A hétvégi Waldviertel Rally-val véget ér a 2014-es Országos Rallye Bajnokság. Az ausztriai szezonzárón négy egység képviseli a Maricsek Racing Team-et. A Grafenegg és Krems központú versenyen hét szakasz és 118 gyorsasági kilométer vár a résztvevőkre.
Az Osváth Péter - Farnadi Ágnes kettős a 3-as géposztály második helyéről várja a mindent eldöntő, utolsó fordulót. A balatonfüredi pilóta lemaradása 4 pont a kategóriát vezető Matics Mihállyal szemben:
„Matematikai esélyünk van arra, hogy megnyerjük a bajnokságot, de nehéz a helyzetünk. Nyilván nem feltartott kézzel megyünk Ausztriába, megteszünk érte mindent, hogy jó helyen végezzünk. Gondolom Matics Miska a bajnokságot szem előtt tartva fog autózni, de bárkinek lehet technikai problémája, bárki hibázhat, nekünk ott kell lennünk és ki kell használnunk a kínálkozó lehetőséget. Rongits Attila lehet a fekete ló, ő az, aki meglepetést okozhat. Helyzeti előnyben lesz velünk szemben, hisz minden évben indul a Waldviertel Rally-n és azon túl, hogy nagyon gyors, jobban ismeri az ottani pályákat, mint mi. Az osztrák szakaszok hasonlóak, mint a Bükfürdő Rallye pályái. Minőségre szinte ugyan olyanok, de az ausztriai szakaszok jóval technikásabbak, kanyargósabbak.
Nem adjuk könnyen magunkat, annyit ígérhetek! Az autó jó, bízunk benne, hogy hibamentesen teljesítjük ezt a versenyt és tudunk egy jót autózni.”
Kovávcs Antal és Istovics Gergő 2007-ben már indult a Waldviertel Rally-n, igaz akkor nem ezek a szakaszok szerepeltek a verseny programjában. A legutóbbi két bajnoki nem úgy sikerült a kaposvári kettős számára, ahogy azt eltervezték, így, végre szeretnének egy gondmentes versenyt teljesíteni az EVO 6/9-es Lancerrel. Istovics Gergővel beszélgettem a verseny előtt:
„A bajnokságot egy műszaki és vezetéstechnikai hibáktól mentes, felszabadult autózással szeretnénk lezárni. A cél most is az első tízbe kerülni abszolútban és a kategóriát természetesen szeretnénk megnyerni, igaz jó sokan leszünk. Pécsen kiálltunk és ott eldőlt, hogy idén Szíjj Zsolti lesz a bajnok. Négy versenyből nem lehet megnyerni egy bajnokságot ez be is igazolódott. Kassán felborultunk, Veszprémben pedig egy R4-es Lancerrel indultunk, ez pedig azt eredményezte, hogy kicsúszott a kezünkből a bajnoki cím. Elengedtük ezt a bajnokságot, mert amikor a Mecsekben előjött a motor probléma, még végig tudtunk volna menni, de ott úgy döntöttünk, hogy ezért a bajnokságért annyira nem kapaszkodunk. Ettől függetlenül a Waldviertel Rally-n a kategóriagyőzelmet szeretnénk megszerezni!
Csütörtökön Ausztriában tesztelünk, reméljük sikerül jól beállítani az autót. Pénteken pályabejárás, ahol igyekszünk egy pontos itinert készíteni, szombaton pedig verseny. Röviden ez vár ránk a hétvégén. „
Maricsek Miklós a Mecsek Rallye után visszaül a jól megszokott Mitsubishi Lancer EVO 6/9-be és ezúttal Magyar Gábor diktálja az itinert a kaposvári pilótának.
„Alig várom ezt a versenyt, mert a horvátországi Porecben is csak kettőt lehetett menni a pályákon, akár csak a Waldviertel Rally-n, és kíváncsian várom, hogy az ottani tapasztalatainkat, azt, hogy egy felírásból és egy ellenőrzésből írunk fel egy gyorsaságit, mennyire tudjuk kamatoztatni. Ausztriában már régen versenyeztem, kíváncsian várom ezeket az új szakaszokat.
