Szafari Rali riportja

  1. március 28-31.

 

 

Miközben vetélytársai elvéreztek az afrikai küzdelmes utakon, Kalle Rovanpera idei második versenyén megszerezte második győzelmét a Szafari Ralin. Ezzel a fiatal finn beállította Sebastien Ogier ugyanitt szerzett győzelmeinek számát. A második helyen Rovanpera japán csapattársa, Takamoto Katsuta ért célba, míg a dobogó bronzérmes helyére az M-Sport pilótája, Adrien Fourmaux állhatott fel. 

 

„Mindig különleges itt nyerni. Legendás verseny ez a Toyota számára. Mindig is jók voltunk itt és ez még folytatódik majd. Ahogy Afrikában is mondják: Az elöl menő autó mindig egy Toyota!” – szögezte le a versenygyőztes pilóta. „Nagy köszönet a csapatnak, mivel mindenki nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy az autó jól menjen. Én és Jonne (a navigátora) jó munkát végeztünk szerintem, nem hiszem, hogy ennél jobb Szafari Ralit futhat valaki. Semmi gond, tiszta vezetés, jó munka volt.” – tette hozzá. 

 

A tavaszi időpontra áthelyezett Szafari Ralin változékony időjárás várt a mezőnyre. Hol száraz és poros, hol meg esős és saras körülmények között kellett a résztvevőknek harcolnia az amúgy sem könnyű megmérettetésen. Rovanpera egyike volt annak a kevés versenyzőnek, aki tiszta, hibátlan versenyt tudhatott maga mögött. Szombati teljesítményével az új pontrendszer alapján 18 ponttal gazdagodott a Toyota címvédő világbajnoka. Katsuta 15, Fourmaux pedig 13 pontot kapott, mivel vasárnap célba értek.

 

Thierry Neuville szombaton megszorongatta Rovanperát, de miután autójának az üzemanyag ellátó rendszere meghibásodott, nagyon hátraesett a mezőnyben, ami megnyitotta az utat Takamoto Katsuta előtt. A japán a második helyre ugrott ekkor előre az M-Sport pilótája Adrien Fourmaux elé. A szombati formáját az elöl álló trió megtartotta és vasárnap így értek célba. 

 

A hétvége abszolút nyertese a Toyota és Adrien Fourmaux. Előbbi mivel a gyártók között az első helyre ugrott, utóbbi pedig azért mert az idei három futamból kettőn felállhatott a dobogóra, pedig a francia félgyári támogatással versenyez. 

 

Elfyn Evans pénteken még dobogós helyekért versenyzett, de szombaton kétszer is kerékcserét kellett végeznie, emiatt több, mint négy percet vesztett az élen végző csapattársához képest. A walesinek így végül a negyedik helyezés jutott, de még így is második az egyéni ponttáblán Thierry Neuville mögött.


Fotó: AmberPR

A monacói győztes Neuville joggal volt mérges, mivel végül csak az ötödik helyre tudott célba érni, de így is ő volt a legjobb helyen végző Hyundai-pilóta. A Toyota mindig domináns volt eddig a Szafari Ralin, így bár idén nagyon szép munkát végeznek a Hyundai pilótái, várható volt, hogy ezúttal a toyotásoknak terem babér. A Hyundainál a belgán kívül még Ott Tanaknak sikerült az első tíz között célba érnie a hétvégén. Az észt a nyolcadik helyre kormányozta célba autóját azután, hogy még pénteken eltört a felfüggesztése. Tanakot két WRC2 pilóta is megelőzte az első tízben. Gus Greensmith és Oliver Solberg Skoda Fabiával ért célba a hatodik és hetedik helyen.

 

Az első tizet Jourdan Serderidis az M-Sport Ford Pumájával és a lengyel Kajetan Kajetanowicz zárja egy WRC2-es Fabiával. 

 

A következő világbajnoki raliversenyre három hetet kell várnunk, 2023. április 18-21. között kerül megrendezésre az aszfaltos Horvát Rali. A koronavírus járvány kitörésének köszönhetően került be ez az európai helyszín a világbajnokság versenynaptárába és azóta is bent van. A szezon negyedik versenyeként kerül rá sor tavasszal a szomszédunkban. Ezúttal is ez lesz a szezon első teljesen aszfaltos futama, várhatóan tavaszi esős időjárási körülmények között. 

 

2024-es Szafari Rali eredménye

 

  1. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:36:04,0
  2. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:37:41,8
  3. Adrien Fourmaux (FRA) Puma Rally1 HYBRID 3:38:29,1
  4. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:40:24,2
  5. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 HYBRID 3:46:21,5
  6. Gus Greensmith (GBR) Fabia RS WRC2 3:54:09,4
  7. Oliver Solberg (SWE) Fabia RS WRC2 3:55:32,5
  8. Ott Tanak (EST) i20 N Rally1 HYBRID 3:57:06,0
  9. Jourdan Serderidis (GRC) Puma Rally1 HYBRID 4:02:17,3
  10. Kajetan Kajetanowicz (POL) Fabia RS WRC2 4:02:38,4

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Svéd Rali riportja

  1. február 15-18.



 

Egyik világbajnoki aspiránsnak és a címvédő Kalle Rovanperának sem sikerült megszereznie vasárnap a Svéd Rali-győzelmet. Helyettük az utoljára 2017-ben győzedelmeskedő Hyundai-pilóta, Esapekka Lappi kaparintotta meg a győztes trófeát. Ez a győzelem már csak azért is pikáns, mivel Lappi 2024-ben csak fél szezont vállalt arra hivatkozva, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, s ez volt az idei első ralija. A világbajnoki címre esélyes pilóták közül csak Elfyn Evans állhatott fel a dobogóra, annak is a második fokára. A bronzérmes helyezett Adrien Fourmaux lett a félgyári Forddal.

 

A Hyundai különösen örülhet a végeredmény láttán. A Monte-Carlo Rali után a havas-jeges Svéd Ralin is elsőként ért célba az egyik pilótája. Lappi az ötödik különböző Hyundai-pilóta, aki megnyert egy rali világbajnoki fordulót.

 

„Nagyszerű ez az érzés. Már egy ideje hajtottam erre a második győzelemre. Egy millió dolgot szeretnék mondani, de sokat el fogok felejteni belőlük mire a végére érek. Nagy köszönet Cyrilnek (Abiteboul), aki a csapatban tartott a tavalyi rossz második félévemet követően is. Nagy a kontraszt a között, ami akkor volt és ami most van. Köszönet a csapatnak és a családomnak is.” – nyilatkozta a finn pilóta. 

 

Elfyn Evansnek szerencséje volt, hiszen a bronzérmes hely felé autózott, amikor Adrien Fourmaux a vasárnapi első gyorsasági szakaszon időt vesztett, mert elcsapott egy hófalat. A Ford Puma francia pilótája azért nem hagyta el magát és megszerezte rali világbajnoki pályafutása első dobogós helyezését. 

