Közzé tették a 40. Kassa Rallye nevezési listáját. 137 páros áll majd rajthoz a nemzetközinek mondható mezőnyben. 


pdf Nevezési lista - CEZ, MSR, ORB

pdf Nevezési lista - Rallye2

pdf Nevezési lista - Szlovák Rally Kupa

pdf Entry List - Team´s classificatio

Szeptember első hétvégéjén kerül megrendezésre kelet Szlovákián az utolsó előtti Szlovák Bajnokság versenye a 2014-es rally szezonba. Azonban ez lesz a jubileumi 40-ik Kassa Rally.



Az Auto Klub Košice szervezői ez éven is egyesültek a Laroco Motorsport Egyesülettel, hogy a versenyzőknek és a rally rajongóknak megrendezzék a 40ik Kassa Rallyt már 2014 szeptember 05-07-én. A verseny nemzeti rendezvény  megengedett külföldi részvétellel, és beletartozik a FIA Közép Európai Zóna-ba, a Szlovák Rally Bajnokságba, Magyar Rally Bajnokságba és a Rally 2-be is, a Szlovák Rally Pohárba és a Rally Iskolába egyaránt. A nagy bajnokságokba nevezett versenyzők 11 gyorsasági szakaszra készülhetnek, amelyek 2 napra vannak szétosztva, és összesen 141,5km hosszúak, ami körülbelül a 30%-a az egész távnak. Érdekességnek számít, hogy ez éven két városi gyorsasági szakasz lesz, ami ritkán fordul elő. 



A szervezési oldalról minden marad a régi. Az igazgatóság ismét a Hotel Yasmin-ba lesz a Tyršovo nábrežie-n, ahol már csütörtök déltől lehetlesz a versenyzőknek regisztrálni a pályabejárásra és az adminisztrációs átvételre. A gépátvételre pénteken szept.5-én kerül sor a Moris Slovakia-ba az Alejova utcán, és a szerviz park ismét ahogy múlt éven is a Malinovského kaszárnyákba lesz a Moyzesova utcán. Meg kell említenünk hogy idén előszor látjuk majd a Magyar Rallye2-es mezőnyt, amely szervizparkja az amfiteáter alatt lesz a Festivalovo námestie helyszínen. A Rallye2-nek rövidebb lesz a programja, szombaton az átvételek, és vasárnap a verseny. 
A verseny startja a többi versenyzőnek szombaton lesz délbe a Fő utcán, ahol majd vasárnap délután 3 óra körül láthatjuk majd a célba érkezőket is. 

Minden további információt a versenykiírásban lehet megtalálni, amit az oficiális honlapról lehet letölteni, www.rallye.sk. A www.prihlska-sams.sk oldalon már fut a jelentkezés. A jelentkezési határidő 2014. Augusztus 25.

40. Kassa Rally Sajtó Iroda

www.rallye.sk



Viccelődtek. Ahogy mindig. Mert ezek a fiúk jól érzik magukat egymás társaságában. És bár ezúttal a magyar világkupa-futam, a HunGarian Baja sajtótájékoztatójára vártak, ez nem befolyásolta őket abban, hogy megosszák egymással a legfrissebb híreket. Hogy ki váltott autót vagy motort, hogy ki mit újított az utóbbi hetekben, hónapokban, mióta nem találkoztak. 
Aztán elkezdődött a sajtótájékoztató, és mindenki vázolta a terveit a hétvégére.


Nasser Al-Attiyah (Toyota Hilux): – A HunGarian Bajáról nagyon jó emlékeim vannak: 2008-ban nyertem itt, és már akkor is tapasztaltam, mennyire szeretik itt az emberek a motorsportot. Csütörtökön is, a lőtéren sokan jöttek oda, az akkori képeket aláíratni. Többek között ezért, miattuk is jöttem vissza, és hogy kipróbáljam a Toyotát, mert hamarosan meg kell hoznom a döntést, hogy milyen autóval indulok a Dakaron. A magyar verseny nem könnyű, gyakran esik az eső – mint csütörtökön is –, így nehéz megfelelő gumit választani. 


