Augusztus utolsó hétvégéjén, Vincze Marci is ellátogatott a Szlalom Országos Bajnokság ötödig futamára, melynek a Hungaroing adott otthont. Az MR Racing SE pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a T4-es kategóriában és a Túra Csoportban egyaránt, illetve felállhatott az abszolút dobogó harmadik fokára is!

 

 

Vincze Marci:

Azért indultam el az Extreme Technical Weekend-en, mert ez egy jó verseny, mindig sokan vannak és jó a szervezés. A Szlalom OB mellett volt gyorsulási verseny a célegyenesben, illetve a 2-es, 3-as kanyarban Drift EB. A Hungaroring egy vonzó dolog, sok néző van, nagyon jó a pálya. A Ring aszfaltján menni szerintem nem egy mindennapi dolog.

 

A négyes, azaz a Mansell kanyar és az utolsó előtti, 15-ös kanyar között jelölték ki azt a szakaszt, ahol a szlalom versenyt megrendezték, a táv kicsit több mint 2 km volt. Meghagyták a pálya vonalvezetését, csak az egyenesekben voltak bóják, illetve lassítók. Viszonylag gyors volt a pálya, szerencsére nem voltak benne visszafordítók, nem lassították meg nagyon. Azt kell mondjam, hogy szlalomban csak így szeretek menni, ilyen lendületes versenyen.

A kategóriámat, a 2000 ccm feletti Túra autó géposztályt sikerült megnyernem és a túrakocsik között is én voltam a leggyorsabb. A Prototípus, úgynevezett Super Car, mezőnnyel jókat meccseltem. Azt tudni kell, hogy ezek az autók rettenetesen könnyűek és nagyon erősek, kifejezetten szlalomra építik őket, de a verseny végén csak pár tizeddel maradtam el a legjobb Prototípus autóktól.

Az MR Racing SE mindhárom párosa teljesítette a 41. Kassa Rally-t. A Kovács - Istovics duó az idei szezonban először végzet a top 5-ben, míg a Maricsek - Kovács páros minden előzetes várakozást felülmúlt az N csoport harmadik helyével.

 

Nem indult könnyen a Kassa Rally a Kovács Antal - Istovics Gergő kettős számára, de a kezdeti nehézségek leküzdése után a Fordos páros a magyar értékelését tekintve az abszolút ötödik helyet szerezte meg a bajnokság hatodik állomásán.

 

„Minden évben nagyon várjuk a Kassa Rally-t, a kedvenc versenyünk egyébként. Nagy reményekkel érkeztünk, de ez a bizakodás a szombati első körig tartott csak, mert egy rossz gumiválasztás miatt nagy hátrányba kerültünk. Szenvedtünk az első gyorson, még egy szalagkorlátnak is nekimentünk, igaz éppen hogy csak érintőre vettük, de neki csúsztunk. A második szakaszon meg sárga zászlót kaptunk, ami annyit tesz, hogy etapként kell végigmenni a gyorson és utána kap az ember egy megállapított időt. Nyilván amikor az első pályán a rossz gumiválasztás miatt elbizonytalanodik az ember, mert jó pár méterrel hamarabb kell fékezni, mint a korábban használt abronccsal, akkor azért kell egy-két gyorsasági, mire visszanyered az önbizalmad. Ezek után légüres térben autóztunk szombaton, igaz volt egy-két jó részeredményünk. A második nap próbáltunk húzósabban menni nagy kockázatvállalás nélkül és ennek a stratégiának köszönhetően végül ötödikek lettünk a magyar értékelésben, illetve tízedikek az összetettben. Az autó hiba nélkül működött a hétvégén, jó irányba haladunk a beállításokkal, úgyhogy várjuk a többi versenyt és reméljük, hogy megmarad ez a forma.”

Úgy tűnik Maricsek Miklós kassai kabalája nem más, mint navigátora, Kovács Szabolcs. A pécsi mitfahrer tavaly kategória győzelemhez, idén pedig az N csoport harmadik helyéhez segítette hozzá a rutinos pilótát.


„ A saját tempónkban autóztunk, de azért próbáltunk húzósat menni a szombati nap. Voltak kisebb hibáink: túlcsúsztunk, meg egy terelőből nem úgy sikerült kijönni, ahogy terveztük, de alapvetően jó volt. Az időeredményeink alapján elég közel voltunk a kategóriatársainkhoz, ami már lelkesedésre adott okot. Nyugodtan mondhatom, hogy a vasárnapi hosszú gyorsasági tetszett mind a kettőnknek a legjobban, az egy hihetetlen jó pálya. Az eleje végig padlós, lobogós, aztán van benne egy ritmusváltás, majd a jó és a rosszabb minőségű aszfalt váltogatja egymást. A szűk részeken, ahol lefelé halad az ember ott nagyon kell figyelni, szinte végig 100%-osan koncentráltnak kell lenni. Az első körben egy Subaru WRC megpörgött, kiütött egy fát. Mire mi odaértünk a fa még kint volt félig az úton, a Subaru az árokban, ott el is veszítettük az egyik tükrünket. A szűk, gödrös részeken sikerült egy felnit eltörnünk, de szerencsére nem engedett le a kerék, le tudtunk vele jönni a szakaszról. Nagyon örülünk ennek a helyezésnek, és annak, hogy az abszolútban is hetedikek lettünk. Szerintem ez egy óriási dolog, hogy N csoportban sikerült harmadiknak bejönni. Igazából Rongits Attiláék kiesése után, az etapon szembesültünk azzal, hogy dobogóra állhatunk. A csapattársunk, Kovács Anti hívta fel a figyelmünket erre, miközben vártunk a 10-es gyors rajtjára. Mi nem igazán foglalkoztunk a helyezésünkkel, mert az egész verseny alatt csak Matics Misi és Anti idejét néztük, ahhoz mértük magunkat. Ha kilométerenként kevesebb, mint egy másodpercet kaptunk tőlük, akkor azzal már elégedettek voltunk. Az pedig, hogy harmadikak lettünk egy olyan plusz, amire nem is számítottunk.”

 

Borbás Szabolcs és Csáki Richárd ezúttal nem tudta felvenni a versenyt a 6-os kategória legjobbjaival, de a mostani, gyengébb teljesítményüktől függetlenül továbbra is vezetik a bajnokságot.

 

„Sajnos nem úgy sikerült számunkra a Kassa Rally, ahogy előzetesen elterveztük. Vagy nem voltunk ott fejben, vagy a meleg volt az oka, nem tudom, de egy kínszenvedés volt számunkra a szlovákiai futam. A pályabejáráson elkövettünk egy iszonyatosan nagy hibát. Mindig van a tréningen egy-egy sportbíró a szakaszokon, akik beírják az időket a rajtban és a célban.  Reggel mi voltunk az első autó a pályán, úgy kezdtünk el tréningezni. Menet közben egy srác megelőzött minket a szakaszon, majd megállt egy helyen és ott beírta az időnket. Én úgy gondoltam, hogy ez a pálya vége. Úgyhogy a vasárnapi első gyorsaságin lementünk, majd átgurultunk azon a ponton, amire azt gondoltuk, hogy az a cél, aztán pár száz méter múlva rá kellett jöttünk, hogy nagyot tévedtünk, ezért 2 kilométert itiner nélkül tettünk meg. Valami oknál fogva nem voltunk ott fejben, pedig a pályák szuper jók és a szervezés is kiváló volt.
A hosszú gyorsasági szakaszon a hiányos itiner miatt sajnos egyszer meg is forogtunk, tolatnunk is kellett. Én úgy érzem, hogy nem is versenyeztünk, inkább csak autóztunk. Éppen ezért nagyon gyorsan el szeretném felejteni ezt a Kassa Rally-t. Gőzerővel fogunk küzdeni a mecseki pályákon, mert futamgyőzelemmel szeretnénk bebiztosítani a kategória bajnoki címet!”

