A P13-as kategória likvidálása, a Rallye2 Bajnokság abszolút értékeléséből alaposan kibabrált az aktuális bajnokokkal, Krehlik Nándival és Madarász Szabival. A borsodi srácok mindent megtettek a téli szezonban azért, hogy a Ladájuk motorját, egy 1600 köbcentiméteresre cserélhessék és be tudjanak nevezni a P12-es kategóriába. Az eladás nem sikerült, nem érkezett meg a motorért a várva várt vásárló. Jó hír, hogy egy kis külső segítséggel a bajnokok Egerben mégis ott lesznek a rajtvonalnál, de a folytatással kapcsolatban még nem tudott biztató információkkal szolgálni Nándi. Krehlik Nándival beszélgettünk az Eger Rallye-ról, illetve a 2019-es év további terveiről.

 

Már tavaly, év elején tudtuk, hogy az idei évtől kiveszik a P13-as kocsikat, a Rallye2-ben, az összetett értékelésből. Bajnokként vonultak el a téli szünetre. Mivel telt az elmúlt öt hónapotok?  Sikerült alkalmazkodnotok a változó szabályokhoz?

A Szilveszter Rallye-ra még elmentünk bulizni egy nagyot, után igazából csak szétszedtük az autónkat, nem nagyon haladtunk vele. Jelenleg is eléggé el vagyunk csúszva a munkákkal. Éppen festésre vár a karosszéria. Ha a festő végzett a dolgával utána kezdhetjük majd újjáépíteni az egész autót. A motort áruljuk, az ajánló levele egészen jó, de nem igazán tolongtak érte eddig a vásárlójelöltek. Továbbra is az lenne a terv, hogy építünk bele egy új erőforrást, egy P12-es kategóriába is megfelelő motort.

Ezekből a sorokból nem azt szűröm le, hogy elrajtoltok az Eger Rallye-n…

Pedig ott leszünk. Szerencsére Egerre kölcsönkaptunk egy autót Jobbágy Krisztiántól, amiért nagy köszönettel tartozunk, ezzel tudtunk nevezni a P12-be. Az Eger Rallye-n egy 1.6-os Ladával megyünk majd. Igyekszünk megszokni és jól szerepelni vele, ami a 28 párost számláló P12-es kategóriában nem lesz egyszerű. A nevezési listán láttam egy-két igen érdekes, és ütős nevet, akik várhatóan nem fognak spórolni a gázzal Egerben. Meglátjuk, hogy mit tudunk letenni az asztalra ezzel az autóval, a népes és nagyon kemény P12-es géposztályban. Konkrét eredményt nem tűzünk ki magunknak, de szeretnénk bajnokhoz méltó módon szerepelni.

Ismerősek lesznek a pályák?

Szuhán még nem mentünk, de erőteljesen az az érzésem hogy az nekem nagyon tetszeni fog. :) A másik két pályán pedig majd átmegyünk, ahogy tudunk. A jó minőségű, autópálya jellegű gyorsaságik sosem jelentették a szívem csücskét.

Mi lesz Eger után?

Még nem tudjuk, Miskolcra egyelőre nincs ötletem. A saját kocsink addigra még egészen biztosan nem lesz készen.

Tavaly Szombathelyen szereztétek meg pályafutásotok első összetett győzelmét. Oda visszatértek?

Május közepére, ha szerencsénk van, talán már elkészül a kocsink, de kizártnak tartom. Az idei évben a távolabbi versenyeket szinte biztosan ki kell hagynunk. Komoly terveink nincsenek, nem is lehetnek, mert nem álltak össze hozzá a feltételek úgy, mint a tavalyi, rettentően sikeres évünkhöz. Számunkra most az tűnik reálisnak, hogy Egerben rajthoz állnunk autózunk egy jóízűt, örülünk annak, hogy egyáltalán ott tudunk lenni. Aztán nekilátunk az Ladánk talpra állításának. Nem tudjuk még, hogy mit hoz nekünk a sors 2019-re. Abban bízunk, hogy a nyár végére, mondjuk a Salgó Rallye környékére – vagy egy picit hamarabb – összeáll a saját autónk, az új motorral, és akkor a második félidőre mi is bekapcsolódnánk Rallye2 Bajnokságba.


Rallye2.hu – Salánki Gábor

ORC Abszolút: 7. hely, P12: 3. hely, ORC-2WD: 3. hely. Ezek az eredményei a Nedecki - Kovács rally párosnak a HELL 23. Miskolc Rallye-n.

