Rali Világbajnokság, Lengyel Rali beharangozó

  1. július 2-5.

 

Ismét ismeretlen vizeken a Lengyel Rali

 

2014-ben öt év kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokság Lengyelországba, valószínűleg Robert Kubica hatására. A volt Forma-1-es pilóta, aki balesete óta a Rali Világbajnokságban versenyez a Forma-1 helyett, nagyon kedvelt egyénisége a versenysorozatnak, így nem meglepő annak visszatérése a kelet-európai helyszínre. Miután az útvonal szinte teljesen új lesz, így ez is egyfajta ugrás lesz az ismeretlenbe a mezőny számára.

 

A rali szervezőit az újítás jellemzi. Tavaly a 24 gyorsasági szakaszból mindössze egy volt pontosan ugyanolyan, mint 2009-ben, a legutolsó Lengyel Rali idején. Idén hasonlóképpen változtattak az útvonalon. A gyorsasági szakaszoknak ugyanis több mint 90 %-a új lesz idén is, s ezúttal nem látogat át a mezőny a szomszédos Litvániába.

 

Sebastien Ogier tarolt a 2014-es Lengyel Ralin. A Volkswagen francia pilótájának - és autójának - nagyon feküdt a kelet-európai pálya, hiszen 18 gyorsasági szakaszt megnyert, és még a Super Stage győzelem is az övé lett. A második helyen Andreas Mikkelsen ért célba, őt pedig Thierry Neuville követte a bronzérmes helyen.

 

S mi történt tavaly a helyi hős Kubicával? Egy szép eredmény reményében vágott neki hazai ralijának, de végül a Rally2 szabályozásnak köszönhetően folytathatta csak a viadalt, miután a hatodik helyen autózva autójának egyik kerekétől megvált.

 Fotó: Amber PR

Amellett, hogy természetesen ismét Sebastien Ogier a Lengyel Rali favoritja azután, hogy az Olasz Ralin és a tavalyi Lengyel Ralin is begyűjtötte az első helyet, a Hyundai új-zélandi pilótája, Hayden Paddon is reflektorfénybe került. A fiatal pilóta behúzta a második helyezést Olaszországban és ezzel pályafutása legjobb eredményét vihette haza. Ráadásul majd két napig vezetett a versenyben a Hyundai üdvöskéje, s ha a harmadik napot is kihúzza az élen, mindjárt egy győzelemmel ünnepelhetett volna.

 

Paddon a hétvégével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem száll el a csapat az olaszországi eredménytől. A Szardínián szerzett kettős dobogós helyezés mégis nagy lökést adhat a Hyundainak, főleg azután, hogy Thierry Neuville révén felállhatott a csapat a dobogóra a tavalyi lengyel futamon is. A csapat biztosra szeretne menni és ezért Paddon valószínűleg egy továbbfejlesztett Hyundai i20-ast kap a hétvégi ralira, nehogy úgy járjon, mint Olaszországban, amikor autójának hibás sebességváltója miatt majdnem kiesett.

 

A Lengyel Rali előtt látott napvilágot a hír, mely szerint Andreas Mikkelsen szerződést hosszabbított a Volkswagennel. Nem is meglepő ez az információ látván Mikkelsen idei eredményességét. A norvég pilóta jelenleg harmadik az egyéni ponttáblán egy hellyel megelőzve csapattársát, Jari-Matti Latvalát és mindössze három ponttal marad el a második helyezett Mads Östbergtől. „Nagyszerű érzés, hogy a csapat elégedett a teljesítményemmel és hogy folytatni szeretné velem a munkát. Köszönöm a lehetőséget, hogy folytathatom a fejlődést ebben a nagyszerű csapatban. Ez megerősíti, hogy jó úton haladunk és ez extra lökést ad számomra a jövőben.” – szögezte le a 26 éves pilóta, aki tavaly az egyéni ponttábla harmadik helyén zárta az évet.

 Fotó: Amber PR

A rali

 

A 2015-ös Lengyel Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 313,53 km-t tesz majd ki. A rali teljes távja: 1192,50 km lesz.

 

A Lengyel Ralin murvás beállítással hajtanak majd az autók. A gyorsasági szakaszok gyorsak és látványosak lesznek. A Finn Ralihoz hasonló gyorsaságot lehet elérni majd a hétvégén, ami sokat dobhat a nézettségen. Az utak mellett magas fű nőtt, amely korlátozza a kanyarokban a pilóták rálátását az útra. Ráadásul a fű még sziklákat is rejthet, amely kockázatossá teheti a kanyarok levágását. 2014-ben a 14. gyorsasági szakasz sziklája elég hírhedté vált. Mads Östberg és Jari-Matti Latvala mellett ugyanis Elfyn Evans is eltalálta és ennek autója első felfüggesztése látta kárát.

 

A rali főhadiszállása idén is Mikolajkiban lesz, néhány órányira, északra Varsótól. A Mikolajki Arénából rajtol el a rali csütörtökön és itt rendeznek egy szuper speciális szakaszt is. Itt látványos csatát vívhat a pályán egyszerre versenyző két versenyautó. Ezen a helyszínen három gyorsaságit is rendeznek, s ez az egyetlen olyan gyorsasági szakasz, amely ugyanaz, mint 2014-ben is volt.

 

A világbajnokság állása az Olasz Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 133 pont
  2. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT   67 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport   64 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   56 pont
  5. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT   53 pont
  6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   50 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT   47 pont
  8. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   38 pont
  9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N   32 pont
  10. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team   27 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 179 pont
  2. Citroën WRT 115 pont
  3. Hyundai WRT 113 pont
  4. M-Sport WRT 99 pont
  5. Jipocar Czech National Team 34 pont
  6. Hyundai Motorsport N 31 pont
  7. Volkswagen Motorsport II 31 pont
  8. FWRT SRL 3 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Olasz Rali riportja

  1. június 11-14.

 

Ogier ismét a nyeregben

…harmadjára is nyert Szardínián

 

Nem unatkozott, aki figyelemmel kísérte az Olasz Rali történéseit. Hatalmas harc folyt ugyanis az új-zélandi Hayden Paddon és a címvédő Sebastien Ogier között az Olasz Rali győztes trófeájáért. Paddon hozta a rali legnagyobb meglepetését, hiszen majd két napig vezette a ralit nem esélyes pilótaként. Ha kitart a verseny végéig, pályafutása első győzelmét kaparinthatta volna meg a Hyundai pilótája, de így is egy kitűnő második helyet gyűjtött be Ogier mögött. A harmadik helyen Thierry Neuville ért célba. A Hyundai ezáltal két pilótája révén is dobogós helyezést szerzett.

