Maxx Race Team – 19. Mikulás Rallye, 2015. december 6.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A Maxx Race Team színeiben két alakult sorakozott fel a december 6-ai, 19. Mikulás Rallye rajtvonalához. Míg Órai Balázsék újra felvették a ritmust a veszprémi illetve pécsi esésük után, addig a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás duó ideje korán búcsúzott a „küzdelmektől”.

 

Órai Balázs: A legfőbb célt teljesítettük: karc nélkül célba értünk. Úgy érzem, az első két gyorsra nagyon rányomta a pécsi bukás a bélyegét. Nem vállaltam el a különböző helyzeteket, és szörnyen hosszú féktávokat vettem. Csak a 3. gyors első harmadától kezdtem magamra találni, de a vizes árkos átkelés után az ablakspricni nem működött, így ekkor sem tudtam a magamtól elvárt időt hozni.

A 2. körben 17-20 másodpercet javítottunk az időeredményeken gyorsonként úgy, hogy a gyors részeken még mindig nem voltunk topon, de a lassabb, látványos részeken már elégedett voltam a teljesítményemmel. Mindent összevetve egy jó hangulatú versenyen vagyunk túl, és már várjuk a Szilveszter Rallyet, ahol ismét a feleségem fog navigálni.

 

Hofbauer Tamás: Nem tudok sajnos hosszan mesélni a versenyünkről. Jól indult, de hamar véget ért. Teljes revízión esett át a Mitsubishi a Mikulás-hétvége előtt, tökéletesen működött is a gép a teszten. Vasárnap jól is kezdtünk, az első két gyorson olyan időket autóztunk, hogy bent voltunk a TOP10-ben. A 3. szakaszon azonban lefogazott a váltónk, és a futam feladására kényszerültek. Az egész csapat értetlenül állt az eset előtt, hiszen vadonatúj alkatrész volt a kocsiban – utólag arra tippelünk, hogy anyaghibás lehetett a váltó. Sajnáljuk, hogy így alakult ez a buliverseny, de bízunk benne, hogy lesz még alkalmunk egy méltó, jó hangulatú évzárásra a Szilveszter Rallyen.




Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – 19. Mikulás Rallye

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Habár a rallyszezon véget ért, a Maxx Race Team Mitsubishijei még nem pihennek a garázsban. A csapat két versenygépe is rajthoz áll a hétvégi 19. Mikulás Rallyen. Az Órai Balázs – Vrezgó Balázs, valamint a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás duó is az önfeledt szórakozás reményében indul el a murvafutamon.

 

Órai Balázs: Ha jól számolom, az idei lesz a 8. Mikulás Rallym. Szép emlékeim vannak ezzel a versennyel kapcsolatban főleg, hogy 2003-ban itt kezdtem a pályafutásomat egy Ladával. Mindig is nagyon szerettem ezt a rendezvényt, volt olyan év, hogy csak itt indultam.

A hétvégi verseny nagy része a Veszprém Rally pályái is egyben, ami idén nekünk nem sikerült valami szerencsésen. Bízom benne, hogy abból a balesetből már nem maradt meg bennem semmi rossz emlék. Igaz, a szőci szakasz most nem része a programnak, de ellenkező esetben sem jelentene gondot. Azt viszont megfogadtam, hogy ha megint összetörik a kocsi, akkor már csak kisebb, 2WD-s géppel versenyzek a jövőben. A cél tehát most csak az, hogy karcmentesen célba érjünk, és jól érezzük magunkat.

 

Hofbauer Tamás: Murván sokkal jobban szeretünk versenyezni, mint aszfalton, a veszprémi pályákat pedig különösen szeretjük. A Mikulás Rallye, mondhatni, kötelező verseny számunkra, évek óta állandó résztvevői vagyunk. Többféle autóval is rajthoz álltunk már itt, de most lesz az első alkalom, hogy ugyanazzal a kocsival megyünk majd a buliversenyen, mint amivel a szezont is teljesítettük – vagyis a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel.

Az előrejelzések szerint fázni nem fogunk a hétvégén, viszont saras körülményekre kell majd számítanunk. A célunk csak az, hogy örömautózzunk és kiszolgáljuk a nézőinket – de azért fél szemmel a stoppert is figyelni fogjuk.





Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally, 2015. október 16-18.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Talán még egy versenyhétvége sem alakult olyan szerencsétlenül a Maxx Race Teamnak, mint az idei, 49. Léta-Ker Mecsek Rally. A csapat színeiben induló párosok mindegyike pórul járt a hétvégén: vagy a technika nem működött, vagy a gumitaktika bizonyult rossznak. Egyedül a Vincze Ferenc-Kuti Péter kettős tudta befejezni a szezonzáró futamot – miután a szuperrally keretein belül folytatták a versenyt –, Órai Balázséknak és Lencse Zoltánéknak viszont ideje korán le kellett adniuk a menetlevelüket.

