Ifj. Pethő István és Bergmann Bence is rajthoz állt MARB keleti Régiójának legutóbbi futamán, a Borsodnádasd Rally-n. A Lada VFTS-sel versenyző páros a saját kategóriája harmadik és az abszolút értékelés 10. helyén teljesítette a borsodi futamot.
Ifj. Pethő visszafogottan kezdte a futamot, de a verseny második harmadától már azt a teljesítményt hozta, amit elvárt magától és a VFTS-től.
„Az első két szakaszon még tapogatóztam, egész egyszerűen csak kerestem azt a tempót, amivel fel tudtam venni a versenyt a többiekkel, illetve Borsodnádasdon más váltót használtam mint eddig és még azt is meg kellett szoknom. Az az igazság, hogy jelenleg még nincs annyi kilométer mögöttem, hogy mindjárt a verseny elején bekezdjek. A harmadik és a negyedik gyorsaságin viszont rátaláltam a helyes ütemre, próbáltam magamhoz képest a maximumot nyújtani, ami úgy érzem sikerült is.
Az ötödik szakaszon túlvállaltam magam, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem megforogtunk és nem tudtam tovább javítani az időnkön. Az utolsó gyorson már nem láttam értelmét kockáztatni, nyugodt ritmusban teljesítettük a hatodik szakaszt. Az időkkel nem voltam mindig megelégedve, azzal viszont igen, hogy a 4-es kategóriában dobogóra tudtunk állni a verseny végén. Ezen a pályán és ebben a Régióban sem versenyeztünk még, de ismét találkoztunk új vetélytársakkal, akikkel a jövőben szeretnénk majd jókat meccselni, de ahogy mondani szokták, még fel kell nőnünk a feladathoz, hogy igazán komoly csata alakulhasson ki közöttünk! A következő versenyünk november elején lesz Sejcén, ami nekünk hazai pályának mondható és ahol szeretnénk a lehető legjobban teljesíteni.”