 

Evans a szombati és vasárnapi kiváló teljesítményével és a Power Stage-en szerzett második helyével összesen 24 (!) pontot rakhatott zsebre az idén bevezetett új pontrendszernek köszönhetően. S ezek a pontok sokat érhetnek majd a végelszámolásnál. Jelenleg ugyanis három ponttal vezeti az egyéni ponttáblát a második helyezett Thierry Neuville előtt, aki ezúttal a negyedik helyezett lett.


Fotó: AmberPR

A címvédő világbajnok Kalle Rovanpera öt pontot szerzett első idei raliján. A pénteki kiesését követően szombaton ismét rajthoz állt és végül vasárnap behúzta a Power Stage-győzelmet. A világbajnoki címre hajtó Ott Tanak szintén pénteken esett ki, s végül hat pontot szerzett az új pontrendszernek és a Power Stage helyezésének köszönhetően. 

 

Oliver Solberg is sikert könyvelhetett el azután, hogy hazai raliját megnyerte a Rally2-es kategóriában. A fiatal pilótát északi vetélytársai követték a Rally2-ben: Sami Pajai, Georg Linnamae, Roope Korhonen és Mikko Heikkila. Az első tizet Lorenzo Bertelli zárja a Toyota Rally1-es autójával. 

 

A következő világbajnoki raliversenyre sokat, összesen hat hetet kell várnunk. 2024. március 28-31. között kerül megrendezésre a Kenya Rali szokatlanul korai időpontban. Ilyenkor a Mexikó Rali szokott következni, de az idén elmarad és a nyári időpont helyett tavasszal rendezik az egyetlen afrikai versenyt. 2021-ben tért vissza a Rali Világbajnokság erre távoli földrészre, s idén ismét nagyon várakozással utaznak el a csapatok Kenyába.

 

2024-es Svéd Rali eredménye

 

  1. Esapekka Lappi (FIN) i20 N Rally1 HYBRID 2:33:04,9
  2. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 2:33:34,5
  3. Adrien Fourmaux (FRA) Puma Rally1 HYBRID 2:33:52,8
  4. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 HYBRID 2:34:51,2
  5. Oliver Solberg (SWE) Fabia RS WRC2 2:38:09,1
  6. Sami Pajari (FIN) GR Yaris WRC2 2:39:28,8
  7. Georg Linnamae (EST) GR Yaris WRC2 2:39:31,3
  8. Roope Korhonen (FIN) GR Yaris WRC2 2:39:53,0
  9. Mikko Heikkila (FIN) GR Yaris WRC2 2:40:30,6
  10. Lorenzo Bertelli (ITA) GR Yaris Rally1 HYBRID 2:40:42,6

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Monte-Carlo Rali riportja

  1. január 25-28.



Thierry Neuville keresztülhúzta Sebastien Ogier számítását és megszerezte a 2024-es Rali Világbajnokság első győzelmét vasárnap Monte-Carlóban. Ogier tizedik Monte-győzelmére gyúrt, de szombaton elvesztette az első helyezését és már nem is tudta ledolgozni hátrányát a vasárnapi célig. A bronzérmes helyre Elfyn Evans ért be a Toyotával. A címvédő Kalle Rovanpera ezen a ralin nem állt rajthoz.

 

A szokásos útviszonyok fogadták a ralimezőnyt Dél-Franciaországban. Már pénteken kifogtak a jeges hegyi utak néhány élmenőn. A rajongók jártak jól, akik többek között Ott Tanak és Takamoto Katsuta autóját is visszatolták az útra. 

 

„Nincsenek erre szavak. Annyira nagyszerű volt ez a hétvége, nagyon jól éreztem magam az autóban. Az egész csapat remek munkát végzett, és úgy hiszem, hogy az egész csomag nagyszerűen működött. Mindig vannak javítani való dolgok, folytatnunk kell a munkát, de nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük ezt a ralit.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta, aki majd a gyorsasági szakaszok felén győzedelmeskedett.

 

Thierry Neuville nagyon is tisztában van azzal, hogy mi az idei év tétje. A Hyundai pilótája nagyon régóta áhítozik a világbajnoki címre, s idén ez elérhető közelségbe került a belga számára. Sem a címvédő Kalle Rovanpera, sem a nagyágyú Sebastien Ogier nem teljesít teljes szezont, így várhatóan Neuville, Evans és Tanak között dől majd el a 2024-es világbajnoki cím sorsa.

 

Bár a Monte-Carlo Rali első napját még a harmadik helyen zárta, de Neuville a szombati első gyorsasági szakaszon megszerezte Sebastien Ogier-tól a második helyet, majd még dél előtt az első helyre ugrott, miközben elolvadt az első helyen álló Elfyn Evans előnye. Az idén bevezetett új pontrendszer alapján, így Neuville mindent megszerzett, ami megszerezhető volt Szombati első helyezése 18 pontot, a vasárnapi elsősége pedig hét pontot hozott számára. A Power Stage-en továbbra is az első öt helyezettet jutalmazzák. Az itt szerzett első helyért tehát Neuville öt további pontot gyűjtött.

 

Ott Tanak visszatért a Hyundaihoz az idei évre, s az első versenyén a negyedik helyet szerezte meg. Az egész rali során egy misztikus motorproblémával küzdött 2019 ralivilágbajnoka, ami valószínűleg a pénteki kicsúszásának köszönhető, e a szombati szakaszgyőzelme megmutatta, hogy mire lesz képes az i20 N volánja mögött. 

 

Adrien Fourmaux ralis pályafutása legjobb eredményét húzta be vasárnap. A francia pilóta ötödik lett az M-Sport Ford Pumájával. Az első tizet Andreas Mikkelsen, Takamoto Katsuta, és a három WRC2 pilóta, Yohan Rossel, Pepe Lopez és 

Nyikolaj Griazsin zárja. 

 

A következő világbajnoki raliversenyre három hetet kell várnunk, 2024. február 15-18. között kerül megrendezésre a Svéd Rali, az egyetlen téli ralihelyszín. Ezen a havas, zord ralin általában az északi pilóták vannak előnyben, s ez nem volt másként tavaly sem. Az észt Ott Tanak ugyanis az első tavalyi győzelmét húzta be Svédországban az M-Sport Fordjával. Mivel idén mindennél nagyobb esélye van második világbajnoki címét begyűjteni, Tanak minden bizonnyal azon lesz, hogy megismételje tavalyi sikerét a Skandináv országban.

 

2024-es Monte-Carlo Rali eredménye

 

  1. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 HYBRID 3:09:30,9
  2. Sebastien Ogier (FRA) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:09:47,0
  3. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:10:16,1
  4. Ott Tanak (EST) i20 N Rally1 HYBRID 3:11:30,7
  5. Adrien Fourmaux (FRA) Puma Rally1 HYBRID 3:13:07,8
  6. Andreas Mikkelsen (NOR) i20 N Rally1 HYBRID 3:15:05,5
  7. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:17:59,4
  8. Yohan Rossel (FRA) C3 WRC2 3:20:00,7
  9. Pepe Lopez (ESP) Fabia RS WRC2 3:20:04,7
  10. Nyikolaj Griazsin (ANA) C3 WRC2 3:20:16,1

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Rali Világbajnokság, Monte-Carlo Rali beharangozó

  1. január 25-28.

 

Új világbajnok a láthatáron?

