• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Túl hamar lett vége a murvás megmérettetésnek

Érdi Rallye Team

 

Szombaton reggel élesben is elrajtolt a több évtizedes múltra visszatekintő és komoly kihívásokkal teli Cyprus Rally. Összesen 204 versenykilométer és 16 gyorsasági szakasz teljesítése vár a párosokra, két napra elosztva. A por és a meleg mellett a pályák váltakozó talaja és kiszámíthatatlansága miatt a versenyzőknek mérlegelniük kell, hogy kockáztatnak vagy inkább a biztos célba érést helyezik előtérbe.

 

 

Az ifj. Érdi – Patkó kettős a pénteki kvalifikáción megszerezte a kategória negyedik helyét, amiből ugyan nem vont le komoly következtetést, de bizakodásra adott okot. A versenynek azonban hamar vége lett, Érdiék mindössze a harmadik gyorsasági szakaszig jutottak. Két gyors sikeres teljesítése után – mindkétszer a kategória hatodik idejét szerezték meg - összetettben megelőzték nagy riválisukat, a bajnoki tabella élén álló Stajfot. Már az első 15,2 kilométeres szakaszon is kalandoztak, kicsúsztak, de ott szerencsésen megúszták és mindent megtettek, hogy a hátralévő szakaszokon ledolgozzák hátrányukat. Mire belerázódtak volna a versenybe, a harmadik gyorson lecsúsztak az út mellé és a cél előtt 2 kilométerrel kiállni kényszerültek. A Mitsubishi eleje olyan mértékben sérült, hogy a csapat úgy döntött a holnapi versenynapon – a Rally2 szabályai alapján – nem állnak rajthoz.


ifj. Érdi Tibor: „Még bele sem rázódtunk, már vége is lett számunkra a versenynek. Nem indult problémamentesen, az első gyorson mindketten hibáztunk picit. Ezután próbáltunk jobban koncentrálni, de a másodikon elszabadult egy elektromos kulcs az autóban, és olyan hangon kerregett, hogy azt hittük valami gond van a Mitsubishivel. A hármas gyorson a murvás részt követő aszfalton kezdett furcsán viselkedni a kocsi, valószínűleg eltört egy féltengely és ez okozhatta a bajt. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy nyomtam a gázt és  úgy ugrattunk az út mellé. Nagyon mélyre kerültünk, konkrétan az orrán álltunk meg. Néhány másodpercig függőlegesen állt a Mitsubishi, és csak a szerencsén múlott, hogy nem borult tetőre, hanem visszadőlt a kerekeire. Az autó annyira sérült, hogy nem vállalható a holnapi visszaállásunk a versenybe. Nagyon keveset megyek murván, és mire megint kezdtem volna ráérezni, ki kellett állnunk. Az aszfalt sokkal jobban fekszik nekem, éppen ezért nagyon várom a következő aszfaltos futamot.”

Patkó Gergely: „Kicsit erősebb volt az egyik kanyar, mint aminek felírtuk és lecsúsztunk az útról. Egy ideig gurult az autó, de aztán olyan szintkülönbség következett, ahonnan már nem lehetett megállítani. Kétszer kigyulladt, de sikerült eloltanunk, mi jól vagyunk, szerencsésen megúsztuk.”

 

Az Érdi Rallye Team együttműködő partnerei:

Poli Computer, Taxi 4, LISS, Cedrus, Agruniver Holding, Aloha, Blueinit, Fer-Vill, Sicam, HX, DWO, CrewPrint , Oxigas, Jobcenter, Royal Pub Tatabánya

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top