 

„Nagyon elégedett vagyok. Nem számítottam ilyen eredményre itt. Az időm egyre jobb és jobb lett, pedig ugyanúgy vezettem az autót. Nagyon nehéz volt elsőként végigmenni az utakon (a murvatakarítás miatt, a szerk.), de minden tökéletesen működött – az autótól az időjárás jelentésig. Paddon nagyszerű munkát végzett, nagyon kiegyensúlyozottan ment, jó tempóban haladt az egész hétvége során. Megérdemli ezt a dobogót.” – szögezte le Ogier, aki a raligyőzelem mellett a Power Stage győzelemért járó maximális pontszámot is megszerezte vasárnap.

 

Az Olasz Rali legelején Hayden Paddon nagyon jól kihasználva a rajtolási sorrendjét, az élre tört és ott tudott maradni egészen szombat délutánig. Ezáltal ő az első olyan új-zélandi pilóta a Rali Világbajnokság történetében, aki egy nem Új-Zélandon rendezett ralin tartani tudta magát az első helyen. Nagy volt ekkora már a nyomás a Hyundai pilótáján, s szombaton a 17. gyorsasági szakaszon megpördült, ami az első helyébe került. A 18. gyorsaságin aztán egy sziklát talált el autójával, s majdnem úgy volt, hogy ki kell állnia a versenyből. A 28 éves pilóta nagy szerencséjére azonban autója kitartott a rali végéig, s így bár nem ő nyerte meg a ralit, sokan felfigyeltek a tehetségére.

 

Nagyon, nagyon jól vagyok, nagyon megkönnyebbülten érzem magam. Ez egy csodálatos eredmény. A mai utolsó néhány gyorsasági szakaszon át kellett segíteni az autót, mivel még mindig voltak apró gondjaink vele, így szerencsés vagyok, hogy célba értem. Nagyon nehéz hétvége volt és hatalmas köszönet mindenkinek, aki támogatott – otthon és a csapatban is. Nem is remélhettem volna itt többet. S még több jön majd.” – nyilatkozta lelkesen Paddon.

Fotó: Amber PR

A Hyundai nagyon elégedett lehet a hétvége eredményével. Azután, hogy Paddon második lett, csapattársa, Thierry Neuville harmadikként ért célba. Igaz a belga pilóta a bronzérmes helyet Mads Östbergtől kapta ezüst tálcán, mikor utóbbi a 20. gyorsasági szakaszon lement az útról és autójának fékjei megsérültek. Östberg végül az ötödik helyre tudta célba kormányozni Citroenjét.

 

A negyedik helyezés Elfyn Evansé lett, pedig a fiatal walesi pilóta még péntek reggel a 17. helyre esett vissza autójának hajtótengely problémái miatt. Jari-Matti Latvala nem tudta megőrizni a portugáliai formáját, s az ottani győzelmet követően ezúttal csak hatodik lett. A finn pilóta defektekkel küszködött, majd szombat délután autójának felfüggesztésével akadtak gondjai.

 

A WRC2-ben versenyző Protasov, Andreucci és Kopecky szerezte meg a hetedik, nyolcadik és kilencedik helyet. Az ukrán pilótáé lett a WRC2 győzelem is. Az első tizet Khalid Al-Qassimi zárja a Citroennel.

 

Ott Tanak, Dani Sordo, Kris Meeke, Robert Kubica és Andreas Mikkelsen is kiesett és a Rally2 szabály értelmében folytatták a versenyt, s értek célba hátsó helyeken.

 

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2015. július 2-5. között kerül megrendezésre a Lengyel Rali. Tavaly öt év kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokság Lengyelországba, Robert Kubica hazájába. Sebastien Ogier-nak és autójának nagyon feküdt a kelet-európai pálya, meg is szerezte akkor a győzelmet, amelyet nagy valószínűség szerint idén sem vehet el majd tőle senki.

 

2015-ös Olasz Rali eredménye

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 4:25:54,3
  2. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 4:28:59,7
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 4:30:16,8
  4. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta RS 4:31:29,1
  5. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 4:33:44,4
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 4:34:01,0
  7. Jurij Protasov (UKR) Citroën DS3 4:40:52,0
  8. Paolo Andreucci (ITA) Peugeot 208 4:40:57,6
  9. Jan Kopecky (POL) Skoda Fabia 4:43:36,0
  10. Khalid Al-Qassimi (ARE) Citroën DS3 4:45:06,3

 

A világbajnokság eredménye az Olasz Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 133 pont
  2. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT  67 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport  64 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport  56 pont
  5. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT  53 pont
  6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport  50 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT  47 pont
  8. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport  38 pont
  9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N  32 pont
  10. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team  27 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 179 pont
  2. Citroën WRT 115 pont
  3. Hyundai WRT 113 pont
  4. M-Sport WRT  99 pont
  5. Jipocar Czech National Team  34 pont
  6. Hyundai Motorsport N  31 pont
  7. Volkswagen Motorsport II  31 pont
  8. FWRT SRL    3 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

 

Portugál Rali riportja

  1. május 21-24.

 

Latvala poraiból tért vissza és győzött

 

Jari-Matti Latvala nagyszerű teljesítményével megszerezte a győzelmet Portugáliában csapattársa, Sebastien Ogier orra elől. A Volkswagen öröme teljes lehet, hiszen a dobogó mindhárom fokán VW-s pilóta áll. A bronzérmes helyezett ugyanis a norvég Andreas Mikkelsen lett.

 

Latvala számára hatalmas morális sikert jelent ez a győzelem, hiszen utoljára a 2014. októberi Francia Ralin tudott győzedelmeskedni és idén pontszerző helyen egyedül a szezonnyitó Monte-Carlo Ralin tudott célba érni. Felejthető teljesítménye után Svédországban, Mexikóban és Argentínában, végre összeszedte magát és ismét nyert a hétvégén Portugáliában.

„Nagyszerű érzés. Azok után, amit az elmúlt három ralin elértem, néhányan megkérdőjelezték, hogy visszatérhetek-e. Pályafutásom legnehezebb időszakán vagyok túl, három ralin sem szereztem pontokat és most ez a győzelem különleges érzés.” – mondta Latvala, aki péntek reggel ugrott az élre, hogy aztán egy sor versenytárssal találja szembe magát.

 

Szombat délelőtt Kris Meeke szorongatta meg egy kicsit a finnt, s mikor a volkswagenes pilóta kétszer is hibázott – egyszer a 8. gyorsaságin, majd a 10.-en egy sziklának csapódott – nagyon közel került hozzá az Argentin Rali győztese.