 

Vincze Ferenc: Sajnos most sem úgy sikerült a versenyünk, ahogyan terveztük. A 7. gyorsaságiig szépen meneteltünk, az abszolút értékelés 3. helyén álltunk. A 8. szakasz rajtja előtt kaptam egy telefont, hogy Kazár Miki defektet kapott, ezután pedig úgy gondoltam, nekünk elég csak szépen lecsurognunk a pályán. Gyanítottam, hogy Miki úgyis nagy hátrányt szerez be a defekttel, én pedig nem akartam kockáztatni a sötét, csúszós úton, biztonságban szerettem volna előrébb lépni a második pozícióba. A sebesség csökkentésével párhuzamosan viszont én is kevésbé koncentráltam, és menet közben eltaláltunk az út mentén lévő farönköt. Az esetet követően kitörött a Mitsubishi bal első kereke, mi pedig így nem tudtunk lejönni a szakaszról, le kellett adnunk a menetlevelünket.

A szerelőink a szombati éjszaka során helyrehozták a kocsit, így másnap szuperrally keretein belül folytathattuk a versenyt. Vissza is álltunk, s habár a Mitsubishi teljesítménye nem volt 100%-os, a power stage-n abszolút 3. időt tudtunk autózni.

Attól függetlenül, hogy nem volt jó a gumiválasztásunk, és az első nap végén is történt, ami történt, nem volt rossz ez a versenyhétvége! Mindkétszer sikerült megnyerni a Treford pusztai gyorsaságit, és a többi szakaszon is bíztatóak voltak az eredményeink.  Bízom benne, hogy jövő évre csak ezek a jó dolgok maradnak meg, és a balszerencse el fog kerülni bennünket.

 

Órai Balázs: A veszprémi esésünk után szerettük volna kiautózni magunkból azt, ami bennünk maradt. A múltkori, márianosztrai sprintversenyen bíztatóak voltak az eredményeink, ezért bizakodva vágtunk neki a mecseki futamnak is. Sajnos a szerencse most sem állt mellettünk. Szombaton egész reggel lógott az eső lába, s végül a 2. gyors közepére le is szakadt az ég. Ekkor mi már száraz abroncsokkal voltunk kint a pályán, ami meg is pecsételte a sorsunkat. Az egyenes szakaszon megcsúsztunk a vizes aszfalton, és árokba csapódtunk. Nem történt akkora baj, mint Veszprémben, de ez is elég volt ahhoz, hogy a futam feladására kényszerüljünk.

Hofbauer Tamás: A futam előtt volt még egy kis időnk tesztelni, ami nagyon jól sikerült, sok tapasztalatot gyűjtöttünk a három gumifajtáról, ami rendelkezésünkre állt a hétvégén. Habár az abroncsokat ki tudtuk próbálni, utólag úgy tűnik, mégsem a legjobb döntést hoztuk meg a versenyre. Hiba nélkül teljesítettük a szakaszokat, de mégsem hoztuk azt az eredményt, amit magunktól elvárunk egy-egy futamon. A 8. gyorson pedig beütött a krach: elszámoltunk magunkat, a sáros úton megcsúsztunk, és árokban kötöttünk ki. Az eredeti tervünk az volt, hogy másnap folytatjuk a küzdelmeket, hogy kiautózzuk még, ami bennünk maradt, de a Mitsubishi úgy megsérült, hogy a csapat nem tudta reggelre működőképessé varázsolni. Így sajnos idő előtt búcsúztunk a Mecsek Rallytól.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – 49. Léta-Ker Mecsek Rally

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Teljes armadáját felvonultatja a 49. Léta-Ker Mecsek Rallyn a Maxx Race Team. A csapat színeiben induló három Mitsubishi Lancer Evo IX R4-est Lencse Zoltán, Órai Balázs és Vincze Ferenc fogja vezetni, míg a navigátori ülésekben Hofbauer Tamás, Vrezgó Balázs illetve Kuti Péter foglal majd helyet. Mindhárom páros komoly célt tűzött ki maga elé: minimum a TOP10-ben szeretnék zárni az idei év utolsó futamát.

 

Hofbauer Tamás: A hétvégi Mecsek Rallyra egy másik versenyen tréningeztünk, méghozzá nem is akármilyenen, hanem a neves, 13. Rally Legenden. A san marinoi futam idejére lecseréltük a Mitsubishit, és egy Fors Focus WRC-vel vágtunk neki a küzdelmeknek. Remek autót biztosított számunkra az egyik olasz csapat, a technika tökéletesen működött az első napon, rendkívül élveztük a menetelést. Szombatra viszont leesett az eső, ráadásul olyannyira, hogy az autó beázott a parc fermében, és teljesen kezelhetetlenné vált. A szerelők nem tudták orvosolni a hibákat, s habár végigszenvedtük a szombatot, vasárnap már inkább nem vállaltuk így a versenyzést.

