Az Országos Rally Bajnokság második futamán abszolútban a harmadik helyen zárt Kazár Miki és Szőke Tomi. A Maximmun Racing Team kettőse a mögöttünk hagyott hétvégén mutatkozott be az új Ford Fiesta RRC-vel. A debütálás nem úgy sikerült, mint ahogyan a csapat eltervezte, rengeteg apró – és nem is olyan apró – hiba hátráltatta a kettős hétvégéjét. A murvás és az aszfaltos gyorsaságikon ezúttal a negatív tapasztalatok voltak túlsúlyban, amelyeket a következő - veszprémi - futamon remélhetőleg már nem fognak elkövetni.


- A teszt alapján én is, és Tomi is azt gondolta, hogy ettől előrébb végezhetünk – fogalmazott kicsit keserűen Kazár Miki. – Sokkal több volt ebben a történetben, de beleestünk abba a hibába, hogy papíron egy borzasztóan jó autóba ülhettünk bele. Biztatóak voltak a murvás tesztek, viszont aszfalton egyetlen kilométert sem mentünk, amiért csak magunkat okolhatjuk. Az adatok alapján a beállítások is jók voltak, ám a gyakorlat nem ezt bizonyította. Sokszor vezethetetlen volt az autó, amiért a csapat is többször elnézést kért. Az utolsó körre tudtuk valamelyest javítani az adatokon, de addig kész rémálom volt az egész. Nem szeretek és nem is akarok magyarázkodni: sok mindent elrontottunk, ennyit tudtuk kihozni magunkból és az autónkból. Még szerencse, hogy a Power Stage-en hoztunk négy pontot, ám így is többet, jóval többet vártam ettől a hétvégétől, a harmadik hely nem az amire számítottunk Tomival.

Kazár Miki navigátora, Szőke Tomi is a felületesebb felkészülésben látja a gyengébb szereplés okát, ezért nem lehetett esélyük sem az első, sem a második hely megszerzésére.

- Nagyot hibáztam, amikor nem állítottam be rendesen az ülésemet – tette hozzá Szőke Tomi. – Az első körben gyakorlatilag semmit nem láttam ki az autóból, Miki teljesen vakon ment. Ez az én felelősségem. A szervizparkban tudtunk ezen a helyzeten változtatni, ami a következő időeredmények vissza is igazoltak. Sejtettem, de nem gondoltam, hogy ekkora hátrány lesz a murvás szakaszok takarítása. A mezőny előtt menni ezeken a gyorsokon súlyos másodpercveszteséget jelentett. Természetesen gratulálunk az előttünk végzett és a célba érkezett párosoknak is. Köszönetünket fejezzük ki Lakatos Róbert főszervezőnek és a Matók családnak, hogy izgalmas és jó versenyt szerveztek, amelyen szerencsére mi is részt vehettünk. Boldog vagyok, hogy a Pirelli gumiabroncsok ilyen nehéz körülmények között is jól vizsgáztak, aminek köszönhetően ismét defektmentes hétvégén vagyunk túl. Veszprém a következő verseny helyszín júliusban, erre a futamra pedig a mostaninál jóval komolyabban fogunk felkészülni.

 

- Megmérettettünk és ezúttal könnyűnek találtattunk – jelentette ki Kazár Miki. – Ez egy olyan verseny volt, amikor semmi nem állt össze és mindenki sokszor hibázott. Mi is és a csapat is. A rossz futómű beállítás miatt irányíthatatlan volt az RRC, így pedig félelmetes volt vezetni. Gyorsasági közben kinyílt az ajtó, a rajtban leállt a motor. Sorolhatnám a dolgokat, de a lényeg: ez most nagyon nem volt kerek. Értékes pontok maradtak bent, amit igyekszünk Veszprémben visszaszerezni. Az biztos, hogy a harmadik viadalra sok mindent másképp kell és másképp is fogunk csinálni. Igyekszünk a tőlünk megszokott precizitást és maximális felkészültséget  hozni a folytatásban.

 

A Székesfehérvár Rally (nem hivatalos) végeredménye:

 

1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000)  1:17:06,4

2. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +26.7

3. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta RRC) +40.4

4. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +48.5

5. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Peugeot 208 R5) +53.6

6. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) +1:47,2

Kazár Miki és Szőke Tomi álomszerűen kezdte az idei bajnokságot, hiszen a szezonnyitó miskolci versenyhétvégén megszerezték az abszolút győzelmet, és a Power Stage-en is bezsebeltek plusz négy pontot. Nem árt felidézni, hiszen március vége már rég volt, de a két és fél hónapos szünet sem telt eseménytelenül a Maximmun Racing Team háza táján, melynek az eredménye Székesfehérváron debütál. Mint arról már korábban is beszámoltunk Miki és Tomi az idei sorozatból hátralévő öt futamnak egy Ford Fiesta RRC-vel vág neki. A hét közepén egy hosszabb teszten  tovább ismerkedett a kettős az új autóval. A nap végén mosolyogva szálltak ki, és optimistán várják a székesfehérvári megmérettetést

- Rég tetszett valami ennyire, hirtelen nem is tudok mást mondani – lelkendezett a címvédő Kazár Miki. – Azt hiszem hazaértünk, hálás vagyok a sorsnak, hogy egy ilyen autóval versenyezhetek. Nyilván inkább a tavalyi WRC-hez lehet hasonlítani, mintsem az R5-öshöz, de talán fölösleges is az összevetés. A futómű és a hajtás várakozáson felüli, a Pirelli abroncsok kiválóan működnek, tartalék szempontjából pedig végtelennek tűnik az RRC. A jó kedvemet pedig csak fokozza, hogy élesben először murván próbálhatjuk majd ki. Már alig várom. Rengeteget teszteltünk, a beállítások rendben vannak, a hangja pedig olyan… Leírhatatlan. Óriási élmény vezetni.