Szombat délután ismét fordult a kocka. Meeke lendületet vesztett, de Ogier erőre kapott. Mindhárom gyorsaságit megnyerte, s ezzel ismét versenybe került a győzelemért, pedig a hatodik helyen kezdte meg a napot. Latvala azonban elég gyors volt ahhoz, hogy győzzön, s a második helyre kényszerítse Ogier-t. Ogier viszont megnyerte a Power Stage-et, mely a rali utolsó gyorsasági szakasza volt. S az azzal járó három ponttal és a második helyezéssel növelni tudta előnyét az egyéni ponttábla első helyén.

Fotó: Amber PR

A Portugál Rali előtt megjósolta Sebastien Ogier, hogy Kris Meeke győzelme Argentínában lökést ad a brit pilótának és további szép eredményeket ér majd el. Így is lett. Portugáliában a negyedik helyezést tudta a Citroen pilótája megszerezni. A dobogóról épphogy lecsúszott a brit autóversenyző köszönhetően annak, hogy az utolsó előtti szakaszon autójának hátsó stabilizátor rúdja eltört. „ Nem tudsz minden hétvégén nyerni.” – jegyezte meg viccesen Meeke, aki még messze áll attól, hogy ez teljesüljön számára.

Ötödik helyen Ott Tanakot üdvözölhetjük, aki ezt az új Fiesta RS WRC-vel szerezte meg. Őt Dani Sordo követi hatodikként az egyik Hyundai volánja mögött. Mads Östbergnek nem úgy sikerült ez a rali, mint az argentínai (ahol második lett). A norvég pilóta szombaton sokat szenvedett autójával, hátsó differenciál- és turbógondok hátráltatták, de mivel vasárnap jól ment az autója, visszaszerezte a hetedik helyet Hayden Paddontól. Az új-zélandi pilóta túltette magát drámai argentin balesetén és a nyolcadik helyre kormányozta célba a Hyundait.

Robert Kubicának jót tett a pihenő és talán a végrehajtott változtatások is meghozták a gyümölcsüket. Az Argentin Ralit kihagyó lengyel ugyanis a kilencedik helyen ért célba Portugáliában. Az első tizet Martin Prokop zárja.

 

A WRC2 kategóriát Nasser Al-Attiyah nyerte.

 

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2015. június 11-14. között kerül megrendezésre az Olasz/Szardínia Rali. A Szardínia szigetén rendezett Olasz Rali tavaly nagyon nehéznek bizonyult, a durva murvás utak próbára tették a mezőnyt. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Sebastien Ogier és a Volkswagen győzedelmeskedett akkor. A francia pilóta azzal a sikerrel egy kalap alatt zsinórban második győztes trófeáját vihette haza Itáliából. A második helyen Mads Östberg ért célba. A bronzérmes hely pedig a sokat hibázó és ezzel az első helyet elvesztő Jari-Matti Latvaláé lett. A hétvégi eredmény után kérdés, hogy melyik volkswagenes pilóta nyújt majd erősebb teljesítményt. A triplázni kívánó Ogier, vagy a megtáltosodott Latvala?

 

2015-ös Portugál Rali eredménye

 

  1. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 3:30:35,3
  2. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 3:30:43,5
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 3:31:03,9
  4. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 3:31:24,0
  5. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta RS 3:32:32,1
  6. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:33:03,2
  7. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 3:33:07,5
  8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 3:33:29,6
  9. Robert Kubica (POL) Ford Fiesta RS 3:35:14,4
  10. Martin Prokop (CZE) Ford Fiesta RS 3:38:06,5

 

A világbajnokság eredménye a Portugál Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 105 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport  63 pont
  3. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT  57 pont
  4. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT  47 pont
  5. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport  46 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT  41 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport  38 pont
  8. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport  35 pont
  9. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team  27 pont
  10. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT  23 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 146 pont
  2. Citroën WRT 103 pont
  3. Hyundai WRT  94 pont
  4. M-Sport WRT  81 pont
  5. Jipocar Czech National Team  34 pont
  6. Volkswagen Motorsport II  30 pont
  7. Hyundai Motorsport N  13 pont
  8. FWRT SRL    3 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó

  1. május 21-24.

 

Ismét Európában a ralis mezőny

 

A Portugál Rali a Rali Világbajnokság versenynaptárának egyik legkedveltebb és egyben egyik legkalandosabb történelmű ralija. Korábban stabil része volt a vb naptárnak, aztán egy hosszabb, 5 éves, kihagyás után 2007-ben ismét helyet kapott a versenynaptárban. 2008-ban egy IRC (Intercontinental Rally Challenge) versenynek adott helyet. 2009-ben aztán visszatért megérdemelt helyére a raliversenyek elitjébe.

 

A téli szezonkezdetet követően ismét egy hosszabb kihagyás után tértek vissza a csapatok a nyárias Európába a drámaira sikerült Argentin Ralit követően. Dél-Amerikában ugyanis teljesen felborult a papírforma. Nagy meglepetésre Kris Meeke vihette haza onnan a győztes trófeát. A brit pilótát az idén jó formában versenyző Mads Östberg követte a második helyen. A bronzérmes Elfyn Evans viszont pályafutása első dobogós helyezését gyűjthette be Argentínában.


Fotó: Amber PR

Sebastien Ogier három verseny óta tartó győztes sorozata tört meg április végén, az argentin pampákon. Igaz a francia sztárpilóta nem saját hibájából esett ki. Volkswagenjének üzemanyag-ellátó rendszere hibásodott meg még a rali első napján. A Portugál Rali viszont nagyon fekszik Ogiernek és az Argentin Rali óta eltelt egy hónap elegendő volt a VW csapatának, hogy a hiba forrását feltárja és ennek eredményeként egy más specifikációjú Bosch márkájú üzemanyag befecskendezőt szereljen mindkét kocsijába a Portugál Rali idejére.

 

Ogier öt portugáliai megmérettetésből négyet megnyert, s most az ötödikre hajt. „Csak kedves emlékeim vannak a Portugál Raliról. Már négyszer nyertem ott, így a legutóbbi két alkalommal, a Volkswagennel. Úgy hallottam, hogy egy győzelem esetén beállítanám Markku Alén rekordját, aki az eddigi legtöbb Portugál Rali győzelemmel rendelkezik. Ez a célom. Nagyon örülök neki, hogy Markku lesz a csapat vendége a hétvégén. Már ismerjük egymást – nagyszerű fickó, nagyon tisztelem őt.” – szögezte le a VW franciája.

 

A címvédő pilóta kitért hétvégi nagy ellenfeleire is. Szerinte a Kris Meeke és Mads Östberg vezette Citroenek és a fordos Elfyn Evans nagyon meggyőző teljesítményt tettek le Argentínában. Rájuk érdemes lesz majd a hétvégén is figyelni.

