• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Feltették az i-re a pontot

Egy első és egy második hellyel tért haza a Veréb Zoltán, Papp Tamás, Lada VFTS trió az idei Országos Historic Rallye Bajnokság záró versenyéről, az I. Mannol Pilisvörösvár Rallye-ról, ami annyit jelent, hogy 2014-ben elhódították a Replica abszolút és az R1 kategória bajnoki címét.


Mondhatjuk, hogy az év talán legsimább versenye volt, hiszen a srácok technikai probléma nélkül, jóízű autózással, egy gyönyörű környezetben és élvezetes pályákon mehettek múlt vasárnap.

„Minden jó volt a hétvégén, a pályák is tetszettek, Csobánka pedig nagyon élvezetes volt. Még az etapokon is élmény volt autózni, hiszen nagyon szép volt a táj. Az egyetlen negatívumot csak az etapok hosszára tudnám kiemelni.” - kezdte a beszélgetés Veréb Zoltán.

A verseny második szakasza nagy ködben, és csúszós fehér aszfalton zajlott, ami megtréfált pár versenyzőt. Így volt ez a Ladás párossal is, akik a lábatlani gyorsaságin elvittek egy hordó lassítót, de szerencsére ettől az autó nem sérült meg.

„Egy lassítónál való hiba írható fel a nevünk mellé ezen a versenyen, ezen felül minden flottul működött. A szervizben is szinte csak a kerék csavarokat kellett áthúzni.” - folytatta Papp Tamás.

A 2014-es szezonban a csapat az Országos Historic Rallye Bajnokság Replica kategóriáját választotta, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen egész évben a mezőny elejében tudtak autózni, és végül sikerült elhódítaniuk a Replica abszolút és az R1 kategória bajnoki címét is.

„Jó szezonon vagyunk túl, és nagy eséllyel jövőre is ezt választjuk. Nagy öröm számunkra, hogy 2012 után újra bajnoki címet tudtunk nyerni, amiben nagy támogatást kaptunk mindenkitől. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a csapatnak, a családjainknak, a barátainknak, a partnereinknek és a szurkolóinknak, hiszen nélkülük ez az eredmény nem jöhetett volna össze.” - összegezte az évet Papp Tamás.

Sokáig úgy volt, hogy a srácok részt vesznek a Waldviertel Rallye is, ám ezt leszavazták. Most egy kicsit pihennek, aztán újra feltűnnek majd az év végén a Mikulás és Szilveszter Rallye-kon.


A csapat együttműködő partnerei:

Miczo Kft., Ambrózia Cukrászda, Rolling Wash - A Gördülő Autómosó, Mirage étterem és kávézó, Vents Hungary Bodorvent, Somfai Munka és Tűzvédelem, Dekorfashion

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top