Monacóval startol a Rali Világbajnokság

 

Január legutolsó hétvégéjén a tradicionális Monte-Carlo Ralival elrajtol a 2024-es Rali Világbajnokság. A szezonnyitó verseny népszerűsége töretlen, idén is maximális létszámmal vesznek részt rajta a ralisok. 70 indulóval, havas-jeges körülmények között rajtol a hétvégén a Rali Világbajnokság. A 2022-es évben korszakváltás történt a Rali Világbajnokságban, s úgy tűnik a hibrid-éra harmadik szezonában sem csökkent a világbajnokságban indulók száma. 

 

Bár idén ismét igazi havas-télies viszonyok uralkodnak Európa szerte, de a korábbi évek enyhébb téli időjárása miatt a Monte-Carlo Rali helyszínét északabbra helyezték, s a főhadiszállást idén ismét Gap városában, a nyolcszoros ralivilágbajnok Sebastien Ogier szülővárosában, rendezték be. 2021 után tehát ismét ez a franciaországi város lesz a Monte-Carlo Rali központja. 

 

A regnáló világbajnok csapat, a Toyota Elfyn Evanst, Takamoto Katsutát és Sebastien Ogiert indítja az év első raliján. Ogier, a helyi hős, rekordszámú kilenc alkalommal nyerte meg a versenyt, de idén is csak bizonyos ralikon áll majd rajthoz. S mi lesz a kétszeres világbajnok Kalle Rovanperával? A fiatal finn Sebastien Ogier-hez hasonlóan részmunkaidős ralis lesz. Nem vesz részt az egész világbajnokságon, csak meghatározott versenyeken áll majd rajthoz. 

A Toyota két világbajnok klasszisa, így fél-fél szezont vállal csak, s amikor rajthoz állnak, a főállású Takamoto Katsutának kell átadnia a helyét egyikőjüknek.

 

Rajtuk kívül még Esapekka Lappi sem megy teljes szezont a Hyundainál. A finn ralis szeretne több időt tölteni a családjával, emiatt döntött a részmunkaidő mellett. Valami nem jó irányba megy a Rali Világbajnokságban, hiszen a jelenleg aktív három világbajnok közül csak Ott Tanak teljesít teljes szezont 2024-ben.

 

Ennek a döntésnek a leendő 2024-es világbajnok örülhet majd a legjobban, aki várhatóan Ott Tanak, Thierry Neuville és Elfyn Evans közül kerülhet ki. Előbbi második, az utóbbi kettő pedig első rali világbajnoki címének örülhetne 2024 végén. 

 

A Hyundai Motorsport színeiben a 2019-es világbajnok Ott Tanak, Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen áll rajthoz. Tanak 2023-ban egy évet az M-Sportnál töltött és most visszatért ahhoz a csapathoz, ahol egyetlen világbajnoki címét szerezte. Andreas Mikkelsen feljebb váltott egy kategóriával idénre, de autóját megosztva használja majd Dani Sordóval és Esapekka Lappival. 


Fotó: AmberPR

A félprivát M-Sport Ford két Puma Rally1-es autóval vág neki a világbajnokságnak Adrien Fourmaux-val és Grégoire Munsterrel a fedélzeten. 

 

Egy nagyon különleges versenyhelyszín következik a hétvégén, amelyet minden pilóta kedvel, s sajnálna, ha kimaradna a versenyek közül. Az ünnepeknek, teszteléseknek, csapatbemutatónak vége, itt a bizonyítás ideje.

 

A csapatok idén is elmentek az év elején a helyszínre tesztelni, ahol ezúttal igencsak télies körülmények várták őket. Hol havas-jeges, hol aszfaltos útviszonyokkal találkozhattak Dél-Franciaországban. 

 

Nem lesz könnyű dolga a Monte-Carlo Ralin indulóknak, ahol a Francia Alpokban megjósolhatatlan időjárás idén még nagyobb fejfájást okozhat. Bár a gyorsasági szakaszok nagy részét aszfalton teszi meg a mezőny, az útviszonyok egyik percről a másikra megváltozhatnak akár egy-egy gyorsasági szakaszon belül is. Ez az abroncsválasztást is megnehezíti, helyezésekről dönthet egy-egy jól megválasztott gumi. A csapatok így folyton az időjárás jelentéseket lesik majd és próbálják azokat kiegészíteni az órákkal hamarabb előre küldött csapataik, a jégkémek információival.

 

A rali

 

A Monte-Carlo Rali a világ leghíresebb és egyben legnehezebb aszfaltos versenye. Érdekes kettőség jellemzi a versenyt. Dél-Franciaország télies és nehezen megjósolható vegyes útviszonyait, az enyhe éghajlatú monacói aszfalt váltja. Különböző télies útviszonyok jellemzőek erre a versenyre, amelyek próbára teszik a csapatokat. Így különösen nagy presztízzsel bír a monte-carlói trófea megszerzése. A monte-carlói győztesnek sokoldalú pilótának kell lennie, aki jól ismeri az útviszonyokat és nagyszerűen tud választani abroncsot az ilyen gyorsan változó útviszonyokhoz. 

 

A ralit két éjszakai speciális szakasszal nyitják csütörtök este, amelyet a szokásos monacói startceremónia előz meg a Kaszinó téren. A szombati lesz a leghosszabb nap 134,86 km-nyi gyorsasági szakasszal. Vasárnap Gap és Monaco között versenyez a mezőny. A híres La Bollène-Vésubie / Col de Turini szakasz lesz a Power Stage is egyben, ahol bónuszpontokat szerez az első öt helyezett. Vasárnap a nap végén a mezőny visszatér Monacóba, a díjkiosztó ceremóniára. 

 

A 2024-es Monte-Carlo Rali három napon át tart, s a 17 gyorsasági szakasz 324,44 km-t tesz ki. A teljes táv: 1649,89 km. 

 

FIA RALI VILÁGBAJNOKSÁG 2024-ES VERSENYNAPTÁRA

 

  1.   január 25-28. Monte-Carlo Rali 

február 15-18. Svéd Rali

március 28-31. Szafari Rali, Kenya

április 18-21. Horvát Rali

május 9-12. Portugál Rali

május 30 - június 2. Olasz/Szardínia Rali

június 27-30. Lengyel Rali

július 18-21. Lett Rali

augusztus 1-4. Finn Rali

szeptember 5-8. Akropolisz Rali

szeptember 26-29. Chile Rali

október 31- november 3. Közép-Európa Rali

november 21-24. Japán Rali

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Rali Világbajnokság, Japán Rali beharangozó

  1. november 16-19.

 

 

Sokéves kihagyás után tavaly visszakerült a Japán Rali a világbajnokság versenynaptárába. A világbajnoki címek sorsa eldőlt és idén is, éppúgy, mint tavaly Kalle Rovanpera és a Toyota vihette haza a vb címeket. A második hely még kiadó, de komoly harc nem biztos, hogy folyik érte. 