Ha viccelődünk vele, akkor azt mondhatom, hogy van külön navigátorom aszfaltra és külön murvára. Most a murva navigátorommal megyek, de félretéve a tréfát, kellemes volt Szabolccsal versenyezni remélem, hogy ennek van jövője! Év elején Gáborral találtuk ki azt, hogy 2014-ben megyünk négy versenyt a meghirdetett Murva Bajnokságban. Ez az utolsó állomása annak a sorozatnak, a sors pedig úgy hozta, hogy ORB futam is lett belőle. Tulajdonképp a P2-16-os kategóriában megerősíthetjük a helyünket.
Gábor legutóbb Veszprémben ült mellettem. Régóta barátok vagyunk, mindig egy kellemes időtöltés vele versenyezni és kíváncsian várom, hogy mi a véleménye, szerinte mennyit fejlődtem július közepe óta, mert Porecben azt éreztem, hogy gyorsulok és határozottabb vagyok az autóban.”
Az MRT ausztriai kontingense a Stepán Árpád - Bán Viktor kettőssel válik teljesé. A kaposvári – pécsi egység a jól megszokott Lada 2101-sel a P3-17 kategóriában méretteti meg magát.
DYNAMIC RALLY TEAM – Waldviertel Rallye 2014
Lángi Attila – Veres Gábor, BMW Z4 M Coupe
Habár az idei Bükfürdő Rallye nem volt szerencsés kimenetelű Lángi Attila és Veres Gábor számára, a hétvégén ismét megkísértik a sorsot, s újra murvás versenyen állnak rajthoz a BMW Z4 M Coupeval. A szezonzáró Waldviertel Rallyen nem más lesz a tét, mint a P3-19 kategória év végi ezüstérme. A Dynamic Rally Team párosának nagy ellenfele ebben a csatában pedig Rafael Tamás lesz.
Lángi Attila: A szezonzáró futam nem éppen a mi versenyünk lesz. Habár imádjuk a murvás versenyeket, be kell látnunk, hogy a BMW Z4 nem egy murva autó. Nagyon oda kell majd figyelnünk arra, mit vállalunk majd el vele a híres-neves Waldviertel Rallyen. Annak érdekében, hogy a rajttól eljussunk a célig, feljebb emeljük az autót és állítunk egy kicsit a futóművén is. A dolgunkat tovább nehezíti majd az, hogy nemhogy versenyzőként, de még nézőként sem látogattunk még ki erre a futamra.
Csütörtökön az adminisztratív átvétellel kezdődik számunkra a program, a csapat pedig másnap érkezik majd a helyszínre a Z4-gyel. A pénteki tréninget követően szombaton egész nap menetelni fogunk. Embert próbáló feladat lesz az egész napos túra, aminek a keretein belül 7 gyorsasági szakaszt, s több mint 300 kilométernyi össztávot kell majd megtennünk.
A körülmények ellenére abszolút pozitívan állunk a versenyhétvégéhez. A Mecsek Rallyen már egészen jó időket tudtunk autózni a problémák ellenére, ezért illő lenne, ha most is legalább azt a szintet hoznánk – persze műszaki gondok nélkül. A P3-19 kategóriában jelenleg a 2. helyen állunk, s mögöttünk mindössze 3 ponttal van lemaradva Rafi (Rafael Tamás) barátunk. A Waldviertel Rallye most a megküzdésünk helyszíne lesz, hiszen az itt kialakuló eredmény fogja eldönteni azt, ki hova állhat fel a dobogón. Matematikailag nekünk elég lenne az, ha Rafi mögött végeznénk, de ezzel a hozzáállással ugyebár nem lehet nekivágni egy megmérettetésnek sem. Most is jeleskedni szeretnénk! De az is biztos, hogy az „ellenfelünk” nem fogja könnyen hagyni magát… Aztán majd kiderül, kinek hoz nagyobb szerencsét a murva.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
Sajtófőnök: Horváth Judit
Fogasy Gergely - Berendi Dávid
Citroen C2 S1600
SRT Kft
Waldvierte Rallye
2014.11.07-08.
Egy Változatos Mecsek Rally után vagy pilótáddal Fogasy Gergellyel.
Miként tetszett nektek a reptéri szakasz?
- Pénteken 15,5 versenykilométert mentünk kb. 6 óra alatt. Ebből kétszer 1,5 km volt a reptéri gyors, ami előtt mindig volt 12-15 km etap. Azt hiszem ez elég válasz erre a kérdésre…
Szombaton egy gyorsot, (Hetvehely) nagyon azonos időkkel teljesítettétek, Viszont a két másik (Zobák, Orfű) rontottatok az időtökön. Mi is történt?
