• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Tovább a megkezdett úton

Az évad egyik kedvenc helyszínén, Gyulán folytatja szereplését június 7.-9. között a Korda Racing párosa, Korda Erik és Nyirfás Julianna.

A versenyzők által egyik leginkább kedvelt helyszínre látogat az előttünk álló hétvégén az Országos Tereprali Bajnokság mezőnye, hiszen Gyula városa mindig nagy szeretettel és különleges hangulattal fogadja a versenyzőket. Korda Erik is mindig örömmel tér vissza a viharsarokba, hiszen a város szívében felállított szervizpark egyedi hangulatot kölcsönöz a versenynek. „Az elmúlt évek alatt már szinte eggyé váltunk a gyulai versennyel.” - jegyezte meg Erik, utalva arra, hogy a verseny és a pilóta pályafutása sok közös vonást mutat. ”Tulajdonképpen, 2008-ban az első Gyulai versenyen tértünk vissza a terepralihoz és mutatkoztunk be a dél-afrikai Nissan Pickuppal, amitől 2012-ben ugyanitt búcsúztunk. Ahogyan a tavalyi év nagy részében én is hiányoztam a magyar bajnokságról, Gyula is kimaradt a naptárból, az előttünk álló hétvégén viszont ismét megmutathatjuk magunkat!”

Korda Erik és a 2013-as évben az „Év Női Autóversenyzőjének” választott Nyirfás Julianna két tanulságos versenyen van túl az idei évben debütált Nissan Quashqai-jal, Gyulán pedig még mindig nincs vége az újdonságoknak. „Ez egy ilyen év, tudtuk amikor belekezdtünk, hogy a tanulásról és a fejlődésről fog szólni. Bár az eredmények épp az ellenkezőjét mutatják, de úgy érzem az első két versenyen sikerült előrelépnünk és a szelektív szakaszokon közelebb kerültünk az élmezőnyhöz. A mostani szünetben is nagyon sokat dolgoztak a srácok, elsősorban az autó megbízhatóságán próbáltunk javítani. Úgy terveztük, hogy Gyulán már az új futóművel rajtolunk, azonban a francia cég az utolsó napra készült el a gátlókkal, ezért most visszaraktuk a régieket.”

A Korda Racing párosa két futam után a negyedik helyet foglalja el az Országos Tereprali Bajnokságban, hátrányuk mindössze négy pont a második helyezett mögött, azonban Erik Gyulán sem készülhet sétagaloppra. „Ahogy a nevezési listát nézem egy Világkupa futam is megirigyelhetné az itteni mezőnyt.” – tért ki a mezőny összetételére a pilóta, aki Baja Poland világkupa futamon elért harmadik helyéért járó FIA prioritásának és a két idei versenyen gyűjtött értékes pontoknak köszönhetően az 1-es rajtszámot kapta a szervezőktől. A futamon igazi tűzijátékra készülhetnek a nézők, ugyanis a pénteki rajtnál az elmúlt évek 5 abszolút magyar bajnoki címének birtokosa is felsorakozik. „Az biztos, hogy a győzelemért és a dobogós helyekért is az eddigieknél is komolyabban meg kell dolgozni, pedig ami a Riverside Baja-n történ már nehéz fokozni. Mi sem feltartott kézzel indulunk harcba, mindent meg fogunk tenni a sikerért, de elsősorban továbbra az a legfontosabb, hogy célba vigyük az autót.”

A Tereprali OB állása 2 futam után:
1. Fekete/Tóth, Toyota Hilux 50 pont 
2. Komornicki/Gorecki (POL), Chevrolet S10 40 pont
3. Fodor/Csató, Toyota Hilux 40 pont
4. Korda/Nyirfás, Nissan Quashqai 36 pont…

http://facebook.com/kordaracing 
http://www.kordaracing.hu 
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: Hídépítő zRt., HELL Energy Magyarország Kft, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Mercur Rent a Car Kft, Segway, Victoria’s Secret, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, BDA Trans Kft, ML Trans Kft, Gordius Kft

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top