MARB 2016 - Északi Régió / Grepton CERED Rallye Sprint az Inventiva kupákért / Fotó: Csatlós Norbert
Ifjú titánok táborát és a Speed Rally Team csapatát erősítő versenyzővel, Ifj. Pothánszky László-val beszéltem.
Hogyan alakul számodra a MARB szezon kezdete?
Sajnos a 2015-ös szezon végéhez közeledve a Márianosztrai futam alkalmával sikerült egy jelentősebb anyagi kárt okoznom a Suzukiban. Úgyhogy a szezonra való felkészülés magával a sérülés helyreállításával telt, ami az autó fejlesztésére szánt összeg jelentős részét el is vitte, így a mai nappal összeállt az autónk a 2016-os szezonra, de a tavalyi technika van benne. 2 db fejvédős homológ ülést azért a biztonságunkra tekintettel beletettünk, bár a régi is még elfogadott lett volna.
Cered, maga a verseny és az újabb szezon milyen érzéseket vált ki belőled?
Megvallva az igazat, már régen megjöttek az első elvonási tünetek. Nagyon vártam, hogy már kész legyen az autónk, és hogy induljon a szezon. Folyamatosan kattog az agyam magán a versenyen és mindeddig az autón is, tegnap és tegnap előtt fel-felébredtem éjszaka. De ma már biztosan nyugodt lesz az álmom, mert az autó verseny kész és vár a lehető legjobb pálya, Cered! Tetszenek az új kupák, amiket kialakítottak, végre van a fronthajtású autóknak is kupája, illetve a Suzukiknak. Jó dolognak tartom, hogy az "A" és "N" - kupákban "E" jelű abroncsokkal lehet rajthoz állni, csak sajnos ezekben nagyon kevés autó van itt Északon.
Új navigátorod van, ha jól látom az előnevezésekből. Avass be.
Apa Belgiumban dolgozik a verseny idején sajnos, alkalmi navigátorom Holecz Laci lesz a Ceredi verseny idején. Laci már többször helytállt testvére Krisztián autójában is többek közt, így bizakodva várom a közös versenyzést. Ha jól megy minden, elképzelhetőnek tartom azt is, hogy amikor édesapám nem tud jönni, ismét közösen megyünk Lacival. Legyünk túl az első versenyen :)
Ha már a kocsi kész, a fix és az alkalmi navigátor is megvan, már csak egy kérdés jöhet. Mik az idei tervek, hol láthatunk benneteket?
A Grepton Cered Rallye után a lehető legtöbb Északi MARB versenyen szeretnék elindulni a Swifttel. Ha minden jól megy, év közben még néhány kis fejlesztés is bele fog férni.
Köszönöm a riportot
A versenyzőpáros Partnerei:
Jász és Jász Kft., Thispoint Kft., Szolnok Tej Kft., Szolnok Tej kereskedőház, Pet-Pack Kft., Susánszky és Társa végrehajtó Iroda, Fémtiszta Kft., Dr. Marcus, Strapa- Pack Kft., Floortech Kft.
Előnevezési lista PDF
(a 2016. március 11‐ig beérkezett nevezések alapján)
A123 Teszt Rallye Sprint az RRC Kupáért
2016.03.12 Rallye Sprint Kupa |
||||||
s.sz. | versenyző 1 | versenyző 2 | nevező | autó | kategória | kupa |
1 | Leipold Arnold | Tóth János | Marco Racing Team Kft | Lada VFTS | SC | – |
2 | Bonyai Balázs | Pankasz Zsolt | Bonyai Balázs | Lada 21013 | E | – |
3 | Kishonti Márkó | Krähling Roland | Kishonti Márkó | Lada VFTS | E | – |
4 | László Zoltán | László Leticia | Marco Racing Team Kft / A123 Kft | E | – | |
5 | Apkó Dániel | Budai László | Apkó Dániel | Lada 2105 | 5 | P |
6 | Burján Balázs | Kovács Goda Balázs | Burján Balázs | Lada VFTS | 5 | |
7 | Gubinczki Zsolt | Szabó Bence | Gubinczki Zsolt | Lada VFTS | 5 | |
8 | Hollósi Endre | Doleschall István | Full Auto SE | Lada VFTS | 5 | P |
9 | Horváth Attila | Horváth Attila | Lada VFTS | 5 | ||
