Kazár Miki és Szőke Tomi Mecsek Rallys verseny összefoglalóját két oldalról kell megközelíteni. Egyrészt, hogy mi történt a gyorsasági szakaszokon, másfelől beszélni kell a pályán kívüli eseményekről is. Kezdjük az előbbivel: a Maximmun Racing Team kettőse szinte hibátlan versenyzéssel bizonyított ismét a Mecsek-alján. Tökéletes csapatmunka és technikai háttér jellemezte a mögöttünk hagyott napokat, amely sokáig a vezetéshez is elegendő volt. Az utolsó három szakaszon azonban a legnagyobb rivális fordítani tudott, így végül Mikiék az abszolút értékelés második helyén fejezték be a versenyt.


- Még most is keressük azokat a másodperceket, amelyek megmutatkoztak a különbségben – fogalmazott a 48. Mecsek Rally után Kazár Miki. – Egyáltalán nem kockáztattunk, de keményen harcoltunk azért, hogy ismét győzni tudjunk. Nem sikerült, és továbbra sem tudjuk, hogy miért. Újra és újra leforgatjuk magunkban a gyorsokat, és egyszerűen nem jövünk rá arra, hogy mit és hol hibáztunk. Az utolsó szakasz előtt látszott, hogy elúsztak a győzelmi álmok, ezért akkor már a biztos célba érést tartottuk szem előtt. Az RSB által elfogadott versenynaptár szerint ez volt a szezonzáró, úgyhogy a mi olvasatunkban 10 pont előnnyel ismét megnyertük a bajnokságot. Ez a lényeg.

Pécsett azonban egyetlen pezsgőt sem bontott ki a csapat, Miki és Tomi kettős érzésekkel gurult föl a céldobogóra. Történt ugyanis, hogy a 48. Mecsek Rally nyitó napján bejelentették: még egy futam lesz az ORB-ben, mégpedig novemberben az osztrák Waldviertel Rally, amely egyben a szezonzáró lesz. Az RSB így akarja helyettesíteni az október elején elmaradt Budapest Rallyt. Ez  azonban az RVSZ (Rally Versenyek Szabályai) több pontjával is ellenkezik. Sokak számára még most is érthetetlen, hogy néhány vezető beosztásban lévő ember érdeke miatt az egész szakágnak kell bűnhődnie. Kazár Miki még nem döntött arról, hogy vállalják-e az újabb kihívást, az viszont teljesen biztos, hogy Szőke Tomi nem lesz ott Ausztriában.

- Egyszerűen a munkahelyi elfoglaltságaimmal ezt már végképp nem tudom összeegyeztetni – mondta a navigátor. – Az esztendő elején a kiadott versenynaptár szerint megterveztük az évet. Ilyen csak Magyarországon fordulhat elő, hogy néhányan kényük-kedvük szerint döntenek mindenki felett. Nagyon keserű vagyok, mert normális esetben bajnokként kellett volna hazajönnünk Pécsről, ehelyett csak azt tudom mondani, hogy tíz ponttal még mindig vezetjük a pontversenyt. Azt még nem tudom, mit fogok érezni itthon a Waldviertel alatt, ha egyáltalán ott leszünk. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Mi Pécsett mindent megtettük, apró hibákat vétettünk csupán és nagyon jót versenyeztünk. Mégsem tudtunk ennek az eredménynek örülni, a pályán kívül történt események miatt.

 

Kazár Miki is rendkívül csalódott volt. A Maximmun Racing Team már hosszú hetek óta harcol az igazáért, de úgy tűnik: a döntéshozók semmivel nem törődnek, az akaratukat a szabályokat áthágva is keresztülviszik.

- Több levelet is írtunk már a szövetségbe, de válaszra sem méltatták az egyesületünket – vázolta a jelenlegi helyzetet a bajnoki címvédő. – Még a Mecsek Rally előtt jeleztük, hogy az osztrák szezonzáró törekvései több ponton is megsértik az RVSZ-t. Ahogy másnak, úgy nekünk sem válaszoltak. Olyan emberek döntöttek felettünk, akik egyáltalán nincsenek tisztában a szabályokkal. Van egy rendező, aki összeveszett azzal a rendezővel, aki két évtizede remek versenyekkel „ajándékoz meg” minket. Erre most őt támogatják bármi áron, még úgy is, hogy erre teljesen rámegy a sportág. Még gondolkodunk, hogy mi legyen. Az biztos, hogy Tomi nem tud velünk lenni Ausztriában, tehát jelenleg nincs navigátorom, így pedig még nehezebb. Legjobb belátásunk szerint hozzuk meg a döntésünket, de az biztos, hogy a kialakult helyzet miatt A-Z-ig mindenkit be fogunk perelni. A jogi lépéseket minden szinten meg fogjuk tenni, mert így nem lehet belenyúlni egy bajnokságba. Az én olvasatomban idén is megnyertük a sorozatot, bár vannak, akik másképp, a fehér asztal mellett akarják eldönteni a legfontosabb kérdést.

