Overdose Racing Team – ISEUM Rallye 2016, Szombathely, 2016. május 20-22.

Órai Balázs – Vrezgó Balázs, Mitsubishi Lancer Evo IX
Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX

Az Órai Balázs-Vrezgó Balázs duó régi ismerősként, míg a Vincze Ferenc-Kuti Péter kettős újoncként érkezett meg Szombathelyre. Vinczééknek emellett maga a talajtípus is új kihívásokat tartogatott. Az Overdose Racing Team Mitsubishis alakulatai folyamatosan gyorsultak, és újabb sikert könyvelhettek el a csapat számára.

Órai Balázs: A célt teljesítettük, célba értünk az ISEUM Rallyen, az abszolút 16. helyen. A verseny első fele arról szólt, hogy megszokjuk a murvát és a versenytempót, míg a második nap már kicsit gyorsabbak voltunk. A vasárnapi, első szerviz után csökkentettünk az autó magasságán, így tovább tudtunk gyorsulni. Az utolsó körben már elfogadhatóbb időket autóztunk, pont a verseny végére jöttünk bele igazán a murvába, de reméljük, Veszprémben innen folytatjuk.

Vincze Ferenc: Bevallom, egy kicsit tartom ettől a murvás futamtól, nem tudtam, mire lehetünk képesek ilyen körülmények között. Az eredmény azonban jobb lett, mint amire számítottam. Eleinte csak tapogatóztunk, de a második körre már bátrabban álltunk a rajtba. Folyamatosan gyorsultunk, és még a Power Stage-n is kaptunk két pontot. Az autóval viszont egész verseny alatt voltak gondok, a 4. sebességi fokozatot például nem mindig vette be. Ez nem csak technikailag, de fejben is hátráltatott, sokat idegeskedtem ugyanis emiatt, dekoncentrált voltam. Így még nagyobb öröm, hogy megszereztük az abszolút 5. pozíciót, és ezzel a második helyen állunk jelenleg a bajnokságban.
A következő megmérettetés a Veszprém Rallye lesz, ahová mindenképp előnyt jelent majd, hogy elindultunk ezen a futamon. Bízom benne, hogy itt hasonlóan jól fogunk szerepelni. Most pihenünk egy kicsit, de jövő héten megkezdjük oda is a felkészülést.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Confector Kft., Zöld Út-Építő Építőipari és Szolgáltató Kft., Bartron 07 Kft., North Force Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Bulath-Sped Kft., BS-tel Kft., Hegymegi Zsolt Egyéni Vállalkozó, DMKER, Várkert-97 Kft., Gold Stone Trans Kft., Hedex Hungary Kft., Auctor Bonus Kft., Palóc Kert Kft., Hartmann Építész Kft., Eubynor-West Zrt., Petrovics Csaba cnc., Szinka Kft., Hydroprofil Kft.
Autogroup Hungary Kft., Bútorg Kft., Kemabo Kft., Kovács Autóalkatrész Ker. Kft., MR Reisen Kft., Oriol-Motor Kft., Partner Autóalkatrészpiac Kft., Türk Műanyag Bt.
Barbara Trans Bt., Benyó Autószerviz Kft., Börcsök Trafik Bt., CRG Guild Kft.. Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex ügyvéd, Ember és Börcsök Ügyvédi Iroda, King Work Trio Szociális Szövetkezet, Lanzs Kft., Makói Pro Sanitas Patika Bt., Stage-Light-Theatre Szociális Szövetkezet, Rabbit & Duck Kft., Villforgó Bt.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.overdosemedia.hu

Maxx Race Team – Szilveszter Rallye 2015, 2015. december 27-29.

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Jó hangulatban, és eredményesen zárult a Szilveszter Rallye a Maxx Race Team számára. Mivel a rally egy technikai sport, apróbb malőrök most is történtek a versenypályán, de összességében nem lehet panasza a csapatnak. Órai Balázs és felesége, Órai-Tallér Zsuzska az abszolút 11. helyen végeztek, míg Vincze Ferenc és Kuti Péter az abszolút 4. pozíciót hódították el.