 

Nedecki László - Kovács Géza
Lada VFTS - HBRK ASE
Miskolc Rally 2017.03.29-04.02.

 

Vadkutyával beszélgetek a nagy túlélő túra után.

Jól sejtem, hogy most a bronzérem is „aranyosan” csillog számotokra?
- Az első gyors első kilométereiben kaptunk egy defektet (valaki úgy gondolta, hogy a látvány mindent megér és kitették a gumit az út közepére), konkrétan a felninkből hiányzott egy darabka. A futóművünket szétütötte a kerék összetartásunk egy gyors egy gumivászonra kopását eredményezte. 

Ez a defekt sok időt elvett tőlünk, már a rövidebb szakaszon kaptunk 20 másodpercet, majd a következő Garadna-Mályinka szakaszon még további 20-30 másodperc hátrányt szedtünk össze.

Szerencsére a szervizben a fiúk orvosolták a problémákat a futóművet sikerült majdnem rendbe tenni. (balra nem akart kanyarodni az autó, de a Lada mindenre képes). A pályák elég felhordásosak voltak, amit bizonyít a sok baleset is. A tapadás a legrosszabb minőségű pályán a Kánó-i gyorsaságin volt. 

 

Ismerős pályák voltak számotokra, de mely szakasz izzasztott meg benneteket a legjobban és miért?
- A pályák valóban ismerősek voltak, a legrosszabb a Kánó-Imola-Ragály gyorsasági szörnyű aszfaltnak éppen nem nevezhető útszakasz.

 

A képek alapján rengeteg néző látogatott ki a gyorsokra, és a célceremóniára. Milyen érzés volt végre a „nép” között csapatni?
- Ez mindig fantasztikus érzés, hiszen nézők nélkül nincs rally "mutass valamit a népnek, őket kell megnyerned"!

Nagyon jólesik, amikor meghallják a VFTS (VADKUTYA) hangját, és őrjöngve ugrálnak az emberek a pálya szélén.

 

Egy „új” autóval álltatok rajthoz a versenyen. Mennyire sikerült beülni azt és az Ózd rallyra jó „tesztnek” bizonyult a Miskolc Rally?
- Az autót teljesen újra építettük a tavaly utolsó versenyre elkészült motort sikerült teljesen beállítani és csodásan muzsikált. Az autó teljesen meg van szokva, hiszen évek óta ezzel a géppel rójuk a kilométereket és természetesen Ózdon is bízunk a legjobbakban.

 

Ha újra rajtolhatnál, mit tennél másképp ha tehetnéd?
- Az első gyors első kilométerén picikét lassabban érkeznék és akkor talán épen marad a felni és a kicsúszással nem vesztettünk volna időt.

 

Harmadik helyen végeztetek egy erős mezőnyben. Mennyire vagy elégedett a teljesítményetekkel?
- Az időeredmények is mutatják, hogy 5 másodpercen belül volt 4-5 autó és igazi párharc alakult ki a verseny folyamán, ahol bárki esélyes volt a győzelemre. Ennek függvényében és az elszenvedett kisebb baleset miatt az időeredmények megmutatták a helyünket, hogy esélyesek vagyunk a dobogón végezni. 

Természetesen nagyon örültünk Gézával a harmadik helynek, hiszen küzdelmes hétvége állt mögöttünk.

Támogatóink segítségét köszönjük!
Fram-Corr Kft., Incorr-Metal Kft., Kék kereszt Kisállatklinika "Lódoki", Tomi-dekor, Elek-dekor, Lonax, Gyöngyösi Gumiszerviz, Kazinc Gumi Bt. "Szaniszló Tibor", Vadkutya család, Vadkutya Rally Team.

 

Üdvözlettel:

Nedecki László - Kovács Géza - " vadkutyák "

 

- Hajósi Miklós -

Minden fronton támadásba lendül az Országos Rally Bajnokság idei szezonjában a Korda Racing. A csapat első-, hátsó és összkerekes autóval is ostromolja a csúcsokat a szezonnyitó Miskolc Rallyn. Velenczei Ádám a vadonatúj Hyundai i20 R5-tel, Vizelli Károly a Lada VFTS-sel, Fekete László a Citroen C2-vel, Balics Ákos pedig a Honda Civic-kel száll versenybe.

