ERT Arad Rallye 2014.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna az Arad Rallye-n folytatja a 2014-es ERT szezont. Néhány napja még aszfalton száguldottak, mostanra azonban már Ők is és a Fabia Super 2000-es is felkészülten várják a murvás bevetést, ami a pályák ismeretében nem lesz izgalommentes.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna az ERT harmadik futamán, az Arad Rallye-n is részt vesz. Az idei program eléggé sűrű, hiszen csak egy-két napot töltöttek itthon a múlt heti csehországi megmérettetést követően és már indultak is Arad irányába. A Szervizcsapat sem unatkozott, mivel az autót teljesen át kellett építeni a brutálisnak ígérkező murvás szakaszokra.
A futóművek teljes cseréje mellett néhány négyzetméternyi védőburkolat is felkerült a Skoda aljára, ami hatékony védelmet jelent majd a kavicsok valamint a kisebb sziklák ellen, amelyekből jelentős mennyiség lesz ezen a versenyen. Várható továbbá ismét hatalmas tempó, mert a szakaszok átlagsebessége igen magas, helyenként nagyon hasonlatos a finnországi pályák vonalvezetéséhez.
A tempósabb részeken talán nem lesz baj az útminőséggel, de már a pályabejáráson is láthatóvá váltak azok a helyek, kanyarok, ahol biztos jelentősen romlanak majd a feltételek, mély vájatban kell majd autózni. Lehet, hogy ezeken a helyeken érdemes lesz „eldobni” néhány másodpercet a biztosabb célba érkezés érdekében. Főleg a sok ritmusváltáshoz kell majd megfelelően alkalmazkodni. Sok olyan szituáció lesz, amikor hosszú ideig kell végsebességen, „tiltáson” autózni, aztán egyszer csak besűrűsödnek a kanyarok.
Várhatóan a tempóválasztás lesz a legnehezebb feladat, megtalálni a helyes arányt a gyorsaság és a célba érkezést elősegítő, a versenyautót megkímélő vezetési stílus között. Erre a versenyre tipikusan jellemző, hogy egy pillanat alatt elszállhat egy jó eredmény, ha az ember túlzottan gyorsan akar átkelni a keletkezett tankcsapdákon. Jelentős mennyiségben volt láthatóak korábban ezeken a pályákon elhagyott futóműalkatrészek, felniről lefoszlott gumik.
Ennek szellemében arra készülnek Janiék, hogy egy barátságos környezetben, jót versenyezzenek murván, amit oly nagyon kedvelnek, s amire az autó is tökéletesen alkalmas. A cél ismét a pontszerző helyezések egyike az abszolút első tíz között, amire meg is van az esély, amennyiben helyesen sikerül ötvözni a bátorságot az óvatossággal.
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERT sorozatban.