 

 

A 48. Mecsek Rally (nem hivatalos) végeredménye:

 

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000)                             1:12:16,5

2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)                              +27.1

3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4)                     +1:24,0

4. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza)                               +1:29,3

5. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000)                                     +1:41,0

6. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer Evo IX R4)                     +2:55,6

Kazár Miki és Szőke Tomi úgy készült, hogy Pécsett föltehetik a koronát az idei esztendő teljesítményére. Aztán nem sokkal a rajt előtt kiderült, hogy novemberben a Waldvierter Rally lesz a szezonzáró, az RSB így pótolja az október elején elmaradt Budapest Rallyt. A Maximmun Racing Team kettőse azonban a most hétvégi futammal foglalkozik, hiszen kilenc aszfaltos gyorsasági vár rájuk a Mecsekben.


- Most nem törődhetünk a pályán kívüli eseményekkel, amikor egy nagyon fontos feladat előtt állunk – szögezte le rögtön Kazár Miki, aki a Mecsek Rally előtt vezeti az abszolút értékelést. Csak és kizárólag a pécsi hétvégére koncentrálunk, mert most ez a legfontosabb. Tizenhét pont előnyt gyűjtöttünk össze az eddigi négy versenyhétvégén, ezt kell beosztanunk. Az évkönyvekben és a sportág történetében mindig a bajnokot jegyzik meg, ezért most az összetett elsőség a legfontosabb. Éppen ezért taktikusan és ésszel kell nyomni a gázpedált. Továbbra is Herczigék a legnagyobb ellenfelünk, rájuk kell figyelnünk annak szellemében, hogy egy futammal mégiscsak megtolták a bajnoki naptárat. Az a lényeg, hogy a végelszámoláskor legyen okunk a pezsgőzésre. 

A tavalyi bajnokavatót Pécsett tartotta meg a Maximmun Racing Team, de emlékezetes bukás is színesítette a csapat történelmét a Mecsek-alján. A bajnoki címvédő most abban bízik, hogy pozitív érzésekkel zárhatják az kilenc gyorsasági szakaszt. Szőke Tomi azonban keserűen vette tudomásul a Waldvierter Rally naptárba helyezését, mert munkahelyi elfoglaltság miatt azon a versenyen nem lehet jelen.

- Nekem tényleg ez lesz az utolsó futamom ebben az esztendőben - kesergett Kazár Miki navigátora. - Amikor elkészült a versenynaptár, akkor ehhez igazítottam a munkahelyi elfoglaltságaimat is, október közepe után már nem terveztem rallyversenyt. Még minden nagyon friss, nem beszéltünk arról, hogy a szezonzárón ki ül majd a helyemen. Most csak és kizárólag Pécsre koncentrálunk, mert szeretnénk olyan eredményt elérni, ami a záró hétvége előtt esélyt teremt a címvédésre. A saját tempónkban fogunk versenyezni, meglátjuk mi lesz a végén. Nyilván Herczigék szereplését is figyeljük, ennek függvényében alakulhat a mi taktikánk az előttünk álló két napban. 

Kazár Miki kellemes és kevésbé szép emlékeket is őriz a Mecsekkel kapcsolatban, most abban bízik, hogy pozitív élményekkel zárhatják a nagy hagyományokkal rendelkező, 48. Mecsek Rallyt.

- Ezeken a gyorsokon ültem először pilótaként versenyautóban, ezért természetesen továbbra is közel állnak a szívemhez – tekintett vissza Kazár Miklós. – Az autó teljes mértékben fel van készítve, én is és Tomi is rendkívül motiváltan várja a rajtot.  Óriási és kisebb totálkárt is elszenvedtünk már ezen a környéken, de bízunk benne, hogy ezúttal nem kell hasonlóan tartani. Gyorsak leszünk, de nem szabad ész nélkül közlekedni. Egy rövidebb nyitó nap után szombaton várható a nagyobb terhelés, de nem tűnik vészesen soknak a táv. 25 pontot lehet szerezni, 17 az előnyünk. Matematikailag akár Pécsett is bajnokok lehetünk, de erre azért kicsi az esély, úgyhogy továbbra is az éves összetett tartjuk szem előtt. Egy izgalmas és jó versenyt várok, mert Pécsett mindig az szokott lenni.

