Baranya Kupa, 2013. augusztus 24-25.

 

Varga C és Juhász nyerték az idei legjobb historic ralit

 

Az idei szezon legjobb Országos Historic Ralibajnoki-futamát rendezték a Baranya Kupán. Kivétel nélkül minden versenyző dicsérte a rendezést, nagyrészt ennek volt köszönhető az idén rekordnak számító 13 nevező és a 11 célba érkező.

A versenyt a Varga C–Endrész páros nyerte BMW M3-assal. A népszerű „Cigi” a tavalyi Vác Rali után másodszor nyert a historic replica-csoportjában, ahol nem kisebb ellenfelet győzött le, mint a Wirtmann–Barna duót a Ford Escort Brutal Turbóval.

Az FIA-szabályok szerint is historicnak minősülő autók versenyében a Juhász–Rimár páros volt a leggyorsabb BMW 2002-esével, megelőzve a Gaál–Gáspár duó Opel Ascona B-jét.

Három újonca is volt a mezőnynek. A túrából és rali 2-ből jól ismert Váradi–Laboncz kettős két év kihagyás után ült újra a Mercedes 124 CE volánja mögé, amelyet a historic szabályainak megfelelően alakítottak át, és remélhetőleg évekig láthatjuk őket itt versenyezni. A Lada-mezőny két taggal bővült, a Csík testvérpárral és a Hajdú–Diós kettőssel.

Kórházi elfoglaltsága miatt nem láthattuk a Baranya Kupán Ördögh Mixit, aki azonban mindenkit megnyugtatott: már jobban van, a viccek még nem jutnak ugyan eszébe, de vezetni tud, úgyhogy hamarosan visszatér.

 

A tavalyi Vác Rali után pályafutása második győzelmét aratta a Historic Országos Ralibajnokságban Varga C Zoltán és Endrész István. A BMW M3-assal versenyző páros a replica-csoportot és az R1 kategóriát is megnyerte. „Nagyon jó verseny volt, korrekt volt a rendező, látszott rajta, hogy jó versenyt akart rendezni, ezért is indultunk” – mondta Varga C. „Nyertem, de mindig én nyerek. Nagyon jó az autóm, úgy kezelem, mint annak idején a Zsigulit. De nem a serlegért indultam, hanem azért, mert imádom bepakolni a szervizautót, lemenni a versenyre és ott jól érezni magamat. Wirtmann Ferivel, Gaál Józsival elhülyéskedtünk egy kicsit, úgyhogy mindennel elégedett vagyok.”

A replica-csoport második helyét és az R3 győzelmét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György a Ford Escort Brutal Turbóval. Ők a Baranya Kupa utáni héten Olaszországban CEZ-bajnoki futamon állnak rajthoz, ezért nem a szokásos kék Mk I-es Escorttal, hanem a replica-csoportba sorolt Cosworth-motoros szörnyeteggel álltak rajthoz. „Sokat fejlesztettünk az autón tavaly óta, most már váltani is lehet vele” – mondta Wirtmann. „Az első körben kicsit óvatosabb voltam, a vízen pedig még inkább, mert ott egy gázadásra képes bármerre elindulni. Az autó nagyon jó lett, ennél még gyorsabban is lehet vele menni. Nekem kell most már felnőnöm hozzá.”

 

A Miskolc Ralin győzelemmel mutatkozott be a historicban Kiscsatári Imre és Siroki Zoltán. A Lada VFTS-üket azonban eladták és a sebtében vásárolt kocka Ladát még nem volt idejük átalakítani, de a 2107-essel így is Varga és Wirtmann mögött a harmadik leggyorsabbak lettek, R1-ben pedig a második helyet szerezték meg. „A régi autómat eladtam, de gyorsan kellett vásárolnom egy másikat, mert a garázs üres lenne Lada nélkül. Ez is ki fog szélesedni, de egyelőre nem tudtunk hozzányúlni. Nagyon jó verseny volt, jól jött ki a lépés, bár esőgumink nem volt, de soha rosszabbat. Örülök neki, hogy gyarapodott a VFTS-mezőny.”