Fotó: Amber PR

A Portugál Rali rendezői az újítások hívei, akik szinte egy teljesen új ralit álmodtak meg az idei évre. A rali helyszíne észak felé tolódott, ahol utoljára 2001-ben versenyeztek. Az élvonalbeli pilóták egyike sem szerzett tapasztalatot azokon az utakon, így mindenki számára nagy kihívást jelent majd a hétvégi rali. Korábban a híres Fafe Rally Sprintet a versenyt megelőző hétvégén rendezték meg Portugáliában, ahol a ralisok bemelegíthettek a versenyre. Idén ez elmaradt, s helyette az utolsó napon a Fafe gyorsasági szakaszon kétszer is áthajt majd a mezőny. Másodjára ez lesz a Power Stage.

 

A rali

 

A rali főhadiszállása idén egy új helyen, Portótól északra, Matosinhosban lesz berendezve. A csütörtöki rajtceremóniát követően Guimarãesben egy esti szuperspeciális szakaszt teljesít majd a mezőny a Lousada Rallycross pályán.

 

Az első teljes napon, pénteken, Ponte de Lima körüli szakaszokon hajt majd a mezőny, nem messze a spanyol határtól. A szombati nap lesz a rali leghosszabbja, hogy aztán vasárnap már csak három szakasszal, közte a klasszikus Fafe gyorsaságival kelljen megküzdenie a ralisoknak. A rali 16 gyorsasági szakaszból áll majd, s ezek összesen 351,71 kilométert tesznek ki.

 

A világbajnokság állása az Argentin Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 84 pont
  2. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT 51 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 47 pont
  4. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 41 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 35 pont
  6. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT 35 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 30 pont
  8. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team 26 pont
  9. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 19 pont
  10. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 12 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 103 pont
  2. Hyundai WRT  85 pont
  3. Citroën WRT  85 pont
  4. M-Sport WRT  71 pont
  5. Jipocar Czech National Team  32 pont
  6. Volkswagen Motorsport II  15 pont
  7. Hyundai Motorsport N    9 pont
  8. FWRT SRL    3 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

 

Svéd Rali riportja

2015. február 12-15.

 

Ogier tálcán kapta a győzelmet

 

Sebastien Ogier igen szerencsésnek érezheti magát idén, hiszen a monacói győzelmét követően Svédországban is begyűjtötte az első helyért járó trófeát. Igaz, a francia pilóta annak köszönhette a győzelmet, hogy csapattársa, Andreas Mikkelsen szinte a célvonalban kicsúszott a pályáról, s végül csak harmadik lett. A második helyen Thierry Neuville ért célba.

 Fotó: wrc.com

Évek óta nem láthattunk olyan izgalmas végkifejletet, mint a vasárnapi Svéd Ralin. Mikkelsen hajtott az élen, s Sebastien Ogier nagyon igyekezett behozni három másodperces hátrányát az utolsó gyorsasági szakaszon, miközben ügyesen maga mögött tartotta Thierry Neuville-t. E hármas hatalmas csatát vívott a havas-fagyos svédországi utakon. Mikkelsen az élen nagy elánnal közeledett az utolsó szakaszhoz, ahol a Power Stage-et is rendezték. Volkswagenje azonban nekicsapódott az egyik útszéli nagy hókupacnak és kisodródott az útról, ahol az autó beragadt a magas hóba.

 Fotó: wrc.com

Sebastien Ogier, így franciaként nagy dicsőségként könyvelheti el a skandináv pilóták terephelyén elért sikert. „Ez volt az egyik legizgalmasabb raliverseny. Ez egy őrült győzelem, hiszen a kezdetektől a végéig teljes gázzal kellett mennem. A két évvel ezelőtti itteni győzelmem nehéz küzdelem volt, de ezúttal aztán mindent bele kellett adnom az utolsó gyorsaságin és fantasztikus vége lett. Andreas nagyszerű munkát végezett, és mivel még nagyon fiatal, sok csatát vívunk mi még a jövőben.” – nyilatkozta boldogan Ogier.

 Fotó: Amber PR

Szegény Mikkelsen számára nagyon balszerencsésen végződött a rali, de még így is harmadik lett. Thierry Neuville nagyon boldog volt a második helyével, pedig az utolsó nap elején még az élen állt. A fagyos útszéllel neki is meggyűlt a baja, ami ahhoz vezetett, hogy átengedte helyét Ogier-nak.

 

Ott Tanak ért célba a negyedik helyen a legjobb fordosként. Őt a sérült Dani Sordót helyettesítő Hayden Paddon követi az ötödik helyen. Az új-zélandi pilóta pályafutása legjobb eredményét érte el a ralin, elmondhatjuk, nem volt rossz választás őt ültetni a Hyundaiba.

 Fotó: Amber PR

Elfyn Evans hatodikként ért célba azután, hogy Kris Meeke törekvése, hogy megelőzze őt, egy kicsúszásban végződött az utolsó szakaszon. Meeke mindazonáltal megtartotta a hetedik helyezését. A két brit pilóta Martin Prokopot is kielőzte, mikor a cseh pilóta majdnem kicsúszott Fiestájával az útról.

 Fotó: wrc.com

Jurij Protasov és Mads Östberg zárja az első tizet, miközben a tavalyi győztes VW-s pilóta, Jari-Matti Latvala versenye a rali végén a szervizben ért véget. A finn visszacsúszott az egyéni ponttábla negyedik helyére.

A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2015. március 5-8. között kerül megrendezésre a Svéd Ralitól teljesen eltérő, lényegesen kellemesebb időjárási körülmények között zajló Mexikó Rali. Hagyomány, hogy az első két télies rali után egy nagy fordulattal megérkezik a mezőny a szezon első murvás és meleg éghajlatú ralijára. Az elmúlt években Sebastien Loeb volt a Mexikó Rali koronázatlan királya, viszont Loeb hiányában Sebastien Ogier vette át a stafétabotot. Nagyon domináns teljesítményt nyújt az idei szezonban ismét a VW francia pilótája, a mexikói verseny favoritja nem is lehetne más, mint ő.

