• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Kordáék közelítenek

Parázs csata zajlott a tereprali bajnokság Beled futamának első teljes versenynapján, szombat estére az abszolút értékelés első 5 párosa másfél percen belül követi egymást, Korda Erik és Nyirfás Julianna, 10 másodpercre a dobogó második fokától, a negyedik helyről várhatja a folytatást.


A Korda Racing párosa a szezonnyitó túrkevei futamhoz hasonlóan ismét némi hátrányból kezdte meg a felzárkózást, péntek este a felszökő olajhőmérséklet miatt kerültek némi hátrányba az élmezőnyhöz képest. Azonban a Bükfürdő Rally szombati gyorsasági szakaszain Erik és Juli igyekezett kamatoztatni ralis múltját és megkezdték a felzárkózást az élmezőnyhöz.

„Összességében nem volt rossz a mai nap, szinte valamennyi szelektív szakaszon a második idővel értünk célba.” – summázta Erik a versenynap végén. „A pályák tetszettek, és végül is az autó sem volt rossz. A mai nap alapján azonban messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, de most minden esetre úgy tűnik, hogy sikerült gyorsulni és közelebb kerülni az élmezőnyhöz. Azonban azt is látjuk, hol kell még javulnunk, például a hosszú egyenesekben még mindig hátrányban vagyunk a vetélytársakhoz képest.”

Erikék az abszolút hatodik helyen kezdték a napot és a negyediken fejezték be, de ami talán ennél is fontosabb, hogy két gyári Toyota közé ékelődve mindössze 10 másodperc választja el őket az abszolút második helytől. ”Örömteli, hogy ezeken a rövid pályákon sikerült ma két helyet javítanunk az eredményünkön és az előttünk lévők nyakára is megérkeztünk. Főleg úgy, hogy ma is a biztonságra fektettük a hangsúlyt és bőven maradt még bennünk, de nem akartunk kockáztatni. Holnap sem szabad, hogy elragadjon minket a hév, már csak azért sem, mert az igazi verseny csak most kezdődik. Vasárnap sokkal hosszabb pályákon kell versenyeznünk, majd kétszer annyit megyünk mint az első két nap összesen. Megyünk tovább a saját tempókban, aztán a célban meg meglátjuk mi sül ki belőle.”

 

A Riverside Baja állása a 2. nap végén:
1. Fazekas/Simon, BMW X6 1:04:06 
2. Porizek/Sykora, H3 EVO +56
3. Fodor/Csató, Toyota Hilux +59
4. Korda/Nyirfás, Nissan Quashqai +1.06
5. Fekete/Tóth, Toyota Hilux +1.24…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

 

A Korda Racing együttműködő partnerei:

Hídépítő zRt., TOTAL HUNGARIA Kft., HELL Energy Magyarország Kft, Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, Victoria’s Secret, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top