Szőke Tomi szerint is kiváló háttérrel vághatnak neki a következő feladatnak. Kazár Miki navigátora úgy látja: Fehérváron talán azok lehetnek egy kicsit előnyben, akik már versenykörülmények között is jártak ezeken a pályákon.

- Miki még nem vezetett itt, én pedig nem navigáltam. Számunkra ebből a szempontból ismeretlen lesz minden. A rallyban azonban az újdonság varázsa mindig valami pluszt hoz elő az emberből, így vagyunk ezzel mi is. Nagyon régen versenyeztünk, itt van az új autónk, és olyan gyorsokat vehetünk birtokba, amelyek hosszú évekkel ezelőtt szerepeltek az ORB programjában. Szuper beállításokat kaptunk az M-Sporttól, és bízom a Pirelli abroncsokban is. Rendkívül sokat dolgoztunk azért, hogy ebbe az RRC-be beleülhessünk, amiért köszönetet kell mondani valamennyi partnerünknek. Igyekszünk a bizalmat meghálálni, de nyilván nem ronthatunk fejjel a falnak. Kiváló ellenfeleket kapunk ismét, akik hozzánk hasonlóan komoly háttérrel rendelkeznek. Nagy meccs lesz, nem kérdés, amelyből leginkább a kilátogató nézők profitálhatnak majd.

Új autó ide, új autó oda, Miki a murván egész biztos, hogy nem fog spórolni, hiszen köztudott róla, hogy a lazább burkolaton igazán otthon érzi magát.

- Tény, hogy nem sokat fogunk aludni, már alig várom, hogy kezdődjön – tette hozzá a mosolygós Kazár Miki. – Emlékeim szerint ezek a pályák nem éppen autóbarátok, nem tudom, ezen az állapoton az évek és a szervezők változtattak-e valamit. A defektveszélyre értelemszerűen figyelni kell, de nagyon éhesek vagyunk a sikerre. A rallyban bármi előfordulhat, és annak az ellenkezője is, így csak annyit ígérhetek: a tőlünk megszokott elszántsággal indulunk neki a hétvégének. Bízom benne, hogy ez egy jó eredmény elérésre elegendő lesz.

 

A Székesfehérvár Rally programja (ORB):

 Június 13. (péntek):

Rajtceremónia, Székesfehérvár, Piac tér, 18.30

 

Június 14. (szombat):

GY1 – Várpalota/1, 10.28 (az első autó rajtja)

GY2 – Iszka-Csór/1, 11.06

GY3 – Kisfalud-Aranybulla/1, 12.04

GY4 – Várpalota/2, 13.38

GY5 – Iszka-Csór/2, 14.16

GY6 – Kisfalud-Aranybulla/2, 15.14

SuperSpecial, Székesfehérvár belváros, 17.20

 

Június 15. (vasárnap):

GY7 – Csákberény-Árki puszta – Kőhányás/1, 10.08

GY8 – Oroszlány-Pusztavám/1, 10.45

GY9 – Bakonycsernye-Nagyveleg/1, 11.26

GY10 – Csákberény-Árki puszta-Kőhányás/2, 13.39

GY11 – Oroszlány-Pusztavám/2, 14.16

GY12 – Bakonycsernye-Nagyveleg/2, 14.57

Céldobogó, Székesfehérvár, Piac tér, 16.02

 

Az Országos Rally Bajnokság állása:

1.     Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta RRC) 24 pont

2.     Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza) 17 pont

3.     Spitzmüller Csaba, Laczkó László (Mitsubishi Lancer EVO X. R4) 15 pont

4.     Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000) 10 pont

5.     Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 8 pont

6.     Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 7 pont

A tavalyi WRC-s projekthez képest nagy ugrás volt Kazár Miklós és Szőke Tamás számára az idei szezonnyitó. A Maximmun Racing Team bajnoki címvédő kettőse az esztendő első futamán már egy R5-ös Ford Fiestaval indult Miskolcon.

Nem csak indult, hanem nyert is, méghozzá kiváló versenyzéssel. A nagyszerű technikai háttér mellett összehangolt és pontos csapatmunkára volt szükség ahhoz, hogy 2014-ben is győzelemmel induljon a bajnokság. A páros úgy gondolta, hogy az R5-össel is versenyképesek lehetnek, hiszen profi háttér párosult az autóhoz.

