• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Wirtmann: Boldog második hely

Textura Sport Club – Budapest Rali

 

Ritka alkalom, hogy valaki a második helyezéssel is boldog legyen. Wirtmann Ferenccel és Barna Györggyel mégis ez történt a Budapest Ralin, ahol a Ford Escort Brutál Turbóval szoros csatában, 7,4 másodperc hátránnyal szorultak le a historic abszolút és a replica csoport második helyére. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott párost egy olyan versenyző győzte le, aki Wirtmannt tekinti egyik példaképének, és aki többek között miatta kezdett el raliversenyre járni. Ez pedig Wirtmann szerint felér egy győzelemmel.


„Nagyon szoros versenyt vívtunk Váradi Gyurival, aki végül 7,4 másodperccel vert meg minket. Az utolsó gyorsasági után odamentem hozzá gratulálni, teljesen meg volt hatódva, és mondta, hogy mekkora dolog volt ellenünk versenyezni, hiszen annak idején többek között miattunk járt raliversenyre. Ez nekem felért egy győzelemmel” – mondta mosolyogva Wirtmann. „A pályán minden megtettünk, hogy legyőzzük Váradit, de nagyon örülök, hogy megszerezte pályafutása első győzelmét. Csupa szív fiú, és neki is pont ugyanolyan sok munkája van a Mercijében, mint nekünk a Brutál Turbóban. Szerintem nagyon értékes versenyzővel gazdagodott a historic mezőnye.


A verseny nagyon jó volt, igazi ralipályákkal, amiken nagyon meg kellett küzdeni az Escorttal, de minden pillanatát élveztem. Azt nem mondhatom, hogy karcmentesen hoztuk célba az autót, mert a rajtceremónia előtt a Vajdahunyad vára előtt nem láttam egy oszlopot és a bal első sárvédőt megkarcoltam. Nem volt nagy a sérülés, de nekem fájt, hogy így tönkretettem az autót.


A lábatlani gyorsaságin volt egy meleg pillanatunk, amikor túl nagy tempóban ugrattam el, a földet éréskor összezárt a rugó és feldobta az autó hátulját. Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy úton tudtunk maradni. Egy másik alkalommal pedig egy kihordásos kanyarban jártuk meg az árkot. Végig az eget láttam, de valahogy kiugrottunk az útra.


Ezek a dobálós, levágós igazi ralipályák nem fekszenek a Brutál Turbónak, ez az autónk inkább jó minőségű hegyi pályára való, de legalább most ilyen tapasztalattal is gazdagodtunk.


A Mecsek Ralin az Mk I-es Ford Escorttal szeretnénk rajthoz állni, hogy az Eb-mezőnyben is megmérettessük magunkat.


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

További képek a versenyről: Kattints ide!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top