10 | Kaveczki Jenő | Nagy Péter | Sopianae Technikai SE | VW Golf II. | 5 | |
11 | Matyikó Zoltán | Matyikó Tamás | Matyikó Zoltán | Lada VFTS | 5 | |
12 | Mészáros Zsolt | Bölcsföldi Dénes | Mészáros Zsolt | BMW | 5 | |
13 | Pataki Zsolt | Kálmánczi Balázs | Ke‐Ke Racing Team | Lada VFTS | 5 | |
14 | Péter Ádám | Alkusz Miklós | Big Push Kft | Peugeot 306 | 5 | |
15 | Tiegelmann József | Molnár Géza | Tiegelmann József | Peugeot 205 GTI | 5 | F2, P3 |
16 | Bolya Tamás | Matolcsi Máté | Bolya Tamás | Opel Corsa | 4 | N1 |
17 | Csányi Botond | Wesz Viktória | Kalti Motorsport | Peugeot 106 S16 | 4 | |
18 | Cséplő Balázs | Hoffmann Zsolt | Cséplő Balázs | Peugeot 106 | 4 | F2 |
19 | Csimadia Péter | Somoghy Attila | Csimadia Péter | Lada 21074 | 4 | A |
20 | Ébert Krisztián | Szabó Zoltán | Kalti Motorsport | Opel Corsa GSI | 4 | |
21 | Édelmann József | Édelmann Szófia | Sopiane Truck Service | Lada 2107 | 4 | A |
22 | Fóti Péter | Abai Gábor | Ke‐Ke Racing Team | Lada 2101S | 4 | |
23 | Geng Bence | Geng Ferenc | Vad‐Hajtás ASE | Opel Corsa | 4 | A2 |
24 | Giedl Tamás | Barabás Olivér | Giedl Tamás | Citroen Saxo VTS | 4 | N2 |
25 | Györkő Gábor | Blaskovics Róbert | Györkő Gábor | Lada 21013 | 4 | A |
26 | Hoffer Géza | Tóth Zoltán | Hoffer Géza | Suzuki Ignis | 4 | |
27 | Hullmann Gábor | Rábel Levente | Praktistar Kft | Lada VFTS | 4 | |
28 | ifj. Balázs Gábor | Balázs Gábor | Marco Racing Team Kft | Lada 2107 | 4 | |
29 | Ikotics Mátyás | Trábert Péter | F&F Menedzsment Kft | Lada 2101 | 4 | A |
30 | Kiss Roland | Haraszti Zsolt | MR Racing | Lada 2105 | 4 | P |
31 | Kovács Balázs | Van Aaken Theo | Jakab‐hegyi ASE | Lada 2105 | 4 | |
32 | Kovács Roland | Späth Szabolcs | Ke‐Ke Racing Team | Lada 2105 | 4 | A |
33 | Molnár Zoltán | Molnár György | Molnár Zoltán | Lada 21074 | 4 | |
34 | Oláh Balázs | Góczán Enikő | Oláh Balázs | Lada 2107 | 4 | |
35 | Oroszi Zsolt | Seres József | Oroszi Zsolt | Peugeot 106 S16 | 4 | P2 |
36 | Schwab Roland | Simon Dániel | Schwab Roland | Lada 2105 | 4 | |
37 | Szabó Szilárd | Ke‐Ke Racing Team | Lada 2105 | 4 | ||
38 | Tóth Balázs | Tóth Balázs | Lada 2105 | 4 | ||
39 | Várkonyi Márk | Várkonyi István | Várkonyi Márk | Lada 2107 | 4 | P |
40 | Vojtek Gábor | Fehér Kata | Lajtai Rallye Team | Lada VFTS | 4 | P |
41 | Zákányi János | Schwalm Benjamin | Kalti Motorsport | Lada 2101 | 4 | A |
42 | Alföldi Róbert | Török Ádám | Sopianae Technikai SE | Skoda Favorit | 3 | |
43 | Faragó Benjámin | Szauer Tamás | Faragó Benjámin | Suzuki Swift | 3 | N1 |
44 | Gráber Attila | ifj. Gráber Attila | Kalti Motorsport | Suzuki Swift GTI | 3 | |
45 | ifj. Lakatos Tibor | Lakatos Attila | Sopianae Technikai SE | Skoda 110 Rallye | 3 | |
46 | ifj. Vojtek Gábor | Molnár Zsolt | Lajtai Rallye Team | Lada 2107 | 3 | Lada, P1 |
47 | Kaltenecker Ádám | Fodor Ádfám | Ranga Motorsport | Opel Corsa | 3 | P |
48 | Koltai Tibor | Varga Zoltán | Koltai Tibor | Suzuki Swift | 3 | N1 |
49 | Nagy Gábor | Nagy Kristóf | Marco Racing Team Kft | Suzuki Swift GTI | 3 | |
50 | Novák Tamás | Pataki László | Novák Tamás | Skoda Favorit | 3 | A |
51 | Rácz Tibor | Jankovics Rajmund | MR Racing | Lada 21011 | 3 | |
52 | Szabó Zsolt | Polereczki Ramóna | Constructorus Kft | Suzuki Swift | 3 | N1 |