 Fotó: wrc.com

2015-ös Svéd Rali eredménye

 

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Polo                2:55:30,5

2. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai I20                         2:55:36,9

3. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Polo                2:56:10,3

4. Ott Tanak (EST)                          Ford Fiesta RS                    2:57:56,5

5. Hayden Paddon (NZL)              Hyundai I20                         2:59:02,0

6. Elfyn Evans (GBR)                    Ford Fiesta RS                    2:59:23,5

7. Kris Meeke (GBR)                      Citroën DS3                         2:59:36,3

8. Martin Prokop (CZE)                  Ford Fiesta RS                    2:59:56,5

9. Jurij Protasov (UKR)                  Citroën DS3                         3:01:02,7

10. Mads Östberg (NOR)               Citroën DS3                         3:02:21,4

 

A világbajnokság eredménye a Svéd Rali után:

Egyéni

 

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Motorsport                             53 pont

2. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai Motorsport                                               30 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Motorsport                             30 pont

4. Jari-Matti Latvala (FIN)               Volkswagen Motorsport                             19 pont

5. Mads Östberg (NOR)                 Citroën WRT                                               14 pont

6. Elfyn Evans (GBR)                    M-Sport WRT                                               14 pont

7. Ott Tanak (EST)                          M-Sport WRT                                               12 pont

8. Hayden Paddon (NZL)              Hyundai Motorsport                                               10 pont

9. Kris Meeke (GBR)                      Citroën WRT                                               10 pont

10. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai Motorsport                                                 8 pont

 

Gyártók

1. Volkswagen Motorsport             68 pont

2. Hyundai WRT                             55 pont

3. M-Sport WRT                               32 pont

4. Citroën WRT                               20 pont

5. Volkswagen Motorsport II          15 pont

6. Jipocar Czech National Team  10 pont

7. FWRT SRL                                    1 pont

8 Hyundai Motorsport N                  1 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR , wrc.com


Rali Világbajnokság, Svéd Rali beharangozó

2015. február 12-15.



Svédországban, jégben-fagyban


A Rali Világbajnokság második fordulója kemény téli kihívás elé állítja majd a világbajnoki ralimezőnyt. Az alattomos franciaországi körülmények után a hétvégi Svéd Rali sem lesz egy könnyű vasárnapi kocsikázás. Egy a különbség. A skandináv rali mindig is egy klasszikus téli verseny volt szegecses gumikkal nagyon gyors és látványos gyorsasági szakaszokon.


A Svéd Rali a havas-jeges útviszonyok miatt nem véletlen, hogy az északi pilóták egyik kedvenc versenye. Itt ugyanis általában – köszönhetően az ezen a terepen szerzett nagy gyakorlatnak - nekik áll a zászló. A Svéd Ralin a helyi hős Stig Blomqvist, a 70-es és 80-as évek emblematikus figurája tartja a rekordot hét győzelemmel.


2014-ben Svédországban bejött a papírforma. Az első négy helyen ugyanis skandináv származású pilóta kormányozta célba autóját, bizonyítva, hogy nekik igencsak fekszik ez a havas rali. A Volkswagen továbbra is nyerő formában volt, bár ezúttal nem sztárpilótája, a francia Sebastien Ogier révén sikerült győznie a német csapatnak. A 2013-as Akropolisz Rali óta nem győzedelmeskedő Jari-Matti Latvala szerezte meg a győzelmet. A második helyen szintén VW-es versenyző, Andreas Mikkelsen ért célba. A bronzérmes helyezés Mads Östberggé (Citroen) lett.


A várakozásokkal ellentétben az itt általános mínusz 20-30°C fokos hőmérséklet helyett a hétvégre 1-2°C várható. Ha nem olvad el a hó, akkor nem lesz nehéz a megfelelő abroncs kiválasztása, de ha igen, akkor az megnehezítheti a csapatok abroncsválasztását. Egy biztos, a havas utakon a szegecses papucsok jól megfogják az autókat és elég tapadást adnak ahhoz, hogy szélsebesen tudjanak haladni a majd a rendkívül gyors szakaszokon. Aszfalton viszont már más lesz a helyzet, mivel a hó alól kikandikáló aszfalt is bele fog szólni a versengésbe.

fotó: Amber PR

A VW francia bajnoka, Sebastien Ogier győzelemmel kezdte meg a 2015-ös szezont. Kérdés, hogy a hétvégén a francia pilóta, vagy finn csapattársa, a tavalyi győztes hozza el a győzelmi trófeát. Ogier 2013-as sikere nagyot durrant, mivel megtörte a Ford hat Svéd Rali óta fennálló győzelmi sorozatát. Most a márka triplázása a tét, amelyet bármelyik pilótája is ér el, a Volkswagen begyűjthet a hétvégén.


„Úgy néz ki, hogy nagyon jó körülmények várnak minket idén is. Sok a hó Svédországban és a skandináv hideg időjárás sok helyen jégpályává változtatta az utakat. Nagyon várom ezt a gyors ralit. Az egyetlen dolog, amely elronthatja a jókedvemet, az a frissen eset hó lehet. Ez hátrányt jelent az elsőként rajtoló pilóták számára.” – szögezte le Sebastien Ogier. „Ugyanakkor optimistán indulok Svédországba, hiszen a Monte-Carlo Rali megnyerése még nagyobb motivációt ad. Elmondhatjuk, hogy a Svéd Ralin várható időjárási körülmények még a monte-carlóinál is megjósolhatóbbak.” – tette hozzá.

A Hyundai a hétvégi Svéd Ralitól kezdve folyamatosan három pilótát állít majd csatasorba: Thierry Neuville-t, Dani Sordót és Hayden Paddont. Neuville és Sordo még decemberben teszteltek a Svéd Ralira annak érdekében, hogy megtalálják a megbízható beállítást a versenyre. Sordo viszont mountain bike balesetet szenvedett spanyolországi felkészülése közben, aminek következtébe két bordája is eltört. A sérült spanyolt így Kevin Abbring helyettesíti az északi ralin. Sordo a márciusi Mexikó Ralira várhatóan visszatér a csapathoz.


A Toyota visszatér 2017-ben!


A Toyota január végén bejelentette, hogy 2017-ben visszatér a Rali Világbajnokságba a Yaris WRC-vel. A Toyota kölni központjában lesz a főhadiszállása a csapatnak, miközben a Yaris WRC-t már ki is próbálták aszfalton és murván. Eric Camilli, Stéphane Sarrazin és Sebastian Lindholm vezetik a tesztprogramot.

fotó: Amber PR


A rali


A rali központja, ezúttal is, mint mindig, Svédország közepén, Karlstad városában, Varmland és Dalarna tartományban lesz. A versenyt korábban északabbra tették át a szervezők, hogy biztosan legyen hó a rali során. Ebben az évben is átlátogat a mezőny Norvégiába, ezúttal is az első nap során. A ralin 21 gyorsasági szakasz lesz, amelyek összesen 308 kilométert tesznek ki.


A szervizközpontot 91 km-re északra, Hagfors városában rendezik be, s a gyorsasági szakaszok fagyos hegyi utakon, egy havas lóverseny arénában és még egy sílejtőn haladnak keresztül. A 2014-es gyorsasági szakaszok egy harmada különbözik az ideiektől.


