• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Velenczei a Nagy Futamon ünnepelte első dobogóját!

Pályafutása eddig legjobb eredményét érte el Velenczei Ádám, aki Szedő Csabával és a Hyundai i20 R5-tel az abszolút harmadik helyen zárta a Steelvent Ózd Rallyt, amit másnap a budapesti Nagy Futamon ünnepelhetett meg egy kis örömautózással.

 

Velenczei Ádám: Úgy érzem, hogy nagyon sokat haladtunk előre abban, hogy minél jobb legyen az autó, igazán hasznosnak bizonyult a verseny előtti teszt. Ami megnyugtató, hogy nem csak érzésre lett jobb, de a versenyen az időeredmények is visszaigazolták, hogy gyorsultunk Miskolchoz képest. Természetesen nagyon örülök az eredménynek, hiszen most először tudtam dobogóra állni, ráadásul egy nagyon komoly mezőnyben, 16 R5-ös autó között értük el a harmadik helyet. Kellett egy kis szerencse is, de talán amit a sors tavaly, illetve idén Miskolcon elvett tőlünk, azért most kárpótolt.

 

Most ugyan kezdhetünk mindent előröl, hiszen Szombathelyen aszfaltról murvára vált a magyar bajnokság, de azért az sokat segít, hogy van már másfél verseny és cirka 100 tesztkilométer tapasztalatom az autóval. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Korda Eriknek és a Korda Racingnek az eddigi munkáért illetve a lehetőségért, hogy idén május 1.-én mi is részesei lehettünk a Nagy futamnak, életre szóló élmény volt ekkora embertömeg között autózni az Andrássy úton

Szedő Csaba: Végig nagyon kellett sietni, mert az első öt-hat autó annyira szorosan megy együtt, hogy gyorsról-gyorsra tized döntöttek hol ide, hol oda. A második gyorson sajnos megállítottak minket, ott hideg gumival mentünk és egy picit többet kaptunk a többiektől és a negyedik helyen zártuk az első napot. Vasárnap próbáltunk felzárkózni, miközben Ranga Petit és Turán Fricit is magunk mögött akartuk tartani. A pályák a verseny második napján már nagyon felhordásosak voltak, Cereden egy picit elmaradtunk a saját várakozásainktól, úgy éreztük ott egy picit előrébb tudunk majd végezni. Nagyon örülünk, hiszen eddig ez a legjobb eredményünk, az egész csapat nagyon jól dolgozott, mindenkinek köszönjük a segítséget!  

 

Az Overdose Racing Team partnerei:

Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft. Gulf, Unifilter Kft., Schönherz Informatikai Stúdió Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft, Max-Transport Bt, Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft.,  Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft., Tiszta Víz Üzletház, Pápai Beton Kft., Salgó polctervező, NoGlu Cukrászda, L&L Trans Kft., Stravia Kft., Acsay László E.V. Személy- és teherszállítás, Megafon Rádió

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top