• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Várjuk a murvás szezonkezdetet – Szombathely Rallye

A miskolci és ózdi aszfaltos futamokat követően a Szombathely környéki murvás ralipályákon folytatódik a küzdelem az Országos Rally Bajnokságban induló Turán Motorsport párosa számára.

Az eddigi két futam után elégedetten várja Turán Frigyes a bajnokság harmadik versenyét:Miskolc nagyon jól sikerült - emlékezett vissza a szezonnyitóra a pilóta. Azt gondolom, nagyon nagy fába vágtuk fejszénket saját csapatunk létrehozásával, de minden tökéletesen működött. Ez nagyon fontos számomra, és büszke vagyok a fiúkra, akiknek ezt köszönhetem. A második verseny azonban nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ennek ellenére Ózdon is fontos pontokat szereztünk, és levontuk a futam tanulságait - összegzett Turán Frigyes.

 

A bajnokság Szombathelyen immár murvás talajon folytatódik, de hogy melyik pályákon mérkőzhetnek meg egymással a pilóták és navigátoraik, az majd csak a pályabejárások kezdetekor derülnek ki. Alapvetően Turán Frigyes és navigátora, Farnadi Ágnes is szeretik a szombathelyi gyorsaságikat, de jelenleg ők is csak találgatni tudnak: vajon melyeket tartalmazza majd az idei útvonallap. Nagy valószínűséggel viszonylag ismert szakaszokon versenyezhetnek, de a páros bízik benne, hogy teljesen új pálya is bekerül majd a programba.

Az útvonal pontos ismerete nélkül sem maradhatott el a murvás körülményekre való felkészülés és az autó tesztelése sem: ?jól sikerült a tesztünk, melyet a versenyt korábban jellemző szakaszaihoz hasonló stílusú pályán teljesíthettünk. Jók lettek a beállítások, nagyon bizakodóak vagyunk. Felépítettünk egy stratégiát is, amit majd a megismert útvonalhoz tudunk hozzáigazítani - sorolta Turán Frigyes. A versenyen a Frici számára a rali világbajnokság futamairól már jól ismert kvalifikációra is sor kerül majd, ami nagy valószínűséggel alaposan meg fogja keverni a rajtsorrendet. Így gyakorlatilag már pénteken kezdetét veszi a bajnokság, mely tíz szakasz teljesítése után egy kivételesen hosszú, több, mint 25 kilométeres záró gyorsaságival fejeződik be vasárnap délután.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top