Azt már megszokhattunk, hogy minden évben nagy ígéretek, változások következnek be a Magyar Rali életében. Öröm volt viszont látni a közkedvelt WRC autókat, azért ezek valamelyest javítottak az imádott sportunk helyzetén. Az elmúlt években egyre népszerűbb amatőr sprint versenyekkel azonban már más a helyzet, itt jócskán megfogyatkoztak a megrendezhető versenyek számai a bevezetett szabályozások miatt.

Hosszú évek óta szinte csak egyetlen töretlen sikerű "amatőr" bajnokság tudott talpon maradni, habár a Rally1-el közösen rendezett futamokon többször az RTE versenyek kárára borult a mérleg.

Hogy mi lesz 2014-ben még nem lehet tudni, de ebből az MNASZ által kiadott közleményből már lehet saccolni milyen irányba próbálják meg terelni a versenyzőket. Ha azt nézzünk az alap koncepció, hogy feltöltsék az ORB mezőnyét nem lenne rossz. De ebben az országban mindig csak más kárán lehet előrejutni?!


Íme a legújabb tervek, szabályozások a 2014-es esztendőre:
{edocs}http://www.mnasz.hu/letoltes/Elnoksegi%20kozlemeny%2020131003.pdf{/edocs} 

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5.

Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI

 

Megjárták a hadak útját a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, de minden erőfeszítésért kárpótolta Kovács Antalt és Istovics Gergőt a Budapest Rallyen elért eredményük. A Maricsek Racing Team versenyzői nem csak újabb győzelmet szereztek az S csoportban és a 12-es géposztályban, de a bajnoki címet is bezsebelhették mindkét értékelésben. Kondella Péter és Szilassy Arnold után így újabb bajnokokat avathatott a csapat, akik egyben az egyik régi rallyfészeknek, Somogy megyének is dicsőséget szereztek.

 

Kovács Antal: A pályák és a rendezés is minden várakozásunkat felülmúlták a Budapest Rallyen! Szenzációs utakon autózhattunk, az egyetlen apró észrevételünk csak annyi volt, hogy össze-vissza voltak kigumizva a kanyarok. Így nem lehetett számolni azzal, hol, milyen mértékben lesznek kihordások, s ez mennyire növeli meg a nehézségi illetve veszélyességi faktort.

Végig az lebegett a szemünk előtt, hogy ha épségben bekormányozzuk a Mitsubishit a célba, akkor Budapestről már az S csoport és a 12-es géposztály bajnokaiként térhetünk haza. Kalandos utunk volt végig, de az utolsó körben mindent a célunknak rendeltünk alá, abszolút biztonságit autóztunk, már nem feszegettük a tempót. Az csak hab a tortán, hogy a bajnoki címünket azzal biztosítottuk be, hogy újabb győzelmet szereztünk a csoportban és a kategóriában. Szerencsével nyertük, hiszen Hideg Krisztián kiesésével szereztük meg az elsőséget. Sajnáljuk, hogy a nagy ellenfelük a verseny feladására kényszerült, hiszen végig elképesztő időket autózott, s volt előttünk egy példa az igazán jó menetelésre. A fejlődésünk azonban egyértelműen látszik: futamról futamra egyre közelebb autózunk Krisztiánékhoz, most például kilométerenként 0,6 másodpercre voltunk tőlük.

Nagy öröm számunkra ez a győzelem, beérett végül a munkánk gyümölcse. Viszont az élet nem áll meg, már készülünk is a következő bajnoki fordulóra, ami számunkra a hazai pályás Mecsek Rally lesz. Végre felszabadultan, nyomás nélkül autózhatunk majd, s megígérjük, hogy elsősorban a látványra helyezzük majd a hangsúlyt, hogy kiszolgáljuk a közönséget. Addig is igyekszünk eleget tenni egy meghívásnak, s ha minden jól alakul, hétvégén az Opatija Rally keretein belül állhatunk rajthoz a hétvégén.