 

Igazi kuriózumnak számít a magyar ralisportban Váradi György és Laboncz László Mercedes 124 CE-je, amely a túra és rali 2-es bajnokságok után az idén a historic replica-csoportjába költözött. Váradi közel két év kihagyás után tért vissza egy teljesen átépített autóval és kalandos körülmények között szerezte meg a replica-csoport negyedik helyét. „Az első gyorson bealudtam, a másodikon átestem a ló túlsó oldalára és mentem tökön, babon, mindenen. A harmadikra megtaláltam a jó tempót, akkor a fékünk ment el, aztán az esőben középkemény slickkel mentünk, amit megnyitottunk ugyan, de inkább az életünkért küzdöttünk vele. A verseny nagyon jó volt, a mezőny szenzációs. Jövünk a Budapest Ralira is.”

 

Az FIA-szabályok szerinti historic autók mezőnyében három célba érkező volt. A leggyorsabb Juhász Zsolt és Rimár Tamás volt BMW 2002-essel, akiket a C csoportból D-be soroltak fel, de ott is nyerni tudtak. „Nagyon jó verseny volt” – mondta Juhász. „A verseny előtt tudtunk tesztelni, ahol kijött egy pár műszaki hiba. Így viszont a versenyen nem volt semmi problémánk. Ezeket a pályákat ismerem a legjobban, és úgy érzem, hogy magamhoz képest jól mentem. (Rimár) Tomi a négy év alatt, amióta együtt versenyzünk, még sohasem dicsért meg, most igen. Ez nekem többet ért a győzelemnél.”

 

A D csoportos autók közül a leggyorsabbak Gaál József és Gáspár Béla voltak Opel Ascona B-vel. „Amikor leesett az eső, akkor hárman ültünk az autóban, mert a Majré is bemászott hátra, a bukócső közé” – viccelődött Gaál. „Volt pár sárfelhordás és mindig úgy rajtoltunk, hogy pont előttünk állt el az eső, ami lemosta volna a pályát. Amikor negyedikben jöttünk lefelé padlógázon, akkor gondolkodtam rajta, hogy 62 éves elmúltam és még kéne vagy harminc ilyen versenyen indulni, úgyhogy kicsit óvatosabban mentem. Én az élmény kedvéért versenyzek, szeretek szép autóval menni, aminek sosincs baja. A célban cukkoltak is vele, hogy hányszor mostuk le az autót?”

 

Gaál mögött a második leggyorsabb D csoportos páros Horváth Zsolt és Jezsó Bernadett voltak Renault 5 Alpine-nal. „Az eső nem tetszett, de egész jól megbirkóztunk vele” – mondta Horváth. „A motorunk a verseny végére megadta magát, kinyomta az olajat, úgyhogy a Budapest Ralira új motort kell csinálnunk. Örültem neki, hogy sokan voltunk, jöhetnének még páran a kategóriánkba, hogy még jobb legyen a verseny.”

 

Jövőre a rali 1-ben szeretne versenyezni Csík Zoltán és Csík Zsuzsa. A testvérpár felkészülésképpen választotta a historciot, ahol a hátralévő versenyeken is rajthoz állnak az idén Kiscsatári egykori VFTS-ével, de jövőre is terveznek pár futamot a Ladával. Komlón az R1 kategória harmadik helyét szerezték meg. „Kiscsatári Imi ajánlotta a historicot, hogy itt milyen jó versenyek és milyen jó hangulat van” – mondta Csík Zoltán. „Jövőre egy Subaruval szeretnék rali 1-ben menni, de mindig is tetszett a VFTS, úgyhogy gondoltuk, kipróbáljuk. Nem csalódtunk, az autó és a mezőny is szenzációs. A teszten volt egy kis kalandunk, amikor a motor beszívott egy csavart, de a rajtra sikerült megoldani. Kicsit gyengébb volt a motor, de így is nagyon élveztem a versenyt, maximálisan elégedett vagyok.”

 

Az R2 első helyén végzett Világi Tamás és Jenszenszki Csaba a Fiat 131 Abarth-tal, akiket abszolút értékelésben az R3 harmadik helyezettje, Kari és Szilassy László követett Alfa Romeo GTV6-tal. „Amikor megláttam, hányan és kik indulnak az R3-ban, azt mondtam, a harmadik hely bőven elég lesz ahhoz, hogy megtartsuk a vezetést a bajnokságban. Így is lett. Száraz pályán intermédiával, vizesen slickkel mentünk, úgyhogy egy kicsit megnehezítettük a saját dolgunkat, de így is jó verseny volt.”