53 | Téczely Tamás | Bányai Barna | Téczely Tamás | Suzuki Swift GTI | 3 | |
54 | Tóth Zoltán | Dubovay Angelika | Tóth Zoltán | Suzuki Swift | 3 | |
55 | Veriga Dávid | Horváth Rallye ASE | Lada 2101 | 3 | N1 | |
56 | Kriván Dávid | Kutits Roland | Balatonyi Rallye Team | Skoda 105 LR | 2 | |
57 | Megyaszai Gergő | Obert Patrik | Megyaszai Gergő | Skoda 115LR | 2 | |
58 | Nagy Dávid | Dunavölgyi Richárd | Horváth Rallye ASE | Trabant 601S | 2 | |
59 | Szabó Béla | Gáva Tamás | Ke‐Ke Racing Team | Trabant 601S | 2 | |
60 | Vankó Richárd | Vankó Norbert | Vankó Richárd | Suzuki Swift | 2 | |
61 | Édelmann Zsolt | Gábris Noémi | Sopiane Truck Service | Renault Clio | E | – |
62 | Sághy László | Sághy Zoltán | Korda Racing | Mitsubishi Lancer Evo9 | E | – |
63 | Turi Tamás | Somogyi Pál | Marco Racing Team Kft / A123 Kft | E | – | |
64 | Amrein László | Kovács Szabolcs | Amrein László | Mitsubishi Lancer Evo9 | L | – |
65 | Borbás Szabolcs | Harmos Gergely | MR Racing | Citroen DS3 R3T | L | – |
66 | Botka Dávid | Bazsó Attila | Botka Rallye Team | Mitsubishi Lancer Evo9 | L | – |
67 | Csík Zoltán | Csík Zsuzsanna | Csíkmotorsport Kft | Subaru Impreza S8 WRC | L | – |
68 | Fodor Márton | Leimeiszter István | Laroco MSC | Mitsubishi Lancer Evo6 | L | – |
69 | Fogasy Gergely | Berendi Dávid | F‐Sport Média Kft | Subaru Impreza R4 | L | – |
70 | Györkő József | Gálik Kata | Jump Energy Kft | Honda Civic | L | – |
71 | Halmos Gábor | Simon Niki | Turán Motorsport | BMW E36 | L | – |
72 | ifj Kiss László | Varga Zsuzsanna | Speed BOKSZ SE | Ford Fiesta R5 | L | – |
73 | ifj. Ranga László | Hideg László | Ranga Motorsport | Mitsubishi Lancer Evo8 | L | – |
74 | Kaufmann Mátyás | Ke‐Ke Racing Team | Toyota Celica | L | – | |
75 | Kenderesi Árpád | Gungl Viktor | Ke‐Ke Racing Team | BMW 320i T | L | – |
76 | Keszler Mátyás | Fullér Bianka | Turán Motorsport | Audi S2 Coupe | L | – |
77 | Keszthelyi Róbert | Pardi Kata | Ke‐Ke Racing Team | Opel Astra GSI | L | – |
78 | Kovács Antal | Istovics Gergő | MR Racing | Ford Fiesta R5 | L | – |
79 | Lajtai Zsolt | Lajtai Rallye Team | Ford Escort RS Cosworth | L | – | |
80 | Lencse Zoltán | Hofbauer Tamás | TRG System Kft | Ford Fiesta R5 | L | – |
81 | Lovász Pál | Kürti Tamás | LP Winner Motorsport Kft | Mitsubishi Lancer Evo9 | L | – |
82 | Maricsek Miklós | MR Racing | Mitsubishi Lancer Evo9 R4 | L | – | |
83 | Marozsi Zsolt | Mihalik Péter | CARTeam SE | Fiat Punto S2000 | L | – |
84 | Matics Mihály | Zejda Viktória | Red Ribbon Kft | Mitsubishi Lancer Evo9 RS | L | – |
85 | Németh 16V Péterné | Varga Niki | Horváth Rallye ASE | Mini Cooper S | L | – |
86 | Ollé Sándor | Tóth Zsolt | TMC | Ford Fiesta S2000 | L | – |
87 | Páhi Csaba | Rezgő Erik | Laroco MSC | Toyota Corolla GT | L | – |
88 | Rongits Attila | Hannus László | Ba‐Ro Motorsport | Mitsubishi Lancer Evo9 | L | – |
89 | Stepán Árpád | Bán Viktor | MR Racing | Lada VFTS | L | – |
90 | Szauer Gergő | Rácz László | Szauer Gergő | Lada 2105 | L | – |
91 | Veréb Zoltán | Papp Tamás | Speedy Motorsport | Lada VFTS | L | – |
92 | Zsebe Gábor | Troszt Péter | Sopianae TSE | Skoda Felicia | L | – |
Ismételten egy „régi új párost” üdvözölhetünk majd a márciusi Speed Rallye Team által megrendezett ceredi versenyen aki nem más mint Határ István és Szőllős Róbert „BÁTTYA”.