Istovics Gergő: A pénteki, fantasztikus hangulatú prológ után izgatottan vártuk a szombati menetelést. Sokat gondolkodtunk azon, milyen gumival menjünk ki a reggeli szakaszokra, de végül beigazolódott, hogy jó döntést hoztunk. Sajnos az első szakaszon igen összeszedetlenül, rossz tempóban autóztunk, mindketten hibáztunk és nem éreztük jól magunkat az autóban. Ennek ellenére az abszolút 7. időt autóztuk, s ezen felbuzdulva tovább folytattuk a jó irányba való haladást. Mi összeszedtük magunkat, ám a szerencse nem állt mellénk: a második szakasz második kilométerénél defektet kaptunk, így nem tudtunk a saját tempónkban végigjönni. A harmadik gyorsasági előtt orvosoltuk ezt a problémát, s újra konstans időket értünk el, fel tudtuk venni a kesztyűt Matics Mihállyal, Osváth Péterrel és Rongits Attilával szemben is. A második körben folytatódott a jó széria, egészen addig, amíg nem kaptunk defektet, ugyanazon a gyorson, mint korábban – csak most már a szakasz 5. kanyarjában bezsebeltük. Újból visszacsúsztunk a rangsorban, de végül az abszolút 9. helyig tudtunk felkapaszkodni.

Elmondhatatlanul boldogok vagyunk a bajnoki cím miatt, a sikerünket már meg is ünnepeltük. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szervizcsapatnak és az egész stábnak, akik kitűnő munkát végeztek és egész évben támogatták a versenyzésünket!

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További képek a versenyről: Kattints ide!

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5.

Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi

 

A Maricsek Racing Team csapatát Merencsics Árpád és Varga Sándor képviselte a Budapest Rallye historic mezőnyében. A nagyatádi pilóta és segítője kicsit spórolósra vette a bajnoki fordulón való menetelést, hiszen utána néhány napra már Olaszországban, a neves Rally Legend rendezvényen van jelenésük a Suzuki Swift GTi-vel. A fiúk így sem okoztak csalódást: az abszolút értékelésben a 4., míg az R1 kategóriában a 2. helyet szerezték meg. Most pedig már nagyban készülnek a san marinoi megmérettetésre…

 

Merencsics Árpád: Felemás érzésekkel vágtam neki a Budapest Rallye-nak, mivel nem voltak teljesen tisztázottak a körülmények, és nagyon közel volt az időpont egy másik versenyünkhöz is. Miután kiderült, hogy még is menni kell, komoly felkészülésbe kezdtünk, hogy harcolhassunk a bajnokság első helyéért. Emellett spórolni is kellett, mivel a héten utazunk a Rallye Legend-re, és fénysérülés nélkül kellett bekormányozni az autót a célba.

A pénteki prológ elég csúszós volt, de tetszett a kialakítása. A pályák nagyon tetszettek, a szűk erdei szakaszok nagyon jól fekszenek a kicsi, elsőkerekes kocsiknak. Volt azonban némi hiányosság a Szövetség részéről, ami miatt kicsit nyögvenyelősen mentek bizonyos dolgok. Sajnos a második körön volt egy utolérésünk, és nagyon sokáig követtük az előttünk haladót, így nagyon sokat bennhagytunk abban a szakaszban. Kimondottan boldog vagyok a kategória második helye miatt, így pontegyenlőséggel állunk az első helyen Kiscsatári Imréékkel. Ilyen formán, ha a miskolci üggyel nem lesz semmi, akkor a Mecsek Rally fog dönteni a bajnokság sorsáról.

Nagyon várom a soron következő olasz megmérettetést, hiszen a világ legjobbjaival versenyezhetünk. Pár évvel ezelőtt voltam kint nézőként, és akkor eldöntöttem, hogy ha lesz rá alkalom, akkor indulok rajta. Ez a pillanat idén jött el. Igazi rallye élmény. Nyílik az embertömeg előtted, változnak a gyorsasági szakaszokon az útminőségek (aszfalt-murva), és nem utolsó sorban egy festői környezetben élhetjük át ezt az egészet. A cél az, hogy átguruljunk a célvonalon, és természetesen a közönségnek is autózzunk. Úgy gondolom, életünk egyik legnagyobb élményét élhetjük majd át Itáliában!

