King of Europe Drift EB 

A King of Europe Drift EB tököli futamán nagyot küzdöttek a magyar pilóták és remekül helyt álltak. Grózinger Zsolt egészen a döntőig menetelt, ahol a mezőny legerősebb autóját vezető izraeli Adam Frank ellenében maradt alul.
 
 

Volt miért visszavágni a magyar pilótáknak, hiszen az EB sorozat első Bélkő hegyi versenyén nem sok babér teremt a mieinknek. A hétvégi tököli reptéren megtartott fordulóra jó előjelekkel készülhettünk, hiszen a mezőny nem csak külföldi, de magyar versenyzőkkel is bővült. A pálya nyomvonala viszonylag egyszerűnek tűnt, ugyanakkor a gyors tempó miatt nem volt könnyű ráautózni a drift értékelésénél számításba vett igen fontos érintési pontokra. A sebességrekord elmaradt, azonban a hétvége leggyorsabb megindítása így is 140km/h-s volt, ami azért nem semmi valljuk be. 

A kvalifikáció a hazai pilótáknak kiválóan sikerült, legjobban a pontosságáról jól ismert Kerényi Ádám teljesített, aki 2.-ként végzett, így bizakodva várhatta a páros csatákat. Sajnos azonban az EB pontállás éllovasa és a verseny egyik legnagyobb esélyese mégis feladni kényszerült a versenyt. A vasárnap délelőtti edzésen elpukkant ugyanis az M5 kompresszoros erőforrás és rendesen telelocsolta olajjal a pályát. Nem sokkal rá Francesco Conti a hegyi futam győztese is bosszúsan vonult le a depóba, neki egy dugattyú figyelt ki jobban a kelleténél.
 
 
Mielőtt azonban folytatnánk a legjobbak küzdelmével, tegyünk említést a Drifted OB SemiPro és Street kategóriájának versenyéről, hiszen itt is komoly mezőny verbuválódott össze. Minden elismerést megérdemel a hazai bajnokság szervezősége, akik a Drift autósport fejlődéséhez a kitalált lebonyolítási rendszerrel komolyan hozzájárulnak. Az amatőrnek nevezhető Street kategória külön pályát kapott, a bajnoki versenyt követően a pilóták pedig egész nap gyakorolhattak tovább. Az autók között találunk komolyan megépített többszáz lóerős vasakat és az izraeli drift iskola tanoncai is ebben a bajnokságban szerepelnek. Az így kialakult nemzetközi mezőnyben a futamot végül Bimbó József nyerte meg, őt követte a román hölgy Ramona Rusu, míg harmadik lett Daniel Rubinstein Izraelből.
 
 
A SemiPro vagy félprofi bajnokság lassan alig tér el a legrangosabb osztálytól. Ebben a sorozatban szintén páros csatákkal dőlnek el a továbbjutások sorsa és egyre gyakrabban láthat a közönség nagyon komoly kiélezett csatákat. A dobogó harmadik fokára Fajt Ferenc állhatott fel, aki a Skyline gépsárkányát néha olyan szögben dobta keresztbe, amit még a profik is megirigyelhetnek. A döntő csatában Vígh Csaba ugyan alul marad a kis E30-as BMW-vel, azonban a bajnoki pontállásban átvette a vezetés ifj. Zángó Zoltántól. A korábbi éllovas joggal lehet bosszús emiatt, de talán enyhítő körülményként veheti számításba, hogy épp a verseny győztesétől Blahota Norbertől szenvedett vereséget még a legjobb 16-ban. Norbi némi meglepetésre terelte egészen a döntőig a Volvo szívvel megáldott Sierrát, ugyanakkor fejlődése jól látható, így győzelme teljesen megérdemelt.
 