A több mint kéthónapos szünet azonban arra is lehetőséget kínált, hogy a Maximmun Racing Team tovább építse ezt az esztendőt. A meglévő és az újonnan érkező partnerek segítségével lehetőség nyílt a továbblépésre. Most már kész tényként jelenthető be, hogy Kazár Miklós és Szőke Tamás a magyar rally bajnokság hátralévő öt versenyhétvégéjén egy Ford Fiesta RRC-vel áll rajthoz.

Az elmúlt időszakot a kettős arra használta föl, hogy teszteljen. A kezdeti benyomások nagyon kedvezőek voltak, így néhány hónap után ismét éltek a váltás lehetőségével. Kazár Miklós és Szőke Tamás már az első néhány kilométer után érezte a különbséget a meglévő és a jövőbeni technika között, de ezt is még tanulniuk kell, hogy az előttük álló feladatokat sikerrel tudják megoldani. Hosszú út áll előttük, hiszen a magyar bajnokságban felkészült ellenfelekkel kell fölvenniük a harcot. A Maximmun Racing Team azonban a váltás után kész arra, hogy megvalósítsa az álmait és ismét harcban legyen az abszolút értékelés legjobb helyezéseiért.

A június közepén esedékes székesfehérvári futam előtt egy egész napos murvás és aszfaltos teszt vár a címvédő párosra, akik ezután ismét egy új úton indulnak el, hogy az év végén ismét a célba érjenek.

Fülig érő szájjal érkeztek, pezsgőben úszva távoztak... Kazár Mikit és Szőke Tomit ünnepelték a miskolci Városház-téren, miután majd háromnegyed  perces előnnyel megnyerték a 20. Vredestein Miskolc Rallyt. A Maximmun Racing Team kettőse borzasztóan értékes győzelmet aratott egy olyan futamon, ahol hat páros is képes volt szakaszt nyerni. Mikiék még - saját bevallásuk szerint is - tanulják az új R5-ös Ford Fiesta vezetését, most viszont a pontok mellett töménytelen mennyiségű tapasztalatot is szereztek.

-      Nagyon király volt az egész hétvége. Végre ez egy olyan versenyen vettünk részt, aminek óriási a sportértéke. Tizedeket és másodperceket adtunk és kaptunk egymástól, kemény csatában sikerült nyernünk - mondta mosolyogva Kazár Miki. - Nekem a tavalyi év egy kicsit a visszaesésről szólt, hiába lettünk bajnokok. Akkor egy nagyszerű technikával győztünk, most viszont az autók tudása kiegyenlített, ezért az emberi tényezők sokkal inkább az előtérbe kerülnek.

A vezetés szempontjából tavaly a Citroent, most pedig a Fordot kell megtanulnia Mikiéknek, ezért egy kicsit óvatosabban kezdték az esztendő első futamát. A Bükkben a kezdeti tapasztalatok után odaléptek, így az első nap után csak két tizedmásodperc volt a hátrányuk.

-      Méregettük magunkat, méregettük a technikát. Az első körben talán, ha hatvan százalékot adtunk ki magunkból, utána viszont mindig többet és többet akartunk kihozni az autóból - folytatta a bajnok. - Nagyon messze vannak még az R5-ös határai, ezt éreztem is. A végsebességbeli különbség nagy hátrány volt számunkra, amit a kanyarokban kellett visszahozni. Jó pozícióból vártuk a másnapi folytatást, ezért nyugodtan pihentünk le. Lyukóbányán meg is lett az első részsikerünk, innentől kezdve pedig abszolútban is átvettük a vezetést.

Kánó nagy kihívás volt számukra, hiszen versenyzőként Miki még soha nem ment ezen a pályán. Legutóbb 2008-ban navigátorként járt erre, ezért óvatosabban kezdtek. Ráadásul azt is tudták, hogy Sátán, - amely az R4-es pályája – vissza kell hozni a bennmaradt másodperceket.

-      Sokszor szinte hihetetlen volt, hogy még ezt is, meg azt is meg lehet csinálni a Fiestával. Ne feledjük: nekünk ez egy teljesen új autó, de vannak olyan ellenfelek, akik évek óta ugyanazzal a technikával versenyeznek. Óriási volt a hangulat, minden stimmelt, pláne azután hogy ismét megnyertük Lyukót és kis híján Kánót is a második körben. Az utolsó gyorson Jani és Spici egymással vívott, de tudtam, hogy nekem is nyomni kell, mert szükségünk van a bónusz pontokra. Négyet meg is szereztünk, így tökéletes volt ez a hétvége számunkra. Naná, persze, hogy boldogok vagyunk. Azért meg pláne, hogy a többiek is szívből gratuláltak nekünk. Igazi verseny volt, és remélem így lesz ez egész évben. Ebből pedig a magyar rally sport csak profitálhat.

 

Szőke Tomi szerint fokozatosan építették föl ezt a 20. Vredestein Miskolc Rallyt, a magyar bajnokság idei első futamát.

-      Valóban nem tudtuk, hogy mire leszünk jók, ezért most óriási az öröm - tette hozzá Szőke Tomi. - Voltak olyan pályák, amit Miki nagyon jól ismer, de például Kánó pilótaként számára is ismeretlen volt. Sokat dolgoztunk ezért a hétvégéért, és egy nagyszerűen felkészített autóval sikerült a tőlünk telhető legtöbbet kihozni .... Nyertünk !