Varga Sándor: Amikor kiderült, hogy végül is megrendezik a Budapest Rallyet, vegyes érzelmek keringtek bennem. Örültem neki, hiszen a miskolci kizárásunk után, a pontvadászatban jelentős szerepet játszott ez a futam is. Ugyanakkor kicsit aggódtam is, hiszen amíg az a hír terjedt el, hogy törölték a naptárból a fővárosi versenyt, mi beneveztünk a san marinoi Rally Legend-re.

Két hete tüdőgyulladásom van, a viadal előtt pedig családi elfoglaltságaim is voltak, így nem tudtam teljes mértékig a navigátori feladataimra koncentrálni. Végül azonban jól sült el ez a megmérettetés is. Biztonságban sikerült célba kormányoznunk a Suzukit, s így is az abszolút értékelésben a 4., az R1 kategóriában pedig a 2. pozícióban végeztünk. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel, ráadásul egyre közelebb kerültünk Wirtmann Ferencékhez is, ami külön öröm volt számunkra. A Budapest Rallyen gyűjtött pontjainkkal utolértük Kiscsatári Imrééket, így pontegyezőséggel vághatunk majd neki a bajnoki cím sorsát eldöntő Mecsek Rallynak.

Előtte azonban még előttünk áll egy igazi, nagy megmérettetés. Kedden indulunk Olaszországba, hogy részt vehessünk a Rally Legend rendezvényen. Egy gyermekkori álmom válik ezzel valóra! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Juha Kankkunen-nel vagy Carlos Sainz-cal versenyezhetek majd – de most ez a pillanat is elérkezett. A rally iránti szerelmem teljes beteljesülése lesz ez! Nagyon sokat készültünk erre a futamra, s bízunk benne, hogy méltóképpen fogjuk képviselni a magyar historic mezőnyt.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Villa Székely Tréningház,Merencsics Autó Kft., Komplex, HumanoIT, Nyilas GSM, Geck Bt., Meiszterics Autósiskola, Agrivál Kft., Maricsek Racing Team

Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 További képek a versenyről: Kattints ide!

ERC Croatia Rally 2013.

 

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna számára kissé problémásra sikeredet a Porec környékén megrendezett ERC futam Horvátországban. Az eddig szinte mindig hiba nélkül működő Super 2000-es Fabia ezúttal kissé makrancos formáját mutatta, emiatt sokszor jóval több időt töltött a versenyzőpáros a gyorsasági szakaszokon, mint ami a pontszerző helyezés szempontjából ideális lett volna.

 

 

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa, Puskádi János és Gódor Barna ezúttal a Porec környékén megrendezett aszfaltos ERC futamon indult Horvátországban, amely a kontinensviadal hazánkhoz legközelebb található helyszíne volt. A Super 2000-es Fabia versenyautó most is a szokásos aprólékos felkészítést kapta, mégis néhányszor megtréfálta személyzetét, bár az is lehet, hogy ez csak „sértődött válaszlépés” volt arra a hibára, amit Jani korábban sohasem követett el, most viszont rögtön kétszer is egymás után.

A verseny legelején, két egymást követő szakasz rajtjában sikerült picivel korábban elindulni a kelleténél, amit először 10 másodperces, második alkalommal már 1 perces büntetéssel „jutalmaznak” a szabályok. Így aztán „neki is állhattak” sietni, hogy a megszerzett tetemes hátrányt ledolgozzák, ami azért sem volt egyszerű, mert az egyébként is huncut módon csúszós felületű pályákat a verseny elején még az eső is áztatta.

Az igen tempós, szürke aszfaltos gyorsokon további nehézséget jelentett a rengeteg felhordás, ami a kanyarok levágásából adódott és ennek okán az útról „egyre lejjebb költöző” ideális ív fokozott defektveszélyt jelentett. Ilyen körülmények között nem egyszerű dolog sietni, de a verseny még az ERC-n sem eléggé hosszú ahhoz, hogy ilyen sok elvesztegetett másodpercet megengedhessen magának az ember.