 
No de térjünk vissza Európa legjobb pilótáihoz, akik között a magyarok minden elismerést megérdemelnek. A legjobb 16 közé kis híján minden hazai pilóta bekerülhetett volna, de a kvalifikációs eredmények miatt kialakul párosítás miatt sajnos több esetben is egymással kellett küzdeniük. Nem lehetünk azonban ez miatt elégedetlenek, hiszen Szántó Nikolett, Grózinger Zsolt és Nagy Róbert is sorra gyűjtötte a skalpokat. Niki sajnos az elődöntőig már nem jutott el, egy visszahívásos csata után ugyanis alulmaradt az angol bajnokság egyik legnagyobb alakjának tartott Steve Biagioni ellenében. A mátészalkai vagány Grózinger Zsolt, valamint a hétvégi nyomvonal megálmodója Nagy Róbert „Biggy” viszont tovább menetelt, de pechünkre a döntőbe jutás sorsát egymás között kellett lerendezniük. Egyik szemünk sírt a másik nevetett, de így legalább biztos volt, hogy két magyar is küzdhet a dobogóért. Sajnos Biggynek ez nem sikerült, ugyanis Biagioni kitartóan és agresszív stílusban küzdött a sikerért, így felért a dobogó 3. fokára. Grózinger Zsoltra is komoly feladat várt, hiszen a mezőny legerősebb autóját kormányzó izraeli Adam Frank ellen kellet bizonyítania. Talán az összpontosítás hiánya, talán a nagy izgalom, vagy ki tudja miért, de Grózi elkottázta az első kanyart és kicsúszott a pályáról, így a fordított felállású összecsapásnak már nem volt sok tétje. Zsolt ugyan beleadott apait anyait, de meg kellett elégednie a szépen fénylő 2. hellyel.
 
 
Összességében tehát elmondható, hogy remek hétvégén vagyunk túl, a King of Europe csapata is nagyon elégedett volt a lebonyolítással, így jövőre szinte biztosak lehetünk abban, hogy hasonlóan két fordulóra tér vissza Magyarországra az EB futamsorozat mezőnye.
 
További képek és videók a rendezvényről: Kattints IDE!

A King of Europe nemzetközi sorozat a bélkő hegyi felfutás után, most hétvégén a tököli reptéren tartja következő fordulóját, ahol a szervezők 150km/h-s tempót ígérnek kizárólag kilinccsel előre.

 

A múlt hétvégén megtartott hegyi versenyen bemutatkozott pilóták elképesztő látványban részesítették a közönséget. Ritkán látható versenyautók érkeztek szerte a világból, köztük 1000 lóerős fenevadra is akadhatott a közönség, de a Szaúd-Arábiából érkezett Mustang RTR-ek is okoztak bőven libabőrt. Az Európa Bajnokság mezőnye, kiegészülve néhány külföldi és magyar pilótával hétvégén a tököli Drift Arénába látogat, így a rajongók nagy örömére újra felbőgnek a motorok és hatalmas páros csatákban izgulhatunk a magyar sikerekért. Ráadásul nem akármilyen verseny vár a kilátogató nézőkre, hiszen a szakmai stáb brutális tempót ígér, mely Magyarországon egész biztosan rekordként vonul be a történelembe. Szükség lesz a közönség buzdítására, hiszen a hegyi versenyen megtapasztalhattuk, hogy komoly mezőny verbuválódott össze. Természetesen a hazai pilótáknak is van okuk a visszavágásra és szerencsére a magyar különítmény is sokkal erősebb lesz, mint múlt héten.

Szili Krisztián - King of Europe

Az EB jelenlegi éllovasa Kerényi Ádám mindenképpen bizonyítani szeretne hazai közönség előtt, ráadásul a magyar csapat tovább bővült két korábbi országos bajnokkal Grózinger Zsolt és György Szilveszter személyében. Mindketten óriási rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy a külföldi pilóták orra alá kellő mennyiségű füstöt okádjanak elképesztő versenyautójukkal. Márton Zoltán „LakyBoy” is fogadkozik, hogy nagy tempónál már nem igen van trükközési lehetősége a külföldieknek és a V8-as pickuppal bárkibe belerongyol, ha indokolatlanul húzogatják előtte a kéziféket. Az Országos Bajnokságban első helyen álló Szántó Nikolettnek is jobban fog feküdni a gyors nyomvonal és reményeink szerint Smidéliusz Bálintnak is megjavul a kompresszor E30-as agyonszélesített verdája. Sorolhatnánk tovább melyik magyar versenyző miért is favoritunk igazán, a lényeg azonban most annyi, hogy a versenyzők számára a legfontosabb, hogy minél nagyobb közönség bíztassa őket a tököli Drift EB futamon!