Vlagyimir Vasziljev (Mini All4): – Legutóbb, amikor itt voltam, technikai gondokkal küszködtem, remélem ezek most elkerülnek és gyarapíthatom a pontjaim számát, ez nagyon fontos, hiszen vezetünk a világkupa összetett pontversenyében. Sokakkal ellentétben nekünk nem ez az utolsó versenyünk a Dakar előtt, indulunk Lengyelországban és Marokkóban is, aztán majd meglátjuk, szükség lesz-e rá, hogy a Portalegrén is rajtoljunk. 


Ales Loprais (Tatra): Nagyon jó emlékeim vannak erről a versenyről, kevés olyan hely van Európában, ahol kamionnal is jót lehet versenyezni – ez az egyik közülük. A versenygépünk új motort kapott a verseny előtt, szóval tesztelni szeretném. 


Alessandro Rouso (Yamaha): Legutóbb Spanyolországban rengeteg gondom volt a motorral, tönkrement a kipufogóm, ezért három kilométeren keresztül tolnom kellett. Remélem, az efféle problémák elkerülnek – már csak azért is, mert öt ponttal vezetek a világkupában, ami abszolút nem sok. 


Alex Zanotti (TM DKR): Tavaly nyertem itt és a világkupa-sorozatban is, tavalyelőtt pedig második lettem – szóval szeretem a magyar pályákat. Remélem, az idén is jól sikerül majd számomra a verseny.

 
Fekete Antal (Toyota Hilux): Komolyan vesszük a versenyt, hiszen háromszoros szorzóval számít a magyar bajnoki értékelésbe. Szerencsére Nasser (Al-Attiyah) is Toyotával indult, megpróbáljuk ellesni az apró praktikákat, amellyel a nyomába eredhetünk. 


Somfai Mátyás (E-ATV): Teszteltünk, de ezúttal nem a motort, hanem a vállamat, hogy a lapockatörés után jól működik-e, de szerencsére nem volt semmi gond vele. Mivel három hónapot kihagytam, a pontverseny számomra nem érdekes, azért indulok, hogy jól érezzem magam, hogy visszarázódjak és hogy a lehető legjobb helyezést érjem el. 


Kovács Miklós (Scania): Szeretnék csatázni Alessel (Loprais), ha a technika is adott lesz, és minden úgy alakul, ahogy terveztük, akkor sikerülhet is.

 

 

Good atmosphere at the press conference

They were joking. As always. Because these guys are having fun in the company of each other. And even though this time were waiting for the Hungarian World Cup Race, the HunGaria Baja’s press conference, this did not affect their ability to share the latest news. Who has changed their car or motorbike, what they innovated in the past weeks and months, ever since they met.
Then began the press conference, and everyone has outlined his plans for the weekend.


Nasser Al-Attiyah (Toyota Hilux): I have great memories about HunGarian Baja: in 2008 I won here, and have noticed even back than how much the people from here love motorsport. On Thursday, at the test on the military area, many people came there to sign my former pictures to them. I came back for them as well, and to try the Toyota, because soon I have to bring the decision as to what car to go to the Dakar. The Hungarian competition is very difficult, often it rains – on Thursday as well – so it is difficult to choose an appropriate tyre.


Vladimir Vasilyev (Mini All4): Last time I was here, I struggled with technical problems, I hope I can avoid them this time and can increase my number of my points, what is very important, as we are in lead in the World Cup overall. Unlike many of us this is not the last race before the Dakar, we are going to Poland and also to Morocco, and then will see whether it will be necessary to go to Portalegre too.


Ales Loprais (Tatra): I have very good memories from this race, there are only few places in Europe where trucks can compete without problems – this is one of them. Our truck got a new engine before the race, so I would like to test it.