 

Bár az utolsó helyen ért célba Hajdú Gábor és Diós Dániel a Lada VFTS-sel, így is elégedettek voltak pályafutásuk első historic versenyével, ahol a tempójukkal sem volt gond, csak a váltókarral. „Régóta ismerem a historic mezőnyt, a bátyám (Zsíros Imre) mondta, hogy öcsém, az idén itt megyünk. Ezért állítottam talpra újra az autómat. Az első gyorsasági első lassítójában sikerült letörni a váltókart, így azt a gyorsot ötödikben, a következőt harmadikban teljesítettük. Ezzel el is úszott a versenyünk, a többi gyorson sikerült jó időt autóznunk és nagyon élveztük, hogy újra versenyezhetünk. A Budapest Ralin indulunk, amire a tesóm is azt ígérte, hogy jön.”

 

Az Országos Historic Ralibajnokság következő futama a Budapest Rali lesz szeptember 27-29-e között.

 

Mixi már jól van

 

Nem láthattuk a Baranya Kupán Ördögh Mixit, aki nem sokkal a verseny előtt stroke-ot kapott és kórházba került. Azóta rekord gyorsasággal gyógyul, már kiengedték, és legnagyobb örömére saját maga vezethetett hazáig. A viccek még nem jutnak eszébe, de már készül a következő versenyre. „Képzeld el, a WRC-rádióban az utolsó két vendégemmel akartam riportot készíteni, amikor rosszul lettem” – mesélte Mixi. „Szerencsére a rádió tulajdonosa pont bent volt –  legtöbbször egyedül vagyok a stúdióban – és bevitt a kórházba. Most már itthon vagyok, nagyon sok barátom látogatott meg és sokan kerestek, ami nagyon jól esik. A jó hírem, hogy vezetni tudok, a még jobb hírem, hogy a viccek nem jutnak még eszembe, úgyhogy ezzel egyelőre nem tudom fárasztani a környezetemet. Az elejük megvan, de a poén egyelőre nem mindig ugrik be. De ez nem tart sokáig. Hamarosan visszatér az igazi Mixi a rádióban és a ralipályákra is.”

 

A BARANYA KUPA VÉGEREDMÉNYE (nem hivatalos)

1. (323) Varga C Zoltán–Endrész István         BMW M3                     R1              44:17,2

2. (327) Wirtmann Ferenc–Barna György       Ford Escort B. Turbo    R3              +1:39,6

3. (309) Kiscsatári Imre–Siroki Zoltán             Lada 2107                     R1              +5:20,8

4. (321) Váradi György–Laboncz László        Mercedes 124 CE         R3              +5:34,3

5. (303) Juhász Zsolt–Rimár Tamás                 BMW 2002                   C3              +6:36,5

6. (324) Csík Zoltán–Csík Zsuzsanna              Lada VFTS                   R1              +7:27,3

7. (322) Világi Tamás–Jeszenszki Csaba          Fiat 131 Abarth            R2              +8:39,8

8. (308) Kari–Szilassy László                           Alfa Romeo GTV6       R3              +9:03,2

9. (304) Gaál József–Gáspár Béla                    Opel Ascona B 1900    D3              +9:50,9

10. (315) Horváth Zsolt–Jezsó Bernadett        Renault 5 Alpine Gr2   D3              +10:49,5

11. (325) Hajdú Gábor–Diós Dániel                Lada VFTS                   R2              +23:49,3

*zárójelben az egész évre kiadott állandó rajtszámok

 

ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG VERSENYNAPTÁRA

2013. április 5–7. Eger Rali

2013. május 10–12. Miskolc Rali

2013. augusztus 24–25. Baranya Kupa

2013. szeptember 27–29. Budapest Rali

2013. november 7–9. Mecsek Rali

 

AZ ORSZÁGOS HISTORIC RALIBAJNOKSÁG EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI

Iharos és Goller Kft., Kumho, MTVA Telesport

Textura Sport Club – Alpi Orientali Rali előzetes

2013. augusztus 29.


Négy első és egy második helyezés után a biztos pontszerzés a célja Wirtmann Ferencnek és Barna Györgynek, idei hatodik Historic CEZ-futamukon, az Alpi Orientali Ralin. Az Észak-Olaszországban megrendezett verseny egyben Historic Európa-bajnoki, illetve olasz bajnoki futam is. Mivel Olaszország a historic rali egyik fellegvára, a nemzeti bajnokságuk mezőnye gyakran erősebb az Eb-énél is. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott magyar páros ezért a biztos pontszerzést tartja szem előtt, és lehetőség szerint növelni szeretnék 24 pontos előnyüket a CEZ Historic-ralibajnokság élén.