Mivel San Marinoban csak nagyon kevés kilométert tudtunk megtenni a versenyautóval, ezért nagyon várjuk már az ORB szezonzárót. Kétszer volt már szerencsénk rajthoz állni a Mecsekben, a pályák jórészét így nagyjából már ismerjük. Számunkra igazából mindegy, milyen idő lesz, bár hozzá kell tennem, hogy Zoli nagyon szeret esőben vezetni – az időjáráson tehát nem fog múlni a szereplésünk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy minél több pontot raboljunk hétvégén – nekünk most ez lenne az elsődleges cél, hogy minél előkelőbb pozícióban zárhassuk a 2015-ös bajnokságot.


Órai Balázs: Mindig is szerettem a mecseki pályákat, a tavalyi verseny ráadásul különösen izgalmasra sikerült ott. Most a Mitsubishivel azonban teljesen új lesz minden, hiszen sokkal több lőerőt kell majd a kezeim között tartanom, mint a Honda esetében.

Az eredeti tervek szerint a feleségemmel indultam volna el ezen a futamon, de sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy ő mégsem tud velem rajthoz állni. A hétvégén ismét Vrezgó Balázs fogja diktálni nekem az itinert.

Mivel nagyon hosszú versenyünk lesz, ezért nem biztos, hogy az a jó taktika, ha az elején autózunk a leggyorsabban. Ráadásul a technikát is be kell majd osztanunk, hiszen lesz olyan, hogy szerviz nélkül kell megtennünk 70 km gyorsasági szakaszt. Itt egy ékszíj probléma, két defekt vagy bármi apróság a verseny végét jelentheti. Ezért most csak a célba érés a legfontosabb.


Vincze Ferenc: Tavaly már volt alkalmunk versenyezni a Mecsekben, amivel kapcsolatban rendkívül szép emlékeim vannak. Akkor debütáltunk a Maxx Race Team színeiben, és az volt az első alkalom, hogy be tudtunk fejezni egy ORB futamot, ráadásul az abszolút 6. helyen.

Az elmúlt évhez képest most is lesz pár változás a szakaszok tekintetében, amire nagyon kíváncsi vagyok. Sajnos a szerdai nap folyamán nem jutottunk még ki a pályákra, de csütörtökön gőzerővel azon leszünk, hogy a legalaposabban feldolgozzuk a kijelölt gyorsaságikat. Alapvetően jó minőségű az aszfalton kell majd autóznunk, de persze az időjárási körülmények nagyban befolyásolhatják majd azt, hogy milyen lesz a pályák állapota. Bevallom, jobban örülnék annak, ha folyamatosan esne, nem csak helyenként, mert akkor kiszámíthatóbb a tapadás, jobb gumitaktikát tudunk választani.

Arról viszont nehéz beszélni, mi is lehetne a (reális) célunk erre a versenyre. Annyi biztos, hogy szeretnénk úgy abszolválni ezt a futamot, hogy közben semmiféle technikai hiba nem lép fel a Mitsubishinél. Ha ez megvalósulna, és egy kis szerencse is mellénk szegődne, akkor talán még a TOP5-t is meg lehetne célozni.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk-Műanyag Bt., Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – 41. Kassa Rally

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Míg a Lencse Zoltán-Hofbauer Tamás páros Veszprémben, addig a Vincze Ferenc-Kuti Péter duó Székesfehérváron ült utoljára versenyautóban. Egyiküknek sincsenek szép emlékei a legutóbbi futamokról, ezért nagy reményekkel indulnak neki a 41. Kassa Rallynak. A fő cél a problémamentes autózás, és a biztos célba érés lenne – de egy-egy TOP10-es helyezést mindkét alakulat kitűzött maga elé.

 

Hofbauer Tamás: Nagyon készültünk a hétvégi Kassa Rallyra, hiszen ez az egyik kedvenc versenyünk. Mindenféle útviszonyok között, technikás pályákon zajlik majd a verseny, ami biztosan izgalmassá, de egyben nehézzé is teszi majd a teljesítését. A magyar mellett ráadásul a szlovák mezőnnyel is összemérhetjük majd az erőnket.

Kassáról senkinek sincs 100%-os pályaismerete, így az esélyek is kiegyenlítődnek, s talán ezt még az előnyünkre is fordíthatjuk. Bízunk benne, hogy az elvárásaink szerint tudunk majd szerepelni, és benne lehetünk leintéskor a TOP10-ben.


Vincze Ferenc: Legutóbb Székesfehérváron ültünk versenyautóban, de sajnos akkor is hamar kellett búcsúznunk a küzdelmektől. Az idei szezonban több problémánk is volt a versenyeken, s mivel még egyszer sem sikerült átgurulnunk a célvonalon, ezért Kassán most ez lenne a fő cél. Most már saját autóval rajtolunk a derbin, ami megkapta a legújabb fejlesztéseket, s reméljük, ezután már tudni fogja, mi a dolga.