Alessandro Rouso (Yamaha): In Spain I recently had a lot of trouble with the bike, the exhaust has ruined, so I had to push it over three kilometers by walk. I hope we can avoid such problems this time-moreover because I am with five points ahead in the World Cup, which is absolutely not much.


Alex Zanotti (TM DKR): Last year I won here and the World Cup series as well, and I finished second the year before – so I like the Hungarian stages. I hope this year I will also be able to race well.


Antal Fekete (Toyota Hilux): We are serious about the competition as is a triple point multiplier in the hungarian championship. Fortunately, Nasser (Al-Attiyah) also started with Toyota, we try to learn the litle tricks from him, and follow him closely.


Somfai Mátyás (E-ATV): We have tested, but this time it is not the bike but my shoulder after that back injury, it works well, but we had no problem with it. Since I missed three months, the race points are not interesting to me, I'm going to have fun, to get back into the game and to achieve the best possible results.


Miklós Kovács (Scania): I want to battle Ales (Loprais), if the technique will be given, and everything goes as planned, we could succeed.

Elérhető a Baranya Kupa 2014 nevezési listája.



Letöltés: Kattints IDE!

Megtekintés:

Tájékoztató a tesztről:


(korábbi Baranya Kupa képekért kattints a nagy képre)

A Nyírség Rali elmarad! Szeptemberben kerül bepótolásra a Salgó Rali, valamint októberben debütál a Pilisvörösvár Rali!


AMTOSZ Közlemény – 2014.07.30.

AMTOSZ-RTE rendezvények:

- A 2014-es versenynaptárunk a következő pontokban módosul!:

2014. szeptember 20-21.-én Salgótarján Rali
/ Naturali (Rali-Túra) és Power-Sprint /

2014. október 25-26.-án Pilisvörösvár Rali
/ Naturali (Rali-Túra) és Power-Sprint /
Az augusztusi Nyírség ralit a rendező anyagi okokra hivatkozva lemondta.

A rendezvényeket az RTE regisztrálja az MNASZ felé.

 

Sporttársi Üdvözlettel:  Mészáros Iván
Sk.
AMTOSZ. Elnöke

2014. július 30.

A Mátra kanyargós szerpentinjei adtak teret már az ORB, az RTE illetve a Sprint mezőnyének is egyaránt. Három év kihagyás után sokak örömére a Speed Rally Team-nek sikerül újra egy remekbeszabott versenyt rendeznie a  Mátrában a LiveWire Energy főtámogatásával. A versenyzők között akad olyan, aki rendszeresen koptatta már a gumikat ezen az aszfaltszakaszon és van, aki csak videókból ismeri a pályát. Úgy gondolom ettől lesz a rali látványban és meglepetésekben gazdag.

 

A technikás és gyors, egyben látványos részekben bővelkedő Mátrakeresztes – Mátraszentimre szakaszon a rendezőnek, Fodor Krisztiánnak 2011-ben tavasszal és ősszel is meg kellett rendeznie a sprint versenyt a nagy érdeklődésre valótekintettel.

Az áttekintő térképen látható a pálya teljes nyomvonala.


Mi is a LiveWire Energy?

LiveWire Energy rágócukor azonnali, hosszantartó és egészséges energiát ad – pontosan annyit, amennyire a testednek szüksége van. Kizárólag olyan összetevőket tartalmaz, ami szükségszerű a mindennapi őrületes életvitelhez – energiát és vitaminokat. A LiveWire Energy több sportágban megmutatja magát. Otthon van az autósportban, küzdősportban, testépítésben, wakeboardban és snowboardban is.

Az előnevezői listát tekintve, raliautók és géposztályok színes repertoárja fogja magát megmutatni a 2014. Július 19-20-ai hétvégén. A közel 80 versenyzőpáros között pályára lép a Livewire Racing Team színeiben, Erdélyi György - Dredán György kettős Lada 2107-el, Ferjáncz András - Földi Niki Honda Civic Type-R-el.