„Túl vagyunk a pályabejáráson és a gépátvételen” – mesélte Wirtmann Ferenc. „A mezőny nagyon erős. Nyolcan vagyunk a kategóriánkban, a csoportunkban pedig olyan sokan, hogy nem is számoltam össze. Ebből a szempontból az idei egyik legnehezebb versenyünk lesz az Alpi Orientali.”


„A pályák tipikus olasz hegyi gyorsaságik: szűkek sok kanyarral. Nagyon észnél kell lenni, mert ahol nem lehet leesni, ott járdaszegélynek, fának, sziklának lehet nekimenni. A helyiek a boltba is ilyen utakon járnak, nem hiszem, hogy a mezőny elejével bárki külföldi fel tudná venni a versenyt. De hát éppen ez a szép ebben a futamban.”


„A bajnokságot elég nagy előnnyel vezetjük, de minden egyes pontra szükségünk lesz, úgyhogy a biztos pontszerzés a célunk, illetve ha már eljöttünk, szeretnénk annyi olaszt megszorongatni, amennyit csak tudunk.”


Az Alpi Orientali Rali hivatalos weboldala:

http://www.rallyalpiorientali.it/sen/


A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei*:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

Saturnus Rali 1. hely

Velenje Rali 1. hely

*CEZ-helyezések


A CEZ Historic-ralibajnokság állása hat futam után:

1. Wirtmann 98

2. Mekler 75

3. Wiegner 51

4. Wagner 50

5. Pasutti 45

6. Jiratko 43

7. Kövesdán 30

8. Valenta 30


A CEZ Historic-ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Textura Sport Club – Baranya Kupa

2013. augusztus 27.


A replica csoport második helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György az Országos Historic Ralibajnokság negyedik futamán, a Baranya Kupán. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros az idén először állt rajthoz a Cosworth-motoros Ford Escort Brutal Turbóval, amelynek új fejlesztéseit akarták kipróbálni és persze élvezni az autóban töltött minden pillanatot. Mindkét célt tökéletesen teljesítették.


„Nagyon jó verseny volt, de ezt Komlón már megszokhattuk” – mondta Wirtmann Ferenc. „Több új fejlesztést is kipróbáltunk az autón, amik tökéletesen működtek. Egyedül egy víztartály repedt el és időnként gőzfelhő borított be minket, de rájöttem, hogy ha bekapcsolom a hűtőventillátort, akkor az a kardánalagúton át hátranyomja a párát, úgyhogy ez nem hátráltatott minket.”


„Az első körben óvatosan kezdtünk. Ez az autó egy igazi ékszer, nagyon sok munkánk van benne, és nem szeretném összetörni. A második körre, amikor már láttam, hogy minden új fejlesztés jól működik, egy kicsit bátrabb lettem, de azért még messze nem autóztam ki a Ford tartalékait. A negyedik gyorsaságira leesett az eső, ami egy ilyen erős és hátsókerekes autóval még jobban megnehezíti a dolgomat, de így is élveztem a verseny minden pillanatát.”


„Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, Varga Zoli BMW-jét száraz körülmények között talán jobban meg tudtuk volna szorongatni. Mivel a magyar bajnokság első két futamán a D korcsoportban sorolt Escortunkkal indultunk, a harmadik futamot kihagytuk, most meg replica csoportban indultunk, a bajnoki pontok szempontjából nem volt jelentősége a versenynek.”


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Textura Sport Club – Baranya Kupa előzetes

2013. augusztus 24.


A Ford Escort Brutal Turbóval tér vissza a Historic Országos Ralibajnokságba Wirtmann Ferenc és Barna György a hétvégi Baranya Kupán. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros egy héttel később, Olaszországban, CEZ-futamon indul az Mk I-es Escorttal, ezért vették elő a piros csodát.


„Hosszú szünet után egy kicsit besűrűsödött a programunk, most a Baranya Kupán indulunk a magyar bajnokságban, a jövő héten pedig Olaszországban lesz CEZ-futamunk” – mondta Wirtmann Ferenc. „Ez jó indok volt arra, hogy az Mk I-est kíméljük, és a szélessel induljunk.”


„Nagyon várom a versenyt, most értünk el oda a Brutal Turbó fejlesztésével, hogy már versenyezni is lehessen vele. A váltó és a kuplung hűtését kellett megoldanunk, mert korábban, ha felmelegedett, nehéz volt vele váltani. A féken is fejlesztettünk, bízom benne, jó lesz.”