És persze ne felejtsük azt sem, hogy a Drifted Országos Bajnokság SemiPro és Street kategóriájában versenyző pilóták is összemérik tudásukat. A félprofik a „nagyokhoz” hasonlóan páros csatákkal döntik el a továbbjutások sorsát az EB helyszínén, míg a kezdő ám annál ígéretes tehetségekkel teletűzdelt versenyzők a reptéri kifutón külön pályán harcolnak majd egymással.

Most hétvégén tehát 100% drift, több mint 60 brutális versenyautó és nemzetközi mezőny!


> Részletes programterv a rendezvény Facebook oldalán található

Szántó Nikolett versenybeszámoló:

 

Az éjszaka arany fényei: Lóerők Éjszakája, Tököl

 

Az olaszországi verseny után az autó újabb fejlesztéseken esett át a Járművész műhelyben. Elsősorban a differenciálmű felfüggesztése, a váltókar megoldása, és az üzemanyagellátás volt a feladat. A feszített munka ellenére, csak egy nappal a verseny előtt volt módunk tesztelni, de örömmel nyugtáztuk, hogy minden rendben van és csak kisebb igazításokra volt szükség.

A pénteki napot Tökölön kezdtük és alig vártuk, hogy élesben, nagy pályán is kipróbálhassuk az autót. Az M-Power Kft jóvoltából – amit ez úton is köszönünk- egy szerviz busszal és nagy raktérrel érkezhettünk Tökölre, így volt lehetőségünk több különféle abroncsot kipróbálni az edzés folyamán. Minden rendben zajlott, a fejlesztések beváltották a hozzájuk fűzött reményt, és Nikolett hamar ráérzett a pálya ritmusára, így még jobban vártuk a szombati versenyt. A verseny napja a szokásoshoz képest később kezdődött, lévén, hogy egészen éjszakáig kellett helyt állnunk a nyári melegben.

Nikolett már az edzések alatt is szép csatákat vívott, így igazi látványos tsuisokat vártunk az éjszakára. Az kvalifikáció 17 órától vette kezdetét, így a pilóták nappali fényben teljesítették a 2 éles kört. Nikolett egy biztonsági és egy mindent bele körrel abszolválta mindezt, melynek eredménye az 5. hely lett.

A verseny 9 órától indult. Az első ellenfél Galacs Gábor (BMW E30 V8 Kompresszor), a korábbi magyar bajnok volt. Nikolett egy jó csatával kezdte a versenyt és lépett a Top 8-ba, ahol Adam Frank (BMW E46 2JZ) várt rá. Frankkel, az első látványos csata nem hozott eredményt ezért a bírók a visszahívás mellett döntöttek. Nikolett, a második csatában még jobban ráautózott ellenfelére, így erősen dominálva jutott a Top 4-be.

Itt Simon Csabával (Nissan S13 1JZ) került össze, akivel már az edzésen is több kört autóztak. A bírók itt azonnali döntést hoztak, és már el is érkeztünk a döntőbe. Az első helyért induló csatában György Szilveszter (Nissan S14) volt az ellenfél, akivel szintén sikerült az edzésen párbajozni, így tudtuk, hogy nagyon látványos csatára számíthatunk. A közönség nagyszerű volt, és a visszahívás csak fokozta az izgalmat. A második futás még látványosabb csatát és nagyobb különbséget hozott, mellyel Nikolett, egy korábbi magyar bajnokot legyőzve léphetett a dobog legfelső fokára.

A díjátadó hangulata fantasztikus élmény volt! Nagy öröm volt számunkra, hogy végig szurkoltatok nekünk! Köszönjük mindenkinek!