 

 

Órai Balázs: A Szilveszter Rallyetól megszokott, jó hangulatú versenyben volt részünk most is, bandázásokban gazdagon. Nagyon jól éreztük magunkat, és a technika is kifogástalanul működött. Bár este, mire hazaértünk, kiderült, hogy 2 hellyel hátrébb végeztünk, mint amit a pályán elért eredményünk indokolt volna, de ezzel se tudták elrontani a kedvünket.

Méltó zárása volt ez a rendezvény az évnek, most pihenünk, és majd meglátjuk, hogyan folytatjuk jövőre.

 

Vincze Ferenc: Összességében nézve egy jó versenyt tudhatunk magunk mögött, habár voltak apróbb malőrök – főleg a hétfő esti gyorsaságin – amik hátráltattak bennünket. Sajnos nem volt jó az a beállítás, amit kitaláltam a kocsihoz, és csak kedden, napközben tudtunk változtatni ezen, addig azt hittem, hogy a hiba bennem van. Mihelyst megváltoztattuk a Mitsubishi beállításait, jól látható volt az eredményünkön, mennyivel gyorsabban tudunk menni, magabiztosan tartottuk az abszolút 2. helyünket.

 

A balszerencse azonban most is utolért bennünket: az utolsó előtti szakaszon, a cél előtt egy kilométerrel kaptunk egy durrdefektet, amivel el is szállt a 2. pozíciónk. Hiába cseréltük ki a 7. gyorsra a kereket, olyannyira összeszedetlenek voltunk, bennünk maradt az idegesség a defekt miatt, hogy csak a 4. helyre tudtuk bekormányozni a Mitsubishit. Persze, ez az eredmény önmagában nem rossz, a 272 fős mezőnyből, de örültem volna, ha magamnál tudom tartani a Szilveszter Rallye vándorserlegét. Ez most nem sikerült, de jövőre szeretném visszahódítani!

Bízom benne, hogy idén minden átok kijött rajtunk, és jövőre már végig tudunk menni egy teljes szezont az ORB-ben. Ugyanebben a felállásban támadunk majd 2016-ban is!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – Szilveszter Rallye 2015

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A hagyományokhoz híven, most is a Hungaroringen búcsúztatja majd az óévet a Maxx Race Team. A csapat színeiben az Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, valamint a Vincze Ferenc – Kuti Péter duó áll rajthoz a december 27-29-ei Szilveszter Rallyen. Mindkét alakulatra ráférne a balszerencsés szezon utáni felszabadult, jóízű autózás, amihez megígérték, hogy látványban sem lesz hiány részükről.

 

Órai Balázs: Nagyon nem kedvelem, ha egy verseny közben túl sokat kell állni, várakozni – ez alól viszont egyetlen kivétel van, ez pedig a Szilveszter Rallye. Ennek a versenynek ugyanis megvan a hangulata, amiért érdemes akár több órát is várni, mire újra sorra kerülsz. A pályák közül inkább a ring külsőt kedvelem, mert az jobban hasonlít a rallyfutamok szakaszaihoz. A jól megszokott technikával, a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel állunk most is rajthoz a feleségemmel, akinek ez már a sokadik óévbúcsúztató futama lesz. A tervünk, hogy egy jót kocsikázzunk, és feltétel nélkül jól érezzük magunkat. De az órát azért fél szemmel nézni fogjuk…