Az Országos Rallye Bajnokság utolsó előtti futamán, a 41. Kassa Rally-n az MR Racing SE három autóval képviselteti magát. A Kovács - Istovics, a Maricsek - Kovács és a Borbás - Csáki párosok eltérő céllal vágnak neki a szlovákiai futamnak.

 

A Baranya Kupán jó irányba indult el az R5-ös Ford beállításaival a Kovács Antal - Istovics Gergő kettős és a Pirelli abroncsai is kiválóan működtek a Fiestán. Épp ezért Gergő bizakodva tekint a Kassa Rally elé.

 

„Ahogy a Baranya Kupa után is mondtam, az a tempó, ami tavaly az aszfaltos futamokon jellemzett minket, kezd visszatérni. Ismerjük már annyira az autót, hogy oda tudunk figyelni egy sor olyan dologra, ami az év elején még kimaradt, mert teljesen új volt számunkra a Ford. A beállításokkal kezdünk jó irányba haladni és most már tudjuk, hogy egy-egy kanyart hányadik fokozatban kell elfordulni. Ha a Baranya Kupán mutatott sebességünket át tudjuk menteni Kassára, akkor én ki merem jelenteni - természetesen csak a magyar értékelést tekintve -, hogy lehet esélyünk a 4.-7. hely valamelyikére. Kassán általában jól szoktunk szerepelni, szeretjük azokat a pályákat, bár tavaly volt egy balesetünk, de erre abszolút nem fogunk gondolni. Ha a 4. és a 7. hely között tudnánk végezni, akkor az lenne számunkra a non plus ultra, de ha egy kicsit hátrébb leszünk a rangsorban, akkor sem fogunk elkeseredni. Az a lényeg, hogy tudjunk egy gondmentes versenyt futni és azt a tempót, amit sok munkával megtaláltunk, és amibe kezdünk visszaszokni, azt átmentsük a Kassa Rally-ra. Hangsúlyozom, hogy Kassa a kedvenc aszfaltos versenyünk, nagyon szeretjük, úgyhogy nagy reményekkel megyünk Szlovákiába. Bízom benne, hogy nagy megelégedéssel fogunk hazatérni és 2013 után ismét bevesszük a Sivec gyorsasági szakaszt!”

 

Maricsek Miklós akár csak tavaly, idén is Kovács Szabolccsal vág neki a Kassa Rally-nak. Az akkor megszerzett kategóriagyőzelem idén távolinak tűnik, de a kaposvári versenyző bízik benne, hogy sokkal közelebb lesz az N csoport élmezőnyéhez, mint az előző futamon Veszprémben.


„Ismét nagy kaland elé nézünk! A Baranya Kupa pályáit jobban ismertem, és azt gondolom, hogy az egy könnyebb verseny volt számomra. Kassa egy olyan futam, ahol jobban kidomborodik a navigátor szerepe. Kíváncsian várom, hogy azt a lendületet, ami megvolt bennem a Baranya Kupán és azokat az új dolgokat, amiket a Mecsekben tanultam, át tudom-e menteni a Kassa Rally-ra. Bátrabb voltam egy picit, bevállalósabb, ezt kell most átültetnem a szlovákiai futamra. Szerepel a programban egy pálya, ami mindenki számára új lesz, illetve van egy szakasz, amin személy szerint én még nem mentem versenytempóban és van egy harmadik, amin valamilyen formában 1998-ban már versenyeztem. Két gyorsasági viszont ismerős számomra. Egy jó húzós tempót kell diktálni a verseny kezdetétől fogva, aztán majd meglátjuk, hogy az hova elég. Az első-második kör után megnézzük, hogy mennyire tudunk versenyezni a többiekkel. Szombaton rövid szakaszokon megyünk, és az igazi nehézséget majd a második nap jelenti mindenki számára, hisz lesz 23,75 km-es gyors, ami még véletlenül sem nevezhető könnyűnek, az lesz majd az igazi vízválasztó.”

 

A Borbás Szabolcs és Csáki Richárd Veszprémben lépéselőnybe került legfőbb riválisaikkal szemben a hatos kategória bajnoki címéért folytatott harcban. A sásdi versenyző minden erejével azon lesz, hogy Kassa után is az ő nevükkel kezdődjön a ponttáblázat.  

 

„Kaptunk megint két jó ellenfelet, a Németh testvérek személyében. Mind a ketten a Peugeot 208 R2-vel versenyeznek majd, úgyhogy megint népes lesz a kategória, illetve ott lesznek a helyiek. Összesen tizenegy R2-es autó lesz, de szeretnék a mezőny elejében lenni, jó lenne, ha a három- négy szlovák páros után mi következnénk. Hoffer Zsolti előnyben van hozzánk képest, mert ő tavaly ment Kassán, én még a környékén sem voltam soha. Majd a pályabejárás után megtudjuk, hogy milyen szakaszok várnak ránk. Az autót a srácok összerakták és a lehető legalaposabban felkészítették, úgyhogy a technikára ismét nem lehet egy szavam sem.  A bajnokság miatt csak Hoffer Zsoltit figyeljük, senki mást. Persze azért annak nem örülnék, ha sokat kapnánk az elejétől, de a szlovák versenyzők biztos előnyben lesznek, mert ismerik az ottani utakat és Egerben is elöl voltak. Megpróbáljuk hozzájuk viszonyítani magunkat, de az elsődleges célpont számunkra a Kassa Rally-n a Hoffer - Szabó kettős. Hosszú lesz ez a két nap, már csak a nagy meleg miatt is.”

A hétvégén a Baranya Kupával folytatódnak a Rallye2 Bajnokság küzdelmei. A Komló központú futamon Gyarmati Ariel és Kocsis György mellett az MR Racing négy párossal képviselteti magát az M csoportban.

 

A legutóbbi veszprémi futamot féltengelytörés miatt ideje korán fel kellett adnia a Gyarmati Ariel - Kocsis György kettősnek. A siófoki duó a bajnokságban így visszacsúszott a második helyre. A Baranya Kupán ezért mindenképp győznie kell a Mitsubishis párosnak, ha életben akarják tartani a bajnoki reményeiket.

 

„Természetesen nyerni megyünk a Baranya Kupára, mint minden versenyre. Való igaz, hogy sokat mentem már Mecsek Rallyekon és Baranya Kupákon is, tehát azt mondhatom, hogy a pályákat jól ismerem és szeretem is. Elég tempós és technikás szakaszok vannak a Mecsekben, relatív jó aszfalt minőséggel. Nyerni szeretnénk, ezért tüzetesen átnéztük a Mitsubishi hajtásláncát és bár kapott egy revíziót a Veszprém Rallye előtt, minden erőnkkel azon voltunk, hogy kizárjuk egy újabb műszaki hiba lehetőségét. Most azt mondhatom, hogy szeretnénk egy szép és élvezetes autózással az első helyen végezni. Ha győzünk és Domonkos Laci  beér mögöttünk a második helyen, akkor még mindig ő vezeti majd a bajnokságot. Ahhoz, hogy megelőzzük még egy versenyre szükségünk lesz és mindent meg kell nyernünk: magát a futamot és a power stage-t is. Elég nagy a feladat, semmilyen hiba nem jöhet közbe.”

 

A Baranya Kupán ugyan nem szerezhet bajnoki pontokat, de megfelelően felkészülhet az ORB következő fordulójára, a Kassa Rally-ra a Kovács Antal - Istovics Gergő kettős. Ahogy a kaposvári páros navigátor tagja fogalmazott, felfokozott hangulatban várják a nekik szinte hazai futamot.