A sietség a vizes pályán először egy szerencsésnek mondható megforgást eredményezett, majd később az etapon, a verseny közúti útvonalán volt egy kis izgalom. Amikor az egyik alagút fizetőkapujánál Janiék több mint tíz percre „beszorultak” egy „bénázó” autós miatt, aki valamiért nem tudott fizetni, ezért a sorompó nem engedte útjára sem őket, sem pedig a mögötte várakozó 7 – 8 autót. Így viszont néhány perc késéssel érkeztek meg Opatijába, az ott felállított gyűjtő állomásra, de ezt a késést több más versenyzőpárosnak is a verseny vezetősége bölcsen jóváírta.

Később aztán az autó is „beledöfte az első tőrt” versenyzőinkbe, amikor az egyik befecskendező fej hibája miatt egy henger egy időre „elköszönt” a motorból. A három hengeres motor pedig csak például Wartburgban üzemszerű, a Super 2000-es Skoda teljesítményének enyhén szólva sem használ. Egyetlen szerencse, hogy ez a probléma egy olyan szakaszon történt, ami után a szervizpark következett, ettől függetlenül igen ijesztő volt.

Az ominózus injektor fejet, amely még jócskán „élhetett volna tovább” gyorsan kicserélte a Szervizcsapat, így a következő körre ismét hibátlan autóval mehetett Jani és Barna, hogy folytassa a felzárkózást az újabb keletkezett hátrány miatt. Az első nap végére aztán az abszolút 22. helyig sikerült felkapaszkodni, ami azért a tervektől még igencsak távol állt.

A második nap aztán úgy indult, hogy talán az esőt megússza a Croatia Rally mezőnye és Janiék is lelkesen folytatták az eredménylistán való egyre feljebb kapaszkodást. Délelőtt még minden rendben volt, azonban a nap második felében az egyik szakasz rajtja előtt ismét „tőrt döfött a Fabia versenyzőpárosunk hátába”.

A kuplung munkahengerből elillant az olaj, így csak nagy nehezen sikerült a váltót 1. fokozatba kapcsolni egy óriási csattanás kíséretében. Mindez a gyors rajtjában és az óra már ketyegett. Kb. 17 – 18 másodpercet követően sikerült végre elrajtolni, ami azért előny, mert a szabályok értelmében 20 másodpercen belül el kell hagyni a versenyautóval a rajthelyet, ellenkező esetben a versenyből kizárják a párost. A hab a tortán az volt, hogy ily módon később sebességet váltani is sokkal nehezebb volt, nagyon nagy erővel lehetett csak mozgatni a váltókart.

A szervizparkban aztán váltó le, munkahenger kicserél és a Skoda Motorsport és a Baumschlager Racing egy-egy tagjával kiegészült Szervizcsapat fantasztikus munkájának köszönhetően egy perc késés nélkül, megint hibátlan autóval hagyhatták el Janiék a szervizparkot az újabb kellemetlenséget követően. Megnyugtató a Szervizcsapat felkészültsége, higgadtsága és gyorsasága, ha netán valamilyen probléma adódik. Továbbá az is, hogy baj esetén azonnal segítségre siet a gyári Skoda csapatból és/vagy a BRR-től is egy-egy szakember, ezúton is köszönet érte! 

A verseny vége felé aztán újból eleredt az eső, ami ezek után már annyira hiányzott, mint „ablakos tótnak a hanyatt esés”. A Puskádi – Gódor párosnak talán ez volt az egyik „legrumlisabb” versenye hosszú évek óta, de azért még nem mondtak le arról, hogy a pontszerző helyek egyikére, az első tíz közé kerüljenek. A végére még jutott egy defekt is, ami szintén nem segített abban, hogy ez a terv sikerüljön. A célba érkezés az abszolút 14. helyen összejött, ám a pontszerzés ezúttal elmaradt, bár visszagondolva a történtekre, a csapat még így is elégedett lehet.