Köszönjük a segítséget partnereinkenk,az Akont Kft-nek, kenőanyag partnerünknek a Motulnak, a Sport Konyhának , a Racing-Shopnak, a Garage Store-nak.

 

További információt és képeket találtok a facebook oldalunkon:

www.facebook.com/NikolettSzantoDrift

A Tomracing Motorsport Team versenyzőjét kiújuló gerincsérve akadályozta meg a jobb szereplésben a Lóerők Éjszakáján

 

A múlt hétvégén megrendezett Lóerők Éjszakájának negyeddöntője a Tomracing Motorsport Team két versenyzőjének hihetetlen csatájáról marad emlékezetes. A látványos küzdelemből a csapathoz idén csatlakozó Simon Csaba jött ki győztesen, azonban Radák „Radír” János nem bosszús, elismerte, hogy most nem ő volt a jobb. A korábbi magyar bajnok pilótát a hétvége folyamán végig sérülés hátráltatta, de ígéri, hogy a következő futamon – augusztus 9-10., Bélkő-hegy – a régi Radírt fogják viszontlátni.   

Szombat éjszaka nem festett túl jól, amikor kiszállt a negyeddöntőt követően az autójából. Nyugtasson meg mindenkit, ugye nem nagy a baj?

Radák „Radír” János: Nem, nincs nagy baj, most már sokkal jobban vagyok. A pénteki edzéseket megelőző napon kiújult a gerincsérvem, ami miatt még az is benne volt a levegőben, hogy ki kell hagynom a Lóerők Éjszakáját. Összeszorított fogakkal és némi gyógyszeres segítséggel legalább végigcsináltam. A csapatom összes tagjának hálával tartozom, mert minden terhet levettek a vállamról, és biztos vagyok abban is, hogy nélkülük nem jutottam volna el a szombati versenynapig, ahol az adrenalin többnyire már elnyomta a fájdalmamat.


A Tsuiso csatákig azonban valahogy még el kellett jutnia…

Radák „Radír” János: Nem volt könnyű, ugyanis elég komoly technikával rendelkező mezőny gyűlt össze, bár az én autómat sem kell félteni. A Missile Performance csapatának köszönhetően a Skyline erősebb és megbízhatóbb, mint valaha. A kvalifikáció idején azonban a pilótafülkében 50 Celsius fok körül mozgott a hőmérséklet, ami még inkább megnehezítette az addig sem kellemes pillanataimat. Nem tudtam száz százalékot nyújtani, de az adott körülményeket figyelembe véve, meg kellett elégedjek azzal, hogy a nyolcadik helyen jutottam tovább.       

Az első akadályt megugrotta a páros drift csatákban, viszont a második már túl magasnak bizonyult. Van-e önben keserűség amiatt, hogy pont csapattársa, Simon Csaba ellen nem jutott tovább, és a negyeddöntőben búcsúznia kellett?      

Radák „Radír” János: Egyáltalán nincs. Csabival nem csak csapattársak, hanem régi barátok is vagyunk, így amikor kiestem, szívből drukkoltam neki, hogy minél előrébb végezzen. Ő jutott tovább, mert az adott pillanatban jobban teljesített. A csatában én hibáztam, amit ő kegyetlenül kihasznált, és ez így van rendjén, erről szól a drift. Ha legközelebb újra összekerülünk, én sem fogok másképp cselekedni.

A verseny nemzetközi szinten is elismert holland bírája, Vernon „Driftpinda” Zwaneveld az Önök csatáját emelte ki a Lóerők Éjszakájából. Ez legalább egy vigaszdíjjal érhet fel…  

Radák „Radír” János: Csabinak és nekem is óriási elismerés, hogy Zwaneveld a párharcunkat az EB és a D1 versenyeken látottakéhoz hasonlította. Úgy tudunk együtt autózni, mint senki mással, és ezt most meg is mutattuk. Tudom, hogy bármi történhet, Csabi áll a gázon, és nem veszi el. A legnagyobb gumifüstben is teligázon merek menni mögötte.  