Kazár Miki úgy véli: a tavalyi komfortzóna után, idén egy nagyon munkás, igazán versenyzős idény vár rájuk és az élmezőny többi tagjára is.

-      Nincs itt vita, ilyen ellenfelekkel és ilyen körülmények között jó rallyzni. - szögezte le a címvédő. - Ennek van értelme, ennek van értéke. Miskolc előtt volt bennünk egy kis bizonytalanság, nem magunk, hanem az új technika miatt. Most viszont már teljesen nyugodtak vagyunk. Nagyon sok tartalék van a bennünk és a Fiestaban, azon leszünk, hogy folyamatosan ráhangolódjunk az R5-ösre. Egy defekt mentes, majdnem száz százalékos versenyt tudhatunk magunk mögött.  A következő futamoknak már óriási önbizalommal vágunk neki, mert Miskolcon megmutattuk, hogy képesek vagyunk kiváló eredményre, még akkor is, ha tanulni kell az autót. Így kell folytatnunk, és akkor talán sikerül megismételnünk a tavalyi sikereinket.

 

A 20. Vredestein Miskolc Rally végeredménye:

 

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás               (Ford Fiesta R5) 1:14:31,7

2. Spitzmüller Csaba, Laczkó László        (Mitsubishi Lancer EVO X R4) +43,8

3. Hadik András, Kertész Krisztián          (Subaru Impreza WRC R4) +1:08,0

4. Herczig Norbert, Igor Bacigal                (Skoda Fabia S2000) +1:38,5

5. Grzyb Grzegorz, Hundla Robert          (Skoda Fabia S2000) +1:46,1

6. Balogh János, Holczer Dániel               (Mitsubishi Lancer EVO IX)  +2:33,6

Kazár Miki és Szőke Tomi röviddel a szezonnyitó 20. Vredestein Miskolc Rally előtt ismét tesztelt. Sáta és Borsodbóta között próbálták ki az új R5-ös Ford Fiestat. A tavalyi abszolút bajnok páros óvatosan fogalmaz az esztendő első versenye előtt, hiszen a megtett néhány tesztkilométertől függetlenül egy teljesen új irányt vesz a pályafutásuk. Azt most még nem tudni, hogy az R5-ös technikával mennyire lesznek versenyképesek, de természetesen optimistán várják a hazai rendezésű versenyt.

- Külsőre és belsőre is nagyon tetszik az R5-ös Fiesta - osztotta meg első élményeit Kazár Miki. - Mentünk már vele néhány kilométert, ám ettől sokkal több kell ahhoz, hogy teljesen összebarátkozzunk. A legújabb fejlesztésű technikáról beszélünk, kiváló a futóműve, viszont motorikusan sokkal gyengébb, mint a tavalyi Citroen Xsara WRC. Nincs benne aktív hajtás, ezért többet kell vele gázfékezni, sokkal inkább lendületből kell vezetni ezt az autót. A végsebességek között is óriási a különbség: a Citroennél el lehetett érni a 225 kilométer/órát, most viszont 175-nél kiakad a mutató. Érdeklődve várom, hogy mire leszünk képesek, arról most még nem tudok nyilatkozni, hogy miként tudom majd átadni az R5-ös teljesítményét az útra.

Ugyanakkor nagyon könnyű vezetni - tette hozzá Kazár Miki. - Az R5-ös technika a jövő útjának számít a magyar párosok esetében is, ezért mindenképpen megtartják a fokozatosság elvét. A pilóta szerint sem előnyük, sem hátrányuk nem lesz az S2000-es riválisokkal szemben, az aktuális forma dönthet a párosok között az előttünk álló hétvégén.

- Izgatottan várjuk a rajtot - mondta Szőke Tomi. - Egy rendkívül hasznos teszten vagyunk túl, ahol az autót remekül beállította a csapat. Még nekünk kell alkalmazkodnunk az R5-ös stílusához, ami egészen más, mint a tavalyi autónk. Hiszem, hogy jó irányt vesz a közös pályafutásunk, és olyan eredményesek lehetünk, mint 2013-ban. Lépésről-lépésre kell haladnunk, hogy minden szempontból összebarátkozzunk egymással.

Ettől függetlenül Kazár Miki és Szőke Tomi ismét az élmezőnybe vágyik. Nem is lehet más céljuk, minthogy a Beppo Harrach féle csapattal a hátuk mögött megint komolyan számolni kelljen velük. Az biztos: a 20. Vredestein Miskolc Rally első néhány gyorsaságija után kiderül, hogy mit mutatnak az eredmények.

 

- A magyar bajnokságban ez egy ütőképes autó lesz - jelentette ki Kazár Miki. - Az a lényeg, hogy a lehető leghamarabb hozzászokjunk, és magunkévá tegyük a stílusát. Magyar bajnoknak lenni először nagyszerű érzés. Nekem ez már abszolútban kétszer megadatott, tavaly pedig Tomi is átélhette mindezt. Most számunkra nem ez az elsődleges. Elindulunk egy úton, amelyre a többiektől hamarabb léptünk rá. Amennyiben jövőre többen is váltani fognak, akkor mi már egy esztendő előnyben leszünk. Addig azonban még nagyon sokat kell dolgoznunk, mert azért szeretnénk idén is a hírnevünkhöz méltó teljesítményt letenni az asztalra. Már most hétvégén, Miskolcon is.