Sikerült azonban az EUROSOL HONDA CIVIC TYPE-R legénységének Bessenyey Zolinak és Nyírfás „Yuli”-nak a pontszerzés, nem is akárhogyan, mivel az ERC 2 WD Kupa ezüstérmes helyezése mellett az abszolút 10. helyezést is elérték, megszerezve első „igazi” ERC abszolút pontjukat is. Ezzel a szép eredménnyel tovább erősítették vezető pozíciójukat az ERC 2 WD Kupa tabelláján és néhány héten belül talán kimondhatjuk azt is, amit most még nem mondhatunk ki. J

 

 

Csökő Zoltán

 

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERC sorozatban.

 

Textura Sport Club – Budapest Rali

 

Ritka alkalom, hogy valaki a második helyezéssel is boldog legyen. Wirtmann Ferenccel és Barna Györggyel mégis ez történt a Budapest Ralin, ahol a Ford Escort Brutál Turbóval szoros csatában, 7,4 másodperc hátránnyal szorultak le a historic abszolút és a replica csoport második helyére. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott párost egy olyan versenyző győzte le, aki Wirtmannt tekinti egyik példaképének, és aki többek között miatta kezdett el raliversenyre járni. Ez pedig Wirtmann szerint felér egy győzelemmel.


„Nagyon szoros versenyt vívtunk Váradi Gyurival, aki végül 7,4 másodperccel vert meg minket. Az utolsó gyorsasági után odamentem hozzá gratulálni, teljesen meg volt hatódva, és mondta, hogy mekkora dolog volt ellenünk versenyezni, hiszen annak idején többek között miattunk járt raliversenyre. Ez nekem felért egy győzelemmel” – mondta mosolyogva Wirtmann. „A pályán minden megtettünk, hogy legyőzzük Váradit, de nagyon örülök, hogy megszerezte pályafutása első győzelmét. Csupa szív fiú, és neki is pont ugyanolyan sok munkája van a Mercijében, mint nekünk a Brutál Turbóban. Szerintem nagyon értékes versenyzővel gazdagodott a historic mezőnye.


A verseny nagyon jó volt, igazi ralipályákkal, amiken nagyon meg kellett küzdeni az Escorttal, de minden pillanatát élveztem. Azt nem mondhatom, hogy karcmentesen hoztuk célba az autót, mert a rajtceremónia előtt a Vajdahunyad vára előtt nem láttam egy oszlopot és a bal első sárvédőt megkarcoltam. Nem volt nagy a sérülés, de nekem fájt, hogy így tönkretettem az autót.


A lábatlani gyorsaságin volt egy meleg pillanatunk, amikor túl nagy tempóban ugrattam el, a földet éréskor összezárt a rugó és feldobta az autó hátulját. Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy úton tudtunk maradni. Egy másik alkalommal pedig egy kihordásos kanyarban jártuk meg az árkot. Végig az eget láttam, de valahogy kiugrottunk az útra.


Ezek a dobálós, levágós igazi ralipályák nem fekszenek a Brutál Turbónak, ez az autónk inkább jó minőségű hegyi pályára való, de legalább most ilyen tapasztalattal is gazdagodtunk.


A Mecsek Ralin az Mk I-es Ford Escorttal szeretnénk rajthoz állni, hogy az Eb-mezőnyben is megmérettessük magunkat.


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

További képek a versenyről: Kattints ide!

Nehéz verseny volt, az idén talán a legnehezebb. A célban mégis fülig ért Bútor Róbert és Tagai Róbert szája, hiszen végre minden klappolt, hiszen végre ott pezsgőzhettek a dobogón. A Budapest-rali küzdelmei egy nap alatt lezajlottak – a Műjégpályán megtartott pénteki prológon nem mértek időt – a mezőny háromszor három gyorsasági szakaszt teljesített, s az első kettő, a két pilisi vadonatúj volt mindenki számára. Ráadásul egyik sem volt könnyű falat, de éppen ez adta a viadal sava-borsát.


„Nehéz verseny volt, mégis sokkal kevésbé fáradtam el, mint azokon a futamokon, amelyeken üldözött minket a balszerencse – mondta a Peugeot 207 Super2000-essel versenyző Bútor. – Az autó tökéletesen működött, s nekünk is úgy kellett már a sikerélmény, mint egy falat kenyér. Most minden stimmelt, s végre felállhattunk a dobogóra. Nagyon boldogok vagyunk a harmadik hely miatt, s reméljük, ezt a mostani formánkat át tudjuk menteni a Mecsek-ralira is.”