„ Szeretjük a mecseki pályákat, mindegyiket betéve ismerjük. Minden irányba mentünk már rajtuk, viszont az elmúlt években valamiért nem voltunk versenyképesek Pécs illetve Komló környékén. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni az előttünk álló hétvégén, a Kassa Rallyra való felkészülés egyik fontos állomása lesz a Baranya Kupa. Elég komoly mezőny gyűlt össze, sok az ORB-s induló, de azt gondolom, hogy valahol az első öt hely valamelyikén kellene végeznünk. Megint adott egy feladat: murván már megvan az a tempó, amit elvárhattunk magunktól három verseny után, aszfalton viszont mindenképp fejlődnünk kell! A legfontosabb cél az, hogy kipróbáljunk különböző gumi típusokat és ismét összeszokjunk az autóval aszfalton. Bízunk benne, hogy egy problémamentes versenyt tudunk majd futni és jó szájízzel szállunk majd ki az autóból. Az eredményen kifejezetten nincs hangsúly, de ahogy mondtam is, az első ötbe várom magunkat a verseny végén. Markó Tibi rendezvényeit nagyon szeretjük, ő mindig hozzá teszi azt a pici pluszt, amitől azt érezzük, hogy a versenyzőkért van ez az egész és nem fordítva!”

 

Farnadi Ágnes egy kisebb műtéten esett át a Baranya Kupa előtt ezért a komlói futamon Csáki Richárd diktálja majd az itinert Osváth Péter mellett az N csoportos Mitsubishi Lancerben.

„Megnyugtathatok mindenkit, Ági jól van, mindössze három hetet kell kihagynia, Kassán már ismét ő ül majd a jobb1-ben! Azért indulok a Baranya Kupán, mert véget ért a bajnokság murvás szakasza és a Kassa Rally előtt élesben rázódhatok vissza az aszfaltra. Ez az évem nagyon pocsék, úgyhogy egy kicsit hitevesztett lettem. Valahol bízom benne, hogy visszajön az a jó érzés, amit a ralizás ad és ami, kicsit elveszett a sok kudarc miatt, de hogy ez most ezen a versenyen lesz-e, azt nem tudom. Remélem, hogy a Baranya Kupa végén azt tudom majd mondani, hogy jól éreztem magam, jó volt minden és úgy alakultak a dolgok, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Elég kis esélyt látok erre, hogy összejöjjön, de majd meglátjuk.”

Maricsek Miklós az idén először vezeti majd aszfalton az EVO IX-es Mitsubishi Lancert. A kaposvári versenyző a Csáki Richárd helyére az utolsó pillanatban beugró Holecz Krisztiánnal vág neki a Baranya Kupának.

 

„Miki két nappal a verseny előtt hívott fel, hogy lenne-e kedvem beülni navigálni neki, mert csak akkor derült ki, hogy Richárd Osváth Petivel fog menni Komlón. Természetesen igent mondtam!”

 

Kezdte a Baranya Kupa előtti események taglalását az alkalmi navigátor.

 

„A nyárásvölgyi és az árpádtetői gyorsasági szakaszt is nagyon várjuk, de úgy gondolom, hogy egyik sem fog újdonságot jelenteni. Miki egyik nagy előnye, hogy konstans teljesítményt tud nyújtani. Nem fogjuk feszegetni a határokat, de igyekszünk majd gyorsan autózni és ezt szerintem meg is fogjuk tudni valósítani. Ő egy nagyon pontos versenyző, és teljesen mindegy, hogy ilyen autó volánja mögött ül, tud hozni egy konstans, megbízható teljesítményt. Jó társaság jött össze az M csoportban, oldott lesz a hangulat, hiszen Kondella Péterékkel és Amrein Lackóékkal is jóban vagyunk, olyan lesz, mintha egy nagy baráti társasággal versenyeznénk. Már csak ezért is nagyon várom a hétvégi versenyt.”

 

Az MR Racing kontingense a pécsi Amrei László - Kovács Szabolcs kettőssel lesz teljes a hétvégi Baranya Kupán.

Az elmúlt hétvégén az MR Racing két párosa is érdekelt volt a MARB két különböző fordulóján. Vincze Marci és Szőllős Róbert az első helyet szerezte meg a Mátra Rally-n, míg Nagy Balázs és Istovics Gergő a 3-as kategória ezüst érmével térhetett haza a porrogszentkirályi 7x Görbe Kupáról. Az ellenfelek mellett ezúttal a hatalmas hőséggel is meg kellett küzdenie a csapat párosainak a vasárnap.

 

 

Vincze Marciék az Északi Régió negyedik állomásán, a Mátra Rally-n négy alkalommal autóztak a klasszikus, Mátrakeresztes - Mátraszentimre szakaszon, ahol minden alkalommal a szécsényi pilóta teljesítette a legjobb időt.

 

„Felkészültünk, az autó tökéletesen működött, de nagyon meleg volt a futamon. A rajt illetve a cél között 15 fok volt a hőmérsékletkülönbség, Lent 40 0C, fönt pedig 25 0C. Szerencsére a szervizünk a Mátra tetején volt, úgyhogy ott még el lehetett viselni a hőséget. A rajtban olykor 40 fok volt, az autóban pedig 70-80 fok környékére kúszott fel a hőmérséklet, ami embert próbáló volt. Sajnos, ez egyik alkalommal 10-15 percet várakoztunk a rajtban, mert az egyik előfutó beesett az árokba. Szinte elviselhetetlen teljes menetfelszerelésben, járó motorral állni és várni, de ezt a kellemetlenséget leszámítva remek verseny volt a Mátra Rally. Szőllős Robi barátom már régóta mondogatta, hogy a bakancslistáján az elsők között szerepelt, hogy versenyezhessen velem egyszer egyet. Állandó navigátorom, Szedő Csabi nem ért rá a hétvégén, így eleget tudtam tenni Robi kérésének és együtt csináltuk meg a Mátra Rally-t. Az első két felmenetel még nem volt tökéletes, össze kellett csiszolódnunk, igaz ez az időkőn nem látszott. A harmadik, negyedik körre már nem volt probléma az összhanggal. Horváth Balázs is eljött erre a futamra az S-2000-es Skoda Fabiával, vele jókat meccseltünk, de szerencsére végig gyorsabb voltam nála, minden körben 5-6 másodperccel magam mögé tudtam utasítani. Az autó és a csapat is kiválóan működött, szóval remek hétvége volt a mostani!”

 

 

A Déli Régió Rallye Sprintesei ezúttal új helyszínen, a Somogy megyei Porrogszentkirályon mérhették össze a tudásukat egy 8.5 kilométer hosszú pályán. Nagy Balázs és Istovics Gergő az abszolút hetedik, a 3-as kategória második és a Suzuki Kupa első helyén végzett a most debütáló 7x Göbe Kupán.

 

„Az új gyorsasági nagyon profi volt, igazi, ízig-vérig rali pályán versenyezhettünk! Annak ellenére nagyon élveztük, hogy borzasztó meleg volt. Az első gyorsaságin próbáltunk egy elég jó húzósat menni, persze csak a Suzukikhoz képest, mert azt tudtuk, hogy Kaltenecker Ádámékkal nem tudjuk felvenni a versenyt, de próbáltunk hibamentesen, stabilan menni, ami szerintem össze is jött. A második gyors még jobb volt egy picit, így két kör után öt másodperccel álltunk a Téczely - Bányai kettős előtt. A harmadik gyorson magunkhoz képest rontottunk, de még így is öttel jobbat jöttünk, mint Téczelyék. Az utolsó gyorsaságin már nem siettünk, mint ahogy talán senki más sem, mert a nagy melegben megolvadt a kátrány az aszfalton és az borzasztóan tud csúszni, így inkább nem kockáztattunk.  Az új pályának köszönhetően a navigátorok szerepe is felértékelődött, nem lehetett csak fejből menni. Ahogy mondtam is, szuper verseny volt a porrogszentkirályi és jó lenne, ha még több új helyszínnel bővülne a versenynaptár!”