 

A látványról gondoskodik a közel 40 Lada, több mint 10 BMW, Mitsubishi, Subaru, Honda, Suzuki, Trabant stb.

A verseny egészében aszfaltos pályán zajlik, 4 gyorsasági szakaszon, összesen 37.4 km össztávon. Július 19-én szombaton az itiner kiadásával, adminisztratív illetve technikai gépátvétellel, majd pályabejárással veszi kezdetét. Ezt követően kötelező versenyzői eligazítás keretein belül a verseny rendezője felvázolja a megmérettetés főbb instrukcióit. Kapcsolódó rendezvényként szombaton 19 órai kezdettel Dübörgés Hétvége névre hallgató amatőr rock együttesek találkozója lesz a mátraszentimrei futballpályán.

Vasárnap reggel felbőgnek a motorok Mátrakeresztesen. Biztonsági okok miatt a verseny az SRT többi rendezésétől eltérően csak felfelé zajlik, ahogyan ezen a szakaszon már megszokott. A Mátraszentimrei Stop-tól a Safety Car felvezetésével jutnak el újra a versenyzők a lezárt szakaszon a Rajtba, ami szintén egy látványos momentuma a rendezvénynek.


A 2014-es évre jellemzően a Mátra RS sem maradhat ki a SportKlub csatorna közkedvelt műsorából a PowerTech magazinból. A hétvégén is érkezik a stáb három tagja a Mátrakeresztes Mátraszentimre szakaszra, az interjúkkal tűzdelt összefoglaló videó anyaggyűjtésére. Természetesen vasárnap a verseny teljes ideje alatt folyamatosan követhetitek a pályán történő eseményeket, illetve olvashatjátok a gyorsasági végén készített villáminterjúkat a Rallylive-on.



Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2014
(MARB 2014) 11. Futama
Északi régió 4. futama

Mátrakeresztes - Mátraszentimre közötti gyorsasági szakasz áttekintő térképe.


 

(Nagyobb mérethez kattints a képre)


Hivatalos honlap: csapassunk.hu

 

Képek a korábbi Mátra Rally Sprintől: (kattints a képre a galéria eléréséhez)

A Sporttanács közleménye


Az MNASZ Sporttanács 2014. július 7.-én az alábbi elektronikus határozatokat hozta.


114/2014/E Sporttanácsi határozat 2014.07.07
A Sporttanács a Marco Racing Kft levelét megkapva, javasolja az RSB-nek, mint illetékes testületnek, hogy a hétvégén tartandó Veszprém rallye idején szondáztassa meg a nevező egyesületeket és versenyzőket, hogy a Budapest rallye esetleges elmaradása esetén hogyan lenne számukra elfogadható az előzetesen tervezett 6 verseny biztosítása. Egyben a Sporttanács javasolja az RSB-nek, hogy a Baranya Kupa versenykiírásának az eredeti időponthoz képest egy héttel későbbi megjelenéséhez járuljon hozzá.

Fenti határozatot a Sporttanács 3 igen szavazattal elfogadta.



Szabó László
Sporttanács vezetője

 


Eredeti dokumentum: Itt érhető el! www.mnasz.hu


A teljes 2013 Budapest Rallye album, a nagy képre kattintva érhető el!

Elérhető az útvonallap és a térképek. 

Információk a versenyről:


ORB:


Rallye2:


Térképek:


Hivatalos honlap: www.veszpremrallye.net

Elérkezett a várva várt pillanat, újra rajtol a sprint mezőnye Mátrában, mégpedig a MARB Északi régiójának 4. futamán, a LiveWire Mátra RS-en.

A már ismert Mátrakeresztes - Mátraszentimre közötti aszfaltot koptatják a versenygépek július 20-án vasárnap.

Várjuk jelentkezéseteket!

A nevezési lapot és kiírást a további információkkal a bővebben alatt találjátok!


Hivatalos honlap: csapassunk.hu

Képek a korábbi Mátra Rally Sprintől: (kattints a képre a galéria eléréséhez) 

5. oldal / 10

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top