Bútor egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ennek köszönhetően végzett harmadikként – előtte mindössze két World Rally Car ért célba.

„Minden körben egyre bátrabbak voltunk, mindig faragtunk néhány másodpercet az előző körhöz képest. Nem vállaltunk fölösleges kockázatot, mégis volt néhány kalandunk: az egyik lassítónál hozzáértünk a belső gumihoz, és két kerékre álltunk. Aztán a második kör első gyorsaságiján hatodik sebességi fokozatban érkeztünk egy derékszögű kanyarhoz, és minimálisra sikerült a fékút. Annyira, hogy Robival meg is állapítottuk: ennél rövidebb már nemigen lehetett volna” – mondta Bútor, aki azt is hozzátette, végig nagyon jó hangulat uralkodott az autóban.

Ennyit jelent, ha egy verseny végre lezajlik különösebb gondok nélkül... Az eredmény pedig: ünneplés impozáns környezetben, a szentendrei Duna-korzón, ahol nem csupán a céldobogót állították fel, hanem egész nap ott vendégeskedett a komplett mezőny, hiszen ott jelölték ki a szervizparkot is. Csodás helyszín egy ilyen szép ünnepre.


Taxi4 Budapest-rali, az ob 5. futama

Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Ford Focus WRC) 57:28.7, 2. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Citroën C4 WRC) 2:10.7 perc hátrány, 3. Bútor, Tagai R. (TBR Racing, Peugeot 207 S2000) 2:39.3 p h.

Az ob állása (nem hivatalos): 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás 91 pont, 2. Herczig, Bacigal (Škoda Rallye Team Hungary, Škoda Fabia S2000) 82, 3. Turán, Zsiros 50, …5. Bútor, Tagai 41

További képek a versenyről: Kattints ide!

A Turán Frigyes - Zsiros Gábor kettős nyerte a Budapest Rallye-t

 

Egyedülállóan minden gyorsasági szakaszon győzött a Twist Turán Motorsport

 

"Fantasztikus nap volt!" - nevetett Turán Frigyes a célba érkezést követően. Minden oka meg is volt az örömre, hiszen navigátorával, Zsiros Gáborral meggyőző fölénnyel, több mint 2 perc 10 másodperccel autóztak a mezőny élén a Hankook abroncsokon guruló Ford Focus WRC-vel.

 

"Nagyon boldog vagyok, az összes szakaszt megnyertük! Remekül tejesített a csapat, az autó és a Hankook versenyabroncsok is. Amikor kellett, akkor tudtunk okosan autózni, amikor arra volt szükség, akkor pedig siettünk. Minden összejött! A második szakaszon volt egy melegebb helyzet,  leestünk az útról, de szerencsére tudtuk folytatni a versenyt, csak időt vesztettünk. Ezek után már semmi gondunk nem volt, sőt állítottunk az autón, így sokkal stabilabb lett, és sikerült egyre jobb időket menni. Nagyon boldog vagyok, szeretném megköszönni a támogatóinknak, hogy mellettünk állnak. Fantasztikus verseny volt!" - mondta a győztes pilóta.

 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor 57 perc 28 másodperc alatt teljesítette a Budapest Rallye 9 gyorsasági szakaszát a Ford Focus WRC-vel. Átlagsebességük 127 km/h volt.


Forrás: Just Creative

Köszönjük a Támogatóinknak!

További képek a versenyről: Kattints ide!

 

A Magyarország Országos Rallye Bajnokság mezőnyében holnap ismét felbőgnek a motorok. És ezúttal nem is akárhol, hanem egyenesen Budapest egyik leggyönyörűbb történelmi környezetében, a Városliget kapujaként is emlegetett Városligeti Műjégpályán.


Néhány hete, amikor a megerősítésre került a hír:

7 év után ismét megrendezésre kerül a Budapest Rallye,

a sportrajongók, és a rallye mezőnye egy emberként ünnepelt.

