Matics Mihály–Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX, Veszprém Rali előzetes

  1. július 9.

 

 

A 3. géposztály harmadik helyén várja az Országos Ralibajnokság ötödik fordulóját, a Veszprém Ralit, Matics Mihály és Zejda Viki, Mitsubishi Lancer Evo IX-cel, és most is, mint mindig győzni szeretnének. A Fehérvár Ralin elromlott hajtáspumpát felújították, a törött féltengely helyett pedig megérkezett az új, úgyhogy igazán semmi nem állhat az útjukba.

 

„Szeretem a veszprémi pályákat és természetesen győzni megyünk” – szögezte le Matics. „Nagyon jó a régi nagy lőteres szakasz, de mondjuk ott is kell figyelni. Mindegyik pályának megvan a maga buktatója, de éppen ezért érdekesek, ez az igazi rali.”

 

 

„A murvás versenyeket is szeretem, nem csak azért mert itt lehet lapjával érkezni, hanem azért is mert a Mitsubishi itt él igazán. Az aszfalton a jól tapadó versenygumikkal már kevés az ereje, de murván igazi élvezet vele versenyezni. Szívesen mennék keresztben minden kanyarban, de ez a murván is az idő rovására megy. Néha bele szoktam feledkezni a csúszkálásba, olyankor Viki rám is szól.”

 

 

 

„Fehérváron két műszaki hibánk volt: a hajtáspumpa ment tönkre és eltört a bal hátsó féltengelyünk. A hajtáspumpa ugyanaz maradt, de (a régi VFTS-es ellenfél) Hodula Misi barátom felújította, most már nem lesz vele gond. A féltengelyt sajnos tudtam, hogy ki kellett volna cserélni, meg is rendeltük, de Fehérvárra nem érkezett meg, csak mostanra. Így viszont mind a négy féltengelyünk új. Bízom benne, hogy Veszprémben a Mitsubishink is nyerni akar.”

 

 

 

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei:

Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet, Combit, Frituspecial, Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., E-Vapor, Hidvégi László e.v. Autófényező,  ACJ.SK

 

MHH Rally & Kart Team, Veszprém Rali előzetes (július 10–12.)

 

Tavalyi sikereit szeretné megismételni az MHH Team párosa Krózser Menyhért és Buchholz János az Országos Ralibajnokság ötödik futamán, a Veszprém Ralin. Egy évvel ezelőtt Krózser az abszolút második helyet szerezte meg Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel. A felkészüléssel az idén sincs baj, de mint mondja, a versenyt a gyorsasági szakaszokon kell megnyerni.

 

Három kérdés Krózser Menyhérthez

 

A győzelemre vagy a bajnoki pontokra hajtasz?

 

Igazán egyikre sem, gyorsan akarok menni, mindent kihozni az autóból és magunkból. A pontokra vagy a győzelemre ilyenkor nem nagyon szoktam gondolni. Az idei évünk eddig nem volt túl szerencsés, így a bajnokságban nem tudunk nagy csodát tenni. Voltak jó részeredményeink, amire tudunk építeni, de hogy megválaszoljam a kérdést, egy célba érés egy jó eredménnyel nagyon motiválna az egész csapatot.

 

Mi lehet az erősségetek a Veszprém Ralin?

 

Tavaly abszolút másodikok lettünk, ami szerintem nagyon jó eredmény volt. A murvás versenyeket szeretem és úgy tűnik, hogy jobban is fekszik nekem, mint az aszfalt. Most is nagyon alaposan felkészültünk, kész sémánk van a beállításra, a gumikra, a különböző helyzetekre. Ez mind előny, de végül a verseny a gyorsaságikon dől el, ott kell jól teljesíteni, ami nem könnyű, hiszen folyamatosan erősödik a mezőny.

 

Állítólag tudod, hogy a környéken melyik dohányboltban lehet tűzoltó készüléket kapni, ez igaz?

 

Nem én, hanem az egyik nélkülözhetetlen segítőnk Gyufa. Tavaly a gyorsasági célja után gyulladt ki az autónk. Kaptunk tűzoltó készüléket több versenyzőtől is, de úgy tűnt, hogy nem elég. Gyufának helyén volt az esze, emlékezett, hogy van egy dohánybolt a közelben, ahonnan elhozott egy hatalmas poroltót és eloltotta az autónkat. Jól hangzik, hogy Gyufa oltotta el a tüzet. 