A korai búcsú miatt a bajnokságban visszacsúszott az ötödik helyre. Lát még esélyt a bajnoki címre?

Radák „Radír” János: Küzdő típus vagyok, aki mindig mindent belead. Az, hogy most ilyen korán kiestem, csak további munkára ösztönöz. Az autó még sosem volt ilyen jó, és a következő versenyig további fejlesztéseket viszünk rajta véghez, így azt hiszem, hogy nem behozhatatlan a hátrányom. Ráadásul csapatfőnökömnek, Miklósy Tamásnak köszönhetően a sérülésem kezelése is hamarosan elkezdődik. Innen üzenném a kedves versenyzőtársaimnak, hogy gatyát felkötni, mert Bélkő-hegyre a régi Radír érkezik, és nem kegyelmez senkinek.

Elromlott szervóval jutott a legjobb négy közé a Lóerők Éjszakáján a Tomracing Motorsport Team versenyzője

A múlt szombaton került megrendezésre a tököli villanyfényben a Drifted Országos Bajnokság második fordulója, ahol a Tomracing Motorsport Team versenyzői is rajthoz álltak. A nagy sikert aratott Lóerők Éjszakáján Simon Csaba épphogy kvalifikálta magát a legjobb 16 közé, ám ott lendületbe jött, és még csapattársa, a korábbi magyar bajnok Radák „Radír” János sem tudta megállítani.   


Nem véletlenül tartják a drift szerelmesei az Év eseményének a tököli reptér aszfaltján rendezett Lóerők Éjszakáját. A múlt szombaton a nagy forróság ellenére is több ezren látogattak ki a Drifted Országos Bajnokság második fordulójára, ahol a versenyzők ismét kitettek magukért, és hatalmas páros drift csatákkal ajándékozták meg a nézőket. A Tomracing Motorsport Team versenyzője, Simon Csaba is nagyon felszívta magát az egyenes kieséses szakaszra, és pazar teljesítményt nyújtva végül bejutott a legjobb négy közé.

A verseny előtt titkon bíztam a TOP4-be kerülésbe, és nagyon boldog vagyok, hogy ez most össze is jött. A kvalifikáció ugyan katasztrofálisra sikerült, alig jutottam tovább a 16 közé, de egyszerűen nem bírtam koncentrálni az autóban uralkodó elviselhetetlen forróság miatt, még jó, hogy az igazi csaták éjszaka voltak. Az első körben nem a legjobb döntést hoztuk a gumiválasztás terén, de így is sikerrel vettük az akadályt és továbbjutottunk a 8 közé, ahol csapattársammal, Radírral kerültünk össze. Ő az a versenyző, aki ellen mindig nehéz nyerni, de ez most nekem sikerült. A szervóm a csata közben elromlott, amiért nagyon elfáradtam a végére, és ez sajnos a későbbiekben is hátráltatott, így nem állhattam fel a dobogóra. Nem vagyok csalódott emiatt, és már alig várom a következő versenyt”- mondta Simon Csaba.

Elégedett volt versenyzői teljesítményével a Tomracing Motorsport Team tulajdonosa, aki elmondta, hogy a verseny nemzetközileg elismert bírája éppen Simon Csaba és Radák „Radír” János párharcát emelte ki a számos csata közül.


Nem árulok el azzal nagy titkot, ha azt mondom, nem örültem annak, hogy ilyen hamar összekerültek. Úgy gondolom viszont, hogy a nézők így jártak a legjobban, mert egy olyan küzdelmet láthattak, amit garantáltan nem felejtenek el, ráadásul mindenki számára kiderült, nálunk nincs csapatutasítás, mindig az erősebb győz. Nagyon jó érzés volt hallani a nemzetközileg elismert holland bíró, Vernon Zwaneveld kijelentését, miszerint Csabi és Radír negyeddöntős csatájához hasonlót csak az EB futamokon szokott látni”- fogalmazott Miklósy Tamás.