„Nem tekertük fel a turbót, mert még nekem is szoknom kell az autó viselkedését. Ha minden tökéletes lesz rajta, akkor megpróbálhatjuk egy kicsit erősebb motorral is.”


„Valahányszor beleülök ebbe az autóba, és berakom sebességbe, a váltó csattanásától libabőrös lesz a karom. Ezt szeretném érezni Komlón is.”


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Textura Sport Club – Velenje Rali

2013. június 10.

Wirtmann: Pontok, győzelem, második hely és az élmény is megvolt

Öt versenyből idei negyedik CEZ historic-győzelmét aratta Wirtmann Ferenc és Barna György Ford Escort Mk I-essel a szlovéniai Velenje Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a C3-as kategória élén végzett (ezért maximális CEZ-pontot kapott) a C csoportban és a historic abszolút értékelésében pedig a Porschéval versenyző olasz Pasutti–Campeis duó mögött a második helyet szerezte meg. A verseny előtt Wirtmann-nak a biztos pontszerzés volt az elsődleges célja, ám a taktikus versenyzés egészen az első gyorsasági végéig tartott.

„Elég szorosan alakul a bajnokság, és mivel egy futamot kihagytunk, egyet pedig kihagyni készülünk, mindenképpen a pontszerzés volt az elsődleges célunk” – mesélte Wirtmann Ferenc. „Az első gyorsaságin azonban csak pár tizedet kaptunk a historic abszolút leggyorsabb versenyzőjétől, Pasuttitól, amitől persze azonnal vérszemet kaptam, mert milyen dolog az, hogy kikapunk.

A következő szakaszokon próbáltam gyorsabban menni, de egyszer sem sikerült őt megverni. Hiába, egy rutinos rókáról van szó, aki mindig annyit autózik, amennyire szüksége van. A célban odajött, gratulált, és azt mondta, nem számított rá, hogy ilyen közel leszünk hozzá, mert a két autó között ennél nagyobb a különbség. Igazi úriember.

Ha már az úriembereknél tartunk, találkoztam egy 74 éves olasz versenyzővel, aki egy Hondával indult – nem historicban. Mesélte, hogy ötven éve van licence, rendszeresen biciklizik, mindenkinek nagyon örül és szemmel láthatóan élvezte a ralit. Ebből kiindulva még nekünk is lehet pár jó évünk.

A verseny nagyon jó volt. Jó utakon zajlott, egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Volt egy 19 km-es gyorsasági, amin a leghosszabb egyenes talán elérte az ötven métert. Az összes pálya nagyon közel volt a városhoz, gyakorlatilag 5-6 km-nél messzebb sohasem kellett mennünk.

Nagyon élveztük a versenyt és nagyon örülünk neki, hogy ilyen jó hangulatban sikerült a pontszerzést teljesíteni.

A Velenje Rali hivatalos weboldala:

http://www.amtklub-velenje.si/

A Velenje Rali hivatalos végeredménye:

https://results.omikronplus.si/live/Velenje2013/live.html

A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

Saturnus Rali 1. hely

Velenje Rali 1. hely

A CEZ Historic-Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Textura Sport Club

2013. június 7.


Wirtmann: Csak pontokért megyünk, de ez lesz a legnehezebb


Idei ötödik Historic CEZ-futamán áll rajthoz Wirtmann Ferenc és Barna György a hétvégén a szlovéniai Velenje Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros eddig egy versenyt hagyott ki a bajnokságból, amelyet 73 ponttal vezetnek a két 50 pontos második helyezett előtt. A Velenje Ralira ezért Wirtmann taktikai versenyt hirdetett és mindent a biztos pontszerzésnek szeretne alárendelni. Ez lesz azonban a legnehezebb feladat.


„Sokkal jobban sikerült az idei évünk, mint ahogyan számítottuk, elég jó előnnyel vezetjük a bajnokságot, de ez egy pillanat alatt megfordulhat. Ezért most a Velenje Ralin a legfontosabb dolgunk a biztos pontszerzés lesz” – mondta Wirtmann Ferenc.


„Ez lesz a legnehezebb feladat, mert eddig az összes CEZ-futamunk annyira jó verseny volt, hogy egyszerűen nem lehetett nem nyomni, és élvezni a pályákat, meg az Escortot. Úgyhogy szerintem a taktikázásunk most sem fog sokáig tartani, de azért megpróbálok ésszel menni, hátha nem szakad meg a jó sorozatunk.”