 

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,

R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Logiszerviz Kft.

 

További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Az Evo Racing Team csapatában a Speed Rally Team egyesületében induló versenyzőpáros, Tergulicza János és Péter Pál a Rally2-es bajnokság soron következő versenyét, a Veszprém Rally-t tűzte ki célul. Számukra a K-Tech Motorsport szolgáltatja a szervízt, ahogy csapattársaiknak is Kocsomba Károlyéknak és  Tóth Gáboréknak.

 

 

A félkészülésről és tervekről Jánossal beszélgettem:

 

A sikeres teszt után történt valamilyen beállítás az autón?

Egy kisebb programozáson és futómű beállításon esett át a Mitsubishi EVO 6, természetesen a Veszprémi pályáknak megfelelően.

Mennyire ismered ezeket a pályákat?

Szinte semennyire, hiszen még sosem mentem rajta. Nézőként már voltam kint ezen a versenyen, de azért ez egy teljesen más perspektíva lesz. Már várjuk, hiszen az előző murvás futamon, az ISEUM Rally-n is nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy az 5. gyorson feladta a technika.

Jól tudom, hogy navigátoroddal azt ISEUM-on indultál először?

Igen, az előző versenyeken nem is tudtunk volna részt venni, hiszen az általad is említett ISEUM Rally előtt készült el az autó. Igazság szerint az idei év számunkra a tesztről szól, mind az autót és magunkat tekintve. Ezért is szeretnénk további Rally2-es versenyeken részt venni.

Mire számítasz a hétvégén?

Nem igazán tudom, mire számítsak, bár az autót Kocsomba Karcsival teljesen felkészítettük a hétvége megpróbáltatásaira. Véleményem szerint itt a legfontosabb, amin az eredmény múlik, a megfelelő futómű beállítás, illetve a gumiválasztás. Mi a Yokohama mellett döntöttünk – mondta bizalmasan. Reméljük, hogy célba is érünk, ami előző alkalommal nem sikerült, de az biztos, hogy látványban nem lesz hiány, ahogy ISEUM-on sem volt.

 

Köszönöm a riportot és sok sikert a versenyre!

 

 

Köszönet a támogatásért:

Széchenyi Pálmaház, MASTERKOOL Deltavia Kft., Polyter-Mix Kft., Triform-Neon Kft., My Gelato, Kasza Bőrműhely, www.legjobbkocsma.hu, Evocool,

 

Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett

Idén még nem túl sok szerencsével járt a Kurtos Róbert – Kürti Tomi párosa, akik többé-kevésbé technikai probléma miatt kényszerültek kiállni. Székesfehérváron Szuper Raliztak és célba is értek, de a 22. Veszprém Rallyn remélik, nem babrál ki velük az EVO.

 

 

Mi történt veletek a fehérvári futamon? Vagyis a Micuval?

- Leszakadt a hátsó lengőkar és akkor már kicsit kezdett elegem lenni. Fáradt is voltam, és úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet a fenébe. De a szervizes srácaim és Ondrej azt mondták, semmi gond megcsinálják, menjek el a családdal strandolni, és jöhet a Szuper Rali. Nem ellenkeztem, és hálás vagyok nekik, hogy végül meggyőztek, hogy folytassam és megcsinálták az autót. Végül célba is értünk.

 

Az idei bajnokságban nem volt túl sok szerencsétek. Visszajött már a versenyzési kedved az elmúlt futam óta?

- Persze, hiszen szeretek versenyezni. Van úgy, hogy néha kiakad az ember, aztán ahogy jön, el is múlik, majd folytatjuk a felkészülést, és várjuk a következő versenyt. Sokat köszönhetek a körülöttem lévő embereknek, és a családomnak, hogy támogatnak akkor is, ha nem minden sikerül elsőre. Most is ezerrel készülünk a veszprémi futamra, és újból bizakodva fogunk a rajhoz állni.

 

Szombaton 2, vasárnap 6 gyors lesz az ORB-nek. Vannak kedvenc murvás szakaszaid?

- Én úgy ahogy van nagyon szeretem a veszprémi pályákat, ha van egy kis változás benne, az sem akadály. A hangsúly inkább azon van, hogy szépen muzsikáljon a verda. Mindig azt gondoljuk, hogy ha egy keveset tudunk tesztelni, akkor nagy baj nem lehet, de idén rájöttünk, hogy akkor vicceli meg a csapatot a kocsi, amikor ő akarja. Ez egy ilyen sport. De az elmondottaktól, ha eltekintünk, akkor mondhatom, hogy most is újult erővel vágunk neki. Vagyis mindig. Küzdünk az idővel és a technikával, de nem szándékozunk feladni a versenyzést.