Fortuna nem fogadta kegyei közé Veszprémben az MR Racing csapatát, hisz a hat rajtoz álló egységből csak hárman gurulhattak át a céldobón.  A Kovács - Istovics kettős az abszolút 11., a Maricsek  - Magyar páros a 15., míg a Borbás Csáki duó a 6-os géposztály második és az abszolút 20. helyén teljesítette a 22. Veszprém Rallye-t.

 

Kovács Antal és Istovics Gergő a Szombathely Rallye után ismét célba vitte az R5-ös Fiestát, annak ellenére, hogy a Ford egyszer-egyszer mindkét versenynap megmakacsolta magát.

 

„Az első gyorsaságin megint volt egy technikai problémánk. Gondolt egyet az autó és leállt. Durván 18-20 másodpercet hagytunk bent, amit rettenetesen sajnáltam, mert az egy nagyon jó menetel lett volna, előtte és utána is komfortosan autóztunk, sikerült átmentenünk azt a tempót, ami megvolt Székesfehérváron. A második márkói gyorson már semmi baj nem volt a Forddal, viszont az előttem rajtolónak sajnos már az előző szakaszon leszakadt a kipufogója. Ezt végighúzta a földön, így a negyedik- ötödik kanyartól az ő porában mentünk. Azokon a részeken, ahol igazán gyorsan lehetet volna menni csak kerestük a kanyarokat. Jöttünk egy közepes időt és a 15. helyről vártuk a másnapi folytatást. A célunk továbbra is a top 10 volt a verseny végére.

 

A vasárnapi nap sem kezdődött jól számunkra. Az autó tökéletesen működött, reggel viszont én hibáztam Kislődön, jó 15 másodpercet bennhagytunk. Túlvállaltam egy ugratót, ami miatt még tolatnunk is kellett. Hegyesden és Hajmáskéren már normálisan mentünk, illetve a második körben folyamatosan zárkóztunk fel az abszolút értékelésben, az utolsó gyors előtt már nyolcadikak voltunk. Aztán az utolsó szakasz a második kilométerénél elment a kormányszervó. Egy ilyen autót elég nehéz vezetni kormányrásegítés nélkül, úgyhogy visszaestünk a 11. helyre. Mondhatnám azt is, hogy a mi R5-ös Fiestánk nem szeret az abszolút tízben lenni és a verseny végén megnyugodott, hogy a 11. helyen zártunk. Összességében egy nehéz verseny volt számunkra a Veszprém Rallye, de nem csüggedünk, megyünk tovább!”


Maricsek Miklós és Magyar Gábor akár csak tavaly, úgy idén is az abszolút 15. pozícióban zárta a Veszprém Rallye-t. A Mitsubishis páros a hagyományos N csoportban az ötödik helyen végzett.

 

„Lehettem volna egy kicsit gyorsabb, de nekem mindig az jár a fejemben, hogy a futamnak a célban van vége és előtte össze kell gyűjteni azt a 140 gyorsasági kilométert, ami a verseny távja. Idén sokkal gyorsabbak voltunk, mint 2014-ben, pedig a tavalyi Mitsubishim sokkal erősebb volt, mint az idei N csoportos Lancer. A Veszprém Rallye-n már csak azzal is értékes pontokat lehet összegyűjteni, ha szívósan és jó tempóban végigautózzuk a távot. Veszprémben még az utolsó gyorsasági is okozhat meglepetéseket, nekünk is okozott az a defekt, amit Hajmáskéren begyűjtöttünk, de addigra légüres térben autóztunk, előttünk és mögöttünk már nem volt veszély, így 1 perccel rosszabbat jöttünk ugyan, de megőriztük a 15. helyet. Az, hogy N csoportban ötödikek lettünk és autóztunk jó időket az annak is köszönhető, hogy többeknek volt műszaki hibája, illetve olyan problémája, amit maga a Veszprém Rallye pályái kreálnak, mert ez egy rettenetesen nehéz verseny. Egy neccesebb helyzetünk volt a verseny alatt, Hegyesden. A második körben lendületesebben mentünk, változtattam a lengéscsillapító beállításain, amitől érzésre sokkal jobb lett az autó. Természetesen az egyik kanyarba gyorsabban estünk be, keresztbe álltunk és emiatt veszítettünk időt, de folytatni tudtuk a versenyt. Ezt leszámítva nagyon élvezetes volt az a szakasz és szuper volt az egész verseny is!”

 

A Borbás Szabolcs - Csáki Richárd kettős második lett a 6-os kategóriában és a Veszprémben szerzett pontoknak köszönhetően átvették a vezetést a bajnokságban.

 

„Sajnos Hoffer Zsolték kiestek, nem ilyen végeredményre számítottunk, jó lett volna megküzdeni velük és úgy megszerezni a kategória második helyet. Nagyon nehéz verseny volt, az autónak megint egy pisszenése sem volt, szenzációs a kis Fiesta! Sokat kell még vele mennem, hogy tényleg gyors legyek murván. Ez most be is igazolódott, hisz hiába küzdök Hoffer Zsoltival, hogyha jön Bereczki Norbi, aki egy évben egyszer megy ilyen autóval, és úgy elver minket, mint jég a határt! Rengeteget kaptunk Norbitól, de nem is néztük az idejét, mert Hofferék kiesése után már nem siettünk annyira, az utolsó 3-4 gyorson már könnyű dolgunk volt. Jól akartuk érezni magunkat. Az utolsó szakaszon talán ez talán már túl jól is sikerült: túlcsúsztunk, tolatnunk is kellett, de összességében jó volt. Most vezetjük a bajnokságot, ezt az előnyt kell beosztanunk a hátralévő két versenyre.”

 

Osváth Péter és Farnadi Ágnes balszerencse sorozata tovább folytatódott Veszprémben is. A Balatonfüredi páros a második nap elején volt kénytelen feladni a futamot.

 

„Kormánymű problémánk volt szombaton. Kiszakadt a menet, lelazult a kormánymű, emiatt nem igazán ment jól az első két gyorsasági. A nagyszervizben a srácok megcsinálták a kocsit, az ötödik helyen voltunk, de nem sokkal lemaradva, mindössze 5 másodperc volt a hátrányunk a dobogó legalsó fokához képest. Épp ezért másnap reggel Kislődön sietni próbáltam és egy erdős részen kicsit túlcsúsztam. Meghúztam a kéziféket, hogy ráfordítsam a kanyarra az autót, de a belső íven volt egy fatuskó, amit kifordított kormánnyal eltaláltunk az pedig elgörbítette a belső kormányösszekötőnket és ezzel a futómű is megsérült. Rossz időt jöttünk, de nem volt annyira rossz, mint amire én számítottam, sőt elsőre azt gondoltam, hogy ott rögtön véget is ért a versenyünk, de tovább tudtunk menni. Hegyesd előtt állítottam az összetartáson, sikerült aránylag jól beállítani. Elrajtoltunk, volt két nagy gödör, amit kikerültem, de nem sokáig jutottunk, mert a következő kanyarban eltört a kormányösszekötő. Dobálós volt lefelé, baloldalon tehermentesített a kerék, aztán ránehezedett az autó súlya, fékeznem kellett, hogy el tudjunk kanyarodni, de ez a V alakban elgörbült kormányösszekötő ennyit bírt és aláfordult a kerék, ezzel pedig véget ért a versenyünk.

 

Sajnos a kategóriánkban nem csak az első, hanem a dobogós helyezések is eldőlni látszanak. A verseny után nem is néztem meg a ponttáblát, mert számunkra oly mindegy, hogy negyedikek, vagy ötödikek leszünk az év végén. Az első három, ami mérvadó lett volna, de az elúszott. Ritka, hogy ilyet mondok, de a rengeteg balszerencse, ami idén ért minket, amiatt megcsömörlöttem egy kicsit. Valami nagyot kell, hogy újítsak, leülök és átgondolom, hogy hogyan tovább.”