A Velenje Rali hivatalos weboldala:

http://www.amtklub-velenje.si/


A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

Saturnus Rali 2. hely


A CEZ Historic-Ralibajnokság állása négy futam után:

1. Wirtmann 73

2. Wagner 50

3. Mekler 50

4. Wieger 33

5. Pasutti 30

6. Jiratko 25

7. Parisi 25


A CEZ Historic-Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)


A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho


Textura Sport Club – Saturnus Rali

2013. május 13.

Kétszer is megállt Wirtmann Ferenc és Barna György Ford Escort Mk I-ese a Saturnus Rali nulladik napján. A benzinellátási hibát sikerült a szervizcsapatnak megoldania, de mivel késve álltak be a parc fermébe, öt perc büntetéssel kezdték a versenyt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezt a hátrányát egy kivételével minden versenyzőn behozta, és a historic abszolút értékelésben, valamint a C korcsoportban egyaránt a második helyen végeztek 4 perc 26,8 másodperccel az olasz Paolo Pasutti Porschéja mögött. A C3-as kategóriát pedig megnyerték, így újabb értékes pontokat szereztek a Közép-Európai Zónakupa historic-rali értékelésében, amelyet a csapat számításai szerint négy futam után továbbra is vezetnek (hivatalosan még nincs meg a bajnokság állása).

„A prológon 150 méterrel a cél előtt állt meg az autó. Szerencsére Barna Gyuri kigyúrt állapotban volt és annak ellenére, hogy emelkedett az út, be tudta tolni a Fordot a célba” – mesélte Wirtmann Ferenc.

„Ezután etapon megint megállt az autó, és a parc fermébe nem tudtunk beállni. A szervizcsapat gyorsan megtalálta a hibát. A szabályok szerint hiába van szériatankunk, ebbe is kell biztonsági szivacsot rakni. Ez a szivacs összetekerte a tank alján lévő dróthálós szűrőt és nem kapott benzint a motor.

Viszonylag gyorsan sikerült orvosolni a hibát. Közben Barna Gyuri bement a versenyirodára, ahol úgy döntöttek, hogy ugyan késtünk a parc ferméből, de nem zárnak ki, hanem öt perc büntetéssel rajthoz állhatunk másnap. Ez nagyon korrekt döntés volt, mert akár haza is küldhettek volna minket.

Ezzel gyakorlatilag minden lényeges dolgot elmondtam. Másnap szerencsére leesett az eső, és a hátrányunk nagy részét sikerült ledolgozni. Ekkor úgy nézett ki, hogy akár még Pasutti is meglehet, de aznap a száraz aszfalton ő nagyon elvert minket, így vele szemben csak fél percet tudtunk ledolgozni a hátrányunkból. Két Porschét, egy Ford Escortot és egy Skodát így is megvertünk.

Nagyon élvezetesek voltak a pályák. Nekem kicsit a nyolcvanas éveket idézték, mert ugyan hivatalosan aszfaltos verseny volt, de több szakaszon is voltak murvás betétek. Szűkek voltak a pályák, az eső miatt pedig nehezek voltak a feltételek, úgyhogy nagyon élveztük.

Leginkább presztízsverseny volt a számunkra a Saturnus Rali, hiszen a C3-as kategóriában egyedüli résztvevők voltunk és a CEZ-ben a kategória helyezés után járnak a pontok, így egy laza autózással és célba érkezéssel is ugyanennyi pontot szerezhettünk volna, de nagyon jó volt versenyezni az ellenfelekkel. Rajtunk kívül még két magyar páros indult historicban, ők is célba értek, úgyhogy sikeres volt a magyarok szereplése.”

A Saturnus Rali historic végeredménye:

1. Pasutti–Campeis (olasz) Porsche 911 coupé, 2:37:00,5

2. Wirtmann–Barna (magyar) Ford Escort RS2000 Mk I, +4:26,3

3. Kövesdán–Friedrich (magyar) Porsche 911, +10:04,3

4. Valenta–Cerny (osztrák) Porsche 911, +19:06,6

5. Wiegner–Wiegner (osztrák) Ford Escort 1600, +28:57,9

6. Lukács–Sárdi (magyar) Skoda 110 Rally, +38:25,3

Részletes eredmények:

https://results.omikronplus.si/live/Saturnus2013/live.html

A Saturnus Rali hivatalos weboldala:

http://www.rally-saturnus.si

A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ-eredményei:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

Saturnus Rali 1. hely

A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Textura Sport Club – Saturnus Rali (május 10–11.) előzetes

2013. május 8.