 

A 48. Mecsek Rally időterve:

 

Október 17. (péntek):

GY1 – Pécs Pogány Airport/1, 17.00

GY2 – Árpádtető, 17.43

GY3 – Pécs Pogány Airport/2, 20.10

 

Október 18. (szombat)

GY4 – Hetvehely/1, 11.48

GY5 – Orfű/1, 12.46

GY6 – Zobák/1, 14.24

GY7 – Hetvehely/2, 16.42

GY8 – Orfű/2, 17.40

GY9 – Zobák/2, 18.48

 

Az ORB állása 4 futamot követően:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás             (Ford Fiesta R5) 72 pont

2. Herczig Norbert, Bacigál Igor           (Skoda Fabia S2000) 55 pont

3. Ollé Sándor, Tóth Zsolt                       (Ford Fiesta S2000) 41 pont

4. Krózser Menyhért, Papp György    (Mitsubishi Lancer EVO IX) 34 pont

5. Botka Dávid, Mihalik Péter               (Mitsubishi Lancer EVO IX) 34 pont

6. Spitzmüller Csaba, Laczkó László    (Mitsubishi Lancer EVO X R4) 29  pont

Sok szakaszgyőzelem, tökéletes csapatmunka és technikai háttér, valamint egy kis szerencse. Emellett kiváló pályák, nagyszerű ellenfelek, értékes pontok. Ezek jellemezték Kazár Miki és Szőke Tomi kassai hétvégéjét az ORB idei negyedik futamán. Az abszolút értékelésben elért második helyezésnek, valamint a Power Stage-en begyűjtött további négy pontnak köszönhetően az éves összetettben is megtartották a vezetésüket, a különbség pedig csak minimális mértékben csökkent a legnagyobb riválissal szemben. Éppen ezért érthető volt, hogy Miki és Tomi mosolygósan szálltak ki az R5-ös Ford Fiestából Kassa főterén.

-          Óriási volt, még most is kavarognak bennem az élmények. Nem akartunk alibizni, vagy valamit kibekkelni, versenyezni mentünk a Felvidékre - mondta el a 40. Kassa Rally után Kazár Miki. – Úgy gondoltuk, ha veszíteni kell, akkor azt szépen, emelt fővel tegyük meg, de most már látszik, hogy az általunk összerakott projekt rendkívül erős. A bajnoki cím megszerzésére is alkalmas. Kikaptunk, de csak azért, mert mi hibáztunk. Senki nem számolt ránk, ökölvívó nyelven fogalmazva azt mondanám: megosztott pontozással maradtunk alul, ám egy versennyel beljebb vagyunk. Az első nap látszott, hogy meghatározó a szerepünk, harmadiknál nem volt rosszabb eredményünk, ez pedig árulkodó. Másnap a második szakaszon nem a megszokott és a sportágban elfogadott kézjelzéssel rajtoltattak, hamar reagáltam és befulladtam. Ezután egy kicsit forrófejűvé váltam, egy erdei részen nem látszott, hogy poros a kanyar, így megettem a féktávot. Beestünk, 24 másodpercet hagytunk ott, ha ez nincs, akkor fölényesen nyerjük a versenyt. Itt hibáztam, vállalom, ezért nem tudtunk nyerni, viszont olyan élményekkel gazdagodtunk, hogy még így is megérte. Ultra veszélyes volt, amit csináltunk, talán ezt a nézők is érzékelték. Csak a végén nem vállaltunk száz százalékot, mert akkor már annyira köves, felhordásos volt a pálya, hogy ésszerűtlen lett volna ekkorát kockáztatni. Úgyhogy férfias csatában, nagy küzdelemben, minimális különbséggel vesztettünk, de a fő cél felé egy óriásit léptünk.

A 40. Kassa Rallyn megszerzett második helyért 15 ponttal gazdagodott a Maximmun Racing Team kettőse, a Power Stage-en pedig további négy egységgel gyarapították a termést.

-         Sokat tettünk azért, hogy ezúttal is sikeresek legyünk – értékelte a kétnapos száguldást Szőke Tomi. – Őrült jó verseny volt, életem legjobb rallys hétvégéjén vagyunk túl. A PIRELLI gumiknak köszönhetően ismét ott voltunk a legjobbak között, és nem sok hiányzott az újabb futamgyőzelemhez sem. Azt nem mondom, hogy tökéletesen végeztem a munkám, mert a sötét gyorsoknál néhányszor lekéstem, és a ritmusváltásoknál is voltak problémáim. Ettől függetlenül nem lehetünk elégedetlenek, mert két versennyel a vége előtt, gyakorlatilag megtartottuk azt az előnyünket, ami Kassa előtt is megvolt. Herczigék csak két ponttal jöttek közelebb, ami biztató lehet a budapesti és a pécsi hétvége előtt.

 

Kazár Miki hozzátette: Kassán teljesen belakták az R5-ös Ford Fiestát, ami szintén nagyon fontos a folytatást illetően. Egy-két dolgon azonban még finomítani kell, ami ha sikerül, akkor a Maximmun Racing Team szép sikereket érhet el az esztendő hátralévő részében is. De ne szaladjunk ennyire előre, térjük még vissza Kassára.