Tavaly már rajthoz álltam ezen a bajnoki fordulón, de sajnos nincsenek jó emlékeim róla. Életem egyik legrosszabb versenye volt, ahol mindennel problémák adódtak, a szervezéstől kezdve a technikáig. Bízom benne, hogy idén sikerült ezeket a rossz tapasztalatokat felülírni – akár úgy is, hogy a célba érés mellett egy előkelő helyezést is megszerzünk.

 

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Alkohol Trade, Benyó Autószerviz, Börcsök Trafic, Deák Hűtő, Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex, Dream Light Theatre Bt., Express Log Trans, King Work Trio Szöv., Makói Pro Sanitas, Netcargo Kft., Prometik Kft., Regionális Vidékfejlesztési Szoc. Szöv.,

Sabina 2000, Sztár Motel Balassagyarmat, Tried Logistic, Villforgó Bt., Zöld Élet Szoc. Szöv., BM-KOMP Kft., Bolyki Terra Kft., Dynamic út Kft., Heves Cleaning Kft., Honor Trans Sped Kft., Maxx Transport Szállitmányozó Bt., Unifilter Szűréstechnika, Auktor Bonus Kft., Bakony Techn-95 Kft., BS tel., Bulath,

Confector Kft., DM KER., Dt Pluss, EUBYNOR-WEST Zrt., Garden Trade Kft., Hartmann Építész Kft, Hegymegi Zsolt, Hungarobiomed Kft., Hedex Hungary Kft., Macicsek és Társa Kft., North Force Hungary, Petrovics Csaba, Promax Cargo Kft., Truszka Kft., Várkert 97 Kft., HDDE Magyarország Kft.

Euroll Hungária Budapest, IBS Consulting, Prospero, Scönherz, Absolut Hostess, Confidenza, Efftech Kft., Euroaszfalt építő és szolgáltató Kft., PI-AT Metál Kft., Autogroup, Grand Ács Kft., Kovács Autóalkatrész Szeged, MR Reisen Kft., Oriol, Partner Autóalkatrész Piac Ruvielle, Türk Műanyag, Biotech Nutrition, Well Done Kft., Lanzs Kft. Kenőanyag Nagyker.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – 22. Veszprém Rallye

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás illetve az Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska párosnak is a kedvencei közé tartoznak a Veszprém környéki pályák – nem is volt hát kérdés, hogy a 22. Veszprém Rallyera is leadják nevezésüket. A július 10-12-ei ORB fordulón így két Mitsubishi Lancer Evo IX R4-es is rajthoz áll a Maxx Race Team színeiben.

 

Hofbauer Tamás: A Veszprém környéki pályákat nagyon szeretjük, olyannyira, hogy nem csak az ORB versenynaptárában szereplő futamon, de a Mikulás Rallyen is rajthoz szoktunk állni évről évre. Több szép emlékünk is kötődik ehhez a helyszínhez, a tavalyi Veszprém Rallyen például az abszolút 8. helyen végeztünk, amire nagyon büszkék voltunk. Idén tartogat számunkra egy-egy új szakaszt ez a rendezvény, ezért kíváncsian várjuk a hétvégi derbit.

Szerdán tesztelünk még egyet a kocsival, aztán teljes erőbedobással támadunk, hogy hasonló szép eredményt érhessünk el most is, mint tavaly. Reméljük, ehhez a technika is hozzásegít majd bennünket – de az biztos, hogy a maximális felkészítés a csapat részéről nem fog múlni.

Órai Balázs: Akárcsak Szombathelyen, a július 10-12-ei ORB fordulón is a feleségemmel állunk rajthoz. Sajnos a Veszprém Rallyera sem tudunk annyit készülni Zsuzskával, mint amennyit szeretnénk, hiszen a munka mellett itthon három kislány vár bennünket. Bár az könnyebbséget jelenthet, hogy a pályák egyáltalán nem lesznek ismeretlenek számunkra. A hét közepén lesz még egy átmozgató tesztünk, pénteken pedig már a pályafelírással illetve az átvételekkel kezdődik meg a hivatalos versenyhétvégénk.