 

 

A 20. Vredestein Miskolc Rally időterve:

Március 28. (péntek):

Adminisztratív és technikai átvételek, 08.00-13.30:

Miskolc Autóház Kft. (Audi és Volkswagen szalon)

Miskolc, Lórántffy Zs. u 30/A.

Prológ, Népkerti salakmotor stadion, 16.00 (csökkenő rajtszám szerint, az első autó rajtja)

 

Március 29. (szombat):

GY1 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/1                   17.20

GY2 - Lillafüred - Mályinka/1                                    17.48

GY3 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/2          20.16

GY4 - Lillafüred - Mályinka/2                                    20.45

GY5 - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt/3          22.18

Szervizpark: Miskolc Autóház

 

Március 30. (vasárnap):

GY6 - Lyukóbánya - Parasznya/1                            9.43

GY7 - Kánó - Ragály/1                                              10.34

GY8 - Sajómercse - Sáta/1                                                11.27

GY9 - Lyukóbánya - Parasznya/2                                     13.45

GY10 -  Kánó - Ragály/2                                           14.36

GY11 -  Sajómercse - Sáta/2                                   15.25

Céldobogó, Miskolc Városház tér,                           17.30

Szervizpark: DVTK stadion

 

 

Amikor eldőlt, hogy a magyar rally bajnokságban idén nem engedélyezik a WRC-k indulását,világossá vált a címvédő párosnak, hogy váltaniuk kell. Kazár Miki és Szőke Tomi, a Maximmun Racing Team kettőse , rengeteg lehetőség közül végül egy Ford Fiesta R5 mellett döntött. Igy vágnak neki az idei ORB valamennyi futamának. Az új technika egyszersmind az ismeretlenséget is magában hordozza, ami a nehézségek mellett izgalmat és kihívást vált ki mindenkiből.

- Ez egy mélyvíz, talán így lehet leginkább jellemezni a jelenlegi helyzetet - fogalmazott Kazár Miki. - Mi is támogattuk, hogy idén ne legyenek WRC-k a magyar bajnokságban, így ugyanis sokkal szorosabb és izgalmasabb versenyeket láthatnak majd a nézők. Nagyon bízom benne, hogy a legjobbak között mi is ott leszünk majd, bár nagyon sokat kell tanulnunk. Máshogy kell vezetni az R5-öst, mint a WRC -t. Az viszont tény, hogy az R4-es ellenfeleink előttünk járnak, hiszen nekik több éves tapasztalatuk van ezzel a technikával kapcsolatban, mi pedig most kezdjük el gyűjteni ezeket. A közönség viszont mindig az újdonságokra, az érdekességekre kíváncsi, reméljük így lesz ez most is és nagy lesz az autó iránti érdeklődés. Lehet, hogy nem lesz elég semmire, de az ellenkezője is elképzelhető. Aki ismer minket az tudja, hogy rajtunk semmi nem múlhat. Mindent elkövetünk azért, hogy a nevünkhöz méltó teljesítményt tegyünk le ismét az asztalra.

Kazár Miki úgy gondolja, hogy az S2000-es ellenfelekkel föl tudják majd venni a harcot, mert az R5-ös Ford Fiesta kanyarsebessége elvileg nagyobb. Az RRC-s kocsik azonban gyorsabbak, ám a technikai sportokban bármi előfordulhat. Szőke Tomi szerint egy új időszámítás kezdődik az életükben, ami egyaránt lehet sikerekben és kudarcokban gazdag....

- Miki újra átélhette a bajnoki cím érzését, tavaly végre ez nekem is megadatott - tekintett vissza az előző szezonra Szőke Tomi. - Most viszont újra kell tanulni mindent. Új autó, új stílus, viszont a csapatunk továbbra is a régi. Ugyanazokkal az irányunkban elkötelezett gárdával dolgozunk, akik hozzásegítettek minket a tavalyi sikerhez. Mindenki lelkes, készül és izgatott a szezonnyitó előtt. Számomra az R5-össel kapcsolatban a biztosítékot Beppo Harrach jelenti, aki jól ismeri a magyar viszonyokat, pályákat, ő fog segíteni nekünk. Végig visszük ezt a projektet, mert hiszünk az irányban és hiszünk magunkban.

A Maximmun Racing Team kettőse szerint a WRC után meg kell szokni a kisebb végsebességet, az viszont egy óriási pozitívum, hogy egy vadonat új, nullkilométeres autóban, a legújabb fejlesztésű technikában ülhetnek. A tavalyi gumiszállítójuk is megmaradt: a párost minden futamon Pirelli abroncsok repítik majd a cél felé, amelyet az autogumiplaza biztosít a számukra.

- Negyven lóerővel gyengébb az autó, kisebb a turbónyomás és más vezetési stílust igényel - sorolta Kazár Miki. - Van azonban számos tényező, ami az R5-ös mellett szól. Első érzésre egy R4-esnek felel meg, ám biztos, hogy a közeljövőben az ízlésünkre tudjuk majd formálni. Igyekszünk a lehető legtöbb tesztkilométert beletenni az autóba, mielőtt megkezdődik a 2014-es bajnokság. Összességében jó a kocsi, a rutinunk megvan, Tomi pedig nagyszerűen navigál. Ott szeretnénk lenni ismét az élmezőnyben, a technika adott, a többi rajtunk fog múlni.

