. Mert a tesztek alapján egyáltalán nem erre számítottak a fiúk.

?Az első szakaszon két, a kanyar belső ívén lévő víztócsa is megtréfált minket, alig láttam valamit, a víz kikapta a kezemből a kormányt és keresztbe fordította a Peugeot-t ? mondta Turán Frici, aki azt is elárulta, nem működött az ablakmosó, ezért nem látott. De nem ez volt az oka annak, hogy a saját magától elvártnál hátrébbról, a hetedik helyről várja a folytatást a Peugeot 208 T16 R5-össel autózó páros. ? Egyelőre nem tudjuk, mi az oka annak, hogy nagyok a különbségek a riválisokhoz képest, de a csapat dolgozik a megoldáson, turbót cserélünk, talán ez segít, mert egyelőre alacsony fordulatszámon gyengének tűnik. De nincs veszve semmi, ez csak a kezdet, a verseny zöme hátravan.?

Nyilván mindenki rákérdezett a navigátor, Zsiros Gábor állapotára is, aki egy hétközi teszten (nem Turán Fricivel és nem a saját autójukkal) bukott, és hatalmas monokli éktelenkedik a bevérzett jobb szeme alatt, arról nem beszélve, hogy a hátát is speciális tapasszal rögzítették, hogy ne fájjon. A sérülések azonban a pilótája szerint semmiben sem hátráltatták, mint Turán Frici mondta, kemény fából faragták a navigátort, egy ilyen apróság nem zökkentheti ki.

?A szörnyű kinézetem ellenére jól vagyok, sőt, ez egy új karrier kezdete lehet, az egyik beíróban ugyanis felajánlottak egy szerepet valami horror-filmben, de nem fogadtam el. A viccet félretéve a bevérzett szemem és a fájó hátam szerencsére nem hátráltatott semmiben sem, azt jobban fájlalom, hogy nem úgy állunk, ahogy szeretnénk? ? nyilatkozta Zsiros Gábor.
A Veszprém-rali vasárnap 7 gyorsasági szakasszal ér véget.

 

21. VESZPRÉM-RALI, AZ OB 3. FUTAMA

Abszolút sorrend 2 gyorsasági szakasz után: 1. Botka Dávid, Mihalik Péter (Botka Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 23:10.8, 2. Krózser, Papp (MHH Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 8.0 másodperc hátrány, 3. Herczig, Bacigal (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 10.0 mp h., ?7. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Peugeot 208 T16 R5) 26.0 mp h.

  • MHH Rally & Kart Team
  • Krózser Menyhért–Papp György, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Veszprém Rali előzetes
  • 2014. július 11.

 

Akár a Veszprém Ralin megnyerheti az Országos Murva Ralibajnokságot Krózser Menyhért és Papp György, akik Mitsubishi Lancer Evo IX R4-esükkel a négyfordulós sorozat első két versenyén győztek és a bajnokságot torony magasan vezetik. Az Országos Ralibajnokságban is jó az esélye az MHH Team párosának, hiszen a Fehérvár Ralin pályafutásuk legjobb eredményét érték el az abszolút második helyezéssel. Krózser azonban nem számol, nem taktikázik, hanem a kihívást keresi a Veszprém Raliban, amiből szerinte most sem lesz hiány.

 

 Krózser Menyhért: – Jól állunk a murvabajnokságban, aminek nagyon örülök, és én is csak most szembesültem vele, hogy akár Veszprémben megnyerhetjük ezt a bajnokságot, ami persze nagyszerű dolog lenne, de nem fogom verseny közben a pontokat számolgatni.

Az év elején elkezdtünk egy munkát, aminek a gyümölcse a Bükfürdő és a Fehérvár Ralin kezdett beérni. Most a Veszprém Ralin is megpróbálunk fejlődni. Nagyon komolyan készültünk, teszteltünk, többféle gumit viszünk magunkkal, az autó tökéletes állapotban van. Azt gondolom, hogy minden adott a jó szerepléshez, most már csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle.

Nehéz verseny lesz a különböző talajú pályákkal. A technika mellett megint sokat számít majd az emberi tényező. Nagyon szoros versenyre számítok. Ha minden klappol és hiba nélkül tudunk autózni, akkor most is dobogóra várom magunkat, de egy ilyen eredményért nagyon meg kell dolgozni.

