• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Zagyva Dorka: Nem pöckölgetjük a lassítókat

 

 

Hatalmasat lépett előre Zagyva Dorka az R-Cup Challenge negyedik fordulóján, Zagyvaróna–Cereden. A 17 éves, autóversenyzés alapjait tanuló lány másodszorra vezetett igazi rally gyorsasági szakaszokon. Többen is segítettek neki a pályafeldolgozásban, de az egyik legértékesebb tapasztalata az volt, hogy nem szabad pöckölgetni a lassítókat. 

 

A R-Cup Challenge áprilisi ceredi fordulója után újra az egyik leghíresebb magyar gyorsasági szakaszon versenyezhetett Zagyva Dorka. A tavaszi versenyen még édesapja, Zagyva Lajos Peugeot 208 Rally4-esével vett részt, most azonban visszatért az időközben elkészült Citroën C2 R2 Max volánja mögé. Ezúttal is két kategóriában indult. A T2,0+ értékelésében 12 résztvevő közül 6., míg az L.2wd-ben 13 indulóból 8. lett. Dorka bár sokat tanult a versenyen, az eredménnyel nem volt megelégedve és egy kicsit mérges is volt magára. 

 

„Először is nagyon jó volt újra Cereden versenyezni, ugyanakkor nagy kihívást is jelentett – mesélte Zagyva Dorka. – A legtöbbet a pályafeldolgozásban tanultam. Apu (Zagyva Lajos) nagyon jó itinert ír, amikor navigáltam neki, akkor pontosan tudtam, hogy hol járunk, de be kellett látnunk, hogy az ő itineréből én nem tudok menni. 

 

A pályabejáráson sok segítséget kaptam Határ Attilától, aki jól ismeri Ceredet. Ő mutatta meg nekem az íveket, így sokkal jobban megértettem mi a feladatom. 

 

Az első két körben apu ült mellettem, aztán egy ismerősünket, Molnár Dórát vittem, a végén pedig a verseny rendezője, Bertalan Marci is beült mellém két körre. Attilától és Marcitól is hasznos tanácsokat kaptam, de a legjobban annak örültem, hogy két ilyen komoly versenyző is be mert ülni mellém. 

 

Az előző ceredi versenyhez képest sokat fejlődtem. Finomabban kezelem a kormányt, amikor megcsúszott alattam az autó hátulja, azt is tudtam korrigálni. Tavasszal ilyen helyzetben még megforogtam. 

 

Sokat tanultam ezen a versenyen is, aminek nagyon örülök, az eredménnyel viszont egyáltalán nem vagyok elégedett. T2,0+-ban sokáig a negyedik helyen álltam. Szerettem volna harcolni a harmadik helyért, de arra nem volt esélyem, nagyon gyors és kiegyensúlyozott volt az ellenfelem. 

 

Sajnos volt két lassító érintésem, ami miatt kaptam kétszer öt másodperc büntetést. Ezt később írták hozzá az eredményemhez, amivel visszaestem a hatodik helyre. 

 

Megmondom őszintén, ez nagyon rosszul esett, de csak magamat okolhatom és egy életre megtanultam, hogy nem pöckölgetjük a lassítókat. 

 

Már itthon voltunk, amikor kiderült, hogy volt női értékelés is, amit megnyertem. Ez jó dolog, de engem az abszolút sokkal jobban érdekel. 

 

Az utolsó körökben sikerült egyenletes időket autóznom, amiért apu azt mondta, hogy büszke rám. Ennél nagyobb dicsértet nem is kaphattam volna. 

 

Anya sajnos nem tudott eljönni, de minden gyorsasági után telefonon be kellett számolnom neki, hogy mi történt.

 

Nagyon várom már, hogy újra versenyezhessek, és biztos vagyok benne, hogy legközelebb sokkal jobban fogok figyelni a lassítókra.“

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top