Szûk három hét múlva Kazár Miki számára hazai körülmények között indul az idei rallybajnokság. Ezzel egyszersmind azt is eldõlt, hogy az elmúlt két esztendõ abszolút bajnoka – a külföldi lehetõségek ellenére – 2014-ben is a magyarországi gyorsaságikat koptatja majd.

 

A gyõztes csapaton ne változtass elvet vallva, a személyi összetétel nem változik, ugyanaz a team fogja a bajnok munkáját segíteni, mint tavaly.Az elõttünk álló futamokon az itinert továbbra is Szõke Tomi diktálja majd, az viszont egyelõre titok, hogy milyen technika repíti majd a páros a cél felé.

A szabályok nem engedik meg az WRC-s versenyzést, ezért nyilván váltanunk kell – fogalmazott Kazár Miki. – Azon dolgozunk, hogy a lehetõségekhez képest a legjobb autóval vágjunk neki az idei sorozatnak, ám egyelõre még nem tudjuk, és ha tudnánk se mondanánk el, hogy mi is lesz. A következő hetekben nyilván már okosabbak leszünk. Az idei versenynaptárban is történtek változások, Kazár Miki rögtön a hazai, 20. Vredestein Miskolc Rallyval indíthatja a szezont. Jól ismert pályák térnek vissza a programba, amelyek ettõl függetlenül igazi kihívásnak számítanak majd minden párosnak.Szeretek harcolni, szeretek gyorsan és jó pályákon autózni – folytatta a bajnoki címvédõ. – Számomra örökké emlékezetes marad aiz elõzõ idény, amikor Egerben és Miskolcon is maximális pontot gyûjtöttünk be. Ezt persze elõre megígérni nem lehet, ám mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elmúlt évek hagyományait folytatni tudjuk. Mi magunk, és a szurkolók is elvárják tõlünk, hogy a bajnoki címért küzdjünk, ennek szellemében igyekszünk felépíteni az idei esztendõnket.

Bízom benne, hogy a ralitúrás Mitsubishis kontingens is beáll közénk. Nagyon sok jó, ügyes pilóta van köztük, de nagyon sokat kell még tanulniuk. Nekik is az lenne az érdekük, hogy hosszú pályákon, több napos versenyeken edzõdjenek. A korábbi rövid, rallytúrás gyorsokat már kívülrõl fújják, viszont én például Mályinkát még mindig nem tudom. Pedig mentem már rajta nem egyszer, nem kétszer. De ez a rally, ettõl olyan izgalmas. Természetesen már nagyon várom az idény kezdetét, hiszen nagyon régen nem ültünk màr autóban…Az izgalom azért is fokozott bennünk, mert mostanában dől el milyen technikával megyünk. Ez is egy komoly feladat, mi pedig vállaltunk a csapattal közösen, hogy megfelelünk a kihívásoknak.

 

Az esztendő utolsó rallys eseményén a bajnok páros is csatasorba áll. Kazár Miki és Szőke Tomi az idei Szilveszter Rallyn egy Mitsubishi Lancer EVO-val érkezik a Hungaroringre. Méghozzá úgy, hogy ezúttal az időeredmények, a helyezések egyáltalán nem számítanak majd. Nem szükséges izgatottan várni a riválisok szakaszeredményére, nem kell hosszú perceket morfondírozni a gumiválasztáson, és azon sem kell gondolkodni, hogy a pálya mely részein lehet még néhány tizedet hozni. Egyszerűen csak élvezni kell a versenyzést. A Maximmun Racing Team kettőse Pécsett ünnepelhette az idei abszolút bajnoki címet, azóta nem ültek versenyautóban. Most viszont az esztendőt közösen zárják le, és a partnereket is meginvitálták egy jó hangulatú kocsikázásra.

-         Arra fogok a legjobban figyelni, hogy a kézifék jól be legyen állítva – tette hozzá Kazár Miki. – Az időeredményeket egyáltalán nem nézzük, a látvány és a jó hangulat az elsődleges a Szilveszter Rallyn. Nekem nagyszerűen alakult az elmúlt időszak, a boldogságomat pedig szeretném megosztani mindenkivel, aki segített, vagy szurkolt nekünk az elmúlt időszakban. Pécsett újabb abszolút elsőséget ünnepelhettünk, ezután nem sokkal a quadosok magyar bajnoki címét szereztem meg. Néhány nappal a karácsonyi ünnepek előtt pedig megszületett a második kisfiam, ezért most én vagyok a világon a legboldogabb ember. Az elmúlt években egyébként értem el jó eredményeket, de most valóban nem ez számít. Kiss Viktor Mitsubishijével fogunk indulni, egy vidám, röhögős, őrültködős év végét szeretnénk a többiekkel tölteni. Általában ez a verseny egyébként is jól szokott sikerülni, rossz szájízzel én még senkit nem láttam elmenni Mogyoródról. Több mint kétszáz páros nevezett, ez pedig azt jeleni, hogy Magyarországon szükség van a rallyra, bízom benne, hogy a jövővel kapcsolatban is egy irányba mennek majd a dolgok.