Ahogy néztem a nevezési listát, valamivel erősebb lesz a mezőny, mint Székesfehérváron volt. Ennek ellenére szeretnénk minél előkelőbb pozíciót szerezni az első versenynapon, hogy jó rajthelyet szerezzünk meg vasárnapra. A végcél most is a TOP10 lenne, de ha tudjuk majd azokat az időket autózni, mint a legutóbbi verseny murvás szakaszain, akkor azzal már elégedettek leszünk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Regionális Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, Út-Garantor Kft. ; Börcsök Trafik Bt.;

Perla Moda Kft. (Magenta-Budapest); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Hartmann Építész Kft.; Dolce Dream Kft.; Bartron 07 Kft.; HidroProfil Kft.; Bakony-Techn-95 Kft.; Diagonál Épker Kft.; Auctor Bonus Kft.; Hegymegi Zsolt fuvarozó; Oriol Motor Kft., Zs+U Kft.; Mannol; Autogroup Kft.;

Partner autóalkatrészpiac Kft.; Ásotthalom és Térsége Szociális Szövetkezet; Prometrik Kft., King Work Trio Kft.; Nagy Róbert Ügyvéd; Truszka Kft.; 1+1 Kft.; DM Ker Kft.; North Force Hungary Kft.; Szinka Kft.; Petrovics Csaba egyéni vállalkozó; Bulath-Sped Kft.; Euroaszfalt Kft.;

Confector; Hungarobiomed Kft.; BioTech USA; B Visible Kft.; Well Done; Beaver Signs; Alustart Kft.; Kovács autóalkatrész Szeged,MR Reisen Kft,Türk műanyag , Várkert-97, BS-tel (Lenovo Partner), Grand Ács Kft. , Garden Trade Kft, Macicsek és Társa Kft.,Netcargo Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – web: www.maxxraceteam.hu

Maxx Race Team – Székesfehérvár Rallye 2015, 2015. június 12-14.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Vrezgó Balázs, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Nem alakult szerencsésen a Maxx Race Team számára a Székesfehérvár Rallye. A Lencse Zoltán-Hofbauer Tamás illetve a Vincze Ferenc-Kuti Péter duónak is már a szombati nap elején ki kellett állnia műszaki okok miatt. Igaz, ez a két páros folytathatta a küzdelmeket vasárnap, pontot azonban így sem gyűjtöttek. Órai Balázs és Vrezgó Balázs sikerrel teljesítette a murvás szakaszokat, de vasárnap, a 9. gyotson őket is utolérte a technika ördöge.

 

Hofbauer Tamás: Nem voltunk sokáig éles versenyben Székesfehérváron. Igaz, az első gyorsaságin mentünk egy abszolút 6. időt, ám a második szakaszon már utolért minket a technika ördöge, és műszaki hiba miatt ki kellett állnunk. Vasárnap szuperrally keretein belül folytathattuk a menetelést az aszfalton, de az első körben újabb, beállítással kapcsolatos problémák adódtak a Mitsubishivel. A szerviz ezt később orvosolta, s ezután tudtunk csak igazán jókat menni, volt, hogy az abszolút 4. helynek felelt meg a teljesítményünk. Végül a 2-es kategória 9. pozíciójában zártuk a hétvégét.

Alapjában véve tehát a tempónkkal elégedettek vagyunk, ami azonban csalódottak vagyunk, hogy ez úttal nem állt mellettünk a szerencse. Veszprémben viszont ismét támadunk!


Órai Balázs: Az első napi murvás menetelésünk egészen jól sikerült. Nagyjából tudtuk hozni azokat az elvárásokat, amiket a futam előtt magammal szemben felállítottam. Ennek ellenére úgy érzem, elég pontatlanul mentem, lehetett volna akár ez sokkal jobb is, de így sem panaszkodhatok. A nagy meleg viszont komolyan próbára tette a koncentráló képességemet, de még így is nagyon élveztük az autózást. Főleg, hogy a teljesítményünk elég volt ahhoz, hogy befértünk a TOP10-be, ezért izgatottan vártuk a másnapi folytatást.

 

Kíváncsi voltam, hogyan tudunk megbirkózni az aszfalt nyújtotta kihívásokkal, de amíg mentünk, jól teljesítettünk. A 9. szakaszon azonban műszaki probléma lépett fel a Mitsubishiben: eltört a váltóban tengely, s ott pont került a versenyünk végére. Nem hiányzott ez a fennakadás, de ilyen ez a sport, a szereplésünkkel ennek ellenére elégedett vagyok. Biztató, hogy most már mi is tartani tudjuk a lépést a többi Mitsubishis párossal, nem maradunk le tőlük nagyon. A most elvesztett pontjainkat pedig igyekszünk Veszprémben visszaszerezni, ahol ismét a feleségem lesz majd a segítségemre.


Vincze Ferenc: Sajnos most sem úgy sikerült a hétvégénk, ahogyan szerettük volna. Kíváncsian vártuk a szombati, murvás szakaszokat, hiszen első alkalommal merészkedtünk ki ilyen talajra a versenygéppel, és a célunk az volt, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsünk. Ehelyett inkább a defekteket gyűjtöttük: rögtön az első szakasz első kilométerén szereztünk egyet, majd a második gyors elején egy újabbat. Ezek után nem tudtuk folytatni a versenyt, csak másnap, szuperrally keretein belül.