- Szombaton hálaégnek nagy csaták alakultak ki az első három helyen. Mindannyian (Klausz, Órai és mi) rengeteget fejlődtünk az év elejéhez képest. Nagyon jó érzés, hogy mindenki különböző technikákkal megy és mégis a beíróban pár másodpercen belül vagyunk. Mindegyik autónak megvannak az erősségei és gyengeségei. Ugyanígy a versenyzőpárosoknak is. A legfontosabb, hogy mindenki a saját és autója előnyeit tudja érvényesíteni. Szerintem ez szombat reggelre jött össze mindenkinek. Utána sajnos Kristófék hibáztak így már nem tudtuk hozzájuk mérni magunkat. Maradtunk csatában Órai Balázsékkal, de a verseny végére nekik is és nekünk is technikai gondjaink akadtak. Nekünk az injektor adta meg magát így csak három henger hajtotta a S1600-ast és így kellett mennünk még 40 versenykilométert. Megszakadt a szívünk a hangjától, de kitartott az autó és elvitt bennünket a célba.
Hogy zártátok végül a versenyt és hogy álltok a bajnokságban?
- A versenyt végül a már mindig megszokott második helyen zártuk a kategóriánkban. Egyszerűen nem értjük, hogy mit kellene még tennünk azért, hogy győzni tudjunk. Ha rossz az autó, ha jó, ha gyorsan megyünk, ha hibázunk, akkor is másodikak vagyunk. Jövőre komolyabban utána nézünk ennek a dolognak. Viszont, ami bennünket egyelőre bíztat az az, hogy vezetjük a kategória bajnokságot. Ebből lehet látni, hogy nem biztos, hogy az a jó versenyzés, hogy egy verseny győzelem, egy verseny bukás. Stabil eredmény hozhat bajnoki címeket és azért ez valahol a munkánk elismerése is lehet.
Legközelebb a Waldviertel Rallye-n találkozhatnak veletek a sporttársak. A Mecsek rallye mennyire volt jó az Osztrák futamhoz való felkészülésre?
- Igen. Megnézzük ezt az osztrák futamot, ami érthetetlenül, de magyar bajnoki futam is lett. Végül is nem bánjuk, mert újból kitekinthetünk egy számunkra idegen versenyhelyszínre és megláthatjuk, hogy ott, hogy is mennek a dolgok. Én mentem már Ausztriában és nagyon jó élményeim vannak onnan. Remélem Gergő is beleszeret majd, mert összességében nagyon jó versenyek vannak ott. A mecseki verseny aszfalton ment, az osztrák pedig murva lesz. Összességében nem jó felkészülés az osztrák versenyre egy aszfalt futam, viszont egyik támogatónk befolyása miatt kipróbáltuk a mecseki futamon a Pirelli versenygumikat. Pozitív eredményeket észleltünk és összességében elégedettek voltunk vele, bízunk benne, hogy murván is hasonló élményekkel gazdagodunk majd!
Köszönjük a támogatók segítségét!
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Megjelent a Waldviertel Rally nevezési listája!
27/2014.sz. RSB közlemény
2014. október 14.
Tisztelt Versenyzők!
Kedves Sportbarátok!
A Waldviertel Rallye versenykiírás tervezetét a tegnapi napon kaptam meg. Ez azt jelenti, hogy 11 nap késben van a rendezvény! (határideje okt.2. volt). A kiírás tervezet számtalan ponton eltér a 2014-es RVSZ-től. A rendező eddig semmilyen felmentést nem kért a RVSZ-től való eltéréshez. Az előzetes egyeztetések során rengeteg kérdésben próbáltam egyeztetni a rendezővel, amelyekre a versenykiírás tervezettől eltérő válaszokat kaptam.
Néhány problémás kérdés példaként:
Azt gondolom a problémás pontokban sikerülhet megegyezésre jutnunk a rendezővel, azonban a rendező eddig még nem kért pályainspekciót, és továbbra sem kaptam meg az ORB futamra vonatkozó magyar nyelvű előzetes biztonsági tervet, valamint a Biztonsági Bizottság jóváhagyását. (ezek határideje október 2. volt!) Bízva abban, hogy a rendező szándéka komoly a verseny megrendezését illetően, továbbra is folytatom az egyeztetést Markó Úrral, ennek fejleményeiről természetesen tájékoztatni foglak Titeket.
