• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Feladtuk, de nem csüggedünk!

Baksai László - Nagy Béla

Rally&Racing Team

Lada 2017

Bükfürdő Rallye 2014

 

Túl vagytok 2014 első murva rally versenyén, amit Bükfürdő és környékén rendeztek meg.

Hány gyors várt rátok ezen Rallys hétvégén? 
- Nekünk 9 gyorsasági szakasz volt, mert a Rally2-ben mentünk.
Sajnos az új motorunk a 7. gyorsasági (Szeleste) beírójában megállt és már többé nem is indult be, így feladtuk a versenyt. Nagyon sajnáltuk, mert addig vezettük a kategóriát és abszolútban is a 3.-4. helyen voltunk.

Milyen eredménnyel zártátok a versenyt, hogy éreztétek magatokat?
- Felemás érzésekkel ültünk pénteken, a prológon az autóba, mert szeretünk volna egy jó eredményt elérni, de azt is tudtuk, hogy az ellenfeleink is erősödtek.

Melyik és miért lett esetleg a kedvencetek?
- Nagyon tetszett a verseny rendezése és nekem a laktanyai gyors volt a kedvencem. Mind a kétszer mikor mentünk akkor abszolút időt autóztunk rajta.

A nagy ugratót mennyi mertétek elvállalni?
- Első körben óvatosan közelítettünk az ugratóra, mert még akkor vizes volt az út, de második körben már repültünk.

Ha lehetne, mi az, amit másképp tennétek a versennyel kapcsolatban?
- Miden rendben volt a versennyel kapcsolatban, sajnos a technikai hiba benne van ebbe a sportba, erről nem tehettünk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást és a szerviznek a munkát.

Köszönjük a támogatóinknak is a kitartást mellettünk és reméljük a következő versenyen jobb eredményt érünk el.


A támogatóink:

- Copy Szerviz Másolástechnika

- Westie Rescue Hungary

- Baksai Kft.

- Nagy Béla EV.

- Hotel Bara

- Bp16 motorsport 
- Hungarovet Állatkórház


 

- Hajósi Miklós -

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top