• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A Peugeot csapat tagjaként készül címvédésre Kiss Pál Tamás

A 2017-es Rallycross szezonban Peugeot színekben versenyez a magyar rallycross bajnok Kiss Pál Tamás. Az elmúlt évhez hasonlóan újra két bajnokságban is elindul a SPEEDBOX Racing Team versenyzője, a hétfutamos magyar bajnokság mellett mind az öt európa-bajnoki fordulóban is ott lesz a Peugeot 208-as. A cél a bajnoki címvédés és a dobogó az Európa-bajnokságban.

 


„Egy versenyző életében mindig óriási eredmény, ha gyári támogatást kap. 2015-ben találtunk egymásra a Peugeot-val, a tavalyi évünk fantasztikusan alakult, hiszen hibátlan teljesítménnyel megnyertük a hazai bajnoki címet, és az Eb-n is két dobogós helyet szereztünk, az év végén pedig ötödikek lettünk. Eddig is szoros kapcsolatom volt a Hansen csapattal, de most a Peugeot magyarországi importőre jóvoltából egy szinttel feljebb lépett az együttműködésünk. Az én autómra és versenyzőoverálomra is felkerültek azok a logók amiket Sebastien Loeb, Timmy Hansen, vagy éppen Carlos Sainz autóin láthatunk.”


A magyarországi Peugeot márkaképviselet úgy döntött, hogy 2017-ben a rallycross magyar bajnokát, Kiss Pál Tamást, illetve profi munkáját és versenyzését támogatja.

A Peugeot márka 2000 óta Magyarországon is meghatározó szerepet vállal a technikai sportok
népszerűsítésében, illetve mint kommunikációs eszközt használja is azt, hisz a Peugeot modellek
ismertségének növelésében fontos szerepet játszanak.


Nincs ez másként 2017-ben sem, hiszen a népszerű 208 modell egyik „továbbfejlesztett” változatáról beszélünk.


A Peugeot 208 WRX nemzetközi versenyeken szép sikereket ért el és Kiss Pál Tamás révén itthon is bizonyította már a modell dinamikus menettulajdonságait, aerodinamikus, kompakt méreteinek és formájának előnyeit. A téli szünetben teljesen megújult a 600 lóerős, összkerékhajtású Peugeot 208 WRX. A miskolci műhelyben az alapoktól gondolták újra a versenyautót, változott a karosszéria, erősebb lett a motor, megújult az elektronika, és minden olyan fejlesztést megkapott a kocsi, ami jelen pillanatban elérhető. Kiss Pál Tamás az első teszt után elégedetten szállt ki a 208-asból.

„ Már amikor beindítottuk az autót, más volt a hangja. Esőben teszteltünk, de így is éreztem, hogy a könnyebb és merevebb karosszériával jobban irányítható az autó. Az új motor nagyon erős, három napon át közösen dolgoztunk az Oreca mérnökével, és a pályán érezhető az eredmény. A télen sikerült a cockpitet is átalakítani, mindent hozzám szabtunk, szinte otthon érzem magam a 208-asban.”

A hétfutamos Magyar-bajnokság március végén indul a Szlovákiaringen, a magyar ellenfelek mellett a világbajnokságon induló MJP csapat is nevezett a versenyre, így Kiss Pál Tamás már az első futamon összemérheti tudását a rallycrossra váltó kétszeres DTM bajnok Timo Scheiderrel.


A hazai bajnoki nyitány után egy héttel már Barcelonában versenyez a SPEEDBOX csapat. Az Európabajnokságban minden eddiginél erősebb mezőny indul majd, mondta Kiss Pál Tamás.

„Nem lesz könnyű évünk, de szeretem a kihívásokat. A hazai versenyeken a nagy ellenfelek is új technikával indulnak, alig várom már az első futamot. Az Eb színvonalát és a rallycross népszerűségének növekedését pedig jól mutatja, hogy korábbi Vb futamgyőztesek, és Európa-bajnokok is ott vannak a mezőnyben, és a létszámot is korlátozni kellett, annyian szeretnének indulni. Mindent megteszünk, hogy elérjük az idei célokat, úgy érzem tökéletesen sikerült a felkészülésünk, a csapat tavaly összeszokott, az autónk pedig minden eddiginél ütőképesebb.”


A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:
2017.03.25-26. Szlovákiaring
2017.04.16-17. Rabócsiring
2017.06.04-05. Rabócsiring
2017.08.05-06. Kakucsring
2017.08.26-27. Gerinbach
2017.10.07-08. Rabócsiring
2017.10.21-22. Szlovákiaring


A Rallycross Európa-bajnokság versenynaptára:
2017.03.31-04.02. Spanyolország – Barcelona
2017.06.09-11. Norvégia – Hell
2017.06.30-07.02. Svédország – Höljes
2017.09.01-03. Franciaország – Loheac
2017.09.15-17. Lettország – Riga

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top