• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Majdnem sikerült!

Várkonyi Szabolcs - Ódor Szabolcs
( AK Delta Sport )

ERC - 2014
Ypres Rallye összefoglaló:



Sajnos megint nem sikerült a célba érés a Várkonyi-Ódor párosnak az 50. Geko Ypres Rallye-n az ERC idei 6. futamán, pedig az utolsó kör volt „csak” hátra a belga versenyből, bár az is 100 km gyorsasági lett volna. Ismét egy árok állította meg a párost, most a jobb hátsó futómű sérült úgy, hogy nem tudták folytatni a versenyt, pedig a kategória 3. helyén álltak ekkor.



Várkonyi Szabolcs:
Nagyon sajnálom a dolgot, az én hibám volt, rossz ívben kezdtem egy felhordásos kanyart és a murván megúsztunk, csak a kéziféket meghúzni volt időm, hogy ne az elejével essünk be, de így is olyan mértékben sérült az autó, hogy nem tudtuk folytatni. Ezt leszámítva nagyon élveztük a versenyt, remek szervezés, remek mezőny, szerintem az idei messze legerősebb, mind abszolútban, mind 2WD-ben ( 63 induló ). Sajnos nem indult jól sem a futam, a shakedownon eltaláltunk egy betonoszlopot, ami kiszakította a jobb első futóművet, amit a másnapi rajtra sem sikerült teljesen rendbe hozni, így egy kicsit csálé futóművel kezdtük már eleve a versenyt.

Ez a gumiknak sem tett jót, lényegesen gyorsabban koptak és melegedtek, mint kellett volna és a nagyrészt hepe-hupás, dobálós utakon nagyon kellet kapaszkodni a kormányba, így lényegesen óvatosabban tudtam csak menni, mint szerettem volna. Mindezeket figyelembe véve kifejezetten elégedettek voltunk az időeredményeinkkel és még a helyezés is egész jó lett volna, ha célba érünk, mivel volt olyan gyorsasági, ahol minden 2. kanyarban volt egy beesett autó. amúgy gratulálunk mindenkinek, különösen a magyaroknak, akik be tudták fejezni a versenyt, 20 év versenyzés után azt kell mondjam, aki ezen a versenyen még nem indult, nem tudja mi az igazi RALLYE.


Köszönjük a támogatóinknak, hogy részt tudtunk venni a versenyen!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top