Miskolc helyett Saturnus Rali

Kihagyja az Országos Historic Ralibajnokság harmadik, negyedik fordulóját Miskolcon Wirtmann Ferenc és Barna György, helyette a Historic CEZ-bajnokság negyedik futamán, a szlovén Saturnus Ralin állnak rajthoz. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros az idén a Historic CEZ-bajnoki címét szeretné megvédeni, ami felé jó úton haladnak, hiszen három futam után vezetik a bajnokságot.

„Nagy dilemma előtt álltunk ezzel a hétvégével kapcsolatban” – mondta Wirtmann Ferenc. „Szerettünk volna a magyar és a CEZ-bajnokságban is indulni, de sajnos nem tudunk egyszerre két helyen lenni. Végül úgy döntöttünk, hogy a CEZ-be már elég sok energiát öltünk, három futam után vezetjük a bajnokságot, amit jó lenne megtartani.”

„A Saturnus Rali híres futam Szlovéniában, a historic-versenyzők körében is közkedvelt. Megint sok és erős ellenfelünk lesz, ráadásul úgy tűnik, hogy a CEZ-bajnoki címért folyó versenyben elsősorban osztrák versenyzőkkel kell megmérkőznünk, akik szintén indulnak ezen a ralin.”

„Most sem lesz könnyű dolgunk, de a ralinak éppen ez a szépsége. A CEZ-értékelésben egy dobogós helyezéssel már elégedett lennék.”

„Nagyon sajnálom, hogy Miskolcon nem lehetünk ott, de a szurkolóknak ígérem, hogy a hátralévő magyar historic-versenyeken kárpótoljuk őket, az ellenfeleinknek pedig üzenem, készüljenek, mert ezt a versenyt ugyan kihagyjuk, de ez nem jelenti azt, hogy a bajnokságban könnyen adjuk a bőrünket!”

A Saturnus Rali hivatalos weboldala:

http://www.rally-saturnus.si

A Saturnus Rali nevezési listája:

http://www.rally-saturnus.si/en/1021/Official_notice_board.aspx

A Wirtmann–Barna kettős 2013-as CEZ eredményei:

Rebenland Rali 2. hely

Eger Rali 1. hely

Vltava Rali 1. hely

A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Textura Sport Club – Vltava Rali

A vártnál jobban sikerült Wirtmann Ferenc és Barna György szereplése a Vltava Ralin, ahol a Közép-Európai Zónakupa (CEZ) értékelését megnyerték, a C (kor)csoportban másodikak lettek, abszolút értékelésben pedig a hetedik helyen végeztek. A Grawe Életbiztosító által támogatott páros ezzel túl is teljesítette a kitűzött célt.

„Nagyon nehéz, de nagyon jó verseny volt a Vltava Rali, borzalmasan élveztük” – mesélte Wirtmann. „Háromszor tudtuk letréningezni a pályákat, ami azt jelentette, hogy kb. 95%-os volt az itinerünk. A maradék öt százalékban viszont nagyot lehetett hibázni. Többnyire szűk pályákon folyt a verseny, jó mély árkokkal, amibe ha valaki beesett, csak a verseny végén tudták kivenni. Sok kő, fatuskó volt a levágokban, úgyhogy hullott a mezőny.

Nekünk sikerült gond nélkül teljesíteni a versenyt. Olyan gyorsan mentünk, ahogy csak tudtunk, nem spóroltunk. A C csoportban Tony Jansson vert meg egy Escort RS 2000-essel. Egészen pontosan úgy helyes, hogy elporolt minket minden gyorsaságin. Nem tudom mi volt az autójában, de hogy ő is nagyon ment, az biztos.

A CEZ értékelésben a C csoport első helyén végeztünk, így maximális pontszámmal térhettünk haza. Mi az első ötbe vártuk magunkat, úgyhogy ezzel az eredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. Az Eb-értékelésbe nem neveztünk, így utólag már érdemes lett volna, mert két Lancia 037-es, egy Audi Quattro, két Porsche és egy Opel Ascona B mögött a hetedikek lettünk volna, a C csoportban pedig másodikok.”