 

 

Egy héttel azután, hogy győzelemmel mutatkozott be a Korda Racing Enduro csapata a MAMS pannonhalmi szezonnyitóján a csapat autós tagjai is debütálnak a 23. Hell Miskolc Rallyn. Újdonságokból itt sincs hiány, hiszen a téli szünetben megérkezett a csapat legújabb fegyvere, a Hyundai i20 R5, mellyel egy rendkívül tehetséges fiatal versenyző, Velenczei Ádám szállhat harcba az ORB mezőnyében. A Rallye2-ben címvédőként érkezik Miskolcra a közönség kedvenc Vizelli Károly, mellette az utolsó pillanatokban „játékra jelentkező” ifjabb Fekete László és Balics Ákos is a második vonalat erősíti.


„Nagyon örülök, mert egy rendkívül fiatal, tehetséges és ambiciózus csapatot állt össze az idei szezonra, akikben megvan a potencia, hogy a bajnoki címekért versenyezzenek.” – mondta Korda Erik a verseny előtt.”A Hyundai i20 R5 és Velencei Ádám is képes arra, hogy a győzelemért harcoljon, de az első verseny még valószínűleg az ismerkedés jegyében telik. Nagyon hasznos teszten vagyunk túl, Ádám sok beállítást kipróbált az autón, de valószínűleg kell még egy kis idő, hogy teljesen magáénak érezze. A téli szünetben sokat dolgoztunk, hogy idén Rallye2-es bajnokunk, Vizelli Karcsi is szintet léphessen, ez sajnos nem jött össze, így egyelőre marad a VFTS és a tovább erősödő Rallye2, ahol szeretnénk megvédeni a címet. Ifjabb Fekete László sorsa az utolsó utáni pillanatban fordult jóra, így ő is ott lehet Miskolcon, Balics Ákos pedig idén egy Hondával teljesíti a szezont.”


„Más világba csöppenünk!” – vette át a szót Velenczei Ádám, aki tavaly még egy Mitsubishivel tört borsot az R5-ös pilóták orra alá, idén azonban ő is egy ilyen autóval szállhat versenybe. „Teljesen más, mint a Lancer, rengeteg állítási lehetőség van rajta, a legnagyobb különbséget pedig a fék és a váltó jelenti. Az 1.6-os motor teljesen más fordulatszám tartományban működik, ezt is meg kell még szoknom és el kell hinnem, hogy a Hyundai ott is befordul, ahol a Mitsubishi már nem, a gyors kanyarokba sokkal stabilabb az i20. Mi egyelőre még az út elején járunk, ellenfeleink nagy részének már van némi versenytapasztalata, ezért Miskolcon még csak az lesz a cél, hogy körről-körre gyorsuljunk, de bízunk benne, hogy az élmezőnyben tudunk majd autózni. A Korda Racingtől ehhez minden támogatást megkapunk, szeretnénk szép eredménnyel bemutatkozni a Hyundai-jal.


„Természetesen támadni szeretnénk Miskolcon, egy ilyen tapasztalt csapattal és egy ilyen autóval nem is lehet más célunk.” – mondta Szedő Csaba, aki Ádámnak diktálja az itinert Miskolcon. ”Nagyon sok az újdonság, de Ádámmal már nagyon régóta ismerjük egymást, így a kettőnk közti összhanggal nem lehet gond. A Miskolci pályákat mindketten szeretjük, bár Mályinka Magyarország egyik legnehezebb gyorsaságija. Komoly mezőnybe csöppentünk, így nehéz bármit is mondani, hol lehet a helyünk, az első hatban szeretnénk lenni, de jó lenne dobogóra állni.”


„A bajnoki címünk után egy nagyon jó ajánlatot kaptunk a Korda Racingtől, hogy idén mi is egy R5-ös autóval, az ORB-ben versenyezzünk, de sajnos így sem állt össze a háttér, marad a Rallye2 és a VFTS” – mondta Vizelli Károly. „Számunkra már Miskolc előtt elkezdődött egy verseny, a Ladát dobozokból kell felépíteni a versenyre, aztán majd meglátjuk, mire leszünk jók. A miskolci pályák nagyon tetszenek, izgalommal várjuk a rajtot. A címvédés talán még nehezebbnek ígérkezik, mint megszerezni a bajnoki címet, de szeretnénk bajnokhoz méltóan versenyezni Miskolcon.”


„Már szinte letettünk róla, hogy rajthoz állhassunk Miskolcon, de hirtelen minden jóra fordult. ” – mondta ifjabb Fekete László, aki több hónapos keresés után talált sebességváltót a Citroen C2 R2-be. ”A Mikulás Rally óta nem találtunk új váltót az autóba, végül sikerült rátalálni egyre, így a Korda Racinggel sikerült talpra állítani az autót és ott lehetünk Miskolcon. Olyan gyorsan történt minden, hogy nagyon belegondolni sem maradt időnk mi vár ránk a hétvégén, de igyekszünk kihozni magunkból a maximumot.”