Mi ez a változás a J1-ben István?
A tavalyi sikerek és,hogy sikerült megnyerni a bajnokságot nagyban köszönhető volt a Losonczi Csabának is.
Vele terveztük azt az évet is de mikor a versenynaptár tervezet megjelent bejelentkezett „Báttya” is. Ehhez tudni kell,hogy 2015-ben mikor realizálódott a futamok időpontja Ő maga mondta,hogy nem tudja vállalni a velem való versenyzést,csak részlegesen mert sok rendezvénnyel egybe esik és az ezzel járó kötelezettségeket „főleg a személyes megjelenés” számára nem megoldott. De ha lesz lehetősége mindenképpen velem szeretne versenyezni.
Most volt lehetősége és visszajött. Ennyi ennek a dolognak a háttere.
Az autóval történtek e fejlesztések?
Sajnos úgy van vele az ember,hogy mindig a sajátja az utolsó.
Készül egy másik erőforrás ,de annak bevetése elhalasztódik,mert a kocsi úgy van ahogy Attila fiam a Szilveszter Ralin letette. Itt van most is két versenymotor amit megrendelésre készítek,azokat is be kell fejeznem.
„Báttyát” tavaly ritkán láttuk a versenypályán de ha igen akkor igencsak jó csapatoknál fordultál meg.
Hát igen a kevés szabadidő mellett azért a „bakancslistám” egy része teljesült. Velenczei Ádámmal mentem egy futamot majd Vincze Marcival volt egy jó hangulatú versenyünk és egyet mentem külföldön „álnéven” az ilyen rali kettes futamnak felelt meg egy C2R2-vel.
Nagyon jók voltak ezek a lehetőségek. Óriási ismeretanyagra tettem szert és olyan kiválóságok mellett ülhettem ami keveseknek adatik meg. Nagyon sokat profitáltam ezekből.
De itt Pistivel más a helyzet. Kicsit mélyebb a kapcsolat amik
miatt ismételten összeültünk.
Cered?
Itt teljes értékű navigátor leszek nem lesz előtte semmilyen rendezvényem éjszaka. Sajnálom,hogy nem végig megy a futam Zagyvarónáig.
Az ellenfeleket ismerem, de a télen ki mit fejlesztett nem tudni. Viszont örülök nagyon,hogy Oti és Radi részt vesz a versenyen. Nekem Radival a legjobb a kapcsolatom a mezőnyben mint „ellenfél navigátor „
Kívánok mindenkinek eredményes futamot és a nézőknek is jó szórakozást.
Támogatók: Akció Centrál Salgótarján,Kas-Pár Kft,Dénes Dekor,Szitaház, Kazár Község Önkormányzata, L&L kft, Speed Rally Team,
Csapatfotós: Csatlós Norbert facebook: Photo_csn
Sajtófelelős: Gery
Kezdjük a szezont! A Magyar Amatőr Rallye Bajnokság Északi régiójának 1. futamával, a Grepton Cered Rally Sprinttel az Iventiva kupáért, melynek időpontja 2016.03.19-20.
Versenyzők! Mostantól várjuk előnevezéseteket 2016.03.11 éjfélig!
Kevesebb, mint 3 hét múlva rajtolunk Cereden, ne késlekedjetek!