Ifj. Cseh Vilmos és Németh Gergely idei versenynaptárában a három murvás futam szerepelt. A Mitsubishis pilóta tanuló évnek szánta a2015-ös szezont és a kiesésük ellenére pozitívan értékelte a Veszprém Rallye-t.  

 

„Nagyon vártam a szombati Márkó - Jutaspuszta szakaszt, hiszen volt már tapasztalatom erről a gyorsaságiról. Az abszolút 13. helyen sikerült az első szakaszt abszolválni és ez elég lett volna a hármas kategória második helyéhez, aminek mi nagyon örültünk. A második körben is jót tudtunk menni, de akkor már sokkal nagyobb volt a por. Emiatt kétszer túl is csúsztunk, a 18. időt autóztuk és a 13. helyen zártuk a szombati napot. Elégedettek voltunk, mert ha az N csoportba nevezünk, akkor a kategória második helyéről kezdhettük volna a második napot.

Vasárnapról annyit, hogy Kislődön már egyszer mentem, egy korábbi Veszprém Rallye alkalmával, onnan volt némi tapasztalatunk. Viszonylag jól lejöttünk rajta mindkét alkalommal, lehetett volna gyorsabban is, de azért jó volt.  A másik két gyors az teljesen új volt számunkra. Azokon nyilván nem teljesítettünk olyan jól, de nem volt rossz.

 

Az utolsó előtti szakaszon, Hegyesden elrajtoltunk és mindjárt az első komolyabb féktávon, ahol el kellett volna fordulni egy szélesebb útra, már kigyúrták az autók a pályát és kijött egy éles szikla, amire mi ráfékeztünk. Abban a pillanatban eldurrant a gumink és a felni, elgörbült a kormányösszekötő rudunk. Kicseréltük a kereket, szép lassan lejöttünk, de nem láttuk értelmét a folytatásnak, mert hátraestünk az összetettben illetve sérült futóművel felesleges lett volna rámenni a leghosszabb és legnehezebb pályára, inkább leadtuk a menetlevelet és kiálltunk.”

A Rallye2 P Csoportjában szereplő Gyarmati Ariel - Kocsis György kettősnek rövidre sikerült a 22. Veszprém Rallye, mindössze egy szakaszt teljesítettek a bajnokság ötödik állomásán.

 

„Az elsődleges célunk az volt a Veszprém Rallye-n, hogy pontot szerezzünk. Azért mentünk, hogy a bajnoki tabellán megőrizzük és ha lehet, megerősítsük a vezető pozíciónkat. Sajnos ez most jött össze, mert bár az első gyorsaságit megnyugtató fölénnyel meg tudtuk nyerni. a második szakasz rajtjában eltörött a féltengelyünk. Mielőtt elrajtoltunk láttam is, hogy óriási gödörbe fogunk belecsattanni, ezért próbáltam finomabb rajtot venni, de ezek szerint ez nem sikerült eléggé. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy elestünk a pontoktól és a bajnokságban visszacsúsztunk a második helyre, valamint amiatt is, hogy nem tudtunk többet menni az autóval murván. Az első gyorsaságin szerzett tapasztalat az azt mutatta, hogy óriási élmény laza talajon autózni a Mitsubishivel. Nem forszíroztuk a tempót, inkább a biztonságra törekedtünk, de ennek ellenére is szenzációs élményt adott a Lancer. Nagyon jól lehet az autóval csúszkálni, tényleg mintha csak szimulátorban ülne az ember. Emiatt is sajnáljuk, hogy idő előtt véget ért számunkra a Veszprém Rallye és nem tudtuk kiélvezni a hátralévő öt gyorsasági szakaszon az autó nyújtotta örömöket.”

Az MR Racing SE hat párossal képviselteti magát a hétvégén megrendezésre kerülő 22. Veszprém Rallye-n. A Csapat mind a hat egysége részt vett a csütörtöki hivatalos teszten, pénteken pedig a pályabejárással folytatódik a program a szombati éles rajtot megelőzően.

 

Kovács Antal és Istovics Gergő Székesfehérváron már a top10-ben autózott, mielőtt az R5-ös Fiesta megmakacsolta magát. A navigátor bízik benne, hogy Veszprémben ugyan azzal a tempóval közlekednek majd, mint tették azt a királyok városában.

 

„Nagyjából azt mondhatom, hogy a murvás versenyek közül nekünk a Veszprém az abszolút kedvenc, ezeken a pályákon általában jól szoktunk teljesíteni. Tavaly az abszolút 7. helyet sikerült megszerezni egy R4-es Mitsubishivel. Azt gondolom, hogy ezt most láttátlanban aláírnám ebben a nagyon kiélezett és nagyon jó pilótákkal teletűzdelt mezőnyben és ezúton is üdvözöljük Benik Balázs visszatérését. A pályákat már mindenki ismeri, nagyon újdonságot nem jelentenek senkinek. Meglátásom szerint az első napi Lőtéren és a másnap Hajmáskéren kell, hogy kiütközzön a Ford futómű előnye a Mitsubishikhez képest. A rendezés mindig jó szokott lenni, mint mondtam szeretjük a Veszprém Rallye-t és rá fogunk pattanni a gázra! Tudom, hogy már unalmas, hogy mindig azt mondjuk, hogy az első tízbe szeretnénk beleférni, de ez tényleg nagy kihívás és mindennek össze kell ahhoz állni, hogy egy jó eredményt Érjünk el. Gondolok itt a gumizásra, a futómű beállításra, a fizikális és a mentális felkészültségre, a csapatra, a háttere; Mindennek klappolni kell. A cél tehát az első tíz és ha előrébb végeznénk, az már csak hab lenne a tortán. Célba akarunk érni és ha olyan tempót tudunk menni, mint Székesfehérváron, akkor már elégedettek leszünk.”

 

Az Osváth Péter - Farnadi Ágnes duót egész évben üldözi a balszerencse. A balatonfüredi pilóta a székesfehérvári kiesést követően kissé pesszimistán tekint a Veszprém Rallye elé.

 

 „A lehető legjobban felkészülünk a versenyre, de a legutóbbi kiesésünkkel kicsit érdektelenné vált számomra a bajnokság. Megpróbálom nem túlstresszelni a dogot, aztán majd meglátjuk. Ahogy esik, úgy puffan. Ahhoz, hogy év végén dobogóra tudjunk állni nagyjából az összes hátralévő versenyt meg kellene nyernünk és az előttünk álló kettő-három párosnak legalább egyszer ki kellene esnie. Ilyet nyílván nem kívánunk senkinek, úgyhogy kijelenthetjük, hogy az év végi dobogó elúszni látszik. Persze van még három verseny, meg van, aki nem mínuszolt egy futamot sem, de olyan pech sorozatban vagyunk, hogy kicsit alább hagyott bennem a lelkesedés.”

Akár csak Szombathelyen, úgy Veszprémben is Maricsek Miklós helyettesít Sebestyén Rolandot a csapat Mitsubishi Lancer EVO IX-ének a volánja mögött. Az MR Racing csapatvezetőjének ezúttal Magyar Gábor diktálja majd az itinert.