A SKODA Rally Team Hungaria navigátorát, Igor Bacigált is megkérdeztük, milyen reményekkel vágnak neki a versenynek?

Nagyon boldogok vagyunk, és szinte gyermeki lelkesedéssel tölt el bennünket, hogy sikerült elérni, ennyi év kihagyás után ismét megrendezésre kerül a Budapest Rallye. Azt gondolom, mind a főváros, mind sportágunk számára jelentős előnyökkel járhat a futam lebonyolítása. Bár magából a versengésből Budapest polgárai csupán a péntek esti prológon kaphatnak egy kis ízelítőt, az viszont reményeink szerint mindenkit kárpótol majd azért a kis bosszúságért, amit a péntek délutáni dugóban kell majd elviselniük, hogy a gyönyörű helyszínre érkezhessenek. A rendezők ugyanis egy csavart tettek a prológ értékelésébe, és egy nézőcsalogató ötlettel álltak elő. Úgy döntöttek, hogy a prológon fordított rajtsorrendben elrajtoló versenyautóknak nem a gyorsaságát, hanem a látványos autózását fogják értékelni. Érdekes megoldásokra számíthatunk tehát J.

Ezt követően a mezőny szombat reggel 7 órakor fog elrajtolni Szentendréről.

Csapatunk, a SKODA Rally Team Hungaria a tegnapi napon lebonyolította szokásos futam előtti tesztjét, ami hosszúra, de jól sikerült, és ahol úgy gondolom mérnökünk segítségével sikerült megfelelően beállítanunk a versenyautót.

Ezek után ma, és holnap már csak a pályák felírására kell koncentrálunk, hiszen a versenykiírás szerint a 3 feldolgozásra váró pályából 2 a mezőny számára teljesen ismeretlen. A futamon való jó eredményünk elérése érdekében pedig nagyon fontosnak tartom, hogy az autó beállításai mellett, jó itinerünk is legyen.

Összefoglalva annyit mondanék, hogy az új helyszínek, és az új pályák, új reményekkel töltenek el bennünket, ezért óriási lelkesedéssel várjuk a versenyt.

Péntek este találkozunk!

További képek a versenyről: Kattints ide!

Öt pont előny birtokában, technikai szempontból teljesen felkészülve és sikerre éhesen várják a fővárosi folytatást. Kazár Miki és Szőke Tomi a szerdai teszt után, csütörtökön bejárta a Budapest Rally szakaszait, igyekeztek a lehető legjobban ráhangolódni a szombati gyorsokra. A bajnokság szempontjából élesedik a küzdelem. Minden egyes megszerzett vagy netán elhullajtott pontnak komoly jelenőssége van. Miki és Tom ezért semmit nem bízott a véletlenre. A Citroen Xsara WRC-hez minden lehetséges alkatrész a rendelkezésükre áll, sőt az olasz csapat ezúttal két versenyautót szállított Magyarországra. A hangulat remek, úgyhogy jöhet az idei ötödik felvonás.


- Komoly lesz és rendkívül kemény - foglalta össze tömören a rájuk váró feladatokat a pályabejárás után Kazár Miki. - Nagyon észnél kell lenni az elejétől a végéig. Ezeken a gyorsokon tényleg nem lehet hibázni, mert könnyen rá lehet fázni. Egy nap alatt 120 versenykilométer vár ránk, amit ugyan meg lehet oldani, de hatalmas koncentrációt igényel tőlem, Tomitól és a csapat valamennyi tagjától. Pörgős lesz a program ez tény. Jobb, mintha órákat üldögélnénk a szervizparkban. Most szombaton megyünk, tesszük a dolgunkat, lesz, ami lesz. Precíz itinert készítettünk, mert elengedhetetlen a jó szerepléshez az idei Budapest Rallyn. Optimistán, bizakodva várjuk a hétvégét, szeretnénk egy lépéssel közelebb kerülni a bajnoki címhez.