Vincze Ferenc: Kétszer már rajthoz álltam a Szilveszter Rallyen, és csak pozitív emlékem van vele kapcsolatban. Habár ez egy buliverseny, nagyon örültem neki, hogy rögtön az első alkalommal a TOP5-ben zártam, tavaly pedig sikerült megnyernem az abszolút értékelést. Nagyon bízom benne, hogy idén is hasonlóan szép eredményt tudunk abszolválni, és megtarthatjuk a Szilveszter Rallye vándorserlegét. De persze ez nem egy tétverseny, nem is fogunk ráfeszülni, a fő cél a szórakozás. A technika marad, tehát a szezon közben beszerzett, saját Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel állunk majd rajthoz, Kuti Petivel az oldalamon. Habár fél szemünk a stopperen lesz, a nézőket megnyugtatnám, hogy azért a látványt sem fogjuk mellőzni.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – 19. Mikulás Rallye, 2015. december 6.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A Maxx Race Team színeiben két alakult sorakozott fel a december 6-ai, 19. Mikulás Rallye rajtvonalához. Míg Órai Balázsék újra felvették a ritmust a veszprémi illetve pécsi esésük után, addig a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás duó ideje korán búcsúzott a „küzdelmektől”.

 

Órai Balázs: A legfőbb célt teljesítettük: karc nélkül célba értünk. Úgy érzem, az első két gyorsra nagyon rányomta a pécsi bukás a bélyegét. Nem vállaltam el a különböző helyzeteket, és szörnyen hosszú féktávokat vettem. Csak a 3. gyors első harmadától kezdtem magamra találni, de a vizes árkos átkelés után az ablakspricni nem működött, így ekkor sem tudtam a magamtól elvárt időt hozni.

A 2. körben 17-20 másodpercet javítottunk az időeredményeken gyorsonként úgy, hogy a gyors részeken még mindig nem voltunk topon, de a lassabb, látványos részeken már elégedett voltam a teljesítményemmel. Mindent összevetve egy jó hangulatú versenyen vagyunk túl, és már várjuk a Szilveszter Rallyet, ahol ismét a feleségem fog navigálni.

 

Hofbauer Tamás: Nem tudok sajnos hosszan mesélni a versenyünkről. Jól indult, de hamar véget ért. Teljes revízión esett át a Mitsubishi a Mikulás-hétvége előtt, tökéletesen működött is a gép a teszten. Vasárnap jól is kezdtünk, az első két gyorson olyan időket autóztunk, hogy bent voltunk a TOP10-ben. A 3. szakaszon azonban lefogazott a váltónk, és a futam feladására kényszerültek. Az egész csapat értetlenül állt az eset előtt, hiszen vadonatúj alkatrész volt a kocsiban – utólag arra tippelünk, hogy anyaghibás lehetett a váltó. Sajnáljuk, hogy így alakult ez a buliverseny, de bízunk benne, hogy lesz még alkalmunk egy méltó, jó hangulatú évzárásra a Szilveszter Rallyen.




Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – 19. Mikulás Rallye

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Habár a rallyszezon véget ért, a Maxx Race Team Mitsubishijei még nem pihennek a garázsban. A csapat két versenygépe is rajthoz áll a hétvégi 19. Mikulás Rallyen. Az Órai Balázs – Vrezgó Balázs, valamint a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás duó is az önfeledt szórakozás reményében indul el a murvafutamon.

 

Órai Balázs: Ha jól számolom, az idei lesz a 8. Mikulás Rallym. Szép emlékeim vannak ezzel a versennyel kapcsolatban főleg, hogy 2003-ban itt kezdtem a pályafutásomat egy Ladával. Mindig is nagyon szerettem ezt a rendezvényt, volt olyan év, hogy csak itt indultam.

A hétvégi verseny nagy része a Veszprém Rally pályái is egyben, ami idén nekünk nem sikerült valami szerencsésen. Bízom benne, hogy abból a balesetből már nem maradt meg bennem semmi rossz emlék. Igaz, a szőci szakasz most nem része a programnak, de ellenkező esetben sem jelentene gondot. Azt viszont megfogadtam, hogy ha megint összetörik a kocsi, akkor már csak kisebb, 2WD-s géppel versenyzek a jövőben. A cél tehát most csak az, hogy karcmentesen célba érjünk, és jól érezzük magunkat.

 

Hofbauer Tamás: Murván sokkal jobban szeretünk versenyezni, mint aszfalton, a veszprémi pályákat pedig különösen szeretjük. A Mikulás Rallye, mondhatni, kötelező verseny számunkra, évek óta állandó résztvevői vagyunk. Többféle autóval is rajthoz álltunk már itt, de most lesz az első alkalom, hogy ugyanazzal a kocsival megyünk majd a buliversenyen, mint amivel a szezont is teljesítettük – vagyis a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel.