„A hosszú téli pihenő után újból itt a szezonkezdet, amit már nagyon izgatottan várunk.” – mondta Balics Ákos. ”Nagy változások történtek csapaton belül, kicsit mi is megújultunk. A Szilveszter Rallyn már kipróbált Honda Civic-kel fogunk rajthoz állni új navigátorommal. Az autót rajtunk kívülálló okok miatt még nem volt módom kipróbálni a revízió után, így a Miskolc Rally abszolút tesztverseny lesz számunkra. Célom, hogy összeszokjunk a navigátorommal és az autóval is. Az év eleje úgy gondolom ennek jegyében fog telni, és emellett szeretnénk fokozatosan gyorsulni. Elsődleges célunk, hogy a technika összeálljon és hibamentesen érjünk végig Miskolcon.”


http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing


A Korda Racing Enduro együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, Máda, VIWA Vitaminvíz, Ventil Gépész Kft,Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft, Auner Motorsport

Interjú Nedecki László autóversenyzővel, a HELL 23. Miskolc Rally előtt.

Nedecki László - Kovács Géza
Lada VFTS - HBRK ASE

 

A hétvégén egy megújult Lada VFTS-el állsz rajthoz a HELL 23. Miskolc Rally-n.

 
Mit is tudhatunk a VFTS-ről, miben is újult meg? 

- Az autó teljesen újjá lett építve, megkapta az új szabályoknak megfelelően a kiegészítőket a fehér mágus minden frissítést belerakott. Külsőben nem sokat változtattunk bár sok új ötlet felmerült, de maradtunk a régi jó megszokott vadkutya külsőnél. (A titkos összetevőket természetesen nem áruljuk el)

Prológgal veszi kezdetét a verseny, amit ha jól tudok, te kedvelsz, hisz lapjával tudsz menni a nézők nagy örömére rajta.
- A prológ valóban a kedvenceim közé tartozik, ott kiélhetem gyerekkori álmomat.
(remélem nem lesz túl locsolva)

Népszerű pályákon fogtok autózni. Melyek és miért tetszenek ezekből neked?

- Bükkszentkereszt egy igazi technikás gyors pálya reményeim szerint sok-sok nézővel, a Mályinka - Garadna szakasz legendás és rettentően nehéz pálya gyors és technikás szakaszokkal. Lyukóbánya gyorsasági, tempós bevállalós pálya, a Kánó-Imola-Ragály szűk dobálós rossz minőségű úton rendezett gyorsasági szakasz, ami igazi kihívás a versenyzőknek .

Most ki fogja az itinert diktálni neked?
- Egy kis srác, akit Gézának hívnak. Március 29-én van a szülinapja, hogy hányadik az természetesen titok, de senki nem fog meglepődni ha meglátja, hogy kiről is van szó.

Ez a verseny merőben eltér az eddig megszokottól. Óriási „verseny távval” nem kis kihívás elé állítja majd a versenyszerelőket, hogy miként is oldják meg az üzemanyag kérdést. Ti miképp fogjátok tudni orvosolni azt, hogy célba érjetek a tankban lévő naftával?
- Természetesen kénytelenek vagyunk ezt a feladatot is megoldani a 800 km igen hosszú lesz embert, gépet próbáló. A remek gyorsasági pályák miatt sajnos ezt a hosszú etapot be kell vállalni, pedig a szervezők próbáltak rövidíteni egy szakaszt oda-vissza megrendezni, de sajnos így is igen hosszúra sikerült.

Az üzemanyag felhasználás kb. 200-250 liter lesz.
 
Ez a verseny a 2017-es rally szezon nyitója. Miképp is szeretnétek szerepelni rajta?

- Cél természetesen a győzelem, ami nagyon szép ajándék lenne a szülinapos navigátornak (Kovács Géza). Természetesen elégedettek lennénk a dobogó bármelyik fokával, de tudjuk, hogy ez nagyon nehéz lesz, hiszen szép létszámmal indulunk a kategóriában és mindenki esélyes a dobogóra.

Természetesen  balesetmentesen célba érni és tisztességesen helyt állni a legfontosabb.

 

Sportbaráti üdvözlet:

Nedecki "vadkutya " László és navigátora Kovács Géza



Támogatóink segítségét köszönjük!
Fram-Corr Kft., Incorr-Metal Kft., Kék kereszt Kisállatklinika "Lódoki", Tomi-dekor, Elek-dekor, Lonax, Gyöngyösi Gumiszerviz, Kazinc Gumi Bt. "Szaniszló Tibor", Vadkutya család, Vadkutya Rally Team.