A versenykiírást és a nevezési lapot letölthetitek a bővebben alatt, illetve folyamatosan megtaláljátok a jobb oldali menüben!
A North Racing versenyzőpárosa Erdélyi György és Szalai László a 2015. évi MARB utolsó futamon, a 6. Auto-Szoft Rallyn állt rajthoz a hétvégén. A szombati lelkes és bolondos pályabejárást, egy esős nem befejezett verseny követett. Hogy mi is történt velük pontosan, arról Gyurival beszélgettem.
Milyen volt Lacival együtt versenyezni?
Nagyon jól éreztük magunkat, kellemes meglepetés volt, hogy ennyire jól együtt tudunk dolgozni. Mind a két nap nagyon jó hangulatban telt, rég nem nevettem ennyit. Ahhoz képest, hogy versenyen voltunk, teljesen kikapcsolt a hétvége. Egyáltalán nem bánom, hogy nem mentünk végig a versenyen, mert így az autó is egyben maradt hellyel-közzel.
Akkor várható még, hogy indultok együtt?
Jó kérdés, nem zárom ki a lehetőségét, de ez attól is függ, hogy Laci mit tervez a BMW-vel, hiszen ő is pilótaként versenyzett az idén, lehet jövőre is ez a cél, de ha be akar mellém ülni, szívesen látom a jobb1-ben mellettem.
Mi is történt pontosan, ami miatt nem fejeztétek be a versenyt?
Ennek a szakasznak ez az esős idő nagyon betett. Sokan borultak és törték az autót, amit én nem szerettem volna, így időben abba is hagytuk. A 4. gyorson már nem indultunk. A legnagyobb probléma az volt, hogy ehhez az esős időhöz és csúszós aszfalthoz nem hoztunk megfelelő gumit, pedig kipróbáltuk, ami nálunk volt, de szinte minden 2. lassítót elvittünk, megforogtunk, árokba csúsztunk, úgyhogy kalandos volt a hétvége. Szerencsére még csak kisebb sérülések érték a Suzukit, nem akartam kockáztatni, ezért döntöttünk úgy, hogy hazajöttünk.
Mi a terv az év hátralévő részére?
Nem is tudom, hogy őszinte legyek. Szilveszter Rallyn biztosan indulok, még nem tudom kivel, lehet, hogy autóztatni fogok. Ezen kívül talán még egy kis zártpályás verseny fér bele az idei évbe.
Köszönöm a riportot.
Köszönet a támogatásért:
Újház Centrum – Piramis Építőház Kft. – Építő anyagok forrása
Art Deko Line Kft. – A szín vonala
Formula – Autósportmagazin
Targo Trans Kft.
Olajszer-Tech Kft.
Hauser – Kerékpár Magyarország
Szállíttat? RO-BA Trans-ra Számíthat!
PRINT Profi
KZ Invest Kft.
North Racing
Kovács Daru Kft.
Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt
IEJ Zrt. – Így élj jobban
Fuky csoki
Top Car Prémium Autókozmetika
www.sfemkovacs-lakatos.hu
www.fodoraukcio.hu
P92 RDI Kft.
Csuri Csemege
Gumicentrum Kft.
Centrum Logistic Kft. Göd
Centrum Oil Kft. Göd
Festék Mester Kft.
Lakati Anett
A North Racing versenyzője Erdélyi György már 4. alkalommal vesz részt versenyen a Bajna – Lábatlan szakaszon, idén az Arrabona Rally Club által szervezett 6. Auto-Szoft Rally keretein belül. Hogy kivel is indul és mi a terv a hétvégi versenyre, arról Gyurit kérdeztem.
Ez már a 4. alkalom, hogy ezen a szakaszon hajtod a vasat, kik voltak és ki lesz most a jobb1-ben?
Valóban ez már a 4. alkalom lesz. 2012-ben először Növényi Norbival indultam, aztán 2013-ban Szabó Gáborral, 2014-ben a Ladával és Dredán Gyuri barátommal, idén Szalai Lacival a jobb1-ben vágunk neki a hétvégének, természetesen az idén már jól ismert Suzuki Swifttel. Igaz Laci nem nagyon navigált még, hiszen ő is pilótaként vett részt versenyeken az idei évben.
Miért éppen ez a verseny?
Múlt hétre tervezett versenyen sajnos nem tudtam megoldani, hogy rajthoz álljak, illetve a betervezett Mikulás Rallyn sem tudok indulni, így hirtelen döntésként Lacival megálmodtuk, hogy bevállaljuk ezt a hétvégét.