 

Az MHH Rally & Kart Team 2014-es eredményei

  • március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés
  • március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORB-futam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt kiestek
  • április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 2., 4. helyezés
  • április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
  • május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés
  • május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés
  • június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 1. helyezés
  • június 14-15. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút 2. helyezés
  • június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés

 

További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

A hétvégén kerül megrendezésre a Magyar Országos Rallye Bajnokság idei évadának következő futama, ahol előre láthatólag az évad legmelegebb versenynapjaira készülhetünk.


Herczig Norbertet, a SKODA Rally Team Hungaria csapatának pilótáját kérdeztük arról, mit jelent számára a soron következő futam, illetve hogyan készül a csapat az időjárás előrejelzés szerinti 30 fok feletti hőmérsékletre?

„A csapat pozitív gondolatokkal várja az évad soron következő futamát. Egyrészt azért, mert Székesfehérvártól nagyon kellemes élményekkel búcsúztunk, és ez az élmény még frissen él bennünk. Másrészt azért, mert pontosan 10 évvel ezelőtt, 2004-ben Veszprémben nyertük meg életem első abszolút győzelmét, mely eredmény elérésében természetesen nem más, mint egy SKODA Octavia WRC volt a „segítségünkre”.

Harmadrészt azért, mert rallye pályafutásom alatt a veszprémi futam az, ahol eddig a legsikeresebbek voltunk. Az abszolút értékelésben itt már 3-szor állhattunk a dobogó legtetejére. Az idei évben a csapat csak egy rövid tesztet tervez, miután a beállításokkal már előre elkészültünk. Az időjárás szeszélyességét tekintetbe véve pedig az abroncsválasztásban minden eshetőségre fel kell készülnünk. Az idei évben azt gondolom – az első futam technikai „problémáját” leszámítva – nagyon kiegyensúlyozott a csapat minden tagjának a teljesítménye, ami reméljük, hogy a továbbiakban is jellemezni fog minket.

Az idei gyorsasági szakaszok nagyrészt megegyeznek a tavalyi pályákkal, csupán egy új, hosszú szakasz lesz kijelölve a katonai lőtéren, amit mi személy szerint nagyon szeretünk, ezért reméljük, az új szakasz feldolgozása nem fog nehézséget okozni számunkra. Arra számítunk, hogy az 1 versenynap nehezebb lesz, hiszen a 2. helyről rajtolunk, az pedig köztudott, hogy az elől rajtoló autók takarítják a pályákat, azonban ezen a napon mindössze 2 szakaszt kell teljesítenünk.

A mezőny a 2. versenynapon viszont már reggel 8-tól úton lesz. Ezen a napon 7 szakaszt kell teljesítenünk. Az időjárás előrejelzés szerint nem is akármilyen körülmények között, hiszen erre a napra 30 fok feletti hőmérséklet várható, ami azt jelenti, hogy a versenyautókban akár 40-50 fok is lehet. Erre csak a sok folyadék bevitellel lehet készülni, azt azonban tudnotok kell, hogy abban a pillanatban, amikor a versenyzőpárosok elrajtolnak, megszűnik körülöttünk a világ, csak a feladatra koncentrálunk, és az adrenalin teljes mértékben „elnyomja” a körülöttünk lévő hőmérséklet.

Legyetek velünk Ti is, és szurkoljatok az újabb győzelemért!”

A bajnok által rendkívül kedvelt borításon, de az elmúlt esztendőkben kimondottan balszerencsés helyszínen folytatódik az idei rallybajnokság. Szombaton és vasárnap Veszprém környékén kilenc mért szakasz vár a mezőnyre, a teljesítendő gyorsasági kilométer pedig meghaladja a 130-at. Kazár Miki és Szőke Tomi hét pontos előnnyel várja az esztendő harmadik versenyét, de a korábbi veszprémi történések ismeretében visszafogott optimizmussal készülnek a soros feladatokra. Csak emlékeztetőül: két esztendővel ezelőtt, vezető pozícióban, az utolsó gyorson kapott defektet Miki, így végül csak a harmadikként ért célba. Tavaly még eddig sem jutottak el a Citroen Xsara WRC-vel, miután az autó computere még a rajt előtt megállt, így csak a Power Stage-en szerezhető pontokért lehetettek versenyben.