Minden év egyik legjobban várt éjszakai eseménye kerül megrendezésre június 7-én a tököli reptéren. Immáron ötödik alkalommal gyűlnek össze a lóerők szerelmesei, hogy a nyári szezon kezdetét egy hatalmas bulival ünnepeljék. Autófanatikusok, motorosok, drift őrültek és a gyorsulás megszállottjai, sőt idén már a kamionosok is ott lesznek a Budapestről könnyedén megközelíthető helyszínen.

A szervezők idén is ki fognak tenni magukért, igaz tavaly nagyon magasra tették a lécet kitűnően sikerült hagyományokat őrző rendezvényükkel. Minden eddiginél nagyobb felhozatal várható a programok tekintetében, ahol akár családosok, baráti társaságok vagy nem csak a lőerőkbe szerelmes párok is megtalálják a maguk számára lebilincselő elfoglaltságot. A rendezvény a Ford majálissal kezdődik, ahol a márka rajongóira mókásabbnál mókásabb feladatok várnak, de saját képességeiket is ki tudják próbálni a gyorsulási, szlalom vagy az ügyességi akadály pályán biztonságos körülmények között. Mint tudjuk a drift szakában is találhatunk nem egy Ford márkajelezéssel ellátott igazi szörnyeteget, de nem csak ezeket láthatjuk a nap első felében, hiszen a drift szakág feltörekvő nemzedéke is ebben az időben fog egymással versenyezni.

A nap második felében érkeznek a Fritzen Fest, azaz a német autórajongók gyülekezete és több márka független klub is külön parkolót kap, hogy a nézők számára megmutassák csodaverdájukat. Természetesen mindközül a legnagyobb, azaz a Carstyling Tuning portál hatalmas tábora is ott lesz a Lóerők Éjszakáján és az egybegyűlt autó és tuning őrülteket szépségverseny és hangnyomás mérés várja majd.

A forgó színpad körül várhatóan ismét igazi „Halálos Iram” hangulatban várhatjuk a lemenő nap csodás fényeit, de addigra a legnagyobb programok már javában beindulnak, így nem lesz sok időnk romantikázni! A kifutó pályán és a drift arénában is délután 4 órától kezdődik a móka. A GyorsulásiFutam OB versenye mellett megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt kamionos gyorsulás, ahol kíváncsian várjuk, hogy rakományok nélkül milyen monstrumok érkeznek majd a 402 méteres bevetésre!

A nap fénypontjait természetesen idén is a drift arénában találjuk, hiszen az ország legjobb versenyzői gyűlnek össze a legnagyobb hazai éjszakai versenyen. A Drifted Országos Bajnokságban a SemiPro valamit a Pro kategóriákban szintén délután 4 órától kezdik meg a futamokat, és ahogy a Sebesség Fesztiválon is láthattuk ezúttal már mindkét kategória legjobb 16 versenyzője páros csatákban döntik el a továbbjutás sorsát. Aki még nem látott ilyen csatát, azoknak az esti fényekben felpimpelt több száz lóerős versenygépek garantált libabőrt fognak okozni. A keresztben autózás művészei remélhetőleg idén is az összetartás jegyében gondolkoznak, és nem csak magukat hozzák el, hanem versenybe is szállnak, hogy képességeiket egy erős mezőnyben is bizonyítsák. A Lóerők Éjszakáján rendszerint a régi veterán arcok is megszoktak lepni minket és szerencsére, ha minden igaz ez idén sem lesz másként.

A szünetekben látványos bemutatókat tartanak a továbbfejlesztett tököli drift arénában és a különleges fények, pályavilágítás és éjszakai hangulat nem mindennapi élményeket adnak majd a kilátogató nézőknek!

> További rendezvényinformációk, programterv


Megközelítés (Tököli reptér –rendezvény kapu):

Gyalogosan: Budapestről a Boráros térről 10 percenként induló csepeli HÉV-vel a végállomásig, majd a 38-as menetrend szerint közlekedő autóbusszal szintén a végállomásig (Lakihegy, Cseresznyés utca.). Innen egy negyed órás sétával érhetjük el a II. Rákóczi Ferenc út legvégén (nagykanyar) található tököli reptér rendezvénykapuját.