Az előrejelzések szerint fázni nem fogunk a hétvégén, viszont saras körülményekre kell majd számítanunk. A célunk csak az, hogy örömautózzunk és kiszolgáljuk a nézőinket – de azért fél szemmel a stoppert is figyelni fogjuk.





Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally, 2015. október 16-18.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Talán még egy versenyhétvége sem alakult olyan szerencsétlenül a Maxx Race Teamnak, mint az idei, 49. Léta-Ker Mecsek Rally. A csapat színeiben induló párosok mindegyike pórul járt a hétvégén: vagy a technika nem működött, vagy a gumitaktika bizonyult rossznak. Egyedül a Vincze Ferenc-Kuti Péter kettős tudta befejezni a szezonzáró futamot – miután a szuperrally keretein belül folytatták a versenyt –, Órai Balázséknak és Lencse Zoltánéknak viszont ideje korán le kellett adniuk a menetlevelüket.

 

Vincze Ferenc: Sajnos most sem úgy sikerült a versenyünk, ahogyan terveztük. A 7. gyorsaságiig szépen meneteltünk, az abszolút értékelés 3. helyén álltunk. A 8. szakasz rajtja előtt kaptam egy telefont, hogy Kazár Miki defektet kapott, ezután pedig úgy gondoltam, nekünk elég csak szépen lecsurognunk a pályán. Gyanítottam, hogy Miki úgyis nagy hátrányt szerez be a defekttel, én pedig nem akartam kockáztatni a sötét, csúszós úton, biztonságban szerettem volna előrébb lépni a második pozícióba. A sebesség csökkentésével párhuzamosan viszont én is kevésbé koncentráltam, és menet közben eltaláltunk az út mentén lévő farönköt. Az esetet követően kitörött a Mitsubishi bal első kereke, mi pedig így nem tudtunk lejönni a szakaszról, le kellett adnunk a menetlevelünket.

A szerelőink a szombati éjszaka során helyrehozták a kocsit, így másnap szuperrally keretein belül folytathattuk a versenyt. Vissza is álltunk, s habár a Mitsubishi teljesítménye nem volt 100%-os, a power stage-n abszolút 3. időt tudtunk autózni.

Attól függetlenül, hogy nem volt jó a gumiválasztásunk, és az első nap végén is történt, ami történt, nem volt rossz ez a versenyhétvége! Mindkétszer sikerült megnyerni a Treford pusztai gyorsaságit, és a többi szakaszon is bíztatóak voltak az eredményeink.  Bízom benne, hogy jövő évre csak ezek a jó dolgok maradnak meg, és a balszerencse el fog kerülni bennünket.

 

Órai Balázs: A veszprémi esésünk után szerettük volna kiautózni magunkból azt, ami bennünk maradt. A múltkori, márianosztrai sprintversenyen bíztatóak voltak az eredményeink, ezért bizakodva vágtunk neki a mecseki futamnak is. Sajnos a szerencse most sem állt mellettünk. Szombaton egész reggel lógott az eső lába, s végül a 2. gyors közepére le is szakadt az ég. Ekkor mi már száraz abroncsokkal voltunk kint a pályán, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Az egyenes szakaszon megcsúsztunk a vizes aszfalton, és árokba csapódtunk. Nem történt akkora baj, mint Veszprémben, de ez is elég volt ahhoz, hogy a futam feladására kényszerüljünk.

