ERT Rallye Saturnus 2014.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna a 2014-es ERT (European Rally Trophy) sorozat negyedik futamára a Saturnus Rallye-ra készülődik Szlovéniában. A pályabejárást követően a gyorsasági szakaszok ismeretében kijelenthetjük, hogy egy nagyon szerethető verseny következik Ljubljana környékén.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna az ERT immár negyedik futamának helyszínén Szlovéniában akklimatizálódik. Alig két héttel a sikeres Arad Rallye-t követően már túl is van a páros a Saturnus Rallye pályabejárásán. A csapat programja mostanság igen sűrű és változatos, hiszen az előző murvás verseny után most ismét aszfalt következik.
Az előjelek nagyon kedvezőek, Janinak és Barnának egyaránt nagyon tetszenek a jó minőségű, ritmusos Ljubljana környéki aszfaltos gyorsok, ahol a remények szerint nagyon élvezetesen lehet majd autózni a Skoda Fabia Super 2000-el. Komoly szintkülönbségek fűszerezik a pályákat, amelyek általában hegymenettel kezdődnek és aztán komoly lejtőkön lehet majd robogni, hol országútnyi széles, hol pedig keskeny, egy nyomsávos erdei utakon.
A kanyarok sok helyen vagy bójákkal, vagy szalmabálákkal védettek a belső íveken, így nagyon kevés felhordásra kell számítani, elvileg tiszta pályákon lehet majd versenyezni. A környék adottságainak és a jó szervezésnek is köszönhetően szinte alig kell majd levenni a bukósisakot a szlovén futam folyamán, mert a pályák nagyon közel, sokszor kevesebb, mint 10 kilométerre találhatók egymástól.
Péntek este a 16 órás rajtceremóniát követően 19 órakor egy tradicionális 3,5 kilométeres városi prológgal Ljubljanában kezdődik az erőpróba, majd szombaton reggel 7:45-től este 17:25-ig le is zajlik a Saturnus Rallye. A vízválasztó várhatóan egy 30 kilométeres gyorsasági lesz, amely három alkalommal is szerepel a programban.
A helyi versenyzők biztosan nagyon gyorsak lesznek, de néhány külföldi bajnok egység is rajthoz áll a hétvégén. A Puskádi – Gódor páros újra szeretne ERT bajnoki pontokat szerezni, ennek érdekében felkészülten várják a rajtot, már amennyire a két alkalommal megengedett pályabejárás ezt lehetővé teszi.
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERT sorozatban.