 

Mivel a Toyota idén is megszerezte a csapat világbajnoki címet a Hyundai elől, utóbbinak nem maradt más hátra, minthogy az utolsó ralin még bizonyítson és a Toyota otthoni raliján happolja el versenytársa orra elől a győzelmet. 2022-ben ez történt. A Felkelő Nap országban ugyanis Thierry Neuville ért célba elsőként és a második hely is egy Hyundai-pilótához, Ott Tanakhoz került. Az észt ezzel az ezüstérmes hellyel búcsúzott akkor csapatától, amelyhez egy váratlan fordulattal 2024-ben visszatér. A dobogó harmadik fokára a helyi hős, a Toyotával versenyző Takamoto Katsuta állhatott fel. 

 

2022-ben a Hyundai spanyol pilótája, Dani Sordo járt a legrosszabbul a Japán Ralin. Pénteken ugyanis lángra lobbant az autója és porig égett. Akkor igencsak szomorúan zárult a szezon a spanyol pilóta számára.

 

Az előző Japán Ralikkal ellentétben ez is egy teljesen aszfaltos verseny lesz. Korábban Hokkaido szigetén rendeztek murvás ralit, most pedig a legnagyobb szigeten, Honsún tartanak aszfaltos futamot. Az Aicsi és Gifu prefektúrák hegyei között rendezett szakaszok nehéz, technikás és szűk utakra kalauzolják a Rali Világbajnokság népes mezőnyét. A ligeteken át vezető utakon állandóan változik majd a tapadás minősége és ez nagy kihívás elé állítja a csapatokat.

 

A Toyota magabiztosan érkezik meg Japánba azután, hogy mindkét világbajnoki címet begyűjtötte. Elfyn Evans tavaly Japánban kemény harcot vívott Thierry Neuville-lel az első helyért, de végül egy defekt miatt csak az ötödik helyen ért célba. A walesi pilóta jelenleg a második az egyéni ponttáblán, de csak hétpontos az előnye a Hyundai belga pilótájához képest. Óriási küzdelem azonban nem várható e két pilóta és navigátoraik között. Ugyanis mindkettejük számára az első hely, ami igazán számít.

 

„Nem hiszem, hogy számít, hogy a második vagy a harmadik helyezést szerezzük meg. Ami igazán számít az az, hogy nyerünk-e vagy sem. Persze tudjuk, hogy vannak még helyek, ahol még javulhatunk.” – szögezte le Evans egy ismert ralis honlapnak.

 

Neuville ráadásul kellemetlen ralis rekordot tart azzal, hogy ötször sikerült az egyéni ponttábla második helyén végeznie, egyetlen világbajnoki cím nélkül. Így nem is lehet más célja a hétvégére, mint nyerni a ralin.



Sebastien Ogier is rajthoz áll a hétvégén. Tavaly a negyedik helyre sikerült itt célba kormányoznia autóját, de örömmel venné a francia, ha idei negyedik győzelmét a szezon utolsó raliján sikerülne megszereznie. Főként amiatt, mivel nagy a nyomás a toyotás pilótákon, hogy hazai ralijukon jól teljesítsenek.

 

„Mindig különleges egy hazai rali bármely csapat számára. Pilótaként érzed a felelősséget, hogy nyerni kell. Tudjuk, hogy sok rajongó lesi majd a Toyota minden lépését. Tavaly hatalmas volt a támogatottságunk, rengeteg ember és rajongó ment ki miattunk. Különleges lenne otthon nyerni. Tudjuk, hogy a csapat fő célkitűzéseit (a világbajnoki címeket) már begyűjtöttük, de ez (a győzelem Japánban) sokat jelentene és ez az, amit megpróbálunk megszerezni.” – szögezte le a nyolcszoros világbajnok francia. 

 

A rali

 

A 2023-as Japán Rali három napon át tart, s a 22 gyorsasági szakasz majd 304,12 km-t tesz ki. Az útvonal szinte ugyanaz, mint 2022-ben volt, amikor a koronavírus járvány miatti kihagyást követően visszatért a Rali Világbajnokság mezőnye Japánba.

 

A rali főhadiszállásának és a szervizparknak az Aicsiben található Toyota stadion ad otthont, ami nem messze található Nagojától. Csütörtökön egy sprintszerű a Toyota stadionon belül kialakított 2,10 km-es szuperspeciális szakasszal nyit a rali. Ide japán rajongók tömegei várhatók. Péntek és szombat is sor kerül itt egy-egy gyorsasági szakaszra. 

 

Idén három gyorsasági szakasszal többet rendeznek Japán Aicsi és Gifu hegyi térségében, ahol festői látványban és kiszámíthatatlan utakban lesz része a mezőnynek. A Japán Ralira jellemző szűk alagutak, így a híres Isegami Alagút, különlegesek a versenynaptárban. 

 

Szombaton a rajongók kedvenceként elhíresült Okazaki City szuperspeciális szakaszon duplázik a mezőny. Vasárnap hat szakasszal ér véget a rali szervizelési lehetőség nélkül. Az Asahi Kougen lesz idén is a versenyt záró Power Stage is. 

 

A világbajnokság állása a Közép-Európa Rali után:

Pilóták

 

  1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 235 pont
  2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 191 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 184 pont
  4. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 162 pont
  5. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 114 pont
  6. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Racing WRT 98 pont
  7. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT NG 89 pont
  8. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 63 pont
  9. Teemu Suninen (FIN) Hyundai WRT 42 pont
  10. Oliver Solberg (SWE) Skoda WRT 33 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRT 504 pont
  2. Hyundai WRT 399 pont
  3. M-Sport Ford WRT 271 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Chile Rali riportja

  1. szeptember 28.- október 1.

 

 

Ott Tanaknak nagyon fekszik a nehéz murvás terep Chilében. Az észt pilóta ugyanis 2019 után ismét nyerni tudott ebben a dél-amerikai országban, s idei második győzelmét vághatta zsebre. A második helyet vasárnap örökölte meg csapattársától Thierry Neuville s egyedüli Hyundai-pilótaként állhatott a dobogón. Elfyn Evans ért célba a bronzérmes helyen. A Toyotát a világ másik végén ismét világbajnokká koronázták. 

 

Tanak nem csak, hogy mindkétszer megnyerte a Chile Ralit, de tette ezt két különböző csapatnál, két különböző autóval. Az első sikerét még a Toyotánál érte itt el, most viszont a félgyári M-Sport Ford Pumájával. Tanak az első gyorsasági szakaszt mindjárt megnyerte, majd átadta a helyét néhány gyorsasági erejéig. Pénteken azonban visszakaparintotta a helyét és onnan már nem lehetett letaszítani.

 

Komoly balesetek borzolták az idegeket mindjárt a rali elején. Esapekka Lappi már az első gyorsasági során megpördült a Hyundaijal egy gyors balkezes kanyarban, majd a harmadik gyorsasági szakaszon Pierre Loubet is megjárta a Ford volánja mögött.

 

Kalle Rovanpera megszenvedte, hogy világbajnokságbeli elsőségénél fogva ő rajtolt először a száraz murván, s söprögetett az utána jövők előtt. Nem is tudott a negyedik helyezésnél jobb helyen végül célba érni, de ez is elég volt ahhoz, hogy Evans harmadik helyéért kapott pontokkal együtt a Toyotát itt világbajnokká koronázzák. Ráadásul a Power Stage-en Neuville volt az egyetlen Hyundai pilóta, aki bónuszpontokat gyűjtött, s Rovanpera és Evans a leggyorsabb időket érte el ott. Ezáltal garantált volt a Toyota bajnoki címvédése. 

