• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Töretlen lelkesedéssel

A rali világába ismét belecsöppenő Dankó András – Kaszás Milán duó pontosan a Bükfürdő Rallye felénél fejezte be a versenyt, technikai gondok miatt. Az N2-es kategóriában csatázó fiúk egyre jobban érzik magukat a Citroen Saxoban, és már nagyon várják a következő murva versenyt.


Még csak a második rali versenyük volt, de már most úgy érzik, hogy minden hétvégén lehetne egy-egy futam. A jelenleg még csak saját kedvtelésükből autózó srácok attól függetlenül, hogy újoncnak számítanak, gyűjtik a versenykilométert, és minden percét élvezik a ralinak. A legutóbbi aszfaltos verseny is tetszett nekik, de a bükfürdői murvás gyorsok még jobban. Igaz, hogy most hamarabb befejezték a versenyt, mint tervezték, és a dobogóra sem sikerült felállni, de a tanulási vágyuk töretlen.


„Az elhatározás és a valóság általában nem fedi egymást a rali világában. De nekünk még szinte minden újdonságnak számít, nem aggódjuk túl a dolgokat, még csak sodródunk az árral. Egy aszfaltos futamon már túl vagyunk, és jó helyen végeztünk. Most egy murvás versenyen próbálhattuk ki magunkat félig-meddig, mert a kis Saxoban melegedni kezdett a víz, majd eltört az egyik, később a másik féltengelyünk. A szakaszok nagyon tetszettek, a murva is ínyünkre való volt, és az idő is kezd a barátunk lenni, tehát lassan összeáll itt minden, csak nem szabad telhetetlennek lenni. Mi a fokozatosság elvét követjük, de azért ne gondolják a kategória társaink, hogy menet közben szunyálni fogunk. Szó sincs róla. A székesfehérvári versenyen majd megmutatjuk, hogy mit tudunk.” – mondta Dankó András mosolyogva.

A fiúk menet közben, és most is nagyon higgadtak voltak, nem azok a kapkodó idegbetegek, és ebből a legtöbb esetben csak előnyt kovácsolhatnak majd a jövőben. Ami elmúlt azon úgy sem tudnak változtatni, úgyhogy teljesen igazuk van, hogy már a következő versennyel foglalkoznak.


„Az aszfaltos verseny is tetszett, de ez a murvás most feltette az i-re a pontot. Nekem ez sokkal-sokkal jobban bejött, és éreztem, hogy egyre jobban gyorsulunk. Már éppen kezdtünk belelendülni a versenybe, amikor elkezdett melegedni a víz. Fűtés fel, szaunáztunk, de még ez is belefért. Ami viszont már nem, az az, hogy eltört a féltengely. Na, ott lett vége a versenyünknek. Legalább a gyorsról tudtunk volna kijutni, hogy Super Rallyzhassunk, de bent ragadtunk a pálya közepén. Bükfürdő, a murva, meg maga a környezet méltó egy jó versenyhez, de a nézők számát kevésnek találtuk. Székesfehérvárra orvosoljuk a Saxo hibáit, és találkozunk a rajtnál, később meg reméljük a célban.” – mondta Kaszás Milán derűsen.


Szöveg: Tiba Anita

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top