Az elmúlt évek győztesei:


2014 J-M Latvala (VW)

2013 S Ogier (VW)

2012 J-M Latvala (Ford)

2011 M Hirvonen (Ford)

2010- M Hirvonen (Ford)

2008J-M Latvala (Ford)

2007M Grönholm (Ford)

2006 M Grönholm (Ford)

2005P Solberg (Subaru Impreza)

2004S Loeb (Citroën Xsara)

2003M Grönholm (Peugeot 206)

2002M Grönholm (Peugeot 206)

2001H Rovanperä (Peugeot 206)

2000M Grönholm (Peugeot 206)

1999T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1998T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1997K Eriksson (Subaru Impreza)

1996T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1995K Eriksson (Mitsubishi Lancer)

1994T Radström (Toyota Celica)


A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták


1. Sebastien OgierVolkswagen Motorsport27 pont

2. Bryan BouffierM-Sport WRT18 pont

3. Kris MeekeCitroën WRT16 pont

4. Jari-Matti LatvalaVolkswagen Motorsport13 pont

5. Mads ÖstbergCitroën WRT12 pont

6. Elfyn EvansM-Sport WRT  8 pont

7. Andreas MikkelsenVolkswagen Motorsport 2  6 pont

8. Jaroslav MelicharekSlovakia WRT  4 pont

9. Matteo GambaGamba Matteo  2 pont

10. Jurij ProtasovJurij Protasov  1 pont


Gyártók


1. Volkswagen Motorsport37 pont

2. Citroën WRT33 pont

3. M-Sport WRT10 pont

4. Volkswagen Motorsport 2  8 pont


Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Monte-Carlo Rali riportja

2015. január 22-25.

 

 

Sebastien Ogier ismét át tudta menekíteni az előző évi győztes formáját a következő, ezúttal 2015-ös, szezonra, s hazainak számító versenyén megszerezte a győzelmet. A nagy konkurensnek beharangozott Sebastien Loeb csak a nyolcadik lett. A dobogó további két fokára a Volkswagen másik két pilótája, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen állhatott fel. Nem is lehet elégedettebb a német gyártó. Teljes dobogós sikert könyvelhet el mindjárt a szezon legelső versenyén.

 

Az idei Monte-Carlo Ralin is szinte minden időjárási körülménnyel találkozhattak a résztvevők, így elmondhatjuk, hogy a legsokoldalúbb pilóta nyert idén is. A bajnokok közti nagy csata még pénteken lezajlott és el is dőlt Ogier javára. A kilencszeres ralis világbajnok Sebastien Loeb sok időt kihagyott, hiszen a WTCC-ben erősíti a Citroen csapatát. Az, hogy ennek tudható-e be nyolcadik helye nem tudni, de az biztos, hogy nem tett jót, hogy a pénteki utolsó gyorsasági szakaszon megsérült autójának bal hátsó felfüggesztése.

 

Ogier még a hetedik gyorsasági szakaszon az élre állt, s viszonylag könnyen vehette a szombati és vasárnapi szakaszokat, míg végül egy percen belüli különbséggel nyerte a ralit. „A Monte-Carlóban szerzett győzelem sokat jelent, főleg nekem. Nagyon közel van a szülővárosomhoz, s emellett ez a szezon első ralija. Nagy kihívás, de az elégedettség még nagyobb, mikor sikerül megnyerni. A körülmények idén nagyon trükkösek voltak, de itt volt a lehető legjobb a rali körülötti légkör. Varázslatos volt.”

 

Jari-Matti Latvalának láthatóan idén is be kell érnie a második hellyel. A finn pilóta úgy nyilatkozott, hogy ez az eredmény is több annál, mint amit várt. A negyedik vagy ötödik helyet célozta meg, az eredmény elérésében sokat köszönhet csapatának. Mikkelsen harmadik helyével olyat ért el a Volkswagen, amely utoljára 2003-ban sikerült a Citroennek. Akkor állhatott fel ugyanis utoljára a monacói dobogó mindhárom fokára azonos csapat pilótája.

 Fotó: Amber PR

A negyedik helyen 2014 után ismét Mads Östberg ért célba a Citroennel. Őt Thierry Neuville és Dani Sordo követi a Hyundai-jal az ötödik és hatodik helyen.

 

Az M-Sport pilótája, Elfyn Evans a hetedik helyen ért célba Fordjával. A walesi pilóta nem volt túl szerencsés. Még szombat délután két helyet vesztett, miután nekicsapta autóját a falnak, amelynek következtében megsérült autójának felfüggesztése. „Sokkal erősebbek voltunk, mint tavaly, és jó tempóban hajtottunk. A következetességünkön van még mit dolgozni és persze okosabbnak kell lennünk.” – jelentette ki a fiatal fordos.

 

 

Sebastien Loeb úgy lett nyolcadik, hogy kiesését követően a Rally2 szabályainak megfelelően folytatta a versenyt és letolta a Ford privát indulóját, a cseh Prokopot a kilencedik helyre az utolsó előtti gyorsasági szakaszon. Kris Meeke zárja az első tíz sorát. Loebhöz hasonlóan ő is kiesett pénteken, de vasárnapra összeszedte magát és még a Power Stage győzelmet és az azért járó értékes pontokat is zsebre tehette.

 Fotó: Amber PR

A WRC2 győztes Stephane Lefebvre a tizenkettedik helyre kormányozta célba Citroenjét.

 

Robert Kubica idén sem hazudtolta meg magát, s a tavalyi évhez hasonlóan ismét egy kieséssel kezdte meg a szezont. 2014-ben azonban csak a verseny felééig jutott el a volt Forma-1-es pilóta. Most Kubica az utolsó előtti szakaszon esett ki, önhibáján kívül, mikor is autójának a fékpedálja bemondta az unalmast.

 

A következő világbajnoki ralira három hetet kell várnunk, hiszen 2015. február 12-15. között kerül megrendezésre a Svéd Rali. Ezen a havas, zord ralin az északi pilóták lesznek előnyben, hiszen számukra a hóborította utak teljesen megszokottak. A skandináv ralin a tavalyi szezonban bejött a papírforma. Az első négy helyen ugyanis skandináv származású pilóta kormányozta célba autóját, bizonyítva, hogy nekik igencsak fekszik ez a havas rali. A Volkswagennek akkor nem francia sztárpilótája, hanem Latvala révén sikerült győznie. A második helyen szintén VW-es versenyző, Andreas Mikkelsen ért célba. A bronzérmes helyezés Mads Östberggé (Citroen) lett.