Szőke Tomi vágya idén teljesült: bekerült a neve a magyar bajnok navigátorok közé. A mögöttünk hagyott idényben nagyon sokat dolgozott ezért, a versenyhétvégéken pedig rengeteg tapasztalatot szerzett. Most ő is lazábban érkezhet a Hungaroringre.

-         Ezúttal a pályán semmilyen dolgom nem lesz, átadom a helyemet azoknak az embereknek, akik a bajnoki címhez segítettek minket – árulta el Szőke Tomi. – Ezt a két napot teljes egészében partnerautóztatásra használjuk föl.

 

-         Így szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik biztosították számunka idén a nyugodt és biztos hátteret. Természetesen a jövővel kapcsolatban is szeretnénk már nekik kész tényeket mondani, egyelőre minden bizonytalan. Még díjkiosztó sem volt, a szabályok nem ismertek, azt sem tudni, hogy milyen bajnokság lesz. Jó lenne, ha ezekre a dolgokra minél előbb választ kapnánk, hiszen januárban az olasz csapat is vár minket, hogy megbeszéljük velük a 2014-es esztendőt. Úgyhogy túl sok időnk nincs, de az év vége a mosolygós, felszabadult autózásról szól majd a Hungaroringen.

 

A Szilveszter Rally programja:

December 28. (szombat):

GY1 – Ring Belső, 16.38 (az első autó rajtja)

December 29. (vasárnap):

GY2 – Ring Külső,    7.18

GY3 – Ring Belső,    7.31

GY4 – Ring Külső,    10.44

GY5 – Ring Belső,    10.57

GY6 – Ring Külső,    13.50

GY7 – Ring Belső,    14.03

 

 

A 2011-es győztes ifjú Érdi Tibor a saját Európa-bajnoki autója ellen küzd majd egy taxiban a Hungaroringen rendezendő idei Szilveszter Rallye-n


Úgy tűnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 15. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. Noha minden induló azt hangoztatja, hogy a december 27-29 között megrendezendő évbúcsúztató versenyen a buli lesz a lényeg, azért ismerve a versenyzőket, ahogy rálépnek a gázpedálra és elindul az óra, mindent megtesznek majd a győzelemért. Két korábbi győztesnek, Kazár Miklósnak és ifjabb Érdi Tibornak vélhetően a vetélytársak mellett mással is meg kell majd küzdenie.


Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 15. jubileumi verseny lesz a viadal történetében.

Mindenképpen rajthoz áll az idei megmérettetésen a korábbi többszörös győztes, az idei abszolút bajnok Kazár Miklós, aki különleges versenyzéssel szeretné megünnepelni az idei évzárást.

„Most kivételesen szinte esélytelenül vágok neki a viadalnak, hiszen minden gyorsaságin más és más navigátor ül mellettem, ugyanis így szeretném megköszönni az egész éves segítségüket azoknak, akik végig mellettem álltak és hittek bennem. Másrészt tegnap született meg második gyermekem, Péter, így meglehetősen „fáradt” leszek majd, mire elkezdődik a verseny. Egy a lényeg, hogy jól érezzük magunkat” – közölte Kazár Miklós, aki egy Mitsubishi R4-essel áll majd rajthoz a 15. Szilveszter Rallye-n.

A 2011-es győztes, ifjabb Érdi Tibor az utolsó pillanatban döntött az indulás mellett, és abszolút jutalomfutamnak fogja fel a versenyt. Ráadásul most majd testközelből láthatja, mire képes a 2014-es Európa-bajnoki autója.

„Ez így van, de sajnos nem én vezetem majd a Subarut, hanem az egyik ellenfelem, aki a Szilveszter Rallye-ra kibérelte. Így mi egy Mitsubishi EVO 9-sel vágunk neki a küzdelemnek. Ha mást nem, hát engem megismernek majd a szurkolók, hiszen egy igazi taxival indulunk,, ami a szabályoknak megfelelően sárgára lesz festve, és az összes gyorsaságin szabadjelzéssel fogunk száguldani. Nincs komoly elvárásunk magunkkal szemben, egy jóízűt versenyzünk a buli kedvéért. Ugyanakkor mindez nagyon jó edzés lesz a számunkra, hiszen mi már január elsején az első ausztriai Eb-futam pályáját járjuk majd be. Egyelőre négy verseny van betervezve a jövő évre, de ha az anyagiak úgy engedik, természetesen több futamot is teljesítenénk” – árulta el ifjabb Érdi Tibor.

Kazár Miki harmadszor zsebelhetett be abszolút bajnoki címet, 2008-ban navigátorként, tavaly és idén pedig pilótaként. Szőke Tomi ebben az esztendőben először lett abszolút magyar rallybajnok navigátor. A Maximmun Racing Team kettőse a szezonzárón rendkívül izgalmas körülmények között ért föl a csúcsra, taktikus versenyzéssel őriztek meg hat pontot az eddig megszerzett előnyükből. A pécsi száguldás előtt kétesélyes volt az éves összetett, tehát Mikiéknek kizárólag Herczigékre kellett koncentrálniuk. A lényeg az volt, hogy ne hibázzanak és a nagy riválist nyomás alatt tartsák. A feladatot sikerrel teljesítették, a végén még az is belefért, hogy a Skodás egység megszerezze a harmadik helyezést a Mecsekben. A boldog pezsgőzést azonban feszült órák és esőzéssel fűzerezett záró szakasz előzte meg.