 

Akkor hogy néz ki a hétvégi ütemtervetek?

- Tesztelünk, pályábejárás…írunk egy jó itinert, aztán megbeszéljük a Micuval, hogy viselkedjen most már…és végül a lovak közé csapunk, és célba érünk. Nagyjából ennyi.

 

A 22. Veszprém Rallyn lehet csápolni és szorítani Robinak és Tominak, hogy jól szuperáljon a verda, és végre kevés szervizeléssel célba érjenek a fiúk.

 

 

Reklámpartnereink:

Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

 

Tavaly a veszprémi ugrató még kifogott a Skodán. Viszont idén Gyuriczky Zsolt és Böröczi Levente ígéretet tett arra, hogy a Citroent kímélni fogják, azon az „egy ugratón”, de a többi részén nyomják neki, ahogy kifér a csövön. Nem házibajnokságra gyúrnak, hanem a kategória egy előkelő helyére.   

 

 

 

 

Ugye tudod, hogy murván nehéz "házibajnokságot" nyerni, mert sokkal nehezebb lenne tolni, mint múltkor aszfalton?! De ugye, nem erre gyúrtok a hétvégi Veszprém Ralin?

- Nem is szeretnénk most „házibajnokságot” nyerni.  Biztos vagyok benne, hogy Bakó Laciék Székesfehérvárra is egy tökéletesen felkészített autót hoztak nekünk. Ez egy technikai sport, sajnos a műszaki hiba benne van a pakliban. Ezt el kell fogadni, és készülni a következő versenyre. Laci az mondta “berepüli” nekünk a Citroent az új motorral, és bízom benne, hogy ez sikerült és az “érzést” is benne hagyta, akkor egy élvezetes verseny végén végre dobogóra állhatunk.

 

 

Tavaly jól éreztétek magatokat, de sajnos a következő mondattal zártátok a versenyt: "A nagy ugratón túl nagyot repült... a Škoda nincs jól." Tehát kiestetek. Mi az idei terv?

- Mindenképpen a célba érkezés, a jó hangulat és pár kiló leadása a cél. A tavalyi hibánkból tanultunk, de azt az ugratót kivéve nem szeretnénk elspórolni semmit a versenyen. Egész jól kezdtünk menni már Székesfehérváron az autóval, reméljük azt a formánkat sikerül átmenteni Veszprémbe is. Nagyon szeretem ezeket a pályákat, sajnos az autónak nem a legelőnyösebb, de hát erre találták ki a franciák. A meleggel, ahogy látom idén is meg fog gyűlni a bajunk, viszont az fog nyerni, akinél lesz elég víz a verseny végéig. 

 

 

Ha most csak úgy rajtolhatnátok, hogy el kellene legalább mondani fejből egy gyorsaságit, menne? 

- Simán, az egész verseny távját tudjuk fejből, Moha bá után szabadon: “Menj háromszázkilencvenötegészkilencvenöt kilométert a célig...” :D

 

 

Nagyjából mire lehet majd részetekről és a csapat részéről számítani? Komolyság, csak a verseny... koncentráció... semmi móka?

- Komolyan mondom neked, hogy komolyan vesszük a feladatot. :D De az elmúlt pár verseny alkalmával már úgy érzem magam, mint a régi szép időkben, amikor elkezdtük a versenyzést. Nekünk ez hobbi, nem múlik rajta semmi, ezért a felhőtlen jókedv, a móka és a kacagás a cél. Remélem, most már nem csak mi fogjuk magunkat jól érezni, hanem a csapat többi tagja is elengedi kicsit magát... és akkor ők is érzékelni fogják másnap a frontot, nem csak mosolyognak majd rajtunk. :D

 

 

A nézőknek még annyit üzennének a srácok, hogy ha mégsem bírnák visszafogni magukat annál a bizonyos „egy ugratónál”, akkor küldjenek majd fotókat. Köszi-köszi, előre is. :D

 

 

Köszönjük reklámpartnereinknek:

Octi-CAD Kft., Sióház Centrum Kft., B! Bomba Energy Drink Kft., Imagedesign I&A Design Kft.