Gépjárművel: az M0-ás körgyűrűn a Halásztelek-Csepel leágazásnál kell letérni Halásztelek irányában ahol a II. Rákóczi Ferenc út végén (nagykanyar) található a tököli reptér rendezvénykapuja.

Drifted

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Sebesség Fesztivál - Tököl 2014.04.12-13 


Már nagyon vártuk az április elejét, hogy kezdetét vegye a drift szezon. Az E46 nagyon sok változáson ment keresztül. A motor alkatrészeinek módosításával lehetőségünk lett több lóerő elérésére. A váltó egy 4 sebességes G-Force lett, szekvenciális átalakítóval.

Az autó, a verseny előtti csütörtökön jutott a programozás stádiumába. A cél a Brezova gokart pálya volt. Sajnos már az első métereken technikai gondok adódtak, amelyet először a helyszínen próbáltunk orvosolni, majd az M-Power Kft műhelyébe igyekeztünk, ahol segítségünkre siettek: Lángi Attila, Rafael Tamás, Lángi Öcsi, Csikos Sándor, Bedő Ákos, Keller Misi, Berzéki Béla, akiknek ezúton is köszönjük a támogatást.

Pénteken ismét elindultunk Brezovára, ahol Kaposvári Konráddal befejeztük a programozást, majd jöhettek az első tesztkörök. Az autó jól teljesített, de a fárasztó nap végén még várt ránk egy kis műhelymunka, mint például a váltókar módosítása.

A szombati edzésnapon megkezdődhetett az autó tesztelése a tököli kockán. Nikolett igyekezett annyit a pályán lenni amennyit csak lehetett. A nap végén az autó átesett egy revízión, ahol mindent rendben találtunk és felkészültünk a vasárnapi kihívásokra.

Vasárnap reggel, az edzés időt kihasználva véglegesítettük a beállításokat, majd vártunk a kvalifikációra. Nikolett a tervek szerint egy biztonsági körrel kezdett, majd egy erősebb második körrel abszolválta a helyosztót. A versenyt a 9. helyről kezdhettük. Első ellenfelünk Korin Gábor és az E30-asa volt. Az első két kör alapján nem tudtak dönteni a bírók, így egy visszahívás után léptünk a Top 8-ba.

A második ellenfél, a kvalifikációt megnyerő Hegedűs Tibor volt. Nikolett követőként tempós és agresszív autózást mutatott be, így nagyon vártuk a helycserét. Tibor a második körben megforgott. A Top 4 ben Zalabai Zsolt volt az ellenfél, aki egész nap pontosan és szépen autózott, amivel megérdemelten, ebben a körben is övé lett a továbbjutás. A 3. helyért Nikolett, Radák Jánossal állt fel a rajtvonalhoz. Izgalmas visszahívásos csata volt. Mindketten nagy tempóval és szoros követéssel autóztak. Ez a párbaj volt a nap csúcspontja látványban, füstben és élményben is. 

Végül, egy nagyon küzdelmes hétvége után Nikolett állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A csapat nagyon boldog volt, mert még ha sok szerelés és küzdelem árán is, de az autó első körei jól sikerültek, és a bronzérem egy ígéretes kezdete lett az évnek.


Köszönjük a segítséget partnereinkenk,az Akont Kft-nek, kenőanyag partnerünknek a Motulnak, a Sport Konyhának , a Racing-Shopnak, a Garage Store-nak.

 

További információt és képeket találtok a facebook oldalunkon:

www.facebook.com/NikolettSzantoDrift

 

Köszönjük mindenkinek, aki velünk szurkolt a helyszínen vagy a facebookon keresztül!