 

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

A technika ördöge kibabrált a Zabar – Domaháza szakaszon először rajthoz álló versenyzőpárossal, Prigyeni „Tiszák” Péterrel és Furák Ádámmal. Sajnos 3 gyors után fel kellett adniuk a küzdelmet, mert jelentősen rosszabb eredménnyel teljesítettek, mint ahogy kellett volna.

 

 

Kezdjük először is a szombati nappal. Milyen volt számotokra a prológ?

Kimondottan jól éreztem magam, nem szeretek prológon időre menni, ezért táncoltattam a VFTS-t, ahogy az ilyenkor illik, olyan Janásan kilinccsel előre, természetesen a kilátogató nézők örömére, meg persze a miénkre is – említette Péter.

Igen, nagyon élveztem a prológot, Peti kitett magáért.– egészítette ki a gondolatot Ádám.

Az első gyorson még abszolút 2. időt sikerült autózni. Mi történt ezután?

Valóban az első gyors tiszta volt, a 2.-on már szenvedtünk, a 3. pedig már egyszerűen katasztrofálisra sikeredett. Körülbelül 8000-8500-as fordulaton szoktam a Zsigulit használni, de a második gyorson már csak 6000-ig forgott. Azután meg már említésre sem méltó. Kicsit elkenődtünk vasárnap és ingerült volt mindenki, mondtam is Melindának, hogy nem volt szerencsés az 1-es rajtszám és legközelebb nem is kérem – mesélte Péter.

Igen, az első két gyors az még egészen jól alakult, de a 3.-nál már annyi másodperc maradt bent, hogy ha a szervizesek el is hárítják a problémát, akkor sem tudtuk volna behozni, hiszen közel 20 másodperccel maradtunk le. – mondta Ádám.

Kiderült már, hogy pontosan mi okozta a problémát?

Annyit tudunk biztosan, hogy valami elektronikai probléma a gyújtásnál, de konkrétumot nem, így a szervizparkban megoldani sem lehetett, ha akarjuk, akkor sem Sajnáljuk, hogy pontot vesztettünk, meg lehetőséget, de inkább az utóbbit. – említette Péter

Mennyire tetszett a pálya az alapján, amennyit mentetek?

Annak ellenére, hogy kicsit aggódtunk mi is az eső miatt, kellemes meglepetést okozott. Már az ismerkedős első gyorson is ráéreztünk a pálya ritmusára, amit a másodikon kicsit még tempóval akartuk javítani, de ez a legnagyobb sajnálatunkra már nem jött össze. Úgy érzem, ha végig tudtunk volna menni, akkor jó eredményt érünk el, ezért rossz érzés volt abbahagyni félúton. – mesélte Ádám

Hol láthatunk titeket legközelebb? Sikerül a hibát javítani a következő MARB futamra?

Mivel a terv az idei MARB Északi régió versenyei voltak, ezért természetesen a május végi Lyukóbánya – Parasznya. Itt legalább már rendelkezek néminemű tapasztalattal, hiszen tavaly már abszolváltam ezt a versenyt, csak akkor nem Furák Ádámmal a jobb1-ben. – mondta Péter.

Valóban Peti legalább már valamennyire ismeri azt a szakaszt, de én ismét szűzen állok a rajthoz, ahogy az eddigi 2 futamon is. De bízom benne, hogy Peti 2015-ben szerzett tapasztalatai is már megkönnyítik a versenyt – tette hozzá Ádám.

Köszönöm a riportot!

Köszönjük elsősorban családjainknak a támogatást, Laca Systemnek, LCH-nak, Arthand System Kft.-nek, illetve Ruszkai Rally Teamnek a VFTS-t és a szervizelést.

 

Nagy kedvvel és lelkesedéssel vágott neki a MARB Nyugati Régió záró futamának, a 6. Auto-Szoft Rally-nak Ifj. Pethő István és Bergmann Bence, de egy verseny előtti rossz döntés és a Bajna - Lábatlan szakaszra lezúduló hatalmas eső megpecsételte a Lada VFTS-sel versenyző páros sorsát.

 

A fiatal pilóta némi keserűséggel a hangjában értékelte a hétvégi futam történéseit.