 

 „Úgy adta a jó Isten, hogy a hétvégén zsinórban harmadszor is elindulhatok a Veszprém Rallye-n. Tavalyelőtt Csáki Richárddal versenyeztem, 2014-ben a Murva Kupa miatt mentem Magyar Gáborral és idén ismét akadt egy szabad autónk, amivel részt vehetek ezen a futamon. Ha az aktív versenyzéssel eltöltött éveimet nézem, talán egyszer hagytam ki a Veszprém Rallye-t valamilyen okból. Mindenki úgy emlegeti ezt a versenyt, hogy nagyon drága és rendkívüli módon igénybe veszi a technikát. Szerintem ez egyáltalán nincs így, ez egy élvezetes futam, főleg így, hogy hosszú gyorsasági szakaszokon autózunk másfél nap alatt. A Tréning, az átvételek és maga a verseny bele van sűrítve három napba, ami szerintem tökéletes

Hogy mit várok magamtól? Szvatek Zsolti mindig alaposan felkészített autót ad a csapatnak, úgyhogy Szombathelyen is nagyon élveztem a versenyzést, attól függetlenül, hogy hosszú féktávokat vettem, illetve talán bátortalan voltam a kelleténél, de Veszprémben már határozottabban és gyorsabban szeretnék autózni. Márkó - Jutaspuszta és Hajmáskér abszolút a kedvenceim közé tartozik, de nem vagyok válogatós, bármelyik Veszprém környéki pályán szívesen versenyzek/megyek!”

 

Az Ifj. Cseh Vilmos - Németh Gergely kettős nyugodt felkészülés után vághat neki a Veszprém Rallye-nak. A Mitsubishis párosnak még egy tesztet is sikerült beiktatnia a programba a bajnokság negyedik futama előtt.

 

 „Egy pici előnyben vagyunk Székesfehérvárhoz képest, legalábbis annyival, hogy a szombati Márkó-Jutaspuszta szakaszon mentünk már több alkalommal. Ez egy pluszt ad lelkileg mert, én itinerből még nem tudok olyan jól menni, illetve mi nem megyünk olyan sokat a pályabejáráson, épp ezért kicsit hátrányban szoktunk lenni, de ide még itinerünk is van, így sokkal könnyebb lesz feldolgozni, mint az új pályákat. A vasárnapi nap már keményebb lesz, mert ott nincs pályaismeretem, illetve Kislődön már mentem, az félig-meddig a fejemben van. Hegyesd teljesen újszámomra, állítólag egy nagyon jó, vb-s pálya, azt kíváncsian várom. Plusz lesz a Nagylőtér, ahol vannak részek, amiken még anno amatőr versenyeken, illetve Mikulás Rallye-n autóztam már. Ott talán picit megint könnyebb dolgunk lesz.

Elég jó mezőny jött most össze, ismét visszatért két nagy név, őket mindenféleképpen magunk elé helyezem. Ha az első 15-ben tudjak autózni, az már kiváló lenne számunkra. Bútor Robi a P15-be nevezett, úgyhogy most inkább az ő idejét fogjuk nézni. Nyilván a közelében sem leszünk, de azért próbáljuk méregetni, hogy mennyire vagyunk tőle lemaradva és természetesen a hármas kategória résztvevőit is figyelemmel kísérjük, mivel a mi autónk is szinte annak a géposztálynak felel meg, úgyhogy nekünk az a mérvadó, hogy ott milyen idővel zárunk, illetve, hova lennénk elegek abban a mezőnyben.”

 

Borbás Szabolcs ismét állandó navigátorával, Csáki Richárddal vág neki a Veszprém Rallye-nak. A sásdi pilóta nagy csatára számít az 6-ös kategóriában.

 

 „A Veszprém Rallye egy meghatározó verseny lesz, számunkra mindenképp. Ismét Csáki Richárddal fogok rajthoz állni és remélem, hogy ez a felállás már változatlan marad az év végéig. Az autót szétszedtük, átnéztük, lerevízióztuk. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban Hoffer Zsoltit aszfalton nem tudom megfogni, ezért a murva lehet az a felület és a Veszprém Rallye, ahol előtte végezhetünk. Persze nem csak mi ketten leszünk a kategóriában: Schuck Jani nagyon gyors, illetve érkezett egy új ellenfél Bereczki Norbi, ő egy 208-as Peuget-val fog rajthoz állni. Legutóbb nagyon tetszett, ahogy az autó murván viselkedett, ezért most megpróbálok a lehető leggyorsabban menni vele.

A Veszprém Rallye lesz az a verseny, ami vízválasztó lehet a bajnokság szempontjából. Szerintem a Kassa Rally-t Hoffer Zsolti be fogja húzni, mert, ahogy előbb is mondtam aszfalton rettenetesen gyors. Bízom benne, hogy a Mecsekben ki tudjuk majd használni a hazai pálya nyújtotta előnyöket és ott mi leszünk a gyorsabbak és pont emiatt értékelődik fel a mostani futam, a Veszprém Rallye! Aki itt előrébb végez kettőnk közül az egy komoly lépést tesz a bajnoki cím felé. Ezért mindent bele fogunk adni és mindenképp Hofferék előtt szeretnénk végezni Veszprémben!”

 

Gyarmati Ariel és Kocsis György az eddigi négy futamból hármon állt rajthoz a Rally2 Bajnokságban. A siófoki kettős idei mérlege két győzelem és egy második hely.

 

„Talán ez lesz a legnehezebb verseny számunkra az idei évben. Már 7 vagy 8 éve nem autóztam murván, összkerekesautóval pedig még abszolút nem mentem laza talajon, úgyhogy mindenképpen nagy kihívás előtt álunk. A kategóriatársaink, ellenfeleink nagyobb rutinnal rendelkeznek ezen a téren. Elsődleges szempontként a célba érkezést tűztük ki magunk elé. Szeretnénk az autót kiismerni murván, megpróbáljunk a lehető legjobban beállítani hétvégére. Valóban ez lesz a legnehezebb versenyünk eddig az idei évben, vezetjük a bajnokságot hét ponttal, de mindenképpen az a cél, hogy célba érjünk, minél több pontot szerezzünk és stabilizáljuk, még jobban megerősítsük a vezető pozíciónkat a bajnokságban.”

 

Az MR Racing SE párosai Székesfehérváron is kitettek magukért! A P csoport és a 6-os kategória győzelme mellé egy Rallye2 abszolút második helyezés is felkerült a csapat dicsőségfalára.

 

 

Ifj. Cseh Vilmos és Németh Gergely az abszolút értékelés 10. helye mellé a P csoport aranyérmét is begyűjtötte az utolsó pillanatban elkészült Mitsubishi Lancer EVO IX-sel.  

Már annak is örültünk, hogy el tudtunk rajtolni egyáltalán, persze, ha ott vagyunk egy versenyen, akkor nyilván időre megyünk és próbálunk minél jobban teljesíteni. A hosszú 20 km-es Iszkát mindkét alkalommal elspóroltam és még így is megszakadt a szívem azért, amit ott kapott az autó. Ezért ott egyszer sem mentünk jó időt. Az utolsó Aranybullán abszolút nyolcadik időt sikerült autóznunk, azt gondolom, hogy az már nem olyan rossz. Az abszolút 12. helyen zártuk a szombati napot, én azzal teljesen meg voltam elégedve, főleg úgy, hogy tudom mennyit bennhagytam azért, hogy az autó megmaradjon az aszfaltra. Vasárnap próbáltunk sietni, de be kell látnunk, hogy nagy hiányosságaink vannak, mind pályafelírásban, mind a technikát illetően. A Mitsubishin elég sokat kell módosítani ahhoz, hogy tényleg ott tudjunk autózni a mezőny elejében, mert erre még technikailag nem alkalmas az autó.

Egy túlélő verseny volt a Székesfehérvár Rally és a tízedik hely miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznünk. Örülünk az eredménynek, mert meg tudtuk nyerni a P csoportot és alapvetően ez volt a célunk. Megpróbálunk továbbfejlődni, Veszprémben szeretnénk még jobban teljesíteni!”

Két második hely után ezúttal nem talált legyőzőre a 6-os kategóriában a Ford Fiesta R2-vel versenyző Borbás Szabolcs. A sásdi pilóta alkalmi navigátorával, Kovács Szabolccsal az aszfaltos szakaszokon billentette maga felé a mérleg nyelvét.