 

 

Szöveg: Tiba Anita

 

Interjú Budavári Zoltánnal a 22. Veszprém Rallye előtt.

 

 

A hétvégén kezdődik a 22. Veszprém Rallye neked és navigátorod Kulcsár Csabi számára.

 

Két nap alatt nyolc gyors, 140 verseny, és 355 etap kilométer vár rátok.

Murvagumival mennyire lesz nehéz kánikulában etapon időre oda érni a gyorsokra, és egyáltalán aszfalton közlekedni, hisz murvára való gumik lesz az autótokon?
- Azt hiszem az etapon nem lesz akadály a murva gumi. Az időjárás viszont megfogja nehezíteni a versenyünket. A gyorsasági szakaszon közel 40 fok is lehet a  versenyautóban.

 

 

Logisztikailag mennyire nehéz 496 kilométerre kiszámolni a benzint és számolni a gumikkal?

- Csapatunk rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik, szerintem sikeresen megoldjuk majd a logisztikai feladatokat.

 

Mennyi pályabejárásra lesz lehetőségetek, és az elég-e jó Itinert írni, vagy előjönnek a régi emlékek és azokból is merítettek erőt Csabával?

- Gyorsasági szakaszokat háromszor lehet bejárni. Ez  nem túl sok, de a rendező ennyit biztosít számunkra. Az idei évben egy új pálya lesz arra fogunk a legjobban koncentrálni.

 

Szombaton kétszer kell teljesíteni a "Márkó - Jutaspuszta" 22,3 km-es szakaszát. Mit tudhatunk erről a pályáról?

- Szeretem ezt a szakaszt szép emlékek élnek bennem. 2006-ban kezdtem Mitsubishivel a versenyzést és Márkó - Jutaspuszta volt az első murvás gyorsasági ahol kipróbálhattam a Mitsubishit. A pálya egyébként változatos, gyors és lassú részek egyaránt vannak benne.

 

Vasárnap már hat gyorson fog folyni a harc az idő és a sporttársakkal szemben.

A "Kislőd - Hegyesd - Hajmáskér" szakaszokat kétszer-kétszer poroljátok végig. itt kihelyezett tankoló zóna is lesz. Ez mit is jelent?

- A kihelyezett tankoló zónára azért van szükség mert az etap kilométer meghaladja a 100 km-t és a Mitsubishi fogyasztása 50liter/100km. Ha a rendező nem biztosítana plusz tankolási lehetőséget akkor nem érnénk végig a szekciókon.

 

Milyen taktikát fogtok választani a kétnapos versenyen?

- Hosszú lesz ez a verseny és nehéz. Próbálunk biztonságosan és gyorsan menni.

 

Van-e kedvenc gyorsasági szakaszod ezen versenyen, ha igen miért?

Márkó - Jutaspuszta 2006: Mikulás rallye itt próbáltam ki először élesben a Mitsubishit és egyből megszerettem.

 

 

Támogatóink segítségét köszönjük: AquaprofitZrt., Moresimp Kft., Méta Hungary Kft., Vitalspa, Eurosense, GarAgent kft., Scale.

 

- Hajósi Miklós -

Hétvégén jön az évad egyik legizgalmasabb versenye

 

Már csak néhány nap és július 10-12. között érkezik a raliidény legnehezebb, ugyanakkor leglátványosabb futama Veszprémben. A mezőnyben természetesen a tavalyi dobogós páros, Turán Frigyes és Zsiros Gábor is ott lesz. 

 

 

Az országos rallye bajnokság veszprémi futamán 52 páros áll majd rajthoz, a tavalyi évhez képest a szakaszok is módosultak, ugyanis Vigántpetend helyett Hegyesden autóznak majd a pilóták.

A Veszprém Rallye évek óta az egyik legizgalmasabb, leglátványosabb verseny, természetesen mindig arra törekszünk, hogy a maximális biztonság mellett a nézők igényeit is kiszolgáljuk, és teret adjunk nekik a szurkolásra. A murvás futamok minden évben kiemelt helyet foglalnak el az évadban, hiszen látványban sok extrát nyújtanak, a versenyzők dolga is nehezebb, mást igényel, mint az aszfalt. Idén is rengeteg nézőre, szoros versenyre és csodás időre számítunk - mondja Kovács Levente, versenyigazgató.