Vasárnap aszfalton folytattuk, ami szintén új volt számomra, hiszen ezen a környéken korábban még nem jártam. Várakozásainkon felüli eredményt sikerült produkálnunk, abszolút 3-4. időket autóztunk a Mitsubishivel. Az utolsó szakaszon azonban megforogtunk, ami valószínűleg amiatt is volt, hogy túlhajszoltam magamat és a kocsit, mert nagyon szerettem volna pontokat szerezni a Power Stage-n.

Eddig háromból semmi a mérlegünk, de bízunk benne, hogy a folytatásban szépíthetünk majd. Veszprémben így újra rajthoz állunk, és igyekszünk addig minél jobban kiismerni a versenygépünket.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Regionális Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, Út-Garantor Kft. ; Börcsök Trafik Bt.;

Perla Moda Kft. (Magenta-Budapest); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Hartmann Építész Kft.; Dolce Dream Kft.; Bartron 07 Kft.; HidroProfil Kft.; Bakony-Techn-95 Kft.; Diagonál Épker Kft.; Auctor Bonus Kft.; Hegymegi Zsolt fuvarozó; Oriol Motor Kft., Zs+U Kft.; Mannol; Autogroup Kft.;

Partner autóalkatrészpiac Kft.; Ásotthalom és Térsége Szociális Szövetkezet; Prometrik Kft., King Work Trio Kft.; Nagy Róbert Ügyvéd; Truszka Kft.; 1+1 Kft.; DM Ker Kft.; North Force Hungary Kft.; Szinka Kft.; Petrovics Csaba egyéni vállalkozó; Bulath-Sped Kft.; Euroaszfalt Kft.;

Confector; Hungarobiomed Kft.; BioTech USA; B Visible Kft.; Well Done; Beaver Signs; Alustart Kft.; Kovács autóalkatrész Szeged,MR Reisen Kft,Türk műanyag , Várkert-97, BS-tel (Lenovo Partner), Grand Ács Kft. , Garden Trade Kft, Macicsek és Társa Kft.,Netcargo Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – Székesfehérvár Rallye 2015

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Vrezgó Balázs, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Ismét teljes létszámban képviselteti majd magát a Maxx Race Team az Országos Rally Bajnokság következő állomásán. Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás, Órai Balázs és Vrezgó Balázs, valamint Vincze Ferenc és Kuti Péter is felsorakozik majd a június 15-17-ei Székesfehérvár Rallye rajtvonalához. A három duó mindegyike elég magasra tette a lécet: lehetőség szerint szeretnének a TOP10-ben végezni Mitsubishi Lancer Evo IX versenygépeikkel.

 

Hofbauer Tamás: Tavaly már mi is részt vettünk a fehérvári rendezvényen, ahol elég szépen is szerepeltünk a murvás terepen. Az aszfalton azonban kaptunk egy defektet, ami annyira balszerencsétlenül sült el, hogy fel kellett adnunk miatta a küzdelmeket. Idén szeretnénk szépíteni.

A Mitsubishi motorja fel lett újítva, így elméletileg semmi akadálya nincs annak, hogy most minden összeálljon egy sikeres versenyhétvégéhez. A célunk most is a szokásos lenne: a TOP10-ben szeretnénk végezni. Igaz, kevesebb résztvevő lesz Székesfehérváron, mint az eddigi fordulókon, de a keménymag azért most is képviseltetni fogja magát, így egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk.

 

Órai Balázs: A 2014-es Székesfehérvár Rallyen még kétkerék-meghajtású autóval szerepeltünk a rallye2 mezőnyében, amivel kategóriagyőzelmet is arattunk. Jó lenne ezt az eredményt megismételni – ám ezúttal az első osztályú versenyzők között és egy nagyobb kategóriájú versenygéppel. A cél érdekében mindent meg is teszünk Vrezgó Balázzsal: a héten már murvás és aszfaltos teszten is részt vettünk a Mitsubishivel. A munkahelyi elfoglaltságok miatt sajnos fejben még nem sikerült teljesen ráhangolódnom a futamra, de ha már a rajtban leszünk, minden erőmmel a feladatra fogok koncentrálni. Még nem ismertük ki teljesen a kocsit, de a szombathelyi szereplésünket alapul véve most is esélyünk lehet a tisztes helytállásra.



Vincze Ferenc: A korábbival azonos típusú, de mégis számunkra új versenygéppel vágunk neki a székesfehérvári viadalnak. Számomra olyannyira új lesz ez a környezet, hogy nemhogy Fehérváron, de még murván se autóztam eddigi pályafutásom során. Bőven tartogat majd tehát újdonságokat nekünk ez a megmérettetés.