-         Meg kell említenem azokat az idősebb néniket, akik a második gyors után népviseletben odajöttek hozzánk. Magyar és szlovák népdalokat énekeltek, közösen szórakoztunk velük. Hatalmas hangulatot teremtettek, ettől pedig nagyszerű kedvünk lett. Végig röhögtünk, fantasztikusan éreztük magunkat – mesélte az élményeit a magyar bajnok pilóta. - Ez a hangulat megmaradt a verseny végéig, talán ez a legfontosabb. Annak is nagyon örülök, hogy a rallytúrás mezőnyből néhány páros már csatlakozott hozzánk. Fiatalok, tehetségesek, övék a jövő. Bízom benne, hogy a hamarosan még többen döntenek így, mert a mezőny gyarapodása további színvonal emelkedést hozhat. Miskolchoz hasonlóan egyébként a kassai aszfalton is remekül működött az autó. Ez pedig érhetően optimizmussal tölt el a folytatást illetően is. Sportszakmai szempontból egy remek csatát vívtunk az élmezőnnyel, amiből azt hiszem, mindannyian csak profitálhatunk. Gratulálunk valamennyi célba érkezett párosnak, és a szervezőknek is, mert a magyar-szlovák közös verseny megint nagyszerűen sikerült. Nagyon várjuk a budapesti folytatást, de ezt megelőzően a quad bajnokságra is figyelnem kell. Hamarosan következik a sorozat második fordulója, ahol meg akarom őrizni az első versenyen megszerzett vezetésem.

 

A 40. Kassa Rally (nem hivatalos) végeredménye:

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor                 (Skoda Fabia S2000)                        1:18:58,3

2. Kazár Miklós, Szőke Tamás                   (Ford Fiesta R5)                           +2.7

3. Botka Dávid, Mihalik Péter                    (Mitsubishi Lancer Evo IX R4)         +16.9

4. Hadik András, Kertész Krisztián            (Subaru Impreza R4)                        +32.6

5. Spitzmüller Csaba, Szigeti László           (Mitsubishi Lancer EVO X R4)         +58.2

6. Balogh János, Holczer Dániel                 (Mitsubishi Lancer EVO IX R4)        +1:23, 3

 

Tizenhat pont nem a világ, de mindenképpen megbecsülendő. Az Országos Rally Bajnokság első felében ekkora előnyt autózott ki az üldözőkkel szemben Kazár Miki és Szőke Tomi. Mint ismert: a miskolci győzelem után Székesfehérváron harmadik, Veszprémben pedig negyedik lett a Maximmun Racing Team kettőse, tehát folyamatosan számolni kellett velük az élmezőnyben. Erre a folytatásban is szükség lesz, hiszen a bajnoki cím megvédéséről csak akkor lehet majd beszélni, ha a megbízható, stabil versenyzést az előttünk álló időszakban is folytatni tudják.


-         Természetesen ezen vagyunk, Kassán is a lehető legtöbb pontot szeretnénk megszerezni – fogalmazott a magyar-szlovák közös verseny előtt Kazár Miki. – Mint minden sport, a rally is valamilyen szinten észjáték. Mi már a szezon elejétől taktikázunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy főokosok vagyunk és soha nem hibázunk, de az adott lehetőségből mindig igyekszünk a legtöbbet kihozni. Ezt kell tennünk a bajnokság második felében is, akkor lesz esélyünk arra, hogy a céljainkat elérjük. Fogynak a versenyek, fogynak a javítási lehetőségek. Az előttünk álló hétvégén is nagyon fontos, hogy befejezzük a rendkívül nagy kihívásnak ígérkező futamot.

Szőke Tomi minimális tapasztalattal rendelkezik a felvidéki szakaszokkal kapcsolatban, hiszen pályafutása során először a tavalyi esztendőben versenyzett a Kassa környéki gyorsokon. Ráadásul idén nem teljesen ugyanazok a pályák, tehát lesz olyan része a hétvégének, ami ismeretlen a bajnok navigátor számára.

-         A murva után visszatérünk az aszfaltra, ami az idei eredmények ismeretében nem biztos, hogy hátrány a számunkra – tette hozzá Szőke Tomi. – Miskolcon ugyanis a keményebb borításon szinte tökéletes hétvégét futottunk, utána azonban voltak kisebb-nagyobb gondjaink. Nem lehet panaszunk az eddigiekre, hiszen vezetjük a pontversenyt, ettől függetlenül egy pillanatig sem dőlhetünk hátra. Az előnyünk ugyanis nem akkora, hogy ne lehetne ledolgozni. Éppen ezért kell Kassán is a maximumra törekedni. Rendkívül erős mezőnyben kell ismét bizonyítanunk, hiszen a hazai versenyzők jobban ismerik ezt a vidéket, de természetesen mindent megteszünk a siker érdekében.

