Varga Zoltán idei első versenyére készül, a Márianosztra Rally jelenti a Lada 2107-es feltámadását két év után.
Hogyhogy nem láthatott titeket a közönség az utóbbi időben?
Varga Zoltán: Sajnos két év is kimaradt egy szerencsétlen balesetből adódóan, ami két évvel ezelőtt pont a Nosztra Rally-n történt. Összetörtük az autót, és sajnos egy másikat is. Nem mennék bele a részletekbe, lényeg az, hogy személyi sérülés nem történt, viszont az eset minden értelemben megviselt minket, beleértve az anyagiakat is. Sajnos ezen változtatni nem tudunk, de szerencsére elkészült az autó, nagyon sokat dolgoztunk rajta, szinte újjá kellett építeni. Ezúton is köszönettel tartozom mindazoknak, akik egy picit is hozzájárultak ahhoz, hogy kész legyen és rajthoz tudjunk vele állni. A körülmények tehát elég rövidre szabták az idei évet, de bízom benne, hogy annál jobban fog sikerülni.
Könnyít a helyzeten a hazai pálya?
Ez a verseny hiába helyi, kissé mumusnak érzem, de ezt eloszlatjuk egy jókedvű autózással, ami egyébként felér most egy teszttel, hiszen nem sokat tudtunk menni az autóval.
Hova tovább?
Sok minden felmerült a jövővel kapcsolatban, de erről még korai beszélni. Novemberben apai örömök elé nézek, így ez az év emiatt is rövidebb lesz a versenyzés szempontjából. A navigátorom, Paulovics András „Bangyi” barátom magánéletében ugyancsak változások várhatók: mivel hamarosan bekötik a fejét, nem tud mellettem ülni a versenyeken. Emiatt Králik Lacival fogok menni, aki korábban már belekóstolt a navigátor szerepbe, tehát bátran elvállalta a feladatot. Összességében izgatottan várjuk a hétvégét, és megpróbáljuk jól érezni magunkat!