Az egyik kedvenc pályánk a veszprémi, a murvás futamokon pedig a Ford Fiesta is kifejezetten jól teljesít. Az elsődleges célunk Veszprémben, hogy jó időket menjünk a hosszú szakaszokon és kihozzuk a maximumot magunkból és az autóból is. Reméljük, hogy hétvégén az égiek is velünk lesznek  - mondja bizakodva Turán Frigyes.

A veszprémi szakaszok mindig is nagyon jók voltak, izgalmas, nézőbarát futamokra számítunk. Tavaly a dobogón végeztünk, szeretnénk ezt a hagyományt most is megőrizni. Bízunk benne, hogy a kánikula hétvégéig egy kicsit enyhül, így sokkal könnyebb lesz koncentrálnunk a kitűzött célra ? teszi hozzá Zsiros Gabi.

A Veszprém Rallye szombaton 16 órakor rajtol, a versenyzők aznap 2 szakaszt, majd vasárnap 6 gyorsaságit teljesítenek, összesen 137.7 km-t autózva.

Maxx Race Team – 22. Veszprém Rallye

Strider Zoltán – Koch Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Le Mans után ismét hazai versenypályán láthatjuk viszont Strider Zoltánt és Koch Pétert. Igaz, amíg az előbbi helyszínen, mint nézők vettek részt a 24 órás futamon, addig a július 10-12-ei, 22. Veszprém Rallyen már éles bevetésen lesznek a Mitsubishi Lancer Evo IX-essel. Céljuk csak a hibamentes célba érés és a murvás tapasztalatok gyűjtése.

 

Strider Zoltán: Az év eleji terveink szerint csak aszfaltos futamok szerepeltek volna a versenynaptárunkban. Ezt felborítva már készültünk a fehérvári derbire is, ám vele egy időpontra esett a Le Mans-i 24 órás futam, amire meghívást kaptunk, így nem hagyhattuk ki az alkalmat. Hatalmas élményben volt kint részünk, de azért hiányzott már nagyon a versenyzés. Rögtön el is kezdtünk gondolkodni azon, hol térhetnénk vissza a bajnokság vérkeringésébe, s így jött az, hogy végül mégis leadjuk a nevezésünket a 22. Veszprém Rallyera.

A nagy kérdés előtte azonban az volt, hogy vajon Ádámék át tudják-e építeni az Evot murvára? Egy-két hét kellett ahhoz, hogy a szükséges alkatrészeket beszerezze a csapat, és biztosra mondhassák azt, hogy nyugodt szívvel elengednek bennünket erre a versenyre, mert maximálisan, a körülményekhez igazodva fel tudják készíteni a Mitsubishit.

Sok, ilyen kategóriájú autóval szerzett tapasztalatom nincs a murváról. Mindössze a miskolci salakpályás prológból és egy 2013-as, ádándi tesztből származó emlékekből tudok majd gazdálkodni. Kíváncsian várom tehát, hogyan fogunk szerepelni a veszprémi viadalon, de az biztos, hogy nagyon fogjuk élvezni a murván a menetelést. A cél pedig csak a problémamentes célba érkezés lenne.

 

Koch Péter: Miskolc óta nem ültünk versenyautóban, ezért eléggé ki vagyunk már éhezve rá. Ez a mostani versenyhétvégénk alapja is, kíváncsian állunk a veszprémi derbi elébe. Murván nem nagyon mentünk még, csak egy apró ízelítőt kaptunk még 2013-ban Ádándon a porolásból, amikor először vittük ilyen terepre a korábbi Mitsubishinket. Az ádándi rallycross pálya azonban más kávéház, mint a veszprémi környéki szakaszok, tisztában vagyunk tehát azzal, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Tapasztalat hiányában pedig nincsenek is nagyon elvárásaink a szereplésünkkel kapcsolatban. A lényeg az lenne, hogy ne essen szét alattunk a kocsi, és épségben beérjünk a célba – előbbiről Velenczei Ádámék biztosítottak bennünket, az utóbbi pedig inkább rajtunk fog múlni.

