A csapat sportokban az augusztus általában a felkészülés és az átigazolások időszaka. A rali merőben más, mint a foci vagy a kosárlabda, de az előző gondolatmenetet folytatva az utolsó nyári hónapban megerősítette a keretét a Maricsek Racing Team. A Kassa Rallye-n már a csapat színeit képviseli a 3-as kategória éllovas kettőse: Osváth Péter és navigátora Farnandi Ágnes. Nem ez az egyetlen újdonság a csapat háza táján. Maricsek Miklós új navigátorral vág neki a bajnokság negyedik futamának, Kassán Kovács Szabolcs diktálja az itinert a Mitsubishi Lancer EVO-ban. Kovács Antal és Istovics Gergő pedig visszaül a már jól megszokott Lancer EVO IV/IX-be.
A 40. Kassa Rallye-t Szeptember 5-7-e között rendezik. A versenytáv 473 km, ebből a 11 gyorsasági szakasz 141.5 kilométert tesz ki. A magyar pályákhoz képest északi szomszédjainknál alacsonyabb a gyorsasági szakaszok átlagsebessége, mert az utak nagyon szűkek és felhordásosak. Újdonságot jelent továbbá, hogy tavalyi esztendőhöz képest szinte teljesen megújul a verseny útvonala.
A Kovács - Istovics kettős tavaly az abszolút ötödik helyen fejezte be a Kassa Rallye-t, ezért a pilóta számára különösen kedves a szlovákiai futam:
„Nagyon kedvelem ezeket a szűk, technikás pályákat, itt teljes mértékben itinerből kell menni, hagyatkozni kell a navigátorra. Nem szoktunk sokat készülni a soron következő futamra, de most teszteltünk, vettünk új gumikat, az átlagosnál kicsit jobban készülünk, de ez nem jelenti azt, hogy bármiféle görcsösséget magunkra vennénk. A fő szempont, hogy jól érezzük magunkat, ha pedig van mellette eredmény az egy grátisz számunkra.”
Osváth Péter a hagyományos N csoport listavezetőjeként a lehető legtöbb pontot szeretné begyűjteni Kassán:
„Érdekes lesz, hogy új pályákon megyünk, csak egy olyan szakasz szerepel a kiírásban, ahol tavaly is mentünk. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy nekem nem szokott gondot okozni, ha új, ismeretlen szakaszokon megyünk. Nyílván szeretnénk megnyerni a versenyt, de számunkra a bajnokság a fontos. Ezért inkább a saját ritmusunkban autózunk, igyekszünk nem hibát véteni, és majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Ésszel fogunk autózni. ”
Maricsek Miki az elmúlt két évben csapatvezetőként jeleskedett a Kassa Rallye-n, de 1998-ban már nyert itt, egy Skoda Felicia-val volt a leggyorsabb az A5-ös géposztályban.
„Most természetesen nem ez a cél. Én abszolút arra készülök, hogy teljesítsük ezt a versenyt. Ennyi kihagyás után ez is egy nagy kihívás. Aszfalton idén még nem is nagyon versenyeztem, kell még egy kis idő, hogy visszarázódjak és az is nagyon fontos, hogy össze szokjunk Szabival. Egy pilóta-navigátor viszony majdnem olyan, mint egy házasság. Én nagyon várom, volt már egy közös tesztünk, akkor már kipróbáltuk egymást és abszolút pozitív a véleményem. Jól éreztük magunkat, tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, remélem a folytatás is hasonlóképpen alakul majd. Számunkra az a feladat Kassán, hogy célba érjünk, teljesítsük az összes szakaszt és csipegessünk pár pontot, mert abból lehet építkezni.”