 

Evans harmadik helyezésével még életbe tartja egyéni világbajnoki esélyeit. Az október végi Közép-Európa Ralin eldőlhet minden. Amennyiben Rovanpera, aki jelenleg 31 ponttal vezeti az egyéni ponttáblát, jobb helyezést ér el Evansnél, akkor megvédi világbajnoki címét és Európában ünnepelhet. 

 

A Toyotának jól ment a hétvégén. Takamoto Katsuta Rovanperát követve lett az ötödik helyezett, igaz majd öt perces tetemes leszakadással. Ezután már WRC2-es pilóták következnek az első tízben. A hatodik helyezett Oliver Solberg szerezte meg a kategóriagyőzelmet. Az első tizet Gus Greensmith, Sami Pajari, Yohan Rossell és Nyikolaj Griazsin zárja.

 

Folytatás a hónap végén (2023. október 26-29.) egy új. aszfaltos helyszínen, a Közép-Európa Ralin, amelyet három ország, Németország, Ausztria és a Cseh Köztársaság rendez meg. 

 

2023-as Chile Rali eredménye

 

  1. Ott Tanak (EST) Puma Rally1 HYBRID 3:06:38,1
  2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai i20 N Rally1 HYBRID 3:07:20,2
  3. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:07:45,0
  4. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:08:49,1
  5. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:11:19,6
  6. Oliver Solberg (SWE) Fabia RS WRC2 3:14:56,6
  7. Gus Greensmith (GBR) Fabia RS WRC2 3:15:22,4
  8. Sami Pajari (FIN) Fabia RS WRC2 3:15:58,7
  9. Yohan Rossel (FRA) C3 WRC2 3:16:32,0
  10. Nyikolaj Griazsin Fabia RS WRC2 3:16:46,3

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: AmberPR

Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó

  1. augusztus 3-6.

 

 

A ralimezőny által igencsak kedvelt helyszínre érkezik meg a mezőny a megszokott augusztus eleji időpontban. A finnországi verseny tradicionálisnak számít a világbajnokságban, egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől. Az északi pilóták alig várják, hogy a kedvelt és sokak számára hazai terepnek számító Finnországban száguldjanak. 

 

Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de aztán más nemzetiségű pilóták is megléphették azt a bravúrt, hogy nem északi versenyzőként felállhattak a finn dobogó tetejére. Sebastien Loeb, Sebastien Ogier és Kris Meeke számára is jutott a finnországi győztes trófeából. A jelenlegi mezőnyből az észt Ott Tanak volt a legsikeresebb ezen a ralin. 2019 után 2021-ben is nyert Finnországban, igaz az utóbbi győzelem az Északi-sarki Finn Ralin volt. 2022-ben aztán ismét az övé lett itt a legnagyobb dicsőség, akkor még a Hyundai volánja mögött versenyezve. Észtországban, a hazai raliján, alig több, mint egy hete csak nyolcadik lett Tanak, úgyhogy Finnországban minden bizonnyal duplázásra hajt majd.

 

A Toyotának és sztárpilótájának, Kalle Rovanperának nagyon jól megy idén is a versenyzés. Észtországban, kedvenc raliján nagyon domináns teljesítményt nyújtott. A pénteki hatodik gyorsasági szakasztól kezdve mindet megnyerte, összesen 16-ot zsinórban. Mi, ha nem egy ilyen teljesítmény ad hatalmas önbizalmat egy pilótának, olyat, ami a további ralikon is nagy lökést adhat a hatékonyságának. A finn pilóta jelenleg 55 pontos előnnyel áll az egyéni ponttábla élén öt versennyel a szezon vége előtt.

 

A Toyota hazai pályán versenyez a hétvégén, így nem is lehet más a cél, mint a győzelem. Érdekesség, hogy Jari-Matti Latvala csapatfőnök szintén rajthoz áll hazai raliján egy negyedik Yaris volánja mögött. A csapatvezetői teendőit a hétvégére így Akio Toyota, a TGR-WRT elnöke veszi át.

 

„A Finn Rali mindig is különleges verseny a csapat számára. Számomra meg extra különleges lesz idén, mivel autóba ülök én magam is. Pilótaként a legfőbb célom az, hogy élvezzem a vezetést. A csapaté pedig persze a győzelem. Nagyszerű támogatást kap itt Kalle és Jonne (a navigátora) világbajnokként és az egyéni ponttábla éllovasaként…. Finnország nagy kihívást jelent számunkra, a különböző tapadású útjaival és olyan visszatérő gyorsasági szakaszaival, mint a Myhinpää, ahol Kalle még soha nem versenyzett…. Szoros verseny lesz, a csapat keményen dolgozott ezen a héten a tesztelés során, hogy megpróbáljuk a legjobb autót adni pilótáinknak.” – szögezte le a Toyota 38 éves csapatvezetője.


Fotó: AmberPR

A rali

 

A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak. Rendkívül gyors murvás utak visznek keresztül a finn ligeteken és tavakon, hatalmas ugratókkal tűzdelve. 

 

A rali központja az egyetemi város, Jyvaskyla Paviljonki kiállítási központjában lesz berendezve. Ez néhány perc sétára található a város boltjaitól, bárjaitól és éttermeitől. Nagy tömegek várhatók ide. Az első rali idején, 1951-ben is ebben a városban volt a rali főhadiszállása. A Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. 

 

A verseny idén szerda este veszi kezdetét a hivatalos megnyitóval, majd a csütörtök reggeli shakedownnal folytatódik. A hagyományosan vegyes útfelszínű Harju szakasz Jyvaskylában nyitja az akciót csütörtök este és a mezőny visszatér ide péntek este. A pénteki klasszikus Laukaa és Lankamaa szakaszok nagy változtatáson estek át, míg a legendás Myhinpää 2015 után ismét visszatér. Visszatér az a Halttula is, amely legutoljára 1995-ben (!) volt része a Finn Rali útvonalának. 

 

Szokás szerint a szombati nap lesz a rali leghosszabb napja a maga 160,68 km-nyi gyorsasági szakaszával. Az utolsó nap megújult útvonallal várja a mezőnyt. A ralit záró új Power Stage, a Himos-Jämsä 2 a Himos síparadicsomban található. Itt lesz a dobogó is felállítva.

 

A Finn Rali négy napon át tart, s a 22 gyorsasági szakasz 320,56 km-t tesz majd ki. A rali össztávja: 1471,63 km.