 

 

2015-ös Monte-Carlo Rali eredménye

 

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Polo                3:36:40,2

2. Jari-Matti Latvala (FIN)              Volkswagen Polo                3:37:38,2

3. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Polo                3:38:52,5

4. Mads Östberg (NOR)                 Citroën DS3                         3:39:23,8

5. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai I20                         3:39:52,3

6. Dani Sordo (ESP)                      Hyundai I20                         3:39:53,1

7. Elfyn Evans (GBR)                    Ford Fiesta RS                    3:42:03,9

8. Sebastien Loeb (FRA)               Citroën DS3                         3:45:14,9

9. Martin Prokop (CZE)                  Ford Fiesta RS                    3:46:35,0

10. Kris Meeke (GBR)                    Citroën DS3                         3:47:35,8

 

A világbajnokság eredménye a Monte-Carlo Rali után:

Egyéni

 

1. Sebastien Ogier (FRA)              Volkswagen Motorsport                                 25 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)               Volkswagen Motorsport                               19 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)        Volkswagen Motorsport                                  15 pont

4. Mads Östberg (NOR)                 Citroën WRT                                              12 pont

5. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai Motorsport                                     10 pont

6. Dani Sordo (ESP)                      Hyundai Motorsport                                     8 pont

7. Elfyn Evans (GBR)                    M-Sport WRT                                               6 pont

8. Sebastien Loeb (FRA)               Citroen WRT                                                 6 pont

9. Kris Meeke (GBR)                       Citroën WRT                                               4 pont

10. Martin Prokop (CZE)                Jipocar Czech National Team                           2 pont

 

Gyártók

 

1. Volkswagen Motorsport                  43 pont

2. Hyundai WRT                              27 pont

3. Citroën WRT                               12 pont

4. M-Sport WRT                               12 pont

5. Jipocar Czech National Team           6 pont

6. FWRT SRL                                    1 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Rali Világbajnokság, Monte-Carlo Rali beharangozó

2015. január 22-25.



Monte-Carlo: bajnokok csatája


2015-ben ismét a hagyományos Monte-Carlo Ralival nyitja meg kapuit a Rali Világbajnokság. Ez egy nagyon különleges helyszín, amelyet minden pilóta nagy becsben tart. Mivel még csak januárt írunk, s a többi versenysorozat majd csak tavasszal veszi kezdetét, idén Sebastien Loeböt is üdvözölhetjük az indulók között. A WTCC-ben versenyző pilótától pontokat, s egy esetleges győzelmet vár a Citroen, amely így a 2013-as Német Rali utáni első győzelmét ünnepelhetné Monacóban.

Sebastien Loeb visszatérése ellenére a címvédő világbajnok Sebastien Ogier nincs megijedve a kihívástól. „Azt várom tőle, hogy nagyon versenyképes lesz. Még ha azt vesszük, hogy egy évet kihagyott (a Rali Világbajnokságból), akkor is nagyon jól fog menni. Biztos vagyok benne, hogy erősen tér vissza, s ez izgalmakat hoz a versenybe. Az igazat megvallva, azért nem esek kétségbe.” – szögezte le a Volkswagen világbajnok franciája.

Fotó: Amber PR

Sebastien Loeb is nyilatkozott az előtte álló kihívásról. „Az a célom, hogy a legjobb formámat hozzam. Egy évig nem álltam rajthoz a Rali vb-n. Persze nem célom a győzelem, de másrészt, mikor elindulok egy versenyen, mindig megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Megpróbálok felkészülni amennyire csak lehetséges, hogy a legjobbat nyújtsam.”

A csapatok nem bízták a véletlenre a monacói szereplésüket. A nagy csapatok szinte mindegyike tesztelt a hétvégi versenyre. A címvédő Volkswagen mellett a Hyundai is Franciaországot választotta a felkészülésre. Dani Sordóval a volán mögött a tavalyinál nagyobb szerencsében reménykedik a koreai csapat. 2014-ben ugyanis autója elektromos meghibásodása miatt adta fel a versenyt még az első napon a spanyol pilóta. „Nagyon szeretem Monte-Carlót, mivel teljesen más, mint az összes többi verseny az időjárási viszonyok tekintetében. A gyorsasági szakaszok gyönyörűek, igazán kanyargósak a hegyek között. Ez egy nagy kihívás embernek, gépnek egyaránt.” – nyilatkozta Sordo.


Alig telt el két hónap a szezonzáró Wales Rali óta, s a hétvégén a rali szerelmesei ismét szurkolhatnak kedvenceikért. 2013-ban nagy fordulat következett be, hiszen azzal, hogy Sebastien Loeb csak négy ralin állt rajthoz, a Citroen elvesztette dominanciáját. A sokáig verhetetlennek bizonyuló francia gyártónak erős kihívója akadt a Volkswagen személyében, s a német csapat első és második teljes évében meg is szerezte az egyéni és konstruktőri világbajnoki címet. Sebastien Ogier és csapata célja idén így nem is lehet más, mint a triplázás. Ogier csapattársai ezúttal is Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen lesznek.

A tavalyi évben sokat cikkeztek Robert Kubicáról. Inkább bukásai, mintsem eredményei kapcsán került az újságok hasábjaira. A 2014-es szezon végén az ex-Forma-1-es sztár sokat gondolkodott arról, hogy maradjon, vagy visszatérjen a pályaversenyzéshez. Nos, úgy néz ki, marad a ralizásnál a lengyel pilóta. Sokak nagy kedvence a Lotos World Rally Teammel fog rajthoz állni ismét egy Ford Fiesta RS WRC volánja mögött, először is Monte-Carlóban.

Nem lesz könnyű dolga a Monte-Carlo Ralin induló csapatoknak, ahol a megjósolhatatlan időjárás nagy fejfájást okozhat. Bár a gyorsasági szakaszok nagy részét aszfalton teszi meg a mezőny, az útviszonyok egyik percről a másikra megváltozhatnak. Ez az abroncsválasztást is megnehezíti, hiszen helyezésekről dönthet egy-egy jól megválasztott gumi. A csapatok így folyton az időjárás jelentéseket lesik majd és próbálják azokat kiegészíteni az órákkal hamarabb előre küldött csapataik információival az utak állapotáról.

 

A rali


2014 után 2015-ben is jelentős változtatásokat hajtottak végre a rendezők a ralin útvonalán. A legendás Col de Turini szakaszon például a mezőny a szokásos esti vezetés helyett nappal hajt át. A rali Monaco és Gap városa között zajlik. A franciaországi Gap 300 km-re észak-nyugatra található Monte-Carlótól.

A monacói rajtot követően a mezőny két esti gyorsasági szakasz után érkezik meg Gapbe. Ezután Gap környéki utakon hajt a mezőny, mielőtt szombat este visszaérkezik Monte-Carlóba. 2008 óta először több mint egy gyorsasági szakaszt rendeznek majd meg vasárnap (a Col st Jean-St Laurent szakaszt kétszer, a teljes Turini szakaszt pedig egyszer teljesíti a mezőny).

A 2015-ös Monte-Carlo Rali három napon át tart, s a 15 gyorsasági szakasz 355,48 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja 1403,08 km.