- Csak fél órával a célba érés után eresztettem le, akkor tudtam elhinni, hogy megvan a bajnoki cím - fogalmazott Kazár Miki. - Az utolsó körig minden rendben volt, tettük a dolgunkat, de nem kockáztattunk semmit. A hatodik szakaszon a többiektől kapunk egy keveset, de még ezzel sem volt gond. A záró gyorson viszont leszakadt az ég, az autónkra pedig négy slick gumi volt feltéve. Ráadásul az ablaktörlőnk sem működött rendesen, a 28 km-es szakasz nagy részét így tettük meg. A tapadásunkat elvesztettük, és alig láttunk, de a lényeg, hogy megvan. Nagyon készültünk, a csapat és Tomi is tökéletesen dolgozott. Boldog vagyok, hogy kemény munkával, idén is sikerült elérni a célunkat. A miskolci pilóta szerint az elsőség már korábban is eldőlhetett volna, de utólag nem bánja, hogy így alakult. Tökéletes évkezdet után a veszprémi murván egy kicsit megtorpantak, utána pedig már nem az önfeledt autózásról, hanem a célirányos, taktikus versenyzésről szólt az esztendő. Ez pedig eredményre vezetett, hiszen Miki megtartotta a helyét a trónon, és Tomi számára is beérett a kemény munka gyümölcse, az abszolút bajnoki cím megszerzése.

- Egerben és Miskolcon tökéletes hétvégét zártunk, Veszprémben viszont a computer probléma miatt csupán az utolsó szakaszért járó pontokat tudtuk begyűjteni - tekintett vissza a pilótaként immáron kétszeres magyar bajnok rallys. - Innentől kezdve inkább a taktika került előtérbe. Nagyon szerettük volna megnyerni a pontversenyt, ezért mindent ennek rendeltünk alá. Elképzelhető, hogy kicsivel nagyobb rizikóval több versenyt zárhattunk volna sikerrel, de nem vállaltunk fölösleges kockázatot. WRC-vel is a csúcsra élni, felemelő érzés. Boldog vagyok, nagyon sokat tettünk ezért a sikerért, és végre Tomi is megtapasztalhatta mindezt. Az utolsó szakaszt viszont egy életen át nem fogom elfelejteni. Ugyanolyan körülmények voltak, mint néhány hónapja a Baranya Kupán. Akkor buktunk, ezért nagyon, de nagyon óvatosan kellett menni. Slikkel, esőben, őszintén szólva megkönnyebbültem, amikor megláttam a célt.



Szőke Tomi is rendkívül feszült volt a mindent eldöntő futam előtt, a célban viszont hatalmas kő esett le a szívéről. Sikerült beírnia a nevét a sportág hazai történelemkönyvébe. - Óriási érzés bajnoknak lenni - fogalmazott Szőke Tomi. - Négy évvel ezelőtt ezen a vidéken kezdtük a közös pályafutásunkat, most pedig itt értünk föl a csúcsra. Kiváló döntés volt, hogy az olasz csapattal vágtunk neki az idénynek, hiszen nekik köszönhetjük a versenyképes technikát. A Citroen is elégedett volt, Közép-Európában ugyanis még nem volt abszolút elsőségük. Most ez nekünk sikerült, leírhatatlan amit most érzek. Egy nagyon nehéz szezonzárón vagyunk túl, ahol engem végig nyomasztott a teher. Sokáig stabilan tartottuk a második helyünket, de az utolsó kör talán egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlott. Az égiek is azt gondolták, hogy még inkább meg kell dolgoznunk ezért a sikerért. Megettük. Kiváló mezőnyben, nagyszerű riválisok ellen, egy színvonalas bajnokságot nyertünk meg. Igazi csapatmunka volt, megcsináltuk, amiért egész esztendőben dolgoztunk. Madarat lehetne velem fogatni, olyan boldog vagyok. Azt hiszem ebben a helyzetben ez érthető.


A 47. Mecsek Rali végeredménye:

1. Turán Frigyes, Csökő Zoltán (Ford Focus WRC) 1:10:24,3
2. Krózser Menyhért, Papp György (Subaru Impreza WRC) +1:19,5
3. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +1:29,6
4. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) +1:37,0
5. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Peugeot 207 S2000) +2:43,1
6. Ollé Sándor, Czakó-Budai Annamária (Ford Fiesta S2000) +2:54,2

Az Országos Rally Bajnokság végeredménye:


1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 103 pont
2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 97 pont
3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor/Csökő Zoltán (Ford Focus WRC) 75 pont
4. Bútor Róbert, Tóth Imre/Tagai Róbert (Peugeot 207 S2000) 49 pont
5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 44 pont
6. Krózser Menyhért, Fodor Géza/Papp György (Subaru Impreza WRC) 34 pont


További képek a versenyről: Kattints a képekre!

6. oldal / 9

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top