 

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:

 

2022 Ott Tanak (Hyundai)

2021 Elfyn Evans (Toyota)

2019 Ott Tanak (Toyota)

2018 Ott Tanak (Toyota)

2017 Esapekka Lappi (Toyota) 

2016 Kris Meeke (Citroën)

2015 Jari-Matti Latvala (VW)

2014 Jari-Matti Latvala (VW)

2013 Sebastien Ogier (VW)

2012 Sebastien Loeb (Citroën)

2011 Sebastien Loeb (Citroën)

2010 Jarri-Matti Latvala (Ford)

2009 Mikko Hirvonen (Ford)

2008 Sebastien Loeb (Citroën)

2007 Marcus Grönholm (Ford)

2006 Marcus Grönholm (Ford)

2005 Marcus Grönholm (Peugeot)

2004 Marcus Grönholm (Peugeot)

2003 Markko Märtin (Ford)

2002 Marcus Grönholm (Peugeot)

2001 Marcus Grönholm (Peugeot)

2000 Marcus Grönholm (Peugeot)

 

A világbajnokság állása az Észt Rali után:

Pilóták

 

  1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 170 pont
  2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 115 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 112 pont
  4. Ott Tanak (EST) M-Sport Ford WRT 104 pont
  5. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 98 pont
  6. Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 87 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 46 pont
  8. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 41 pont
  9. Pierre Loubet (FRA) M-Sport Word WRT 28 pont
  10. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 19 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRC 331 pont
  2. Hyundai WRT 274 pont
  3. M-Sport Ford WRT 195 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a WRC2 kategória nyolcadik helyén ért célba a Horvát Rallyn. A ŠKODA Rally Team Hungaria párosának első világbajnoki futamán a WRC2 Challenger értékelésben pedig negyedik lett, így mindkét bajnokságban fontos pontokat gyűjtött.

 

Biztos célba érkezés és tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél Herczig Norbert és Ferencz Ramón első olyan világbajnoki futamán, amellyel pályafutásuk új szakaszát kezdték meg. Mindkét feladatot tökéletesen hajtotta végre a páros, a nagyon nehéz Horvát Rallyt remek eredménnyel fejezték be.

Elégedettek vagyunk az eredménnyel, de persze ez lehetett volna egy kicsit fényesebb is, ha nem szedünk össze egy defektet, vagy nem forgunk meg kétszer is, de ez az eredmény mindenképpen optimizmusra ad okot. A defektet a hatodik szakaszon kaptuk, 3 percet veszítettünk a kerékcserével, a megforgásokból pedig az első két napra jutott egy-egy. Érdekes, hogy mindkettő magyar zászlók előtt történt, igaz nagyon nem is lehetett volna máshol, hiszen szinte mindenhol ott volt a nemzeti színű lobogó. Hatalmas élmény volt, a pályafutásom során nagyon ritkán versenyeztem ennyire szerető közönség előtt, nagyon jól esett, amikor néha meglapolgattak minket és szurkoltak nekünk” – mondta a célban Herczig Norbert.

Nem csak a több mint 300 kilométernyi gyorsasági szakasz, hanem a kiszámíthatatlan horvát aszfalt, a rengeteg felhordás, az időjárás, és az eddig szokatlan terhelés is kihívást jelentett ezen a hétvégén a ŠKODA Rally Team Hungaria versenyzőinek.

„Számítottunk arra, hogy ez egy nehéz verseny lesz, ez volt az első igazi vb futamunk, hiszen két évvel ezelőtt Portugáliába csak tesztelni mentünk. Nagyon sokat segített, hogy ez a futam közel volt Magyarországhoz, és az is rengeteget számított, hogy a belső kamerás felvételek elemzésével sok időt töltöttem. Ugyanakkor az is tisztán látszik, hogy elsőre, ismeretlen pályákon gyorsan menni, nagyon nehéz, főleg úgy, hogy mi a versenytársainkhoz képest töredékét ülünk versenyautóban.

A terhelés is más, mint amihez eddig szoktunk. A pályabejárás mindkét napon 12-13 órán át tartott, aztán pedig három napon át végig koncentrálnunk kellett. A VB-n már az etap útvonalak mennyisége is megterhelő. Szombaton például kétszer is majdnem a tengerpartról jöttünk vissza 150 kilométert Zágrábba. Ezek után négy és fél órát aludtunk, és persze a zárónapon is tökéletes koncentrációval kellett a négy gyorsaságit teljesíteni. De ezek mind-mind olyan nehézségek, amelyek ezzel a sporttal járnak, és ami nagyon fontos, hogy ezt mi választottuk. Óriás örömmel oldottunk meg minden nehézséget és teljesítjük a versenyt, hiszen régóta ez az álmunk” – foglalta össze nem csak a Horvát Rally, hanem valamennyi vb futam kihívásait Herczig Norbert.

Nagyon élveztem ezt a versenyt. Jó kihívás volt, szép feladat. Meg kell szoknunk a légkört, az időzítést, és persze a terhelést is. Az esték nagyon rövidek. Tegnap is négy órát aludtam, pedig ahogy a szállodába értünk, rögtön lefeküdtem. Nem tudom még, hogy erre hogyan lehet felkészülni, mert nem vagyok korai kelő, de amikor már a versenyautóban ülünk, akkor ez már nem probléma” – árulta el Ferencz Ramón.

„Craig Breen balesete természetesen beárnyékolta ezt a versenyt, mindenki gondolt rá, együtt érzett a csapattal, a családdal és a barátokkal. Amennyire emellett lehetett, igyekeztünk kellemes hangulatban versenyezni, élveztük a hétvégét, hiszen egy új utat kezdtünk meg. Volt pár gyorsasági, ahol vagy egy beállítás nem volt az igazi, vagy nem jutott már megfelelő gumi, de ebből volt a kevesebb. Annak örülünk, hogy nem egy régóta taposott úton kell újra járnunk, hanem eljöttünk egy új utat járni, ami sportszakmailag is fejlődés, kihívás szempontjából is az, és ami nagyon fontos, hogy a fejlődés irányába mutat” – vont mérleget a navigátor.

A WRC2 kategóriában négy bajnoki pontot gyűjtött Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a WRC2 Challenger értékelésben pedig 12 pontot ért a negyedik hely. A sikert nem csak az teszi értékessé, hogy ezt az első világbajnoki futamukon érték el, hanem az is, hogy míg az ellenfelek nagy többsége az új fejlesztésű ŠKODA Fabia RS Rally2-vel indult, a mezőny elején a magyar duó volt az egyetlen, akik a ŠKODA Fabia Rally2 evo-val versenyzett. Természetesen a frissebb fejlesztésű Fabia a gyár szerint is gyorsabb, mint elődje, illetve az sem mellékes, hogy a kategória első hat helyezettje gyári támogatással versenyzik, ami egy egészen „más kávéház”. 

„Pontosan arról beszéltünk Ramónnal, hogy ha a Top-Carsnak lesz ilyen autója, meg kell próbálnunk minél előbb beleülni, hogy azzal szokjunk a pályákhoz. Nálunk talán még nincs akkora jelentősége, de ha a tanulási fázisban előrébb jutunk, meglesz az a pályaismeret - amit már az ERC-ben is láttunk, hogy mennyire szükséges-, akkor lehet fokozatosan gyorsulni, és ott már számít a két autó közötti különbség” – mondta a két Fabia közötti különbségről Herczig Norbert, Ferencz Ramón pedig egyetértett vele.

„Egyértelmű, hogy az új ŠKODA Fabia RS Rally2 lényegesen gyorsabb, mint a mi autónk, ezt a mérnökünk is megerősítette. Hároméves projektben gondolkodunk, így el kell jönnie a váltásnak, de ahogy Norbi is mondta, abban a fázisban, ahol járunk, még nincs égető szükség az autóváltásra.”