Kazár Miki és Szőke Tomi szombaton és vasárnap – a miskolci és a veszprémi hétvégéhez hasonlóan – az R5-ös Ford Fiestaval vág neki a viadalnak.

 

-         Marad az autó, legalábbis most – folytatta Kazár Miki. – A szezon hátralévő részével kapcsolatban még nem tudok nyilatkozni. Egyelőre nem is tekintünk ennyire előre, a lényeg, hogy most eredményesek, sikeresek legyünk. Tizenegy rendkívül élvezetes, de nehéz gyorsasági szakasz vár ránk a Felvidéken. A célunk, hogy Kassa után is megőrizzük a vezető helyünket az összetett pontversenyben, az már csak hab lenne a tortán, ha az előnyüket még növelni is tudnánk.

A 40. Kassa Rally össztávja megközelíti a 480 kilométert, amelyből valamivel több mint 140 kilométer lesz a mért szakaszok hossza. Az élmezőnyre szombaton hat, vasárnap öt gyorsasági vár, ezután hirdetnek majd győztest Kassa főterén.

 

A 40. Kassa Rally programja:

Szeptember 6. (szombat):

Rajtceremónia (Kassa Főtér) 12.00,

Gyorsasági szakaszok

GY1 - Marex/1                   12.43

GY2 - Idos/1                                   14.03

GY3 - Energy Oil/1            14.38

GY4 - Marex/2                   17.15

GY5 - Idos/2                                   18.41 

Gy6 - Energy Oil/2            19.16

Szeptember 7. (vasárnap):

GY7 – Optima                     8.40

GY8 - Peva/1                      9.16

GY9 - Xiglo/1                      10.07

GY10 - Peva/2                    12.35

GY11 - Xiglo/2                    13.26

Céldobogó, Ünnepélyes díjkiosztó, Kassa Főtér. 15.00

 

 Az ORB állása  három versenyhétvége után:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)    53 pont

2. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) 37 pont

3. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) 33 pont

4. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX) 32 pont

5. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Peugeot 207 S2000)29 pont

6. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 22 pont

Két magyar bajnoki futam között sem tétlenkedett Kazár Miklós. A bajnoki címvédő ugyanis a veszprémi futam után és a kassai kirándulás előtt a hazai rendezésű sprintversenyen állt rajthoz. A licences kategóriában ezúttal Percze Nándival az oldalán győzött Miki, aki a Lyukóbánya - Parasznya közötti gyorsasági szakaszon egy Mitsubishivel vágott neki a távnak. A Steelvent Miskolc Rallysprinten nyilván nem az eredmény számított, sokkal inkább az, hogy a rendkívül fontos kassai hétvége előtt néhány versenykilométerrel gyarapítsa a tapasztalatát.


- Egy nagyon jól szervezett, remek hangulatú sprintversenyen vagyunk túl - fogalmazott Kazár Miki. - Jó volt látni, hogy az Északi Régióban milyen sokan szeretik ezt a sportágat, hiszen a különböző kategóriákban kiváló csatákat hozott ez a nap. Nekünk valóban az volt a lényeg, hogy valamelyest ráhangolódjunk Kassára. Ahogy közeledik a bajnokság vége, úgy válik minden egyes futam, minden egyes gyorsasági szakasz egyre lényegesebbé. Éppen ezért igyekeztünk kihasználni a hazai versenyt. Fontos volt az is, hogy a nap nagy részében Ollé Sasával csatázhattunk egy jót. Szakadó esőben kezdtünk, aztán ahogy száradt a pálya, úgy változtak, javultak a körülmények is. Az indulók létszámából is kitűnik, hogy a sprintsorozatra nagy igény van, hiszen itt a kisebb költségvetéssel rendelkező versenyzők is bizonyíthatják a képességüket. Remekül éreztük magunkat, mostantól viszont egyértelműen Kassára koncentrálunk. Taktikus és hibátlan versenyzésre lesz szükségünk a következő hétvégén, hogy megőrizzük a vezetésünket az abszolút értékelésben.

 

A Steelvent Miskolc Rallysprinten Kazár Miki és Percze Nándi fölényesen nyerte meg a licences kategóriát, megelőzve a Tőzsér Áron, Szebellédi László, valamint a Juhász Csaba, Juhász Zsolt egységet. A Maximmun Racing Team az előttünk álló napokban már az eredeti felállásban - Szőke Tomival kiegészülve - készül a kassai megmérettetésre, ahol a nevezési lista alapján rendkívül komoly mezőnyben kell ismét bizonyítani.

