• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

XII. Suzuki Kaiser Ózd Rali - Az „ellentétek versenye”

Sáta, Királd, Borsodbóta… Apró borsodi települések, melyeket az autósport szerelmeseinek bizonyára már nem kell bemutatni, hiszen nevük több mint egy évtizede egybe forrt a rali sporttal.

 

Idén a szombati prológ után május 18-án vasárnap két szakasz vár a Naturali mezőnyére, melyeket 3 körben kell majd teljesíteniük.

Sáta-Ózd-Kiskapudi tető: 10 km, pályazár: 6 órától

Királd-Borsodbóta körgyors: 15 km, pályazár: 6 órától

Sátáról rajtol majd az első gyorsasági, ahol több remek és biztonságos nézői pontot találhatnak a kilátogatók. 

 

Nézzünk párat:

A rajt után kb. másfél kilométerrel padlógázról fékezve egy erős bal-jobb kanyarkombinációban vasúti átjárón kell áthajtani, itt az évek alatt több versenyautó hagyta már a futóművét. Innen párszáz méterre található a szerpentin, ahol a 4 egymás utáni visszafordító ígér látványos fordulásokat, főként mert idén lefelé mennek a versenyzők! Röviddel ezután következik a nézők által „halálkanyarnak” titulált bal –jobb kombináció, amely jó néhány nagy bukfenc tanúja volt. Ebben az irányban kevésbé veszélyes, de a jó féktáv magtalálása okozhat gondokat. Innen következik a több kilométeres száguldás, itt eldől ki meri otthagyni a lábát a gázon a nyújtott, dobálós, poros ívekben, ahol többször elérik a 200 km/h-s sebességet is.

Természetesen pár lassító és egy erős bal kanyar azért kemény fékezésekre kényszeríti a mezőnyt. Ez az igen tempós rész egészen Ózd város táblájáig tart, itt ugyanis egy jobbos hajtűkanyarral Királd felé veszik a versenyzők az irányt. Ezt a hajtűkanyart azoknak ajánljuk, akik nem a karnak egész nap bent a pályán lenni, vagy kilométereken keresztül gyalogolni, mert Ózdról könnyen megközelíthető. Innen a célig a hátralévő rész emelkedik és végig nagyon tempós.

Folytatás és Térképek a PDF dokumentumban:
{edocs}/PDFdocs/verseny-beharangozo-ozd-terkepes.pdf{/edocs}

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top