Sportbaráti Üdvözlettel
Pénzes Zsolt
RSB vezető
Eredeti dokumentum: Katints IDE!
Forrás: MANSZ
25/2014.sz. RSB közlemény
2014. október 8.
Tisztelt Versenyzők ! Kedves Sporttársak!
A Waldviertel Rallye kapcsán tájékoztatlak Titeket az alábbiakról. A 21/2014. számú RSB közleményben több problémát jeleztem a futammal kapcsolatban.
Az 2014‐es RVSZ‐től jelentős mértékben el kellene térni ahhoz, hogy ORB futam lehessen a Waldviertel Rallye. Ezen túl a Nemzetközi Sportkódex 2.4.4. Nemzeti Bajnokságok fejezete így szól: „2. 4. 4. c Egy nemzeti bajnokságnak legfeljebb egy versenyét lehet az ország területén kívül rendezni, a következő feltételekkel:...”
Az RSB határozatot azért nem tud mind a mai napig hozni ebben a kérdésben, mert versenykiírás tervezetet a mai napig nem kapott. (Ennek határideje okt.2. volt.!) A versennyel kapcsolatban már a múlt hét végén érkezett nevezői panaszos beadvány, melynek ügyében jelenleg is az MNASZ jogi képviselőjének állásfoglalását várjuk. Megítélésem szerint független attól, hogy ki az aktuális RSB vezető, az MNASZ szabályzatai és a 2014‐es RVSZ szabályai nem teszik lehetővé, hogy ez a futam ORB futamként kerüljön megrendezésre. Továbbá szeretném felhívni figyelmeteket arra az eshetőségre, hogy amennyiben ORB futamként mégis megrendezésre kerül a verseny, előfordulhat, hogy egy jogi eljárást követően törlésre kerül a Waldviertel Rallye eredménye, vagy akár az egész bajnokságé. Ennek következményei beláthatatlanok lehetnek rátok, az MNASZ, vagy akár a sportágra nézve.
Természetesen az Elnökségnek és a Sporttanácsnak lehetősége van rá, hogy felülbírálja a szakág döntését, de ebben az esetben ennek felelőssége Őket terheli.
Sportbaráti üdvözlettel:
Pénzes Zsolt
RSB vezető
159/2014/E Sporttanácsi határozat 2014.10.07.
A Sporttanács az RSB vezető kérésére hozzájárul, hogy 2014.12.06-07.-ei dátummal a „Mikulás Rallye 2014” nevű rendezvény a versenynaptárba kerüljön. Fenti határozatot a Sporttanács 5 igen szavazattal elfogadta.
Forrás: MNASZ
Eredeti dokumentum: Kattints IDE!
(TÁRS)RENDEZŐI TÁJÉKOZTATÁS
WALDVIERTEL RALLYE 2014
Tisztelt Versenyzők!
Tisztelt csapattagok!
Tisztelt érdeklődők!
A Marco Racing Team Kft képviseletében, mint a Waldviertel Rallye 2014. évi versenyének magyar társrendezője kívánok tájékoztatást nyújtani a versennyel kapcsolatosan minden érdeklődőnek. A mai napon megjelent 24/2014 MNASZ RSB Vezetői közlemény, valamint az MNASZ Sporttanács közleménye is érinti az általunk képviselt osztrák verseny kérdését.
A két nyilatkozatról röviden: Pénzes Zsolt úr szakág vezetőként – az elmúlt 6 nap több körös egyeztetését követően – nem támogatja a verseny lebonyolítását magyar érintettséggel, de kijelentette, hogy a kérdésben nem hoz döntést. Ezt a feladatot az MNASZ Sporttanácsára hagyja. Az MNASZ Sporttanácsának döntése értelmében pedig a 2014. évi Országos Rallye Bajnokság 6., és az Országos Murva Rallye Bajnokság 4. versenye a WALDVIERTEL RALLYE.