 

„Sajnos a verseny előtt elkövettünk egy hibát, mégpedig azt, hogy nem hoztunk a versenyre megfelelő gumit, mert azt hittük, hogy szárazabb lesz az idő. Három gyorsot mentünk, utána úgy döntöttünk, hogy kiállunk, mert számunkra nem volt tétje ennek a versenynek és nem akartunk feleslegesen kockáztatni. Olyan szinten csúszott, hogy az egyenesben azért küzdöttünk, hogy az úton maradjunk és akkor nem beszéltünk se kanyarkombinációkról, se a technikásabb részekről, de mire odaértünk, egyáltalán nem volt tempónk, nem tudtunk felgyorsulni, mert kipörögtek a kerekek. Nagyon sok helyen nem gondoltam volna, hogy ennyire csúszni fog, sokszor meglepett a pálya. Azt sejteni lehetett, hogy az utolsó gyorsot kiveszik etapnak, mert még jobban neki kezdett az eső, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ha nem teljesítjük a negyedik szakaszt, akkor sem veszítünk semmit, mert semmi élvezeti értéke nem volt. Amire félig meddig büszke vagyok az az, hogy hiba nélkül teljesítettünk három gyorsaságit, nem estünk le az útról, nem vittünk el lassítót, de az időeredményeink alapján nem voltunk olyan helyen, ami elvárható lett volna. Szerettünk volna egy jót autózni, de az időjárás keresztül húzta a számításainkat. Ismét sok tapasztalatot gyűjtöttünk, amit reményeim szerint kamatoztatni tudunk majd jövőre. Az utolsó gyorson elkezdett szakadni az eső, és fél utcai slicc gumikkal nem akartunk kockáztatni, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy kiállunk. Nem szerettük volna túlvállalni magunkat, illetve nem akartunk kárt tenni az autóban, mert még idénre is van tervünk, ezért el akartuk kerülni azt, hogy egy esetleges hiba miatt komoly javításokat kelljen eszközölni a VFTS-en.”


Az idei volt az első teljes versenyszezon a szobi pilóta életében, ami igazi tanuló esztendő volt Ifj. Pethő számára.

 

„Kicsit nyögvenyelősen indult az év, de úgy érzem, hogy kezdünk beérni. Hosszú út áll még előttem, előttünk, a csapat előtt, de szerintem mindenképpen jó irányba haladunk, és jövőre szeretnénk még tovább fejlődni. Idén a MARB Északi Régiójában a negyedik helyen végeztünk a 4-es kategóriában, amivel én teljesen meg vagyok elégedve. Egyébként, ha nem így alakult volna, azzal sem lenne semmi gond, mert minden versenyen jól éreztük magunkat, a légkör kiváló volt egész évben, problémánk szerencsére nem nagyon volt, de ha akadtak is gondjaink, akkor nagyon segítőkészek voltak mind a versenytársak, mind a rendezők. Látjuk azt, hogy még bőven van hova fejlődni és azon leszünk, hogy jövőre még többet hozzunk ki magunkból!”

A 4-es kategória második helyén végzett Ifj. Pethő István és Bergmann Bence a Gombás és Sejce között megrendezett Rallysprinten. A Lada VFTS-sel versenyző páros két szakaszgyőzelmet is szerzett a saját géposztályában, valamit az abszolút értékelést tekintve a hetedik pozícióban zárták a váci viadalt.

 

A 23 éves szobi pilóta a délelőtti, nedves szakaszokat stabil, biztonságos tempóval teljesítette, majd a verseny második felében a felszáradó pályán kétszer is kategória első időt autózott.