Azt már most látjuk, hogy a versenyre sem lesz még 100%-os az autó, beletelik egy kis időbe, mire minden beállítást megtalálunk rajta és tökéletességre fejlesztünk. Ha minden igaz, Kassára leszünk készen vele teljesen – de ez még a jövő zenéje. Addig is próbálom kiutazni a maximumot a Mitsubishiből, nem fogunk feltartott kézzel odaállni a rajtba. A cél elsősorban most csak az, hogy minél jobban kiismerjük az autót és gyűjtsük a kilométereket.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Regionális Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, Út-Garantor Kft. ; Börcsök Trafik Bt.;

Perla Moda Kft. (Magenta-Budapest); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Hartmann Építész Kft.; Dolce Dream Kft.; Bartron 07 Kft.; HidroProfil Kft.; Bakony-Techn-95 Kft.; Diagonál Épker Kft.; Auctor Bonus Kft.; Hegymegi Zsolt fuvarozó; Oriol Motor Kft., Zs+U Kft.; Mannol; Autogroup Kft.;

Partner autóalkatrészpiac Kft.; Ásotthalom és Térsége Szociális Szövetkezet; Prometrik Kft., King Work Trio Kft.; Nagy Róbert Ügyvéd; Truszka Kft.; 1+1 Kft.; DM Ker Kft.; North Force Hungary Kft.; Szinka Kft.; Petrovics Csaba egyéni vállalkozó; Bulath-Sped Kft.; Euroaszfalt Kft.;

Confector; Hungarobiomed Kft.; BioTech USA; B Visible Kft.; Well Done; Beaver Signs; Alustart Kft.; Kovács autóalkatrész Szeged,MR Reisen Kft,Türk műanyag , Várkert-97, BS-tel (Lenovo Partner), Grand Ács Kft. , Garden Trade Kft, Macicsek és Társa Kft.,Netcargo Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit –  web: www.maxxraceteam.hu

 

Maxx Race Team – ISEUM Rallye 2015, Szombathely, 2015. május 15-17.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

A Maxx Race Team színeit két páros is képviselte a szombathelyi ISEUM Rallyen, mely a 2015-ös Országos Rally Bajnokság harmadik fordulója volt. Míg Órai Balázs és felesége, Órai-Tallér Zsuzska elégedetten fejezte be a futamot, addig a Lencse Zoltán-Hofbauer Tamás duónak nem úgy jött ki a lépés, ahogyan azt ők szerették volna.

 

Hofbauer Tamás: Sajnos nem teljesen az elvárásainknak megfelelően alakult az ISEUM Rallye. Az első napi teljesítményünkkel nagyon meg voltunk elégedve: egy nagyon jó gumitaktikának köszönhetően az abszolút 8. helyen zártuk a szombatot. Az értékelésben előttünk lévő három páros azonban csak pár tizedmásodpercre volt tőlünk, így nagy harci kedvvel vártuk a folytatást.

A vasárnapunk azonban egyáltalán nem akart összeállni. Az 5. szakaszon, egy elágban túlcsúsztunk, s ennek következtében bent hagytunk abban a gyorsban körülbelül 10 másodpercet. Ebben én is hibásnak érzem magam, egy információt úgy tűnik, későn mondtam be, és emiatt nem tudtuk bevenni az adott kanyart. Az eset miatt 3 pozíciót vesztettünk, s ezután megpróbáltunk változtatni a stratégiánkon. Egy számunkra teljesen új abroncsot tettünk fel a Mitsubishire – ez azonban nem bizonyult a legjobb döntésnek. Rögtön az első féktávot sem tudtuk bevenni így a kocsival, elvittünk egy lassítót, ami kilyukasztotta a hűtőt, s így az autó jelentősen vesztett a teljesítményéből. Próbáltuk menteni a menthetőt: a szerviz használható állapotba tette a Mitsubishit, mi pedig igyekeztünk visszaverni az ellenfelek támadását.

A futamot végül az abszolút 12. helyen zártuk. Önmagában nem rossz ez az eredmény, de tudván azt, hogy ez lehetett volna jobb is, kicsit csalódottak vagyunk. A tempónk megvolt ahhoz, hogy bekerüljünk a TOP10-be, de a rossz döntésünk és az elkövetett hibánk most megpecsételte a sorsunkat. Székesfehérváron folytatjuk!


Órai Balázs: A kitűzött célokat teljesítettük: teljesítettük a versenyt, gyűjtöttük a kilométereket, és körről körre folyamatosan gyorsultunk. Habár az abszolút értékelésben nem tudtunk a TOP10-be kerülni, az utolsó egy-két szakaszon már vállalható időket tudtunk autózni. Azért van még mit tanulni a négykerekes autókról, hozzá kell szokni ehhez a technikához, és meg kell fogadnom a csapatom tanácsát! A fiúk tettek javaslatot arra, hogy milyen gumikkal menjek ki az egyes körökre, de én még mentem a magam feje után… Pedig lehet, hogy jobban jártam volna, ha hallgatok rájuk.