Kassa után a fővárosi futamon is az ismeretlen jutott osztályrészül Szőke Tominak. Egymás után a második olyan verseny következik, amit Kazár Miki navigátora egyáltalán nem ismer. Igaz, most a többiek sem forgatták rongyosra a sok évvel ezelőtti itinert, ami ebből a szempontból kiegyenlíti az erőviszonyokat.

- Borzasztóan gyorsak a pályák, rendkívül magas lesz az átlagsebesség - fogalmazott Szőke Tomi. - Az olasz csapat és a francia mérnök is kicsit meglepődött ezen, de alkalmazkodnunk kell a körülményekhez. Valóban két WRC-t kaptunk erre a hétvégére, de azzal a Citroen Xsaraval indulunk, amelyiket a korábbi aszfaltos futamokon is használtunk. Örülök, hogy az RSB és a versenyzők között javul a kommunikáció, az elmúlt napokban sok hasznos információt kaptunk. Az viszont elkeserít, hogy Budapesten mennyire nincs promótálva a bajnokság ötödik állomása. Egyetlen óriásplakátot nem láttam, egyetlen rádió spot nem hangzott el, amit a közönség megszólítása szempontjából nagyon sajnálok. Akik eddig eljártak a versenyekre, azok nyilván tudják, hogy hol és mi lesz, de most sok olyan érdeklődőt is ki lehetett volna csábítani a prológra vagy a pályák szélére, akik eddig esetleg csak a tv-ben találkoztak ezzel a sportággal. Remélem ebben a jövőben lesz változás, mert a mai világban csak így lehet eljuttatni magunkat az emberekhez.

 

Pénteken 17.30-tól a Vajdahunyad Vára elől rajtol a mezőny, fél órával ezután pedig a Városligeti Műjégpályán kezdődik a prológ. A rendezők a teljesített időt nem fogják mérni, de a leglátványosabban autózó kettőst jutalmazni fogják. Mikinek és Tominak nyilván nem az a célja, hogy ezt a különdíjat elhódítsa, sokkal jobban vágynak újabb 25 bajnoki pontra.

- Nyilván ez lenne az ideális, és így is indulunk neki a szombatnak - folytatta Kazár Miki. - Két versennyel a szezon vége előtt azonban már helye van a taktikának is. Az első körben meglátjuk, hogy mire vagyunk képesek, a folytatásban pedig ennek szellemében fogunk versenyezni. Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogyha egy szemernyi esélyünk is lesz a győzelemre, akkor azt igyekszünk megragadni. Legutóbb Miskolcon pezsgőztünk a dobogó legtetején, most már szeretnénk ismét átélni ezt az érzést.

 

Az ORB állása négy futam után:

  1. Kazár Miklós, Szőke Tamás                      (Citroen Xsara WRC)     73 pont
  2. Herczig Norbert, Bacigal Igor                  (Skoda Fabia S2000)               68
  3. Botka Dávid, Mihalik Péter                      (Mitsubishi Lancer EVO IX)       44
  4. Bútor Róbert, Tóth Imre                             (Peugeot 207 S2000)          27
  5. Balogh János, Holczer Dániel                 (Mitsubishi Lancer EVO IX)        26
  6. Turán Frigyes, Zsíros Gábor                      (Ford Focus WRC)                 25
 

A Budapest Rally programja:

Október 4. (péntek):

Rajtceremónia, Vajdahunyad Vára, 17.30

Prológ, Városligeti Műjégpálya, 18.00

(a prológon nem történik időmérés)

Október 5. (szombat):

Gyorsasági szakaszok:

GY1 - Skanzen - Visegrád, 7.43

GY2 - Pilismarót - Dobogókő út, 8.28

GY3 - Lábatlan - Bajna, 9.32

GY4 - Skanzen - Visegrád/2, 12.01

GY5 - Pilismarót - Dobogókői út/2, 12.43

GY6 - Lábatlan - Bajna/2, 13.43

GY7 - Skanzen - Visegrád/3, 16.15

GY8 - Pilismarót - Dobogókői út/3, 16.57

GY9 - Skanzen - Visegrád/4, 17.57

Ünnepélyes díjkiosztó, Szentendre, 18.47.

 

 


6. oldal / 42

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top