Egy verseny után nehéz messzemenő következtetéseket levonni, ám a korábbi ERC tapasztalat és a Horvát Rally együtt már elég ahhoz, hogy megerősítse a jövőképet.

Az látszik, hogy az a hároméves terv, amit kitaláltunk, nagyon sok munkával jár majd, és ami nagyon fontos, sokat kell kocsiban ülni. Nyilván elég régóta csináljuk ahhoz, hogy tudjuk, hogy ebben a sportban nincsenek csodák. Ha adott a képesség, adott az eszköz, akkor sokat kell autóban ülni az eredményhez. A WRC2 élmezőnye több éve megy a világbajnokságon. Nyilván hozzájuk mérjük magunkat, és látszik, hogy még arrébb vagyunk tőlük, de azt gondolom, hogy jó úton vagyunk. Ezen a versenyen volt már egy-egy olyan rész, ahol azt mondtuk, hogy ez már jó lesz, valami ilyesmit szeretnénk a vb-s szereplésünk során” – foglalta össze Herczig Norbert.

A ŠKODA Rally Team Hungaria következő világbajnoki futama a Portugál Rally lesz 05.11-14. között, amire a páros egy portugál bajnoki futammal készül fel.

 

A Horvát Rally WRC2 kategóriájának végeredménye:

1. Yohan Rossel - Arnaud Dunand Citroën C3 Rally2 2:58:45.6
2. Nikolay Gryazin - Konstantin Aleksandrov Škoda Fabia RS Rally2 2:59:01.7
3. Emil Lindholm - Reeta Hämäläinen Škoda Fabia RS Rally2 3:00:13.1
4. Adrien Fourmaux - Alexandre Coria Ford Fiesta Rally2 3:01:04.1
5. Sami Pajari - Enni Mälkönen Škoda Fabia RS Rally2 3:01:12.2
6. Gus - Andersson Jonas Škoda Fabia RS Rally2 3:03:58.0
7. Armin Kremer - Ella Kremer Škoda Fabia RS Rally2 3:10:09.8
8. Herczig Norbert - Ferencz Ramón Škoda Fabia Rally2 evo 3:12:05.1

Rali Világbajnokság, Mexikó Rali beharangozó

  1. március 16-19.

 

 

2023-ban úgy tűnik a Rali Világbajnokságban is visszatér minden a megszokott mederbe. Legalábbis erre utal, hogy 2020 után ismét rendeznek Mexikóban világbajnoki raliversenyt. A koronavírus kitörésekor, ha rövidített távon is, de épphogy meg tudták rendezni ezt a ralit. A sok lezárás miatt szinte hazamenekült innen mindenki. A hétvégén viszont ismét Mexikóba utazik a mezőny, ahol az európai időjáráshoz képest sokkal melegebb, napsütötte időben, murván állnak majd rajthoz a ralisok.

 

Enyhe tél volt idén is Európában. Ennek ellenére, ha nálunk nem is, de sok környező országban sokat havazott, még március elején is. Így Svédországban igazi havas-jeges ralit lehetett rendezni február közepén. Ehhez képest nagy fordulatot jelent majd a dél-amerikai futam. Ott feltölthetik magukat a ralisok meleggel és a rendes murván nem érheti őket meglepetés. 

 

Ott Tanak vezeti az egyéni ponttáblát, így az észt pilóta nyitja az utat, ami murvás felületen nagy hátrányt is jelenthet. Ő lesz a sepregető a mögötte jövők számára. Kalle Rovanpera nagy mosollyal nyugtázta, hogy ezúttal ő másodikként hajt az úton, ami már nem jelent akkora lemaradást számára. „Svédországban mi mentünk elől, 30 másodpercet vesztettünk egy trükkös szakaszon, amelyen kétszer is végigmentünk és ilyen hátránnyal értünk végül célba. Mexikóban nem ez vár ránk, nem mi rajtolunk elsőként, és ez előnyükre válhat. Frissen, kiegyensúlyozottan állunk rajthoz és remélhetőleg egy nagyszerű rali vár ránk.” – szögezte le a címvédő világbajnok.

 

Mexikóban forróságra, akár 30°C-ra, magas talajszint feletti magasságra és kemény murvás szakaszokra kell a mezőnynek készülnie. Mivel az útvonal 2737 méteres magasságig viszi a csapatokat, ritkább levegővel is meg kell majd küzdenie az autók motorjának, így azok teljesítménye akár 20%-kal is visszaeshet. A hibrid autók most először tapasztalják meg a magassági viszonyokat. A hibrid motorok biztosította plusz 100 kW elektromos energia különösen értékes lehet magassági viszonyok között. A murvás szakaszok nagyon durvák lehetnek és a pilótáknak a vezetésüket hozzá kell igazítaniuk a kisebb erejű motorokhoz. A hibák nagyon büntetnek és a mérnököknek biztosra kell menniük abban, hogy mindig a legnagyobb teljesítményt hozzák ki az autókból. 


Fotó: AmberPR

Európán kívül tilos a tesztelés. Így tesztelésre a mexikóihoz a lehető leghasonlóbb körülményeket keresték a csapatok, így ismét Spanyolországba és Portugáliába utaztak tesztelni. Aki utóbbit választotta, nem járt túl jól, mert a várt napos és száraz időjárás helyett havas útviszonyok között kellett megpróbálni felkészülni az időjárás szempontjából teljesen más Mexikó Ralira. 

 

A 2013-2015 közötti időszakban Sebastien Ogier zsinórban nyert Mexikóban, majd két év kihagyást követően 2018-2020-ben ismét ő állhatott fel a dobogó tetejére, s ezzel hatra (!) tornázta fel a dél-amerikai országban szerzett sikereinek a számát. Ha most nyer a francia, megelőzi az itt szerzett győzelmek számát tekintve Sebastien Loeböt, aki nem áll rajthoz. 2020-ban Ogier mögött Ott Tanak ért célba másodikként, őt pedig Teemu Suninen követte a harmadikon. 

 

Ott Tanaknak nem lehetnek túl jó emlékei erről a raliról. Még sosem nyert Mexikóban és 2015-ben kicsúszott az útról és egy tóban kötött ki. A második helyezésnél jobbat eddig nem sikerült elérnie a dél-amerikai országban. Bár a sepregetés vár majd rá, de minden bizonnyal azon lesz, hogy a hőn áhított győztes trófea ezúttal hozzá kerüljön.

 

A rali

 

A rali csütörtök este veszi kezdetét és két szakaszt teljesít akkor a mezőny a festői Guanajuato utcáin. Pénteken három magassági szakaszon mennek végig kétszer a csapatok, mindjárt a kedvelt El Chocolate gyorsasági szakasszal kezdve. A nap két szuperspeciális szakasszal zárul visszafelé a szervizpark felé. 

 

A szombati szakaszok a Sierra de Lobos hegyekben zajlanak, míg a vasárnapi finálé négy különböző szakaszból áll, így itt található a hétvége leghosszabbja, a 35,39 km hosszú Otates. A ralit záró Power Stage ismét a kedvelt El Brinco lesz. Itt szokás szerint extrapontokért is megy a küzdelem.