A Mitsubishi ennek ellenére tökéletesen viselkedett a murván, egy pisszenés nélkül szolgált ki bennünket. A feleségemmel ismét tökéletes volt az együttműködés, így minden megvolt ahhoz, hogy egy jó hangulatú hétvégét zárjunk Szombathelyen. Bízunk benne, hogy Székesfehérváron ugyanott folytathatjuk majd, ahol most abbahagytuk. A bemelegítés már megvolt aszfalton és murván is, júniusban jöhet a komplexebb megmérettetés!



Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Regionális Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, Út-Garantor Kft.; Flotta Business Car Kft.; Börcsök Trafik Bt.;

Perla Moda Kft. (Magenta-Aréna); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Hartmann Építész Kft.; Dolce Dream Kft.; Bartron 07 Kft.; HidroProfil Kft.; Bakony-Techn-95 Kft.; Diagonál Épker Kft.; Auctor Bonus Kft.; Hegymegi Zsolt fuvarozó; Oriol Motor Kft., Zs+U Kft.; Mannol;

Autogroup Kft.; Partner autóalkatrészpiac Kft.; Prometrik Kft., King Work Trio Kft.; Nagy Róbert Ügyvéd; Truszka Kft.; 1+1 Kft., DM Ker Kft.; North Force Hungary Kft.; Szinka Kft.; Petrovics Csaba egyéni vállalkozó; Bulath-Sped Kft.; Euroaszfalt Kft.; Confector; Hungarobiomed Kft.; BioTech USA; B Visible Kft.; Well Done; Beaver Signs; Alustart Kft.; Euroaszfalt Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit 

 

Maxx Race Team – Dobsina Zima Rallye, Szlovákia, 2015. február 7.

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás, Mitsubishi Lancer Evo IX R4


Ahhoz képest, hogy csak egy szórakoztató hóautózás céljával utazott ki Dobsinába Lencse Zoltán és Hofbauer Tamás, a duó igazán előkelő helyen zárta a szlovák rallysprint futamot. A Maxx Race Team párosa még a helyieket is megelőzve, az abszolút értékelés első helyén zárta a hétvégi versenyt.


Lencse Zoltán: Számunkra is kicsit meglepetés volt, hogy ilyen jól sikerült a hétvégi, dobsinai megmérettetés. Ha az eredményt nem is vesszük ide, már az is nagy dolog, hogy ismeretlen pályákon, komoly havas-jeges körülmények között így helyt tudtunk állni, élveztük a menetelést és célba is kormányoztuk a Mitsubishit.

A verseny végéig nem is sejtettük, hogy mi vezetünk, hiszen fordított sorrendben rajtoltattak bennünket, a mezőny eleje így mögöttünk jött, s az ő részeredményeikről semmi információt nem tudtunk. Illetve annyira nem is néztünk utánuk, hiszen ahogy korábban is elmondtuk, a célunk most is egy jó hangulatú hóautózás volt. Pont ezért nem is görcsöltünk rá a dolgokra, ami lehet, hogy egyben az eredményesség titkát is jelenthette. A technika ismét hibátlanul szolgált ki bennünket, és szerencsére mi sem hibáztunk. Abszolút pozitív élménnyel zártuk így a hétvégét.


Hofbauer Tamás: Dobsinában négy különböző szakaszt jelöltek ki számunkra a rendezők, s mindegyiken csak egyszer kellett végigmenni. Igazán változatos volt, hiszen egy az erdőben, egy a városban vezetett végig, valamint volt kettő körgyors is. Ahhoz képest, hogy ez tényleg csak egy kisebb rallysprint futam volt, nagyon komoly pályákon kellett menetelnünk, ami rengeteg élményt és izgalmat is tartogatott a nagy hófalak között. Ismét rengeteg tapasztalatot gyűjthettünk, az pedig, hogy ehhez eredményesség is társult, plusz öröm számunkra.


Az ORB szezonnyitó előtt már nem valószínű, hogy újra versenyezni megyünk, de mindenképp szeretnénk még egy nagyszabású tesztet beiktatni a programba, hogy abszolút felkészülten tudjunk odaállni az Eger Rally rajtvonalához.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Biotech, Well Done, Crescom, A Híd, Alustart, Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autoszerviz Kft.; Esély Iskolai Szövetkezet; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Út-Garantor Kft.;

Flotta Business Car Kft.; Börcsök Trafik Bt.; Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány (rogers-iskola.hu; www.szefi.hu/gimnazium); Perla Moda Kft. (Magenta-Aréna); JK Kft. (Sztár Motel Balassagyarmat); Tried Logistic Kft.; Express Log Trans Kft.; Dr. Ember Alex; Villforgó Bt.; Revita-Group Kft.; Truszka Kft., Hartmann Építész Kft., Dolce Dream Kft., Gold Stone Trans Kft., Bartron 07 Kft., HidroProfil Kft., Bakony Techn 95, Diagonál Épker Kft., Dm Ker Kft.


Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu

 
1. oldal / 4

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top