Az elmúlt hetekben több, részletekbe menő egyeztetést folytattunk az osztrák főrendezővel ‐ Helmut Schöpf úrral – és az MNASZ érintett vezetőivel. A magyarok programját az ORB versenyzők érdekeit szem előtt tartva alakítottuk ki. A cél egy teljes értékű, megfelelő sportértékkel bíró, az elvárt színvonalon megvalósítható, élvezetes és mindenekelőtt költséghatékony program kialakítása volt. A mai napon született döntés és versenynaptár módosítás alapján a versenykiírás végleges formájának elkészítése megkezdődött. A versenykiírás mihamarabbi – lehetőleg szabályos időpontban történő – megjelenéséhez ezúton is kérem az MNASZ vezetőinek és illetékes Bizottságainak együttműködését, segítségét.
Pár mondatban a verseny várható programjáról:
Versenykiírás megjelenésének várható ideje és nevezés kezdete: 2014. október 7‐10. között
Itiner átvétel várható ideje: 2014. november 6.
Pályabejárás várható ideje: 2014. november 7.
Adminisztratív átvétel várható ideje: 2014. november 7.
Technikai átvétel várható ideje: 2014. november 7.
Verseny: 2014. november 8.
A versenyről röviden:
Az ORB mezőnye a szombati versenynapot teljesíti a nemzetközi mezőny távjától minimális eltéréssel (az ORB kevéssel többet megy). Terveink szerint az ORB mezőnye a szombati versenynapon a nemzetközi mezőny után 5 perccel rajtol és 7 szakaszon (Gy1,4: 16,00km; Gy2,5: 7,60km; Gy3,6: 24,50km; Gy7: 22,50km) összesen 118,08km gyorsaságit teljesít a murvás versenyen.
Tájékoztató adatok a versenyről:
A verseny távja: 311,02km
Gyorsasági szakaszok száma: 7
Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 118,08
Gyorsasági szakaszok aránya: 37,97%
Murva aránya az össz.gyorsot tekintve: 73%
A tervezett nevezési díjak:
Mivel a Waldviertel Rallye „in medias res” került a hazai bajnokságba, így rendezőként azt tartottam elsődleges szempontnak, hogy az Országos Bajnokságban érdekelt versenyzők egyenlő esélyekkel induljanak egymás ellen csatába. Ez indokolta, hogy a magyar mezőny egy egységként rajtoljon. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a verseny második napjára várhatóan kb 60‐70 versenyző marad talpon a nemzetközi mezőnyben, akiket az ORB versenyzői 5 perc különbséggel követnek. Mivel számunkra az ORB szempontjai a mérvadóak, így a magyar programot ennek alapján gondoltuk végig és építettük fel.
Fontos tudni azt is – nem akarunk zsákbamacskát árulni ‐, hogy az ORB programja nem teszi lehetővé, hogy egy versenyző egyszerre szerepeljen a nemzetközi és az ORB értékelésben is. Így azok a magyar licenccel rajtoló versenyzők, akik a „teljes” (2 napos) Waldviertel Rallye‐t szeretnék teljesíteni, hivatalos nyilatkozatban kénytelenek lemondani az ORB‐ben történő értékelésükről (…mivel a 2. napon kb. 1 órával rajtolnának előrébb a nemzetközi mezőny részeként, mint az ORB kategória társak, és ez így nem lenne sportszerű).
A rendezőség nevében biztosítok minden versenyzőt (nevezőt), hogy a Waldviertel Rallye, mint az Országos Rallye Bajnokság, az Országos Murva Rallye Bajnokság (és a European Rallye Trophy) versenye, nem kínál és nem teljesít kevesebbet, mint az idei év többi ORB versenye. Amennyiben a versennyel kapcsolatban kérdésetek merülne fel, keressetek bennünket, készséggel állunk rendelkezésetekre a: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.
2014. október 3.
Kellemes hétvégét Mindenkinek!
Üdvözlettel:
Markó Tibor
Marco Racing Team Kft
A Sporttanács közleménye
2014. október 3.
Tisztelt Tagjaink, Versenyzők, rallye-rajongó Sportbarátaink!
A Budapest Rallye elmaradása után több verzió merült fel az Országos Rallye Bajnokság hatodik futamának lebonyolítása kapcsán. A Sporttanács egyhangú véleménye, hogy az év elején meghirdetett futamszám alapján szülessen meg a bajnokság végeredménye.