Hofbauer Tamás: A futam előtt volt még egy kis időnk tesztelni, ami nagyon jól sikerült, sok tapasztalatot gyűjtöttünk a három gumifajtáról, ami rendelkezésünkre állt a hétvégén. Habár az abroncsokat ki tudtuk próbálni, utólag úgy tűnik, mégsem a legjobb döntést hoztuk meg a versenyre. Hiba nélkül teljesítettük a szakaszokat, de mégsem hoztuk azt az eredményt, amit magunktól elvárunk egy-egy futamon. A 8. gyorson pedig beütött a krach: elszámoltunk magunkat, a sáros úton megcsúsztunk, és árokban kötöttünk ki. Az eredeti tervünk az volt, hogy másnap folytatjuk a küzdelmeket, hogy kiautózzuk még, ami bennünk maradt, de a Mitsubishi úgy megsérült, hogy a csapat nem tudta reggelre működőképessé varázsolni. Így sajnos idő előtt búcsúztunk a Mecsek Rallytól.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Teljes armadáját felvonultatja a 49. Léta-Ker Mecsek Rallyn a Maxx Race Team. A csapat színeiben induló három Mitsubishi Lancer Evo IX R4-est Lencse Zoltán, Órai Balázs és Vincze Ferenc fogja vezetni, míg a navigátori ülésekben Hofbauer Tamás, Vrezgó Balázs illetve Kuti Péter foglal majd helyet. Mindhárom páros komoly célt tűzött ki maga elé: minimum a TOP10-ben szeretnék zárni az idei év utolsó futamát.

 

Hofbauer Tamás: A hétvégi Mecsek Rallyra egy másik versenyen tréningeztünk, méghozzá nem is akármilyenen, hanem a neves, 13. Rally Legenden. A san marinoi futam idejére lecseréltük a Mitsubishit, és egy Fors Focus WRC-vel vágtunk neki a küzdelmeknek. Remek autót biztosított számunkra az egyik olasz csapat, a technika tökéletesen működött az első napon, rendkívül élveztük a menetelést. Szombatra viszont leesett az eső, ráadásul olyannyira, hogy az autó beázott a parc fermében, és teljesen kezelhetetlenné vált. A szerelők nem tudták orvosolni a hibákat, s habár végigszenvedtük a szombatot, vasárnap már inkább nem vállaltuk így a versenyzést.

Mivel San Marinoban csak nagyon kevés kilométert tudtunk megtenni a versenyautóval, ezért nagyon várjuk már az ORB szezonzárót. Kétszer volt már szerencsénk rajthoz állni a Mecsekben, a pályák jórészét így nagyjából már ismerjük. Számunkra igazából mindegy, milyen idő lesz, bár hozzá kell tennem, hogy Zoli nagyon szeret esőben vezetni – az időjáráson tehát nem fog múlni a szereplésünk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy minél több pontot raboljunk hétvégén – nekünk most ez lenne az elsődleges cél, hogy minél előkelőbb pozícióban zárhassuk a 2015-ös bajnokságot.


Órai Balázs: Mindig is szerettem a mecseki pályákat, a tavalyi verseny ráadásul különösen izgalmasra sikerült ott. Most a Mitsubishivel azonban teljesen új lesz minden, hiszen sokkal több lőerőt kell majd a kezeim között tartanom, mint a Honda esetében.

Az eredeti tervek szerint a feleségemmel indultam volna el ezen a futamon, de sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy ő mégsem tud velem rajthoz állni. A hétvégén ismét Vrezgó Balázs fogja diktálni nekem az itinert.

Mivel nagyon hosszú versenyünk lesz, ezért nem biztos, hogy az a jó taktika, ha az elején autózunk a leggyorsabban. Ráadásul a technikát is be kell majd osztanunk, hiszen lesz olyan, hogy szerviz nélkül kell megtennünk 70 km gyorsasági szakaszt. Itt egy ékszíj probléma, két defekt vagy bármi apróság a verseny végét jelentheti. Ezért most csak a célba érés a legfontosabb.


Vincze Ferenc: Tavaly már volt alkalmunk versenyezni a Mecsekben, amivel kapcsolatban rendkívül szép emlékeim vannak. Akkor debütáltunk a Maxx Race Team színeiben, és az volt az első alkalom, hogy be tudtunk fejezni egy ORB futamot, ráadásul az abszolút 6. helyen.