A Vltava Rali hivatalos weboldala:

http://www.pamk.cz/en/home/news

A Vltava Rali végeredménye:

http://www.ewrc-results.com/final.php?e=7809&t=Historic-Vltava-Rallye-2013

*Ezen a listán szerepelnek a historic mezőnyben értékelt olyan autók is, amelyek korcsoport alapján nem sorolhatók az FIA historic értékelésében, valamint ezeken az autókon versenygumi használata is engedélyezett volt.

A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6–7. Eger Rali (Magyarország)

április 20–21. Vltava Rali (Csehország)

május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)

június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)

június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)

szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)

szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)

november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Idei legnehezebb versenyére készül a hétvégén Wirtmann Ferenc és Barna György, a cseh Vltava Ralin. A verseny négy historic-bajnokságnak ad otthont: az Európa-bajnokságban, a Közép-Európai Zónakupában (CEZ), az Észak-Európai-kupában és cseh bajnokságban is pontokat lehet szerezni. Éppen ezért komoly mezőnyre számíthatunk. A nevezési listán 75 páros szerepel. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott duó éppen ezért választotta ezt a versenyt, amely a Rebenland és az Eger Rali után a CEZ harmadik fordulója.

Wirtmann_Rebenland2

„Az idei évre a CEZ-bajnoki címünk megvédését tűztük ki célul. A Rebenland Ralin másodikak lettünk, Egerben nyertünk, úgyhogy egyelőre jól állunk a bajnokságban, de az igazi megmérettetést a Vltava Rali jelenti” – mondta Wirtmann Ferenc.

Ez a Historic Rali Európa-bajnokság egyik legnépszerűbb versenye. Minden évben nagyon erős a mezőny, sokan visszajárnak ide, úgyhogy az ellenfeleink nagy részének már rutinja van a pályákon. Éppen ezért gondolom azt, hogy a Historic CEZ-bajnokságnak ez lesz az idei legnehezebb futama, amin komoly feladat lesz pontot szerezni.

Hogy akkor miért választottuk ezt a versenyt? Éppen ezért. Nagyon szeretnénk megmérettetni magunkat Európa legjobbjaival, idegen környezetben. Biztos, hogy hátrányban leszünk velük szemben, és az élmezőny biztosan alaposan elver majd bennünket, de éppen ettől nagy kihívás ez a verseny.

Barna Gyurival nagyon készülünk, remélem rengeteg élménnyel és néhány CEZ-ponttal leszünk gazdagabbak a hétvégén.”

A Vltava Rali programja:

április 19. péntek
Rajt: Klatovy 14:15
GY 1 Super Klatovský okruh 11,70 km, 14:30
GY 2 Svrčovec - Řakom 8,33 km, 15:58
GY 3 Poleňka - Koryta 7,69 km, 16:20
GY 4 Černíkov - Kdyně 10,63 km, 16:58
GY 5 Svrčovec - Řakom 8,33 km, 19:18
GY 6 Poleňka - Koryta 7,69 km, 19:40
GY 7 Černíkov - Kdyně 10,63 km, 20:18

április 20. szombat
Rajt 7:00
GY 8 Lazny - Strašice 18,60 km, 9:03
GY 9 Vojnice - Hoslovice 7,70 km, 9:40
GY 10 Nuzín - Čkyně 10,60 km, 10:11
GY 11 Malenice - Štítkov 15,51 km, 10:35
GY 12 Lazny - Strašice 18,60 km, 12:45
GY 13 Vojnice - Hoslovice 7,70 km, 13:22
GY 14 Nuzín - Čkyně 10,60 km, 13:53
GY 15 Malenice - Štítkov 15,51 km, 14:17
Cél: Klatovy 16:19

A Vltava Rali hivatalos weboldala: http://www.pamk.cz/en/home/news

Nevezési lista: http://entry.vltavarallye.cz/entries

A CEZ Historic Ralibajnokság 2013-as naptára:

március 22–23. Rebenland Rali (Ausztria)
április 6–7. Eger Rali (Magyarország)
április 20–21. Vltava Rali (Csehország)
május 10–11. Saturnus Rali (Szlovénia)
június 1–2. Piancavallo Rali (Olaszország)
június 8–9. Velenje Rali (Szlovénia)
szeptember 1. Alpi Orientali (Olaszország)
szeptember 20–21. ARBÖ Rali (Ausztria)
november 8–9. Mecsek Rali (Magyarország)

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

by Mihályi Csaba

7. oldal / 8

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top