2013. április 23.
ERC. Azori szigetek
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna már a pályákkal ismerkedik az Azori szigetek hegységeiben. A 2013-as ERC szezon e hétvégi futama Sao Miguel szigetén nagyon nehéz körülményeket ígér. A szinte folyamatosan permetező eső és a gyakran előforduló sűrű köd már a hétfőn lebonyolított hivatalos teszten adott némi ízelítőt abból, hogy mi vár majd a versenyzőkre a gyorsasági szakaszokon.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna számára már a megérkezés sem volt egyszerű vasárnap este, a szeles időjárásnak köszönhetően. A repülő, amivel gyakorlatilag a fél mezőny utazott az ERTH csapatával együtt, még éppen le tudott szállni Ponta Delgada repterére. A hírek szerint azonban a későbbi járatok már nem kaptak leszállási engedélyt, így több más versenyzőpáros és csapattag csak kettő nappal később, kedd délután landolhatott, így nekik a felkészülés csak szerda reggel kezdődhet. A SATA Rallye Acores rendezői ezért plusz időpontokat biztosítanak pályabejárásra a később érkezett párosoknak.
A helyiek szerint Sao Miguel szigetén kb. 300 napon esik az eső egy teljes évben. Jó kérdés, hogy a fennmaradó 65 esőmentes napból mennyi jut majd a verseny időpontjára. Ami biztos: a hétfőn lebonyolított hivatalos teszt nem a száraz napok egyikén zajlott, így akik azon részt vehettek, rögtön a „mélyvízbe ugrottak”. A pálya megbízhatóan csúszott és a látási viszonyok sem voltak ideálisak. Mivel helyi sajátosság az is, hogy a felhők „ráülnek” a hegyre, bármikor lehet számítani ködre, ezért nagyon pontos itinerekre és még több bátorságra lesz szükségük a versenyzőknek. A Skoda Fabia Super 2000-est sikerült beállítani a várható körülményekhez, így kedd reggeltől megkezdődhetett a pályák megismerése.
A legnagyobb nehézség a murvás utak sokszor változó minősége. A jobb részeket gyakran váltják sziklásabb szakaszok, az már a legkisebb probléma, hogy gyakran aszfalton is kell majd autózni. További jellegzetesség, hogy sok helyen több méter magas partoldalak övezik a pályát, úgynevezett bevágásokban vezet az út, ez már optikailag is eléggé szokatlan, mindenesetre lenyűgöző látványt nyújt. A rengeteg eső miatt helyenként olyan sűrű a növényzet, mintha valami dzsungelben járnánk. Őserdei állatoktól ugyan nem kell tartani, de ugrándozó vadnyulakat és teheneket szép számmal lehet látni, utóbbiak szerencsére az úttól távolabb legelésznek békésen.
Szerdától felgyorsulnak az események. Míg a versenyzők pályabejárást végeznek, a szervizcsapat délután részt vesz a gépátvételen. Aztán este 20:30-tól kezdődik is a Rajtceremónia, majd 21:30-tól a tengerparti úton vezető „City Show” elnevezésű prológ, amelyeket a verseny honlapján otthoni idő szerint 22:30 tól, illetve 23:30-tól élőben is lehet nézni. (www.satarallyeacores.com) Csütörtök délelőtt lesz a Kvalifikációs szakasz, valamint a Shakedown, majd helyi idő szerint 14:30 kor indul az igazi Verseny, az első napon négy gyorsasági szakasszal. 18 óra körül zárul az első nap, aztán pénteken 10 és 18 óra között további nyolc szakasszal folytatódik az ERC negyedik futama. Szombaton reggel 8 óra körül kezdődik a zárónap és 7 szakasz teljesítését követően este 19 óra körül az ünnepélyes Célceremónián vehetik át a díjakat az arra érdemes párosok.
Sikerrel teljesítette az eddigi procedúrákat a Puskádi – Gódor páros mellett az EUROSOL – HONDA CIVIC TYPE-R színekben versenyző Bessenyey Zoli és Nyírfás Julcsi is. Picit meggyűlt ugyan a bajuk a pályabejáró autóval, amiből önhibájukon kívül már a másodikat használják, de ettől eltekintve zökkenőmentes az Ő felkészülésük is.
Mindkét páros taktikus versenyzést ígér, ami ilyen körülmények között, ilyen hosszú versenyen a lehető legbölcsebb döntés. Az első nap négy szakasza után már pontosan látható lesz, hogy milyen mértékben érdemes kockázatot vállalni és mennyire kell még fokozni a tempót a továbbiakban. Elsődleges fontosságú természetesen mindenekelőtt a biztos célba érkezés, de az egyéni célok tekintetében Puskádi Janiéknak az abszolútban való pontszerzés fontos, míg Bessenyey Zoliék az ERC 2 WD kupa vezető pozíciójának megőrzésében érdekeltek.
A pénteki és szombati napokon ismét lesz ERC élőközvetítés az Eurosport csatornán, melynek időpontjai otthoni idő szerint a következők:
Péntek: 14:30 – 15:30, valamint 19:00 – 20:00 (Eurosport 1.)
Szombat: 19:00 – 20:00 (Eurosport 1.)
Jó szórakozást kívánunk!
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERC sorozatban.