A Monte-Carlo Rali a világ leghíresebb és egyben legnehezebb utcai versenye. Érdekes kettőség jellemzi a versenyt. Az enyhe éghajlatú monacói aszfaltot elhagyva a pilótákat Dél-Franciaország télies és nehezen megjósolható vegyes útviszonyai fogadják. Hó, jég, eső és száraz aszfalt, mind-mind jellemzőek erre a versenyre, így különösen nagy presztízzsel bír a monte-carlói trófea megszerzése. A monte-carlói győztesnek sokoldalú pilótának kell lennie, aki jól ismeri az útviszonyokat és nagyszerűen tud választani abroncsot az ilyen gyorsan változó útviszonyokhoz.



FIA RALI VILÁGBAJNOKSÁG 2015-ÖS VERSENYNAPTÁR


2015.   január 22-25.Monte-Carlo Rali

február 12-15.Svéd Rali

március 5-8.Mexikó Rali

április 23-26.Argentin Rali

május 21-24.Portugál Rali

június 11-14.Olasz/Szardínia Rali

július 2-5.Lengyel Rali

július 30-augusztus 2.Finn Rali

augusztus 20-23.Német Rali

szeptember 10-13.Ausztrál Rali

október 1-4.Francia Rali

október 22-25.Katalán/Spanyol Rali

november 12-15.Wales/Brit Rali


Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Wales Rali riportja

2014. november 14-16.



Ogier az utolsót is behúzta


Nem hazudtolta meg magát a Wales Rali. A szokásos saras-vizes körülmények ezúttal is nehezítették a mezőny dolgát, de még ez sem akadályozhatta meg a frissen világbajnokká koronázott Sebastien Ogier-t, hogy szezonbeli nyolcadik győzelmét megszerezze a hétvégén. Szépen int búcsút a Rali Világbajnokságnak Mikko Hirvonen. A finn pilóta a dobogó második fokára állhatott fel. A bronzérmes helyezés ezúttal Mads Östbergnek jutott.

Fotó: www.wrc.com

Sebastien Ogier a spanyolországi világbajnoki címvédés hullámáról nem szállt le, Wales-ben is elemében volt, rajtcél győzelmet szerzett. A második helyen célbaérő Hirvonen biztos jobban örült volna annak, ha győzelemmel zárhatja le ralis pályafutását, de végül is a második hely sem rossz egy félprivát csapattal versenyző pilótától. Hirvonen egyébként hatalmas küzdelmet folytatott Kris Meekével, a helyi hőssel. A harcnak végül is az vetett véget, hogy Meeke két abroncsa is tönkrement, miközben árokba csúszott és neki végül a hatodik hely jutott. Mads Östberg lett a nevető harmadik.

A csúszós körülmények nem kímélték a mezőnyt. Sebastien Ogier is csapattársával, Jari-Matti Latvalával állt nagy harcban pénteken. A finn azonban később, a rali során becsúszott az árokba, s ezzel három percet vesztett.

Fotó: Amber PR

„Így a legszebb lezárni a szezont. Ez volt a célom. Pénteken tövig nyomtam a gázt, s hihetetlenül sikerült a nap. Hatalmas különbség volt köztem és a mezőny között. Változás akkor történt, amikor Jari-Matti hibázott, ekkor egy kicsit lazítottam a tempómon.” – nyilatkozta lelkesen a VW címvédő világbajnoka.

Fotó: www.wrc.com

Hatalmas harc folyt a rali során a második helyért. Hirvonen, Meeke és Östberg között folyt a csatározás, s a trió tagjai többször helyet cseréltek. Östberg még szombaton esett ki a csatából, miután tíz másodperces büntetést kapott, mert késett egy időmérő ponton, majd az abroncsa ment szerteszét. Meeke pedig a vasárnapi nyitó szakaszon csúszott árokba.

Fotó: Amber PR

Hirvonen maradt egyedül talpon. „Nem is tervezhettem volna jobban a pályafutásom befejezését. Fantasztikus harcot vívtam egész hétvégén, ralis karrierem egyik legélvezetesebbjét. Nagyszerű hétvégén vagyunk túl és azon leszek, hogy az elmúlt 13 év emlékeit összeszedjem és hazavigyem magammal.” – szögezte le boldogan az M-Sport pilótája, aki az egyéni ponttábla negyedik helyén végzett.

Thierry Neuville lett a negyedik a Hyundai-al. Őt Elfyn Evans és Kris Meeke követi a hazai rajongók nagy örömére. Ott Tanak defektje ellenére is hetedik lett a Fiesta RS-sel. Az utolsó tizet Latvala, Martin Prokop és az új-zélandi Hayden Paddon zárja.

Fotó: www.wrc.com

A Wales Ralival véget ért egy újabb szakasz a Rali Világbajnokság történetében. Mikko Hirvonen, a rali egy nagyöregje szögre akasztja bukósisakját, így jövőre vele már nem találkozhatunk a raliversenyek során. A 2015-ös szezon is 13 állomásos lesz. 2015. január 23-25.-én rajtol a világbajnokság a tradicionális monacói helyszínen.

Fotó: www.wrc.com

2014-es Wales Rali eredménye


1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Polo3:03:08,2

2. Mikko Hirvonen (FIN)Ford Fiesta RS3:03:45,8

3. Mads Östberg (NOR)Citroën DS33:04:11,8

4. Thierry Neuville (BEL)Hyundai I203:04:23,1

5. Elfyn Evans (GBR)Ford Fiesta RS3:04:32,5

6. Kris Meeke (GBR)Citroën DS33:05:11,2

7. Ott Tanak (EST)Ford Fiesta RS3:05:37,9

8. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Polo3:05:55,7

9. Martin Prokop (CZE)Ford Fiesta RS3:06:51,5

10. Hayden Paddon (NZL)Hyundai I203:06:56,7


A világbajnokság végeredménye:

Egyéni


1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Motorsport267 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Motorsport218 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Motorsport 2150 pont

4. Mikko Hirvonen (FIN)M-Sport WRT126 pont

5. Mads Östberg (NOR)Citroën WRT108 pont

6. Thierry Neuville (BEL)Hyundai WRT105 pont

7. Kris Meeke (GBR)Citroën WRT  92 pont

8. Elfyn Evans (GBR)M-Sport WRT  81 pont

9. Martin Prokop (CZE)Jipocar Czech National Team  44 pont

10. Dani Sordo (ESP)Hyundai WRT  40 pont


Gyártók


1. Volkswagen Motorsport447 pont

2. Citroën WRT210 pont

3. M-Sport WRT208 pont

4. Hyundai WRT187 pont

5. Volkswagen Motorsport 2133 pont

6. Jipocar Czech National Team  49 pont

7. Hyundai Motorsport N  28 pont

8. RK M-Sport WRT  26 pont


(Forrás: Amber PR)

Fotó: Amber PR , www.wrc.com


5. oldal / 7

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top