Az elmúlt évhez képest most is lesz pár változás a szakaszok tekintetében, amire nagyon kíváncsi vagyok. Sajnos a szerdai nap folyamán nem jutottunk még ki a pályákra, de csütörtökön gőzerővel azon leszünk, hogy a legalaposabban feldolgozzuk a kijelölt gyorsaságikat. Alapvetően jó minőségű az aszfalton kell majd autóznunk, de persze az időjárási körülmények nagyban befolyásolhatják majd azt, hogy milyen lesz a pályák állapota. Bevallom, jobban örülnék annak, ha folyamatosan esne, nem csak helyenként, mert akkor kiszámíthatóbb a tapadás, jobb gumitaktikát tudunk választani.

Arról viszont nehéz beszélni, mi is lehetne a (reális) célunk erre a versenyre. Annyi biztos, hogy szeretnénk úgy abszolválni ezt a futamot, hogy közben semmiféle technikai hiba nem lép fel a Mitsubishinél. Ha ez megvalósulna, és egy kis szerencse is mellénk szegődne, akkor talán még a TOP5-t is meg lehetne célozni.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – Márianosztra Rally 2015, 2015. szeptember 12-13.

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

 

Mintha meg se történt volna a veszprémi esés, olyan magabiztossággal autózott a márianosztrai rallysprint futamon Órai Balázs és felesége, Órai-Tallér Zsuzska. A Maxx Race Team színeiben induló házaspár a MARB Északi régió nyugati csoportjának 4. fordulóját szentelte arra, hogy a balesetük után visszarázódjanak a versenyzés ritmusába. Ez könnyen és jól is sikerült: Óraiék az összes gyorsasági szakaszt megnyerték az abszolút értékelésben.  

 

 

Órai Balázs: Úgy érzem, sikerült gond nélkül visszarázódnunk a Mitsubishibe, csak a sprint jelleghez kellett egy kicsit alkalmazkodnunk. Bevallom, féltem, hogy marad bennem egy kis félsz, de amikor odaálltunk a feleségemmel a rajtba, olyan érzésem volt, mintha meg sem történt volna a bukás.

Mi csak tesztnek szántuk a versenyt, és annak bőven meg is felelt. Amit mi se hittünk volna az az, hogy az autó ugyanolyan tökéletesen működött, mint a veszprémi esésünk előtt, semmilyen probléma nem jött elő nála, pedig egy bódécsere után ez benne volt a pakliban.

Az összes gyorsot megnyertük abszolútban, ami miatt nagyon boldogok vagyunk – bár ténylegesen nem ez volt a cél, hanem a Mitsubishi és saját magunk kipróbálása. A Mecsek Rallyen már mindenképp indulunk, addig viszont már nem ülünk autóba, maximum a verseny előtti teszten.

 

 

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – Márianosztra Rally 2015

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

 

Órai Balázs és felesége, Órai-Tallér Zsuzska egy igen nagy eséssel fejezte be a júliusi Veszprém Rallyet. Azóta nem is tudtak versenyautóban ülni, hiszen a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 rendbe hozásához elég sok időre volt szükség. A hétvégi, márianosztrai rallysprint futamon azonban visszatérnek, hogy újra felvegyék a ritmust, és eddzenek az októberi Mecsek Rallyera.

 

 

Órai Balázs: A Mitsubishi a veszprémi esésünk után csak most lett kész, ezért ki kellett hagynunk az augusztusi Baranya Kupát és Kassa Rallyet. Nem szerettünk volna olyan sok időt kihagyni két megmérettetés között, ezért döntöttünk úgy, hogy egy sprintfutamon is elindulunk, hogy ne essünk ki a ritmusból. A programunkba a szeptember 12-13-ai Márianosztra Rally fért bele, ami nem mellesleg a lakóhelyünktől, Pilisvörösvártól sincs messze.

 

Habár közel van hozzánk a futam helyszíne, még nem volt alkalmam rajthoz állni ezen a rendezvényen – civilben azonban már jártam a szakaszon. A feleségemmel, Zsuzskával az a célunk, hogy egy jót autókázzunk és visszaszokjak a kocsi üteméhez a veszprémi esés után. Így remélhetőleg az októberi Mecsek Rallyen már nem fog tükröződni a teljesítményemen a júliusi esésünk.