 

A Steelvent Miskolc Rallysprint végeredménye:

Licence:

 

1. Kazár Miklós, Percze Nándor (Mitsubishi Lancer EVO) 14:11,0

2. Tőzsér Áron, Szebellédi László (BMW M3) +1:35,1

3. Juhász Csaba, Juhász Zsolt (Renault Megane) +1:37,1

4. Büttösi Zsolt, Radványi József (Mitsubishi Lancer EVO VI) +1:41,4

5. Németh "Kisubi" István - Németh "Uborka" István (Lada 2101) +1:43,6

6. Krehlik Nándor, Krehlik Adrienn (Lada 2107) +2:16,8

Maxx Race Team – STEFANI Baranya Kupa 2014; 2014. augusztus 8-10.

Kazár Miklós – Kiss Viktor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4


Érdekes párost alkotott volna a STEFANI Baranya Kupa 2014 nevezői között Kazár Miklós és Kiss Viktor. A pénteki teszten még gondtalanul zajlott a felkészülés, ám egy nem várt esemény megakadályozta a duó indulását.


Kiss Viktor: Nagy bánatunkra, sajnos nélkülünk zajlott le a STEFANI Baranya Kupa 2014 rendezvény. Az előzetes tervek szerint Kazár Miki oldalán szerepeltünk volna a hétvégi versenyen. Maximálisan fel is készültünk a küzdelmekre, számomra se volt már teljesen új a navigátori szerepkör.

Pénteken részt vettünk a Pirelli hivatalos tesztjén, ahol Mikivel és a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-essel a legjobb időket tudtuk autózni. Csapattársaink, Velenczei Ádámék is rengeteget segítettek nekünk a tréning alatt, így sok hasznos tapasztalatot szereztünk már azon az egy napon is. Minden rendben volt a kocsival és a csapattal is – ám egy hirtelen jött családi ügy miatt a pilótámnak vissza kellett mondania az indulást. A szombati prológot én még vállalni tudtam, amiért köszönettel tartozom Vass Gergőnek, aki gyorsan átvette a mitfahrer szerepét.

A versenynek azonban már nem akartunk így nekiindulni, hiszen abszolút nem terveztünk ki stratégiát erre az eshetőségre. Nagyon sajnálom, hogy ez most így alakult, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó hangulatú futamon vehettünk volna részt – arról nem is beszélve, hogy még többet tanulhattam volna a tavalyi magyar bajnoktól. Mikinek egy teljesen sajátos vezetési stílusa van, ami nagyon célravezető, és ezt az eredményei is bizonyítják. Élvezetes lett volna navigálni neki – bárcsak az a volna, ne volna…

A következő megmérettetés számunkra – immár külön felállásban – a szeptember 5-7-ei Kassa Rally lesz, aminek a pályáit még nem hozták nyilvánosságra. Kíváncsian várom, milyen meglepetéseket tartogatnak majd számunkra a rendezők.



Partnereinknek köszönjük az együttműködés!

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – STEFANI Baranya Kupa 2014

Kazár Miklós – Kiss Viktor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4


Izgalmas feladat vár Kiss Viktorra a STEFANI Baranya Kupa 2014 rendezvényen. A Maxx Race Team versenyzője a tavalyi magyar bajnoknak, Kazár Miklósnak fogja diktálni az itinert az augusztus 8-10-ei megmérettetésen. Mi is lehetne tehát a Kazár-Kiss duó célja? Természetesen az abszolút győzelem!


Kiss Viktor: Pár héttel ezelőtt keresett meg Kazár Miki azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha együtt teljesítenénk egy versenyt. Sokat nem is gondolkodtam a dolgon, szinte rögtön igent mondtam neki. A terve a hétvégi Baranya Kupán meg is valósul: az általam eddig hajtott Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel állunk rajthoz, aminek a bal oldalán Miki, a jobbján pedig én ülök majd. Eddig mindössze három alkalommal, Velenczei Ádám mellett diktáltam az itinert, de biztos vagyok benne, hogy a mostani pilótámmal is egy élmény lesz az autózás.

Mindkettőnk számára jó tréning lesz majd ez a futam a szeptemberi Kassa Rallyera. Habár a fő célunk a jó hangulatú autózás lesz, azért mégis versenyezni megyünk, így egyáltalán nem fogjuk félvállról venni a dolgokat. Miki nagyon kedveli és jól is ismeri a mecseki pályákat, így biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanulhatok majd tőle a hétvége során, amit a későbbiekben kamatoztathatok is. Azt az „utasítást” kaptam, hogy meg kell nyernünk ezt a versenyt, ezért azon leszek én is, hogy minél többet tudjak segíteni a pilótámnak. A nevezési listát elnézve azonban biztos vagyok abban, hogy nem lesz annyira egyszerű dolgunk, hiszen rengeteg ügyes kezű, tehetséges versenyző áll majd rajthoz a baranyai megmérettetésen.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

 

A Veszprém Rally mostanában mindig egy kicsit nehézkesen alakul Kazár Mikiék számára. Két éve egy defekt miatt a győzelem csúszott ki a kezükből, tavaly pedig computer hiba miatt állt meg a versenyautó még a rajt előtt. Ehhez képest a mostani negyedik hely és a Power Stage-en szerzett plusz három pont után, akár elégedettek is lehetnének. Ráadásul a riválisok közül többen is nulláztak, így a sártengeres, vizes, néhol poros gyorsokon bezsebelt tizenhárom pont, többet is érhet, mint gondolnánk.