Idén a miskolci győzelem és a székesfehérvári harmadik helyezés után a Maximmun Racing Team kettőse arra törekszik, hogy megtartsa a vezető helyét a bajnokságban. A hétközi kétnapos teszt után abban bíznak, hogy végre valaki leveszi róluk a veszprémi rontást, és újabb értékes pontokat gyűjtenek a Balaton környéki pályákon. Az autó szempontjából a sorminta folytatódik, Mikiék ismét egy R5-ös Ford Fiestával állnak rajthoz.

- Visszatérünk a győztes technikához - szögezte le gyorsan Kazár Miki. - Miskolcon nyerni tudunk vele, ezért optimistán várom ezt a hétvégét is. A murvát köztudottan nagyon kedvelem, ám Veszprémmel mostanában nem volt szerencsém. Szokás mondani: egyszer minden sorozat véget ér, bízom benne, hogy néhány nap múlva már nem lesznek előítéleteim ezzel a versennyel kapcsolatban. Legutóbb Fehérváron, a felkészülés szempontjából egy-két dolgot elhibázunk. Most mindenre gondosan ügyeltünk, a csapat és mi is részletes aprósággal hangoltunk a hétvégére. Alapjaiban nagyon kedvelem ezeket a gyorsokat, de nyilván ésszel kell autózni. A fokozott defektveszély ugyanis egy pillanat alatt mindent tönkretehet. Meg kell találni azt a határt, amikor biztonságosan, ugyanakkor gyorsan tudunk közlekedni.

Nagy csatára számít szombaton és vasárnap Szőke Tomi is. Kazár Miki navigátora szerint apró dolgok is eldönthetik a jó helyek sorsát Veszprémben. Természetesen arra törekednek, hogy a másodpercek, vagy adott esetben a tizedek feléjük billenjenek az idei harmadik viadalon.

- Megjósolhatatlan, hogy mi fog történni. A rallyban az a szép, hogy még a legváratlanabb eseményekkel is számolni kell - fogalmazott Szőke Tomi. - Fehérváron én is rontottam, még mindig bosszant, hogy az ülésem nem volt megfelelően beállítva. Ezekből az esetekből is tanul az ember, remélem többet ilyen hibát nem követek majd el. Miskolchoz és Fehérvárhoz hasonlóan hatalmas csatára számítok, amelynek a kilátogató érdeklődők lehetnek a legnagyobb nyertesei. Hosszú még a bajnokság, sok van hátra, de természetesen minden momentumnak nagy jelentősége lehet az éves összetett szempontjából.

Az előrejelzések szerint változékony időjárásra kell számítani a versenyzőknek, tehát a korábbi esztendőkkel ellentétben nem feltétlenül a hőség jelenthet majd nehézséget a 21. Veszprém Rallyn.

- Valóban mondanak csapadékot, ami egy plusz érdekesség lehet - reflektált Kazár Miki. - A rallyban azonban minden lehetséges külső körülményre föl kell készülni. Ezen a versenyen a legfontosabb feladatunk, hogy megtartsuk a vezetésünket az abszolút értékelésben. Ehhez azonban a mögöttünk lévő Herczig Norbiéket magunk mögött kell tartani. Úgy érzem, képesek vagyunk erre, még akkor is, ha az R5-ös Ford Fiestával ez csak a második versenyünk lesz, murván pedig még egyáltalán nem mentünk ezzel a technikával. A hétközi hosszú teszt azonban sokat segített, remélem ez élesben is meglátszik majd rajtunk az előttünk álló 130 versenykilométeren.

A 21. Veszprém Rally programja:

 

Július 12. (szombat):

GY1 - Márkó - Jutaspuszta/1, 15.55 (az első autó rajtja)

GY2 - Márkó - Jutaspuszta/2, 17.44

 

Július 13. (vasárnap):

GY3 - Kislőd/1,                     8.02

GY4 - Vigántpetend/1,        8.50

GY5 - Hajmáskér/1,             10.01

GY6 - Kislőd/2,                     12.15

GY7 - Vigántpetend/2,        13.03

GY8 - Hajmáskér/2,             14.14

GY9 - Hajmáskér/3,             17.15

Cél, Veszprém Aréna,          18.15

 

Az ORB állása két futamot követően:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)                     40 pont

2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000)                            33 pont

3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX)                       22 pont

4. Spitzmüller Csaba, Laczkó László (Mitsubishi Lancer EVO X R4)        18 pont

5. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza)                              17 pont

6. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX)                15 pont

8. oldal / 13

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top