 

 

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

Sajtófőnök: Horváth Judit

 

Maxx Race Team – 22. Veszprém Rallye

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás illetve az Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska párosnak is a kedvencei közé tartoznak a Veszprém környéki pályák – nem is volt hát kérdés, hogy a 22. Veszprém Rallyera is leadják nevezésüket. A július 10-12-ei ORB fordulón így két Mitsubishi Lancer Evo IX R4-es is rajthoz áll a Maxx Race Team színeiben.

 

Hofbauer Tamás: A Veszprém környéki pályákat nagyon szeretjük, olyannyira, hogy nem csak az ORB versenynaptárában szereplő futamon, de a Mikulás Rallyen is rajthoz szoktunk állni évről évre. Több szép emlékünk is kötődik ehhez a helyszínhez, a tavalyi Veszprém Rallyen például az abszolút 8. helyen végeztünk, amire nagyon büszkék voltunk. Idén tartogat számunkra egy-egy új szakaszt ez a rendezvény, ezért kíváncsian várjuk a hétvégi derbit.

Szerdán tesztelünk még egyet a kocsival, aztán teljes erőbedobással támadunk, hogy hasonló szép eredményt érhessünk el most is, mint tavaly. Reméljük, ehhez a technika is hozzásegít majd bennünket – de az biztos, hogy a maximális felkészítés a csapat részéről nem fog múlni.

Órai Balázs: Akárcsak Szombathelyen, a július 10-12-ei ORB fordulón is a feleségemmel állunk rajthoz. Sajnos a Veszprém Rallyera sem tudunk annyit készülni Zsuzskával, mint amennyit szeretnénk, hiszen a munka mellett itthon három kislány vár bennünket. Bár az könnyebbséget jelenthet, hogy a pályák egyáltalán nem lesznek ismeretlenek számunkra. A hét közepén lesz még egy átmozgató tesztünk, pénteken pedig már a pályafelírással illetve az átvételekkel kezdődik meg a hivatalos versenyhétvégénk.

Ahogy néztem a nevezési listát, valamivel erősebb lesz a mezőny, mint Székesfehérváron volt. Ennek ellenére szeretnénk minél előkelőbb pozíciót szerezni az első versenynapon, hogy jó rajthelyet szerezzünk meg vasárnapra. A végcél most is a TOP10 lenne, de ha tudjuk majd azokat az időket autózni, mint a legutóbbi verseny murvás szakaszain, akkor azzal már elégedettek leszünk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Regionális Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, Út-Garantor Kft. ; Börcsök Trafik Bt.;

Perla Moda Kft. (Magenta-Budapest); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Hartmann Építész Kft.; Dolce Dream Kft.; Bartron 07 Kft.; HidroProfil Kft.; Bakony-Techn-95 Kft.; Diagonál Épker Kft.; Auctor Bonus Kft.; Hegymegi Zsolt fuvarozó; Oriol Motor Kft., Zs+U Kft.; Mannol; Autogroup Kft.;

Partner autóalkatrészpiac Kft.; Ásotthalom és Térsége Szociális Szövetkezet; Prometrik Kft., King Work Trio Kft.; Nagy Róbert Ügyvéd; Truszka Kft.; 1+1 Kft.; DM Ker Kft.; North Force Hungary Kft.; Szinka Kft.; Petrovics Csaba egyéni vállalkozó; Bulath-Sped Kft.; Euroaszfalt Kft.;

Confector; Hungarobiomed Kft.; BioTech USA; B Visible Kft.; Well Done; Beaver Signs; Alustart Kft.; Kovács autóalkatrész Szeged,MR Reisen Kft,Türk műanyag , Várkert-97, BS-tel (Lenovo Partner), Grand Ács Kft. , Garden Trade Kft, Macicsek és Társa Kft.,Netcargo Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – web: www.maxxraceteam.hu

1. oldal / 2

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top