• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Rali Világbajnokság: július közepéig törölve

Rali Világbajnokság hírei

  1. április 20.

 

A rali világbajnoki szezon korai kezdése miatt két teljes értékű és egy korábban befejezett versenyt tudhatott maga mögött mikor végül ezt a bajnokságsorozatot is utolérte a koronavírus járvány. Monaco és Svédország még rendben meg tudta rendezni a maga versenyét, ugyan utóbbit jelentősen veszélyeztette a meleg európai tél és emiatt a hó hiánya Svédországban.

 

A szezon harmadik versenyét, a Mexikó Ralit viszont le kellett rövidíteni, mivel félő volt, hogy a résztvevők a világszerte egyre jobban elharapózó koronavírus járványnak és az azt eredményező korlátozó intézkedéseknek köszönhetően nem tudtak volna időben hazaérkezni. A Mexikói Ralival egy időben, ugyanazon a hétvégén rendezték volna meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, amit azonban a pénteki nap reggelén lefújtak. 


Fotó: AmberPR

Azóta eltelt egy hónap és még mindig otthon ülnek a versenyzők és a nézők. S közben elérkezett a következő verseny, az Argentin Rali időpontja. A 40. Argentin Ralit rendezték volna a hétvégén, amire a szervezők minden bizonnyal nagyon készültek. Ez az a rali, amelyet a helyi hős Jorge Recalde kétszer is meg tudott nyerni (1988, 1995). A hatszoros ralivilágbajnok Sebastien Ogier viszont tíz alkalomból egyszer sem tudott felállni itt a dobogó legtetejére. „A teljesítményünk soha nem volt rossz itt, de valahogy mégsem sikerült egyszer sem nyernünk. Többször is a közelébe kerültem pedig.” – vallotta be a francia pilóta az egyik mérvadó ralis honlapnak. 

 

Érdemes megemlíteni ezzel a versennyel kapcsolatban a 2002-es évet, amikor is három győztese is volt a ralinak. Először Marcus Grönholmot, majd Richard Burnst zárták ki, s ezzel Carlos Sainz ölébe hullt a győztes trófea. Marcus Grönholmot egy szervizelési szabályáthágásért diszkvalifikálták, mivel csapatának tagjai ott voltak a segítségére, ahol nem szabadott volna. Richard Burns autóját pedig a verseny utáni átvizsgáláskor nem találták a szabályokkal megegyezőnek. 

 

Ami pedig a 2020-as szezont illeti, jelen állás szerint az Argentína után következő Portugál és Szardínia Ralit is halasztották. A Rali Világbajnokság színterére épphogy visszatérő kenyai Szafari Rali lehetne a soron következő rali. A július 16-19.-re ütemezett raliról az a hír járja, hogy a szervezők a rendezésre készülnek, de a résztvevők már kijelentették, hogy nem szeretnének nyár közepén Afrikába utazni. Olvasni híreket a Kenyába visszatérő rali elhalasztásáról és már az utána következő Finn Raliról is, mely szerint annak sorsa is kétséges. Hivatalos halasztás vagy törlés még nem történt egyik utóbbi rali esetében sem. A koronavírus járvány kimenetelétől függ ezeknek a versenyeknek is a sorsa sok más mellett.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: AmberPR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top