• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Első teszt a Teszt Rallyen

Maxx Race Team 

Az Orfűi tó festői környezetében kezdheti meg az első komolyabb megmérettetését a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás Mitsubishis páros. Az A123 teszt Rallye-n ülhetnek idén először közel éles körülmények között a teljesen felújított R4-es versenygépbe.

Az időjárás most még teljesen megjósolhatatlan, hiszen mondtak más sok mindent, de Lencse Zoli nem lenne szomorú, ha vizes csúszós pálya fogadná őket. Az idei amatőr versenyeken történő indulásos is segítették azt, hogy Zoli formába legyen az első bevetésekre, hiszen sok idő telt el a Szilveszter Rallye óta.

A verseny elsődleges feladata a felújított autó hangolása és beállítása a Miskolc Rally gyorsasági szakaszaira és Hofbauer Tomival való munka megkezdése az idei szezonra. Remélhetőleg sok néző látogat ki a pálya szélére és látványban, izgalomban nem fog szűkölködni a viadal. Nagyon sok nagy nevű pilóta jelezte indulási szándékát a futamra, ami miatt már sokan várják a rajtot.

Lencse Zoltán: „Itt az idő végre ralis körülmények között tudunk versenyezni és megmérettetni magunkat. Izgatottan várom a rajt pillanatát, mert sok dolgon változtattunk a tél folyamán, mint csapat szinten, mint pedig az autón. Kívánom minden szurkolónak, aki kijön a versenyre, hogy érezze jól magát és kapjon kedvet az idei rali szezonhoz. Mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy szép eredménnyel zárhassuk a hétvégét és a miskolci versenyre kellő képen fel tudjunk készülni.”

Hofbauer Tamás: „Régen volt már a Szilveszter Rallye, tehát pont itt az ideje, hogy újra autóba ülhessek és meglássuk, hogy mire jutottunk a tél folyamán. Mind a fejlesztéseink terén, mind pedig annak a terén, hogy a második szezonunkat kezdjük idén az ORB-ben és a tavalyi tapasztalatokat, hogyan tudjuk kamatoztatni.”


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top