Mivel a zárófutam hazai megrendezése jelentkező rendező hiányában nem lehetséges, megvizsgálva a lehetőségeket és az időbeli korlátokat, figyelembe véve minden körülményt, a Sporttanács úgy határozott, hogy a Waldviertel Rallye nemcsak az OMRB zárófutama, hanem az ORB zárófutama is lesz egyben. A Sporttanács megvizsgálta a verseny előzetes anyagait, a verseny az FIA European Rallye Trophy futama, már nemzetközileg elfogadott Biztonsági Tervvel rendelkezik. A verseny méltán népszerű a magyar versenyzők körében, a szakágvezető által közzétett magas biztonsági kockázatról szóló véleményt mi nem tartjuk megalapozottnak. A versenykiírás előkészítése folyamatban van, az egyeztetések az osztrák rendezővel megfelelő ütemben zajlanak, hamarosan konkrét, részletes tájékoztatásra is sor kerül a rendezvénnyel kapcsolatosan.
MNASZ Sporttanács
Forrás: MNASZ
Eredeti dokumentum: Kattints IDE!
21/2014.sz. RSB közlemény
2014. október 3.
Tisztelt Versenyzők, Csapatvezetők!
Az elmaradt ORB bajnoki futam pótlásával kapcsolatban a következő döntést hoztam: A beszerezhető összes információ alapján, felelős vezetőként, nem kívánom támogatni azt, hogy a magyar bajnokság záró futama Ausztriában legyen. Elsősorban úgy gondolom, nem lenne sportszakmailag helyes döntés ez a futam, mivel rengeteg ponton el kellene térni a 2014. évi RVSZ szabályaitól. Számomra - mint volt versenyző - a legfontosabbak a Ti biztonságotokat érintő kérdések, Markó úr válaszai számomra nem megnyugtatóak ebben a kérdéskörben sem. A biztonságot érintő problémákon kívül még számtalan, a bajnokságunkra nézve negatív akadályt érzékeltem, év elején a bajnokság 6 futamra lett akkor még általam kiírva, ebből 4 aszfalt, ill. 1 teljes murva és 1 vegyes felülettel. Úgy gondolom, hogy mindenki ennek tudatában készült mind anyagilag mind szakmailag.
Sajnálatos, hogy az előző RSB vezető hibái miatt elmaradt Budapest Rally kapcsán ez a helyzet alakult ki, de ez nem jelenti azt, hogy minden szabályt félre téve verseny kell pótolni! Versenyzőink és gumi szállítóink aszfaltos versenyekre készültek a bajnokság második felére, úgy gondolom, komoly anyagi károk keletkeznének abban az esetben, ha murva futammalzáródna a bajnokság. Az osztrák versenyen csak az összes mezőny után indulhatna a magyar
ORB, ami szerintem nem igazán jó választás. Azok a versenyzőink, akik részt szeretnének venni a nemzetközi értékelésben, őket nem tudnánk az ORB-n értékelni, mert ők egy másik mezőnyben indulnának, így órákkal az ORB előtt mennének a pályákon. A rendező nem kíván biztosítani számotokra magyar nyelvű segítséget a gyorsasági állomásokon, ez szintén nem elfogadható számomra.
Sajnos a rendező nyilatkozata szerint a GPS sem megoldható, ez szintén előírás a bajnokságunknak, nem gondolom, hogy ennek a biztonsági tényezőnek a hiányát fel kéne vállalnom felelős vezetőként. Amikor az év elején veletek közösen megállapodva, a Ti kéréseiteknek megfelelően nem 7, hanem 6 futam lett kiírva, akkor ennek a döntésnek volt egy ilyen opciója is, hogy ha nem lesz meg mind a 6 futam, abban az esetben kevesebből kell értékelni a bajnokságot. Szabályaink szerint 3 vagy több futamból már értékelhető a bajnokság. Ebben a helyzetben, amiben múlt héten átvettem az RSB-t, illetve az azóta beszerzett információk alapján, úgy gondolom más döntést nem hozhattam,de mivel jelen pillanatban még nincsenek RSB tagjaim, ezért tisztelettel felkérem a Sporttanácsot, hogy Szövetségünk legfelsőbb sportszakmai vezetőségeként hozzák meg a végleges döntést ebben az ügyben.
Ui.:
Kérlek titeket, mivel mindenre kiterjedően nem rendelkeztek az összes információval, ezért fogadjátok el véleményemet.
Üdvözlettel:
Pénzes Zsolt
RSB vezető
Forrás: MNASZ
Eredeti dokumentum: Kattints IDE!