Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna sikeresen teljesítette a 2014-es ERT (European Rally Trophy) sorozat negyedik szlovéniai futamát a Saturnus Rallye-t. Az abszolút 8. helyezéssel járó pontoknak köszönhetően jelenleg a regionális kontinensviadal összesített 11. pozíciót foglalják el.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna egy igen nehéz versenyt teljesített Szlovéniában. A nehézséget ezúttal nem feltétlenül a pályák vagy az időjárási körülmények jelentették, hanem egy alattomos vírus, amely a csapat pilótáját Puskádi Janit támadta meg. Na, azért a gyorsasági szakaszok sem voltak egyszerűek, a maguk esetenként több száz méteres szintkülönbségeivel, technikás vonalvezetésükkel és változatos útminőségükkel.
A péntek esti 3,5 kilométeres városi Prológ alkalmával még minden rendben volt, itt sikerült is egy abszolút 3. időt autózni. A problémák szombaton kezdődtek, amikor Jani kissé gyengének, egykedvűnek érezte magát, pedig a pályabejárás után Barnával együtt nagyon várták a versenyt. Mondták is: „olyan szerethetőek ezek a pályák”. Az már csak a futam közben derült ki, hogy időnként elég változatos a tapadás, ráadásul ennek nincsenek látható jelei. Nem látszanak határozott útminőség váltások, amelyeket rögzíteni lehet az itiner-ben, bár a szokásos két engedélyezett alkalom erre nem is mindig elegendő.
Néha teljesen váratlanul vált csúszóssá az út és a páros először a gumikra gyanakodott. Aztán amikor másodszorra teljesítették ugyanazt a pályát, akkor kiderült, hogy az útburkolat a „ludas”. A leghosszabb 30 kilométeres gyorsot három alkalommal kellett teljesíteni a szombati nap folyamán és Jani most rettenetesen kimerült a végére. Sokszor versenyeztek már ennél nehezebb szakaszokon is, soha nem okozott problémát végigkoncentrálni ennél hosszabbakat sem. Végül is a pilóta nem panaszkodott, becsülettel végigcsinálták a versenyt Barnával, bár adódott néhány meleg szituáció.
Egy alkalommal Barna bemondta az információt: „bukkan után bal 2”, aztán mikor felnézett az itiner füzetből, akkor azt látta, hogy egy mezőn halad a versenyautó. Jani gyorsan megnyugtatta, hogy nincs baj, mindjárt meg lesz az út is. A pilóta gyengélkedése okozott némi koncentráció zavart, de aztán mentek is tovább. A kis kaland szerencsésen végződött, bár egy fából készült, díszes információs tábla kicsit veszélyben volt. J
A műszaki hibák elkerülték a csapatot, a Fabia Super 2000-es ismét hibátlanul működött. Ez azért is fontos, mert az utóbbi hetek sűrű programja lényegesen kevesebb időt engedett a Szervizcsapatnak az autóval való foglalkozásra. Mostanában amikor hazaértek egy versenyről, szinte azonnal indultak a következő helyszínre, eközben még fel is kellett készíteni, sőt teljesen át is kellett építeni a Skodát most például murváról aszfaltra.
A Saturnus Rallye-t végül az ERT abszolút 8. helyén zárta a Puskádi – Gódor páros és ezzel az eredménnyel ismét előreléptek néhány helyezést az éves összesítésben is. Jelenleg a 11. helyet foglalják el a tabellán és bőven van még esély ennél jobb helyezésre is.
A gyors egymásutánban teljesített négy verseny után most egy kis lélegzetvétel következik. Nem kizárt, hogy a csapat kicsit körülnéz itthoni pályákon is. A Veszprém Rallye szinte kötelező fellépés, hiszen Jani szűkebb hazájában zajlik, ezért itt minden évben tiszteletét teszi az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata. A kicsit távolabbi tervekről, az ERT sorozat további várható versenyeiről is hamarosan hírt adunk majd.
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL – HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERT sorozatban.