„Azt gondolom, hogy az első várpalotai szakasz határozta meg az egész hétvégénket. Nagyon tetszett az autó, szuper volt! Jobban élveztem a Fiestát murván, mint aszfalton, pedig csak egy napot mentem vele, úgyhogy már most várom a Veszprém Rallye-t és így sajnálom igazán, hogy a Szombathely Rallye-n nem tudtam részt venni.

Az első napot csekély 0.6 másodperc hátránnyal zártuk Schuck Janiék mögött, és ahogy előzetesen gondoltam, hogy az aszfalton gyorsabbak tudunk lenni az be is bizonyosodott. Az első kör végére sikerült majdnem 40 másodperc előnyt kiépítenünk velük szemben, utána már csak azon voltunk, hogy beosszuk a távolságot. Hoffer Zsolti nagyon jó időket autózott, de nem próbáltuk felvenni vele a kesztyűt, mert szombaton 7 percet veszített egy defekttel, ezért ő veszélytelen volt ránk nézve. Szerencsések voltunk, mert semmiféle probléma nem volt az autóval, nem kaptunk defektet, Szabolcs is jól dolgozott, nagyon jó volt minden!”

Gyarmati Ariel és Kocsis György Székesfehérváron ott folytatta a száguldást, ahol Miskolcon abbahagyta, nevezetesen a Rallye2 mezőny legelején. A siófoki páros hétből hat szakaszt megnyert és magabiztos fölénnyel utasította maga mögé a riválisait a P14 kategóriában. Üröm az örömben, hogy a Mitsubishis kettőst egy adminisztrációs félreértés miatt utólag 2 perc büntetéssel sújtották, így visszacsúsztak a géposztály második helyére.

„Nagyon jól éreztük magunkat, sikerült rendben felkészülni a versenyre, tudtunk egy kicsit állítani a futóművön is. Ami nagy öröm számunkra, hogy az első gyorsasági szakasztól vezettük a versenyt és végig tudtunk gyorsulni a vetélytársakhoz képest és magunkhoz képest is. Úgy gondolom jó irányba haladunk az autó kiismerésével kapcsolatban, tudjuk, hogy a következő verseny előtt mi az, amit változtatni kell még, hogy még gyorsabb legyen az autó, -igaz most már csak apróságokon kell módosítanunk. Mindhárom szakasz nagyon tetszett, de kiemelni igazán a Csákberény - Kőhányás szakaszt tudnám. Az volt a favorit ezen a hétvégén számunkra, azon nagyon élvezetesen tudtunk autózni.”

A sok befektetett munka végre meghozta a gyümölcsét, hisz a Kovács Antal - Istovics Gergő kettős a Székesfehérvár Rally első napján megérkezett a közvetlen élmezőny mögé, az ötödik szakaszig az abszolút hetedik pozícióban álltak az R5-ös Ford Fiestával. Aztán sajnos jött a fekete leves:

„Igen, egy elég összetett technikai probléma miatt két percet elvesztettünk az utolsó Aranybulla gyorson, így visszacsúsztunk a 15. helyre. A Srácok a szervizben mindent megpróbáltak, de sajnos nem tudták orvosolni a hibát, így fel kellett adnunk a versenyt. A jövőre nézve biztató eredményeket produkáltunk napközben, jól éreztük magunkat. Most kicsit csalódottak vagyunk, de nem adjuk fel, megyünk tovább.
Annak örülünk, hogy lépésről lépésre fejlődünk és nyílván még óriási tartalék van az autóban, de kezdjük elérni azt a szintet, amit elvárunk magunktól. Azt gondolom, hogy nekem is jobban fekszenek a nehezebb, durvább pályák, ahol agresszívebben lehet vezetni, talán ennek is volt köszönhető, hogy viszonylag jó időket tudtunk autózni.”

Osváth Péter és Farnadi Ágnes is Kovácsék sorsára jutott. A balatonfüredi duó vasárnap, az első csákberényi szakaszon az N csoport harmadik helyéről volt kénytelen feladni a futamot.

„Az első gyorson, Várpalotán jól kezdtünk, megnyertük a szakaszt és vezettük a kategóriát, aztán a második gyorson jöttünk egy aránylag jót, de ott már Balogh Janiék elénk kerültek. A harmadik szakaszt egy kicsit elhibáztam, ezért a következő körre próbáltam egy kicsit jobban összpontosítani, de a második Várpalotán azt hittem, hogy defektet kaptunk, ezért lelassítottam egy kicsit. Persze, mint kiderült semmi baja nem volt az abroncsnak ezért elkezdtem ismét sietni, aztán egy kicsit túlvállaltam magam és túlcsúsztunk. Mindezek ellenére a harmadik helyen zártuk az első napot. A Szervizben átszereltük aszfaltra a Lancert, minden működött és hibátlan volt, legalábbis azt gondoltuk. Vasárnap aztán még az első gyorsasági 10. kilométeréig sem jutottunk el, mert eltörött egy futómű alkatrész és kifordult a kerék, ezzel pedig véget ért számunkra a Székesfehérvár Rally. Rettenetesen csalódott vagyok, mert a mostani kieséssel komoly hátrányba kerültünk a kategória első három helyezettjével szemben, főleg úgy, hogy Balogh Jani már három versenyt megnyert és nem csak velünk, hanem a többiekkel szemben is tetemes az előnye.”

A hétvégén rendezik az Országos Rallye Bajnokság negyedik fordulóját, a 8. Székesfehérvár Rally-t. A szezon egyetlen vegyes talajú versenyén az MR Racing SE öt első - és egy másodosztályú párossal képviselteti magát.

 

Az Osváth Péter - Farnadi Ágnes - Mitsubishi Lancer trió 2014-ben nagy csatát követően a második helyet szerezte meg Székesfehérváron a hagyományos N csoportban. Ismerve a 3-as kategória idei mezőnyét a balatonfüredi pilóta talán előre aláírna egy újabb ezüstöt:

„A múlt hétvégi terep-rallys kirándulásunk miatt egy kicsit kevesebbet foglalkoztunk az előttünk álló hétvégével a megszokottnál. Igaz hétfőtől a rallyé volt a főszerep az életünkben. Az autót felkészítettük, reméljük hibátlanul fog működni Székesfehérváron. Én személy szerint egy picit jobban szeretem a murvát, mint az aszfaltot. A Lőtér és a Lőtérhez hasonló pályák fekszenek nekem a legjobban, de azt is tudom, hogy az ilyen típusú szakaszok bántják leginkább az autót. Egy olyan versenyen, mint a Székesfehérvár Rally arra kell figyelni, hogy ne kapj defektet, gyors legyél, de ne amortizáld le az autót. Ha ez a három dolog összeáll, akkor annak a verseny végén meg lesz az eredménye.”

Elnézve a Kovács Antal - Istovics Gergő kettős fejlődésgörbéjét, a Székesfehérvár Rally-n talán már az abszolút pontszerző helyek egyike sem lesz elérhetetlen a kaposvári duó számára.

„Tavaly, hogy nehéz körülmények között mentünk, a mezőny végén rajtoltunk, mégis kilencedikként fordultunk a murva nap után. Ezek a pályák már inkább azok, ahol egy ilyen épített versenyautónak, mint az R5-ös Fiesta jobban kijön a futómű előnye. A vasárnapi aszfaltos szakaszokat is kedvelem. Nemrég kerültek vissza az ORB vérkeringésébe, emiatt talán kiegyenlítettebb lesz a küzdelem a második nap, mint mondjuk Miskolcon, vagy Szombathelyen. Bíztam benne, hogy nem lesz annyira meleg, mint a múlt hétvégén volt, de az előrejelzések szerint a hőséggel is meg kell küzdenünk Székesfehérváron. Összességében egy gond és kalandmentes versenyt várok, bár tisztában vagyok vele, hogy a Nagylőtér elég sok meglepetést tartogathat az emberszámára. Az első nap talán egy kicsit be kell osztani az autó, hogy utána másnap aszfalton már nyugodtan harcolhass a helyezésekért.”

