„Budapest, Budapest, te csodás…”

Tatabánya és Vác után Budapestet vette célba a „RALLYcafé All Stars autó a gyermekekért” elnevezésű projekt. A GreenPower E85 Kft. együttműködésével megvalósuló akciónak az október 4-5-ei TAXI4 Budapest Rallye 2013 bajnoki forduló adott keretet. A Mitsubishi WRC Replica jótékonysági kocsi az Egyesített…

Ollé Sasa: Teljesítve

Az egyik szeme sír, a másik pedig nevet az AS Rallyesport Europe versenyzőpárosának, Ollé Sasának és Czakó-Budai Annamáriának. A Ford Fiesta S2000-rel versenyzőpáros sorsa már az első körben megpecsételődni látszott, de nem adta fel és végül az abszolút hatodik helyen zárta az…

Krózser: Váltó, felni, felni

MHH Rally Team, Budapest Rali Két gyorsasági szakasz adatott meg Krózser Menyhértnek és Papp Györgynek a Budapest Ralin. Az MHH Rally Team párosának Subaru Impreza WRC-jében az első gyorsaságin a váltó elektronikája bolondult meg, a másodikon pedig két felnit is eltörtek. Az…

Ez sajnos benne van…

Snela Rally Team – Budapest Rallye beszámoló Komoly felkészüléssel várta a Snela Rally Team párosa Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás a hosszú szünet után visszatérő Budapest Rallye-t. A műjégpályán megtartott látványos prológot több ezer ember nézte végig és a 10-es rajtszámmal induló…

Erre már lehet építkezni!

Maxx Race Team – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Küzdelmes hétvégéje volt Kiss Viktornak és Percze Nándornak a TAXI4 Budapest Rallyen. A Maxx Race Team versenyzői minden pillanatát élvezték a bajnoki…
A szezon elején aratott két futamgyőzelmet követően, az utóbbi időszakban két ezüstérmet szerzett az Országos Rally Bajnokságban Kazár Miklós és Szőke Tamás. Szeptemberben Kassán, a múlt hétvégén pedig a Budapest Rallyn végeztek a második helyen. Az összesítés szempontjából azonban nagyon sokat érnek…

Igazi rallykalandok sikerrel fűszerezve

DYNAMIC RALLY TEAM – TAXI4 Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe A Lángi Attila-Toma József „Csimpike” alakulat háza táján volt izgalom bőven a múlt hétvégi, TAXI4 Budapest Rallyen. A Dynamic Rally Team…

A részsikerekre lehet alapozni

A középső körben jól ment, az eleje és a vége azonban felejtős volt az elmúlt hétvégén ifj. Kiss Lászlónak és Varga Zsuzsannának. A Maximmun Racing Team párosa az ORB idei ötödik futamán abszolútban a tizenharmadik helyen zárt, a hármas kategóriában pedig az…

Defekt előtt – Defekt után

Az idei Budapest Rallye legnagyobb vesztesei a Herczig-Bacigál páros. A SKODA Fabia Super2000-es versenyautójukkal hiába hozták az előírt 9 gyorsasági szakaszból 8 szakaszon az abszolút 2. helyet, egy defekt miatt mégis elúszott a dobogó. A hétvégéről Herczig Norbertet kérdeztük: Számunkra nagyon jól…

Somogy megye büszkeségei

MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI Megjárták a hadak útját a Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, de minden erőfeszítésért kárpótolta Kovács Antalt és Istovics Gergőt a Budapest Rallyen elért eredményük.…
158. oldal / 160

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top