„Nem támasztottam komoly elvárásokat magunkkal szemben a futam előtt, csak szerettem volna hazai pályán autózni egyet. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a Gombás - Sejce Rallysprint valóban hazai versenynek számított nekem, de életemben összesen két-három alkalommal autóztam ezen az útszakaszon. Úgyhogy a mostani versenyen megint csak minden új volt számomra. Az első kettő gyorsasági szakaszon még kicsit nedves volt a pálya, hideg, ködös volt az idő és egyszerűen nem találtam azt a ritmust, amire legutóbb Borsodnádasdon ráéreztünk. A verseny elején még kerestük a tempónkat és ez az időkön is meglátszódott, de szerencsére folyamatosan tudtunk javulni. Úgy érzem, hogy a végére összeállt minden, a két utolsó szakaszt megnyertük és nagyon élveztük a versenyt.
Ami feltűnő volt az a sok néző, hogy mennyien kilátogattak. Hatalmas öröm, amikor ennyi ember tombol a pálya szélén és nagyon nehezen vettem erőt magamon, hogy időre autózzak ne pedig látványosan, kilincsel előre. Próbáltunk íven autózni, de bízom benne, hogy a nézők így is értékelték a teljesítményünket, főleg úgy, hogy a két első szakaszon a nedves pálya miatt azért akadtak olyan fordulók, amik kívülről is jól nézhettek ki. Hideg gumival elindulni egy ilyen csúszós- nyálkás szakaszon, szerintem a legnagyobb kihívás egy versenyző számára. Nem is tudom, az első, vagy a második szakaszon történt, hogy egy jobb6 rajta bal3 kombinációban egy kedves fotós ismerősöm állt a bukótér elé. Megérkeztünk, és amikor látta, hogy féktávon elindul az autó hátulja akkor nagyon gyorsan arrébb állt. Vigyáztam rá, de nagyon hamar felmérte, hogy ez nem az a pont ahol biztonságosan tud jó fotót csinálni.
A mostani verseny ismét bebizonyította azt, hogy gyerekcipőben járunk még. Az első- második gyorson még próbálgatjuk a saját határainkat, és amikor ráéreztünk erre, akkor tudunk biztonságos keretek között olyat jönni, hogy mi is élvezzük és azt mondhatjuk, hogy igen, ez egy abszolút kategória első idő volt és teljesen boldogok vagyunk.”

 

A Hodosi – Holló kettőst nem láthattuk bajnoki futamon Szombathely óta. Bár Gabó azért autózott itt-ott Barnus nélkül. Most viszont ismét belecsapnak a lecsóba, és terveik szerint a nézőknek fognak autózni a 41. Kassa Rallyn. Egyetlen céljuk, hogy kitűnő hangulatban gurulhassanak be a céldobogóig.

 

Szombathelyen első helyről estetek ki és azóta eltűntetek, mint szürke szamár a ködben. Belefáradtatok a versenyzésbe, vagy csak a sok technikai problémába?

- A versenyzésbe még nem, de attól már kicsit kifeszültünk, hogy mindig csak jöttek és jöttek a kocsi betegségei elő. A Hodosi az meg autóversenyzik nélkülem is, megy össze-vissza. Na, de ő egy igazi celeb… tudod, neki menni kell, meg kell mutatnia magát. – poénkodik Barna, úgy hogy közben pályát járnak Gabóval. De már itt vagyunk Kassán, visszatértünk.

 

Végre újra lehet látni a GUJ-999-et a jól össze szokott Hodó - Holló kettőssel. Az idő vagy a látvány lesz az elsődleges a 41. Kassa Rallyn?

- A kocsi elvileg jó, gyakorlatilag meg majd ott kiderül. Lekopogom azért. Mondom én már egy ideje nem láttam, de mivel Gabó ment azóta vele, ő azt mondja minden okés. Most pont végeztünk a pályabejárással, megyünk, vacsorázunk egyet, aztán meg nézünk egy kis Minimaxot, mert az magyarul van, majd holnap ismét pályát járunk. Ha egy kis szerencsénk lesz, megússzuk ezt a meleget. Ami még szóba jöhet, hogy Hodosi menet közben képet kap, és végig farolni akar majd… nem tudjuk mi lesz. Ez az évünk már úgy is elúszott, hiszen az egész szezonunk arról szólt, hogy estünk-keltünk. Igencsak marad itt a látvány, meg hogy jól érezzük magunkat.

 

11 gyors vár rátok a hétvégén, ahol a régi technikás szakaszok mellett újak is lesznek. Fel tudjátok venni újra az iramot?

- Hogyne tudnánk már. Mentünk mi ezeken a gyorsokon javarészt, azt, hogy jól nem mondom, de mentünk. Olyan meg csak egy van, amin közösen nem autóztunk, de azért vagyunk újra itt, hogy most ezt megtegyük. Jó kis verseny szokott lenni. Minket idén már csak az mozgat, hogy jól érezzük magunkat az autóban, és ezt érezzék a nézők is. A többi most nem lényeg már számunkra.


Két éve mindig második helyen végeztek Kassán. Most is elégedettség ülne az arcotokra, ha a dobogó második fokára állhatnátok?

- Miért másodikak voltunk? Amire emlékszem az a folyamatos váltócsere. Kétszer vagy háromszor, már nem is tudom. Na meg leégettük az összes kuplungtárcsát. De mondom jó volt. Ez tiszta, de a helyezés az jó kérdés. A célba érés nekünk már újdonság lenne, tökéletesen elégedettek leszünk, csak mondom, legyen már egy jó kis verseny mögöttünk.




Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;



Szöveg: Tiba Anita

 

Remekül kezdtek a szezon első murvás Rallye2-es versenyén a Korda Racing Junior csapatának versenyzői, azonban a műszaki hibák miatt a három autóból csak egy látta meg a célt, Szabó Árpád és Borsfai Dávid azonban ismét dobogóra állhatott a Citroen C2-vel.

Szabó Árpád/Borsfai Dávid: - „Ugrás az ismeretlenbe” - így tudnám jellemezni a Szombathely Rally eseményeit. A csütörtöki teszten mentem életemben először a szombathelyi murván, úgy, hogy még a Citroent is tanulom. A teszt hasznosnak bizonyult abban, hogy legalább némi fogalmam legyen arról, mi vár ránk a versenyen. Az első körben óvatosan kezdtünk, nem akartunk mindjárt az elején olyan buta hibát véteni, ami miatt esetleg fel kellett volna adnunk a versenyt. Az egri taktikánkat vettük elő ismét, lépésről-lépésre barátkoztam a kocsival laza talajon és kis léptékkel fokoztuk a tempót. Egy beeséstől és néhány melegebb szituációtól eltekintve kalandmentes volt a verseny, karcmentesen célba vittük a C2-est, ráadásul a kategória bronzérmét is hazahozhattuk. Fehérvár és Veszprém más jellegű versenyek lesznek, talán picit jobban is fog feküdni nekünk, úgyhogy már most nagyon várjuk, hogy újra harcba szálljunk!


ifj. Vizelli Károly/Nagy Péter: - Az eredménytelen Miskolc Rally után még jobban vártuk az év első murvás versenyét. Felkészülésben most sem volt hiány, nagyon sok munkával jártak az előkészületek, mivel új kasztnival és új motorral álltunk rajthoz a hétvégén. Jobbágy Peti tavalyi bajnok motorja duruzsolt a kocsiban, magas fordulaton nagyon tetszett a motor teljesítménye, az áttételünk kicsit hosszúnak bizonyult a többi versenyzőjéhez képest. Az első körben minden rendben volt, három szakasz teljesítése után a kategória 2. helyén álltunk és igyekeztünk javítani az időnkön, de sajnos erre már nem volt lehetőségünk. A 4. szakaszon szétrobbant a váltónk és számunkra véget ért a verseny. Sajnos az utóbbi két versenyen jelentős anyagi kárunk keletkezett, ezért bizonytalan a következő futam időpontja, de bízunk benne, hogy megoldjuk ezt a problémát is. Köszönöm a szerviz csapat munkáját, a Korda Racingnek a segítséget és a szurkolóknak a bíztatást.


Régi Péter/Ferenczi László: - Izgatottan vártuk a szombathelyi versenyt, nagyon szerettünk volna már murván autózni. A pályák nagy részét már ismertük, de azért a pályabejáráson igyekeztünk mindent tökéletesen felírni. Az első két szakaszon jót autóztunk, de sajnos a harmadik gyorsaságira vezető etap elején az autónk elnémult, így fel kellett adnunk a versenyt. Visszavittük a szervizparkba, majd némi tanácskozás után úgy döntöttünk, élünk a szuperrally szabály adta lehetőséggel és visszaállunk az utolsó körre, mivel a szervizcsapat közben életre keltette a Suzukit. Az örömünk a szelestei gyorsaságihoz vezető etap végéig tartott, ugyanis az autó ismét megállt. Sajnáltuk a dolgot, mert nagyon vártam a murvás szakaszokat, de egy technikai hiba benne van a rallyban. Legalább a mínuszolás problémáját letudtuk, így már készülhetünk a Fehérvár Rallyra, ahol már szeretnénk bizonyítani.


http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing


A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő zRt., Hídépítő zRt., Novomatic, Bomba! Energy Drink, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, G-Roby, Frimedia Kft, Garmin, Segway, VictoriaShop, Szerszámbróker Kft, Csomagtartoaruhaz.hu, Surgi Care Kft, BHS Medical, Music Engine Kft, Variocommerce Kft, VitaPlus Kft, Noa-Ép Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Gulyás Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., Alexovics Kft, Auto-Szoft Kft, K-P-K TransCoop, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, Credit-crash Faktoring és Pénzügyi ZRt, Duna Resort Kft, FEOL Industrial Kft, Gordius Kft, Perfekt Motorfelújítás KFt, RAORG Translog Kft, Sinus-Networks Kft, Schnell Autó Kft, Tibuktu Bt, Versbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, VIWA Product Europa Kft

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top