Szeptember közepén a Borsodnádasd és Balaton közti gyorsasági szakaszon folytatódik a Magyar Amatőr Rally Bajnokság. Az Északi Régió vélhetően igen népes mezőnye a hatodik futamát vívja majd ebben az idényben, amelyhez a helyiek és a szervezők igyekeznek a lehető legszínesebb körítést biztosítani.
A rallysok számára a program szeptember 13-án az adminisztratív és a technikai átvételekkel kezdődik, ezután pedig a mezőny minden párosának lehetősége nyílik a pályabejárásra.
A közönséget szombaton délután várják a Petőfi Térre, ahol az Ünnepélyes Rajtceremónia alatt a benevezett pilótákkal és navigátorokkal is megismerkedhetnek a szurkolók. Ezt megelőzően egy látványos Streetfighter show részesei lehetnek az érdeklődők, MadMan Ricsy kápráztatja majd el a nézőket. A H6 Pizzéria Borsodnádasd Rallysprint sztárvendége a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János, valamint az ugyancsak abszolút győztes Spitzmüller Csaba lesz, a két bajnok este hét órától egy közönségtalálkozón mesél majd a rallyval kapcsolatos élményeiről. Az esti órákban a Petőfi Tér mögötti Népkertben egy utcabált is tartanak, ahol Herczeg Tibor szolgáltatja majd a zenét.
Vasárnapi benzingőz
A sprintverseny érdemi részét vasárnap bonyolítják le, viszonylag korán, reggel fél nyolckor rajtol az első autó az egykori lemezgyár bejáratától. A nap folyamán a mezőny a Borsodnádasd - Balaton közti útszakaszt mindkét irányban háromszor teljesíti majd, ezután hirdetnek győztest a különböző kategóriákban. A tervek szerint az ünnepélyes díjkiosztót vasárnap este hét órakor, a közelmúltban átadott Közösségi Ház színháztermében tartják meg.
- Két héttel ezelőtt a miskolci sprintversenyen is többen jelezték már, hogy ott lesznek Borsodnádasdon - mondta az előkészületekkel kapcsolatban Adamovits Márk, főszervező. - Pontos létszámot ebben a pillanatban még nem tudok mondani, hiszen szeptember 8-ig nevezhetnek a párosok. A visszajelzések viszont kedvezőek, bízom benne, hogy ezen a kiváló szakaszon legalább nyolcvan párost versenyeztethetünk majd szeptember közepén. A szervezési feladatok jól haladnak, a nádasdiak mindenben a segítségünkre vannak. Teljesen kitakarítják a lemezgyár területét, hogy a megfelelő méretű szervizparkot biztosítani tudjuk a versenyzők számára. Az önkormányzattal, Kormos Krisztián polgármester úrral, kiváló együttműködést alakítottunk ki, amelyből azt érzem, hogy Nádasdnak, valamint Balaton községnek is nagyon fontos a verseny. Egyértelműen az a célunk, hogy az egyre népszerűbb sprintsorozat keretében egy emlékezetes hétvégét töltsünk ezen a vidéken. A pálya, a kiszolgáló helyiségek és a kísérő programok ehhez adottak, még a futam előtti napokban a nagyobb kátyúkat fogjuk javítani a hevesi részen, hogy az út minősége is valamelyest javuljon.
A H6 Pizzéria Borsodnádasd Rallysprint során a mezőny valamivel több mint harminc gyorsasági versenykilométert teljesít majd a vasárnap során. A pályát már reggel hat órától lezárják, innentől kezdve már csak gyalogosan lehet megközelíteni a helyszínt.
Forrás: www.h6pizza.miskolcrally.hu