A múlt hétvégén rendezték meg a Drifted Országos Bajnokság első, tököli futamát, ahol a Tomracing Motorsport Team versenyzői is rajthoz álltak: Radák „Radír” János a negyedik helyen végzett, míg Simon Csaba kilencedik lett. Radír komoly fejlesztéseken átesett Nissan Skyline-ja első nagy próbatételén jelesre vizsgázott, míg Csaba új versenygépe még a gyerekbetegségeit nyögte. A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora, Biel Richárd egyrészt örül Radír teljesítményének, másrészt viszont sajnálja, hogy Csaba technikai probléma miatt nem tudott előrébb végezni.  


A múlt hétvégén a Drifted Országos Bajnokság első verenyhétvégéjének adott otthont a tököli katonai repülőtér, amelyen a Tomracing Motorsport Team két versenyzője – Radák „Radír” János és Simon Csaba – is rajthoz állt. Radír egy komoly fejlesztéseken átesett Nissan Skyline-nal szállt harcba a győzelemért. Nyerni ugyan nem tudott a korábbi magyar bajnok, ám egy percig sem búsult a negyedik hely miatt, hisz tudja, jó irányba indultak el.   

„A szombati nap problémamentesre sikerült. Elvégeztünk pár finombeállítást az autón, elsajátítottam a pálya nyomvonalat, majd részt vettem egy kis drifttaxiztatásban, amit a közönség nagyon élvezett. Teljesen feltöltődve zártam a napot, és bizakodva vártam a folytatást. A vasárnapi versenyen továbbra is 1,1 baros biztonsági nyomáson mentem, mivel a motorvezérlő elektronika elérte a határát. Az autó hibátlanul működött, és a legjobb négyig gond nélkül eljutottam. A hirtelen hőmérséklet-csökkenés miatt változtatnunk kellett volna az autó beállításán, ám erre a szabályok nem adnak lehetőséget, így nem jutottam a fináléba, és negyedikként zártam. Úgy tűnik jó irányba léptünk az autó építésében, amiért külön köszönet a Missile Performance szakembereinek, valamint a Hard Rock Café csapatának a nyugodt háttér megteremtéséhez való hozzájárulásához” – jelentette ki Radír.

Sajnos Csaba nem volt ilyen szerencsés, ugyanis a Tomracing Motorsport Team új igazolása már a legjobb 16 között olyan technikai gondokkal került szembe, hogy kiesett, és végül a 9. pozícióban zárta a hétvégét.

„Már szombaton tudni lehetett, nem lesz egyszerű a hétvégém. Szinte egy kört sem tudtam normálisan megtenni, annyi probléma jött elő az autón. Hiába dolgoztunk a megoldáson, a vasárnapi versenyen lefogazott a négyes fokozatom, így a kvalifikáción hiába végeztem a hatodik helyen, a nyolcaddöntőben kiestem. Csak részben vagyok csalódott, hiszen az autómról kiderült, rengeteg a benne rejlő potenciál, és ha sikerül a következő napokban orvosolni a hibákat, akkor képes lehetek a meglepetésre is” – fogalmazott Simon Csaba.

A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora elmondta, az elmúlt hétvége eseményei miatt az egyik szemük sír, a másik meg nevet, de legalábbis mosolyog.

„Nagyon jó és erős bajnokságot választottak maguknak a fiúk, ezért kifejezetten örülünk annak, hogy kvalifikáción ilyen jól szerepeltek. Csabi autója alakul, de sajnos az első tesztek hiánya most jött ki az autón. Amikor tiszta köre volt mindenki láthatta mire képesek együtt, kemény ellenfél lesz a jövőben. Radír autója viszont végre úgy ment, ahogy Ő szerette volna és TOP 4-ig minden hibátlanul működött. Az időjárás viszont megtréfált minket és 10 fokos hőmérsékletváltozás a döntő alatt az autóra is kihatott. Tudjuk az ok-okozati összefüggést és a következő fordulón erre már nem számíthatnak a többiek. Nagyon örülünk a 4. helynek, mert tisztában vagyunk a tartalékainkkal és ez bíztató. Ha mindkét autó összeáll, a döntőben szeretném látni őket egymás ellen csatázni! - értékelte versenyzők teljesítményét Biel Richárd.       

      

5. oldal / 8

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top