- Túl vagyunk rajta, és most ez a lényeg - mondta Kazár Miki. - Nagyon izgalmas volt a verseny, mert előző nap leszakadt az ég. Ismét mi mentünk elől, nyomvonal nélkül gázoltunk át az óriási pocsolyákon. Nem tudtuk, hogy mekkora és milyen mély tócsák várnak ránk. Rengeteg problémánk volt, de ezúttal mi nem hibáztunk. Másnap ugratók utáni felütések miatt kétszer is megállt a kormányszervónk, de szerencsére gyakran alkarozom, így bírtam a gyűrődést. Ezután viszont ezeken a részeken nagyon óvatosan mentünk át, közel sem értük el azt a sebességet, amit kellett volna. Ismét sokat tanultunk, például azt, hogy adott esetben jobban járunk, ha lassabban közlekedünk, de beérünk a célba, mintsem eredménytelenül kockáztatnánk. A mellékelt ábra mutatja, hogy ezúttal ez a taktika volt kifizetődő. 

Tavaly a bajnokság felénél három pont volt az előnye Kazár Mikiéknek, most jóval nagyobb a különbség az üldözőkkel szemben. Ebből a szempontból óriásit léptek előre Veszprémben, ahol a korábbiakhoz hasonlóan már nem csupán az adott versenyt, hanem az éves összetettet is szem előtt tartották.

- Alaposan meg kellett dolgozni ezért az eredményért - tette hozzá Szőke Tomi. - Nyilván bíztunk a jobb helyezésben, de ezt a tizenhárom pontot is nagyon megbecsüljük. Sokat, nagyon sokat érhet még ez az eredmény. Az élmezőnyből több páros is kiesett a kilenc gyorsasági során, ami nekünk sem volt problémamentes, de távol álljon tőlünk a panaszkodás. Természetesen gratulálunk Ollé Sasáéknak, az előttünk végzett további párosoknak és valamennyi célba érkezett egységnek. Kemény, nagyon kemény futamon vagyunk túl, az eddig megszerzett 53 pontunkra pedig tovább építhetünk a bajnokság második felében. 

Kazár Miki szerint az eddig megszerzett előnyük jelentős, de ez nem azt jelenti, hogy a hátralévő versenyeken hátra lehet dőlni.

- Ilyet soha nem tennénk, de a taktikus, ésszel történő versenyzés kerülhet előtérbe - folytatta a bajnoki címvédő. - Sok van még hátra ahhoz, hogy kényelmesek legyünk, viszont a tavalyi állapotokhoz képest jóval nagyobb különbséggel vezetünk. Veszprémmel kapcsolatban egyébként többen is azt mondták, hogy szerencsénk volt. Én nem így látom, inkább balszerencsének nevezném. Meghibásodott a kormányszervónk, eltört a féltengelyünk, hadakoztunk a gumiválasztással. Egy tökéletes gyorsaságink volt Vigántpetendnél, azt megnyertük. Nyilván a legnagyobb riválisok kiestek, ebből a szempontból jól alakult számunkra a verseny. A legfontosabb, hogy mi nem hibáztunk és tizenhárom értékes ponttal zártunk, és egy lépéssel közelebb kerültünk az álmunkhoz. :))

 

A 21. Veszprém Rally (nem hivatalos) végeredménye:

1. Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) 1:10:44,9

2. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +14.1

3. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Peugeot 208 T16 R5) +29,7

4. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) +1:36,0

5. Trencsényi József, Verba Gábor (Ford Fiesta R5) +1:53,6

6. Matics Mihály, Zejda Viktória (Mitsubishi Lancer EVO IX RS) +2:10,5

A bajnok által rendkívül kedvelt borításon, de az elmúlt esztendőkben kimondottan balszerencsés helyszínen folytatódik az idei rallybajnokság. Szombaton és vasárnap Veszprém környékén kilenc mért szakasz vár a mezőnyre, a teljesítendő gyorsasági kilométer pedig meghaladja a 130-at. Kazár Miki és Szőke Tomi hét pontos előnnyel várja az esztendő harmadik versenyét, de a korábbi veszprémi történések ismeretében visszafogott optimizmussal készülnek a soros feladatokra. Csak emlékeztetőül: két esztendővel ezelőtt, vezető pozícióban, az utolsó gyorson kapott defektet Miki, így végül csak a harmadikként ért célba. Tavaly még eddig sem jutottak el a Citroen Xsara WRC-vel, miután az autó computere még a rajt előtt megállt, így csak a Power Stage-en szerezhető pontokért lehetettek versenyben.