 

Miközben a verseny útvonala mindig változik egy kicsit, a sziklás-kavicsos terep, a magas hőmérséklet és a magasságbeli különbségek továbbra is megmaradnak, és nagy kihívást jelentenek a ralicsapatoknak, amelyek mindössze egy-két alkalommal látogatnak el az amerikai kontinensre egy szezon során. A szezon első murvás raliján eldől, idén kinek hogyan fekszik a murvás terep.

 

A rali központja és a szervizpark ezúttal is az ország ötödik legnagyobb városában, Leónban lesz berendezve, amely 400 km-re észak-nyugatra található Mexico Citytől. A 23 gyorsasági szakasz együttesen 320,23 km-t tesz ki, miközben a rali teljes hossza 971,32 km.

 

A világbajnokság állása a Svéd Rali után:

Pilóták

 

  1. Ott Tanak (EST) M-Sport Ford WRT 41 pont
  2. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 38 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 32 pont
  4. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 29 pont
  5. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 26 pont
  6. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 19 pont
  7. Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 15 pont
  8. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 8 pont
  9. Pierre-Louis Loubet (FRA) Hyundai WRT 8 pont
  10. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 6 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRC 80 pont
  2. Hyundai WRT 66 pont
  3. M-Sport Ford WRT 51 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Monte-Carlo Rali riportja

  1. január 19-22.

 

 

Ami tavaly nem sikerült Sebastien Ogiernek, az idén összejött a francia pilótának. 2022-ben Sebastien Loeb elhappolta az orra elől a győzelmet, de most a Toyota pilótája simán behúzta az elsőséget és ezzel rekordot írt, hiszen kilencedik Monte-Carlo Rali-győzelmét szerezte meg vasárnap. Hibátlan teljesítményt nyújtott az egész hétvége során a 39 éves pilóta, s ezzel méltán állhatott fel a monacói dobogó tetejére. A címvédő Kalle Rovanpera a második helyen ért célba. A Hyundai versenyzője, Thierry Neuville fért még fel a dobogóra, annak is a harmadik fokára.

 

„Ez óriási. Szeretem ezt a ralit. Ez az, amely már az elejétől kezdve álomszerű volt nekem és nagyon boldog vagyok Vincent (a navigátora) miatt. Számomra ez kellemes, de számára egy álom vált valóra az első győzelmével. Még ki kell élveznünk a pillanatot, ezért vagyunk még mindig itt (a Rali Világbajnokságban), hogy ilyen győzelmeket szerezzünk. Egy ilyen népszerű ralit megnyerni, mint a monacói, felbecsülhetetlen érzés.” – nyilatkozta a versenygyőztes pilóta.

 

Csütörtökön az élre állt Ogier, s már pénteken nagy, több, mint fél perces előnyre tett szert, majd ezután arra törekedett, hogy megtartsa az első helyét, miután a mezőny a Francia Alpok felé vette az irányt. Mivel ekkor fordított sorrendben rajtoltak, Ogier-nek kellett takarítania az előtte haladók által felvert port, koszt, kavicsokat, köveket. Nagyon koszos utakon kellett jól teljesítenie. Mivel idén is csak bizonyos versenyeken áll majd rajthoz, ezt a győzelmi esélyt, nagyon nem akarta elszalasztani, főként a tavalyi kiábrándulás után. Az óvatos vezetésnek és a kockázatkerülésnek azonban kárát is látta, hiszen előnye több, mint felére olvadt és csapattársa, Kalle Rovanpera a szombati nap végére nagyon megközelítette. 

 

Hiába. Vasárnap Ogier hibátlanul versenyzett az utolsó négy gyorsasági szakaszon, s ezzel megtartotta első helyét és rekordot írt. Kilenc győzelmét három évtized alatt öt különböző gyártóval gyűjtötte be Monacóban.

 

Rovanpera bár második lett csak, de a Power Stage győzelemmel és az azért járó öt bónusz ponttal vigasztalódhatott. Thierry Neuville nagyon szerette volna megelőzni a Toyota finn versenyzőjét, de erős gumikopása megakadályozta abban, hogy megközelítse Rovanperát. Végül kénytelen volt beérni a bronzérmes helyezéssel Elfyn Evans előtt. 


Fotó: AmberPR

A walesi pilóta azon morfondírozhatott (már nem először), hogy mire is vihette volna a ralin, ha nem balszerencsés. Egy hátsó defekt miatt még pénteken több, mint 40 másodpercet vesztett, így a végső hármas Toyota-dobogó meghiúsult.

 

Ott Tanak 2019 óta nem szerzett itt pontokat, így mostani ötödik helye régi csapatával megelégedést hozott számára. 

 

Takamoto Katsuta örülhet a célba érésnek azután, hogy törött hátsó felfüggesztéssel fejezte be a versenyt. A japán hatodik lett Dani Sordo előtt, aki az egész utolsó nap során autója hibrid rendszerének meghibásodásával küzdött. 

 

Esapekka Lappi nyolcadik helyen debütált a Hyundainál. Az első tizet a WRC2-ben versenyző Nyikolaj Griazsin és Yohan Rossel zárja.

 

A következő világbajnoki raliversenyre három hetet kell várnunk, 2023. február 9-12. között kerül megrendezésre a Svéd Rali, az egyetlen téli ralihelyszín. Tavaly visszaállt a szokásos rend, s egy év koronavírus kihagyás után 2022-ben ismét ellátogatott a ralimezőny ebbe a skandináv országba. Ezen a havas, zord ralin általában az északi pilóták vannak előnyben, s ez nem volt másként tavaly sem. Kalle Rovanpera ugyanis megnyerte a Svéd Ralit. Most is, mint mindig, rajta lesznek a skandinávok, hogy otthon tartsák majd ennek a rendkívül fontos ralinak a győztes trófeáját. Kérdés, sikerül-e nekik….

 

2023-as Monte-Carlo Rali eredménye

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:12:02,0
  2. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:12:20,8
  3. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 HYBRID 3:12:46,6
  4. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:13:14,4
  5. Ott Tanak (EST) Puma Rally1 HYBRID 3:14:36,9
  6. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:15:34,6
  7. Dani Sordo (ESP) i20 N Rally1 HYBRID 3:15:49,5
  8. Esapekka Lappi (FIN) i20 N Rally1 HYBRID 3:15:53,3
  9. Nyikolaj Griazsin Fabia RS WRC2 3:22:05,4
  10. Yohan Rossel (FRA) C3 WRC2 3:22:09,9

 

A világbajnokság állása

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 26 pont
  2. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 23 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 17 pont
  4. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 15 pont
  5. Ott Tanak (EST) M-Sport Ford WRT 14 pont
  6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 8 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 6 pont
  8. Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 4 pont
  9. Nyikolaj Griazsin Toksport WRT2 2 pont
  10. Yohan Rossel (FRA) PH Sport 1 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRT 51 pont
  2. Hyundai WRT 27 pont
  3. M-Sport Ford WRT 16 pont

 

 Forrás: facebook.com/amberprkft/

 

1. oldal / 21

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top