A hét közepén még tesztelünk majd egyet Budaörs környékén, a helyszínre pedig pénteken fogunk leutazni. Habár az biztos, hogy fázni nem fogunk, azért bízunk benne, hogy a kánikula alábbhagy a hétvégére. Mindenesetre az etanol mellé majd vízzel is feltankolunk!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft.,  Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Heves Cleaning Kft., Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft., Nógrád /Kas/ Kft., Max-Transport Bt., Pr1mer Kft., Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., HDDE Magyarország Kft., IBS Consulting Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit  web: www.maxxraceteam.hu

Maxx Race Team – 22. Veszprém Rallye

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás illetve az Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska párosnak is a kedvencei közé tartoznak a Veszprém környéki pályák – nem is volt hát kérdés, hogy a 22. Veszprém Rallyera is leadják nevezésüket. A július 10-12-ei ORB fordulón így két Mitsubishi Lancer Evo IX R4-es is rajthoz áll a Maxx Race Team színeiben.

 

Hofbauer Tamás: A Veszprém környéki pályákat nagyon szeretjük, olyannyira, hogy nem csak az ORB versenynaptárában szereplő futamon, de a Mikulás Rallyen is rajthoz szoktunk állni évről évre. Több szép emlékünk is kötődik ehhez a helyszínhez, a tavalyi Veszprém Rallyen például az abszolút 8. helyen végeztünk, amire nagyon büszkék voltunk. Idén tartogat számunkra egy-egy új szakaszt ez a rendezvény, ezért kíváncsian várjuk a hétvégi derbit.

Szerdán tesztelünk még egyet a kocsival, aztán teljes erőbedobással támadunk, hogy hasonló szép eredményt érhessünk el most is, mint tavaly. Reméljük, ehhez a technika is hozzásegít majd bennünket – de az biztos, hogy a maximális felkészítés a csapat részéről nem fog múlni.

Órai Balázs: Akárcsak Szombathelyen, a július 10-12-ei ORB fordulón is a feleségemmel állunk rajthoz. Sajnos a Veszprém Rallyera sem tudunk annyit készülni Zsuzskával, mint amennyit szeretnénk, hiszen a munka mellett itthon három kislány vár bennünket. Bár az könnyebbséget jelenthet, hogy a pályák egyáltalán nem lesznek ismeretlenek számunkra. A hét közepén lesz még egy átmozgató tesztünk, pénteken pedig már a pályafelírással illetve az átvételekkel kezdődik meg a hivatalos versenyhétvégénk.

Ahogy néztem a nevezési listát, valamivel erősebb lesz a mezőny, mint Székesfehérváron volt. Ennek ellenére szeretnénk minél előkelőbb pozíciót szerezni az első versenynapon, hogy jó rajthelyet szerezzünk meg vasárnapra. A végcél most is a TOP10 lenne, de ha tudjuk majd azokat az időket autózni, mint a legutóbbi verseny murvás szakaszain, akkor azzal már elégedettek leszünk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Regionális Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, Út-Garantor Kft. ; Börcsök Trafik Bt.;

Perla Moda Kft. (Magenta-Budapest); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Hartmann Építész Kft.; Dolce Dream Kft.; Bartron 07 Kft.; HidroProfil Kft.; Bakony-Techn-95 Kft.; Diagonál Épker Kft.; Auctor Bonus Kft.; Hegymegi Zsolt fuvarozó; Oriol Motor Kft., Zs+U Kft.; Mannol; Autogroup Kft.;

Partner autóalkatrészpiac Kft.; Ásotthalom és Térsége Szociális Szövetkezet; Prometrik Kft., King Work Trio Kft.; Nagy Róbert Ügyvéd; Truszka Kft.; 1+1 Kft.; DM Ker Kft.; North Force Hungary Kft.; Szinka Kft.; Petrovics Csaba egyéni vállalkozó; Bulath-Sped Kft.; Euroaszfalt Kft.;

Confector; Hungarobiomed Kft.; BioTech USA; B Visible Kft.; Well Done; Beaver Signs; Alustart Kft.; Kovács autóalkatrész Szeged,MR Reisen Kft,Türk műanyag , Várkert-97, BS-tel (Lenovo Partner), Grand Ács Kft. , Garden Trade Kft, Macicsek és Társa Kft.,Netcargo Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – web: www.maxxraceteam.hu

Az idei évben nagyon jól szerepelt eddig Jánosa Ákosék párosa. Most sem terveznek mást, minthogy Veszprémben ismét dobogóra állnak. Bár van egy kis változás a duóban. Brunekker Árpi helyét ugyanis most Ákos testvére, Rubóczky Attila veszi át a Citroenben, és megnézik a bratyók, mit tudnak együtt kihozni az előttük álló murvás futamból.