A Székesfehérvár Rally-nak a P15 kategóriában nekivágó Ifj. Cseh Vilmos - Németh Gergely páros számára már az is nagy fegyvertény, hogy ott lehetnek a pénteki Mátyás Király körúti rajtceremónián. Egy futómű alkatrész hiányai miatt ugyanis sokáig úgy tűnt, hogy el sem tudnak rajtolni a koronázóváros futamán.

„Vasárnap éjszaka megjöttünk Szombathelyről és rögtön hétfőn reggel kiszereltük az autóból a lengecsillapítókat, mert azok voltak a rosszak. Eltörött a gátlók állítója, ezért folyt el belőlük az olaj. Elküldtem az alkatrészeket Szegedre, ahol javítják és revíziózzák őket, ahol aztán kiderült, hogy Svédországból, az Öhlins gyárból kell alkatrészt rendelni a lengéscsillapítókhoz. Sajnos, mire mi megkapjuk a kész, felújított alkatrészt, az pont a verseny előtti utolsó nap lesz és még össze kell építeni az autót. Valójában Szombathely Rallye óta bakon van a Mitsubishi és persze tesztelni sem fogunk tudni, ha minden jól megy, akkor pont az utolsó percben fog elkészülni az autó.

Gergővel csütörtök reggel elmegyünk tréningezni, a szervizcsapat pedig a csütörtöki nap összerakja az autót. Bepakolják a szervizbuszt, felrakják a trélerre az EVO-t és pénteken jönnek utánunk. Teszt nélkül, odaállni a rajtba elég nehéz lesz, de azért bízom benne, hogy meg fogunk birkózni a feladattal.”

Sebestyén Roland munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a Szombathely Rallye-n, épp ezért navigátorával, Radó Istvánnal Székesfehérváron kettőzött erővel vetik bele magukat a hármas kategória küzdelmeibe.

„Nagyon régen mentem murván és nem is összkerekes autóval, hanem elsőkerekessel, úgyhogy nekem ez az útfelület teljesen új lesz. Szeretjük a kihívásokat, azért is vagyunk itt, de egyelőre nem tudom megmondani, hogy mire lesz elég a teljesítményünk. A csapaton és az autón nem fog múlni, úgyhogy azon leszünk Radó Pisti navigátorommal, hogy minél közelebb kerüljünk a kategóriánk középmezőnyéhez!”

Akár csak Mitsubishis csapattársa, úgy Borbás Szabolcs is kénytelen volt kihagyni a májusi Szombathely Rallye-t. A Sásdi pilóta mellet ezúttal Kovács Szabolcs fogja diktálni az itinert a Ford Fiesta R2-ben.

„A Székesfehérvár Rally a harmadik ORB futamom lesz a kis Ford Fiestával és úgy érzem, hogy egyre jobb a barátságunk. Úgy jött ki a lépés, hogy a harmadik futamon a megint csak új navigátorral indulok. Harmadik verseny, harmadik navigátor. Így alakult a dolog, de ígéretet kaptam Richárdtól, hogy Veszprémtől kezdve egész évben együtt fogunk menni. Székesfehérváron Kovács Szabi helyettesíti majd Richárdot. A múlt hétvégén mentünk a Bakonyai Rallye Sprinten, ami kivalló felkészülést jelentett a Székesfehérvár Rally aszfaltos napjára. Azt gondolom, hogy murván a kategóriatársaink előnyben lesznek hozzánk képest, de vasárnap az aszfalton megpróbálunk minél gyorsabban menni. A murva nap után szeretnénk lőtávolon belül maradni, hogy aszfalton esetleg a magunk oldalára billentsük a mérleg nyelvét. A versenyt megelőző csütörtöki nap fogunk murván tesztelni, elvégezzük az autó beállítását, szombaton pedig már élesben is kipróbálhatjuk magunkat!”

Gyarmati Ariel és Kocsis György a Rallye2 P14 géposztály listavezetőjeként érkezik Székesfehérvárra. A Mitsubishis páros nem indult el a Szombathely Rallye-n, de még így is jelentős az előnyük a kategóriatársaikkal szemben. A siófoki pilóta idei harmadik futamgyőzelmére hajt a Székesfehérvár Rally-n.

A Déli Régió Rallyesprint Bajnokságának harmadik állomásán a Bakonya Kupán öt, míg a Terep-rally Bajnokság harmadik, gyulai állomásán egy egység képviselte az MR Racing SE-t.

 

Nagy Balázs és Istovics Gergő a magyarbólyi kategóriagyőzelem után nagy reményekkel vágott neki a bakonyai fordulónak, de akár csak tavaly, úgy idén sem úgy alakult a hétvége, ahogy előzetesen eltervezték.

„Az első gyorsasági szakasznak nagy lelkesedéssel vágtunk neki. Úgy éreztem, hogy jól eltaláltam az íveket és sikerült is gyorsan leérnünk, de az időeredmény nem ezt mutatta. Nem értettük, szerintünk valamilyen hiba történhetett az időméréssel, mert a második szakaszon három hibát is vétettem és még így is jobb időt autóztunk, mint az első gyorson. Az időméréses mizéria miatt kicsit el is ment a kedvünk az egésztől, mert ezen a rövid pályán a mi gyengécske Suzuki Swiftünkkel akkora hátrányba kerültünk, amit képtelenség lett volna behozni. Bakonyán a tavalyi évben sem volt sok szerencsénk, de nem csüggedünk, mert a bajnokságban még jól állunk, készülünk a következő futamra.” Értékelte a hétvégi eseményeket tömören Balázs.

A Licences kategóriában az abszolút harmadik helyet szerezte meg a Mitsubishi Lancer EVO IX-sel az Amrein László - Kovács Szabolcs duó. A pécsi páros a Baranya Kupán szeretne maradandót alkotni, a mostani bakonyai sprint pedig kiváló felkészülési lehetőség volt az augusztusi Rallye2-es futamra.

Borbás Szabolcs előfutóként autózott Bakonyán. A sásdi pilóta a jövő hétvégi Székesfehérvár Rally aszfaltos napjára hangolt a vasárnapi hőségben. Az R2-es Ford Fiesta hibátlanul működött egész nap és a navigátor, Csáki Richárd helyét egy-egy kör erejéig Csabai Eszter valamint a Spartan Race Európa Bajnok futó Németh József foglalta el.

Borbás Szabolcs mellett Szvatek Zsolt és Maricsek Miklós is előfutóként vett részt a Bakonya Kupán. A pécsi és a kaposvári pilóta felváltva szórakoztatta a hatalmas kánikulában a pálya szélére kilátogató nézőket a csapat Mitsubishi Lancer WRC Replikájával.

Háromszáz kilométerrel arrébb Osváth Péter és Farnadi Ágnes a Terep-rallye Bajokság harmadik futamán a Gyulai Várfürdő Kupán autózott egy Toyota Rav4-sel. A balatonfüredi pilóta nem először próbálta ki magát a terep raliban.



„Tavaly részt vettünk egy terep-rally futamon és már akkor megfogalmazódott bennem, ha lesz rá lehetőségem, akkor még biztos kipróbálom magam ebben a szakágban. A múlt hétvégén ismét eljött az alkalom! Komoly kihívás volt, megpróbáltam gyorsan autózni egy olyan autóval, ami teljesen más, mint a Mitsubishi. A Toyota egy nagyon jó technika volt a maga idejében, de a terep rali élmezőnyéhez képest már eljárt felette az idő. Ennek ellenére nagyon élveztem, szerintem mindketten jól éreztük magunkat Ágival. Tetszett, hogy 60 km feletti szelektív szakasz is szerepelt a programban, bár a nagy meleg megdolgozott minket egy kicsit, az időjárás megnehezítette a dolgunkat.”

3. oldal / 13

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top