Mi a tervetek erre a hétvégére?
Az igazat megvallva, nincs nagy tervünk. Beülünk a Suzukiba és megyünk. Eddig még nem volt ilyen módon közös versenyünk, kíváncsian várom, milyen párost alkotunk majd, hiszen már említettem, hogy Lacinak nincsenek navigátori tapasztalatai. Abban biztos vagyok, hogy jól buli lesz ez a hétvége. Annyit szeretnénk mindketten, hogy végigmenjünk a gyorsokon és beérjünk a célba, hiszen az utóbbi két évben ez nekem sajnos nem jött össze.
Köszönöm a riportot és remélem minden a tervek szerint alakul.
Köszönet a támogatásért:
Újház Centrum – Piramis Építőház Kft. – Építő anyagok forrása
Art Deko Line Kft. – A szín vonala
Formula – Autósportmagazin
Targo Trans Kft.
Olajszer-Tech Kft.
Hauser – Kerékpár Magyarország
Szállíttat? RO-BA Trans-ra Számíthat!
PRINT Profi
KZ Invest Kft.
North Racing
Kovács Daru Kft.
Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt
IEJ Zrt. – Így élj jobban
Fuky csoki
Top Car Prémium Autókozmetika
www.sfemkovacs-lakatos.hu
www.fodoraukcio.hu
P92 RDI Kft.
Csuri Csemege
Gumicentrum Kft.
Centrum Logistic Kft. Göd
Centrum Oil Kft. Göd
Festék Mester Kft.
Lakati Anett
A Speed Rally Team egyesületében és az Evo Racing Team csapatában versenyző Tergulicza János a hétvégi MARB Északi régió Nyugati csoport futamát, Gombás – Sejcét egy barátjával a jobb1-ben, Hagali Mohameddel teljesítette. Ez a verseny sem volt zökkenőmentes, de a Mecsek Rallyhoz képest sokkal jobb hangulatban telt. A részletekről Jánossal beszélgettem.
Először is szeretném megköszönni a hétvégét a Speed Rally Teamnek, a lelkes szervizelést a K-tech Motorsportnak, név szerint Kocsomba Karcsinak, Gerinek és Petinek, a szponzoraimnak, hogy részt vehettem ezen a futamon, illetve a szurkolóknak, hiszen az eddigi pályafutásom alatt a legkellemesebb élményben volt részem.
Milyen volt a verseny?
Nagyon jó volt a verseny, több szempontból is. Ha nem kellett volna ez a komoly szerviz, akkor tökéletesnek mondhatnám a hétvégét. Ahogy említettem, a rengeteg szurkoló miatt, akik a pálya szélén állva tapsoltak, intettek, a legkellemesebb élményben részesítettek. Nem gondoltam, hogy ez a környék ennyire rallyfan.
Milyen problémák voltak pontosan?
A szerviz nem pihent, tettem róla, hogy ne pihenhessen, cseréltek nekem gátlót, féltengelyt, az egyik videóban látszik is, ahogy a padkának vágtam a Mitsu hátulját. Le a kalappal a fiúk előtt, profi munkát végeztek.
Végeredményt tekintve hol végeztetek?
L1 kategória 2. helyét sikerült megszerezni, de szeretném hozzátenni, hogy ez az eredmény nem teljesen tükrözi a valóságot, hiszen a kategóriában indultak olyan versenyzők, akik ha értékelhető lenne a verseny, akkor én sehol sem lennék. Nagyon örülök, hogy velük együtt, egy kategóriában versenyeztem.
Hogy tetszett a pálya?
Szenzációs a hely, nagyon jó a pálya, mindkettőnknek tetszett, sokat számított az is, hogy a reggeli ködös idő után, szinte tavaszi napsütésben autózhattunk.
Mi a terv az év hátralevő részére?
Nagyon szeretnék a Mikulás Rallyn indulni, nekem fekszenek a murvás pályák, ISEUM és Veszprém is nagy élmény volt, de szerintem csak a Szilveszter marad az év végén és ott akkor autóztatni is fogok.
Köszönöm a riportot!
Köszönet a támogatásért:
Széchenyi Pálmaház, MASTERKOOL Deltavia Kft., Polyter-Mix Kft., Triform-Neon Kft., My Gelato, Kasza Bőrműhely, www.legjobbkocsma.hu, Evocool STI Holding
Speed Rally Team sajtófőnök: Lakati Anett