Idén a miskolci győzelem és a székesfehérvári harmadik helyezés után a Maximmun Racing Team kettőse arra törekszik, hogy megtartsa a vezető helyét a bajnokságban. A hétközi kétnapos teszt után abban bíznak, hogy végre valaki leveszi róluk a veszprémi rontást, és újabb értékes pontokat gyűjtenek a Balaton környéki pályákon. Az autó szempontjából a sorminta folytatódik, Mikiék ismét egy R5-ös Ford Fiestával állnak rajthoz.

- Visszatérünk a győztes technikához - szögezte le gyorsan Kazár Miki. - Miskolcon nyerni tudunk vele, ezért optimistán várom ezt a hétvégét is. A murvát köztudottan nagyon kedvelem, ám Veszprémmel mostanában nem volt szerencsém. Szokás mondani: egyszer minden sorozat véget ér, bízom benne, hogy néhány nap múlva már nem lesznek előítéleteim ezzel a versennyel kapcsolatban. Legutóbb Fehérváron, a felkészülés szempontjából egy-két dolgot elhibázunk. Most mindenre gondosan ügyeltünk, a csapat és mi is részletes aprósággal hangoltunk a hétvégére. Alapjaiban nagyon kedvelem ezeket a gyorsokat, de nyilván ésszel kell autózni. A fokozott defektveszély ugyanis egy pillanat alatt mindent tönkretehet. Meg kell találni azt a határt, amikor biztonságosan, ugyanakkor gyorsan tudunk közlekedni.

Nagy csatára számít szombaton és vasárnap Szőke Tomi is. Kazár Miki navigátora szerint apró dolgok is eldönthetik a jó helyek sorsát Veszprémben. Természetesen arra törekednek, hogy a másodpercek, vagy adott esetben a tizedek feléjük billenjenek az idei harmadik viadalon.

- Megjósolhatatlan, hogy mi fog történni. A rallyban az a szép, hogy még a legváratlanabb eseményekkel is számolni kell - fogalmazott Szőke Tomi. - Fehérváron én is rontottam, még mindig bosszant, hogy az ülésem nem volt megfelelően beállítva. Ezekből az esetekből is tanul az ember, remélem többet ilyen hibát nem követek majd el. Miskolchoz és Fehérvárhoz hasonlóan hatalmas csatára számítok, amelynek a kilátogató érdeklődők lehetnek a legnagyobb nyertesei. Hosszú még a bajnokság, sok van hátra, de természetesen minden momentumnak nagy jelentősége lehet az éves összetett szempontjából.

Az előrejelzések szerint változékony időjárásra kell számítani a versenyzőknek, tehát a korábbi esztendőkkel ellentétben nem feltétlenül a hőség jelenthet majd nehézséget a 21. Veszprém Rallyn.

- Valóban mondanak csapadékot, ami egy plusz érdekesség lehet - reflektált Kazár Miki. - A rallyban azonban minden lehetséges külső körülményre föl kell készülni. Ezen a versenyen a legfontosabb feladatunk, hogy megtartsuk a vezetésünket az abszolút értékelésben. Ehhez azonban a mögöttünk lévő Herczig Norbiéket magunk mögött kell tartani. Úgy érzem, képesek vagyunk erre, még akkor is, ha az R5-ös Ford Fiestával ez csak a második versenyünk lesz, murván pedig még egyáltalán nem mentünk ezzel a technikával. A hétközi hosszú teszt azonban sokat segített, remélem ez élesben is meglátszik majd rajtunk az előttünk álló 130 versenykilométeren.

A 21. Veszprém Rally programja:

 

Július 12. (szombat):

GY1 - Márkó - Jutaspuszta/1, 15.55 (az első autó rajtja)

GY2 - Márkó - Jutaspuszta/2, 17.44

 

Július 13. (vasárnap):

GY3 - Kislőd/1,                     8.02

GY4 - Vigántpetend/1,        8.50

GY5 - Hajmáskér/1,             10.01

GY6 - Kislőd/2,                     12.15

GY7 - Vigántpetend/2,        13.03

GY8 - Hajmáskér/2,             14.14

GY9 - Hajmáskér/3,             17.15

Cél, Veszprém Aréna,          18.15

 

Az ORB állása két futamot követően:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5)                     40 pont

2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000)                            33 pont

3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX)                       22 pont

4. Spitzmüller Csaba, Laczkó László (Mitsubishi Lancer EVO X R4)        18 pont

5. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza)                              17 pont

6. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX)                15 pont

5. oldal / 9

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…
  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top