• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Vizin a legnehezebb Eb-futamára készül

Vizin László–Zsiros Gábor, Peugeot 207 Szuper–2000

Ypres Rali előzetes

 

Közel háromszáz gyorsasági kilométer két nap alatt, 25 Szuper–2000-es és R5-ös autó, keskeny utak, mély árkok, belga sör és sültkrumpli minden mennyiségben. Ezt kínálja a jubileumi 50. Ypres Rali, ami elég nehéznek bizonyul ahhoz, hogy Vizin László és Zsiros Gábor nekivágjanak a Peugeot 207 S2000-essel.


Vizin László: – Jól beleválasztottunk. Negyvenen vagyunk a géposztályban, 25 Szuper–2000-es és R5-ös, a többi R4-es autó és van még pár tucat fiatal, akik az R2-es autóikkal botrányosan gyorsak.

Eddig Szuper–2000-es autóval minden versenyen a pontszerzés volt a célom, azt hiszem, hogy ezt most alább kell adni és szerintem az első húsz is nagyon szép eredmény lenne.

Az idei lesz a jubileumi 50. Ypres Rali. Nekünk pedig a harmadik. 2009-ben itt indultunk először, akkor még az IRC-n, és mind a két nap egy-egy gyorsaságit tudtunk menni, mert kiütöttem a futóművet. 2012-ben pedig a Skoda Fabia S2000-essel mentünk itt először. Akkor 12.-ek lettünk.

A helyismeret előny lesz, például tudom, hogy hol nem szabad levágni a kanyart, mert az aszfalt pereme azonnal kiüti a kereket. Ahogy a gyorsaságik neveit nézegettem, öt pályán már mentünk, de annyi út van Ypres környékén, hogy elképzelhető, hogy a másik hat pályának is érintettük egy-egy részét.

Több magyar versenyző is indul, aminek nagyon örülök, remélem szép eredményekkel zárjuk a versenyt és öregbíteni tudjuk a magyar ralisport hírét.


Az Ypres Rali programja:


JÚNIUS 20. PÉNTEK

105,38 gyorsasági kilométer


GY 1 Dikkebus 1 14,30 km, 16:51

GY 2 Wijtschate 1 23,93 km, 17:27

GY 3 Mesen 1 7,55 17:52

GY 4 Langemark 13,82 18:24

GY 5 Dikkebus 2 14,30 km, 20:08

GY 6 Wijtschate 2 23,93 km, 20:44

GY 7 Mesen 2 7,55 km, 21:09


JÚNIUS 21. SZOMBAT

193,41 gyorsasági kilométer


GY 8 Reninge 1 14,61 km, 10:48

GY 9 Vleteren–Krombeke 1 14,34 km, 11:13

GY 10 Watou 1 12,44 km, 11:34

GY 11 Westouter 1 7,39 11:55

GY 12 Kemmelberg 1 14,74 km, 13:49

GY 13 Lille-Eurométropole 9,93 km, 14:52

GY 14 Hollebeke1 28,22 km, 15:43

GY 15 Reninge 2 14,61 km, 18:00

GY 16 Vleteren–Krombeke 2 14,34 km 18:25

GY 17 Watou 2 12,44 km, 18:46

GY 18 Westouter 2 7,39 km, 19:07

GY 19 Kemmelberg 2 14,74 km, 21:01

GY 20 Hollebeke 2 28,22 km, 21:30

 

A Vizin–Zsiros páros idei tervezett versenyei:

április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)

június 19–21. Ypres Rali (Belgium)

szeptember 19–21. Ciprus Rali

október 23–25. Valais Rali (Svájc)*

november 6–8. Korzika Rali

*tartalék verseny


A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT.


További információk: vizinrally.wordpress.com

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top