 

„Már nézegetem a rajtokat, gyorsokat, de még csak fejben készülök. Viszont van egy kis átalakulás a párosunk felállásában, ugyanis a veszprémi pályáknak tesómmal Rubóczky Attilával vágunk neki. Nincs különösebb oka, mint az, hogy régebben beszéltünk róla, hogy kipróbálnám magam Attilával, mert ő egy igen tapasztalt navigátor, és most sikerült összeegyeztetni mindent. Úgyhogy teszünk egy próbát. Végre elérkezett a várva-várt veszprémi murva is, erre készülünk már mióta. Most megnézzük, mit tudunk kihozni együtt a C2-ből, na meg persze belőlem. Azon leszünk, hogy egy jót teszteljünk, aztán pedig írjunk egy jó itinert, ami segíteni fog remélhetőleg bebiztosítani magunkat a bajnokságban. Hibázni most nem szabad, mert óriási hátrányba kerülhetünk. Ezért is döntöttünk a teszt mellett, mert Attila elég régen ült elsőkerekes autóban. A pályákat ismeri Attila is, és biztosan jól fogjuk érezni magunkat a méregzsákban. A feltételek adottak, hogy jó helyen végezzünk, de nem iszunk előre a medve bőrére, mert mégiscsak technikai sportról beszélünk. Én bízom az autóban, a csapatban, Attilában is…meg hát magamban is. Más nem is kell szerintem. Meg kell csinálni és kész, nincs apelláta.” – zárta rövidre Ákos mondandóját a hétvégi elképzeléseivel kapcsolatban.

 

Úgy gondolom, hogy ha az ember találkozik maximalista figurákkal, akkor őket olyan jó hallgatni, hogy mennyire motiváltak. Most két ilyen személlyel beszélhettem. Ők biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy jó helyen végezzenek a Veszprém Ralin, de tisztában vannak azzal a verzióval is, hogy bármi megtörténhet ebben a sportban, mert a technika ördöge sosem alszik. Ilyen a rali.

 

„15 hónapja nem ültem versenyautóban, és igazából nem is nagyon terveztem. De Ákos régóta rágta a fülemet, hogy menjek vele egy versenyen, és hát családtagnak ugye nem lehet nemet mondani, mivel Ákos az öcsém. A célunk, hogy megpróbáljuk Ákosék pozícióját megtartani a bajnokságban, és növelni a pontjaikat. Számomra is kihívás lesz azért, mert utoljára 98-ban ültem elsőkerekes autóban, és az nem most volt. Azóta csak Zsiguliban és összkerekesben navigáltam, ezért igazából mindig is vágytam arra, hogy megtudjam milyen is, egy izmos elsőkerekes autóban ülni. Úgy gondolom a C2-vel még lehet gyorsulni, és Ákosnak is van esélye, hogy előrébb végezzen az abszolútban. Az a mérlegünk, hogy újra egy jó eredmény szülessen, és megőrizzük a bajnokságban a helyünket. A pályákat ismerem, viszont nagyon jó, hogy együtt tesztelhetünk csütörtökön, mert a rutin és a tapasztalat inkább az összkerékhez köt, és éreznem kell az autó mozgását, viselkedését. Próbálunk majd egy lendületes, pörgős itinert összehozni, és megtalálni azokat a helyeket, ahol át lehet nyomni, ahol nem szabad elvenni, ahol lehet majd ügyesebben fékezni. Ezek lesznek az első szempontok. Én bízom benne, hogy nagyon jó hangulatban fog telni a verseny, és remélem, hogy Ákos sokat fog tudni mellettem tanulni, illetve sokat tudok majd neki átadni a tapasztalataimból, és jó helyezést érünk el együtt. Aztán majd visszaadom a terepet Árpi bátyámnak, de bármikor nagyon szívesen állok majd a továbbiakban is a rendelkezésükre, ha segíteni kell.”- mondta Attila határozottan a hétvégi projektet.

 

Akkor nincs is más hátra, mint hogy mindenki szurkoljon a 22. Veszprém Ralin a már jól ismert Bakó Rally Teames C2 pilótájának, Jánosa Ákosnak és újdonsült, de tapasztalt navigátorának, Rubóczky Attilának. Mindent bele srácok.

 

Reklámpartnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. - Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team;

 

Szöveg: Tiba Anita

 

5. oldal / 13

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top