• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén

Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág teljes mezőnye Miskolcra érkezik, az ORB mellett az ORB2, az ORB3 és a Historic párosai is rajthoz állnak a futamon.

- A tavaly őszi visszajelzések azt mutatták, hogy minden szempontból sikeres volt a bemutatkozásunk, egyben a visszatérésünk - mondta Jacsó Tibor, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM Zrt.) vezérigazgatója, a II. Hell Diósgyőr Rally főszervezője. -. A csapatok, a versenyzők és a nézők is elismerően beszéltek a 2023-as futamunkról. Sportszakmai szempontból tehát van egy jó alap, amire építhetünk. Idén azonban az ORB1 és a Historic is érkezik hozzánk, a nagyobb mezőny értelemszerűen több feladatot hárít ránk. A kollégáimmal együtt azon dolgoztunk, hogy május utolsó vasárnapján is mindenki elégedett legyen, és ismét jó szájízzel távozzanak a magyar rali egyik fellegvárából.

A II. Hell Diósgyőr Rally központja ismét a DVTK Sportliget lesz, ahol maradéktalanul ki lehet szolgálni a versenyre érkező párosokat, a csapatokat és természetesen a szurkolókat is.

- Nagy örömünkre szolgál, hogy a tavaly ősszel sikeresen lebonyolított Rally2-es és Rally3-as viadal után idén sikerül szintet lépni - fogalmazott egy hónappal a verseny előtt Dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója. - Most az első osztály párosai is ellátogatnak hozzánk, bízom benne, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a II. Hell Diósgyőr Rallyn is R5-ös dömping lesz. Idén a DVTK Stadion lesz a központ, itt fog működni a verseny - és a sajtóiroda, valamint a létesítményünk biztosítja a szervizpark területét is. A tavalyihoz hasonlóan a ceremóniák, a díjkiosztó ünnepségekre is itt álllítjuk fel a dobogót. A nézők számára ez egy olyan helyszín lesz, ahol az egész mezőnyt láthatják, találkozhatnak a pilótákkal és a navigátorokkal és több látványossággal is készülünk, vasárnap például gyermeknapi programokkal.

A futam versenykiírása hamarosan nyilvános lesz, a nevezési időszak zárása után pedig az is kiderül, hogy a különböző bajnoki osztályokban mekkora mezőny várható. A II. Hell Diósgyőr Rallyval kapcsolatban folyamatosan frissülő tartalmakat talál az esemény hivatalon honlapján, a diosgyorrally.hu weboldalon, valamint a közösségi médiában is.

II. Diósgyőr Rally, a HUNDA ORB, ORB2, ORB2 és Historic bajnokság idei második futama
Időpont: 2024. május 24-26.
Helyszín: DVTK Stadion, Bükk Hegység
www.diosgyorrally.hu
 
 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top